Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Penal procedures (Büntetőeljárások Bölcskei bábrektorai ellen)

Posted by jhnnsclvn - május 20, 2011

Valami nagyon nincs rendben Bölcskei házatáján. Egy közmondás szerint amilyen a pásztor, olyan a nyáj. És fordítva.

Debreceni” nicknevű olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy nemcsak Balla Péter megbízott és hamarosan kinevezendő rektor ellen folyik többrendbeli büntetőeljárás, hanem Bölcskei másik bábja, a szintén megbízott rektorként fungáló debreceni Völgyesi Zoltán ellen is. Völgyesi is túlórapénzekkel manipulált, akárcsak Balla és a rektori hivatal két kovácsa, a Barnabás meg a Zsolt Csaba. A KRE honlapjáról törvénytelenül eltüntetett szenátusi határozatok egyikében, nevezetesen a 11 /2010. (I.13.) sz. Szenátusi határozatban túlórapénzek fizetését írták elő mind a négy karon, kötelező óraszámon felüli órák tartására. Nem véletlenül foglalkoznak a Kovácsok olyan behatóan az óraterheléssel. Azt vizslatják, hol lehetne megemelt óradíjas túlórapénzt elszámolni valós nevekre, amely összegek az e célra felhasznált oktatók zsebébe természetesen nem érkeznek meg, sőt, az effektív túlórát végzők nem is tudnak róla. Ugyanúgy fiktív utalások folynak túlóra-elszámolás címén, mint a BTK HÖK sikkasztásai esetében, amikor álösztöndíjakat és ál szociális segélyeket folyósítottak valós nevekre és címekre, majd a kedvezményezettet „téves utalás” címén felszólították a „tévedésből” átutalt összeg visszaszolgáltatására. Idő kérdése, mikor jut el a Balla ellen nyomozó rendőrség a túlórapénzek ügyéhez. A debreceni rendőrség valószínűleg gyorsabb, mint a budapesti, és főleg határozottabb.

 

A  Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola megbízott rektorának pénzügyeivel több sajtótermék is foglalkozik. – A szerk.

 

Szerző: Debreceni

 

Feljelentést tettek a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola megbízott rektora, Völgyesi Zoltán ellen a debreceni rendőrkapitányságon – írja a hajdupress.hu. A feljelentés szerint a rektor hamisan számlázott – áll a hvg.hu oldalán. Míg a rendőrség csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz, addig Völgyesi Zoltán szerint csak rosszindulatú híresztelésről van szó.

Sajtóinformációk szerint az állítólagos bűncselekménynek egy óraadásról kiállított, hamis számlázási ügy az alapja. A feljelentés konkrétan arra utal, hogy Völgyesi Zoltán a főiskola kommunikációs és médiatudományi intézetének volt vezetőjeként megemelt óradíjas szerződést kötött egy külsős oktató betéti társaságával. Az órákat azonban nem a külsős oktató tartotta meg a főiskolán, hanem Völgyesi, így a megemelt óradíj összegét ő kapta meg. A betéti társaság közbeiktatására a gyanú szerint azért volt szükség, hogy Völgyesi Zoltán órát tarthasson az oktatóként számára meghatározott óraszámon felül is. Az így kifizetett összeg az elmúlt években megközelíti a másfél millió forintot.

Völgyesi Zoltán úgy nyilatkozott, nem történt csalás és okirat hamisítás, külön óradíjat sem rektorként, sem korábban intézetvezetőként nem vett fel. A rektor szerint csakis rosszindulatú híresztelésről vagy rágalmazásról lehet szó.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője, Jónáné Pocsai Edit elmondta: a napokban csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt megindult a nyomozás, az eljárásnak egyelőre nincs gyanúsítottja.
(Forrás: hajdupress.hu, hvg.hu)

28 hozzászólás to “Penal procedures (Büntetőeljárások Bölcskei bábrektorai ellen)”

  1. Csicsikov said

    Létező személy nevére vette fel a másfél milliót?
    Ki fizetett utána adót? A bt, amely meg se kapta a pénzt?
    500 órát kellett tanítania Völgyesinek másfél millióért. Nagyhírű egyetemek doktori iskoláin pár ezer forintot fizetnek egy doktori iskolán megtartott óráért! Én tudom! Azt is, hogy az ELTE pl. egyáltalán nem fizet külsős oktatónak.
    Na persze, egy ilyen világhírű intézmény, mint a debreceni Kölcsey. na igen.

  2. roma said

    Ezek a szemetek előre felvették azt a lóvét, amit még meg se kaptak a romakeretből! Ezért képeztették ki Berek Sándort romaidentitásokból, hogy Balog Zoltán segítségével hozzájussanak az RU-s romapénzekhez.
    Nyilván úgy vélik, a romaidentitáshoz hozzátartozik, hogy LOPUNK MINT A VÖCSÖK. Völgyesi rektor (?) úr már előre ellopta a pénzünket, nehogy kísértésbe essünk.
    Köszönjük, Völgyesi rektor úr?
    Hol mehetünk teknővájást tanulni a világhíres Kölcsey Főiskolára?

    • Invalid said

      Nemcsak veletek csesznek ki, ha ez megnyugtat. A legnagyobb visszaéléseket a fogyatékosok nevében követik el. Azoknak a szerencsétleneknek az érdekeit senki sem védi, azt csinálnak velük, amit akarnak. Főleg pénzszerzésre használják őket. A fogyatékosok a cégérek. Kiplakátolják őket, reklámfilmet forgatnak róluk az új üdvöskével, Ötvös Andrással

      mintha az ő sorsuk lenne a református egyház fő gondja. Láttatok már belülről egy reformátusok által fenntartott szociális egészségügyi intézetet? A Dickens-regények intézetes színterei álmok ezekhez képest. Már több feljelentés született, több vizsgálat történt – hiába. A helyzet nem javul. Meg kéne vonni tőlük a fenntartói jogot és főleg a pénzt. Mert hatalmas pénzeket kunyerálnak a fogyatékosokra, de egy fillért nem fordítanak azokból rájuk. Felélik az intézményvezetők, vagy el se jut még hozzájuk se, mert már Bölcskei haverjai előbb lenyúlják.

      Még a romákkal se élnek annyira vissza, mint a fogyatékosokkal. Érthető: a romák még mindig jobban ki tudnak állni magukért, mint ezek a szerencsétlenek.

      • 演绎的靓歌 said

        Hozzánk folyik be az összes pénz. De ez természetesen nem elég fedezet Bölcskei adósságaira. Nekünk több kell!

      • heidelbergi káté said

        Nagyon halkan kérdezem így vasárnap reggel: nem sül le a bőr a pofájukról, hogy épp a leginkább rászorultakat, a legszerencsétlenebbeket fosztják ki kenetes pózokban, papi talárban?
        Nincs bennetek semmi tisztesség: Bölcskei, Balla, Völgyesi, Hansági, Szabó András?
        Költői kérdés volt. Tudom, hogy nincs.

      • ancilla said

        Én is hallottam, hogy a református egyház által fenntartott dunaalmási fogyatékos otthonban nem éppen keresztyéni körülmények uralkodnak.
        Persze, könnyű elbánni az értelmi fogyatékosokkal, akik nem képesek megvédeni az érdekeiket!
        De szerintetek ez keresztyéni eljárás?

      • Invalid said

        A fogyatékos gyerekeket megverik, nem viszik ki őket a levegőre sem, és ha sírnak a szerencsétlenek, még meg is büntetik őket, odakötözik az ágyhoz. A részükre küldött adományokból pedig nem látnak semmit, nem is tudnak róla. Amit Bölcskeiék kampányfilmje bemutat, az mese. A valóság horror.

  3. ohrana said

    Micsoda olcsójános ez a Völgyesi! A mi Szabó Andrásunk nem ilyen kicsinyes! A mi Andrisunk, ha lop, akkor GRANDIÓZUS RABLÁST HAJT VÉGRE! Emlékeztek, amikor 1999-ben Tenkével együtt elrabolták az Orbán kormány két milliárdját???
    OV is emlékszik!
    Ezért nem áll szóba az enyveskezű Bátori/Bölcskei/Butykos püspökkel.
    Az is kajabál, ahelyett, hogy örülne, hogy nem börtönben ül.

  4. red rat said

    A Károli a legszemetebb felsőoktatási intézmény, jóval a Wesley és a Gábor Dénes főiskolák mögött.
    Aki itt kap diplomát, jobban teszi, ha titkolja, mint a bűnét.
    De ezen nem is lehet csodálkozni: cégéres gazemberek vezetik az egyetemet: Balla Szabó András, Hansági Ágnes.
    Mellettük a malacbanda: a kovácsok, Kunmiki, a Béla unokája, az IMO-s Hermann és legfőként: a KÉTSZERES HAMISÍTÓ MÉSZÁROS!
    Mire taníthatnak ezek az undorító, mocskos bűnözők?

    • Dr. Cat said

      Engem az érdekel, mi lesz a Mátyás utca 20-ban a tetkószalon mellett a másik alagsori helyiségben.
      Kupleráj?
      Az illik a ház szellemiségéhez. Bocs, Ritoók prof… de Ön hozta ide Szabót meg Petrőczit!

      • Poetessza said

        Eltaláltad. Mindenkinek több lábon kell állnia. Tepsi elküld nyugdíjba, ezért nyitok itt a házban egy bordélyszalont, és én leszek benne a Warrenné. A lányokat kioktatom a legtutibb fogásokra, ők meg cserébe leszurkolják nekem a stexüket. Fair business, isn’t it?

      • dark side said

        Hány lábon akarsz állni, vén l@vnya? Orális, anális vagy milyen szolgáltatást nyújtasz, ill. készítesz fel? Tudom, legszívesebben te fogadnál minden ügyfelet – Szegeden legendákat meséltek a befogadóképességedről: vajon kiről/miről nevezték babiloni kapunak????
        De temiattad má az öreg Ali se térne be a sarki iráni vendéglőből. Alinak leoperálták a szürkehályogját, és azóta MEGLÁTOTT TÉGED, Petrőczi!
        Sokkos állapotba került szegény öreg perzsa.
        Úgy megijedt, hogy visszakövetelte a hályogot!

      • rléti pipitér said

        500 Ft-ért árulják az interneten Petrőczi úgynevezett könyveit az abrakról, az áfonyahegyról, a patakról meg a többi törmelékről. A kutyának se kell, ami a kutyák finom ízlését dícséri.
        Na és a képek hozzá!
        Petrőczi böjtiboszorkányként zilált, őszes lobonccal, Petrőczi vén k@vaként vörös kabátban, hogy megtalálják a hályogos szemű iráni pincérok.
        Okádnivaló!

      • Poetessza said

        Sajnos, olcsó vagyok – qrvának is, költőnek is. Ha nekem is akkora költői tehetségem lenne, mint püspök úrnak! Az a gyönyörű poétikus hasonlat a hátszélről és a vitorláról Petőfit is megszégyenítette volna. Ha püspök úr meg akar szerezni valamit, akkor megszállja az ihlet.

      • Vitorla said

        Nem azért mondom, de Bölcskei nemcsak költőnek jobb, mint Petrőczi, hanem kurvának is. Egyetlen nő se bírja így szétdobni a lábát, egyetlen nő sem bír ilyen szemérmetlenül felajánlkozni.

        Bölcskei csak a komcsiknál bevált taktikát alkalmazza: én a szószékról hajtom hozzátok a nyájat, besúgom, akit akartok, és tartom a tenyeremet. De OV valahogy nem vevő erre a felajánlkozásra. Bölcskei eleinte csak célozgatott, de most már egyre direktebb lett, végül ki ismondta, hogy kész politikai propagandabeszédet tartani a szószékről, ha megfizetik. Az egész taktikával az az egyetlen baj, hogy a lábszéttárás ellenére sem dől a lóvé. Bölcskei zavarban van.

        Mi történt OV-val? Nagy szót hall? Akkor kiabálom hangosabban: telekiabálom a templomokat és a sajtót: ADD MÁR A LÓVÉT! NEM LÁTOD, HOGY MINDENT MEGTESZEK ÉRTE? LEFEXEM BÁRKINEK! NEM VAGYOK FINNYÁS. NA HOL AZ A KURVA ZSÉ?

      • Poetessza said

        Igaz, ami igaz, Bölcskei nagyobb rabló, mint az Andrisom, és nagyobb kurva, mint én. És ezt a kettőt egyesíti magában, ami nem semmi. Mellette az Andrisommal csak tanoncok lehetünk mindkét szakterületen. Épp azért ő a püspök, mert jobb nálunk mindenben 🙂

      • hajnalka said

        Van itt, barátaim, egy nagy ellentmondás! Hogy mekkora qurva és rabló Bölcskei – ne szerénykedj, Petrőczi, te meg az andrisod, az úrasztalatolvaj se kezdő – ezt egyre többen tudják róla. Ezzel arányban fogy a hitelessége, az erkölcsi tőkéje, ha volt neki egyáltalán.
        Magyarán: a qurvasága meg a hitelessége FORDÍTOTT ARÁNYBAN ÁLL EGYMÁSSAL. Minél ordasabb q.. püspök urunk, annál kevesebben bíznak benne, annál kevesebben hordják hozzá az 1 %-ukat meg a gyerekeiket.
        Vágjátok?
        Ezt nevezik kiegyensúlyozó igazságosztásnak.

  5. dark side said

    Szegény Völgyesit meghurcolják pimf másfél millióért, miközben Balla tízmilliókat lop el a Hegedüs családon keresztül a Jobbiknak, az egyetem jogi ügyeit Dr. Takács Jánossal végezteti, aki horribilis óradíjért veszti el a munkaügyi pereket. Dr. Takács társa az ügyvédi irodájában Balla László, Balla Péter rokona.
    Ez mennyire etikus szerintetek?
    Na és ne feledkezzünk meg a Reviczky utca világszámáról, a Princz Gábor által 8 millióval dotált Szabóról, aki nemcsak az Orbán Viktor által kiutalt 2 milliárdos kormánytartalékot lopta el Tenkével és Bölcskeivel, hanem a Rabbiképzővel közösen nyert pénzt is!
    Szobrot kéne már emelni Szabónak, Bölcskeinek, Tenkének, Ballának, mint a legnagobb tolvaj magyar reformátusoknak!
    Gyönyörű szoborcsoport lesz!

  6. hajnalka said

    Nem akarom Szabó Andrást védeni, de igazi szörnyeteget Petrőczi csinált belőle. Max Weber írja a Zwischenbetrachtungban, hogy a házasság lényege a másik fél gyűlölete és a brutalitás. A brutalitás többek között abban nyilatkozik meg, hogy a brutálisabb fél lelkileg “megerőszakolja” a kevésbé brutálisat, így éli ki saját magát benne.
    Petrőczi kapcsolati tőkéje 00 volt a házasság elején, egy feslett erkölcsű senki volt, akitől a bíróság két pici lányt vett el, mivel Morvai, a férj a bíróságon hitelt érdemlően bizonyította, hogy a lányok erkölcsei, sőt élete is veszélyben van az erkölcstelen, szutykos anyjuk, Ludvig Éva mellett.
    Utána elkapta Szabót, akinek kapcsolati tőkéje komoly volt a református egyházban (akkor még nem mutatkozott be teljes förtelmességében), Petrőczi rákapaszkodott, bevitette magát az Irodalomtudományiba és a Károliba is.
    A többit tudjuk.
    Petrőczi úgy alakította Szabó lelkét (?), hogy igazi vérnősző barom lett belőle, egy motherfucker rablógyilkos.

    • Pedo said

      Elsősorban Kinderficker lett belőle. Szegény Morvai lányok! Amikor Petrőczi “rendezte” a magánéletét, azaz elvetette magát Szabóval, a lányok még nagyobb veszélybe kerültek: egy igazi pedofil kezeibe. Csakhogy ezt a pedofil szörnyet épp a felesége fedezte, kiszolgáltatva a gyerekeket, hogy megtartsa a nehezen szerzett férjet. Ezért nem állnak szóba a Morvai-lányok se Szabóval, se Petrőczivel. Pokol volt a gyerekkoruk.

  7. Hajdú said

    Nálunk Debrecenben ez most is az egyik legfőbb téma. Tudjuk, hogy Völgyesi Bölcskei haverja, ő bízta meg a rektorsággal, amiért ellenszolgáltatást vár. Bölcskei nem szereti az önálló, saját fejükkel gondolkodó vezetőket, csak azokban bízik, akik minden parancsát végrehajtják. Bölcskeinek egy óhaja van Völgyesi felé: termelj nekem lóvét, minél többet, mindegy hogy hogyan. És Völgyesi tejel Bölcskeinek.

  8. animus said

    A Guszti így működik: ilyen primitíven. Ezért szegődött Bátoriként a komcsik szolgálatába spiclinek.
    Most pedig már csak a pénzre hajt, hogy betömhesse az adósság ütötte lyukakat, amit akkor csinált az eklézsiának, amikor 2009-ben bebetonozta magát sa Kárpát-medence püspökeként.
    Na meg a pia és a nők!
    Ez Butykos-Bölcskei HITVALLÁSA, nem a nemzeti, a személyes.
    És ez a főpásztor?

    • ZsoltCsaba said

      A Guszti teljesen el van adósodva. Ezért támadt az a katasztroflis ötlete, hogy lerohana és kirabolja a Károlit. Az egytemet ő nem oktatási intézménynek tekinti, hanem leigázott megsarcolható domíniumnak. Ez a hozzáállás vezetett jelenlegi helyzethez. Ezt a barmot nem lett volna rászabadítani egy oktatási-kutatási intézetre. Azt se tudja, mi az. Csak a pénzt látja benne, mint mindenben.

  9. animus said

    Ez így van, de bölcskei nem egyy őprivát barom, hanem zsinati elnök, az egész Kárpát-medence magyar református egyházának a feje.
    Az egész Zsinatban nincs senki, aki megállítaná Arturo Uit?

  10. heidelbergi káté said

    Lehet, hogy senkinek nem tűnt fel, de vasárnap van.
    “A bolond így szól az ő szívében:
    “Nincs Isten” azért nagy gonoszságban él,
    Utálatos bűnt teszen, semmit
    nem fél, Ez egész földön aki
    jót tegyen, Senki nincsen.” (14. Zsolt.)
    Az aljas bolondok, Bölcskei, Balla, Szabó András, Hansági Ágnes, Petrőczi Éva, Pethő Sándor így viselkednek.
    De meglesz a bűnhődésük!

  11. Netfigyelő said

    Itt olvasható a hajdu.press cikke a hamis számlázásokról és a debreceni bábrektor feljelentéséről:

    http://www.hajdupress.hu/index.php?cikk=864

  12. Cicero said

    Az ÁJK dékáni állására Udvary állítólag nem adott be pályázatot, viszont a két helyettes, Homicskó és Antalóczy igen. Antalóczy amúgy nem is jogász: bölcsész. A karon sincs keresnivalója, nemhogy a vezetésben.

    Amúgy teljesen mindegy, ki lesz a bábdékán, mert továbbra is Kovács Barnabás fog dirigálni. Rektorként is, ezért támogatja Balla rektori pályázatát, mert Balla eddig mindent megcsinált, amire Kovács Barnabás (egymás közt csak “Barna”) utasította.

  13. Balga said

    Mégha Kovács Barnabás és Tepsi követik is el a törvénytelenslégeket, Balla felel értük, mert vele íratják alá. Ő valószínűleg nem ír magától semmit. Kovács barnabás írja meg helyette, de van amikor Tepsi. Balla nem tud fogalmazni. Értelmi fogyatékos. Csak bárgyú vallásos idézeteket tud bekopizni 200 évvel ezelőtt élt szerzőktől. A maiakat el se tudja olvasni, nemhogy írni tudna. Szóval Barnaby és Tepsi megírják a törvénysértő szövegeket, ezzel a marhával meg aláíratják. Ő meg boldogan aláírja, mert azt képzelgi közben, hogy ő a rektor. Ez a gyakorlat nagyon tetszik Barnabynak, továbbra is ő akar ilyen módon rektorkodni, ezért számára Balga az ideális rektor. Meg is választatja majd.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: