Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

The Day of the Rat (A patkány napja)

Posted by pontolyan - augusztus 30, 2011

Ma Balla Pétert kinevezték a Károli Egyetem bábrektorának. A Szenátus még májusban megfosztotta a leendő rektort minden érdemleges rektori funkciójától, majd ezután írták ki a rektori pályázatot a kiszemelt bábnak – neki. Dehogyis akar Balla Péter rektor lenni. És ha akarna, se tudna. Ő bőven beéri azzal, hogy rektornak hívják, és kapja a rektori pótlékot.

A Patkány napját a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja 3 képben foglalta össze. Ezeket a képeket most néhány órára közreadjuk, aztán eltávolítjuk, nehogy dr. Takács megint feljelentsen minket:

Sajnos, le kellett vennem az első képet, mert nem kockáztathatjuk a blogot. Ez a kép a www.keh.hu oldalon található (1. kép):
 

Hamis okirat

Sajnos, a harmadik képet, a patkányfogót is le kellett vennem, de ennek mását megtaláljátok itt (a 2. kép):

Képmagyarázat

Az első kép címe: Bábjáték. Vagyis, amikor két Báb találkozik és eljátszik egymással. No comment.

A második kép címe: Hamis okirat. Az a helyzet, hogy az oklevél kiállítását elcseszték. Balla Péter neve hivatalosan nem Dr., hanem csak simán: Balla Péter. Tessék csak megnézni a személyiét! Tartalmilag pedig még hamisabb. Dehogyis van ő megbízva rektori feladatokkal. Már semmivel sincs, mindenről lemondatták, tessék csak megnézni a szabályzatot. Minden funkció Barnaby kezében összpontosul. Csak vele nem fogna kezet Schmitt Pál. Az oklevél szövegének lefényképezése tipikusan ballás gesztus. Imádja fényképezgetni a dokumentumait: átvilágítás, zsinati megbízás, de hát ez a teteje mindennek – egy igazi rektori megbízás, amit egy női kéz aranysujtásos díszmagyarban a kamera elé tol. Nemsokára elfoglalja Balla családi albumában a díszhelyet. Szinte halljuk a kísérőzenét, amint Balla odasúgja a kéznek: “Ezt is elértem. Húzd ki magad anyuci, a férjed REKTOR lett.”

A harmadik kép címe: A Patkány napja. Balla profilból olyan  patkányos. Belülnézetből még inkább. 🙂  Bölcskei atyaian fenyegető, amint foga között sziszegi: “Megkaptad, amit akartál, de most aztán vissza azzal a 70 millióval, mert Enikő megszorongatja a mogyoróidat. Barnaby és ZsoltCsaba még meg is tapossa.”

Balla, akinek Isten elé vitt tudatos döntése volt saját nyilatkozata szerint (Szűkülés vagy bővülés? www.reformatus.hu ), hogy nem akar rektor lenni, becsapta Istent.

De még inkább saját magát. Elhiszi magáról, hogy rektor. Legkésőbb holnap, majd ha Barnaby, CsabaZsolt vagy Enikő kiadja neki az ukázt a Rektoriban, felébred szegény…

45 hozzászólás to “The Day of the Rat (A patkány napja)”

  1. BTK-s said

    Azért az furcsa, hogy a püspök pont azt nevezi ki rektornak, akinek a vezetése alatt eltűnt 70 milka nem? Ezek után még bízik benne? Én mondjuk Ballában akkor se bíznék ha nem tűnt volna el ennyi lóvé, de ezek után? Minden rossz Balla alatt történt. Miért olyan fenemód elégedett ezzel a lúzerrel a püspök? Mit lát benne?

    • ancilla said

      Én már értem Balla megfogalmazását a “testvéri szellemről”. Mózes 1. könyve: Káin és Ábel. Ők testvérek voltak, kapcsolatuk kissé sajátos, Káin megölte Ábelt, MIÉRT IS? Irígységből, féltékenységből, mert Ábel áldozatának füstje szépen szállt az ég felé, tehát a Teremtő Ábelt szerette jobban.
      Ez volt a motivációja Balla Péternek is, amikor sírba kergette Bolyki professzort.
      Balla egy Káin, de kapaszkodjatok meg! MULTIPLIKÁLÓDOTT (tanult Hanságitól) éls tömeggyilkossá képezte ki magát. Nem áll meg addig, amíg temetől parcelláit meg nem tölti az áldozataival.
      Kalauza és tanácsadója a véres és enyveskezű Szabó András, Szilágyi Ferenc, Király Gyula és Szigeti Lajos gyilkosa. Na, persze, Balla már ott is besegített!

  2. Köcsög said

    Hát ha már jó előre megfosztották minden funkciójától, mielőtt még rektor lett, akkor sok kárt már nem tehet. Ki más vállalná ilyen körülmények között a rektori címet? Úgyszólván csak azt nem írták be a pályázatba, hogy direkt köcsögöt keresünk, aki azért hogy rektornak hívhassák, hagyja magát megk@rni is. Ennek a homlokára van írva hogy lefexek bárkinek csak hadd legyek rektor.

    • réti pipitér said

      Így van, egy olyan köcsög, aki direkt szereti, ha megk@ják és semmibe se veszik. Egy agyatlan és minden erkölcs nélkül való köcsög.
      És ez az Újszövetség professzora!
      Kitérek a hitemből.

  3. Ortográfia said

    Szerintem nemcsak Balla neve van elcseszve, hanem az elnöké is: jól kivehetően egy “t”-vel írta alá. 🙂

  4. red rat said

    Álamfői kézjegyemel iletem ezel rá forásoztan a rekttori hatallmat ez egy ujjitmányozássi geszttus nem érttitek?

  5. hajnalka said

    Petike, rektori talárban, csörgősipkával a fejeden meg a csingilingivel a horpadt mellkasodon fognak elszállítani a zsaruk, te rabló balfék!

  6. animus said

    Minek örül ennyire Bölcskei Gusztáv?
    Kinevezte a rókát a tyúkudvar vezetőjének?
    A rablót a kincstár őrének.
    A barmot rektornak.
    Akit az Úr el akar veszejteni, először az eszét veszi el!

    • Anima said

      Püspök urunk folyton ebbe a hibába esik. Amikor kinevezte Szabó Andrást dékánnak a BTK-ra, akkor is kecskére bízta a káposztát. Meg is lett az eredménye: eltűnt 70 milka plusz bedőlt a doktori iskola. És tessék, most meg a rókát nevezi ki a tyűkudvar vezetőjének. Mikor tanul már a Főtiszteletű a saját kárán?

    • prudens said

      Nekem különösen az a képaláírás tetszett, hogy “bábjáték, két báb játszik egymással”.
      Schmitt az a báb, aki azt álmodja, hogy ő egy autonóm lény, szuverén államférfi. Bocs: álamférfi.
      Balla meghívta a rombadőlt ÁJK-ra előadást tartani: elment és ott “forrásozott” az alkotmányról a tornából szerzett doktorátusával.
      Most meg Ballára forrásozott valamit: na, mit is: a rektori tisztet.
      De azért vegyük észre: fenn az ernyő, nincsen kas. Ballának van egy plecsnije, de hatalma hozzá 00. Nemsokára megszívja: ő a felelős a 70 mila elrablásáért, a két DI bedőléséért meg azért is, hogy az úrasztalarabló pedofil szervert működtető, drogdílerektől sápot leszedő Szabó, a förtelmes felesége, meg KSZE menye, Hansági bűnözhet a bölcskaron.
      Leharvad a förtelmes vigyor Balla pofájáról még, amikor megjelennek nála is a zsaruk.
      Nemsokára, Petike, nemsokára.

      • Nálam megvan az eredeti poszt képestül:

        The Day of the Rat (A patkány napja)

        AnonymAnalyst óvatos kell hogy legyen: ő lépett Johannes örökébe. De szerintem semmi sértő nincs olyan képekben, amit az Elnöki Hivatal és a Református Egyház portáljáról veszünk át. 🙂

      • ohranka said

        Sőt, egyenesen felemelő, erkölcstisztító minden, amit az Elnöki és a Református portálokról veszünk át. Egyenesen “forrásozza” ránk a tudást, az erkölcsöt. Ha ránézünk Ballára, rögtön megláthatjuk, milyen az, ha valaki állandóan ebben a forrásban feredőzik. Na meg Szabó, Hansági és Petrőczi is ennek a szellemi nagyszerűségnek és erkölcsi tisztaságnak a ragyogó képviselői.
        Akárhogy igyekszünk, csak nem bírunk rájuk hasonlítani.
        Talán azért, mert sugárban hányunk tőlük.

  7. heidelbergi káté said

    “Ily ínségemben az Úrhoz kiálték, Nagy szükségemben Istennek könyörgék, Szózatom templomába felhalla, És kiáltásom fülébe juta.
    Legottan a föld szörnyen megindula, A hegyek fundamentuma megmozdula, Rengedeznek, reszketnek szertelen, Mert haragra indult az Úr Isten.
    Ngy sűrű füst mégyen fel az ő orrán, Rettenetes tűz szájából kirohan,Mely miatt az ég széjjel villámlik, Mert az ő sebes haragja látszik.”
    Nem féltek az Úrtól, Balla, Bölcskei, Szabó, Hansági, Petrőczi?

  8. gödel macskája said

    Damit ist die Geldwerdung Gottes und die Gottwerdung des Geldes nun entglültig vollbracht.
    Wer sich mit Hunden zu Bett legt steht mit Wanzen auf. Für die Zukunft der Karoli-Uni sehe ich schwarz. Sehr schwarz.

    • filológus said

      Német(ül író) barátunknak tökéletesen igaza van: végérvényesen befejeződött a Isten pénzzé válása és a pénz istenné válása.
      Balla, aki mély erkölcsösségét azzal bizonyította (?) eddig, hogy a Jobbiknak lopta el az állami fejkvótát.
      Legfőbb tanácsadója Ballának az úrasztalatolvaj Szabó András, aki ellopta 1999-ben a 2 milliárdos kormánytartalékot, akit Princz Gábor 8 millióval dotált, és maki a 70 millióból vette fiacskájának 22 milliós luxuslakását.
      Balla és Szabó mlop, mint a vöcsök. Mészárosnak is kizsaroltak egy PhD-t
      Istenük a pénz, ezért bármit megtesznek, BÁRMIT…

  9. ancilla said

    BALLÁnak halhatatlan érdemei vannak a drogüzlet fellendítésében a Károlin. Már több tucatra tehető azoknak a hallgatóknak a száma, akik tökéletesen elzüllöttek a drogozástól.
    Szabó András beszoktatta a drogdílereket a Reviczky utcába, de 20 %-os részesedésért a Ráday utcában is megszervezte a cucc osztását.
    Most már csak az a kérdést.
    Balla ezt nem vette észre, mert annyire HÜLYE?
    Balla is kap a pénzből, annyira KORRUPT?

    • 70 Milcsi said

      Ugyanez a kérdés a 70 milka elsikkasztása esetére is: Balla ennyire hülye vagy ennyire korrupt?

      • Trust said

        Bölcskei az első változatban hisz, különben nem tette volna meg rektornak. Mert bízni egy szemernyit sem bízik benne. Inkább a vérebeiben bízik, amelyek a tyúkudvart őrzik a láncra vert rókával, mármint a két Kovácsban és Tepsiben. 🙂

  10. ancilla said

    Nem sokat ért velük. Balla és Szabó meg Hansági lop, mint a vöcsök!

  11. Névhamisítók said

    Balla hivatalosan tényleg nem DR, nem így van a személyijében. Ez hasonló hamisítás, mint amikor Kulcsár Szabó Ágnes Hanságiként ír alá – pl éppen kiutalásokat 70 millióról. Vagy amikor Mészáros Márton Mészáros Istvánként mutatkozik be, hogy össze ne keverjék MM csalóval. 🙂

    • pulchra said

      Ezt nagyon jól fel lehet ellenük használni. Ti azt, hogy olyan bunkók, azt hiszeik, akármit aláírhatnak.
      Jeletkezzen, akinek Petrőczi Éva aláírású indexe van!!!
      Kapásból érvénytelen!!!!

  12. Isten Szégyenére said

    Ez a komplett idióta nem átallotta azt nyilatkozni a kinevezés utáni ünnepségen, hogy ő ISTEN DICSŐSÉGÉRE vezeti az egyetemet. Szóval mindaz a horror, ami az ő vezetése alatt történt: az unokaöccse PhD-csalása, törvénytelen leváltások, kirúgások,okirathamisítások, két doktori iskola bedöntése, Pethő lebukása, Bolyki János halálba kergetése, hamistanúzások a hatóság előtt, a 70 milliós egyetemi sikkasztás, a rendőrség szinte állandó jelenléte az egyetemen – mindez Isten dicsőségére történt. Normális ez?

    • SDG said

      Balla Péter bizonyára Isten legnagyobb dicsőségére jár egyre sűrűbben, mondhatni rendszeresen a rendőrségre és a bíróságra, hogy megszegje a 10 parancsolatot, mindenek előtt a hamis tanúskodás tilalmát. Ez a retartdált tényleg igazi rektornak képzeli magát?

      • ohranka said

        Balla éceszgébere, tanácsadója Szabó András. Ő az, akinek a hamis tanúvallomásaival tele van a munkaügyi bíróság.
        A legutóbbi tárgyaláson dr. Takács éppen bejelentette mindenkori hamistanúját Szabót, aztán bejelentette, hogy nem vállalja tovább a Károli képviseletét
        Balla lépett Szabó nyomdokába a hamistanúzás tekintetében.
        Nem veszi észre, milyen síkos talajra tévedt.
        Minden bírósági idézésen ott van a törvényhely, amely TILTJA A HAMIS TANÚZÁST.
        Szabót ez nem zavarja. Sem erkölcse, sem jogérzéke nincsen.
        Balla pedig az ő tanítványa.

      • Pharisée said

        Balla üldözöttjeinek felsorolásából kifelejtettétek Ravasz Leventét. Ő is tisztességes református. Balla azért rúgta ki Prekker Juditot a főtitkári székből, amihez az már szinte odanőtt, hogy alkalmazza erre a posztra Ravasz Leventét. Alig 6 hét után úgy rúgta ki őt is, hogy az még a személyes holmijait se tudta elvinni a rektoriból. Bárhova akart menni dolgozni, mindenhova utána nyúltak. És miért? Mert nem falazott Ballának bizonyos pénzügyekben. Balla kegyetlen bosszút állt rajta. Nyilván ezt is Isten dicsőségére tette.

  13. A Hazudós said

    A kinevezés utáni interjút ugyanaz a Kiss Sánsdor készítette ugyanezen a fórumon (Sztűkülés vagy bővülés), aki tavaly is meginterjúvolta Ballát, és akinek Balla travaly még azt mondta, hogy a világért sem akarna rektor lenni, ő tudós. Úgy fogalmazott, hogy ez egy “Isten elé vitt tudatos döntés” részéről. Most viszont úszott a boldogságban attól, hogy megszegte a szavát.

    http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=27772%3Akineveztek-a-karoli-egyetem-uj-rektorat&catid=101%3Akozlemenyekhirek&Itemid=269&lang=hu

  14. certitudo salutis said

    Balla egy bunkó hipokríta. Üldözi azokat, mint az IDI vezetőjét, akik megpróbálnak tisztességeseb, becsületesen viselkedni.
    Ezt nem tűrheti Balla, az Újszövetség professzora!
    Csal, rabol, hamisan tanúzik! Mind a tíz parancsolatot megszegi. Mostanában a paráználkodás tiltása ellen harcol, mióta szerelmi viszonyba keveredett Fóris Ágotával, de azért a többit se hanyagolja el.
    Legutóbbi gyilkossága Bolyki János volt, elődje az Újszövetségi tanszék élén és mestere. Nem kegyelmezett neki!
    Megalázta többször is, megfenyegette, rikácsolt vele, még a feleségét is megfenyegette, hogy elveszi a lakásukat.
    Bolyki professzor már a temetőben várja Ballát.
    Ne hagyd sokáig várni, Petike!

  15. Pharisée said

    Balla a tisztességes, becsületes reformátusok elszánt üldözője. Különösen az öregekre és a betegekre utazik. Sikerült megölnie Bolykit és Szigetit Lajost is, aki többször próbált hozzá bejelentkezni, hogy védelmet kérjen Szabó András ellen. De Balla nem fogadta. Hagyta, hogy a Szabó-banda, Hermannal és feleségével, a krokodilkönnyeket hullató Szilágyi Zsófiával együtt bekerítse és halálba üldözze. A reformátusoknak tényleg nincs jobb emberük, mint ez az “Isten dicsőségére” reformátusokat gyilkoló farizeus?

  16. Zores said

    Hogy Balla szerelemre gyúlt Sáron rózsája iránt, az a vér szava. Balla Péter miénk: az ő ereiben igazi zsidó vér dobog. Ilyen bosszúszomjat én kevés fajtársunkban láttam. 🙂

    • Vendetta said

      Ez már igaz. Ez a református lelkész bosszúvágyban messze túltesz a mi Mózes prófétánkon. Mózesünk csak szemet szemért, fogat fogért követelt. De Balla Péter bosszúja nincs arányban az elkövetett bűnnel: igazmondásért pl. cserébe egzisztencia-, sőt, életveztést szab ki büntetésül. Hima megmondta az igazat Mészárosról – Balla elvette tőle az állását. Bolyki megmondta az igazat Pethőről – Balla elvette tőle az életét.

    • mesüge said

      Azért ennél valamivel bonyolultabb a világ!
      Szép a szerelem és az is igaz, hogy Balla vérebként üldözi azokat, akikről úgy gondolja, hogy nem tudják visszaharapni, mert idősek, lelkileg gyengék, vagy egyszerűen túlságosan finom lelkűek ehhez.
      De azért még nem fogadjuk be a családba.

  17. Judge said

    Nem értem az egész kinevezés-ügyet.

    Mióta nem kell rektori kinevezéshez erkölcsi bizonyítvány? Vagy egyházi egyetemeken ettől eltekintenek? Azt gondolják, ha valaki sűrűn forgatva az ég felé emeli szirupba mártott patkányfejét, az eleve erkölcsös?

    Balla Péter büntetőeljárás alatt áll. Hogy kaphatott erkölcsi bizonyítványt?

    • red rat said

      Schmitt fölmentette! Mert Schmitt kézfogása mentesít minden bűnök alól. Na meg Bölcskeié.
      Aki jobban tenné, ha azon gondolkozna el, miért nem áll szóba vele Orbán Viktor.
      Én Bölcskei és Balla helyében nem vigyorognék olyan magabiztosan.
      Nemsokára lesújt rájuk a mennykő.

  18. miss lonelyhearts said

    Olyan gyönyörű a szerelem! Szegény Ágotának ott van a majdnem 80 éves férje, Ballát pedig elhanyagolja Hegedűs püspök lánya…Két magányos szív, most egymásra talált és lángra lobbant a szerelemtől!
    Gyönyörű!

  19. heidelbergi káté said

    Ezekról az emberekről: Balláról, Szabóról, Hanságiról, Petrőcziről, Pethőről mondta az apostol:
    “Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal, irígységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölccsel.” (Róm. 1, 29)

  20. soluschristus said

    Nem teljesen ide tartozik, de mivel anno itt is írogatott és Ballával össze is kevertetett, szomorú kötelességem tudatni veletek, hogy Horváth János testvérünk a múlt héten hazatért Teremtő Urához. Szombaton lesz a temetése.

    • anonymanalyst said

      Köszönjük az értesítést. Nagyon sajnáljuk. Nyugodjék békében. Biztosak vagyunk benne, hogy a jószándék vezette. Mi még mindig azt gondoljuk, hogy Balla az ő identitását felhasználva maga írogatott ide, de ha nem, akkor Balla és Szabó András volt az, akik őt egyoldalúan tájékoztatták. Johannes egyébként privát is sokat levelezett vele, szeretett is volna vele találkozni, mert közülünk egyedül ő hitt abban, hogy csak Balla “barátja”, de nem Balla. Ő szimpatizált is vele, emiatt voltak is belső vitáink, mert féltettük őt egy csapdától. Őt meg is rendítette a szomorú hír.

    • ancilla said

      Részvétem. Igen, ő a tiszták közé tartozott, akiknek minden más tisztának tűnt. Naivitásában megvezette őt az aljas bűnelkövetői kör.

  21. dark side said

    Balla azt nyilatkozgatja, hogy “Isten elé vitt tudatos döntés” volt, hogy elfogadja a rektori ajánlatot. Ezzel ki is bújik a felelősség alól és ráterheli azt a Teremtőre.
    Mintha bizony Isten így szólt volna hozzá: “Vállald el, Péter fiam, a Te kőszikládra építem az első magyar református egyetemet!”
    Így volt? Még Balla se lehet annyira hülye, hogy ezt hoggye. Vagy hogy azt higgye, hogy mi ezt neki elhisszük. Csak belebonyolódott a rablásba, csalásba, nin kiút. Otton a Hegedűsék szuttyongatják, hogy lopjon többet a Jobbiknak, nevezze ki professzornak a Marcipistit.
    A zsinatban Bölcskei sziszegi a fülébe: Ide a lóvét!
    Csak édes szerelme, Ágota arany menórával diszített keblére hajthatja le szegény Balla nyugodtan a fejét.
    Ki is nevezteti professzornak izibe!

  22. komáromi csipkés györgy said

    Megbízható forrásból hallottam, hogy nemcsak nyomoznak Szabó után, hanem már találtak is bűncselekményt. Várom azt a napot, amikor Szabó a rácsok mögül bámulja a Holdat, és nem a Hold utcában bámulja OV hűlt helyét.
    A Károlinak egyetlen esélye van a feltámadásra, ha megszabadul Ballától, Hanságitól, Szabótól és Ludvigtól, valamint ügyfélkörüktől.

  23. Netfigyelő said

    Elfelejtették frissíteni a rektori hivatal honlapját, pedig a patkány napja óta már nem rektorhelyettesnek hívják Ballát, hanem rektornak: http://www.kre.hu/portal/index.php?option=com_content&view=section&id=9&Itemid=61 . Még viccesebb a HTK honlapja, amelynek főoldalán még a májusi rektorjelölt választás a fő hír: http://www.kre.hu/htk/ . De ennél is nagyobb poén a Dékáni Hivatal, ahol még mindig a fantáziacímekkel professzorrá lett Pethő a dékánhelyettes: http://www.kre.hu/htk/index.php/dekani-hivatal.html🙂

    • Designer said

      Ki kell rúgni a webmestert. Majd én tervezek egyedi, kifejező honlapot. A rektorib pl egy patkányfejet, profilból, ahogy a legjobban hasonlít Balla kézfogós képeire, fölé pedig egy jóval nagyobb Barnaby-fejet. A honlap látogatóinak pedig ki kell majd találniuk, melyikük a rektor. Ha a rossz profilra kattintanak, akkor kidobja őket a rendszer, és nem találgathatnak tovább 🙂

  24. Patkány-derby said

    Nem értek egyet azzal, hogy Balla “belsőleg” is a patkányra hasonlít. Míg külsőre a hasonlóság tagadhatatlan, a belső analógia nem stimmel, mert a patkány kifejezetten intelligens állat, Balla pedig mégcsak nem is átlagos, hanem kimondottan értelmi fogyatékos.

  25. Pszichiáter said

    Nekem az első kép tetszik, a Bábjáték: http://keh.hu/index.php?submenu=articles&cat=5&id=1061&details=1 . Schmitt ezen a képen direkt szimpatikus. Természetes mosollyal és gyanútlanul, mondhatni, bizalommal adja át az oklevelet. Na de Balla! Üdvözült patkánypofával, hegyes orral, alázatosan lehajtott patkányszőrös fejjel, a kezében tartott tárgytól megbűvölve, transzba esve áll ott. Ilyet még nem látott, pedig két és fél éve rektorkodik. Csak egy vacak papír volt a kezében, ki is biggyesztette a családi fotóalbumába, amit Bölcskei és Huszár Pál írtak alá, és amiből egyetlen állami szerv sem kapott példányt, csak az irattár és Balla. Ami az arcát elönti, az nem őszinte öröm – hiszen tudja hogy nincs mindek örülni – hanem kielégült becsvágy, hiúság, sokáig frusztrált elnyomott emberek önelégült, torz kényszervigyora.

Hozzászólás a(z) A Hazudós bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.