Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

The last service of Bishop Hegedüs (Hegedűs püspök utolsó igei szolgálata)

Posted by karoligaspar - február 15, 2013

Hegedüs.Szabadságter

Szerző: Károli Gáspár

Hegedűs Loránt utolsó igei szolgálatát 2013. január 5-én vették fel a kórházban, és január 6-án játszották le a Szabadság téri gyülekezet előtt. Ebben a rendkívül művelt és széles horizontú gondolkodó lelkipásztor a katolikus Babits Mihály Esti kérdését felidézve jut el mindannyiunk számára hiteles válaszig. Felejthetetlen püspökünket 2013. február 16-án helyezik végső nyugalomra. A gyász pillanataiban idézzük fel utolsó igei szolgálatának szavait:
“2013-nak is van számomra egy újév esti kérdése, mint az emberi bizonytalanság kérdése, és egy újév reggeli válasza, mint az isteni bizonyság válasza. Az előbbit, az emberi esti kérdést klasszikusan Babits Mihály fogalmazza meg.
(…. A hihetetlen emlékezőtehetséggel rendelkező püspök úr halálos ágyán hiba nélkül mondta fel Babits hatvanöt soros, egyetlen, bonyolult szerkezetű mondatból álló versét. Mi csak az utolsó két sort idézzük, majd folytatjuk Hegedűs Loránt szavainak idézését.)
“…miért nő a fű, hogyha majd leszárad?

miért szárad le, hogyha újra nő?”

E halálos esti kérdés magától értetődő válasza az, hogy épp a leszáradás és újranövés, e halálos-életes két dátum között éljük ezt a földi életet, és éppen ezért ebben a kérdésben benne van a felelet. Mindig életből lesz a halál, de mindig halálból lesz az élet. Ezért szól a halálos emberi újévi kérdés válaszaként az újév reggeli istenbizonyosság válasza a mi énekeskönyvünk 489. reggeli dicséretéből örök fohászkodásként a következőképp:

“Örök élet reggele,/Fény a véghetetlen fényből,/ Egy sugárt küldj reánk te le, /Kik új napra ébredénk föl,/ Fényed lelkünk éjjelét/ Űzze szét. // Jóságodnak harmata/ Gyarló életünkre hulljon,/ Szívünk, mely kiszárada,/ Vígaszodtól felviduljon,/ S híveid közt légy jelen/ Szüntelen. // Bűn ruháját vessük el/ A Szövetség vére által,/ Vétkeink fedezzük el/ Tőled nyert fehér ruhánkkal./ Hogy hitünk legyőzze majd/ Mind a bajt.// S majd vezess az égbe föl,/ Irgalomnak napvilága,/ Könnyek gyászos völgyiből/ Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd/ Egyre tart.”

Búcsúzzunk mi is ezzel a dicsérettel áldott életű püspökünktől, dr. Hegedűs Loránttól.

21 hozzászólás to “The last service of Bishop Hegedüs (Hegedűs püspök utolsó igei szolgálata)”

  1. régi magyaros said

    Mit gondoltok, ki lesz ott a Károliról a temetésen?
    Nyilván a Balla mint vő. Befelé röhög a mocskos gazember. Azt gondolja: na most eljött az én órám, kislórival könnyen elbánok.
    Szabó, aki Hansági Ágnessel együtt kifúrta Hegedűs püspököt a filozófia oktatásából.
    Mit is mondtak: “QÍgy nem akkreditálnak bennünket! Megmondta a MAB az Ernőnek! Hegedűsnek nincs filozófiai képzettsége!”
    Kihagyták az akkreditációs anyagból: VÉRIG SÉRTETTÉK HEGEDŰS PÜSPÖKÖT EZEK A GAZEMBEREK!
    Közben Petrőczi mindenkinek elmondta: borzasztó, hogy milyen buta ez a Lóri bácsi! Meg ahogy szidja a zsidókat a templomban! Borzasztó!
    Már nem is járunk hozzá. A Balog Zolihoz járunk a Hold utcában, az jobban illik a lelkiségünkhöz!
    El mernek menni a mocskok a temetésre?
    Valószínűleg nem!
    Félnek, feltámad a halott és lehajítja őket a pokolba.

    • KT said

      Szabó több regiszterben is szidta Hegedűs püspököt. Amikor a Kari Tanácson felszólalt, csak Hegedűs püspök filozófiai diplomáját kérte számon, és fenyegetőzött a MAB-bal, azaz Kulcsár-Szabó Ernővel, aki a püspök hiányzó diplomája miatt nem fogja akkreditálni az egész kart. Magánemberként pedig azt sugdosta a kollégák és a hallgatók fülébe, hogy a vén fasisztát sürgősen el kell távolítani az egyetemről, mert veszélyezteti az egész egyetem létét. Ezt persze nem saját véleményként mondta, hanem a Kulcsár-Szabó család véleményét tolmácsolta.

      • szabó a gyilkos fasiszta said

        Lefasisztázta Hegedűs püspököt az a mocskos Szabó, aki valóságos hadjáratot folytatott a nagyszerű Horcáth Iván ellen, akit “komcsi félzsidónak” nevezett.
        Ludvig meg mellette helyeselt és hozzátette, hogy “szörnyű, mennyire buták azok a szegény Hubert lányok!”
        Nem is engedte be őket Szabó a Reviczkyre, miután kirugatta Huszár Ágnest.
        Akinek az őséről, Huszár Gálról azt a mocskos előadást tartotta az evangélikusoknál.
        Amiben kitért arra, hogy Klaniczay MSZMP tag volt és rettenetesen lusta.

  2. heidelbergi káté said

    Az egyetemalapító püspök emberi és isteni példát adott mindőnknek.
    De a Paradicsomba is bejutott a kígyó.
    Szabó András addig nyüszített Barátossynak, amíg az fel nem vette.
    Szabó aztán bevitte az minősíthetetlen feleségét, a Hanságit (hogy majd annak jövendő apósa, Kulcsár-Szabó Ernő “elintézze” az akkreditációt).
    Aztán elkezdték a GYILKOLÁST.
    Kirugatták Erdélyit, Püspökit, Huszárt és másokat.
    Halálba kergették Szilágyi Ferencet, Györki Ildikót, Szigethy Lajost, Király Gyulát, Bolyki Jánost.
    A Károli most intellektuális és morális szempontból a magyar felsőoktatás alja.
    Ez Szabó és bűntársai, Balla, Hansági, Petrőczi BŰNE.

  3. enyed said

    Ki fogja temetni?

  4. lelkipásztor said

    Itt van, amit Hegedűs püspök temetéséről tudni lehet.
    http://szentkoronaradio.com/belfold/2013_02_13_szolgalattevok-hegedus-puspok-temetesen
    Jellemző, hogy sem a dunamelléki püspök, sem Bölcskei zsinati elnök, sem körük nem képviselteti magát.
    Menjünk el minél többen!

  5. jó szerencsét said

    Aki nem énekel elég átéléssel, az repül a református iskolából!
    Lássátok a példát!
    http://atv.hu/cikk/20130214_nem_enekeltek_eleg_ahitattal_elbocsatas_a_reformatus_iskolaban

  6. hajnalka said

    A tantónénik röpülnek, a mocskos gazemberek, a Balla, a Szabó András, a Hansági meg a többi meg felszedi a hatalmas professzori fizetéseket a református (HA-HA-HA) egyetemen (HI-HI-HI)

  7. kikaseroljuk szabó andrást said

    Kiváncsi vagyok kik jelennek meg holnap Hegedűs püspök temetésén.
    Ott lesz vajon a Hegedűs püspököt aljasan mószeroló, rágalmazó, megbuktató SZABÓ ANDRÁS?
    És büdös vén kurva felesége, a Ludvig?

  8. Ferenc barát said

    Már Gálferenesék is feltették a cikket, amivel ma lenyomta Balla az apósát:

    http://galferences.wordpress.com/2013/02/15/talaros-titkosszolgak/

    Örülök, hogy életre keltek.

  9. szabó fan klub said

    Fantasztikus sajtója van a Károlinak. Itt egy másik mai cikk Szabó Andrásról és gazdájáról, Balogról!!!
    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=191710:isten-aldasaval&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

  10. Bluthund said

    Ideje lenne leleplezni már Mészáros Márton kétszeres doktori csalását is!

  11. dark side said

    Ma van a Károlit alapító püspök, dr. Hegedűs Loránt temetése.
    Két nagyon aktuális cikk tárgyalja a Károli törvénysértéseit.
    Fekete nap ez a Károlinak.
    A csalók, hamistanúzók, rablók, titkosszolgálati eszközökkel visszaélők fekete napja.
    Balla, Kovács Barnabás, Szabó András, Hansági Ágnes – méltó büntetésetek nincsen már messze

  12. glamour girl said

    Én tök jól megvagyok ot a revicki utcába. Van szivnivaló pia, buli igazi parti arcok
    És nem is értem ha valaki meghalt akor halot mit kel ezel még foglalkizni

    • Balla lenyomta az apósát said

      Balla a nap hőse, a szupersztár, vele foglalkozik a Facebook, a hallgatói és oktatói hálózat, a sajtó. Sikerült lenyomnia az apósát, akinek ma van a temetése. De nem erről beszél senki, hanem arról beszél mindenk, hogy Balla, a nagy Hegedűs püspök elkorcsosult testű és lelkű veje a Szentírás nevében bízza meg a titkosszolgálatot oktatók krúgatására. Na gratula Balla. Sokra vitted. Apósod már a koporsójában is forog, nemcsak a sírjában fog, amíg te élsz és ügyködsz.

      • Grey Rat said

        Nem szégyeled magad Balla? Még ezt az utolso napot is ellopod az apósodtól? Mindenáron ki akarsz tünni az árnyékábol? Ha igen mér ilyen dicstelen tettekkel?

      • Wistmanwood said

        Hát igen, a hvg cikk kissé felborította a mai programot, felbolygatta a kedélyeket. A gyászolók is többet sugdolóznak itt a nemzeti sírkertben rólunk, mint az elhunytról. Nyitott füllel járunk a gyászolók között, ez a dolgunk. És persze hogy Lórikáról és nejéről le se vegyük a szemünket. Nehéz mindenkit figyelni mert rengetegen vannak. Kénytelenek vagyunk még ma a temetés után halotti torral egybeközött értekezletet tartani Ballával és Kovács Barnabással itt az Andrássy út 125-ben. Fodorné Magyar Krisztina és Gellér Éva nevű munkatársaink már terítik is itt az irodában az asztalokat. Kicsit lefokoztuk őket, miután azt a titkos kamerázást Hima professzornál olyan csúnyán bebukták. Most már nem kémek, csak hostessek, míg tisztázzák magukat a rendőrségen.

  13. szamuely tibor said

    Mi is itt vagyunk az elvtársakkal Kun elvtárs se tudja mit kell énekelni de azt mondta fő az éberség.
    Ehhez tartjuk magunkat
    Bugy gotov vszegda gotov!

  14. hermeneutikai lángész said

    Megjelent a temetésen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a közismerten hitvalló református Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Balczó Zoltán, az alelnöke és még sokan mások.
    A duna-mellékiek távollétükkel tüntettek. Miről is????
    Ttarlós István főpolgármester díszsírhellyé nyilvánította Hegedűs Loránt sírját.
    És a Károli? Az ottani becstelen gazemberek, aljas árulók?

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: