Breaking News: MAB February 2012. (Friss MAB-hír: 2012. február)
Szerző jhnnsclvn @ Február 20, 2012
Szerző: MAB-illetékes
Most pénteken dönt a MAB plénuma a Károli két világi karának akkreditációjáról.
A MAB-nak decemberben a Károlira látogató bizottságát egy korrektségéről és igényességéről nevezetes ELTÉ-s jogászprofesszor, a római jog kutatója, F.A. vezette. A Látogató Bizottság nagyon negatívan minősítette a KRE midkét világi karát. Kifogásolták a színvonaltalan oktatókat és a valódi tudományos teljesítmény hiányát. A MAB azonban, úgy tűnik legalábbis, nem meri levonni a konzekvenciát. A Kovács Barnabás által megvesztegetett MAB-taggal az élen egy szűk csoport azért lobbizik, hogy a plénum 2013. június 30-áig szavazza meg a Károli mindkét világi karának az akkreditációját. Azzal hitegetik a bizonytalanokat, hogy ha a keresztény kurzus szája íze szerint ítélkeznek, akkor eseteg megkegyelmez nekik a kormány, és meghosszabbítja a megbízatásukat. Ezek a lobbyzók az időhúzásra játszanak. Már a januári ülésen sem akartak dönteni. Pedig az egyetlen helyes és felelősségteljes döntés az akkreditáció megvonása lenne mindkét világi kartól. Egyik színvonaltalanabb, mint a másik.
Miközben a jó egyetemek is élethalál harcot vívnak egymással a fennmaradásért, ezt a szélhámos kókler bandát a keresztény kurzus nemcsak felszínen tartja, hanem a BTK-t több állami férőhellyel dobta meg, mint az ELTÉ-t kivéve a hagyományos, régi és nagy bölcsészkarokat: Debrecent, Pécset, Szegedet. A MAB-nak, mielőtt kimúlik, fel kellene nőnie a feladathoz. Vegyék már végre komolyan saját magukat, és döntsenek egyszer a lelkiismeretük és a legjobb tudásuk szerint. Ne pedig félelmükben, mint eddig, ha a Károliról volt szó. És ne hallgassanak a Kovács Barnabás által megvesztegetett, korrupt kollégáikra. Hosszabbításra úgysem számíthatnak a kormány részéről, most már pánik nélkül mondhatnának korrekt, politikamentes szakmai véleményt. A kormányzat világos szándéka a jogi képzés arányának csökkentése. A Károli színvonaltalan jogi karának a haknizó másod-harmad-negyed-ötödállású oktatókkal (ld. Osztovits, Cservák) semmi keresnivalója nincs a palettán. De a Bölcsészkarnak sem, amelynek egyetlen doktori iskoláját megszüntették, a Történettudományit pedig protekcióval akkreditálták, miközben az akkreditáció összes törvényi feltétele hiányzik (a törzstagok felének nincs doktorált hallgatója, ugyancsak a fele túlkoros, továbbá nincs közös műhelymunka). Az ÁJK-n semmilyen doktori iskola sincs. Még protekcióval akkreditált sem.
Sok MAB-tag abban bízik, meghosszabbítják a megbízását, ha nem húzzák ki a gyufát a kormányzatnál. Ez nem így van. Ez a testület megszűnik, és a következőbe már Bölcskei személyesen delegál tagot, hogy kibulizza a Károlinak a lehető legmagasabb költségvetést. Mindegy, milyen szakmai teljesítményre. Bölcskeit az egész ügyből csak az anyagi haszon érdekli. Az időhúzás neki jó. Ezt nem volna szabad megengedni.
A MAB-tagok számára ez a pillanat a legkedvezőbb a szabad, tisztán szakmai véleménynyilvánításra. Nincs mitől félni, mincs miért aggódni. Így is úgy is menesztik őket. Ha az embernek már nincs vesztenivalója, miért ne legyen tisztességes, miért ne hozzon felelős, a magyar felsőoktatást komolyan vevő döntést?
Paragraf mondta
Nagy balhé lesz, ha ezt a színvonaltalan, doktori iskola nélküli, álláshalmozók által ellepett kócerájt akkreditálják. Felzúdul az ország összes tisztességes jogi kara.
prudens mondta
Ha akkreditálják a Károli kát világi karát, nemzetközi fórumokon fogjuk kiteregetni a szennyest!
MINDENT! Koreai bankot, Cservák Csabat és Pokol Bélát, Balla Péter kapcsolatát a Jobbikkal, Szabó András rabhlásait!
Híresek akartok lenni?
Megkapjátok!
incitatus mondta
Mutassák meg most, utoljára, a MAB tagjai, hogy nem befolyásolhatók politikai percemberkék által.
A MAB tagjainak számát a Fidesz-kormány felsőoktatási törvénye az eredeti 27-ről 18-ra csökkenti, ennek csak kétharmadának lesz tudományos fokozata. A többi HÖOK-tag, a különféle kamarák és egyházak képviselője. Ezek vagy nyers érdekből, vagy puszta ostobabságból fognak dönteni.
Ez az utolsó lehetősége a MAB-nak, hogy elmúlt 19 évéhez méltó, tudományos megalapozottságú és erkölcsi integritást tükröző döntést hozzon!
vidéki kolléga mondta
Bazsa György a HETEK február 3-i számában elmondta, hogy a MAB átalakítása miatt már annak európai ernyőszervezete is tiltakozik.
Ha a jelenlegi kormányzat így leépíti a tudományos minősítés rendnszerét, előfordulhat, hogy a – jövendő, lebutított – MAB által akkreditált képzéseket nem fogadják el külföldön.
Ez pedig azzal járhat, hogy nem jönnek hozzánk az orvosi karokra fizetős diákok a világ számos országából. Pedig a SOTE és a Pécsi Tudományegyetem orvosi karain a hallgatók FELE FIZETŐS KÜLFÖLDI!
A SOTÉ-nek amúgy is sokat ártott Schmitt Pál doktori CSALÁSA, és az, hogy ezt nem akarja az egyetem – politikai nyomásra – FELTÁRNI.
Ha nemzetközileg nem fogadják el a magyar akkreditációt, akkor pedig a magyar orvosok se mehetnek külföldre.
Medicus mondta
Talán épp ez a cél: a röghöz kötésünk.
vidéki kolléga mondta
Lehet, de ez egy szörnyű üzenet lenne: inkább tönkretesszük a magyarf felsőoktatást, minthogy ti gennyesre mkeressétek magatokat, amikor Zalahalápon 900 000 netgtóért is gályázhattok!
N4m akarom elhinni, hogy ide süllyedtek!
lelkipásztor mondta
Ne csodálkozz azon, hova süllyedtek!
A Hittudományi (???) Karon még mindig az a Pethő, aki egész tudományos ÉLETMŰVET HAZUDOTT MAGÁNAK!
Ezt megvédte a Balla!
Csak tiszta erkölcsű professzorokat hajt el, rájuk uszítva a titkosrendőri módszerekkel dolgozó Wistmanwood ügynökséget!
A Károli aljas bűnözők: Balla, Szabó András, Hansági Ágnes, Pethő mocskos gyülekezete.
Kisjogász mondta
Ha a Károli jogi kara megkapná az akkreditációt, iszonyatosan nagy botrányt csapunk. Már szervezzük. Az állami jogi karokat kisemmizték. Az ELTE mellé a Pázmány kapta meg a másik 50 helyet. Ha ezt a botrányt azzal tetézik, hogy a Károli színvonaltalan, DI nélküli jogi karát hagyják működni, mindenhova petíciókat írunk, és Kovács Barnabás MABos haverját lejáratjuk a szakma előtt. A MAB-ot se fogjuk ez esetben kímélni.
Paragraf mondta
A botránycsapással egyetértek, segítünk. Meg kéne keresni ez ügyben Balla Zoltán tanár urat. Ő nagyon jó fej. És mindig van egy csomó ragyogó ötlete, és még mindig temérdek belső infója. Őt mindenki kedvelte, oktatók és hallgatók egyaránt.
Cicero mondta
Lesz balhé, ha a MAB nem a törvényes előírásoknak megfelelően jár el. Ez a jogi kar a haknizó cservákjaival semmiben sem felel meg egy egyetem törvényes követelményeinek. Bízunk benne, hogy Schmittel együtt ez a tót parasztpofájú féreg is repül. És ogy az egész Viola utcai kókler banda megkapja az útilaput, Bölcskei meg töltse fel máshonnan a pénztárcáját, ne a jogászok kasszájából. 1000%-ig igaza volt Kapának.
Zsinati illetékes mondta
Pedig Bölcskei úgy szórja a pénzt, mint a Csáky szalmáját. Már megint elfogyott neki. Felment áldott Orbán testvérhez vagy majd egy félmilliárdot kikuncsorogni. És nem átallott a Károlira és oktatási célra hivatozni. Szerencsére elhajtották.
Könyvelő mondta
Most már tudjuk, hogyha a Károlira kéri, akkor nem oktatási célra kell neki, hanem magánnyomozókra költi, akik azzal vannak megnízva, hogy milliókért üdözzék az oktatókat. Erre megy el a Károli pénze. Amelyik nullszaldós, de a Wistmanwood besurranó betörőire futja nekik.
hajnalka mondta
Azt, hogy ki mennyi államilag finanszírozott helyet kap, azt a kormányzat dönti el. OV bejelentette Egerben, hogy az egri főiskola fog még kapni tanárképző helyeket.
Szóval a színvonalas képzésnek semmilyen szerepe nincs, az udvari talpnyalók jutnak előnyhöz megint.
Ez ellen kéne a MAB-nak tenni valamit, amíg még tud.
ELTE mondta
Földi prof nagyon ki volt akadva a Károli jogi karától. Nem is érti, hogy kaphattak ezek eddig is engedélyt a működésre. Szemmel láthatóan semmi fogalmuk arról, milyen egy igazi jog kar. A bölcsészkarról is megvolt a véleménye, csak az szakmájánál fogva kevésbé izgatta fel.
animus mondta
Hogy kaphattak?
Zsarolással, fenyegetőzéssel, megvesztegetéssel? Ez az egyetklen nyelv, amelyet Bölcskei és Balla ért. A bűnelkövetők nyelvét.
És persze voltak nekik cinkosaik. Itt van Cservák, akit tanszékvezetőnek neveztek ki 9 (?) publikáció alapján. Nem elsőrangú tudományos helyeken, részben társzerzővel megjelent firkálmányok. Idegen nyelvű, jó helyen megjelent egy sincs köztük!
Cservákot azért hozták, hogy Schmitt Pál révén kierőszakolja az akkreditációt Csak közben a Cserváknak volt egy másik projektje is. Átjátszotta a HVG.hunak a kezébe jutott infókat Schmitt disszertációjáról.
Sokat akar a szarka -
filológus mondta
Mi a kollégáimmal bízunk a MAB-ban, hiszen közülünk választották a tagjait.
Bízunk tudásukban, minőségérzékükben, erkölcsükben és igen, a civil kurázsijukban is.
És egyébként tényleg nincs veszíteni valójuk. Az új felsőoktatási törvény szerint a 18 tagú MAB-nak csak kétharmada lesz szakmai jelölt, a többi HÖOK, kamara, egyház stb.
És egyébként költségvetése sem lesz a törvény szerint.
Szóval ez a mostani döntés lesz az utolsó autentikus MAB-döntés. Ne okozzatok csalódást, kollégák!
EDU mondta
A MAB létjogosultságát, egész eddigi evékenysége értelmét most bizonyíthatja. Már nincs miért az időt húzni. Az időhúzás csak Bölcskeinek kedvez. A magyar felsőoktatást egy felelőtlen, meghunyászkodó döntés végleg padlóra küldené.
animus mondta
A magyar felsőoktatás igy is, úgy is a padlón van.
Hoffmann Nanyát beidézték az EU-ba.
De őp kognitív deficit okán meg erkölcs híján fel se fogja, mekkora kárt okoz.
MAB-ha-ha-ha mondta
A MAB segített Bölcskeinek az időhúzásban. Nem merte megszüntetni a minden színvonalat alulmúló jogi kart, most meg már Bölcskei mabos helytartója, Csanády akkreditálja. Ha-ha-ha…
MAB-illetékes mondta
A MAB-nak utolsó erejével még meg kellett volna vonni az akkreditációt a mocsok Balláéktól. De nem merték. Csak az időt húzták. Vagyis pont azt csinálták, amit Bölcskei akart. Gyáva nyulak. Már nem volt vesztenivalójuk, mégis beszartak.
hajnalka mondta
Egyetértek, sajnos!
Csanád mondta
A MAB-nak befellegzett. Csanádi Márton mindent akkreditál, ami református. Csak pénzt nem tud adni hozzá, ami Bölcskeinek nagyon fáj. Akkor lenne kerek a világ.