Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Broadcast message May 2011 (Szolgálati közlemény)

Posted by jhnnsclvn - május 5, 2011

Most kaptuk a hírt, hogy a holnap reggelre a II. ker. Királyfürdő u. 4-be kitűzött munkaügyi tárgyalás elmarad. A halasztás okáról nincs információnk. Jogászaink úgy vélik, hogy a halasztást alperes, azaz a Károli Egyetem kérte, mert sem jogi képviselője, dr. Takács János László, sem két éve ideiglenesen megbízott rektora, Balla Péter, akit személyesen idéztek be tanúvallomásra, még nem áll készen, hogy a bíróság előtt megindokolja egy professzor munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetését, annak tartós és folyamatos keresőképtelensége alatt. – A szerk.

Szerző: Bloggerjogász

Az  1992. évi XXII. Tv.96. § (4) bek. szerint a rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül lehet gyakorolni. A rendkívüli felmondás indoka csak olyan tény lehet, amely a felmondást legfeljebb 15 nappal előzi meg, ennél régebbi tény nem. A rendkívüli felmondás okának lényeges kötelességszegésnek kell lennie, munkaviszonyból kell származnia és súlyosnak kell lennie. Mivel a professzor a rendkívüli felmondás idején már fél éve tartósan és folyamatosan keresőképtelen beteg volt, a munkahelyre már hónapok óta nem járt be, kötelességszegést nem követhetett el, sem súlyosat, sem könnyedet. Ezért aztán felajzottan vártuk, mit fog előadni dr. Takács és a személyesen beidézett Balla munkaviszonyból származó lényeges, súlyos, 15 napon belül elkövetett kötelességszegésként. A per tárgyához ugyanis 15 napnál régebbi eseményeknek, állításoknak, ráfogásoknak semmi közük sincsen. Ebben a perben a rendkívüli felmondást megelőző 15. napon túli tényt bizonyítani nem lehet, mert ennél régebbi tény nem szolgálhat rendkívüli felmondás alapjául.

Dr. Takács János László performanszáról és Balla Péter lelkész szükségszerűen hamis tanúvallomásáról tudósítani szerettünk volna a blog olvasóinak, ám a halasztás miatt erre várnunk kell. Nagyon valószínű, hogy még dr. Takács János László, a Károli 15 éve felbérelt és minden hájjal megkent, simlis ügyvédje, és a rektori ügyekkel megbízott rektorhelyettes, Balla Péter sem bírta eddig kigondolni, milyen munkaköri kötelességet szeghetett meg súlyosan tartós betegsége alatt otthonában az ágyat nyomó dolgozó. Feltehetően dr. Takács János Lászlónak és Balla Péternek további közös gondolkodási időre van szüksége, hogy megtalálják végre azt a felmondási okot, amelyet saját bevallásuk szerint már 2010 februárja óta, azaz mához képest már egy és egy negyed éve, a felmondáshoz képest pedig már 8 hónapja kerestek és még mindig keresnek.

Reméljük, időben értesülünk majd a tárgyalás új időpontjáról, hogy meg tudjuk osztani az információt a blog olvasóival. A kappanhangon dadogó Balla Péter fellépése hamis tanúi szerepben olyan különleges élménynek ígérkezik, amelyet kár volna elszalasztani. Egyelőre csak annyit hallottunk, Balla Péternek nem fűlik a foga a tanúvallomáshoz, csak a felmondási iromány aláírásához fűlt. Állítólag azóta is Jézus Krisztushoz imádkozik, hogy lenne szíves elmenni helyette a bíróságra és az ő nevében tanúskodni, viszonzásul azért, hogy már Balla is mennyit “tanúskodott” Jézus Krisztus nevében különböző templomokban. – A szerk.

54 hozzászólás to “Broadcast message May 2011 (Szolgálati közlemény)”

  1. animus said

    Dr. Takács gondolkodásmódját ismerve a megoldás: húzza az időt, hogy a felperes kifogyjon a türelméből, a pénzügyi tartalékaiból. Ha kifogy és munkaviszonyt létesít: akkor, ha a Károli elbukja a pert, ami várható, akkor csak a két kereset közötti különbséget kell a Károlinak megtérítenie.
    Egy ismerősöm nyert már munkaügyi pert dr. Takáccsal szemben. Ebben a perben dr. Takács mind a három fokon “joggal való visszaéléssel és rosszhiszemű pervezetéssel vádolta ismerősömet azért, mert nem vállalt, úgymond munkát, miután a Károlin kirúgták. Szabó András persze hamistanúzott, ez nála kvázi reflexből megy.

  2. réti pipitér said

    Persze Balla se volt túl boldog attól, hogy – mint a nyúlfogú ügyvédjelölt nyilván elmakogta INGYOM-BINGYOM- hogy meg van idézve ő személyesen, onnan a Szabadság térről, a rovásírásos Szózatm és Himnusz alól, a leszbikus fasiszta (Tormay Cecill) szobra mellől.
    Balla pedig beszélgetett a kenyerespajtásával, jézuskrisztussal, és nem mentek semmire.
    Mit is mondjon szegény Balla?
    Aztán még újságírók is jelezték, hogy ott lesznek.
    Eznszokatlan helyzet a Down kóros Ballának.
    Fel akar készülni.
    Csak mindjárt itt a nyári szünet a bíróságon!
    Tehát: 2010 szeptemberében kelt a felmondás, azóta egy meghallgatás mvolt, amelyen a bíró megállapította, hogy az ügyvédjelölt NYÚLFOGÚ tökéletesen felkészületlen és beidézte a munkaadó képviselőjét, Ballát.
    Azóta elnapolták, nem tudjuk, mikorra.
    Ki irányítja a független bíróságot?
    Drtakács, a Jobbik vagy ki?

  3. prudens said

    Hogyhogy nem tudott felkészülni drtakács, aki tavaly húsvét előtt már készen állt a Kálvin téren a jogi szakvéleményével???
    “Rosszhiszemű pervezetés”!!!
    Jelentsétek fel!

    • Karfreitag said

      Húsvét előtt Nagypénteken dr. Takács még csak rendes felmondásra állt készen, de azt valamiért nem sikerült érvényesítenie. Rendkívülire meg egyre kevesebb alkalma lett, minthogy a 15 nap már a tavaszi szünet után elfogyott. Így aztán ok nélkül mondott fel. Talán ezt tanulta az egyetemen? Van dr. Takácsnak egyáltalán jogi végzettsége?

  4. kocsi csergő bálint said

    Ezért hurcoltak bennünket a gályákra? Hogy ilyen mocskos patkányok irtsák a derék protestánsokat, mint Balla, Szabó András meg drtakács?
    Kiváncsi lennék, mi most drtakács honoráriuma: 1998-ban óránként 15 ezer + ÁFÁ-t kapott az a jogi zseni, aki rosszhiszemű pervezetéssel, aljas zsarolással próbált pert nyerni, de NEM SIKERÜLT NEKI!
    Drtakács horribilis honoráriumát pervesztésekért kapta, milliókat fizetett kártérítésként meg neki, takácsnak, meg a balla unokaöccsének a Károli, mert olyan hülyék voltak, hogy elvesztették a pereket.

  5. katolikus said

    Mennyire lehetnek hitelesek a kálvinisták, ha közülük a numero 1, a rektor, ilyen pofátlanul hazudik: rendkívüli fegyelemsértés 15 napon belül féléves betegállomány alatt? A legaljasabb állami intézménynél sem hazudnak ekkorát!

  6. Bibliaolvasó said

    Balla Péter felesküdött lelkészként azt olvasta ki a Bibliából, hogy ilyen a keresztényi magatartás? Hazudni, rágalmazni, utcára tenni a keresőképteleneket mint súlyos fegyelemsértőket? Mi volt a súlyos vétség 15 napon belül? Az hogy beteg volt és ezért nem végezte el a kötelességét? Dr. Takácsot jogtudományból, Ballát pedig Biblia-ismeretből meg kellene buktatni.

    • Pszichiáter said

      Ballának biztos ezt jelenti a keresztyén szeretet 🙂 Lehet, hogy sanyarú gyerekkora volt, verték a szülei, kegyetlenül bántak vele, és nem vált emberré, csak egy mechanikus, parancsokat teljesítő géppé. Ez látszik az összes fotóján: merev, gépies műmosoly, határtalan szürkeség, jelentéktelenség. Egy szánalmas testi-lelki korcs.

  7. kocsi csergő bálint said

    Na és ott szolgál Lóri bácsi és Zsuzsa néni alatt, mélyen lenézve kislóritól meg lórinétől. Ott imádkozgat a rovásírásos Himnusz alatt, alatta sivalkodik 3 emeletnyi kolumbáriumnyi holt lélek. Minden reggel megsimogatja a leszbikus fasiszta bronzfenekét.
    Ettől még egy szilárdabb intellektus és erkölcs is megrendülne!

    • Pszichiáter said

      Az, hogy beházasodott egy 3 számmal nagyobb családba, csak rontott a torz pszichéjén. A testén már nem volt mit rontani 🙂

  8. BTK-s kolléga said

    Nagyon nevetséges volt a Mikes-konferencián a beszéde. Bedagatt arccal, apró disznószemmel, kappan hangon képes volt a korintosziakhoz írt levélből pont azt az egyetlen mondatot idézni, ami nem passzol se a Károlihoz, se az egyházhoz: „Az Úr pedig a lélek, és ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság”. Egy biztos: se a református egyházban, se a református egyetemen nincs az Úr lelke, mert itt diktatúra van. Balla Péter a rektori hivatalban és a jogi karon úgy vagdosta ki az embereket, ha meg mertek nyikkanni, hogy idejük se volt felocsúdni. Volt olyan titkárnői állás, amelyikből egymás után négy nőt rúgott ki. Különösen a nőkre pikkel. Ez látszott a jogi kari vérengzésében. De professzort, akadémikust, dékánt kirúgott csak azért, mert véleményt mertek nyilvánítani. És még ez a született szolgalélek, egy tempolmszolga fia papol a szabadságról. Ő azt se tudja, mi az. Mindig másokat idéz, másokhoz igazodik. Soha egy szabad gondolata nem volt.

    • Gartenzwerg said

      Miután Balla szabadságról, Úrról és lélekről tirádázott, vagyis mindarról, amihez semmi köze sincs, fontoskodó képpel, fejét fölszegve, onanizáló, jeggyűrűs kezét összekulcsolva, szirupos ábrázattal beült az utolsó előtti sor középszélső székére, hogy lásson. De ez a kertitörpe még onnan se látott ki, holott előtte csak egy nő ült, a két sorral előtte ülő nagydarab Szabó Péter pedig folyton előrehajolt, hogy lehúzódjon a főnök látómezejéből. Ballán azonban ez nem segített: ádámcsutkás gigáját izgatottan nyújtogatta fölfelé ill. hol jobbra, hol balra. Tényleg röhej volt ránézni.

    • Historiker said

      Nem Ballával kellett volna bevezettetni a történészkonferenciát, hanem az univerzális tudású Schmitt Pállal, aki a Károlin az alkotmányjogi konferenciát is egy szakszerű előadással megnyitotta. Történelemtudása nagyjából ugyanakkora, mint jogi ismeretei. Nemrég a jászok fővárosában összekeverte a jászokat a szászokkal 🙂

      http://www.168ora.hu/itthon/schmitt-jaszok-kunok-szolnok-opusztaszer-alkotmany-anyanyelv-72866.html

  9. Princz VIP said

    Eljött a Princz-díjas sémita történész asszony is, Szabó András cinkosa, aki kirúgatta a református Erdélyi professzort, hogy benyomja a helyére saját tanítványát.

    • réti pipitér said

      A magyar nyelvészeti tanszék vezetője, Fóris Ágota spanyol-olasz szakos. Jó hír: már elkezdte egy másik egyetemen levelezőn végezni a magyar BA-t.
      Gratulálunk professzorasszonynak. Pár év múlva együtt államvizsgázhat a hallgatóival.

      • Freshman said

        Gratulálunk Fóris Ágota I. éves magyar szakos BA hallgatónak. Ha belefárad a tanszékvezetésbe a nagy tanulás közepette, akkor azt bármelyik első éves magyar szakos károlis hallgató szívesen átveszi tőle 😀

      • Gilice said

        A Károli magyar szakos hallgatói szerenádot adtak Fóris Ágotának, a Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetőjének abból az alkalomból, hogy elkezdte végre annak a szaknak a tanulmányozását, amelynek tanszékét már egy ideje vezeti. Az első éves magyar szakos hallgatók Fóris Ágota ablaka alatt elénekelték a friss gólyatársnak a “Gólya, gólya, gilicét”.

  10. animus said

    Május 5-én viszont a MTA Liszt-emlékülésén kiválóan szerepeltek a szennyes gazember Szabó által üldözött szakemberei a Károlinak – főként a Szabó által kétszer megpuccsolt Kulin Ferenc.
    A Károli görényei persze hallgatóként sem voltak jelen.
    A kultúra ugyanis nem tartozik az érdeklődési körükbe.
    Csak a rablás, zabrálás (hencidai úrasztala, ugye, Szabó?) meg a gátlástalan hazudozás és hamistanúzás.

    • Historiker said

      Jellemző, hogy az MTA Liszt-emlékülésére Kulint hívták meg, nem pedig a Tepsi által nagy történésznek tartott Szilasi Alexet, akinek nincs történészdiplomája, viszont tud zongorázni, ezért taníthat a református egyetemet történelmet 🙂 Hiába, a Károli a diploma nélküli oktatók egyeteme 🙂

      Csoma professzor, akinek szintén nincs történészi diplomája, a törökök borkultúrájáról beszélt. Úgy látszik nincs tisztában a muzulán vallás és az alkohol viszonyával 🙂

      • Tepsi said

        Mert tenyeres-talpas dékánasszonyunk tán meg tudja ítélni, mi az a történelemtudomány? Most is elmondta banális, háziasszonyi mondókáját és roppant elégedett volt magával. Alighanem most sem érzékelte, hol van. Sajnos, még mindig nem tudja, mi az hogy egyetem. Azt hiszi, bölcsödében van 🙂

      • Funeral said

        Dilettáns szervezés, 15 perces monológok zsinórban, semmi kérdés, hozzászólás, vita, elbeszéltek egymás mellett, semmi párbeszéd, az egésznek semmi tudományos hozadéka. Rákóczihoz és Mikeshez sem volt az egésznek semmi köze. Ezek csak ürügyek az egyetlen célhoz: mozogjunk egy kicsit, hadd lázsszon úgy messziről, minta élnénk.

      • reki said

        Engem az döbbentett meg igazán,hogy Ballát, mint rektort konferálták fel… nem most írták ki még csak a pályázatot?!
        Na meg Tepsi-Sepsi szövege is megért egy misét, a Korinthoszi levélrészletről pedig inkább nem nyilatkoznék.

        A szervezéssel kapcsolatosan pedig csak annyit, hogy nyilván nem a legszerencsésebb döntés volt a Liszt-emlékünneppel egy napra rakni a rendezvényt, de a java nem a szervezőkön múlott. Teszem azt például, hogy páran nem jelentek meg, vagy hogy az előadók felolvasták a mondanivalójukat. Ez utóbbi egyébként valamilyen szinten elfogadható és megérthető, hiszen a szerepeltetett témák kifejtése igencsak meghaladta már 15 perces!!!!! időkeretet…
        Persze, felvetődhet a kérdés, hogy akkor miért nem hívtak meg kevesebb embert és miért nem pl. 30-40percet bocsátottak az előadók rendelkezésére, ám én biztos vagyok benne, hogy ennek is nagyon nyomós oka lehetett. Pl. elég csak arra gondolni, hogy sokan épphogy csak beestek a szereplésük idejére, majd sietősen távoztak….

        Mindenesetre én mindenféleképpen dicséretesnek tartom a próbálkozást és vélem, hogy csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.

        Kétségtelen. Szilasi Alex levezetésképpen elhangzott hattyúdalát jómagam is elhagytam volna. Sőt!

      • Rector said

        Engem nem lep meg, hogy ez az értelmi fogyatékos szalmabáb, Kovács Barnabás strómanja, rektorként konferáltatta fel magát. Két évvel ezelőtt, amikor Bölcskei rektorhelyettesként megbízta rektori feladatokkal, a Hazatérés templomában már rektorként áldotta meg az árpádsávos zászlókat. Mivel a szórólapokon is rektorként hirdette magát, följelentették, és jogtalan címhasználat miatt 50.000 Ft szabálysértési pénzbírságot róttak ki rá.

        A szoros szervezésnek tényleg nyomós oka volt. A Károlinak olyan penetránsan rossz híre van a felsőoktatásban, hogy semmilyen neves szakember nem akart itt fellépni. Ezek a Károli miatt még a Kálvin tér környékét is kerülnék. Az épphogy besett és sietősen távozó előadókat mesés gázsikkal nyerték meg. Így azok 15 perc alatt elhadarták a mondandójukat, és valamilyen ürüggyel elrohantak, formálisan teljesítve a kötelességüket és várva az utalást szerződés szerint. A tiszteletdíjak 20 és 60 ezer forint között mozogtak, tekintély és rámenősség függvényében 🙂

      • Clement said

        Tepsi beszéde pont olyan ostoba volt, mint a képe. Azért van ekkora önbizalma, mert fel sem tudja mérni, mennyire buta.

      • réti pipitér said

        Bezzeg Szabó meg Petrőczi állandóan arról vartyog, hogy Tepsi milyen buta, mennyire nem tudományos és mennyire nem való dékánnak. Szabó meg Petrőczi, na meg persze Hansági farkasvakságban szenved: azt nem látják, hogy ők mennyire buták és milyen messze esnek a tudománytól. Amit egyébként rajtuk kívül mindenki lát, még a legbutább elsős is.
        Tepsi tényleg buta meg vállalhatatlan, egyszerűen szólva vérciki, de legalább nem lopta el a két milliárdos kormánytartalékot, mint Szabó, és nem írt úgynevezett verseket arról, mit csinált a Szabóval a Rákóczi vár baldachinos ágyában. (Különben el se hisszük, ennek a baromnak már csak a pedofil fotókra áll fel..)

    • ohrana said

      Nagy az izgalom, ki lesz a végleges rektor, Balla vagy Szabó? Egyik mocskosabb és idiótább, mint a másik. De úgy tűnik, Bölcskei Ballát akarja, éppen azért, mert azt Kovács Barnabás rövid pórázon tartja és letejelnek minden államtól származó pénzt Bölcskei és a Kovácsok koreai bankbizniszébe.
      Ballát persze még egy másik pórázon is rángatják. A gazdit ott Hegedüséknek hívják, ők pedig a Jobbiknak kanyarítanak ki minél nagyobb részt a károli soványodó büdzséjéből.
      Kislóri a Szabadság téren megáldja a jobbikosokat, sógorból pedig kitapossa a pénzt, szegény balla alig tud félrerakni a drtakács/balla ügyvédi irodán keresztül a saját retyerutsájának.
      Szóval a Károli Református (???) Egyetem táplálja a Jobbikot, melynek vezetője, Vona Gábor most írt egy könyvet. Ebben kifejti: az Izraelből és Amerikából irányított GLOBALIZMUS ELLEN EGY HATÁSOS FEGYVER VAN: AZ ISZLÁM.
      Elgondolkodik az ember, Vona úr talán Oszama kihűlt helyét akarja elfoglalni a világméretű globalizmus elleni szent háborúban???
      És ki is “forrásozza” ezt – Schmitt Pál szavával?
      Egyszerűen: honnan jön a lóvé???
      Szóval Balla a református (?) lelkész (?) a református egyetem pénzét kisíbolja az iszlámorientációjú, újfasiszta Jobbiknak???
      Miközben Balla a bölcskart társadalomtudományi karrá akarja alakítani, hogy Balog Zoltán számára megalapítsa a tudományos (romológia, politológia, szociológia) hátteret?
      Mert közben Bölcskei is romasegítésben gondolkozik: EU-s pénzekre ácsingózva.
      Szabó pedig lesmárolja Feldmájer Pétert és ellopja a zsidókkal közös projektre megkapott 200 milliót is.
      Ki csodálkozik ezek után, hogy Orbán nem áll szóba Bölcskeivel?
      És – természetesen – nem ad pénzt a rablóbandának, Ballának, Bölcskeinek, Szabónak és bűntársainak.

  11. Cixous said

    Úgy hallottuk, hogy ehhez a felmondáshoz Hansági hamisíttatott jegyzőkönyveket a hallgatókkal ….. ….. ellen, azzal fenyegetve az utolsó éves hallgatókat, hogy addig nem adhatják le az indexet, amíg alá nem írják, amit diktál nekik. Mindezt utolsó évesekel, az indexleadás utolsó napján.

    • ELTÉs said

      És az apósa, Kulcsár-Szabó Ernő küldte át faxon Balla Péternek az ELTE szerveréről. Többen látták a faxot.

      • Secretary said

        Persze, mert KSZE titkárnője benne felejtette a gépben. Így aztán az ELTÉn előbb tudtak a Kulcsár-Szabó család …… ……. ellenes akciójáról, mint a Károlin, vagy maga az érintett.

  12. régi kolléga said

    Szabó vérengzései közül meg kell említenünk Dobolán Katalin csúfos eltávolítását is. Horváth Iván ajánlotta Dobolánt a Károlira. Akkoriban Szabó még törleszkedett Ivánhoz, aki az ő nagy szívével felkarolta és elintézte neki, hogy az ELTÉ-n habilitálhasson. A habilitációs előadása olyan pocsék volt, hogy ha Iván nem harcol érte, nem kapja meg a szükséges pontszámot. Különösen horrorisztikus volt Szabó német (?) nyelvű makogása, ezt egy született német nem is értette volna, mert tele volt súlyos nyelvtani hibákkal, hungarizmusokkal, a kiejtése pedig kifejezetten hencidai volt.
    Miután Horváth Iván ezt elintézte neki, Szabó felfújta magát és nagy professzori öntudatában kirúgta Dobolánt, aki mindig is piszkálta a csőrét.
    Szabó András esztétikai ízlése max. a “Megy a juhász a szamáron…” percepciójára elég. Dobolán, aki olasz filmesztétikai szakkönyveket fordított, zavarta intellektusával. Pedig Dobolán filmesztétikai szemináriumait nagyon szerették a hallgatók, pl. Puzsér Róbert filmkritikusi pályája innen indult.
    Művelt volt, nyelveket beszélt, dögöljön meg az ilyen és a komcsi félzsidó támogatója is – jelentette ki Szabó üvöltve és kirúgta szegény Katit.

    • KSZE Workshop said

      A Dobolán-ügy bonyolultabb. Szabót idegesítette Dobolán tehetsége és népszerűsége, de nem merte volna Horváth Iván tanítványát és protezsáltját kirúgni. Igazából Hansági még féltékenyebb volt Dobolánra, mert tömegek jártak az óráira, és a hallgatók több féléven át nála maradtak. Hansági előbb megpróbálta adminisztratív eszközökkel korlátozn, majd Szabóval elhatározták, hogy meszabdulnak tőle. Kulcsár-Szabó volt az, aki biztatta őket, mert így akarta megmutatni Horváth Ivánnak, hogy ki az úr a házban kettejük közül. Ez akkoriban volt, amikor Kulcsár-Szabó a tanszékvezetést is elvette Horváth Ivántól a Maedchen für alles Eisemann segítségével, aki manipulálta az intézeti szavazást. Dobolán eszköz volt Kulcsár-Szabónak, hogy demonstrálja, kié a hatalom. Azt észre sem vette, hogy ő maga és a saját beosztottjai, vazallusai már régóta saját MENYe eszközei 🙂

      • régi kolléga said

        Hát igen, minden bonyolultabb, mint amilyennek első pillanatban látszik. Az egész történetben vörös fonalként húzódik végig (Goethe: Wahlverwandschaften) a primitív irígység a különb emberre (Kulcsátr-Szabó Horváth Ivánra, Hansági Dobolánra irígy), valamint a nepotizmus hálózati működtetése: kinyíratom a te emberedet az én emberemmel.
        Szennyes, erkölcstelen manipulációk – a “keresztyén szellemiség” nevében. Milyen vallású is Hansági??
        Ebhitű, szemét, szennyes ribanc. Szabó pedig a református egyház legnagyobb szégyene, az úrasztalatolvaj, Princz Gábor zsoldjában álló primitív gazember.

  13. homokba dugom a fejem said

    Szabó püspök vasárnap reggel szokásos arroganciájával követelte, hogy nagypéntek legyen ünnepnap. Ez emelné a keresztyéni szellemiséget szerinte.
    Szerintünk pedig az emelné a keresztyén szellemiséget, ha lennének hiteles vezetői a magyarországi református egyháznak. Nem olyanok, mint Bölcskei-Butykos Gusztáv, aki BÁTORI néven a komcsiknak jelentgetett lelkésztársairól és a hívekről.
    Akinek mocskos nőügyeiről (CZAPP, CZApp) rendőrségi akták szólnak.
    Aki a károlinak juttatott állami fejkvótát KOVÁCS barnabás segítségével szivattyúzza át a koreai bankba, amelynél a sárga földig eladósodott, amikor megválasztása előtt mindenkit korrumpálni próbált. A legtöbbet persze személyesen rabolta.
    Mennyire hiteles ön, Szabó püspök, aki 8 évig elnézte, hogy a Hazatérés templomán árpádsávos zászló lóg. Hogy ifj. Hegedüs megszólaltatja a harangokat, mikor a Jobbik – nagydarab feleségével együtt – bevonult az Országházba?
    Hogy ifj. Hegedüs a rovásírásos Szózat és Himnusz alatt megáldja a zsidó- és cigányverésre induló jobbikos különítményeket?
    Mennyire hiteles ön, Szabó püspök, aki eltűri, hogy a saját sógora, Szabó András Tenkével és Bölcskeivel együtt ellopja az OV által kiutalt 2 milliárdos kormánytartalékot?
    Akinek szava sincs arra, hogy Szabó András – a sógor – kenőpénzt fogad el a Mikszáth Kálmán téri drogdílerektől, akik a Reviczky utca 4-ben árulják a drogokat a “keresztyén szellemiségű” egyetemen?
    Történik ez az ön püspöki fennhatósága alatt, az ön családjában!!!

  14. komáromi csipkés györgy said

    Nem volt korrekt az sem Szabó püspök részéről, hogy nem figyelmeztette Steinbach püspököt, tartsa távol magát sógornőjétől, a közismert céda Petrőczitől. Szegény Steinbach püspök azzal tette nevetségessé magát, hogy Petrőczi undorító, álszent könyvének – A patak éneke – bevezetőjét megírta.
    Szabó püspök különös módon távol tartja magát a Duma-melléki teológiától, a pápai teológián tanít és a dunántúli református fórumokon publikál.
    NNem kellett volna figyelmeztetnie, Steinbachot, aki mindezt lehetővé teszi számára.
    Steinbach a maga naivitásában még azt is gondolhatta, szívességet tesz püspöktársának, Szabónak, hogy földícséri sógornője nevetséges klapanciáit.
    Steinbach püspök el sem tudja képzelni azt a feneketlen züllött romlottságot, gyűlöletet és megvetést, amely Szabó püspök családjában uralkodik Szabó András sátáni hatása következtében.

  15. animus said

    Ma a rádiós istentisztelet a körmendi református templomból szól. Ez az egyszerű lelkipásztor sokkal különbül prédikál homiletikai szempontból, mint a kásás beszédű főpásztor, Bölcskei. Az ige is figyelemre méltó: “Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irígykedjél a gonosztevőkre. Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, mint a gyönge növény elfonnyadnak. Bízzál az Úrban és jót cselekedjél, e földön lakozzál és hűséggel élj.” (Zsolt. 37, 1-3.)
    Ne irígykedjünk a rabló Szabóra, a Princz 8 milliójára, az anyaszentegyháztól kapott millióira, a 2 milliárdra, amit Tenkével és Bölcskeivel együtt lopott el Orbán Viktor első kormányzása idején.
    Ne irígykedjünk Ballára, Bölcskeire, a Kovácsokra, akik elrabolják az állam pénzét a Károlin keresztül.
    Megfizetnek érte az aljas gazemberek, remélem, még itt a földön.

  16. réti pipitér said

    Szabó sokoldalú gazember: nemcsak rabol, hamisan tanúzik és intrikál, a szexuális bűntények sem hagyják hidegen a püspöksógor görényt.
    A második évezred elején kétszer is tartott házkutatást a VIII. kerületi rendőrök a Mátyás utca 20-ban Szabóék 140 négyzetméteres, összeharácsolt luxuslakásában. És találtak!!! Na, mit is? Ipari mennyiségű pedofil pornóanyagot: diszkeket, videókat, filmecskéket. Állítólag olyan is volt köztük, amelyen Szabó azt örökítette meg, hogyan került közel (HAHAHA) Petrőczi első házasságából származó lányához, Morvai Kingához.
    Morvai Kinga rossz néven vette ezt, miközben a Reviczky u. 4-be járt angol szakra, még csak nem is köszönt a szülőanyjának (MEGÉRTJÜK!), Petrőczinek, s a dékán molesztáló görény nevelőapjának, Szabónak.
    A pedofilpornó botrány azért maradt el, mert Hansági apósa, Kulcsár-Szabó Ernő akadémikus és exrendőr Kovács latba vetette rendőrségi kapcsolatait.
    Azóta viszont a pedofil pornókkal, meg a nevelt lánya megrontásával zsarolják a szennyes gengszter szabó andrást.

  17. reki said

    Tepsi
    lehet ostoba, de kompenzálásképpen legalább értelmes embereket vett maga mellé. Azért ez már ha nem is fél, de egy bizonyos szintű sikernek betudható, nem?

    • Historiker said

      Tepsi szakmai preferenciái nevetségesek: a Kossuth rádióban pár hónapja Hidán Csaba ősi harcművészetét dícsérte. Most meg az előzetesben úgy nyilatkozott, hogy a történszkonferencia két fénypontja a Mikes-leszármazott és az ostoba playboy zongoraművész előadása lesz. Mit keres Szilasi Alex a történelemtanszéken? Az az ember egy nulla. Mondjuk, Csoma is csak a borhoz konyít. A muzulmán kultúrához már nem. A történelemhez sem. Csoma borász, de legalább egy kellemes modorú úriember. Viszont Szilasi? Tepsinek ennyire rossz az ízlése mindenben? A szakmában és a férfiakban is? A legnagyobb történészek Hidán és Szilasi, a legjobb férfiak pedig a nyálas asi-pasik: NyilASI és SzilASI 🙂

  18. réti pipitér said

    Mint mondottam, vérciki az egész Tepsi. De legalább nem lopta el az OV által kiutalt kormánytartalékot, mint Szabó. N. B. aki most minden erővel fúrja. Szabónak nincs emlékezete, a buta bunkónak?

  19. reki said

    Ez tény :D:D:D de pl. Vassányi és társai egész vértezett emberek hírében állnak, nem?

    • Judge said

      Amíg nem számolnak le Szabóval és Hanságival, és nem rehabilitálják az ártatlanul meghurcoltakat, addig nem hitelesek. Szabó 16 éve nyírja a szakmailag és emberileg kiváló protestánsokat. Vissza kell őket hozni a saját egyetemükre, Szabót meg bíróság elé állítani. Akkor elhisszük róluk, hogy tisztességesek. Zavaros alapokra nem lehet építkezni. Tárják fel Szabó András bűneit, és büntessék meg a bűnöst!

      • BTK-s Kolléga said

        Ugyan! Még ha akarnának sem tudnának. Szabó a BTK-n már népszerűbb, mint Tepsi. Futótűzként terjed a suttogás: “Tepsi teljesen alkalmatlan, nincs koncepciója, ostoba, óvodás módszerei vannak, a Phd-ját senki se látta, Bölcskei kedvence, nem idevaló, le kell váltani. Újra fel kell kérni Szabó Andrást, aki nagy tekintély, akadémiai doktori, egyetemi tanár”.

        Tepsi hamarosan Kulin sorsára jut. Kulin se hitte el, hogy Szabó meg tudja fúrni, aztán csak pislogott, mikor a 65. szülinapján, szülinapi ajándékként leváltották. Egy szenátusi ülésen, az egyebek között, 13. pontként, valahogy így: “Ja, igen, és Kulin Ferenc ma betöltötte a 65. évét, holnaptól már nem dékán.” Tepsi is valahol egy jelentéktelen szervezeti pontként lesz megemlítve, hogy ő már a múlté 🙂

  20. Up-to-date said

    HAZUDSZ, mint a vízfolyás. Vagy B… hazudik, és mások, más egyetemen/főiskolán szerezett tapasztalatait adja elő saját, károlis tapasztalatként. Vagy titokban blogot vezet, ahol viszont egyáltalán nem járatja le a Károlit, vagyis a sztorit nem hozza összefüggésbe a Károlival.

    Ugyanis itt az eredeti, vagyis a blog ahol publikálták a posztot, ami a diplomásokat kritizálja, és amit te ide kopi-pészteztél, kiegészítve a magyar szak és a Károli szavakkal (http://turoczi.blog.hu/2011/02/25/diplomaja_lesz), és így kezdődik: “Egy vidéki főiskolán tanítok, és sajnos egyre gyakrabban meggyőződöm arról, hogy a diploma és az intelligencia (ész) nincsenek köszönő viszonyban sem… Zh-t írattam az elsősökkel, és már a terembe belépvén kiszúrtam magamnak egy “kislányt”, aki tök pinkbe öltözve (már ha az ruha volt rajta!!!),műkörmeivel a tollba kapaszkodva (alig tudta fogni), púderezte az orrát! Hát…nem mindegy, hogy hogyan ír 0 pontos zh-t az ember lánya!… ” És így vézgődik: “Feladtam. És már nem röhögök, mikor ezt a történetet mesélem. Diplomája lesz…”
    Szó sincs benne sem magyar szakról, sem a Károliról.
    Az Internet korában hazudhatnál óvatosabban is, vagy saját kamu sztorira nem futja a kreativitásodból?
    Mekkora bődületes lúzer banda vagytok, remélem Szabóballával kicsináljátok egymást, és jöhet egy nevető harmadik.

  21. Vronic said

    A sztorival tényleg tele van a net. Lehet, hogy B… tanár úr tette föl, csak direkt nem hozza összefüggésbe a Károlival, mert nem akarja magát kirúgatni. Mindenesetre állandóan arról nyomja a sódert, milyen buták ezek a bölcsészlányok (véletlenül se a fiúk!), és élvezettel csámcsog a lányok butaságán, sztorikkal alátámasztva. Ezt is szokta emlegetni, de azt nem tudom, hogy olyanként, ami vele esett meg vagy mással. Lehet, hogy ő írta, de lehet hogy egy másik hímsoviniszta haverja. Aki csak ismeri a tanár urat elmondhatja, hogy a bölcsészlányok legendás butasága a vesszőparipája.

    • Pedo said

      Szabó Andrásékhoz tényleg kiszállt egyszer a rendőrség kb. 8 évvel ezelőtt, éjszaka, és lefoglalták a gépét, amin gyerekpornók voltak. Senki sem tudta, ki tette a bejelentést, ki tudhatott a képekről. Kulcsár-Szabó Ernő akkor minden befolyását bevetette a rendőrségen, hogy leállítsa a nyomozást. Akkoriban akart először Szabóból dékánt csinálni, de Szabó elvesztette a választást Raffayval szemben, kínos lett volna, ha kipattan az ügy. Szabó is kínosan titkolta az esetet, de Hansági kipletykálta, sőt azt is, hogy az apósa simította el. Azt mondta, biztos Raffay vagy Kovács Eszter jelentette fel Szabót, hogy megakadályozzák a dékánságát. Szabó pedofil érdeklődéséről azonban se Raffay, se Kovács Eszter nem tudhatott. Sokkal valószínűbb, hogy az egyik Morvai-lány jelentette fel a mostohaapját. Talán a Kinga, amelyik se Szabóval, se Petrőczivel nem állt szóba, lehet, hogy a gyerekkori szexuális zaklatás miatt, aztán amikor saját lábára állt és elköltözött tőlük, bosszút állt szörnyű gyerekkoráért.

    • réti pipitér said

      Jobb lenne, ha B… nem locsogna ilyeneket: erotomán görényként leseget a pink ruhák vagy mik alá és fantáziál.
      Képes ott dolgozni Szabó tanszékén, annak ellenére, hogy a nagybátyját, H. J-t (jelenleg: miskolci egyetem) Szabó a lehető legmocskosabban próbálta megfúrni a Széchenyi Könyvtárban.

    • Sanya said

      B… tanár úrnak tényleg az a mániája, hogy a csajok értelemhiányosak. Szegény, miután a harmadik felesége is tökön rúgta, és már erősen vénül is, csak a nyála csorog utánuk. A fiúkkal cinkosan összekacsintva tényleg ilyeneket mond: “Jajistenem, ezek a buta kislányok! A múlt órán pl. … ” és sorolja az ennél is vadabb sztorikat. Mondjuk én értem őt. Ezek a csajok tényleg nemtom mit keresnek itt. Elég jól néznek ki, amíg meg nem szólalnak, de akkor jaj! Az tényleg fáj. Attól én is lelohadok pedig pár évtizeddel fiatalabb vagyok, mint B… tanár úr.

  22. ancilla said

    A nők gyárilag nem butábbak a férfiaknál, csak némelyekkel elhitették a Duna Plázában vagy a bárgyú tévéműsorokban, hogy nekik a testükkel kell hatniuk (a férfiakra). És vannak tesztoszteronvezérelt kangörények, akik visszaélnek ezzel.
    Lányok, gondoljatok arra, hogy elsősorban EMBEREK VAGYTOK!

    • Andrew said

      Nekünk Bene tanár úr nem ezt tanítja, hanem hogy az észhiány a lányoknál genetikusan öröklődik. Korábban csak a lányokról mondta ezt, de most már dékánasszonyra is célzásokat tesz. Ilyeneket mond: Azt hiszi, attól lesz egy iskola egyetem, ha a tanszékvezetővel ellenőrizteti őt. Qrvára zavarja, hogy Szabó András végigüli az óráit. Nem azért, mintha Szabónak nem volna mit tanulnia tőle, sőt, kimondottan ráfér. Inkább azért zavarja, mert tanár úr az órái felét legszívesebben ellógná. Mindig szívja a fogát, hogy most épp máshol kellene lennie.

      • Lizbet said

        Skacok ne piszkáljátok szegény B. tanár urat. Szabó úgyis irigy rá, mert neki jobb a szakmában a híre. Ki akarja fúrni, mert már alig van óra régi magyarból, és azt is Petrőczinek meg a bugyuta Pénzesnek akarja adni, aki nem veszélyezteti az ő szakmai nagyságát 🙂

      • Vronic said

        B. tanár úr viszont ne cikizze folyton a csajokat. Mért lennének hülyébbek a csajok, mint a srácok. Mészáros tanár úrnál pl. minden lány okosabb. Az nem tud semmit, nem mond semmit, csak végigvihogja a másfél órát. És ezért még fizetést is kap. Ezt bármelyikünk utána tudja csinálni. Szóval ne általánosítgassunk. Vannak okos nők és hülye férfak. Mészáros tanár úr pl. az utóbbi kategóriába tartozik, mert tudjuk, hogy Korner Veronika írta meg helyette a doktoriját. Igaz, hogy az egész csak tizenvalahány oldal, de azt is egy nő írta!

  23. antropológus said

    Az egész régi magyaros banda kinyiffan, mert nem lesz hallgatójuk. Már az ELTÉ-n sincs MA-juk, pedig ott van a briliáns Horváth Iván, a remek Szabó Géza. Szóval azok, akiket olyan gyilkosan gyűlöl Petrőczi és Szabó.
    Bene mélységesen megveti Szabót, elvégre megpróbálta kinyírni a nagybátyját, de most már nincs olyan sok régi magyaros hely, ezért elviseli őket, azt fontolgatja, nemsokára úgyis eljön az ő ideje.

Hozzászólás a(z) Historiker bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.