Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Disabled business (Fogyatékos biznisz)

Posted by jhnnsclvn - május 28, 2011

Bölcskei Gusztáv felhívása a magyar adófizetőkhöz

1 %! Adakozzatok a szeretetotthonainkra!

A Magyar Narancsban Bölcskei Gusztáv valósággal dicsekszik azzal, hogy milyen sikeresen veri vissza az önkormányzatok iskolaátadási kísérleteit. Úgy 16-18 évvel ezelőtt pont az ellenkezőjéért harcolt: az iskolák fölötti fenntartási jog visszaszerzéséért. Mára azonban már kiderült, hogy ez nem biznisz, mert a „normális” gyerekekre utalt fenntartási összeget nem nagyon lehet elrabolni.  A Zsinati Tanács most szerdai ülésén határozatot is hozott az önkormányzati oktatási intézmények átvételétől való tartózkodásról. Ugyanakkor megszerezte a zalaegerszegi fogyatékos intézmény üzemeltetési jogát. Vagyis „normális” református gyerekek nevelését és oktatását elhárítják, romák felzárkóztatására és fogyatékkal élők ellátására viszont rávetik magukat. Nem ellentmondás ez? Korántsem, ha nem lelki-karitatív, hanem gazdasági oldalról nézzük a kérdést. A normális gyerekeket a református egyház a pokolba kívánja, mert pénzbe kerülnek. A romák és a fogyatékosok azonban pénzt hoznak. Kálvinista kapitalistáink nem a feladatra ugranak, hanem a pénzre.

De vajon alkalmas-e a bombabiznisszel összekapcsolt feladatok elvégzésére a  református egyház? Pásztory Ádám 5 perces kampányfilmje Ötvös Andrással és a két mentálisan retardált fiúval arról próbálja győzködni a nézőt, hogy de még mennyire! A fogyatékosok nem is lehetnek jobb kezekben, mint a református szeretetotthonokban.

Egy dolog a kampányfilm. És egy másik dolog a valóság. Ítéljék meg az olvasók, hogy a kettő közül melyik a hiteles.

Egyik olvasónk ellátogatott a Dunaalmási Református Szeretetotthonba, majd interjút készített a hozzátartozókkal. Tapasztalatait alább olvashatjuk. – A szerk.


 Szerző: Sister

Egy nagyon kedves baráti házaspárral történt meg a tragédia: elsőszülött fiuk súlyos agykárosodással született. Nemcsak – szinte fejleszthetetlen – értelmi fogyatékos, hanem súyos mozgássérült is. Drága barátaim viselték az Úrtól rájuk mért szenvedést, táplálták, gondozták  a kisfiút, de egy szörnyű pillanatban tudták,  nem tehetik ezt tovább.

A szörnyű pillanat akkor következett be, amikor a kisfiú – aki szellemi retardáltsága és testi fogyatékossága ellenére jó  erőben van – inzultálni kezdte a házaspár egészséges csecsemőjét. Tudták, nem tarthatják tovább maguknál a szerencsétlen fiút, hiszen akár meg is ölheti ép testvérét. Barátaim hitben járó emberek, sokat tépelődtek, megtanácskozták a helyzetet a nagytiszteletű úrral is, aki azt a tanácsot adta nekik, hogy forduljanak a Dunaalmási Református Szeretetotthonhoz, amely vállalja fiú és férfi értelmi fogyatékosok ápolását és gondozását keresztyéni szellemben.

A Dunaalmás Jókai u. 16. sz. alatti, 1951-ben alapított otthon 130 férőhellyel működik. Az intézményvezető – Marton Józsefné – mindent megígért barátaimnak: szakképzett konduktorok által vezetett gyógytornát, állandó neurológiai és pszichiátriai felügyeletet, lelkészi ellenőrzést. Az intézménynek Gárdonyban van egy pihenőháza, még azt is megígérték, hogy az intézmény saját autóján szállítják oda a gondozottakat.

Barátaimat szörnyű csalódás érte: a szeretetteljes gondozás helyett rideg és türelmetlen kaszárnyaszellem, elégtelen  táplálkozás, a nyugtalan ápoltakat egyszerűen az ágyhoz kötözik, mint 200 évvel ezelőtt.

Egyetlen gondozott sem ülhetett be az ő ellátásuk érdekében igényelt és megkapott gépkocsik egyikébe sem. A gárdonyi pihenőházban sem ők tartózkodnak, hanem az intézményvezető családja és barátai.

Barátaim kétségbe esve, könnyes szemmel kérdezték: mitévők legyenek? A fiút nem vehetik ki, hiszen állandó felügyeletre van szüksége, ezt ők nem képesek megadni.

Így pedig azt kell látniuk, hogy minden látogatásuk alkalmából soványabb, agresszívabb, leépültebb.

Ez a „református szeretetotthon”? Nem félnek ezek a Teremtőtől? – kérdezik barátaim. S kérdem velük együtt én is.

Sister

 

Mi pedig azt kérdezzük: mire is fordítja a Fenntartó az 1%-ból, állami finanszírozásból, adományokból, EU-s projektekből befolyt összegeket? Merthogy nem a gondozottakra, az nagyon sok visszajelzésből, saját tapasztalatból, nyilvánosságra került dokumentációból kiderül. Mint ahogy az is, hogy a „Legyetek felkiáltójellé” című film – enyhén szólva – megtévesztés. – A szerk.

48 hozzászólás to “Disabled business (Fogyatékos biznisz)”

  1. ancilla said

    Mélységes cinizmus, sátáni gonoszság! Ez jellemzi a református egyház fejét, Bölcskei Gusztávot és mindazokat, akik nem szégyellnek szegény fogyatékosokból bizniszt csinálni. Ellopni a pénzt és a másik két P-re költeni.
    Nem félsz a Teremtőtől, Bölcskei Gusztáv????

  2. zsóci said

    Szörnyű, hogyan bánnak szegény fogyatékosokkal a református szeretetotthonban. Ha ez a református szeretet – amiről annyit beszél Sepsi dékánnő, meg a Petrőczi tanárnő. Ő könnyes szemmel olvassa fel a saját verseit az istenről meg mesél arról mennyire szereti a férjét, a gyerekeit meg az unokáit.
    Eddig úgy tiszteltem érte, de most mit hoggyek???

    • Pharisée said

      Zsóci, én nem hinnék egyiküknek sem. Ha teheted, látogass el egy református szeretetotthonba, hogy a saját szemeddel lásd, hogy bánnak a szerencsétlenekkel. Egyik kollégám felesége ilyenben dolgozik. Hívő reformátusok, de már be se teszik a lábukat a debreceni Nagytemplomba. Tudják, hogy minden hazugság és képmutatás, amit Bölcskei hirdet.

  3. gotovina tábornok said

    Gratulálok, Bölcskei kamerad!
    Nem hiába hívtak bátorinak az illegális fedőneveden, remek ötletet fundáltál ki az ellenség megtévesztésére.
    Én egyszerű katonaként megásattam volna a sírjukat, aztán belelövettem volna őket, de a te ötleted, ahogy ma mondják, szofisztikáltabb. A vége ugyanaz, de közben még PÉNZT IS HOZNAK A KONYHÁRA! Hogy az én ütődött hadtáposaimnak ilyesmi nem jutott eszébe.
    Zdrásztye, kamerad, iszunk mi még együtt valamikor!
    Jársz te még mifelénk, kicsit szűkösen vagyunk, de csupa derék kamerad van itt is.

  4. Debreceni Ciklon said

    A képen láthatjuk a hátszélnek ajánlkozó püspököt, amint épp tartalékmegoldást keres (nevezetesen a fogyatékosokat és az általuk megszerezhető milliókat), ha nem kerülne látótávolságba a vitorla, amelyet – hátulról – szeretne már nagyon dagasztani 🙂

  5. lelkipásztor said

    Gyönyörű ötlet mindközönségesen Butykosnak nevezett főpásztorunktól, hogy két ásványvizes üveggel fotóztatja magát: egy szénsavassal és egy mentessel.
    Ezzel jelképezi, hogy megiszik ő mindent: fehérbort, vörösbort, töményet, mindegy, csak ártson. Ezek pusztítják az amúgyis szerény számú agysejtjét, de mióta rossz lélekként kiáradt az egész Kárpát-medencébe, már a tizenöt perces prédikációk megtartása is nehezére esik. Pedig közvetíti a Duna tévé, a Kossuth rádió. Ez utóbbit ajánlanám, így legalább a horrorisztikus látványtól megkíméljük a kedves embereket.
    A Duna tévét a mazochistáknak ajánljuk.

    • Prédikátor said

      Nem voltam ott a zsinati tanácskozáson, de szerintem Bölcskei épp akkor jelentette be, hogy felhagy az alkoholizmussal. A kép valószínűleg épp azt a pillanatot örökíti meg, amikor Bölcskei derűsen vizet prédikál zsinati kollégáinak: “Testvéreim! Kövessétek a példámat! Ne bort igyatok, hanem vizet! A bor butít, a víz szellemileg épít, egészséges! Igyunk ezentúl mindnyájan bor helyett ásványvizet!”

  6. lelkipásztor said

    Szerintem éppen a víz borrá változtatásának csodájával próbálkozott.
    Persze legszívesebben az aranycsinálás vagy szerényebben a pénznyomtatás technikáját sajátítaná el.
    Ha nem, akkor kitör a botrány az elsíbolt egyházi pénzek körül.
    És ha már bebuktatták az ÁJK-t, honnan jön a pénz, avagy: ki is ölte meg az aranyborjút?
    Figyelemre méltó teológiai kérdés.

    • Invalid said

      Az értelmi fogyatékos gyerekek embertelen körülmények között élnek. A szívtelen állami intézetekben is szívélyesebben bánnak velük. Különösen kegyetlen dolog azokkal kegyetlenkedni, akik ez ellen sehogy sem tudnak védekezni, még elmesélni sem tudják. Az intézetvezetők szolgálati kocsikon furikáznak, és nem volt példa rá, hogy ezekbe fogyatékos gyerekeket beültettek volna. Ezeket magánkocsiként használják, csak családtagok utaznak velük.

    • Alkimista said

      Szerintem meg pont az aranycsinálással kísérletezik. Azt mutatja be nagyobb közönség előtt, hogy lehet az értelmi fogyatékosokat, down kórosokat, agykárosultakat stb. arannyá változtatnai. Ez néhány bizonyított esetben már sikerült a református egyháznak. 🙂

      • Fekete Gyémánt said

        Ha a fogyatékosokból aranyat akar csinálni, akkor belőlünk meg fekete gyémántot. Ez a roma-projekt célja. Mi vagyunk alkimista két alapanyaga: a fogyatékosok és a romák.

      • mesüge said

        Ne tűrjük, roma barátaim! Segítünk, leleplezzük Szabó András, Balog Zoltán, Balls, Bölcskei etnobizniszét!!!!
        Nekünk kéne összefogni!
        Mi adjuk a koncepciót, ti adjátok az alaépot!
        Mázel tov, roma barátaim!

  7. Osztov said

    Mikor legutóbb feltettétek a linkeket az 5 állásomról, nem voltatok naprakészek. Itt láthatjátok pl. a hatodik állásomat:

    http://www.soter.hu/foiskola/menuk/oktatok/foiskolaoktatoi.htm

    De van még több is 🙂

  8. lelkipásztor said

    Bocs, ez milyen főiskola? Nem szerepel a neve.

  9. ohrana said

    Különös névsor, bölcsészjellegűnek tűnik, jó nevek is vannak köztük, a legtöbb névtelen.

  10. red rat said

    Elég bénák vagytok, ha még ezt se tudjátok kideríteni.
    Az Erzsébet krt 7-ben van, Soter-Line Oktatási Központ, egy obskurus intézmény, nyelviskola, volt szakközép egyesült, nyelvtanfolyamokat tartanak, pénzügyi, ingatlanbefektetési, pénzügyi tanfolyamok, OKJ-s képzések. Bevettek néhány doktorált, sőt habilitált oktatót, így akkreditáltatták magukat.
    Én is szeretnék néhány ilyen helyről havi apanázst kapni.

    • Predi said

      Jó volna, ha békén hagynátok O.A-t, főleg te, Kisjogász. Ha ő nem lenne annyi helyen, nagyon nehéz lenne a károlisoknak máshova átjelentkezni. Jó fiú ő, és nem is biztos, hogy a pénz szeretete miatt van annyi állása. Lehet, hogy csak nektek akar segíteni, és azért. Tény, hogy többször is megtette. Nem olyan nagy hátrány az, hogy ha károlisok vagy ex-károlisok más intézményekben is dolgoznak. Kollégaként lehet a leghitelesebben mesélni Balláról, Kovács Barnabásról és a haverjaikról. 🙂

  11. vitya said

    És még csodálkoztok, hogy nem állok vele szóba???
    A Bátori nevű spicli persona non grata a mi köreinkben: eszünkben sincs még egyszer kezet fogni egy enyves kezű püspökkel!!!
    Azt hiszitek, gyagya vagyok és elfelejtettem a 2 milliárdot…???
    Igazi kálomistaként vallom: “ne vigy minket kísértésbe”. Nem viszem kísértésbe se Bátori/Bölcskei/Butykost, se Ballát és az enyves kezű Szabó Andrást.
    Coki nektek, tetves ebek, egy fillért se kaptok!

  12. díszponty said

    Volna néhány javaslatom a Károli reklámkampánya számára:
    1. POTEMIX reklám Szabó András részvételével: Szalay Károly helyett Szabó András áll az anyakönyvvezető előtt, mellette szűzies fátyolba burkoltan sporiazisos jobb keze.
    2. BOTOX -kezelés Hansági Ágnes szereplésével. Csak az a baj, hogy a botoxot a hölgy mellén alkalmazták, ami attól tükörsima lett, míg ellenben a homloka barázdált, mint a dűlőút Medárd után. Át kell gondolni a dolgot, a botoxot a homlokára, a
    3. SZILIKONt a Hansági mellébe implantálni. Először persze meg kell tervezni a szilikon helyét, ami nem olyan könnyű feladat azon a homorú területen.
    4. A Mikszáth Kálmán téri drogpiac legalizálására szervezett reklámkampány. Rerklámarc: Mészáros Marcipista KARUNK HŐSE nemes vonásai.
    5. Költői verseny: ki tud sz@rabb verset írni Petrőczi Évánál! (Bocs, ezt visszavonom: gyakorlatilag bárki esélyes!!!)
    Egyelőre ennyi. Próbáljátok ki, dőlni fog a pénz!

    • BOTOX said

      Sátáni némber megint hosszasan eltűnt. Azt hittük, megint a Káli Intézetben dolgoznak a kis Kulcsár-Szabón. Aztán megtudtuk, hogy most kivételesen nem ott van, hanem a plasztikai intézetben. A hátsójából, amit túl nagyra alkotott a természet, leoperálnak egy-egy húsdarabot, és felvarrják előre, amit a botox simává és homorúvá tett, holott ott domborodnia kellene. A sebészek másutt is próbálják rajta a természet hibáit korrigálni. Fodrászok is dolgoznak a fején, hogy ne TESCO-pénztárosnőre hasonlítson, hanem legalább egy pincérnőre (jobbat nem lehet ebből kihozni). Állítólag új ruhát is csináltat a reménybeli új alakjára. Azt hittük esküvőre készül. De kiderült hogy nem, hanem MARCIPISTA szegedi doktori avatására szépítkazik 🙂

  13. Dr. Cat said

    A kutyámat nem bíznám a reformátusok szeretetotthonára. Lopnak, rabolnak, erőszakoskodnak, Bölcskei/Bátori/Butykosról vesznek példát.
    A Mátyás utca királynőjét, Petrőczi/Ludvig Évát kéne leküldeni Dunaalmásra, ennek több haszna is lenne:
    1. féktelen étvágyával régóta nélkülözött szexuális élvezetekhez juttatná az agykárosultakat
    2. békén hagyná a Pesten haldokló írókat, költőket, akiket Petrőczi egy keselyű ösztönével közelít meg. Baráti köre a Farkasréti temetőben nyugszik. Élő ember még sose mondta Petrőcziről, hogy tehetséges költő. Ezzel szemben a halottak – Petrőczi médiumi közreműködésével…

  14. díszponty said

    A blog üzemeltetőinek hálásnak kell lennie Petrőczinek. Mióta minden rendelkezésére álló – sajnos, nagyon alacsony presztízsű fórumon a bloról áradozik, még többen kattintanak ránk. Különben nem olyan nehéz bennünket elérni, próbálja meg valaki Petrőczire kattintva. 10 találatból 8 MI VAGYUNK!
    A megnövekedett látogatottságra való tekintettel fontolóra vesszük a reklámok bekapcsolását is, persze, szigorúan a tartalomhoz illó alapon. Reklámhordozóink BALLA, SZABÓ ANDRÁS, PETRŐCZI/LUDVIG ÉVA, HANSÁGI-KULCSÁR-SZABÓ ÁGNES. AZ IMO-S HETMANN, EXRENDŐR KOVÁCS stb.
    Ez a profilunk.
    Várjuk a cégek reklámajánlatait!

    • Butykos said

      Érdekelne az ajánlat. Szükségünk van egy olyan reklámfelületre, amely sok olvasóhoz eljut. A blogotok az egyik legolvasottabb fórum. Rajtatok keresztül a társadalom széles rétegeihez tudnánk eljuttatni 1%-os és egyéb adománykéregető kampányfilmjeinket. Szeretnénk üzletet kötni.

      Hogy vehetném fel a kapcsolatot veletek?

      B…-Bátori-Butykos

    • ohrana said

      Szenzációs a HETMAN HERMANN helyett!
      Hát igen, Hermann az orosz történelem legsötétebb korszakaiból idéz fel asszciációkat. Nagy Péter és a bojárok, Ivan Groznij tettei.
      És mindez a protestáns kultúrörökség szolgálatában!
      Zdorovo, molodci!

      • red rat said

        És a Kun Béla unokája a gulágkutatással! Az aztán a tősgyökeres református!

      • Atamán said

        Tényleg, igazi freudi elszólás. A kozák atamánokat hívták hetmannak. Hermann hetmann volt a Duplaszabó-érában. De most nagyon összezsugorodott. Fél segge a levegőben lóg, mert Tepsi kirúgta alóla a modern magyar tanszéket, és átadta Berthának. Nemsokára kirúgja a másik fele alól is a klasszikust, és átadja Nyilasynak. Hermann hájas segge a gravitációnál fogva a földön fog placcsanni, de irdatlan súlyát tekintve nem hiszem, hogy ott megáll (vagy megül?). Szerintem beszakad alatta a padló, és ex-hetmannunk a pincébe fog zuhanni a hájas seggével együtt.

  15. díszponty said

    Nyitottak vagyunk Butykos ajánlatára. Éppannyira, mint a p@nák a Butykos által előperkált református pénzekre.
    Csak egy gond van: LEGALÁBB EGY POZITÍV ÜZENETet el kéne juttatni az agykárosultaknak, akiktől ti a pénzeteket ki akaejátok csalni, Guszti. Anélkül nem megy.
    Tudom, hogy ez kognitív szempontból felülmúlja a ti… legendásan.. de megerőltethetnétek magatokat.
    Különben nem lesz biznisz.
    Mi lenne, ha kivételesen pi(n)a helyett agyra költenél, Guszti?

  16. hajnalka said

    Szivikáim, ha erkölcsre vágytok, akkor ne a Mikszáth téri drogpiac Reviczky u. 4-i lerakatába menjetek a drogbárók áltzal agyonfizetett Szabó András,Sepsi Enikő és Balla Péter legstzívesebbenm maguk árulnák a heroint és a kannabiszt!

  17. Hátszél said

    Szerintem a képen látható püspök úr épp előadja saját költésű udvarlódalát, a “Lennék én hátszél, ha lennél vitorla” címűt: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2011/05/17/i-would-be-wind-if-you-were-a-sail-lennek-en-hatszel-ha-lennel-vitorla/ .

    Erre utal a felemelt balkéz, melynek ujjai mutatják az irányt, amerről a hátszél penetrálni óhajtaná az előle menekülő vitorlát.

    De erre utal a püspök úr arcát elborító csábos gúnármosoly is.

    A legárulkodóbbak talán mégis az ásványvizes flakonok mint jelentéshordozó kulisszák. Ezzel valószínűleg azt akarja üzenni püspökünk a világnak és a gazdag arának, hogy leszokott a butykosról, és áttért a flakonra. Valami ilyesmit jelenthet ez a bizalomgerjesztő pajkos nevetés: “Ne fordulj el tőlem, arám, már nem bűzlöm az alkoholtól, a kedvedért mostantól vizet iszom.”

    • tudományos kutató said

      Egyébként Bölcskei/Bátori/Butykosnak van egy B terve is. Ha a károliból nem jön a lóvé, elejti, mint egy forró krumplit.
      A B terv az, hogy a Konvent segítségével egy IGAZI REFORMÁTUS EGYETEMET épít ki Debrecenben. Ennek az első lépése, hogy a Kölcseyn kiépít egy romológiai háttérintézményt Balog Zoltán államtitkár mögé, kiépíti a a cigány szakkollégiumokat. Jönnek az EU-s pénzek dögivel!

  18. Gyémánt és arany said

    Szerintem ezen a képen a püspök úr a zsinati gyülekezetnek épp arany- és gyémántcsináló stratégiáját adja elő.

    A felemelt balkéz jelzi az irányt, vagyis IRÁNY A FOGYATÉKOSOK ÉS A ROMÁK!

    Pokolra a normális református gyerkekkel! Már az óvodások is pernahajderek, még képesek elfecsegni otthon, ha urambocsá’ aznap elspóroltuk az ebédjüket, vagy nem vittük el őket a beharangozott kirándulásra, vagy nem építettük ki nekik az ígért tekepályát. Nem lehet azokon egy lyukas garast se spórolni, mert mennek árulkodni. A fogyatékosokra többet kaphatunk, és mind meg is tarthatjuk, mert úgyse tudják elmondani. És persze a romák. Azok ugyan nem hülyék, de ha elfecsegik is hogy megrövidültek, nem számít, mert nekik úgyse hisz senki.

    Amondó vagyok, hagyjuk a francba a normálisokat, kínlódjon velük az önkormányzat, mi csak koncentráljunk a cigányainkra és a fogyatékosainkra. Az egyikből fekete gyémánt, a másikból sárga arany lesz a zsebünkben.

    A huncut mosoly az arcon arra utal, hogy püspök urunk a gyémántot és az aranyat már a zsebében érzi 🙂

  19. zsóci said

    Lesz mmég szeptemberben oktatás a Károlin? Én magyar szakos vagyok, BA-s, érdemes nekem oda járni?

    • Rector said

      Ha az új felsőoktatási törvény értelmében azt mondják Bölcskeinek, ha ő a fenntartó, akkor tartsa is fenn az egyetemet, ne pedig kitartassa magát vele, mint eddig, akkor ettől is ugyanúgy szabadulni akar, mint az iskoláktól és az óvodáktól. De ez szeptemberig még nem zajlik le. Attól függ, hány éved van még, 1 vagy 2. Egyébként igaza van annak, aki azt mondja, hogy ez a papír semmit nem ér, akkor se, ha még kiállíthatják.

      • prudens said

        Nagyon úgy néz ki, hogy a magyarországi református egyház Bölcskei one-man-businesse. Ez gáz, ha egy szubhumán lényről van szó. A zsinat és a konvent fejbólogató jánosokból áll, akiket tök hidegen hagy az egyetem léte vagy nemléte. Bölcskei potens ellenfeleit már tönkretette, elüldözte, kiléptek az egyházból.
        Ámokfutását jólfizetett fullajtárjai röhögése kíséri.
        Ha Butykos elbukik, akármiért is, ők sápítozva tördelik a kezüket, hogy “ki gondolta volna”. Mindent tudnak, leveszik a sápot és várnak.

  20. cica said

    Ha az IQ-d magasabb Hanságiénál, Szabó Andrásénál, Petrőcziénál – azaz az értelmi fogyatékosoknál okosabb vagy – húzz innen, de rögtön!
    Ha nem, előfordulhat, hogy le kell tagadnod az úgynevezett diplomádat.
    Pillanatnyilag egy jobb gimnáziumban szerzett érettségivel jobb esélyeid vannak, mint egy károlis vécépapírral!

  21. ancilla said

    Az ELTE a világ legjobb egyetemei között 0 401-450. között van, BTK-ja a hasonló karok között a 247, TTK-ja a 246. helyen van.
    A Szegedi Egyetem 451-500. között van,
    És hol van a Károli?
    Hátulról számítva első???
    Vagy megelőzi őt a tambovi főiskola, esetleg a grozniji?

    • Szegedi Kolléga said

      Ha Szeged Mészárosnak kiadja a doktori oklevelet, akkor valószínűleg hátrébb csúszik, mert annak az ügynek nemzetközi sajtója lesz.

      • animus said

        Hát igen, a bayreuthi egyetem is alig győzi lemsoni magáról a szégyent, amit zu Guttenberg sikeres védése (summa cum laude!) rákent. És még az ügyészség is nyomoz az ügyben tovább.
        Szóval: el a kezekkel Mészárostól!
        Elég gusztustalan amúgy is.

  22. joghallgató a károliról said

    azért Osztovicsot nem kéne szidni, talán az egyik legsegítőkészebb tanár az egyetemen, ami jelenleg, valljuk be, eléggé ritka… Követel, de bárkinek bármi baja van segít rajta. Én személy szerint nagyon tisztelem, 6 munkahelye van, és? Normálisan helyt áll mindegyiknél, innentől kezdve miről is beszélünk?…

    • Predi said

      Én ugyanezt mondom. A 6 munkahely közül 5 oktatási, 4 felsőoktatási, és ebből csak 1 a Károli. Nagyon jó, hogy még másik 3 helyen is van, mert azokra nem biztos hogy átvették volna vagy átvennék a jövőben a károlis hallgatókat, ha ő nem segít. Tényleg nagyon segítőkész, a károlisok mindenhol számíthatnak rá. Megoldja az átjelentkezéseket reménytelennek látszó esetekben is. Úgyhogy légyszi ne fúrjátok a többi egyetemi állását, mert ha ő nem lenne ennyi helyen, sok károlis maradhatna ebben a bölcskeis bizniszben, és gazdagíthatná a koreai bankot, anélkül, hogy ő maga bármiben is (legkevésbé tudásban) gazdagodna. 🙂

      • Joghallgató A Károliról said

        és nem mellesleg azon kevés tanárok közé tartozik akik megkövetelnek valami tudást a hallgatóktól, az általa oktatott tárgyak legalább azt a ritka kivételt képezik, ahol ragad is valami tudás az emberre

      • vidéki oktató said

        Nagyon hosszú listát lehetne összeállítani arról, miért rúgtak ki embereket a Károliról.
        Azért nem, mert nem voltak reformátusok – azért igen, mert azok voltak, nagyon is!
        Azért, mert szebbek és okosabbak voltak Petrőczi Évánál, különb filológusok Szabó Andrásnál, ,műveltebbek Hansági Ágnesnél!
        Mondhatjátok, ez nem kunszt, hát igen, ez a KONTRASZELEKCIÓ MECHANIZMUSA.
        Így maradtak az undorító, aljas hülyék magukban és eszik egymást, mint két sakál vagy hiéna.
        Hogy maradt egy-két normális ember, hát igen!
        Egyik mechanizmus, még a kontraszelekcióé sem tökéletes.

      • Kisjogász said

        Elnézést kérek Osztovits tanár úrtól. Ő valóban az a kivétel, akitől szakmailag is lehetett tanulni. A többieket, akiktől lehetett és a kedvenceim voltak, már mind kirúgták (Kapa Mátyást, Domokos Andreát, Balla Zoltánt). Nem tudtam, hogy az átjelentkezésemnél is ő segített. Tényleg meglepően könnyen ment. Csak nem tudtam, kinek köszönhetem 🙂

  23. roma said

    Szerintem a Farkas Flóri, akiben most a Vitya közülünk egyedül megbízik, egy enyveskezű. Kegyelemmel szabadult a börtönből, azért is hívják kegyelmes úrnak.
    A bűnözők összetartanak: azért paktál a Flóri a Bölcskeivel. Hogy együtt ellophassák az EU-s lóvét, aztán mutyizhassanak.
    Megint mi szívjuk meg, és még a Hgedüs fiú is ránk küldi a jobbikos neonácikat!

  24. kocsi csergő bálint said

    Én senkinek sem javasolnám, hogy sokáig töltse a Károlin és költse a pénzét, a magáét vagy az államét.
    Ez a szennyes, züllött kupleráj összeomlik, és aki ott van éppen, maga alá temeti.
    Ti pedig ezt nem akarjátok, ugye?

  25. animus said

    Balla egy olyan patkány, akiből minden állati ösztön hiányzik.
    E tekintetben hasonlít Petrőczire, aki a nemzet nősténycsótányaként pózol a Könyvvilágban babos kendővel a nyakában, gallérján két üzekedő csótánnyal.
    Mit mond nekünk az, hogy Ballát “egyhangúlag” rektorjelöltnek választották?
    Hogy őt találták a legostobábbnak és legkorruztabbnak.
    Balla, ha ennek örülsz, még annál is idiótább vagy, mint amilyennek látszol.
    Hallgass bele egy kicsit a három emeleztnyi kolumbárium polifóniájába!
    Ott számos olyan hülye van eltemetve, mint te, egyelőre az élők birodalmában.
    Tanulhatnál tőlük.
    Bölcskeiék téged dobnak oda a farkasfalkának.
    Ha még mindig örülsz, lásd mint fent…még annál is hülyébb vagy.

    • Zsinati illetékes said

      Balla nagyon akart rektor lenni. Körberohangált mindenkit, mint a töketlen kutya, úgy pitizett, hogy “hadd legyek már igazi rektor, mert most mindenki rajtam röhög, hogy már 3. éve csak pótlék vagyok”. Fűt-fát ígért mindenkinek, Kovács Barnabásnak, hogy kinyalja a s..gét, a többieknek pont a ellenkezőjét, Bölcskeinek hűséget és engedelmességet, és főleg sok-sok pénzt.

      Mégis, abban a pillanatban, amikor a zsinat megerősítette a jelölését, egyhangúlag, nem látszott boldognak. Sőt. Mintha lelki szemei előtt a 3 Kovács lebegett volna, a Barnabás, a Zsolt Csaba és a Levente, amint a nyakát és a fejét tapossák, kétségbeesett, üres pillantással roskadt maga elé.

      De aztán megvigasztalódott. Elképzelte, milyen szépen mutat majd a családi albumában a köztársasági elnöki kinevezés, amit persze azonnal feltesz majd a privát honlapra meg az egyetemire is. 🙂

      • prudens said

        Pirrhuszi győzelem ez, Balla, hamar ráfaragsz!
        Ülsz te még a hájas fenekeden a Nagy Ignác utcában azért, amit a kovácsok a nevedben elkövetnek, és se drtakács, se kisballa nem siet a segítségedre!

Hozzászólás a(z) roma bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.