Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Labour law in Finland and in Hungary (Munkajog Finnországban és Magyarországon)

Posted by jhnnsclvn - április 20, 2012

Szerző: Hekus

A Károli Gáspár Református Egyetem Cservák Csabáról és Kovács Barnabásról valamint a bukott doktori iskolájáról híres jogi kara munkajogi TDK-t szervez április 20-ra, azaz ma 2 órára a Viola utcába. A program első részében a finnországi tanulmányúton járt hallgatók és oktatók számolnak be északi rokonaink munkajogi gyakorlatáról. A szakmai beszámolót élménybeszámoló követi:

Munkajogi
TDK


Finnország, hideg, Erasmus Intensive Program –

avagy élménybeszámoló egy kéthetes külföldi
egyetemi kurzusról


április 20. péntek 1400, 101-es terem

A Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Kutatóműhelyének tagjai meghívnak minden kedves Érdeklődőt, akik kíváncsiak arra, hogy milyen volt az a kéthetes kurzus, amelyen a Kutatóműhely öt hallgatója és két oktatója vett részt márciusban Finnországban, Ouluban! Az előadás keretében minden hallgató röviden beszámol a kint folytatott szakmai munkájáról bemutatva azt a témát, amellyel foglalkozott. Ezt követően következik egy élménybeszámoló fényképekkel tarkítva, melynek keretében az előadók válaszolnak a közönség kérdéseire.

Várunk mindenkit szeretettel:

Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Kutatóműhelye

http://www.kre.hu/ajk/

 

Eddig tart a hivatalos műsor. A program íratlan 2. részének díszelőadója a malacrózsaszínű narancssárganyakkendős Röfi (http://www.drnagygaborlaszlo.hu/index.php?menu=2&nyelv=hu ) és a másfélmázsát nyomó Dagi (á lá Bulle aus Tölz: http://www.feketelista.hu/kereses-egy-konkret-cegre/cegazonositas/842432-wistmanwood+company+kft/ ). A finn munkajogi tapasztalatok megosztása után ők megosztják a magyar vendégekkel és finn kollégáikkal a saját unorthodox munkajogi gyakorlatukat, melyet Balla Péterrel és Kovács Barnabással közösen fejlesztettek ki a Károlin, és amely merőben eltér a finnek fantáziátlan jogkövető praxisától.

Dagi módszerének lényege a felmondás ravasz kieszközlése a makacskodó munkavállaló csapdába csalásával, aki semmilyen fenyegetésre és zsarolásra sem írja alá a közös megegyezést. A III/III-as ügyosztályról szélnek eresztett Dagi, azaz Kardos Zsolt (akinek főnöke a Nyírfa-ügyben elhíresült III/I-es ügynök, Földi László), csillagászati árért vállalkozik rá, hogy technikai eszközökkel hamis felmondási okot gyárt, amelyek a megszólalásig hasonlítanak egy igazira. A technikán kívül szüksége van két női asszisztensre, akiket a cégnél csak “Dagi angyalai”-nak neveznek, akik golyóstollba vagy dekoltázsba rejtett felvevőkészülékeket csempésznek be az elbocsátandó munkavállaló lakásába, amivel titokban filmet forgatnak. Mikor megvan a nyersanyag, Dagi odaadja a technikusoknak, akik szétválasztják a képet és a hangot, megvágják és a felismerhetetlenségig összekeverik ezeket. Kb. olyan videók állnak össze belőle, mint amikor marconaképű arab terroristák a nagy Knesszet másnapi felrobbantását főzik ki, de az alákevert hangban épp a szabolcsi paradicsomos töltöttkáposzta receptjén vitatkoznak.

Az így előállított preparátumot Dagi átadja Röfinek, aki beviszi azokat a bíróságra, és tranzakcióanalízisen pallérozott ékesszólásával előadja, hogy amit ezeken a DVD-ken látni és hallani fogunk, az a színtiszta igazság, és ő igazán nem tehet róla, hogy ehhez az út színmocskon át vezet.

Kíváncsian várjuk, mit szólnak ehhez az új magyar jogi patenthoz a külföldi vendégek! Lehet hogy Röfi és Sertés forradalmasítja az uniós munkajogot? Radikálisabban mint az új magyar Munka Törvénykönyve?

58 hozzászólás to “Labour law in Finland and in Hungary (Munkajog Finnországban és Magyarországon)”

  1. zugügyvéd said

    Nyilván fellép a konferencián Balla László, Balla unokaöccse.
    Ő képviseli a Károlit Püspöki Nagy Péter perében már TIZENNÉGY ÉVE.
    kISBALLA TÉMÁJA: hogy csináljunk egy perből ÉLETHOSSZIG TARTÓ PÉNZFORRÁST MAGUNKNAK.

    • Oink-oink-oink said

      Röfi még ennél is jobb. Ő azzal a feltétellel vállalta a bűncselekményből származó DVD-k beterjesztését a bíróságra a munkaügyi perben, hogy a Károli nyit neki egy saját ügyvédi irodát. Ilyenje neki eddig még nem volt. A februári munkaügyi tárgyalás után kapta jutalomból, mert Dagi hamis DVD-ivel odamerészkedett a bíróság elé. Még a honlapját is átalakította. Már Dr. Nagy Gábor László Ügyvédi Irodaként hirdeti magát idén áprilistól:

      http://www.drnagygaborlaszlo.hu/index.php?menu=2&nyelv=hu

      Míg a Kisballa 14 éven át gürizik a nyomorult pénzért, Röfi egycsapásra egy vagyonnyit kaszált a Károlin egy olyan bevállalással, amire minden tisztességes ügyvéd csípőből azt mondta volna hogy NYET. Kezdem tisztelni dr. Takácsot, aki azt mondta, hogy mindent azért még pénzért se. Még egy vagyonért se.

      • Sánta kutya said

        És hogy hazudik Röfi!

        “Az Iroda ügyvédi tevékenységében egyaránt jelen vannak a kölcsönös megelégedéssel zajló, több éves, állandó megbízások, valamint az eseti ügyfelek.”

        http://www.drnagygaborlaszlo.hu/index.php?menu=2&nyelv=hu

        Több éves irodai tevékenységről ír, pedig az irodája legfeljebb 5 napos! Átalakította a honlapját is, ne látsszon, hogy épp most nyitotta, mert mindenki arra gondolna, hogy a Károli mennyit fizet ennek a munkaügyi pernek a képviseletéétrt, amelyben már mindent bevetettek. Röfi egy irodáról álmodott, most megkapta. Teper is ezerrel: hamis okiratok, hamis tanúk, hamis videók és hazugságok tengere.

      • Oink-oink-oink said

        Röfi nagyon átalakította a honlapját. Pár nappal ezelőtt még ott volt hogy 2012-ben alapította az irodáját. Most eltűnt az évszám. Mintha az az iroda mindig is létezett volna, és Röfi már évtizedek óta ott dolgozna. Micsoda maszatolások és csúsztatások. Ezt a tárgyalóteremben is így csinálja?

      • Corrupted Child said

        Megérdemli az irodát dr. Sertés. Sokat is kockáztat érte. Egy csomó súlyos bűncselekményben vállalt cinkosságot. Lehet hogy csak pár hónapig élvezi…

    • heidelbergi káté said

      Én már most bejelentem, ha ez a végtelenül züllött bagázs, amely nevében csúfságra viseli a “református” jelzőt, jövőre meg kívánja ünnepelni a Heidelbergi Káté magyar megjelenésének 450. évfordulóját, TILTAKOZUNK. Jogi úton fogunk tiltakozni mi, a Káté örökösei és nemzetközi színtéren tesszük ezt.
      Nem fogjuk hagyni, hogy a Károli, melynek vezetői aljas módon megalázták a Káté első fordítójának leszármazottját, szenteskedő módon úgy tegyen, mintha lenne közük a Kátéhoz.
      Nektek: Balla, Szabó András, Hansági Ágnes, Petrőczi Éva, Nádor Orsolya semmi közötök nincs sem a valláshoz, sem az erkölcshoz, de legkevésbé az élő Istenhez.
      Ha még egyszer mocskos szátokra meritek a Kátét venni, megbűnhődtök rettenetes módon.
      Nem féltek a Teremtőtől, gazemberek?

  2. Szandi said

    Csalódást okozott a konferencia. Nem tudtam meg semmit. Szakmailag dögunalmas volt, és képeket is láttam már jobbakat is. Én tkp. a második rész miatt mentem, mert annyi rosszat hallottam már a Wistmanwoodról, hogy meg akartam őket nézni. De semmi. Ennél az is jobb lett volna, ha itthon maradok.

    • Paragraf said

      Kis buta! A második rész zártkörű volt és nem a Viola utcában tartották, hanem az Andrássy út 125-ben. Oda csak pár meghívottat engedtek be. Megmutatták, hova kell tenni a rejtett mikrofonokat és kamerákat hogy ne vegyék észre akiket felveszünk, hogy kell elterelni a figyemét és egy csomó apró trükköt hogy lehet a munkavállalót átb@szni hogy ne vegye észre. A csapdaállítás különböző módszereit, aztán még a technikusok is mutattak néhány trükköt hogy lehet a munkavállaló computereit észrevétlenül hazavágni hogy szándékos szabotázsnak látsszon. Millió módja van annak hogy lehet valamit a munkavállaló nyakába varrni anélkü hogy sejtené. Még lelkifurdalása is lesz mert azt hiszi hogy ő csinálta.

      • Lilla King said

        Nemcsak Dagi lépett fel a trükkökkel, hanem Röfi is mint tenyérjós. Ő úgy hívta magát, hogy “sorselemző”. Egy Lilla King imitátor:

        http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/03/27/09/Vajon_valtoztathatunk_e_az_eletunkon_.aspx

      • Dagi angyalai said

        Én is otvoltam az Andrássy út 125-ben, a Visztmenwúd irodájában. Az egyik visztmenvudos nő azt tanitotta meg nekünk, hogy kell kis adagban használni a ciánt, hogy ne öjjön, hanem csak taccsra tegye azt, akivel megitatjuk. Legjob titkárnönek álcázni magunkat és kávéfözésnél belecsöppenteni a megfelelö mennyiséget. Vigyázat! Nehogy túladagojjuk. Monta, hogy így ciánozták el pár napja a Királyfürdő utcában a birónőt, mer az megidézte őket tanunak lehalgatásügyben de ők nem akartak megjelenni.

    • Cicero said

      Mitől lenne jó egy károlis jogi konferencia? Akármelyik általános iskolai történelem vagy magyartanár felkészültebb, mint ezek a haknizó nullák. Itt van pl. az Alkotmányjogi Tanszék, ide másolom:

      Alkotmányjogi Tanszék

      Tanszékvezető: Dr. Cservák Csaba egyetemi docens
      Oktatók:

      Dr. Szabó Zsolt egyetemi tanársegéd

      Dr. Cservák Csaba egyetemi docens

      Dr. Borók György egyetemi tanársegéd

      Megbízott oktatók:

      Dr. Köbel Szilvia

      Dr. Samu Mihály

      Dr. Sallai János

      Ki van ezen a tanszéken? Két tanársegéd és az abszolút nulla Cservák Csaba, akinek csak Schmmittől volt eggyel nagyobb helyi értéke. Schmittet kilőtte maga fölül, mert azt hitte ezáltal féregmozgással előrébb tekergőzhet az elnöki székhez. Tévedett. Most bezuhan a pöcegödörbe.

      • law and order said

        Az alkotmányjogi tanszék élén az a balfasz Cservák, aki azt tanácsolta Schmittnek, hogy írjon mindent alá.
        Aztán megpuccsolta őt.
        És aztz se árulta el neki, hogy az ő ÁLAMFŐI KÉZJEGYÉVEL allátott alaptörvényben szerepel, hogy tudományos kérdésekben csak tudományos grémiumok dönthetnek.
        Most megy Schmitt a világ csúfjára a bíróságra a Semmelweis ellen.
        Ki lesz az ügyvédje?
        Nyilván károlis barátai közül választ egy sztárügyvédet, röf-röf!

      • Röfi said

        A Károli két kiváló ügyvédet is felkínált már Schmittnek. Az egyik maga Cservák, akineka 4 állása mellett még saját ügyvédi irodája is van, a másik pedig Röfi (Nagy Gábor László), aki idén áprilisban nyitota meg a Károli pénzéből a saját irodáját.

  3. Nádor utca said

    A Balla féle pénzcsatorna ott van a Nádor utcai ügyvédi iroda közvetlen közelében. Ott székel Balla unokaöccse, a perhosszabbítások magyar bajnoka.

    • BLaci said

      Tisztelt Fórum!
      Szeretném Önöket tisztelettel megkérni, ne említsenek egy lapon a Károli Református Egyetem rektorával, akinek szintén Balla a neve. Nem vagyunk rokonok. Szerencsétlenségemre névrokonom az az ember, akiről itt annyi törvénytelenség elkövetést olvasom, én viszont épp a törvényesség betartására esküdtem fel, aminek igyekszem eleget tenni. Elég baj az nekem, hogy úgy hívnak, ahogy ezt a rosszhírű rektort. Higgyék el, merő véletlen, és nagyon kérem Önöket, hogy a jövőben kíméljenek meg a vele való mindennemű kapcsolatba hozástól.
      Köszönöm.
      BL

      • unokaöcsi said

        Jól értünk Baci Laci te nem is tudod ki az a Balla péter aki folyósítja a lóvét hogy ne legyen vége a Püspöki pernek?
        Nézz át egyszer a Nádor utcai luxusirodából a Szabadság térre és találkozhatsz a Károli láthatatlan emberével Balla Péterrel.
        Ajánlom nagy élmény lesz.

    • law and order said

      Ami eszébe se jut ennek a rengeteg jogvégzett (?) embernek: akármi lesz is a munkaügyi perben, legalább két esetben feljelentés megy Strasbourgba: Hogy melyik két perrőél van szó, nem segítek.
      Gondolkodjanak ezen a hatalmas honorokon felhízott ügyvédeknek.
      És mivel Strasbourgban az ORSZÁGOT ÍTÉLIK EL, a miniszterelnök nagyon meg fogja köszönni Bölcskeinek, hogy a Károli szennyese miatt MAGYARORSZÁGNAK KELL FELELNIE.
      De ti csak tovább Wistmanwoodozzatok tovább, ha ennyi eszetek van, fasiszta barmok!

  4. gésa legyezővel said

    Április 23-án japanológiai konferencia lesz a Károli szörnyű bölcskarán.
    Mivel a japán tanszéken nyelvtanárok vannak, alig van olyan, aki tudományos mércével egyáltalán mérhető, az úgynevezett konferenciájukat ELTÉ-sekkel és egyéb meghívottakkal turbósítják.
    Ami nem feledteti végtelenül gyenge saját oktatói teljesítményüket.

  5. sola scriptura said

    Április 20-án az ELTÉ-n a művelődéstörténeti doktori iskola keretében volt egy kis konferencia a magyarországi kálvinizmusról.
    Vitavezetők: Kósa László akadémikus és Tőkéczki László történész.
    Megbecsült reformátusok. Egyikük sem dolgozik a Károlin. Miért nem?
    EGYETLEN KÁROLIS ELŐADÓ SEM SZEREPELT.
    Mirét nem?
    Ennyire becsülik a károlis moktatókat és hallgatókat.
    SEMMIRE. KÓSA ÉS TŐKÉCZKI IS MÉLYEN MEGVET BENNETEKET.

  6. iráni kapcsolat said

    Kispofáim ti nagyon el vagytok tévedve. Azt hiszitek azér van a Károli hogy mindenféle idétlen kölyöknek diplomát adjon meg személyiségzavaros, magát zseninek képzelő öregember és asszonyt professzorként tündököltessen.
    Lehet hogy az illető féleszűek ezt gondolják, de nem ezér van a károli,
    hanem azér hogy ide utalják a lóvékat a jobbiknak. Hogy pl. Gyöngyöspatán rend legyen. Értve vagyok?

  7. law and order said

    Gyűlnek az akták a Károli dossziéjába. Mindenféle kifizetések, hitelfelvételek rejtélyes célokra, orbitális ingatlanbérletek: így szivattyúzza ki Bölcskei a maga számára a Károli pénzét – a KÖZ, MINDANNYIUNK PÉNZÉT.
    Ami megmarad, Balla elkölti a Wistmanwoodra és a Jobbikra.
    Még szerencse nekik, hogy gurulnak az olajrubelek Putyin pajtástól. Orosz összekötő: a Kun Béla unokája meg az IMO-s Hermann.

  8. robi said

    SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
    Ezentúl gyertek a …tér 1-be, a Színháztudományi volt helyére.
    Most olcsóbb a cucc, mert Szabót kidobtam az üzletből.
    Amúgyis gennyesre keresi magát a pedofil videoival.

    • Díler said

      Az igaz hogy a szabo ki let baszva a bizniszböl de más lépet a hejére. A püspök haverja valami csányi. Merhogy az ö sulijába költöztünk át a revickiböl. Ot van egy köpésre a téren. A tepsi is benne van.

  9. andrew said

    Egy haver volt az Adrián. A Szabónak van ott egy óriási palotája, ebben cukros bácsiknak tart fen szoltáltatásokat, fiúk, lányok, kis fekete sárga stb
    Irtózatos pénzeket kaszál a mocsok álat.
    A Petrőci nyanya a kuplerájosnő végre megtalálta méltó feladatát.

  10. cica said

    Én má annyira undorodok a Szabótól hogy vega letem közbe. Sugárban hányok ha látom a hájas Szabót meg a lottyadt-szittyadt Petrőcit.
    Úgyhogy inkább zöldségeket abrakolok.

    • Andrew said

      Cica, a Horánszki 20-ban van az új helyünk, ott várlak péntek esténként. Jó fej a dékán asszony, nem akart minket kiebrudalni a Revickiből, csak adnia kell a látszatra. A drogozás ugye nem fér össze a puritán erkölccsel. De gondoskodott rólunk. A Horánszki nincs messze a Revickitől és ha jól betépünk akkor nem a reformátusokat kompromittáljuk hanem a jezsuitákat. 🙂

      • KT said

        Ez volt a BTK vezetésének a koncepciója, hogy a Szabó által etablírozott drogüzlet maradjon fenn, de a 25-ről 20%-ra mérsékelt hasznot (hogy versenyképesek maradjunk!) már ne az ő bandája zsebelje be, hanem a püspök és az emberei: Tepsi, Barnaby, Csányi. A Horánszki jól lett kiválasztva. Közel van a Mikszáth téri központhoz, és az épület a jezsuitáké. A református bulikról az egész környék azt fogja gondolni, hogy a züllött katolikusok randalíroznak. Így megmarad a biznisz, a hallgatók is elégedettek, mert tovább bulizhatnak 3 percre az alma matertől, és még a katolikus konkurenciát is lejáratjuk. 🙂

      • saca said

        Hogy mijen okosak ezek én csak csodallni tudom bá nekem a szabó proff is imponállt nagyon az is nagyon okos hát még a felesége a Petröczi profeszor aszony.
        ő ojjan kedves mesél mindig aról hogy menyire imáták őt a férfiak söt még most is.

  11. red rat said

    Miér nem irtok Nádor Orsolyáról?
    Mint K. Attila szeretője feküdte be magát a Károlira. Együtt lopták el a sárospataki nyári egyetem pénzét.
    Aztán befeküdte magát a Károlira, kirugatta a Huszárt.
    Mos meg Zágrábba is becsempészte magát.
    Óriási a nő, közben ugy néz ki mint egy adminisztrűtor egy sertéshizlaldában.
    De álitólag óriási trükköket tud az ágyban igazi hivatásos.

    • Balambér said

      Minek irjunk? Uncsi a nö. Mi sokkal érdekesebbek vagyunk. Ö is inkáb minket olvas éppen Zágrábban. Hogy nem irunk-e a sárospataki közös sikkasztásukrol, amit Komlós Attila egyedül ült le. 🙂

      • Rodina said

        Nem lehet elitélni senkit azér mer honvágya an. Vágyik a büdös meleg korrupt nepotista fészek után amit ugy hivnak hogy Károli. (Szegény Gáspár!)

      • Klukó Ágota said

        Vannak azért Orsikánál is lelesebb olvasói a blognak. Pl. Ágota barátnőnk, a Sáron rózsája, aki nagyon irigyli tőlem a “Mátrixok a vektortérben” c. PhD-értekezésemet. Be se merem nyújtani, mer akkor fel kell tennem a netre, és félek hogy Ágota elplagizálja tőlem.

      • mesüge said

        Ágota ne hagyd magad provokálni!
        Veled vagyunk és amikor ezek a buta gójok saját magukat juttatják börtönbe te leszel a sztár!
        Bár nekünk mindig is te voltál a DÉKÁN(NŐ)!
        tARTS KI áGOTA!

    • régi kolléga said

      Nádor Orsolya sokkal rosszabb Fórisnál. Úgy jutott be a Károlira a szeretője, Komlós Attila segítségével, hogy megrendeztette Huszár Ágnes szégyenletes kirugatását. Ebben persze nagyon is boldogan segítettek a gyakorlott hamistanúzó Szabó András és a velejéig romlott Hansági Ágnes.
      Különben vannak nekünk erre vonatkozó dokumentumaink is, ha nagyon unatkozunk, feltesszük a blogra.
      Hadd olvasson valamit az Orsi Zágrábban.

  12. incitatus said

    25-én szerdán bohóckodnak a “protokoll a diplomáciában” címmel azon a trágyaszagú blőd szakiskolában, ahol az idegen szavak jelentését se értik.
    De persze abba reménykednek bunkócskáék hogy rástzopják magukat a TÁMOPra és dől az euró!
    Álmodjatok tovább sertések!

  13. komáromi csipkés györgy said

    Ha rákeresünk Petrőczi vagy Szabó nevére mindig ez a blog jön be. Rajta a ronda történetek a rablásokról, nem semmi, Szabó milliárdos nagyságrendben rabol és minden rabol: kormánytartalékot, ösztöndíjpénzeket, úrasztalát, Princz Gábor 8 millióját, a Ludvig meg mióta má pénzért se kap …t má csak f@ssa azokat a szörnyű ordenáré verseit és nem hagy ki semmit és senkit.
    Jézus Krisztushoz hasonlítja magát – a parázna kurva meg a Szabót – a balkörmű latrot, az Adriát, ahol villát épített a Szabóval az Orbán Viktortól lopott kormánytartalékból, genezáreti tónak nevezi és má azt is telef@sta a szörnyű firkálmányaival.
    Úgy utálunk ununk benneteket mocskos tetves agyatlan bitangok huzzatok má el a francba istállószagú tetves barom tolvajok.

  14. bona fide said

    Petrőczi sose adja fel. 13-án pénteken azér vartyogott a Hold utcában az általa telefo@sott Genezáreti tóról: máhogy az Adria meg a Balaton az ő Genezáreti tava.
    Az a gáz hogy mindent beszennyez összefogdos, lesz.r ez a génmódosított óriáspatkány. Má templomba is alig járok mer a zsoltárokról is az jut eszembe ahogy ez a tehetségtelen nóstény elferditette őket.
    A pokolban külöm szenvedés vár rád te moslék luvnya az ördögök a saját förtelmeidet hegedülik a füledbe.
    Más kérdés hogy ez inkább az ördögöknek szenvedés.

  15. presbiter said

    Miért üldözik ilyen gyilkos dühvel a Károlin a reformátusokat!
    Jövőre ünnepeljük annak négyszázötvenedik évfordulóját, hogy hitünk alapdokumentuma, a Heidelbergi Kátét magyarra fordítva kiadta Pápán Huszár Dávid.
    A Károli református egyetemnek nevezi magát.
    Hogyan egyeztetik ezzel össze azt az aljas eljárást, amelyet a Káté-fordító Huszár Dávid leszármazottja, Huszár Ágnes ellen folytattak?
    Bár ő megnyerte a munkaügyi pert, a Károli mind a mai napig rágalmazza a legocsmányabb módon.
    Hogyan számolnak el a károlisok a lelkiismeretükkel, nem tudom.

  16. animus said

    Megmondom neked, úgy hogy Nádor Orsolya, aki az óvónői végzettségét szerezte csak nappalin a többit gyorstalpalön bizonyos férfiak nagy-nagy támogatásával, megrendelte a szeretőjénél, Komlós Attilánál Huszár állását.
    Erre kirúgták, ennyi az egész.

  17. vidéki oktató said

    Mi meg elmeséljük Giay Béla szörnyű történetét, ebben a Nádor játszotta a femme fatale szerepét. Nehéz elképzelni erről a némberről, de bizonyos férfiakat a legszörnyűbb romlásba döntötte.
    Nekünk még femme fatale-ból is ilyen mell nélküli, széles csípőjű, vastag bokájú ténsasszony jutott a lapos talpú cipőivel meg az otthonka stílusú gönceivel.
    Na meg ott van az első férj, a Beke, akinek a szülei teleordították egész Erdélyt, hogy szegény fiúk mekkora k@rvát vett feleségül.

    • Horvát kapcsolat said

      Itt Zágrábban is otthonkákban futkos. A lapostalpú cipőkre meg rá van kényszeritve mer még azokban is egy fejjel magasabb a pasijainál. 🙂

    • lammermoori lucia said

      Nádor Orsolya ellopta Giay Béla összes írásait, megjelentette a saját becstelen neve alatt, aztán, miután szegény Bélán kitört a Parkinson-kór, otthagyta a francba.

  18. Blacklist said

    Látom, a III/III-as Wistmanwood feketelistás. Jellemző Ballára. Nem elég hogy volt komcsi III/III-asokkal tárgyal, még ráadásul feketelistán is vannak!

    • Személyiségi jog said

      Lesznek ők még feketébbek is. Egészen feketék, amikor megbízójukkal, Ballával együtt a vádlottak padján ülnek. Azért amit károlis oktatók ellen elkövette: Bodoky, Fabiny, Bíró Mária, Hima… És azóta is folytatják. Mindenkinek ellenőrzik a levelezését, ellenőrzik a kattintásait a neten, bepoloskázzák és kamerázzák az oktatói szobákat, a tantermeket, fejlesztés ürügyén bevizsgálják a computereket…

      • Kukkoló said

        Hallgatókkal is ezt csinálják. Be vannak kamerázva a kolikban a hálószobák. Balla esténként azzal tuningolja fel magát, hogy kolis szexet néz. Mer má nem áll föl neki…

  19. dark side said

    És a Sáron rózsája? Vele se?….

  20. soli deo gloria said

    Ma nagyon szép isntentisztelete hallgathattunk a szegedi kakasos templomból.
    A fiatal lelkész szívhez szóló szavai próbálták elfeledtetni velünk, hogy egyházunk élén még mindig egy aljas spicli, egy tolvaj gazember egy parázna életű alkoholista áll.
    Bölcskei Gusztávról beszélek, aki Bátori néven bátran jelentgetett a hívekről és a lelkészekről. Aki annyit rabol, amennyit nem szégyell, márpedig a szégyenérzet hiányzik belőle, tehát annyit lop, amennyit bír.
    A Károli úgynevezett református egyetemen keresztül csapolja meg Bölcskei a közpénzeket.
    Meddig tűri a magyar állam Bölcskei rablásait?

    • the end said

      2012 végéig, amikor eljön a világvége. Akkor végre eldugultok, egykori rosszhírű kenyéradó gazdáitokhoz hasonlóan! Remélem, pár tiszta ember túléli, és a sírhantotokra hugyozik.

      • Wasserlasser said

        Az az érzésem, te is a lehugyozottak között leszel. De vajon ki fog rád hugyozni? Ez itt a kérdés.

      • Boris said

        “J’irai cracher sur vos tombes” – még ha ezt írtad volna, az elegáns lett volna, irodalmi idézet. De ez a hugyozás nem Boris Vianra hajaz, hanem a Vörös Csepel prolijára. Azok az idők elmúltak, elvtárs! Tempi passati… 🙂

      • Le participe présent said

        Tényleg, az engem is érdekelne, hogy te hova sorolod magad: a lehugyozók vagy a lehugyozottak közé?

      • ghost said

        Ha végzünk velük, Ballával, Röfivel, Hanságival, Petrőczivel, azt kívánják, bárcsak meg se születtek volna!

    • the end said

      Micsoda kisstílű feltételezések. Én természetesen a meteorit gyeplőjét fogom a kezemben tartani, büdös banda.:-)
      Remélem Balla következő életében egy rövid életű, vastag szőrszál lesz a malaccá reinkarnálódott Röfi orrában, ti meg a fika rajta.-:)
      (“Minden vélemény számít” na ezen azért jót kacagtam:-))

      • Boris said

        Látod, mégis igaz, a te véleményed is számít. A prosztó stílusod ellenére értékeljük. Azt becsüljük benned, hogy te legalább pártatlan vagy. Egyformán anyázod mindkét oldalt. Csak azt nem mondtad meg hogy te mi leszel. A röfi ormánya? Vagy a micsodája, amiből a sírunkra fogsz hugyozni?

      • Mizantróp said

        A te igazságosságod generális világgyűlöleten alapszik: gyűlölöd Ballát, gyűlölöd Röfit, gyűlölsz minket. Egyformán? vagy van sorrendiség? Ki lehetsz te, ha még Röfi is rákerült a listádra? (Ő mondjuk tényleg különösen undorító)

  21. avatar said

    Vicces, vicces, de Ballát tényleg fejbe kéne b..szni!

  22. avatar said

    Feljelentettünk jónéhány embert. A rendőrség és az ügyészség foglalkozik a bizonyítékokkal.

Hozzászólás a(z) Személyiségi jog bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.