Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Bait song (Csali nóta)

Posted by jhnnsclvn - december 30, 2011

Két ismertebb református újság van, vigyázat, nem keverendők össze. Az eggyel korábbi felhívást a Református Élet tette közzé, ezt a mostanit a Reformátusok Lapja. Az alapvető különbség a két lap között, hogy az előbbi igazat szólt, ezért betörték a fejét, az utóbbi úgy hazudik, hogy bármely pillanatban rárogyhatna a csillagos ég. Az igazmondás a Református Életnek 1 millió forintjába került, a Reformátusok Lapjának hazudozása viszont akár jövedelmező is lehet, ha akad még balek, aki ezt elhiszi. – A szerk.

Szerző: RefLap

Hívogat a Károli

 A Reformátusok Lapjának karácsonyi 2011. december 25-i számának 13. ! oldalán olvasható a Károli reklámcikke a fenti címmel. Bohátka Gergely főtitkár segítségével áll össze a szöveg primitív  giccsből és méretes hazugságokból. A cím magáért beszél, éppúgy, ahogy a kép: a Ráday utcai teológiai épület mamdártávlatból, aláírása szerint „Budapest belvárosában”. Így üzennek a hajdúsági és nógrádi gyerekeknek: a „központi fekvés” mint egy tanintézmény fő előnye.

A szövegben szerepel az a kiáltó hazugság, hogy a Károlin folyik „az ország harmadik legerősebb jogi képzése”. Nyilván ezért szüntette meg a MAB az ÁJK doktori iskoláját, melynek hiányában: csiribi-csiribá: nem lesz többé egyetemi szintű a kar.  A tavaly végzettek szín rite minősítése mutatja, hogy a hallgatók színvonala megfelel az oktatókénak. Élén Cservák Csaba mint tanszékvezető: főleg mint Schmitt Pál belső munkatársa. Cservák szegedi PhD-jának színvonalát a MAB kifogásolta: a Károlinak pont így jó, nem azért tartják a Csabit, hogy oktasson azzal a 9 tudományos (?) publikációjával, ami van neki.

A BTK-t is nagyon feldícséri a szöveg, leginkább a még be sem indult Történettudományi Doktori Iskolát, amelyet a Hadtörténeti Intézettel közösen gründoltak. Régi protestáns diszciplína a harcászat, hadászat, főleg, ha a kormányfő kollégiumi szobatársa is ott van a törzstagok között. Formálisan is csak ő felel meg az iskolavezetőn kívül: a többi vagy túlkoros, vagy nincs doktorált hallgatója, vagy mindkettő: azaz öreg is, megkezdő is.

Kiemelésre méltónak tartják még a nyelvi képzést –  a lektorátus hihetetlen mennyiségű deficitet termel ugyan – , de a legérdekesebb, hogy mennyi pénze lehet a Károlinak. Hiszen „maximális összegeket” ad  tanulmányi ösztöndíjakra,  az OKTV-n  helyezést kapott  tanulók , ha a Károlira jelentkeznek, nemcsak maguk kapnak busás jutalmat, hanem még tanáraik is.

Hát igen, a kimagasló ösztöndíj mindig is a Károli jellegzetessége volt. 2011. októberében jelentette be a BRFK, hogy 157 milliós sikkasztást fedeztek fel csak a bölcsészkaron. Ez úgy jött ki, hogy 45 hallgatónak fejenként 3-4 millió forint ösztöndíjat utaltak át. Ez szép kis summa ösztöndíjnak, főleg úgy, hogy nem is járt nekik. Csodák csodája, hogy ez a pénz valahogy nem hozzájuk érkezett meg. Az igazi csoda azonban az, hogy a sikkasztókat máig nem találják – egyetlen adminisztrátor kivételével.

„Hívogat a Károli”. Hívogatja a lúdvérc (lidérc) is a mocsaras vidékeken a gyanútlan arra járókat, de akik hallgatnak hívására, nagyon megjárják.

28 hozzászólás to “Bait song (Csali nóta)”

  1. lúdvérc said

    Azok a kitűnő emberek, akik a nagyszerű jogi karra jelentkeznek, egy ótvaros prolipanel lakótelep mellett találják magukat egy kiürült általános iskolában.
    Itt a Pokol égisze alatt nyernek beavatást a jurisprudentia tudományába. A végzősök között olyan figurák vannak, mint Zimány Linda, Dzsudzsák Balázs babája, aki most éppene leveteti a rontást magáról valami cigányasszonnyal.
    Hsjrá, Károli, a jog és igatság egyeteme!

    • cservák said

      Akkor is akreditáltatni fogom az álamfövel má szoltam a Pali bácsinak az meg is igérte csak kér magának egy jogi diszdoktorságot.
      Ez csak nem lehet akadáj az álamfő diszdoktor még jol jöhhet negtek nem igasz?

      • Csacsi Csabi said

        Majd épp te fogod akkreditáltatni a Károli jogi karát. Neked még a szegedi ÁJK-t is sikerült megtorpedózni. Az ócska, összecsalt disszertációd miatt csak 1 évre kaptak akkreditációt a szegediek is. Jövőre lesz ott is monitoring. Képes vagy arra , hogy két jogi kart tönkre tegyél.

      • tudományos said

        Cservák egy idióta, aki a nagy manipulátornak hiszi magát, na mindegy, egy Schmitt kaliberű főnöknél még érthető is.
        De nem tart soká ez a gyöngyélet, sokkal hamarabb elindulhat a nagy politikai cunami és magával sodorja az ilyen agyatlan, erkölcstelen, korrupt állatokat, mint Cservák, Balla, Szabó meg a többiek.

      • El a politikával! said

        Nincs köze politikai pártálláshoz, hogy ki ostoba és ki nem. Schmitt kaliberéről már nagyjából az egész országnak fogalma van. Méltó színvonalú segédet választott Férgecske személyében, aki a köztévében lehülyézte őt, sőt, Magyarországról is kijelentette, hogy ez itt nem jogállam. És mindezt a KEH Jogi Osztályának vezetőjeként! Nem semmi. A poén azonban nem az. Hanem az, hogy Schmitt ezt nem vette észre, nem értette meg. A még nagyobb poén azonban az, hogy maga Cservák sem fogta fel, mit mondott. Szerencsére a Parlamentben náluk okosabb emberek ülnek. Bár ezt a párost nem nehéz agyilag felülmúlni.

      • prudens said

        Másról van szó: itt egyesek – Bölcskei pl. annyira hittek a jelenlegi kétharmad bebetonozottságában, hogy egyre keresik a vitorlát, amelyet fújhatnak. Aztán egyszerre jön a cunami és nem látnak se vitorlát, se partot, se semmit.
        Az igazán okos egyetemi emberek sose köteleződnek el a végtelenségig egy politikai párt mellett, mert tudják: a politika forgandó: a tudomány viszont örök.
        Szabó meg Petrőczi közben a Hold utcában csaholnak az általuk többször meglopott O. V. mellett.
        Balla pedig a jobbikos képviselő Kislóriné ölébe hengeredik nagy alázatosságában.

      • Jobbik said

        A Balla már arra gyúr, hogy a Jobbik átveszi az uralmat és akkor a Kislóri meg a Lóriné bekerül a kormányba, akkor ő lesz az egyház feje!

      • Bishop's chess said

        Ez sajnos a tragikus valóság. A Hegedűs-klán és híveik újra maguk közül akarnak püspököt. A retardált vőből szeretnének egyházfőt faragni. Szabó és Bölcskei ellenfeleit már a saját zászlajuk alá toborozzák, és úgy tűnik, politikailag is erős támogatást kapnak a feltörekvő Jobbiktól. A terv egyáltalán nem abszurd, könnyen megvalósulhat.

      • animus said

        Ami a lehető legrosszabb lehetőség.
        Hegedűs püspök letette a garast Csurka és az újfasizmus mellett. Kislóri méginkább, az egyház azóta is tipródik a kirekesztős cikk miatti eljárás újra meg újraindításával.
        Közben Kislóri radikalizálódott: a szoc. kormányok alatt folamatosan gyászzászló és árpádsávos lobogó lógott a Szabadság téren a templomon.
        Szabó Püspöknek egy szava se volt hozzá.
        Hegedüsék testületileg átálltak a Jobbikba, Lóri felesége bent van a parlamentben, a bevonuláskor Lóri megindította a haranggépet.
        Miközben tilos a lelkészeknek politizálni.
        A teszefosza egyház – élén az ügynökmúltja és súlyos korrupciós bűncselekményei miatt terhelt Bölcskeivel – nem tesz semmot.
        Balla közben befogadta a jobbikosokat a Károliba és az egyetemen keresztül folyat át külföldi támogatásokat számukra.
        Közben nekik is marad.
        Ez a magyarázata annak, hogy miközben minden egyetem a tönk szélén tántorog, a leggagyibb, a Károli nagyszerűen teljesít – Putin olajrubeljeiből, az irániak olajdollárjaiból.
        Mi lesz ebbőL?

  2. pál apostol said

    Én csak azt nem értem, mi a fene az a “református misztika”, amit ígér a fenti PR-szövegben az úgynevezett egyetem.
    A megvesztegetési pénzek misztikus útjára utalnak?
    Hát, ha csak úgy nem!

    • hadffy said

      Mint Szakály Sándor nyilatkozta a RefLapban, a történettudományi doktori iskola fő profilja a hadvezetés, hadászat, harcászat fő kérédései a 18. századtól kezdve. Ezzel – így Szakály professzor – kapcsolódik a protestantizmus történetéhez.
      Hát én nem is tudom, mintha a reformáció nem pont a 18. században keletkezett volna.
      Azonkívül:
      hogy jön Hidán Csaba, a KRE fő történésze, a lóról visszafelé nyilazás etelközi bajnoka ebbe a koncepcióba?
      És a törzstag Kun Miki, a Béla unokája???
      Meg a jóember, aki a halasi zsidókat kutatta???
      Szakály professzort értjük. Meg persze látjuk is a képét a Csurka Magyar Fórumában. Értjük mi, mire is megy ki a játék.
      Dehát az aduász az kétségkvül Hermann (nem az IMO-s!), hanem az, amelyik szobatársa volt a jelenlegi kormányfőnek a székesfehérvári koleszban!

    • lelkipásztor said

      Nálunk is megjelentek a károlis szirének és csalogatták a gyülekezetet.
      Én azonban ellenálltam: feltártam a testvéreknek a Károli 157 milliós csalását, a drogbotrányt, a kormánytartalék Szabó András által való elrablását.
      Megmondtam: a legrosszabb állami egyetem is erkölcsösebb és magasabb színvonalú a Károlinál!!!
      Nem is megy tőlünk senki erre a Lupanariára!

  3. filológus said

    Az úgynevezett református egyetem jellegzetességei:
    1. bűnelkövetések: sikkasztás, okirathamisítás, hamistanúzás: Szabó András, Balla Péter, Pethő Sándor, Mészáros Marcipista, Petrőczi Éva, Hansági Ágnes.
    2. ordenáré tudatlanság: a fentiek, gondoljunk Szabó 44 oldalas nagydoktorijára, Hansági találmányára: az illokúció beszédaktusa.
    3. ezzel összefüggésben: megátalkodott ateizmus, perverzitás.
    Fentiek. Elkövettték volna mindezt, ha hinnének abban, hogy megbünteti őket az Örökkévaló???

  4. kríziskommunikátor said

    A Károlinak van egy kommunikációs tanszéke, akommunikációja azonban katasztrofális. Nyilván ott is olyan “tudósok” vannak, mint Szabó és Hansági.
    A Károli vezetői még azt sem veszik észre, hogy az intézmény KRÍZISBEN VAN. Ezért folytatják azt a kommunikációt a RefLapban is, ami úgy jellemezhető: “hazudunk, ami a csövön kifér”.
    Mién az ország leggagyibb ÁJK-ja, azt hazudjuk, hogy a 3. legjobb! Miért nem mindjárt azt, hogy a legjobb?
    Nálunk vannak a legrosszabb tanárok: azt hazudjuk, hogy a legtudósabbak.ű
    Nálunk van a legótvarosabb proli ateista kvrva légkör, hazudjuk “keresztyéninek”.
    Ki hisz nektek?
    Még a nyírmadai Konkolyné féle egyszerű lelkek sem.
    A KRÍZISKOMMUNIKÁCIÓ LÉNYEGE: “hitelesnek látszank”, azaz beismerni ezt-azt. Pl. a 157 milliós sikkasztásról állítjátok, hogy itt van a legerkölcsösebb vezetés?
    Szabó, a volt dékán ellopta az 1999-es kormánytartalékot, hamistanúzott, okiratot hamisított többször is (a MAB megállapítása), ti pedig papagájkórusként sivítjátok: “keresztyéni”.
    A Teremtő elvette a maradék eszeteket is.

  5. freak said

    Innen üzenjük Szabó Andrásnak, Ballának, Hanságinak és Petrőczinek, hogy ez év utolsó percében rájuk gondolunk és a jövő évelső perében is.
    Nézzétek a blogot!
    És ez így megy mindaddig, amíg nem ültök a börtönben csaló, rabló, okirathamisító rablőgyilkos bűnözők!

  6. Dr. Cat said

    Undorodom az egész Mátyás utcai pereputtytól. Petrőczit már a Shirazból is kitiltották: olyan szemérmetlenül ostromolta az Ali bácsit az ezeregyéjszaka gyönyöreinek reménében, hogy a fiatal perzsák kidobták: a vénasszony árt az üzletnek – ősi iráni közmondás alapján.

  7. vérciki said

    Az egész Perdita utcai Lupanaria (latinul nem tudóknak: kupleráj) egy közröhej. Ennél nagyobb röhej már csak az a bizonyos Bohátka Gergely főtitkár által iniciált ordenáré markecoló szöveg. Ennek célja, hogy kihúzza a pénzt szerencsétlen hülyék zsebéből, legyen az nyírmadai Konkolné vagy államkincstár.
    Háttérben a nagyven rabló: élén Szabó András, Balla Péter, Hansági Ágnes és Petrőczi – a két markotányos- és kuplerájosnő.
    “Lopunk, rablunk az új esztendőben is” – fogadják meg az egyetem új angol nyelvű logója alatt.
    Ez büszkén hirdeti: “Károli is shit!!!”
    Világhíresek lesztek!!!

  8. svabra said

    A legnagyobb misztérium (nem misztika! nem kéne ennek a Bohátnak venni egy idegen szavak szótárát)az egészben, honnan van ez a rengeteg pénz?
    Kitől, honnan lopják?

  9. lúdvérc said

    Akinek tökéletesen elment az esze, Szabó Andrást, a KSZE klánt meg Ballát és a Jobbikat akarja hízlalni, az küldje agyhalott kölykét a Károlira.
    Fiatal agyhalottak maguk is jöhetnek, itt rászokhatnak Szabó jó(?)voltából a drogra és a pedofil videókra.
    Mindez Bölcskei BÁTORI áldásával.

  10. berni maci said

    Ludvig unokája, Berni maci nagyon tehetséges. Gyönörű és zseniális, akárcsak a nagymama. Má verset is rt! Ezt:
    “Halihó, halihó!
    Mit tarháltál, nagyanyó?”

  11. red rat said

    A Szabó család indulója: vers Petrőczi, koncepció: Szabó:
    “Agyunk tompa, kezünk enyves,
    Ragad ahhoz pénz, könyv, szőnyeg.
    Lopunk, csalunk, rabolunk:
    Mi egy keresztyén (!) család vagyunk.”

  12. andrew said

    Nem hagyunk magadra Szabó az új évben sem. Semmit nem felejtünk, amit ellenünk tettél. És vissza fogjuk fizetni mind kamatostól. És a mocskos családod üzelmeit is ismerjük, ők sem ússzák meg.
    A következő szilvesztert rács mögött fogod tölteni, te bűnöző.

    • Cica said

      Bizony-bizony Szabó. Nem felejtünk. A múltkor követtünk titeket egészen a Kossuth klubig. Mikor bementetek zabálni amiről olvastuk itt a blogon hogy nem lett semmi mi Andrewval visszafordultunk a Mátyás utcába. Ő is fogott egy nagy követ meg én is. Aztán egy-kettő-három…. egyszerre céloztuk meg az ablakotokat. Andrew biztosan talált, de szerintem én is. Pompás érzés volt hallani a csörömpölést. Hogy utána mi lett nem tudom mer nagy sprintbe fogtunk.

      • Andrew said

        Cica, amikor december 16-án este követtük Szabót és Petrőczit a Mátyás utcából a Kossuth klubig, ahova ők bementek, és mi visszamentünk a lakásuk elé, és néztük a sötét ablakokat, akkor nem szóltunk egymáshoz egy szót se, de neked is az jutot eszedbe ami nekem. Hogy bepróbálkozott nálad, amikor én a Revickiben a 2. emeleti klotyón betéptem a fűtől. Aztán úgy tett mint aki aggódva a kórházba visz nehogy kihívja a lökött Kis Éva a mentőket és kidobott a Horánszky sarkán mint egy kutyát. Veled meg… Erre gondoltunk amikor egyszerre hajitottuk el azt a két követ. Én nem hallottam semmit csak megfogtam a kezed és tűztünk együtt, szerintem megdöntöttük a 100as sprint világrekordját, te azt irod hallottál csörömpölést. Én nem mer olyan streszben voltam hogy csak a szívem zakatolását hallottam. Mit gondolsz sikerült betörnünk ennek a mocsoknak az ablakait. Legalább egyet? Vagy mind a kettőt? Nehogy má azt higgye hogy ezt elfelejtettük.

  13. Paragraf said

    Ez az “ország 3. legjobb jogi kara” akkora hazugság, hogy még háturól sem igaz. A Károli garantáltan a legrosszabb, még doktori iskolája sincs. Még Szegednél is rosszabb, amit Cservák már teljesen lejáratott. A Károli lejáratására is rátett egy lapáttal. Ez a Férgecske (Cserv = Féreg) két jogi kart is képes tönkre tenni.

  14. jurisprudenz said

    A jobb ügyvédi irodákban még portásnak se veszik fel azokat, akik a Viola utcában szerzik semmit nem érő diplomáikat.
    Ti vagytok a legjobbak, persze, csak senki se tudja. Nem tudtok valami hihetőbbet hazudni, agyhalottak???

  15. Szirén said

    Elolvastam ezt a hülyeséget és szétröhögtem magam. Bohátka Gergely szirén-éneke. Elképzeltem amint Bohátka Loreleyként ül fent a Gellérthegy szikláján és csábos szirénénekével idevadítja a kemecsei Konkolyné-féléket meg a kölykeiket…

  16. Ének a porban said

    Erről a Bohátka féle hazugságról Ady egyik korai verse jut az eszembe:

    Ám néha mégis szóljon az ének
    Bús égvívásnak, átok-zenének,
    Csalogatónal. Hadd jöjjön más is,
    Lalla, lalla,
    Rokkanjon más is, pusztuljon más is.

    Pnt eről szól a károlis csalogató, a kárörömről: B@sszon rá más is.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: