Fóris’ big day (Fóris nagy napja)
Szerző jhnnsclvn @ január 28, 2012
Szerző: Terminológus mester
A Károli Magyar Nyelvtudományi Tanszékének vezetője, Fóris Ágota újabb sikert könyvelhet el magának. Miután magyar szakos alapképzettség nélkül kineveztette magát tanszékvezetőnek, nekiállt a magyar nyelvtudomány és a protestáns kulturális örökség tökéletes ÁTÉRTELMEZÉSÉHEZ.
A zsidó felekezethez tartozó, a terminológia szakterületével foglalkozó Fóris azzal hálálta meg Balla Péter rektornak erkölcstelen és szakmai szempontokat nélkülöző kinevezését, hogy megígérte, tudományos módszerekkel leleplezi a blog szerzőit. Ez ugyan mind a mai napig nem történt meg, de a korpuszok és alkorpuszok mátrixokba rendezése – ismerve Fóris hihetetlen kreativitását – még hozhat nagy tudományos (?) meglepetéseket.
Most azonban Fóris a hallgatókkal kíván valami nagyon jót tenni. Ennek érdekében akkreditáltatta – professzor emeritus férje segítségével – a terminológia mesterszakot. Aki pedig hétfőn, január 30-án 14 órakor befárad a Reviczky utcába, megtudhatja, miért jó az, ha pénzt és időt nem kímélve terminológia mesterszakon képezteti ki magát.
Egy akkreditálandó szakkal kapcsolatban háromféle követelményeket lehet támasztani:
- tudományos megalapozottság,
- az egyetem szakmai profiljába való illeszthetőség,
- a hallgatók további életpályája tekintetében.
Vegyük sorba ezeket a követelményeket a terminológia mesterszak tekintetében:
- a terminológia nem köthető semmiféle akadémiai diszciplínához. Tudományos szempontból nem egyéb, mint pragmatikai döntések sorozata arról, hogy pl. milyen összetételi határok között nevezhető valami bronznak vagy acélnak. Tehát lényegében szabványosítási kérdés.
- A Károli profilja a protestáns értékőrzés. Ez semmiféle kapcsolatban nem áll a terminológiával. Fóris talmudista rabulisztikával próbálja illeszteni a terminológiát a protestantizmushoz. Hitelessége annyi, mint Fóris megfelelése egy református magyar nyelvész professzor elé támasztott követelményrendszernek.
- A hallgatók szempontjából kifejezetten fölösleges, sőt káros időt és pénzt költeniük erre a képzésre. Bemeneti feltétel: magyar vagy más nyelvszakos BA végzettség. Ekkor a hallgató – a Károli oktatási színvonalát ismerve – éppen csak makog angolul vagy németül, magyar szakos tudása legfeljebb Fóris professzorasszonyéhoz mérhető. BA szak után tolmácsként, szakfordítóként dolgozni irreális, de lehetetlen is, mivel ezek a tevékenységek ENGEDÉLYHEZ VANNAK KÖTVE. Fóris és csapata tehát egyszerűen BECSAPJA A HALLGATÓKAT, mikor azt állítja, hogy terminológia MA-val szakfordítóként dolgozhatnak.
De sem az egyetem, sem pedig a hallgatók érdeke nem befolyásolja Fórist, Balla Péter rektor kreatúráját. Indul tehát a terminológiai mesterképzés a Károlin, az egyetem szégyenére és a hallgatók kárára.
MEGHÍVÓ
Fórum
a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara
Magyar Nyelvtudományi Tanszék és a TERMIK rendezvénye
a Terminológia mesterszakról
Időpontja:
2011. január 30. (hétfő), 14.00
Helyszíne:
KRE BTK 1088 Budapest, Reviczky u. 4.
Magyar Nyelvtudományi Tanszék, II. emelet, 216-os terem
Program
Fóris Ágota
KRE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék, szakfelelős
A terminológia mesterszak
Kovács László
TÉK Localizations Kft., ügyvezető igazgató
Gyakorlati terminológia a fordítás világában
Riesz Zoltán
Morávia IT Hungary Információtechnológiai Kft., ügyvezető igazgató
Egy terminológus mindennapjai
Bölcskei Andrea
KRE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék
A terminológia szerepe a szabványosításban
Beszélgetés az előadókkal és terminológus hallgatókkal
Jelentkezési határidő a Terminológia mesterszakra: 2012. február 15.
A rendezvényre szeretettel várjuk az egyetemistákat, középiskolásokat, és más érdeklődőket!
______________________________________________________________________________________
További információk:
KRE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék
1088 Bp. Reviczky u. 4. II. em. 217.
Tel: 483-2868, E-mail: nyelvtudomanyi.tanszek@kre.hu
Honlap: www.kre.hu; www.kre.hu/nyelveszet; http://alknyelvport.nytud.hu/muhelyek/termik
További olvasnivalók a témában:
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2011/01/15/unvaluable-knowledge-a-tudni-nem-erdemes-dolgok-tudomanya /
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2011/02/18/calvinist-terminology-kis-kavinista-terminologia /
filológus mondta
Aki tolmács akar lenni, annak el kell végezni egy nyelvszakon BA-t és MA-t, utána pedig továbbképzést. Az ELTÉ-n mindez van, 300 méterre a károlis kuplerájtól.
csicsikov mondta
Balla minden tisztességes, tudományos teljesítményt felmutató református embert elüldözött az egyetemről.
Most alapképzettség nélküli zsidókkal kísérletezik.
Mitől református (???) és mitől egyetem (???) a Reviczky utcai bordély?
régi kolléga mondta
Balla, az Újszövetség professzora már tizennégy éve (!!!) pereskedik egy nagyszerű történész kollégával.
A Károli már tizennégy éve fizeti dr. Takács horribilis honoráriumát. Balla folytatja ezt a fizetést, pedig dr. Takács még mindig nem nyerte meg a pert! Tizennégy éve!
Szóval dr. Takácsnak a Károli egy folyamatos honoráriumot biztosít sikertelen munkájáért!
Persze mivel Balla unokaöccse összebútorozott dr. Takáccsal, a Károli pénze így családi zsebekbe folyik.
advocatus dei mondta
Nincs valami hír a legújabb munkaügyi perről?
Úgy hallottam, ott Balla lecserélte a másfél évtizede a Károli zsoldján luxuséletet élő dr. Takácsot (az unokaöccsének munkaadóját) és zárt tárgyalást követelt ki a bírónál.
Inspector Barnaby mondta
Valami kiszivárgott erről a rektoriból. Állítólag Balla felnyomta a bíróságon Kovács Barnabást, hogy mindent az ő utasítására tett. Neki fogalma sincs a felmondási okokról, az egészet Barnaby rendezte meg, kérdezzék őt. Barnaby őrjöng, mert ő nem akar bíróságra járni. Azt mondta Ballának azér kapja a rektori pótlékot hogy ő vigye el a balhét.
pulchra mondta
Ez azt jelenti, hogy Balla elbizonytalanodott.
Nem lelkiismeretfurdalás – az nincs neki. Talán az ügyvédjének leesett, hogy mennyire nincsenek érveik.
Advocatus Diaboli mondta
Vagy inkább megijedt. Lelkiismeretfurdalásra tényleg nem képes, és szerintem az sem izgatja, hogy nincsenek érveik. Amikor a rektoriban aláírta a felmondást, azt mondta, hogy őt nem érdekli, hogy jogellenes, a lényeg, hogy kirúgja valahogy H… G…t. Szerintem valami illegális dolgot művelhettek Kovács Barnabással, aminek a következményeit most egymásra akarják tolni. Nem véletlenül hátrált ki ebből dr. Takács.
Huis Clos mondta
Akkor ezért kérhettek zárt tárgyalást. Ki ne derüljön hogy milyen módszereket alkalmaznak.
Balla szótár mondta
“Üzleti titok”-nak tekintik a kirúgási technikájukat, nem akarják, hogy más ellesse. Eredetileg Kovács Barnabás találta ki, de Balla szokott rá hivatkozni. A Balla-Fóris kálvinista terminológiai forradalom új jelentéssel ruházta fel az üzleti titkot:
„üzleti titok”: az egyetem valamely oktatója által elkövetett bűncselekmény, amelyről még intézményen belül is hallgatni kell, de semmi szín alatt sem szabad kivinni az intzémény falain kívülre;
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2011/02/18/calvinist-terminology-kis-kavinista-terminologia
animus mondta
Balla önveszélyesen hülye. Még az se ütött szöget a fejébe, hogy ebben a munkaügyi perben elállt mellőle az a drtakács, akinek már tizennégy éve (!!!) fizet a Károli a Püspöki Nagy Péter perében. Ezalatt egy vak nyúl megnyerte volna a pert.
petruska mondta
Mi van Petrőczivel? Ilyenkor már el szokott abortálni egy úgynevezett könyvet.
Vagy legalábbis kotkodácsolt arról, hogy “a hazug és nemtelen támadások” mellett egyedüli vigaszuk az imádkozás.
Vagy leaglábbis belefirkált egy Nobel-díjas életműbe.
Csak nem beteg Petrőczi és Szabó?
Vagy már megint Heidelberget rondítják el?
tudományos kutató mondta
Nem tartom jónak a Károli stratégiáját. A pimasz törvénysértésekkel, antedatált és meghamisított okiratokkal, a MAB döntéseinek figyelmen kívül hagyásával saját maguk okozták a KRE IDI vesztét.
Szabó András, Hansági Ágnes, Petrőczi És Balla Péter annyira gyűlölték Hima Gabriallát, hogy ez még a maradék eszüket is elvette.
Most nincs DI-juk, a Szakály-félére vagy jelentkeznek szeptemberben vagy nem.
Pedig most az élő doktori iskolák pályázhatnak TÁMOP támogatásra.
Persze a Károlin az a pér tízmillió nem tét, elvégre lazán elraboltak 157 milliót Szabó András vezérletével.
Judge mondta
Én azt nem értem, miért engedélyezi a bíróság a zárt tárgyalást. Nincs ezeknek más üzleti titkuk, csak az hogy folyton törvénytelenségen,csaláson, illegális módszereken törik a fejüket. Direkt fontos lenne, hogy a nyilvánosság előtt égjenek.
Bloggerjogász mondta
A nyilvánosságot kizáró határozat ellen nem lehet fellebbezni, de eljárási kifogást be lehet nyújtani. Itt lehet hivatkozni arra, hogy az egyetem még a Szenátusi Határozatokat se hozza nyilvánosságra, azaz közérdekű adatokra fogja rá, hogy üzleti titok. Márpedig közérdekű adat eltitkolása nemhogy nem üzleti titok, hanem kifejezett bűncselekmény. Ezt még Balla megszívhatja.
régi kolléga mondta
Ez az ostoba stratégia nem lehet hosszú távon sikeres. Előbb-utóbb rá fognak faragni.
incitatus mondta
Ezeknek a piszkos trükköknek egyetlen ellenszere van: a NYILVÁNOSSÁG. A minél nagyobb nyilvánosság. Hogy az emberek megkérdezzék: miért is kapott a Károli bölcskara 270 állami finanszírozású helyet, mikor tavaly ősszel bizonyosodott be, hogy Szabó András dékánsága alatt 157 milliónyi ösztöndíjat sikkasztottak? AZ ÁLLAMI PÉNZEKBŐL SIKKASZTOTTAK – VEGYÜK MÁR ÉSZRE?
Erre a tolvajbandára akarják bízni a 270 állami finanszírozású helyet?
Mennyit fognak ezek ebből ellopni?
Ott van a karon Szabó András, igaz, már nem dékánként, csak tanszékvezetőként, szennyes életű és enyveskezű felesége, Petrőczi pedig intézetigazgatóként.
Ott van KSZE menye, Hansági Ágnes, aki lapátolja ki a pénzt apósa ügyfélkörének.
Ott van Fóris, az alapképzettség nélküli zsidó, az óvónénik, a borászok, a zongoristák és az eszelős nyilazóbajnokok.
És mindennek a tetején ott ül Balla, a taláros idióta, aki körültáncolta Schmitt Pált, mikor kinevezte rektorrá.
Amivel megkapta a kasszakulcsot. A kasszába pedig belenyúl a JOBBIK, a Hegedűs rokonság képviseletében, drtakács és sociusa, Balla unokatestvére meg még ki tudja, ki.
Csak nem tisztességes oktatásra és kutatásra fordítják. Igaz, hogy ehhez a szellemi képességeik is hiányoznak.
KOGNITÍV TELJESÍTMÉNYÜK (Hansági szavajárása) kimerül a rablások, rágalmazások koncipiálásában és megvalósításában.
BTK-s Kolléga mondta
Igazad van, testvér, a NYILVÁNOSSÁG az a szó, amivel ezeket az álszent szemforgató ájtatos szenteskedő idiótákat, mint pl. Balla a világból ki lehet kergetni. Miért kell egy munkaügyi pert zárt ajtók mögött tárgyalni? Mert félnek a nyilvánosságtól.
Amikor Mészáros fokazatát visszavonta a MAB, gyorsan lekapták a szöveget, nehogy nyilvánosságra kerüljön, mivel próbálkoztak be.
Minél több reflektorfényt a Károlira! Látsszon, kik veszik el a helyeket más, tisztességes bölcsészkaroktól!
Publicity mondta
Olyan átvilágítást a Károlinak, hogy látsszon Balla szennyes alsógatyája is!
157 milka mondta
Szennyes? Mondjuk ki magyarán: szaros. Mert az biztos, hogy tele van. Ha nem tudja beszedni azt a jövedelmet, amit eddig, Bölcskei kitekeri a nyakát. Sáros a 157 milkóban is, a rendőrség különböző ügyekben nyomoz ellene.
vidéki kolléga mondta
Vigyázzatok a Fórissal! Állítólag egy gyilkos pedálgép. Aki az útjában áll, azt kicsinálja. Hallottam róla néhány történetet. Leginkább azokat szokta hátba szúrni, akik támogatták.
mesüge mondta
El a kezekkel a mi Ágotánktól!
Megbánjátok, ha ilyen ocsmányságokat firkáltok róla!
Még hogy “talmudista rabulisztika”!
Merthogy irigyek vagytok, mert annyira ostobák és műveletlenek vagytok!
Úgyis átvesszük a kócerájt és akkor Ágota lesz a főnök!
És csak az marad, aki kussol és nem ugat a blogon meg másutt se!
saca mondta
Mámeg mi a baly a fórizs tanárnövel?
Nekem bejönn a mútkor is monta hpogy szerinnte tök teheccséges vagyok és mennyek erre a terminátorszakra. Malyd ő elintészi hogy ingyér legyen. Szóva ne báncsátok a Fórizs tanárnöt, lécci!
andrew mondta
Dugulj el Saca! Pont az ilyen hülyékre építi a Fóris a terminátor szakot!
Robi mondta
Szereztem Ginát. Elsö osztályu cucc. Csak asztán tudjátok mi a külömbség a halálos és a hatásos között.
cica mondta
Még mindig 20 %-ot tejelsz a Szabónak?
Robi mondta
Már 25-öt kér a mocsok mer mos nehezebb neki garantálni a müködésünket miota nem góré többé.
cica mondta
Nyomjátok fel Szabót a zsaruknál akkor megszabadulunk tőle mindannyian. De ha má rajta vagy az ügyön jelezd h a Balla is benne van. Ő is kap a lóvéból.
advocatus dei mondta
Pénteken, febr. 3-án lesz a Károli ÁJK-jának a nyílt napja.
Aki sok pénzért Ballát meg a Jobbikot, valamint a Hegedűs családot és pribékjeiket kívánja gazdagítani, magának pedig egy semmit nem érő fecnit vásárolni, annak OTT A HELYE!
Az épeszű, tisztességes emberek pedig kerüljék el a Viola utcának meg a Ráday 28-nak még a környékét is!!!!