Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

The embarrassed back wind (A zavarba esett hátszél)

Posted by jhnnsclvn - szeptember 3, 2012

A Károli évnyitóján semmi érdemleges esemény nem történt. Kereszteső után és aranyeső előtt kevesebb siránkozást hallhattunk a pénz miatt, viszont elegendő öntömjénezést a hallgatói létszám megtartásáról (a vonzerő köztudottan: Budapest, Palotanegyed!) Az évnyitót semmilyen díszvendég nem tisztelte meg. A lelkészi elnök Kunhegyesen tartotta meg hegyi beszédét (ld. kép), és szimultán megírta levelét – az örményeknek. Kénytelen volt. A kormány, amelynek kereszt- és aranyesőért tele pofával fújja immár két éve a hátszelet, most hatalmasat rúgott a keresztény értékekbe: szabadon bocsátott egy muzulmánt, aki egy alvó – tehát védekezésre képtelen – ifjú kereszténynek 16 baltacsapással levágta a fejét… – A szerk.

Közlemény – Protestáns levél az örmény egyház vezetőjéhez

2012. szeptember 02., vasárnap

Levélben fejezték ki együttérzésüket a Magyarországi Református és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői az örmény egyház vezetőjének a napokban az Azerbajdzsánnak kiadott baltás gyilkos szabadon bocsátása miatt.

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke levélben fordult II. Karekin pátriárkához, az Örmény Orthodox Egyház Katholikoszához. A levélben együttérzésükről biztosították az egyházi vezetőt amiatt, hogy az azeri elnök kegyelemben részesítette és szabadon bocsátotta a Magyarországon törvényesen börtönbüntetésre ítélt azeri gyilkost, akit néhány nappal ezelőtt adtak ki hazájának. Az egyházi vezetők nem kételkednek a magyar hatóságok intézkedésének törvényességében, de annak következményeit elítélik.

A protestáns egyházi vezetők közös levelükben emlékeztetnek, hogy mindannyiunk fölött Isten ítél majd egy napon. Ugyanakkor az állam felelőssége polgárai védelme és a rend fenntartása. Levelük végén a két püspök igazságtételért és a két nép közötti békesség és megértés megmaradásáért fohászkodnak.

Hozzászólások

Gábor Widder · Számalk

No, ha tényleg együtt éreznek, sürgősen írjanak még két levelet. Az egyiket II. Karekin pátriárkához, amiben elismerik az Önök által folyamatosan támogatott magyar kormány felelősségét, és ezért bocsánatot kérnek. A másikat Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, amiben azonnali lemondásra kérik. Ennél kevesebb nem csak az együttérzés komolyan vételéhez, hanem a magyar nép becsületének megőrzéséhez sem elég.

Válasz · 4 · Tetszik · Bejegyzés követése · Tegnap, 14:26

Erwin Gall · Itt dolgozik: “Vasile Pârvan” Institute of Archaeology

http://reflektorium.wordpress.com/2012/09/02/az-azeri-balta/

Válasz · Tetszik · Tegnap, 16:58

György Marosi · Feliratkozás · Kiemelt hozzászóló · (műszaki, gazdasági és műszaki-jogi)

Erdő Péter bíboros azért ennél kevesebbet írt, többet mondott.

Válasz · 2 · Tetszik · Bejegyzés követése · Tegnap, 12:36

http://www.reformatus.hu/mutat/kozlemeny—protestans-level-az-ormeny-egyhaz-vezetojehez/

A kommentek történelmi értékűek, épp sikerült lementenünk, mert néhány másodperccel később törölték a honlapról, már csak itt olvashatók. – A szerk.

Mit mondott a harmadik kommentben hivatkozott Erdő Péter? Idézzük őt is!

“Értesülve az elmúlt napok eseményeiről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia teljes szolidaritásáról biztosítja az örmény keresztényeket és a sokat szenvedett örmény népet. A leghatározottabban elutasítunk minden etnikai erőszakot és gyűlölködést.

Kérjük a Mindenhatót, hogy a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására kísérje pártfogásával az egész örmény népet és részesítsen bennünket az igazságosság és a béke ajándékában.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

In the light of the latest events the Hungarian Catholic Bishops’ Conference wishes to express full solidarity with the Armenian Christians and with the Armenian people that has so much suffered in the past. We firmly condemn all ethnic violence and hatred.

We ask the Almighty that through the intercession of the Blessed Virgin Mary He might lead and protect the whole Armenian people and bless them with the gift of justice and peace.

Péter Card. Erdő
Archbishop of Esztergom-Budapest
Primate of Hungary
President of the Hungarian Catholic Bishops’ Conference”

http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1845

(Olyan sokat azért ő sem mondott, de egyértelműbben állt a kereszténység és az örmény nép mellé. – A szerk.)

108 hozzászólás to “The embarrassed back wind (A zavarba esett hátszél)”

  1. lupanaria said

    A Károli bezzeg nem nyilatkozott. A Károlin a (karakter)gyilkosság a mindennapi úzus része. Lásd Kool, Bolkyi, Szigethy, Szilágyi, Király, Györki.

    • Turk Topor said

      Balla és a jobbikos családja természetesen szarik a kereszténységre, ők a muzulmán baltás gyilkos azeriak pártján állnak. Pedig az örmények már benn vannak a pincéjükben akarom mondani a kolumbáriumukban.

      • komáromi csipkés györgy said

        És mi lesz ha OV-t elfújja a politika szele? Obama is dühös rá. 9 millió örmény él diaszpórában, jóval több, mint az Ararat körül, gazdagok, befolyásosak. Nem hagyják h ez a hernyó gyilkosokat adjon el az azerieknek

  2. Во время венгерского восстания 1848-1849 гг. трое из пяти генералов венгерской армии были армяне, немало было их и среди восставших, и не их вина, что Венгрия тогда не смогла освободиться из-под австрийского владычества – они для этого сделали больше, чем сами венгры.

    31 августа 2012 года Венгрия официально наплевала на свою историю, когда ее, как вокзальную проститутку, поимел Азербайджан. Разница в стоимости услуги не изменяет ее сути: Венгрию элементарно купили, а заплативший имел законное право делать с ней что хочет – хоть в качестве пособия по Камасутре.

    • IMOs munatárs said

      Örmény barátunk hozzászólása magyarul kb. így hangzik:

      A 48-as magyar felkelés idején 5 tábornok közül 3 örmény volt, mint ahogy a felkelők soraiban is sokan voltak, nem rajtuk múlt, hogy Magyarország akkor nem bírta felszabadítani magát az osztrák uralom alól – az örmények ezért a célért többet tettek, mint maguk a magyarok.

      2012 augusztus 31-én Magyarország szabályosan leköpte a saját történelmét, amikor állomások kurvájakánt meghágatta magát Azerbajdzsánnal. A szolgáltatás taksájában levő különbség nem változtat annak lényegén, a fizető félnek jogában áll azt tenni a kurvával, amit akar – válogathat a Kámaszutra pózai közül.

  3. csicsikov said

    Prostite druzja

  4. dark side said

    Ha OV megbukik nektek is annyi görények!

    • Vendetta Armenian said

      A cikkeket olvasva az örmények elkeseredése határtalan. Nem lehet tudni, hogy a helyes irányba fordul-e az agressziójuk, mert válaszra készülnek. Turáni-magyar-török arculköpésről beszélnek, vagyis egy kalap alá vonnak minket az azeriekkel. Aki elengedte a baltás gyilkost, óriási veszélynek tette ki a magyar népet, akinek a többsége örménybarát. De ezt sajnos az örmények nem tudják.

  5. jó hir said

    Reméljük, a megfelelő személyt találják el.OV mellett Bölcskeit, Ballát, KSZE-t és Szabót. Mindjárt tisztább lenne a levegő.

  6. Dr. Jakab Attila regisztrált álláskereső said

    Magyarország lassan-lassan Európa és a civilizált világ pária nemzetévé válik. Ez mindenképpen örömhír a krónikus neurózisban szenvedő amorális és antiszociális nemzeti-keresztényeknek, mert most már gond nélkül tetszeleghetnek az áldozati szerepben.

  7. journalist said

    Ha a Kun tanácsolta OV-nek, h bizzon meg az azeriekben, elcsaphatják rögtön.
    Az elképzelhető legrosszabb húzás volt.

    • Azeri becsület said

      A török becsületes nép, nem hazudik, legfeljebb nőknek, mert azok nem emberek, de férfiaknak soha. Nem ígértek az azeriek semmit a magyar kormánynak azon kívül, hogy nem lesz új bírósági eljárás és az ítéletet nem változtatják meg. Nem is tették. A kegyelem az egy más dolog. Minden országban gyakorolhat az elnök kegyelmet, Magyarországon is. A magyarok erre vonatkozóan semmiféle garanciát nem akartak, így azazerieket semmi sem kötelezte.

      • csicsikov said

        Aki élt már a Szojuzban tudja milyenek az azeriek. Rosszabbak mint az oláhcigányok. Csak a hülyék hisznek nekik. Az örmények viszont finmom emberek, több száz évvel előttünk már keresztények voltak.

      • Azeri becsület said

        Az azeriek is törökök. Ugyanaz a nép, ugyanaz a nyelv. Nincs különbség. Egy muzulmán férfi nem vág át egy igazi férfit. Az lehetett a gond, hogy az azeriek OVI-t és Szíjjártó Petit nőnek nézték. A nő pedig nálunk nem ember. A neki adott szó nem számít.

  8. Sunyilevél said

    Bölcskei úgy akar bevágódni az örményeknél, hogy közben próbálja nem bírálni a magyar kormányt. Nem a kiadatást ítéli el csak a(z) – előrelátható – következményeit.

    • Bátori said

      Gusztikám, nem hallottál még arról, hogy nem lehet egy seggel két lovat megülni? Vagy az örményeknek nyalsz, vagy OVI-nak. Igaz, neked ez egyszer már sikerült, amikor tudathasadásos állapotban Bölcskeként lelkészkedtél, Bátoriként bedig egyidejűleg besúgtad a nyájadat. Szolgáltad a falut és szolgáltad a komcsikat.

  9. killer instinct said

    Persze, Bölcskei kéri Isten áldását, Erdő meg Szűz Mária közbenjkárását:tipikus papi kétszinűség.

  10. Keresztyén Erkölcs said

    Bölcskei ez a feudális kiskirály hivatkozik a törvényességre. Mikor édekelte ezt a despotát a törvény? Másodszor pedig ha egy gyilkos felmentése jogszerűvé tehető, akkor mi értelme van itt ennek a szónak?

  11. killer instinct said

    http://atlatszo.hu/2012/09/04/bemutatjuk-a-kuruc-info-tulajdonosat/
    Bodoky úr leleplezte a Kurucinfó üzemeltetőjét.

    • journalist said

      Most már a Wistmanwood károlis dolgaira kéne fényt deritenie.

      • Wistmanwood said

        Gratulálunk Bodokynak a kurucinfó ügyében elért eredményéhez, egyben reméljük, hogy hasonlóan eredményes lesz Wistmanwood ügyben is. A kurucinfón ugyanis tudomásunk szerint akkor jelent meg a kamu hirdetés Bodoky nevében, amikor kiderült, hogy Bodoky és a Wistmanwood kollégák a Károlin. A Wistmanwood minden bizonnyal figyelmeztetésnek szánta az akciót Bodoky ellen. Vgay nem is a Wistmanwood helyezte el a hirdetést Bodoky nevében a kurucinfón, hanem Balla és a jobbikos rokonsága? Mi lenne ha Bodokí egy kicsit Balla után is nyomozna? Vagy félti az állását?

      • Inspector Barnaby said

        Hogy a Wistmanwood életre haálra üldözi Bodokyt nem ujság. Az a kérdés ki bujtotta fel őket Bodoky ellen újabban. Balla? Nem inkább Kovács Barnabás? Ez a fél vagy inkább egész gengszter?

    • PACMANBUD said

      Bodoky nagyon operatívnak látszik, csak nem a lényegre kérdez rá. Nem az a lényeg, hogy hol jelent meg az őt kompromittáló kamu hirdetés, hanem hogy ki tette föl és miért. Biztos vagyok benne hogy nem a Wistmanwood. Lehet, hogy a Wistmanwood iránti kiujult érdeklődése miatt, de a ww-nek nincsenek jó kapcsolatai a kuruncinfóval. Inkább a jobbikos Károlin lehetett valaki. Esetleg maga Balla? Sógorán és sógornőjén keresztül könnyedén elintézhette. Vagy Kovács Barnabás? Aki nagy gazember, és egyformán jó kapcsolatokat ápol Bölcskeivel, a Jobbikkal és az alvilággal.

  12. szabó jobb keze said

    Szabó még mindig nem osztotta meg velünk “dús élte kincsét”, a Hencidai szótár 1. volt az utolsó remekmű a tollából.
    Abban reménykedünk, közölni fogja Huszár Gálról elmondott előadását, hogy mindannyian részesülhessünk erudiciójának és elokvenciájának gazdag áradásából.
    Meg hogy hozzátehessük, amit Szabó szerénységből szóba se hoz. mit is tett ő a Huszár család mai nemzedékével:
    összefoglalva: kirugatta, megrágalmazta, hamisan tanúzott ellene és intrikált ellene.
    Ennyire szivén viseli Szabó András Huszár Gál, Huszár Dávid munkásságát és a többi Huszár sorsát.

  13. Mentelmi jog said

    Bölcskei hímel-hámol, nem meri bírálni a kormányt amelynek saját bevallása szerint lóvéért hátszelet biztosít. A kormánytól pedig nemcsak lóvét kap a tiszántúli parasztok behülyítéséért. A református egyházban és egyetemeken elkövetett bűncselekmények elleni nyomozásokat kézi vezérléssel rendre leállítják. A lóvé mellé még immunitást is kapnak, bűnözhetnek, amennyit csak akarnak, a rendőrségtől megkapják az erkölcsi bizonyítványt

  14. Szenatus said

    Ballának állitolag sejlik valami mekkora veszélyben van mint prominens jobbikos, azaz az azeriek elkötelezett híve. Tegnap megbízást akart adni a Wistmanwoodnak a saját és családja őrzésére de Kovács Barnabás nem volt hajlandó ezt finanszírozni.

    • Theologina said

      Ebbe lehet valam. Balla már tegnap az évnyitón nagyon be volt majrézva. Szemmel láthatóan rosszul érzi magát a bőrében mint az azeriakkal cinkos párt tagja. Mondta többeknek, hogy szerinte a házát figyelik és hogy rendőri védelmet akar kérni.

  15. animus said

    Ha hinnének Istenben, nem lennének ilyen mocskos erkölcstelenek.

  16. Turk Topor said

    Nem 16-szor sújtott le az örmény nyakára az azeri, hanem 26-szor. A végén rágyújtott és megalázásképp a csikket a holttestre dobta. Mindezért a magyar kormáy szerint elég 8 év…

  17. Bátor(i) Butykos said

    Bölcskeinek nem együtt ellene érezni, hanem felelősséget érezni. Hiszen ő ugyanazt csinálja más eszközökkel mint a kormány. Pénzér prédikál valamit amiben maga sem hisz. Ha hinne az isteni igazságszolgáltatásba nem piálna, nem nőzne és nem harácsolna. És nem adná a lovat a kormány alá a szószékről a törvénytelenségekhez.

  18. Keresztyén Erkölcs said

    Nagyon durva üzenet a kormány és az egyház részéről is. Egyrészt a legégbekiáltóbb gaztettet is jogszerűvé lehet tenni, másrészt az egyház mindent erkölcsileg is igazolni fog, bármit tesz a kormány.

  19. Feudálkommunista Vadkapitalizmus said

    Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Magyarországon nincs igazságszolgáltatás. Ha az örményeknek nem szolgáltatnak igazságot, nekünk, magyar állampolgároknak sem fognak, marad az ököljog. Kb ott tartunk ahol az ősközösségben. A civilizáció néhány ezer éves történetét lenulláztuk.

  20. Balla beszart said

    Balla Péterre az örmények bizonyára úgy tekintenek mint az azeri-párti Jobbik egyik kulcsfigurájára. Nemhiába hiszen Balla a Hegedűs-család tagja az azeribuzi Lórika sógora. Csak úgy kíváncsiságból elsétáltam a 16. kerületi Rákosi utra ahol a 161. szám alatt van Balla háza. De a Rákosi út és az Akácfa utca sarkán megkérdezte tőlem egy kigyurt kopasz hogy elvesztettem-e a grundon valamit mer ha nem hátra arc. Hátraarcoltam és megkerültem a tömböt. Most a Hársfa utca felől próbálkoztam. Ott egy másik kopasz álta az utamat az előbinek az ikertesója. Vagy ugyanaz a kopasz aki a Rákosi uton az Akácfa és a Hársfa között járőrözik. Mintha csak a Cinege uccába lettem volna. Nem jutottam el a 161. számhoz. 🙂

  21. Cenzúra said

    Bölcskei is beszart. Ő – egyelőre – nem az örményektől, hanem OVI-tól. Letiltatta a 3 hozzászólást a levele alól. Különösen a “Gábor Widder – Számalk” komment nagyon kemény. De igaza van, mert amit Bölcskei művel, az nem együttérzés, nem kompenzáció, az üres formalitás. Jellemző a gyávaságára, hogy még az ilyen finom és kulturált kritikát se merte fennhagyni. Más blogokon jóval durvábban fogalmaznak.

  22. law and order said

    Bölcskei egy becstelen mocskos senki.
    Ezt is azér irta alá, mer a Gáncs erkölcsileg kényzeritette, ha nincs a Gáncs nyalta volna tovább OV valagát..

    • Keresztyén Erkölcs said

      Ja, hogy még ennyit se? Nagyon fél hogy kockáztatja az aranyesőt amit már epedve vár. Nem kéne az örményeknek Bölcskei címét is megadni? És megírni hogy még erre a formális semmitmondó levélre is rákényszeritették? Nem képes egy püspök egy 1700 éve keresztény állammal őszintén szolidáris lenni!

      • PiaPinaPecunia said

        Miért lenne képes? Bölcskei nem keretény, nem istenhívő. Egy volt komcsi besúgó, aki minden hatalomváltással átáll. Csak a pénz, a nők, a bor és a hatalom érdekli 🙂

  23. Grant Melik-Sahnazarjan said

    Экстрадиция Рамиля Сафарова – убийцы и топорных дел мастера – из Венгрии в Азербайджан, взбудоражила общественность Армении, Азербайджана, а затем и Венгрии. В Венгрии это событие даже спровоцировало внутриполитический кризис: оппозиция обвиняет руководство страны в сговоре с тоталитарным Азербайджаном, а тысячи молодых венгров создали в социальной сети Фейсбук группу, названную «Извините нас, армяне, за такого премьер-министра».

    • Török-Magyar-Turán said

      Balla és a Hegedűs-család joggal retteg, mert elsődleges célpontjai az örmény felháborodásnak. Az örmények pontosan tudják, hogy a Jobbik nem keresztény, hanem pogány párt és az ősi török-turáni eredetlegendát jóval fontosabb kapocsnak tartja a magyar és azeri nép között, mint a kereszténység közösségét az örményekkel. A Jobbiknál az etnikum, a vér szava fontosabb a keresztény kultúránál. Bár Vona a gyáva és alattomos gyilkosságot egy alvó, védekezésre képtelen emberrel szemben erkölcsileg elítéli, és az ügy megítélésében az örmények felé hajlik, a közös eredet és őstörténet Hegedűsök-féle elvakult mitizálása a Jobbikot mégiscsak az aeriekkel kapcsolja szorosan össze.

    • IMOs Munkatárs said

      Az örmények már reagáltak a ma esti tüntetésre. Sanarjazam szerint:

      A gyilkos és fejszemester Ramil Szafarov kiadatása Magyarországról Azerbajdzsánba aktiválta Örményország és Azerbajdzsán után Magyarországot is. Ez az esemény Magyarországon ráadásul belpolitikai krízist idézett elő: az ellenzék a totalitárius Azerbajdzsánnal való összeesküvéssel vádolja a kormányt, magyar fiatalok ezrei pedig a Facebook közösségi hálón új csoportot hoztak létre “Bocsássatok meg nekünk, örmények, ezért a miniszterelnökért” néven.

  24. law and order said

    A fb-on arról beszélnek hogy OV betegsége miatt nem alkalmas az orság vezetésére, nagy valószinűsége van egy súlyos válságnak

  25. ernst said

    Ha egy előrehozott valasztások következtében baloldali kormánya lesz az országnak, akkor mit csináltok, mocskos patkányok?

  26. Jobbik said

    A Wistmanwood adatokat szolgáltat az ASALA-nak a prominens jobbikosokról. Valszeg ezért nyomult be a Károlira, hogy ezekhez könnyen hozzáférjen. Várható volt, hogy a zsidók és az örmények együttműködnek a Jobbik ellen. A Wistmanwoodot a Károlira behozó Balla a nemzet árulója.

  27. Rector said

    Gratulálok! A Károlinak sikerült a Wistmanwood révén az örmény-azeri konfliktusba is belekeveredni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Wistmanwood kétfelé játszik. Látszólag Ballának dolgozik, de közben Balláról és a jobbikosokról gyűjti az adatokat.

  28. ernst said

    Gratulálok!
    Balla Szabó András Hansági Ágnes a baltás gyilkos lelki testvérei!

  29. Jason Bourne said

    Azt gondolom, Balla egyre szánalmasabb figura – a bibliai igazságok, amelyekre valaha fölesküdött, most már fölötte recsegnek és kezdik összeroppantani. Bizonyos vagyok benne, hogy idegileg nem húzza már sokáig. Aki már a saját lakhelyén is kigyúrt testőrökkel veszi körül magát, annak már régen befellegzett. Ez az ember egyszerűen egy senki. Teljesen nullázta magát.

    • Eltörött a hegedűm... said

      Még a jobb sorsra érdemes gyerekeit is veszélybe sodorta. Elvégre azok félig Hegedűsök. Van bennük valami nemesebb anyag is mint amit ő beletett. Elnézve ezt a patkányképü reszkető pojácát jobb lett volna ha a Gyöngyi nem vele csináltatja őket.

    • Kuruc info said

      Ballának van mitől félnie. Az örmények szentül meg vannak győződve arról, hogya jobbikosok nem keresztlnyek és az azeriek cinkosai:

      “Az örmény önkormányzat elnöke szerint a Jobbik sem nem nemzeti, sem nem keresztény, s a pártot Azerbajdzsán fizeti”

      További részletek: http://kuruc.info/r/2/100892/#ixzz25a92QX1n

      • Azeri testvérek said

        Az örmények joggal vannak meggyőződve arról, hogy a jobbikosok az azeriek cinkosai. Íme:

        “Meggyőződésem, hogy Magyarország egyik legfontosabb külpolitikai partnere Azerbajdzsán kell, hogy legyen. Jóban kell lenni Örményországgal is, de felismerve saját nemzeti érdekeinket nekünk az azeri vezetéssel kell különösen erős és jó kapcsolatokra törekedni. És nem egy rövidtávú pénzügyi segély céljából, mert az önmagában ócska, prostituált külpolitika lenne, hanem azért, mert az azeri is turáni nép, mint mi. Testvérnépünk, amellyel hosszú távú erős szövetségre, barátságra van szükségünk, hiszen kölcsönösen lehetünk segítségére egymásnak nagyon sok dologban.”
        Vona Gábor
        http://kuruc.info/r/2/100845/
        További részletek: http://kuruc.info/r/2/100845/#ixzz25aAuKiEe

    • ZsoltCsaba said

      Kinek a pénzén őrizteti magát a beszari Balla a kigyúrt kopasszal? Nem a sajátján mer egy smucig alak. Végül megállapodott Kovács Barnabással hogy egy testőrt fizetnek neki a Károli pénzéből. Ehhez persze 5 dolgozót el kell bocsátani. Ennyivel kerül többe egy testőr, mint egy átlagoktató.

      • Hollós Corvin said

        Ezekhez nem rendelnek ki komisszárokat? Bezzeg az állami intézmények gazdasági tanácsait minisztériumi tisztviselőkből állítják össze, hogy ellenőrizzék a kiadásaikat. Ezek meg arra költik a közpénzt, amire nem szégyellik.

  30. svabra said

    Mindenki megkapja méltó büntetését. Balla, Szabó, Hansági. De mit művel Kulcsár-Szabó, aki eddig az iráni pénzeket nyúlta le a Károlin? És közben büdös bunkóknak nevezte Szabót Ballát meg a jobbikosokat.
    Leszarja őket, de a pénzüket elveszi KSZE akadémikus a legmocskosabb gazember az egészben

    • KSZE Workshop said

      Lehet hogy ő telepítette a Wistmanwoodot a Károlira? Az izraeliek által pénzelt Wistmanwoodnak a Károlival célja van. Valaki idehozta őket. Ki? Lehet, hogy a belügyes múlttal rendelkező Kulcsár-Szabó? Ő nem kis spicli volt a komcsik alatt, hanem operatív tiszt. Ezért ívelt olyan hirtelen magasra a karrierje. Sokkal magasabban állt a hierarchiáben mint a pitiáner besúgó Bölcskei.

  31. Vendetta Armenian said

    OVI-t megvédi a TEK. De Szijjártó Peti élete nincs garantálva:

    http://atv.hu/cikk/20120905_economist_orban_es_szijjarto_tervelte_ki_a_baltasgyilkos_kiadatasat
    Úgy látszik az örmények buknak a Petikre.

    • Black car said

      Valaki Balláékra is vigyáz. Elsétáltam a Rákosi út 161 tájékára. A ház előtt egy fekete autó állt. Az ajtaja félig nyitva, valaki cigarettázott benne. Ahogy befordultam az Akácfa és a Rákosi út sarkán az ajtó kijjebb nyilt és egy alak épp ki akart szállni belöle. Nem vártam meg sarkon fordultam vissza az akácfa utcába. Pár lépés után futni kezdtem…

      • HTK Illetékes said

        Kovács Barnabás tagadja hogy az egyetem testőrt fizetne Ballának és Balla is tagadja hogy lenne neki. Ezek után odahajtottam a háza elé pontosabban csak áthajtottam az utcán megálni nem mertem. Láttam a sötét kocsit az utca túloldalán a házzal szemben. Lehet hogy Kovács és Balla hazudnak és van testőr. De az is lehet hogy nem hazudnak és aki ott cirkál ill figyel a kocsiból az már az örmény felderitö.

    • Axe murderer said

      Ki akarná ezt a szerencsétlen nulla hiú pojácát felrobbantani? Balla annyira nulla hogy még a robbanószer árát se éri meg. Elég egy olcsó balta…

      • Prezedentfall said

        A nulla Balla nem számít. Jelentőséget csak a prominens jobbikos Hegedűs-család biztosít neki. De van egy másik szempont is és ez a Károli, amelyik nagyon nemzeti nagyon jobbikos nagyon turáni intézmény hírében áll. És ennek rektoa – még ha csak formálisan – Balla Péter. Őjelentéktelensége olyan erőterek centrumába került saját inerciájánál fogva amelyek az örmény terroristák számára a legalkamasabb célponttá tehetik. Olyan, amire azt mondják, hogy elrettentő példának pont megfelel.

    • NavraMart Akció said

      Ügyes cikk az Economistban. Nyilván Navracsics és Martonyi intézték el, hogy ne az ő házukat robbantsák fel az örmény terroristák hanem a Szíjjártó Petikéét. OVIét a TEK úgyis megvédi, azok már az örmények előtt kivonultak a Cinege utcába biztosítani.

  32. Újreformátus said

    Szánalmas egy levél. A kommenteket nemcsak levették, hanem a hsz-okat egyáltalán letiltották. Pedig lenne mit mondani! Mint ahogy az Egyházak világtanácsának volt is mondanivalója:

    Dr. Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsa főtitkára az Egyházak Világtanácsa nevében levelet küldött Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének, hogy tiltakozását fejezze ki. A levélből másolatot kapott Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, az Egyházak Világtanácsa valamennyi magyar tagegyháza, Serzh Sargsyan, az Örmény Köztársaság elnöke és Őszentsége II. Karekin, minden örmények legfelsőbb pátriárkája és katholikosza.

    Bölcskeinek is tiltakoznia kellett volna, nem a felelősséget elkenni. Igaz, abban hátszélként maga is osztozik.

    • Zsinati Illetékes said

      Dehogy bírálja Bölcskei a kormányt, épp mikor úton volt a lóvé. Már meg is jött az aranyeső. Jött pénz hittanoktatásra, bérkompenzációra. Persze minden a fenntartóhoz. Majd Gusztink elosztogatja, hogy jusson is meg maradjon is. Mármint maradjon neki is. 🙂

  33. Fasori látvány said

    Balla amúgy borzalmasan nézett ki az évnyitón. Megint törpedrakulának öltözött földig érő talárba, ami gilisztatestén lötyögött, nyakába vörös sállal. Patkányfeje nyúzott volt. Amúgy Kun is megjelent fekete szemüvegbe. Anne-Mariet nem láttam. Szegény, őt teljesen kicsinálták. Nemcsak a ázsiai diktatúrákban nem szeretik az ellenállókat – a károlin se.

    • Ötkarika said

      Az öntömjénezés nem kifejezés. Balla el volt ájulva hogy két olimpiai bajnok is károlis hallgató lesz. Ja, Szabó Gabriellának az olimpiai arany árából telne a képzésre az ország legdrágább és legrosszabb jogi karán, de még fizetnie se kell, mert tőle az állam átvállalja. A vívó srác meg a Bécsi útra megy a pszichológusokhoz, kimarad a reviczkys fertőből.

  34. hugyos józsi said

    A rendőrség a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Karán lefoglalta a dékáni csalás dokumentumait.
    Az okirathamisító dékán lemondott.
    És Szabó mikor nyeri el büntetését?
    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=160102:harangoztak&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

    • Police007 said

      Úgy tűnik egyelőre nem nyeri el. Ez egy egyházi intézmény, és a rendőrség kézi vezérléssel müxik. BÖLCSI szól OVInak, hogy állítsd már le a nyomozást. És akkor a nyomozó megír egy határozatot hogy nem történt bűncselekmény. A határozat indoklásában megállapítja hogy a titkárnő követte el az összes okirathamisítást, de ő nem hivatalos személy.

      • Bloggerjogász said

        Ezt nem értem. A bűncselekmény akkor is bűncselekmény, ha a titkárnő követi el. A TF dékánja Tóth Mikós is mondhatja, nem én hamisítottam sk., hanem a titkárnőm. Akkor emeljenek vádat a titkárnő ellen. Előbb-utóbb csak kinyitja a száját, hogy ki utasította őt. Csak tán nem megy a börtönbe a főnöke helyett?

      • Police007 said

        A rendőrség nem így müxik. Kézi vezérléssel. Lefoglalják a bűnjeleket, mert elemi formaságokat be kell tartaniuk, de azonnal szabadulni is akarnak tőle. Állítólag egy nyuszi alezredes asszony nyomoz már évek óta Szabó András hivatali visszaélései ellen akit mindig leállítanak. Mindig azzal védekezik hogy őt utasitották nem nyomozhat tovább. Miféle rendőrség ez? Méghogy független? Röhej!

      • Bloggerjogász said

        Ezt nem kell elfogadni. Meg lehet panaszolni az eljárást.

      • Police007 said

        Lehetni éppen lehet de xarnak bele válaszolni. Hiába van törvény rá. Rosszul mondtam az előbb mer az elemi formaságokat se tartják be. Azokra is xarnak. Magyarországon hatalma csak a nyilvánosságnak van. A kézi vezérlést a nyilvánosság lé kell tárni.

    • Rector said

      Szabó Andrást nem akarják elítélni pedig több tucat bizonyíték van a hivatali visszaélésére. Vajon miért kímélik ezt a cégéres alattomos degenerált gazembert? A püspök sógora miatt? Vagy inkább azért, mert magával rántaná Ballát és az egész Hegedűs-Balla-Mészáros familyt Mészáros szeretőjével a Kulcsár-Szabó MENNYEL együtt? Túl sok erős ember érintett az ügyben, ezért inkább az áldozatba rúgnak még egyet hogy felmentsék a bűnösöket. Pont úgy, ahogy az álmában lefejezett örmény áldozatba rúgtak bele még egyszer hogy igazolják a baltás gyilkost.

      • Zsinati Illetékes said

        Bölcskei mindkét gazságra papi áldását adja. Őt csak az érdekli hogy megjött a várva várt lóvé. Egyszerre több is különböző jogcímeken. És mind őhozzá. Fújni kell tehát tovább a szószékről a hátszelet mer egyre közelebb jön a vitorla. Nemhiába reped szét a nagy fújástól az alkoholtól szivacsos tüdeje.

    • BTK-s Kolléga said

      Nagyon jó a cikk. Csak irigyelni tudom a Semmelweis Egyetemet hogy az egy állami intézmény. Az egyházi intézményekben a bűnözők szabadon garázdálkodhatnak, mert csuhát viselnek. Beépített bűnöző hajlammal és beépített büntetlenséggel rendelkeznek. Szabó András köztörvényes bűnöző, rég börtönben kellene ülnie és remélem hogy ha lassan is, de egyszercsak eljut odáig. De nehogy azt higgyétek hogy Tepsi sokkal különb. Ő nem sikkaszt, nem lop, nem hamisít, legalábbis nincsenek erre utaló jelek. Csak éppolyan önkényes diktátor mint a Duplaszabó vezetés volt. Őt sem érdeklik a törvények és a szabályok. Teszi amit akar.

  35. Jhnnsclvn said

    Police007! Van valami konkrét dokumentum a kezedben erről? Küldd el, feltesszük.

    • Police007 said

      Sajnos dokumentum nincs a kezünkben. Annyit hallottunk hogy egy alezredes asszony írta le hogy nem történt bűcselekmény ill. hogy elég sok történt de azt mind Demes-Kőalusi Krisztina titkárnő követte el, nem Szabó András dékán, és a titkárnő nem hivatalos személy, és ha egy rabszolga követi el a bűnt, az nem minősíthető. Meg azt is leírta a határozatban, hogy Hima professzor asszony kirúgása nem retorzió, mert azt nem Balla Péter határozta el, hanem még az előző rektorok, csak elfelejtették a professzor asszonnyal közölni. Balla Péter 2 év múlva csak elődei üzenetét adta át rendkívüli felmondásként. Hogy erre az októl számítva csak 15 napon belül van lehetőség, arról az alezredes asszony nem tud, mert nem ismeri a törvényeket, de azt nem is kell, mert a bűncselekményt nem a törvények határozzák meg, hanem a (politikai) kapcsolatok. A Wistmanwood megbízása a professzor asszony lakásába való betöréssel és a lakás titkos bekamerázásával és bepoloskázásával se retorzió az alezredes asszony szerint, hanem kifejezett baráti gesztus volt Balla Péter lelkipásztor és rektor részéről, aki felfedezve professzor asszony sokoldalú tehetségét, ilyen tapintatos módon akart belőle filmsztárt csinálni.

      • Transzparencia said

        Hogy hívják azt a hülye p…át? Legalább a nevét tegyétek ki nagy betűkkel az intenetre hogy megtanulja mit ir alá legközelebb! Még jobb lenne persze a szövegét is.

  36. Judge said

    Tegyetek új feljelentést. És a rendőrség minden hülye és hazug válaszát nyomjátok fel a netre. Hadd gyönyörködjön a nép a maga okos és független rendőrségében!

    • Pellengér said

      Nehogy kitöröljétek a határozatok aláíróinak a nevét! Virítsanak ezek a nevek a mocsok szövegeik alatt. Hogy a saját gyerekeik és unokáik is gyönyörködhessenek bennük. Ha ezek a szervilis korrupt gyáva agyatlan bunkók nem rendelkeznek erkölcsi érzékkel, akkor egy külső kontrollal kell azt náluk pótolni.

  37. a kanász blogja said

    MINDEN DOKUMENTUMOT FEL KELL TENNI IDE!
    És egyébként volt valami különbség a TF és a Károli közö9tt.
    Tóth Miklós azért volt kénytelen a saját szentséges kezével intézni az okirathamisítást, mert a TO NEM VÁLLALTA!
    Ott ilyen törvénytisztelő munkatársak vannak.
    A Károlin bezzeg: A Kriszta mindent megtett, tartotta a markát, aztán egy kicsit zsarolgatott még a saját szakállára és még több lóvéhoz jutott.

    • Zsengellér-jelentés said

      Zsengellér a jelentésében azt írta, hogy a Demes-Kőfalusi Krisztának akkor is meg kellett volna tagadnia felettese, Szabó András bűncselekményre felbujtó utasításait, ha beosztott volt, ezért munkajogilag felelősségre vonandó. Ehelyett mi törtét? Kőfalusit megjutalmazták. PhD-ügyintézőből a Dékáni Hivatal vezetőjévé léptették elő, és kapott nettó plusz 60.000 ft-ot a nettó 180 ezres fizetésén felül. Ez a tény önmagában is elegendő mindkettejük nemcsak munkajogi, hanem büntetőjogi felelősségre vonásához. Zsengellér ezt tudja de lapul mint xar a fűben – most már dékáni palástban.

    • Titkárnők gyöngye said

      Még hogy zsarolgatott? Be is váltotta. Kilopkodta Szabó dokumentumait, még a szemétkosárból is kihalászta az iratokat, belemászott Szabó gépébe, aztán a legpikánsabb darabokat eladta a blognak. Vagy valakinek, aki azokat oda beküldte. Kofalusi nagyon illett a károlis csapatba: a PÉNZ volt az istene, azért az anyját is megölte volna, ha arra kap megbízást.

      • Hátulról lesből támadó said

        Demes-Kőfalusi Krisztina volt Szabó András első számú bizalmasa. Szabó jobban bízott benne mint Hanságiban vagy Hermannban akiktől mindig is tartott. De Kőfalusi volt Szabó legjobb tanítványa is. Közelről leste el a módszereit. Miután Szabó ejtette és próbálta rákenni a saját disznóságait és még a 60 ezer ft-os pótlékát is megvonta, Kofa a használható dokumentumok ellopásával és értékesítésével próbálta kompenzálni az érzékeny veszteséget. Megtanulta a főnökétől hogy kell hátba támadni a szövetségest. Pontosan azt tette Szabóval, amit Szabó tett Szűccsel és Kulinnal.

      • Kofaszex said

        Demes-Kőfalusi azt a havi 60 rongyot nemcsak titkárnői teendőkre kapta. Ezér a zséér rendszeresen le kellett szopnia Szabót.

      • Andrew said

        Cica mond hogy ez nem igaz én belehalok.

      • svabra said

        Én csak Zsengelléren csodálkozom. Tud mindent: Szabó okirathamisításait, zsarolásait, mocskos szexuális viszonyát Demes-Kőfalusival és NEM AVATKOZIK BE, NEM TESZ SEMMIT!
        A Károli egy pöcegödör és a DICSŐ TEOLÓGUSOK BENNE VANNAK!
        A mocskos Balla, a csaló Pethő!
        Zsengellér úr meg nem szól semmit.
        Mélyen csalódtunk Magában, Zsengellér úr!
        Így viselkedik egy teológiai professzor, egy lelkipásztor?
        Mélységes megvetésünk!

      • Putzfrau said

        Egyszer egy este a takarítónő a dékáni irodában összeragadva találta őket. Azonnal el is ujságolta mindenkinek amit látott. Két nappal később viszont már nem akart rá emlékezni sőt letagadta hogy ilyet látott volna. Szabó alighanem betömte a száját egy szép kerek összeggel.

      • Theologina said

        Zsengellér dékánsága óriási csalódás. A parokia.portalon fent van egy interjú vele amit az évnyitó után adott. Ezt akár az álszent Balla vagy az aljas Németh Dávid is mondhatta volna. Ugyanis nem mondott semmit szinte önelégült volt. Eltelt egy év a dékáni kinevezése őta és a csaló Pethő még mindig a Teológián rontja a levegőt, sőt még mindig tanszékvezető. A Károli állam az államban, ahol az állami törvények nem érvényesek, de a csalók hatalmas állami pénzeken tengetik az életüket. Pethő lebukott, bebizonyosodott hogy hamis adatokkal orozta el a professzori címet. Mire vár még Zsengellér József dékán? Ő is a csalók cinkosa!

      • heidelbergi káté said

        “1. Mi néked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Az, hogy tetstesől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.”
        Ez pedig azt jelenti, hogy MÉLTÓNAK KELL LENNI RÁ!
        Hallja, Zsengellér úr! Ha vezetőként eltűri a bűnt, az olyan, mintha saját maga követné el.

  38. Turk Topor said

    Orbán Viktor fülest kapott az éjszaka:

    http://atv.hu/cikk/20120906_orban_fulest_kapott_ejszaka

    Balla Péter viszont álmot látott az éjszaka – lidércálmot. Egy örménynek látszó fickó állt az ágya fölött kezében baltával…

    • Black Car said

      A sötét kocsi változtatja a helyét. Napközben vagy az Akácfa vagy a Hársfa utcában parkol, csak éjszaka áll Balla házával szembe. A kigyúrt kopaszt ma felváltotta egy alacsony rövid feketehajú fickó.

      • Genocídium said

        Ha az örményeket lehet büntetlenül irtani akkor az azeri gyilkosok turáni szövetségeseit is. Hegedűs Lóri és egész rokonsága rajta van a turáni listán.

      • После Второй мировой войны израильская Моссад отлавливала во всех странах фашистских преступников, вывозила их в Израиль и карала за убийство евреев. Мнения той же Аргентины или Парагвая евреи не спрашивали, о законности своих действий не думали, и в глазах мира культурными и воспитанными казаться не стремились. Они должны были покарать преступников – для этой святой цели было допустимо все, все средства были хороши. Мир должен был понять и заучить простую истину: поднявший руку на еврея обречен на смерть и его не спасет ничто. Сказать, что они были пионерами в этом – неверно. Они учились у нас: операция “Немезис” по уничтожению главарей младотурок, организовавших геноцид, вошла в учебники всех тайных спецслужб.

      • IMOs Munkatárs said

        Örmény barátaink nem viccelnek. Madojan arról ír, hogy az izraeliek a föld alól is előkerítették a zsidók gyilkosait, met aki egy zsidóra kezet emel, azt nem menti meg senki és semmi a haláltól. De az már nem igaz szerinte, hogy a zsidók ebben úttörők lennének. Az örményektől tanulták, hogy kell népük ellenségeit felkutatni és megbüntetni. Ők írták a titkosszolgálati tankönyveket a jogos bosszúról. És már nemcsak az azeriak az ellenség, hanem azok a magyarok is, akik az azeriekkel cinkosságot vállaltak. Ez pedig a Jobbik, a Hegedűs-család tagjai.

    • Vendetta Armenian said

      Balla azt a baltás embert nem álmában látta, hanem félálomban valóságosan. Az örmények egészen konkréten a magyarok elleni vérbosszúról beszélnek:

      “Этот туранский мадьярско-турецкий плевок в наше лицо можно смыть только кровью”. (Ezt a turáni magyar-török arculköpést csak vérrel lehet lemosni.)

      Világos beszéd, ezért cirkálnak Balla háza körül sőt már belül is…

      • Turáni prototípus said

        Valszeg azér mer Balla legidősebb fia kísértetiesen hasonlít az azeri baltás gyilkosra:

        http://www.facebook.com/balla.zs.p

        csoportkép, felső álló sor jobbszél. Igazi turáni arc, pont olyan mint Szafarové, csak a haja kicsit világosabb és alkatilag kisebb, vékonyabb. Egyébként az arcforma, orr, szem, száj még a frizura is kiköpött baltás. Nyilván asziszik az örmények hogy azeri rokon.

  39. a kanász blogja said

    Szabó folytatja a blogját. Most Benda Kálmánhoz dörgölődzik, pedig ő volt az, aki a mocsokba rángatta annak szellemi örökségét.
    http://szaboandras54.blogspot.hu/2012/09/raday-konyvtar-1989-1991-es-tovabb.html

    • Jail log said

      Nagyon reméljük, hogy azt a blogot a börtönben fogja befejezni. Már nagyon rászolgált. Csak nagyon nehéz a lomha magyar rendőrséget munkára rávenni. Nekidurálják magukat, aztán mikor beleütköznek Szabó gaztetteibe, gyorsan kifarolnak. De mi türelmesek és kitartóak vagyunk. És gyűjtjük a dokumentációt Szabó bűneiről.

  40. szabó a gyilkos fasiszta said

    Szabó a gyilkos gazember tette csúfság tárgyává Benda Kálmán életművét, az első magyar református egyetemet.
    Meg fog fizetni az aljas bűnöző cinkosaival, Hanságival, Petrőczivel és Ballával együtt!

    • Ginger Cat said

      Majd elvezetem örmény barátainkat a Mátyás utcába és a párkányra ugorva megmutatom az ablakukat, hogy lássák, hol laknak még azeri cinkosok és macskagyilkosok.

  41. Balla lidécálma said

    Ma éjjel is megjelent Balla álmában vagy a valóságban ágya mellett az örmény baltás. Már épp emeli a baltát hogy lesújtson Balla nyápic nyakára, amikor Balla felriad. Mikor felfogja mire készül az örmény, alkudozni kezd.
    – Keresztyén testvér, ne a fejemet vágd le hanem inkább a farkamat!
    – Biztos vagy benne?
    – Igen. Fej nélkül nem tudok élni. Farok nélkül tudok, mer má jó ideje töketlenkedek.
    – Rendbe rádumáltál. Hanem ennek a kis fityegönek minek a balta? Még véletlen a lábadat is lenyisszantanám vele. Ennek elég egy konyhakés. Sőt egy svájci bicska is megteszi.
    Nincs kéznél se konyhakés se svájcibicska hanem az örmény felkap az éjjeliszekrényröl egy manikürollót:
    – Ennek a kis gilisztának ez is elég – és lenyisszantja.
    Balla felsóhajt a megkönnyebbüléstől és alszik tovább.

  42. Hátszél said

    Bölcskei csak a következményeket ítéli el, nem a kiadatást. Mintha ezek a következmények nem lettek volna előre láthatóak.

  43. ifj. Hegedűs lóri said

    Új államtitkár lesz a Szászfalvi helyett, ezuttal egy pápista.
    Ezt is megvezetitek, görények?
    http://reformatus.hu/mutat/7068/

  44. hugyos józsi said

    A fideszes rendőrség nem is akarja megtalálni a kurucinfo mögött álló erőket.
    Azért nem, mert a színfalak mögött összebútoroztak.
    Fidesz és Jobbik egy pár, jobb, ha tudjátok.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: