Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Septempunctata

Posted by karoligaspar - április 7, 2012

Másik születésnaposunk, szeretett fűzfapoetesszánk, Petrőczi Éva időközben reklamált, hogy róla elfeledkeztünk. Nemcsak ennek az új csillagnak,  a III/III-as famulának van ma, Húsvét előestéjén születésnapja, hanem neki is, aki sokkal régebb óta hőse ennek a fórumnak, ezért rosszul esik neki, hogy háttérbe szorult. Természetesen nem feledkeztünk meg a mi Katicabogarunkról (oroszul bozsja korova = Isten tehene) sem. Szeretettel küldjük neki ezt a képet, és kívánjuk, hogy születésnapja alkalmából annyi katicabogár szálljon rája, ahány ember életét paplanaláfingó, alattomban gyilkolászó férjével, Szabó Andrással együtt szakmailag és erkölcsileg tönkretette, vagy legalábbis megpróbálta:

A laudáció megírására – stílszerűen – NAUSEA vállalkozott – a szerk.:

Petrőczi/Ludvig Éva április 7-én töltötte be a hatvanegyedik évét. Ez a nap az idei évben húsvét előtti  napra esik. Ez elég baj, csak annak örülünk, hogy a fűzfapoetessza az idén még új kötettel nem botránkoztatta meg az esztétikai érzékkel rendelkező olvasókat. A tavalyi év A patak éneke. Válogatott és új versek. Budapest: Kálvin Kiadó, 2011. 103. oldal. 1100 Ft című förmedvénnyel tette próbára ízlésünket és gyomrunkat. Ez Petrőczi többi úgynevezett könyvéhez hasonlóan undorító vallási és családi giccseket, valamint egomán öndícsérő szövegeket tartalmazott.

Az idén még nem jelentkezett a Reviczky utca Perditája könyvnek nevezett tárggyal, reméljük, ez így is marad. Talán 61 éves korára felébredt volna Petrőcziben a minőségérzék? Nem, ezt igazán nem hisszük. Hiszen, hogy magától a legilletékesebbtől, a fűzfapoetesszától idézzük: „A sóvár rovar hévvel muzsikál…” (Petrőczi: Kabócák)

Magyarul: a nimfomán Petrőczi grafomániája is kitart a sírig, sőt, ahogy őt ismerjük, még kísérteni is fog és szörnyű verseit óbégatva és a férfiaktól szerelmet kérincsélve járja a temetőket. Már a hályogos szemű Ali bácsi a sarki perzsa étteremből is visítva menekül Petrőczi elől, így a szexualitásból nem marad más számára, mint az elfojtás – Szabó közben a jobb kezével szórakozik – vagy a szublimálás, szörnyű versekké emelése a kielégítetlen altesti ingereknek.

Petrőczi különben is nagyon vonzódik a rovarokhoz. Azt kell gondolnunk, hogy Kafka hőseként ő is rovarrá, stílusosan óriáscsótánnyá változott. De nem, ő maga hétpettyes katicabogárnak, latinosan septempunctatának képzeli magát.

Ilyen címmel írtak neki barátai és (tudóstársai, ahogy a  fűzfapoetessza mondta, sőt, írta) egy szörnyű kötetet. Benne volt Mészáros Márton/István egész összelopott doktori disszertációja, melyet újabbban a rendőrség és az ügyészség tanulmányoz.

Szerintünk a katicabogár-mánia egy nagyon speciális okból kapta el a fűzfapoetesszát. Annyira azonosult Joszif Brodszkij kötészetével, amelyből hajmeresztő színvonalú fordításokat készített, valamint firkálmányokat is írt, hogy teljesen eloroszosodott. (Ez azt jelenti, hogy gátlástalanul „fordít” Brodszkij, valamint Cetajeva verseiből, de nem képes petrezselymet kérni az orosz zöldségestől, ahogy megírta az Áfonyahegyi… nevű úgynevezett könyvében. Pedig a petrezselyem oroszul petruska, márpedig ez a neve annak a kifőzdének is, ahol Petrőczi Szabóval együtt falja a csülkös pacalt.)

Oroszul bozsija korovának, isten tehénkéjének nevezik a katicabogarat. Szerintünk Petrőczit – a százhúsz kiló élősúly mellett – nem illeti meg a kicsinyítőképző, azonkívül a jelzővel is bajunk van. Szerintünk a besz, csort, gyavol főnévek valamelyike illik a tehén szó elé, mi a  gyavolt javasoljuk


44 hozzászólás to “Septempunctata”

  1. hajnalka said

    Petrőczi és Szabó nyilván most is a Hold utcai gyülekezetben lesi Orbán Viktort, hogy rábeszéljék, ezúttal a kormánytartalékot egyenesen a Mátyás utcába utalja.
    A múltkor is mennyi fáradságába került az Andrisnak az egyetem központi számlájáról lerabolni.
    Szabó és Petrőczi sem olyan fiatal már, szeretnének még egyszerűbben rabolni.
    Kiküldött tudósítónk szerint Orbán Viktor nem jelent meg a Hold utcában.

    • 157 milla said

      Nem volt az olyan nagy fáradság, amíg Szabó dékán volt. Most, hogy elvesztette a hatalmat, már sokkal nehezebb az egyetemi hallgatók nevére kiállított utalásokat a sajátszámlájukra begyűjteni. Ezért kampányolnak most maguknak közvetlenül.

      • hajnalka said

        Petrőczi meg Szabó csak nem adja fel!
        Rabolnak, a vérükben van, a hencidai úrasztalától a szálloda szoba samponjáig, mindent, mindig!
        De persze igazán a 10 és 100 milliós tételeket szeretik.
        Azok voltak a szép idők, amikor 1999-ben Szabó 2 milliárdot rabolt az Orbán által kiutalt kormánytartalékból.
        Aztán sírt persze, hogy nem is volt az olyan sok, mer oda kellett adni ennyit meg annyit a Bölcskeinek meg ennek meg annak.
        Hiszi a piszi.
        A legtöbbet a Szabó vitte haza, a tetves féreg.

  2. amica said

    Van egy kedves hölgy a Károlin, aki valamivel kevésbé gyűlöli a Petrőczit, mint mindenki más.
    Ő azt mondja, a Ludvigban valami nagyon bonyolult önbüntető mechanizmus működik, azért lett belőle orbitális k@rva a szegedi koleszben, azértz éget magát a förtelmes verseivel, ezért csinál magából nyilvánosan hülyét minden lehetséges alkalommal.
    Mi ezt nem egészen értjük, de azt mondjuk: Ludvig, sikerült!
    MINDENKI MEGVET ÉS UNDORODIK TŐLED!!!
    Kevés ember mondhatja ezt el magáról a hatvanegyedik születésnapján.

    • régi kolléga said

      Milyen mérhetetlen aljassággal és kriminális energiával üldözött Petrőczi meg Szabó bennünket!
      Járt a bíróságra hazudni a mocskos Szabó!
      Ez a tehén pedig mindenkinek elmondta, hogy milyen tudatlan, ostoba, szerencsétlen hülyék vagyunk!
      Megfizetünk nektek, mocskos tetvek!
      A sírig üldözünk benneteket.

      • soli deo gloria said

        Petrőczi és Szabó a Teremtő trónusa előtt és a világi bíróságokon fognak felelni infernális bűncselekményeikért!

  3. dark side said

    Ezek a vásári katicabogarak nagyon illenek Petrőczihez.
    Pont olyan GAGYIAK és SEMMIT ÉRŐK, mint ő.
    Petrőczi annyit ér, mint a kutyaszar a házuk előtt a Mátyás utcában, vagy a kisebbségi k@rvák akik ott tántorognak.

  4. joszif brodszkij said

    Milaja moja, bántanak megint. Mer irigyelnek, hogy olyan szépséges vagy és tehetséges. Ahogy te beleírtál a Nobel díjas életművembe! Ahogy ott érvényesíttted a “női szempontot!”
    Eljövök érted a síri világból s oda leviszlek magamhoz, ott ezek a gonoszok nem érnek el bennünket.
    Celuju krepko
    tvoj Joszif

    • réti pipitér said

      Fontold ezt meg, Petrőczi!
      Én elmennék a Josziffal.
      Ha maradsz, bíróság előtt felesz a bűncselekményeidért Szabóval együtt!

  5. bona fide said

    Miért vagytok húsvét ünnepén ilyen gonoszok ezzel a szerencsétlen értelmi fogyatékos, szerepzavaros némberrel?
    Nem elég büntetés neki, hogy olyan, úgy néz ki, mint ahogy?
    Isten nem ver bottal.

    • Hétpetty said

      Évikénk, látod, mennyire próbálunk téged szeretni? Ennyi katicabogarat küldünk neked a születésnapodra!

      • Zsüri said

        A “Szeressük Petrőczit!” pályázat eredményhirdetése:

        Első helyet ért el egyetlen pályázónk, Hétpetty, aki Petrőczi születésnapjára a posztban közölt fotót beküldte. Már azzal is kifejezte Petrőczi iránti szeretetét, hogy egyáltalán gondolt a Poetesszára, amikor meglátta a katicákat. Azzal hogy lefotózta és még be is küldte őket, bizonyította, hogy igenis lehet Petrőczit – megpróbálni szeretni. Még ha ez a próba nem is jár sikerrel.

      • Kataszidónia said

        Hétpettynek én is gratulálok. Nagyon jó kép. Benne van Petrőczi tanárnő egész zavaros, színes, giccses egyénisége. Ezekkel a katicás jelvényekkel kellene kitüntetni Petrőczi tanárnőt – minden kötetéért egy jelvényt. Kb. ennyit ér egy-egy kötete, mint egy katicás plecsni.

  6. amica said

    Nekem nagyon tetszik a kép!
    Pont olyan vásári, hamis, förtelmes, mint Petrőczi egész úgynevezett költészete, élete, tanári munkássága.
    Becstelen, talmi, nevetséges, közönséges.

  7. schnorrerin said

    A németek Frau Schnorrerinnek nevezik Petrőczit.
    Ez a jiddis megnevezés arra a pofátlanul követelő koldusra utal, amelyet Petrőczi olyan jól ad elő bel- és külföldön. A Ráday utcai bálásoknál verssel (!!!) fizet a rongyokért, amiket formátlan testére húz. Ha vandégségbe megy, bekéredzkedik a spájzba és elkuncsorogja, amit ott talál.
    Förtelmes némber.

    • komáromi csipkés györgy said

      Má a szegedi koleszben orrfacsaró bűz terjengett a Ludvig után, mer soha nem mosta a …….., csak használta, má ha volt arra elég részeg ember, aki belezuhant a babiloni kapuba!

  8. sola scriptura said

    Kiváncsi lennék, melyik templomot éktelenítik el parázna és bűnös személyükkel Petrőczi és Szabó.
    Megint a Hold utcait?
    Ciánoztatni kéne, de amikor ott vannak még, így hatásosabb.

  9. presbiter said

    Tisztítsd meg lelkedet a gyűlölettől, legalább ma, Testvérem!
    Gondolj a Názáretire, mindannyiunkért halt kereszthalált!
    Még az olyan becstelen, bűnös emberekért is, mint Petrőczi és Szabó.
    Próbálj meg imádkozni értük, drága Testvérem!

  10. avatar said

    Petrőczi még mindig nem adta meg azt a kölcsönt, amit Rab Zsuzsától és másoktól vett fel jó pár éve.
    A Farkasréti temető tele van olyan holtakkal, akiknek Petrőczi az adósa.

  11. petrus said

    Na meg pláne hitelbe falták a csülkös pacalt, máig is tartoznak az árával a Petrőczi tanárnő meg a Szabó tanár úr.

  12. Tepsi said

    Van egy jó oldala is, hogy ez a kívülbelül förtelmes némber betöltötte a 61-et. Még egy hónapig elviseljük a képét, aztán mehet Isten hírével. A vizsgákra már nem osztjuk be, szeptembertől pedig elkezdi a felmentési idejét tölteni. A férje pedig remélhetőleg a jól megérdemelt börtönbüntetését. Nézzétek ennek a röhejes születésnapnak a jó oldalát.

    • svabra said

      Szegény Tepsi nem is sejti, milyen furfangosan, körmönfontan aljas rágalmakat terjeszt róla Petrőczi!
      Az egész úgynevezett poetesszai képzeletét beleteszi ebbe a pornográf förmedvénybe!

      • Babylon said

        Tepsi jobban tenné, ha kifaggatná a gondnokot és a takarítónőket, milyen pletykák keringenek róla. Ugye nem kell mondanom, ki a forrás? Petrőczi, Szabó, Hansági, Kovács, Jákfalvi stb. Azt terjesztik róla Petőcziék, hogy munkaidőben jár pásztorórákra. Lerakja a kocsiját a Reviczky udvarán, és mintha ügyeket intézne, randizni jár. Aztán éjféltájt visszajön az épületbe begyűjteni a kocsiját. Petrőczi szerint Tepsi a babiloni parázna.

      • French Kiss said

        Petrőczi nem ilyen finoman fogalmaz. Nem “pásztorórákat” és nem “randikat” emleget, hanem franciázást. Minthogy Tepsi tart franciaórákat is, ezt úgy is lehet érteni. De Petrőczi nonverbális jelekkel félreérthetetlenül jelzi, hogy a szónak nem erre a jelentésére gondolt.

      • L'Angleterre said

        Petrőczi mocskos módon fejez ki mindent, nem csoda, annak idején fő beszállítója volt a szegedi nemibeteggondozónak.
        Még hogy french kiss!!!
        “Leszopja” – így mondja Petrőczi professzorasszony és fúzfapoetessza.

  13. instant kill said

    Túl korán kicsértétek Petrőczit, hogy az idén megkímélte gyomrunkat újabb opuszától!
    Nem kímélte meg!
    A legordenárébb giccsek fő POETESSZÁJA LEGÚJABB FÖRMEDVÉNYE ÚJ BALATON-ADRIA NAPLÓ címmel bombázza a közízlést.
    Petrőczi legújabb BŰZBOMBÁJÁNAK BEMUTATÓJA április 13-án lesz a Hold utcában. Itt mutatja be Praznovszky Mihály Tempevölgy című balatonfüredi folyóiratát is.
    Petrőczi ebben szokott ránk panaszkodni.
    Petrőczi láthatólag még mindig nem csüggedt: azt hiszi, Orbán Viktor is megjelenik ótvaros giccse bemutatóján.
    13-a szerencsétlen nap már eleve. Petrőczivel súlyosbítva a balsors maga.

    • Horvát kapcsolat said

      Az összerabolt milliókból nemcsak a kölykeiknek vettek öröklakásokat, hanem villákat építettek maguknak a Balaton és az Adria partján. Ez ihlette meg Petrőczi pennáját. Az adriai villához Bene horvát feleségének kapcsolatait használták, aki boldogan működött közre, csakhogy megtarthassa zsíros másodállását. A lakáj-Machiavelli. 🙂

  14. avatar said

    Mikor lesz pontosan?
    Mer odamegyünk egy kis macskazenét produkálni a hájas vén k@rvának!

  15. instant kill said

    17.30-kor lesz Irodalom, művészet a magyar Genezáret partján címmel.
    Gondolom, a Balaton lesz a magyar Genezáret, ha az ótvaros vénasszony belemárttotta a büdös ……..

    • savonarola said

      Petrőczi nemcsak a szép híves patakot rondította tele – ez volt tavalyi úgynevezett könyve – hanem az egész magyar tengert, a Balatont is – ez idei úgynevezett könyve.
      Nagy v@lag, nagy ambíciók.

  16. komáromi csipkés györgy said

    Hányszor kell még elmondanom, hogy Ludvig akkora k@rva volt a szegedi koleszban, hogy rendőrséggel toloncoltatták ki.
    És vajon miért nem áll vele szóba a lánya, Morvai Kinga?
    Mert Ludvig, az anyja kiszolgáltatta a perverz pedofil Szabónak.

  17. sylvia Plath said

    Szerintem Ludvig most nem f@sott újabb könyvet, csak Praznovszky Tempevölgyét rondította tele.

  18. kocsi csergő bálint said

    Petrőczi még arra is képes volt, hogy miután Szabóval együtt KARAKTERGYILKOSSÁGot hajtottak végre a Hreidelbergi Káté első magyar kiadójának az utódján, megjelent Pápán és addig kuncsorgott Köntös Lászlónál és Steinbach püspöknél, míg azok pénzzel hozzájárultak a”szép híves patak” blaszfémikus megcsúfolásához.
    Azóza mindannyikukat felvilágosítottuk Szabó és Petrőczi bűncselekményeiről.
    Én a helyükben nem jönnék többet Pápára.

    • Justice for victims said

      Szabó és Petrőczi mást se csináltak egész életükben, mint karaktegyilkosságokat. Ez a fő profiljuk. Ideje volt végre ezt a két karaktergyilkost halálra ítélni, és az Ítéletet a blogon folyamatosan végrehajtani. Rászolgáltak.

      • dark side said

        Meglesz, Isten nem ver bottal. Megbünteti a hencidai úrasztalatolvaját, a 2 milliárdos kormánytartalék elrablóját, a pedofil, drogkeresztapa Szabót és gonosz, aljas, idióta feleségét és bűntársát, Ludvig Évát.

  19. komáromi csipkés györgy said

    Praznovszky Mihály is tud mindent.

    • Tempe said

      Praznovszky udvarias ember. De ez ne tévessze meg Petrőczit. Legfeljebb leplezni fogja undorát és megvetését a házaspár iránt, de tud róluk mindent. Viszont ha Petrőczi elkezd rányomulni, lehet, hogy elveszti az önuralmát.

  20. svabra said

    Ott leszünk pénteken, 13-án a Hold utcában, hogy lássuk felsülni a förtelmes Petrőczit.
    Még hogy Genezáreti-tó! Megint undorító blaszfémia!

  21. dark side said

    Április 11-én van a KÖLTÉSZET NAPJA.
    NEM A FŰZFAPOÉTÁKÉ!
    Petrőczi!
    Neked semmi közöd a költészethez, csak a triviális softpornó és vallási giccshez.
    Na meg a szép híves patak és a genezáreti tó telerondításához, amit te ipari mÉRetekben űzöl!
    Végy magadnak pelenkát INKONTINENCIA ELLEN.
    ELEGÜNK VAN BŰZÖS TESTNEDVEIDBŐL, PETRŐCZI!

  22. réti pipitér said

    Vén luvnya, megemlegeted a péntek tizenharmadikát a Hold utcában!
    Megszentségtelenítenéd a Genezáreti tavat is, te Kajafás népéből való förtelmes sátáni némber?
    Ott leszünk mi is!

  23. hétpetty said

    Mi van a mi kis bálnaméretű hétpettyes katicabogarunkkal? Mikor fossa legújabb vékonyka vagy 15 versből álló kötetét amelyikre valamelyik püspöktől kuncsorog lóvét?

  24. Joszif said

    Kiss katicabogaram? Már megint bántanak? Hagyd ott azt a csúnya világot a csúnya férjeddel együtt! Meddig váratsz még?

  25. Hétpetty said

    2 évvel ezelőtt Katicabogarunk interjút adott az “Irodalmi Jelen”-nek a frissen írt Áfonyahegyi naplóféléjéről. Az interjút Szegedi-Szabó Béla készítette, aki valaha maga is károlis hallgató volt és költő. Talán egykori tanára és kltőtársa iránti tiszteletből vállalkozott erre a hálátlan feladatra:

    http://www.irodalmijelen.hu/node/5243

    Ha tudta volna, miket terjesztett annak idején róla Petrőczi, akor alighanem meggondolta volna, hogy leálljon vele. Azt mondta, hogy költőnek képzelgi magát, pedig csak egy tehetségtelen zugfirkász, magyarul se tud (a Vajdaságból települt át), buta, tanulni nem tud és nem szeret, mert lusta is, és a tetejiben folyton lejmol.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: