Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

The lowest quality at the highest price (Bóvlit méregdrágán – ez a Károli)

Szerző jhnnsclvn @ február 13, 2011

Az utóbbi napokban özönlenek az írások az ÁJK hallgatóitól és oktatóitól, többnyire hozzászólások formájában. Majdnem egyszerre kaptunk két kiváló posztot is. Röviddel Kisjogász megrázó bejelentése után érkezett Református Lelkiismeret statisztikai elemzése, amelynek üzenete nem kevésbé fontos, sőt, tekintettel Balla Péter és Kovács Barnabás erőszakos pénzbeszedő kampányára, rendkívül sürgős. Így a szokásosnál kevesebb időt hagyva a két poszt között, ezt is azonnal közöljük. Hátha meg tudjuk előzni szegény naiv református családok további gátlástalan kifosztását. – A szerk.

 

Szerző: Református Lelkiismeret

A legalacsonyabb színvonalú oktatás – a legmagasabb áron: ez a Károli jogi kara

Ezekben a napokban sokan latolgatják, hogy melyik felsőoktatási intézménybe jelentkezzenek, a Károli joghallgatói pedig arról gondolkodnak, hogy melyik jogi karra jelentkezzenek át. A hallgatók nyilvánvalóan a legalacsonyabb áron a legmagasabb szolgáltatást nyújtó egyetemet fogják választani. Hogy a Károli jogi karán milyen színvonalú jogi oktatás folyik Kovács Barnabás törvénytelen dékánsága alatt, arról már sokszor lehetett olvasni. Hogy az oktatók megfélemlítése, a professzorok kirúgása, a hallgatók manipulálása midennapos jelenségek a Károlin, azt is mindenki tudja.

De hogy mennyit is kell fizetni ezért a „szolgáltatásért”, arról nemigen volt szó. Nézzük tehát a tényeket, az idei Felvételi tájékoztató alapján:

Levelező, Fin. forma: Költségtérítéses

1. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 210000 Ft
2. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 185000 Ft
3. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 175000 Ft
4. Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 165000 Ft
5. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 145000 Ft
6. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 140000 Ft
7. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 138000 Ft
8. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 135000 Ft

Nappali, Fin. forma: Költségtérítéses

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 230000 Ft
2. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 220000 Ft
3. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 210000 Ft
4. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 168000 Ft
5. Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 165000 Ft
6. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 165000 Ft
7. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 160000 Ft
8. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 145000 Ft

A Károli jogi kara a legdrágább a jogi karok közül. A levelező tagozaton első helyezett, mert a Károlin kérik a levelezős joghallgatóktól a legtöbb tandíjat Magyarországon. Nincs még egy olyan jogi kar, amely ennél többet kérne. Nagyságrendekkel magasabb, mint az összes többié, akár a drágasági lista második helyén álló ELTÉé, az olcsó és kitűnő Debrecenről nem is beszélve. A nappali tagozaton szintén előkelő helyet foglal el a Károli, amely szinte holtversenyben van a nála sokkal színvonalasabb ELTÉ-vel és a Pázmánnyal. Az államilag finanszírozott képzésről levelező hallgatók ne is álmodozzanak, mert a Károlin nincs államilag finanszírozott levelezős képzésre felvétel (1.évf.-ra), és a nappali tagozaton is csak kb. 20 hely van. A hallgatók túlnyomó többsége költségtérítést fizet, éspedig nem is keveset. A Károli egy olyan pénzbeszedő automata, amely igencsak kétséges, hogy egyáltalán kidobja a végén az igencsak drágán árult diplomát. Itt kaphatsz a lehető legtöbb pénzért a lehető legkevesebbet.

A demokráciában nem egyedülálló, hogy átverik az embereket. Globex Holding, Pilisinvest és még sorolhatnánk a piramisjátékok sorozatát, ahol magukat úriembernek kiadó bűnözők az állami hatóságok tétlen szemlélődése mellett sok százezer embert fosztottak ki. Hogy a Károlin is így lesz-e? Ennyire átverik majd itt is a hallgatókat?

Az biztos, hogy a kar korábbi dékánja, Domokos Andrea alig 8 hónapnyi dékánkodás után a győri Széchényi István Egyetemre távozott, noha korábban még habzó szájjal győzködte a hallgatókat nyilvános hallgatói fórumokon (többek között Balla Péter társaságában) arról, hogy mennyire érdemes ide fizetni a tandíjat. Ennyire kétszínű vezetése lenne a Károlinak? Ennyire átvernék a hallgatókat? Egy biztos: Amikor kiderül majd az igazság Kovács Barnabásról és Balla Péterről, akkor már késő lesz a pénzünk után futni, ők nem fogják visszafizetni.

Református Lelkiismeret

45 vélemény to “The lowest quality at the highest price (Bóvlit méregdrágán – ez a Károli)”

  1. Cicero mondta

    Ebből a statisztikából fehéren-feketén kiderül, hogy az ország legröhejesebb, jogi oktatást már nyomokban is alig tartalmazó szemfényvesztésre kérik el a legtöbb pénzt. Már az önmagában szélhámosság, hogy levelezőre ugyanannyit kérnek, mint nappalisra, holott itt jóval kevesebb a kontaktórák és az eyéb ráfordítás mennyisége. Balla és a Kovácsok csak a pénzre hajtanak, de nem nyújtanak érte semmit.

    Az is bolond, aki itt marad. Ha még az oktatók is elmenekülnek, akiket fizetnek, miért maradnának itt a hallgatók, akiktől pénzt szednek be 0 képzésre és egy értéktelen papírra?

    • dark side mondta

      Az is bolond, aki pénzt fizet erre a tökéletesen gagyi programra!
      Képzeljük el a legjobbat: kap diplomát, de milyet?
      Most, úgy tudom, nyolc helyen lehet jogi diplomát szerezni Magyarországon. Ebből komolynak a szakma közvéleménye 2-3-t tart. Nézzétek meg, milyen diplomával vesznek fel jól menő ügyvédi irodák ügyvédjelölteket!
      A Károli az összes képzési hely legvégén kullog!

  2. filológus mondta

    Mindez igaz, de senki ne gondolja, hogy a bölcskaron jó képzés folyik!
    Idióták (Szabó András, Hansági Ágnes, Petrőczi Éva, az IMO-s Hermann, Kovács Árpád), a magyar felsőoktatás közismert viccfigurái adnak elő tudománytalan sületlenségeket.
    Amit Dark Side a károlis jogi diplomák 00 értékéről, helyesebben tüökéletes ÉRTÉKTELENSÉGÉRŐL ÍRT, az a BÖLCSÉSZDIPLOMÁKRA IS ÉRVÉNYES!

  3. dr. cat mondta

    Társaságban azt hallottam, hogy a Károlin minden részeges barom, agyalágyult idióta kap diplomát. Ha fizet, övé a pálya!
    Ha a kar dékánjának, Kovácsnak nincs tudományos teljesítménye, se fokozata, mi a garancia bármire is!
    Ilyen diplomát vehettek magatoknak az Ecserin, akkor még ki se kell járni a hervasztó Viola utcába, ahol a régi általános iskolához méltó színvonalon röfögnek a Kovács által felvett vadiúj oktatók!

  4. heidelbergi káté mondta

    Köztörvényes bűnözők, lelkiismeretlen szélhámosok működtetik a Károlit!
    Miért tűri ezt, nem tesz valamit ellene a Zsinat?
    Közel a vég, és az nem egyszerű pénzügyi összeomlás lesz!
    A magyarországi református egyház mélységes erkölcsi válsága fog mindenki számára napvilágra kerülni az egyetemen lezüllesztése által!
    Balla Péter, Szabó András, Sepsi Enikő! Nem féltek a Teremtőtől???
    Ennyire züllöttek vagytok?

  5. pavlik morozov mondta

    Én jól érzem magam a Károli bölcskarán. Közel a Mikszáth téri piac, ahol fillérekért lehet katit meg mariskát venni. A többiek is buknak rá, néha sűrű mariskás füstfalhő lepi el a folyosókat. Azért szólok nekik, hogy fel ne gyújtsátok má, mer akkor hogy menekülünk a másodikról a csigalépcsőn, merthogy itten a tűzvédelmi előírásokkal rohadtul nem törődnek.
    A csajok is engedékenyek egy kis mariskától vagy katitól, könnyű rávenni őket egy kóbor numerára a koedukált vécében!
    Hogy nem színvonalasak a tanárok? Ki nem sz@ja le?
    Én speciel meg se tudom őket különböztetni egymástól!
    Ocsmány vén szatyrok meg idióta barmok.
    Értsétek má meg, nem tanulni járunk az egyetemre, hanem hogy jól érezzük magunkat.
    Itt meg azt maximálisan lehet.
    Diploma?
    Úgyis átveszem a Mikszáth téren az egyik standot, aztán én leszek a fődealer a nyóckerben!

  6. soli deo gloria mondta

    Ezért tartunk fel egy református egyetemet?
    Hogy az ilyenek jól érezzék magukat?
    Nem féltek Istentől, Balla, Sepsi, Bölcskei?

    • ÁJK-s mondta

      Igen, ezért. Balla Péter és Kovács Barnabás legutóbb nyíltan beismerték, hogy nincs más céljuk, mint a harácsolás. Habzó szájjal üvöltözték, hogy fizessünk, mert megéri. Megéri – nekik. De nem nekünk. Most meg kiderül, hogy a levelező mindenhol olcsóbb. Akkor miért itt? levelezni mindenhova lehet. Pl. a patinás Debecenbe, ahol a levelező képzés majdnem csak fele ennyibe kerül. De a nappali is olcsóbb máshol. Az Eltén meg azt a kis többletet megéri. Jóval több az esély egy állásra azzal a diplomával.

      • tudományos kutató mondta

        Okos vagy, barátom, érted a csíziót.
        Az ELTÉ-s diploma éri a legtöbbet, ugyanis, itt az ember nemcsak tudást képez vételezni, hanem felbecsülhetetlen kapcsolati tőkére (Bourdieu) is szert tehet.
        Nem mindegy az, hogy az alkotmánybíróság tagjaival vagy ismeretségben, vagy no name kurzuslovag barmokkal.

      • Cserv mondta

        Tudományos kutatónak: bocsánat, de a … nem barmot jelent, hanem az összes szláv nyelvben férget, esetleg tetűt. A délszláv csrv etimológiailag összefügg a krv-val, a véres nedvességgel. A “cservak” szó jelentése féreg, tetű, amelyik véres döghúsban, tetemben tenyészik:

        “…a szláv nyelvekben … az évelő szikárkán (Scleranthus perennis L., lengyelül czerwiec trwały am. „állandóan tetves”) élősködő lengyel bíborpajzstetű (Porphyrophora polonica; lengyelül czerwiec polski am. „lengyel tetű”) által termelt nedv vörösessége adja az alapot. Egyébként ezeket a kifejezéseket ugyancsak a fentebbi szanszkrit kRmi ősre szoktak visszavezetni, de érdemes összevetni a nyers húsra, vérre utaló származtatási vonallal (kravis) is – különös tekintettel a délszláv szavakat tekintve. Ez ugyancsak valamilyen közös (legalábbis rokon), hangutánzó-hangfestő gyökeret feltételez. Képies jelentéskapcsolat okán is elképzelhető az összefüggés a véres döghús szanszkrit nevéből fakadó délszláv vér (krv) elnevezése és a tetemben tenyésző férgek délszláv neve (crv) között.

        orosz червь (cservj) v. червяк (cservjak), belorusz чарвяк (csarvjak), ukrán черв’як (cserv’jak), bolgár червей (cservej), lengyel czerw, cseh, szlovák červ, szerb, horvát, bosnyák, macedón crv v. crvi’c [féreg, lárva, pondró];
        orosz Чермный (csermnyj) [karmazsinvörös, szedervörös, sötétvörös; vérszínű], чермность (csermnoszty) [szederjes, pirospozsgás], belorusz чырвоны (csjrvony), ukrán червоний (cservonyj), bolgár червен (cserven), lengyel czerwony, cseh, szlovák červený [vörös], czerwony [vörös, piros], czerwień [vörösesség], szerb, horvát, bosnyák, macedón crven [vörös];

        http://szofejto.blog.hu/2009/11/20/vert_ontottak_az_ejjel

      • Csabi mondta

        Ezek szerint Balla Péter és Kovács Barnabás egy férget, egy tetűt vett fel a kirúgott professzorok helyére?:)

      • grammaticus mondta

        Tudományos kutató védelmére mondom: a barom szó jelentése a régi magyar nyelvben egyszerűen ‘élőlény’ (nem ember) volt. Tehát ilyen értelemben jól használta a szót … úrra.
        Efféle nyelvtörténeti tudás persze a Károlin nincsen, miután a magyar nyelvtudományo (?) tanszék vezetőjének, Fóris Ágotának még magyar szakos BA-ja sincs.
        Ez jelzi a BTK színvonalát.

  7. vidéki oktató mondta

    Már Magyarországon is az van, ami több évtizede Amerikában, Angliában stb., nem azt nézik, milyen diplomád van, hanem hogy hol szerezted, Hátsó-Dakotában vagy a Harvardon. Az amerikai szenátus tagjainak többsége 3 elit egyetem végzősei közül kerül ki. A többiek pedig legjobb esetben helyi szin tén rúghatnak labdába.
    A Károli esetében azonban SEHOL. Balla, Szabó András, Hansági Ágnes, Kovács Barnabás és bűntársaik olyan mélyre taszították ennek az ún egyetemnek a hírét, hogy az emberek egyszerűen KÖPNEK TŐLE ÉS RÁ.
    Na, gondolkodjatok, fiatalok, milyen pálya ez nektek?

  8. mesüge mondta

    A mi egyetemünkön kötelező olvasmány ez a blog a Mennyire ostobák, aljasok tudnak lenni a gójok? című kurzus keretében.
    Csakugyan hihetetlen az a feneketlen bunkóság és tökéletes erkölcstelenség, amik ezeket a viszolyogtatóan rosszarcú egyetemi vezetőketn jellemzi.
    Egyetemi kar (KRE ÁJK), amelyiknek dékánjának NINCS TUDOMÁNYOS FOKOZATA!
    Ilyen a világon nincs! Csak a Károlin!
    A Károli, a Jobbik háttéregyeteme: az újfasisztáknak játssza át az állami fejkvótát. Neonáci gyilkoscsoportokat képeznek a Károlin!
    Jogászaink már dolgoznak a feljelentésen: nemzetközi fórumhoz fordulunk az újfasiszta akciózás ellen!
    Nem ússzátok meg, rohadt fasiszta barmok, Balla, Kovács Barnabás, Szabó András, Hansági Ágnes!!!

  9. Professore mondta

    Nálunk nemcsak kötelező olvasmány az egyetemen a Jhnnsclvn’s blog, hanem szemináriumi csoporttal dolgozzuk fel, mint az intézményi kommunikáció elrettentő példáját. Egyre többen csatlakoznak a csoporthoz, és több nívós szemináriumi dolgozat is született a topmenedzsment elbaltázott kommunikációs stratégiájáról. Nem tudom, Kovács Barnabás hol tanulta a stratégiai irányítást, de az én csoportom minden egyes hallgatója jobb stratéga és jobb rektor lenne, mint Kovács Barnabás és Balla Péter. Beküldök majd egy rövid összefoglalót kutatási eredményeinkről, amelyek megerősítik: ha az intézményi vezetés “befelé” hazudik, akkor törvényszerűen alássa saját hitelét és uralmát, és törvényszerűen kivált egy olyan ellen-kommunikációt, mint ez a blog. Az, hogy ez a blog egyáltalán létrejött, az csakis a fenntartónak és az általa kiválasztott dilettáns vezetésnek köszönhető. Egyetlen önérzetes oktató sem tűri el, hogy őt olyan módon “kommunikálják”, ahogy ezt a Károli mindenkori vezetése teszi. Inkább ők kezdik el kommunikálni saját magukat, mert nem tehetnek mást.

    A tanulság a Károlinak? A vezetőknek meg kell tanulniuk először is kommunikálni, másodszor őszintének lenni. Hogy az intézmény által kibocsátott információ milyen viszonyban van a valósággal, azt jól szemlélteti a 2009. október 2-i MAB-határozat és annak Hermann-Kovács-féle 2009. november 22-i eltorzított közvetítése. (Mindkettő megtalálható a neten, a http://www.mab.hu ill. a http://www.kre.hu oldalakon keresve.) Akkor buktak le, amikor a határozat a netre is felkerült, így midenki számára hozzáférhetővé vált. A két szöveg összehasonlításából több kiváló szemináriumi dolgozat született.

    • sola scriptura mondta

      Egyetértek: de fordítva gondolom. Először legyenek tiszták, becsületesek, aztán kommunikálják azt, hogy tiszták stb. Könnyen fog menni!
      Ugyanis a kulcsszó itt nem a kommunikáció, hanem a HITELESSÉG!
      A jó kommunikáció hitelesség nélkül rabulisztika, rabbinikus, jezsuita érveléstechnika, manipuláció.

  10. Historiker mondta

    A féreg jellemet, amit a beszélő név demonstrál, a politikatörténet is alátámasztja. Milyen szerepet tölt be … a Károlin? Pontosan olyant, mint a fizetett sztrájktörők a munkásmozgalom hajnalán. Pénzért elárulja a szakmát és a szakmabelieket, közhivatalnok létére hagyja magát megvásárolni. És még csak körül se néz, hogy mibe lép be. A pénz szaga a dögszagot is elnyomja.

    Tehát a politikatörténet felől is igazolódik a név jelentése.

  11. prudens mondta

    Egyetértek!
    A köztisztviselőknek megvesztegethetetleneknek kell lenniük. Nem fakultatív: benne van az esküjükben.
    Mit mond az, hogy egy jogász a Schmitt köztársasági elnök környezetében, akinek semmiféle szabad szemmel látható tudományos tevékenysége nincsen, egyszerre ennyire kapós lett egyetemi körökben.
    Rögtön docensnek nevezik ki a KRE döglődő ÁJK-jára.
    Máshol a docensi kinevezéshez PhD + habilitáció szükséges.
    Szóval korrupciógyanús az ügy nagyon!

  12. pavlik morozov mondta

    Mi istenien érezzük magunkat itt a Mikszáth Kálmán téri piac szomszédságában. Sokkal nehezebb lenne izmos romákkal egyezkednin az Auróra utcában, mint kis tojóknak eladni a boldogságcuccot. Ha ránézel, már sírva fakadnak! Dehogy mernek adósnak maradni.
    Ezek a hülyék – tanárok vagy mi a bánat – meg azt se értik, miről van szó. Az se tűnik fel, hogy a kis tojók tűhegynyi pupillával támolyognak a folyosókon.
    Csak az a tokás kovács vagy szabó vagy mi ugatott valamit arról, hogy milyen furcsa szaga van a füstnek a vécében. Azt mondják, az ürge rendőr volt. Így szagolt már füves cigit és látja a pupillákat is.
    Szóval nekem tök jó ez az elosztóhely, az meg, hogy itt egyesek zsoltárokat gajdolnak meg Luthert vagy Zwinglit vagy kit emlegetik, engem nem zavar.
    Csak a piac maradjon szabad!

  13. Stratégia mondta

    Mi Kovács Barnabás stratégiai igazgató stratégiája? Az, hogy tájékozatlan fiatalokat verjen át, és hatalmas összegeket húzzon ki a zsebükből. Azért ült be az ÁJK dékáni székébe, hogy az áldozatok fölött is rendelkezhessen. Az ÁJK semmi másról nem szól, csak a Kovácsok harácsolásáról. Sajnálom azokat a fiatalokat, akik lépre mentek.

  14. Socialversicherung :-)) mondta

    Kedves Kisjogász!

    Örülök, hogy sikerrel jártál, és ott vagy, ahova készültél menni! Sajnálom, hogy úgy alakult, ahogy, mégis őszinte szívvel remélem, hogy nekünk is – akik még itt maradtunk – van jövőnk! HITÜNK MINDENKÉPP!

    Klassz voltál!!!!!! És őszintén csodállak! Örülök, hogy megismertelek, mert tudom, fogunk még rólad a jövőben hallani! És tudod bárki legyen is a példaképed – akiről Predátor írt – biztosan nem az Ő példája jutsz majd, mert kiléte számomra világos lett úgy hiszem!

    Mert az írásokat szépen rendre elolvastam, néha fel-fel ismertem egy-egy írót bennük! Így – azt hiszem téged is Kisjogász, és talán azt a kedves Neménvoltamot is! :-) ) Talán ő is abban a csoportban kezdett ahol én! Hogy nem a diplomája miatt vették fel? Abban egészen biztos vagyok! :D A rózsaszín köd nála leginkább lila! De mindegy!

    Jártam én is más egyetemre is, el is végeztem! Volt szerencsém jóhoz és rosszhoz egyaránt a tanulmányaim során! Akár csak itt a Károlin!

    A neheze vissza van, és a tanulás helyett blogot olvasok, és facebookot böngészek!
    Olvasok „jobbra”, videó blogot nézek „balra”, majd egy üzenet rendesen leteremtett!
    Ex miniszterünk a facebookon videó üzenetben a felsőoktatásról, felsőoktatásban résztvevő hallgatókról és oktatókról beszél, az egyetemi létek és nem létek mellett!
    Nézzétek meg, ha tehetitek, mert azon túl, hogy érdekes, nagyon sajnálnám, ha igaza lenne neki!

    Szóval, mondom olvasok, olvasok majd rendesen ámulok-bámulok a sok “csacskaságon”! Ugyanis legszebb hallgatói éveimet ezen az egyetemen töltöttem!!!!!!!!!!
    Szeretném hinni, hogy nekem is sikerülni fog!!!!!!!!!
    És átvettek már egy évvel ezelőtt Pécsre, ebben az évben tárt karokkal vártak mindenkit Szegedre! De én maradtam! Maradtam, mert minden rossz előjel, és kellemetlen érzés ellenére maradni AKARTAM! Nem érdekel semmi más, csak az, hogy jó volt itt, és szeretném, ha jó lenne egyszer visszaemlékezni erre a helyre! Olyanokkal beszélhettem, és olyan emberektől tanulhattam, akik az én emlékeimben mindig NAGY EMBEREK maradnak! Nem beszélve róla, ha arra buzdítotok sokunkat, hogy menjünk, akkor valóban nektek lesz igazatok!
    Ezt pedig nem akarhatjátok TI sem!
    Ugye nem ezt akarjátok!
    Kisjogászt megértem, és sajnálom is, meg úgy gondolom ahol most van, ott sokkal jobb lesz neki! Több van benne, mint bármelyikünkben! Azon az egyetemen szerzett diplomám nekem is jól kamatozott az elmúlt években!

    Tudom, hogy többeteknek igazatok van! Azt is látom, hogy rosszul áll a szénánk! Mégis úgy vélem, ha ez a blog nem lenne, és olyan dokumentumokat nem szivárogtatott volna ki, amilyeneket pedig kiszivárogtatott, akkor talán egy halom rossz dolog sem lenne! Ugyan én is itt írok most, és a jelek szerint néha betértem olvasni, mégis mélyen elítélem a sok „jó szándékot”, amivel a poklok tornácát kövezitek itt ki! Amit itt olvastam, láttam és ezen a blogon keresztül hallhattam! Hú…! Rettenet! Ráadásul akik „rendre süvőltenek”, még mindig Károlisok, vagy nem? Ha pedig igen, akkor meg miről papoltok? Csak nem hitoktatók lesztek? Mert én mélyen hívő emberként nem koptatom a templomok kövét, ami ott van ugyanis jó nagy képmutatás! Akárcsak a sok mocsok, amit itt olvastam!

    Azért akárki csinálta GRATULÁLOK neki!

    Én nem vagyok és nem voltam jobb oldali sosem, lehet, hogy még lehetek!!
    Megjegyzem még nem jutott eszembe, hogy áttérjek, mert hisz a szívem is baloldalt ver!! Tehát nekem itt a helyem! Ellenzék meg úgy is kell mindig! :-) )
    De azért halkan meg jegyzem, hogy az utóbbi időben nagyon kiábrándultam!
    Legalább egy kis időre biztosan!
    Ezért csendben hallgatok, és várok!
    Mert hiszem, hogy egyszer mindennek eljön az ideje! A békének is, és a rendnek is!

    Volt egy kezdeményezés kedves ÁJK-s (főként) NAPPALIS hallgatók! Nektek ugyanis nem volt veszíteni valótok! Még sem tettetek semmit! Pedig volt társatok is hozzá, szerintem MÉLTÓ volt a harcra! Azaz méltó lett volna hozzá!

    Semmit nem tettetek! Ezért most már kedves főként BTK-s, hallgatók, hagyjátok már az oroszlánt, ne cibáljátok a bajuszát és ne vakarózzatok, amíg nem viszket! Pláne ne szórjatok másra bolhát, mert mi sok százan csak tanulni érkeztünk ide!

    Most már legyen végre ÁLDÁS és BÉKESSÉG!

    Engedjétek meg végezetül, hogy Petőfi soraival búcsúzzak (akit szánom-bánom, nem kedvencem)! A sorai mégis ide illenek!

    Okulásul:
    Az árboc és vitorla, Megtörve, tépve lóg. …

    Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl:

    Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!

    (Pest, 1848. március 27–30.)

    • Hermeneuta mondta

      Soci, nagyon ellentmondásos a hozzászólásod. Egyrészt elismered, hogy sok a mocsok az egyetemen, meg hogy a templomokban csak képmutatás van. Ezt hívő létemre én is így gondolom. Másrészt azt írod, ha ez a blog nem lenne, a sok mocsok nem került volna felszínre, tehát jobb lett volna, ha nem lett volna blog. Vagyis hogy kell ezt érteni? Csakis úgy lehet, hogy nem a mocsokkal van bajod, hanem a kitudódásával. Ezek szerint te is képmutató vagy. Attól lenne jobb a helyzet, ha nem tárulna fel a sok visszaélés? Szerintem pedig attól, ha feltárulna, és ezáltal megszüntetnék azok a tisztább emberek, akik a bűnözők után jönnek. Kell a blog, és nem szabad abbahagyniuk, míg a bűnözők – Balla, Pethő, Mészáros, Hansági, Szabó – börtönbe nem kerülnek.

      Utána én is azt fogom mondani: Áldás, békesség. De addig? HÁBORÚ!

    • Föltámadott mondta

      Ezúttal nem Krisztusra gondolok, hanem a népek tengerére, a felháborodás erejére. Szoci (csak ne lenne ilyen szörnyű neved), jó a hozzászólásod vége. Én is így gondolom, hogy “azért a nép az úr”, azaz az elemi felháborodást kifejező blogolók. A megtört árboc és tépett vitorla pedig Balla, Pethő, Szabó András :)

    • Anonim ájk-s mondta

      Nézegettem több ÁJK-s facebook-os oldalt. Elképesztő. Egy álhallgató pl. azt írja “társainak”, hogy ne üljenek fel az álhíreknek, és azzal nyugtatgatja őket, hogy 3 évre megadta a MAb az akkreditációt De sok hülye hallgató van! Balláék ebből élnek.

      Mert ez az álhallgató nem más, mint Kovács Barnabás. Júniusig van akkreditáció. Utána jön a MAB vizsgálgatni a hajdani dicsőség romjait. A hiszékenyek meg ott állnak kifosztva és hülyére véve.

      • Zsinati illetékes mondta

        Szabó püspök sokkal többet tud a dolgok állásáról, mint a facebookozó naiv joghallgatók. Ő a tűz közvetlen közelében van, a zsinat elnökségében, ő igazán tudja, mi a helyzet, ezért ki is vette a fiát még tavaly ősszel. Ha egy református püspök kiveszi a saját fiát a református egyetemről, akkor már nagy a gáz. Kovács Barnabás pedig, a báránybőrbe bújt farkas, joghallgatóként facebookozik, és csalja csapdába, azaz az unokatestvére koreai bankjába a becsapott vidéki református családok megtakarított pénzecskéjét.

      • Bishop's chess mondta

        Szabó püspök fia már csakugyan nem jár a Károlira. Inkább ezt próbáljátok meg értelmezni, mint az álruhás Kovács Barnabás hazug üzeneteit.

    • Lizbet mondta

      Ha Szabó püspök fiának kivételét beszorzod a szintén nagyon tájékozott Kisjogász távozásával, és a Balla által a református portálon adott interjúban agyondícsért Domokos Andrea pánikszerű menekülésével a Károliról, akkor már nem naiv vagy, ha maradsz, hanem hülye. Mert kehet nosztalgiázni, meg a szépre emlékezni, mert tényleg voltak nagyszerű tanáraink. De kirugdosták és elüldözték őket. Aki maradt: Homicskó, és aki betársult mellé: Kovács Barnabás. Ő lenne az egyenértékű kárpótlás Vörös Imre, Fábián Ferenc, Balla Zoltán és a többiek helyett? Minek maradsz, Te szerencsétlen, ha átvettek volna? Hogy a KDB-t gazdagítsd? Mit kapsz ezért szakmailag? És kiktől? Körülnéztél? Tudod, hogy hol vagy?
      Szabó püspök, Kisjogász, Domokos, Vörös prof tudták, hogy mit csinálnak. Te nem tudod.

    • Geneva mondta

      Azt írod, kedves jogászhallgató, a kimondhatatlanul hosszú nickeddel, hogy te csak tanulni jöttél ide, ne szórjuk rátok a bolhát. Mi is csak tanulni akartunk itt, amíg még volt kiktől. Szépen kinyomták őket. Azokat, akikért érdemes volt idejönni. Mert azt azért te sem mondhatod, azok után pl. amit itt a blogon olvastál, hogy Szabó Andrástól, Petrőczitől, Hanságitól, Mészárostól, Hidán Csabától érdemes tanulni. Őket még akkor sem volna érdemes hallgatni, ha nekünk fizetnének érte, de úgy, hogy mi fizessünk, pláne nem. Adják vissza a jó tanárainkat, már akiket nem öltek meg azóta, mint pl. Szigeti tanár urat, aki egy zseni volt.

    • Kisjogász mondta

      Kedves Socialversicherung!

      Köszönöm a hozzászólásként feltett, de tkp nekem szóló nyílt levelet. Sajnos, az átjelentkezés miatt kevés az időm, és nem minden nap tudom olvasni a blogot, bár amikor nem tudom, hiányzik, szinte függő lettem tőle.

      Köszönöm a dícséretet is. Hidd el, eszembe sem jutott volna harcolni, ha a barátnőmet ért méltánytalanságon és igazságtalanságon keresztül nem tapasztalom meg, mennyire sötét hely a Bölcsészkar, különösen Szabó András, Hansági meg Koncz Betty. Ezeknek semmi keresnivalójuk nem lenne nemcsak a Károlin, de semmilyen egyetemen. Ahogy a barátnőmet a hökösökkel elintéztették, azt bizonyítja, hogy tudatosan korrumpálták és “használták” a hallgatókat, kijátszották őket a többiek, sőt, a tanáraik ellen, és alaposan megfizették őket. Ez utóbbira most már bizonyíték is van. Remélem, Szénási, László Márton, Szabó Andrea és a Szabó-kedvenc Cziczka is “megfizetnek” most minden gazságukért, aljasságukért.

      Sokmindenben egyetértek veled. Nekem is vannak szép emlékeim, és valóban NAGY EMBEREK tanítottak minket. Ők azonban eltűntek. és az utolsó évem a Károlin borzalmas volt. A Nagyok helyett jöttek a törpék, a fokozat nélküli, mezei jogásznak is legalja Kovács Barnabás, meg a seggnyalásáról híres Homicskó. És még egy “Férget” is beszereztek melléjük, persze, azonnal docensnek. Nincs már kiért itt maradni, menni viszont annál több ok van. Csak erre van ok.

      A Facebookokon sok hülyeség és hazugság van. Könnyen lehet, hogy tényleg Kovács Barnabás vagy Homicskó terjeszti, de még Ballából is kinézem. Azt hiszem, ez a magát rektornak képzelő idióta papféle a legeslegrosszabb. Nem szabad olyan intézményben maradni, amelyiknek ilyen vezetője van. Legfeljebb azért, hogy megdöntsük. De ehhez szélesebb összefogásra lett volna szükség, a hallgatók többsége azonban kiábrándítóan gyáva.

      Jó a Petőfi-idézet a végén. A megtört árbócon lógó cafat Balla Péter. De lesz ő még ennél is cafatabb és megtörtebb. Csak remélni merem, hogy a börtönben végzi. Arra, amit ezzel a szerencsétlen egyetemmel tett, nincs mentség. Ignorantia non est argumentum, mint ahogy az idiotizmus sem. Aki ennyire hülye, mint ő, az ne üljön ilyen magas polcra. Maradjon lenn a kolumbáriumában. Az az ő nívója.

      Ami meg a bölcsészkart illeti, ott nincs miért megbékélni. Nézd meg a főbűnösöket, még mindig ott vannak. Szabó Andrásnak, Hanságinak a haja szála sem görbült, pedig csaltak, hamisítottak, sikkasztottak, és korrumpálták a hallgatókat. És ott van még mindig az év arca, az országosan körözött Mészáros. Micsoda ocsmány pofa. Éppolyan ronda belül is a lelke. Mire kérsz te áldást, békességet? Ezekre?

      Ezt leszámítva tetszett az írásod. Persze, hogy nem akarok az ottmaradóknak rosszat. Ellenkezőleg: jót akarok nektek. Márpedig annál jobb dolgot nem kívánhatok nektek, minthogy egy másik intézmény nyomja rá a pecsétet a diplomátokra. Szegény Károli Gáspár nem tehet róla, de a puszta neve kompromittáló. Annyi mocsok és bűn tapad hozzá. Azt pedig végképp nem értem, hogy a “Kovács Barnabás” feliratú kasszába hogy van merszetek pénzt befizetni.

      Üdvözöl: Kisjogász

      • ancilla mondta

        Hallottátok, mit mondott Kósa az önköltségesekről? Fel fogják emelni a fizetnivalót a tényleges költségek szintjére, ami egyszerűen MEGFIZETHETETLEN LESZ! Ki fog olyan pénzekért ebbe a korrupt, rités diplomákat colaautomataként kidobó nevetséges kócerájba járni, ha olcsóbb VALÓDI EGYETEMEN diplomát szerezni.
        Persze az a gyanúm, eddig is sok csaló idiótának adtak ki károlis dipolomát.
        Nem csoda, ha számos munkahelyen röhögőgörcsöt kapnak a károlis papíroktól.
        Ha ezt akarjátok, MENJETEK A KÁROLIRA, BOHÓCOK!

      • Geneva mondta

        Nem bohócok azok, hanem szánnivaló idióták, akik rengeteg pénzt fizetnek károlis diplomákért. Mit lehet tanulni Szabó Andrástól, Petrőczitől, Mészárostól és Hanságitól? Ők “tanítanak” (röhej), ők államvizsgáztatnak (igen, a csaló Mészáros is, párban a szeretőjével, Hanságival, akivel elválaszthatatlanok), ők írják alá a diplomáitokat. Ítéljétek magatok, hogy mennyit ér.

  15. ohrana mondta

    Nem értem, miről beszélsz, azt se, kik azok a NAGY EMBEREK, akikről említést tettél. A vakarózást meg a mások bolháját meg se próbálom megérteni.
    Mindenki a saját életéért felelős. Jobban teszi, ha megpróbálja a helyzetet elemezni és nem dől be a manipulációnak.

  16. Socialversicherung mondta

    Azért nem érted, mert az is egy álláspont, amit te képviselsz!
    Meg talán az is, amit én!

    Nagy ember lehet bárki, akit annak tartunk – mert mondjuk megérdemli! Esetenként csak az saját belátásunk szerint! :)

    Mások bolhája, a mások vélt, vagy valós sérelme! De ezt nem szeretném bővebben kifejteni! Igazából, ha nem érted, vagy értitek, akkor egy hangos gondolat volt!

    Manipuláció? Hm!
    No, és mond mi nem az?
    Mondjuk ez a blog szerinted mi?!
    Nem szeretem, mert ártalmas! Olvasni is azért olvastam bele, mert kaptam egy linket! Hát ez volt az!

    • filológus mondta

      Szivike, nem ártana, ha megismerkednél a magyar helyesírás elemi szabályaival. Például, hogy a főmondat és a mellékmondat közé vesszőt kell tenni így: “Mondjuk, ez…”
      Valamint a mond ige felszólító módját két d-vel kell írni, így: mondd!
      Te nem álláspontot képviselsz, hanem inkoherens szózuhatagot bocsátasz ki magadból selejtes helyesírással.
      Istenverte buta vagy, akárcsak a tanáraid.

      • dark side mondta

        Szivike nemcsak magyarul nem tud, hanem németül sem. Különben tudná, hogy a Sozialversicherungot NEM C-VEL, HANEM Z-EL ÍRJÁK.

  17. ohrana mondta

    A blog csakugyan ártalmas a hülyékre és az aljas patkányokra. Melyik csoportba tartozol, szivike?

  18. sakál vokál mondta

    Én lesz@rom ezeket a finomkodó baromságokat. Én egy tuti GAGYI HELYre akarok menni, márpepdig a Károli a keggagyibb egész Pesten. Itt is leszek ősztől.
    Vannak haverok a Mikszáth Kálmán téren, mondták, hogy egy Szabó András nevű fószernek kell leadni a jattot, aztán azt csinál az ember, amit akar.
    Vannak tojók, koedukált klotyó, ahol e kanok meg a tojók összejönnek, ha leadtuk a Szabónak a 20 %-ot, nincs gond.
    Ez kell nekem, egy papír, tudom, sz@rt se ér, de sz@rt se kell érte tenni.
    Hogy valami egyház: milyen egyház, azt se tudom, mi az. Nem sátánista, azt súgták a hevrok, pedig azt csípem legjobban.
    Gyertek ti is, nagy bulik llesznek ősszel, a cuccból engedményt is adok, hacsak az a Szabó nevű fószer nem szívózik.

  19. cica mondta

    Azér ez nem annyira egyszerű. Szabó András volt dékán ugyanis egy közismert rendőrségi besúgó, aki úgy menekül meg a büntetéstől, hogy bizonyos százalékot felnyom. Ha beleesel, pech.
    Szabónak volt valami pedofil ügye a saját lányaival meg valami pedofil mvideok csempészése, így állapodott meg a zsarukkal, hogy bizonyos százalékot felnyom. A többiek egyelőre békén vannak, de őket is figyelik a zsaruk.
    Szóval nem annyira zavartalan hely a Reviczky utcai diligagyi egyetem vagy hogy hívják az ótvaros kuplerájukat.

  20. sakál vokál mondta

    Ne izgasd magad, a haveromnak van néhány tippje a Szabó kezelésére. Azt mondja, egy undorítóan pénzéhes és tökéletesen bunkó fazon. Nemcsak a lóvé kell neki, hanem kukkolni is akar. Néhány kis akciózás a koedukált klotyóban a tojókkal – felvétel készül a Szabóról is, amint kukkol és szorongatja a nadrágszárát és tökre a kezünkben van. Meg se mer nyikkanni.

  21. Debreceni mondta

    Szégyen, hogy ez a csalókból álló intézmény ugyanannyi bölcsészhelyet kapott, mint a DE, nem is beszélve arról, hogy nálunk mennyivel több képzés között kell azt elosztani. Csak nem a Schmitt-Cservák duó intézte el nekik?

  22. Csontváry mondta

    Elképesztő, hogy a kitűnő Pécsi Egyetem bölcsészkara kevesebb helyet kapott, mint a jóval kisebb Károli, nem beszélve arról, hogy utóbbi hangos a botrányoktól.

  23. filológus mondta

    Hogy fognak csodálkozni az ingyenes hallgatók, ha a tanáraikat – Szabót, Ballát, Hanságit sorra viszi el a rendőrség!!!

    • Cserv mondta

      Cservák eddig nagyon próbálta menteni őket, de most már többnyire a saját seggét ment. Mióta felnyomta a főnökét a plágium miatt, saját maga alatt is már majdnem elfűrészelte a gallyat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.