Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Jesus or Barabbas? (Jézust vagy Barabást?)

Posted by jhnnsclvn - június 9, 2013

A Máté-Tóth-féle csalás és a Mészáros-féle csalás nyomai egyaránt a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának irattárába vezetnek… A két ügy szálai egy és ugyanazon intézményben, ugyanabban az archívumban keresztezik egymást, és  a két ügy lényege is azonos: a SZTE BTK akkori és mai vezetői elég korruptak voltak ahhoz, hogy teljesítsék Máté-Tóth András törvénytelen tanszékvezetői kinevezése esetében Turay Alfréd rektor, Mészáros Márton/István törvénytelen PhD-ztatása esetében Pál József rektorhelyettes okirathamisításra és csalásra felbujtó utasításait, az utasítást adók érdekérvényesítését elősegítve. Ez az érdek Turay alias Márk ügynök esetében a titkosszolgálati múlt fedésben hagyása lehetett, Pál József esetében pedig az akadémikusi cím elérése a Mészárost támogató Kulcsár-Szabó-körön keresztül. – A szerk.

Jesus or Barabbas? (Jézust vagy Barabást?)

2013. június 7.

Jézus.v.BarabasBarabas.v.Jezus

Az átlagemberekből álló tömeg sorsdöntő szituációkban több mint 2000 éve következetesen rosszul választ: Barabást Jézus helyett.

Turay Alfréd (alias Márk Tamás ügynök elvtárs) egykori rektor annakidején kifejezetten beavatkozott a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának belügyeibe, hogy manipulálja a vallástudományi tanszék vezetésére beadott 2 pályázat elbírálását. Arra utasította az azóta elhunyt Berta Árpád dékánt, hogy Máté-Tóth Andrást támogassa, és dr. Eördögh Istvánt valamilyen ürüggyel golyózza ki, pl. úgy, hogy a Magyar Püspöki Kar preferenciáira hivatkozik. Turay szó szerint ezt közölte Bertával: “A Magyar Püspöki Kar nem nézné jó szemmel Eördögh személyét a tanszékvezetői státusz betöltését illetően, Eördögh előélete miatt”. Ezt a „tájékoztatást” Turay elküldte Bertának hivatalosan, és Berta fel is olvasta a BTK Kari Tanácsa előtt. Ezért a Kar, amelynek később a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolaként önállóvá vált vallástudományi tanszék még része volt, elvetette dr. Eördögh pályázatát, annak ellenére, hogy Eördögh tudományos minősítettség és az egyház-, valamint a vallástörténet oktatásában elért eredményei messze meghaladták Máté-Tóthét. Az ötletet Máté-Tóth adhatta, aki összejátszott Turayval, Benyikkel, Sávaival, azaz az ügynök teammel.

 Dr. Eördögh tisztázni szeretné, igaz-e, hogy a Magyar Püspöki Karnak kifogása volt az ő személyével kapcsolatban, és igaz-e, hogy ezt Turayval megüzente a Szegedi Egyetem Bölcsészettudományi Karának? A BTK Tanácsa milyen okból kifolyólag engedélyezte Turay ilyen mérvű beavatkozésát a Kar belügyeibe? És végül Turay miért tett ekkora szívességet Máté-Tóthnak? A levelet a szerző kérésére közöljük. – A szerk.

Szerző: Dr. Eördögh István

Püspöki Kar1Püspöki Kar2Püspöki Kar3Püspöki Kar ricevuta

Hozzászólások kikapcsolva | Szegedi Tudományegyetem | Címkézve: , , , ,

87 hozzászólás to “Jesus or Barabbas? (Jézust vagy Barabást?)”

  1. fatal deceit said

    Nagyon bonyolult történet. Egy részét – a katolikus egyházi hierarchiában való járatlanságom miatt – nem értem és nem is fogom. Leegyszerűsítve: miért nem tudta elérni valaki, aki a Vatikánban 22 évig megelégedésre szolgált, hogy Magyarországon elfogadják.
    A sémát persze értem. A hazai bunkók ellenállása az európai, sőt egész világra való kitekintéssel rendelkező +kívülről jött” emberrel szemben.
    Másrészt bizonyos emberek összetartása régi bűnök alapján. Semmi nem köti össze jobban az embereket, mint a közös bűn eltakarására való együttműködés.

    • Zsinati Illetékes said

      Ugyanez van a református egyházban. Két olyan magasrangú pap van még ma is pozícióban, egyik katolikus, másik református oldalon, akik lebuktak, mint ügynökök: Kiss-Rigó és Bölcskei. Mindketten a tagadást választották a tények ellenére. Ezek után már a környezetüket is úgy alakították, hogy védelmezze ezt az élethazugságot. Mindketten volt besúgókkal, vagy volt besűgók gyerekeivel vették körül magukat (pl. Bölcskei Tarr Kálmán fiával, Kocsis Elemér lányával). Az intaktakat a közelükbe se engedik, ami annyit jelent, hogy magas egyházi pozíciók közelébe se.

  2. the right of resistance said

    Június 11-én 11 órakor a KRE díszdoktorává avatják Martyn Charles Radyt, a kitűnő történészt, a SSEES of University College London volt vezetőjét, aki Peter Sherwooddal és más társszerzőkkel együtt nagyszerű munkákkal ismertette meg a világot (angol nyelven) a magyar jogtörténet fontos kérdéseiről. Bölcskei Gusztáv laudációját is hallani fogjuk.
    Ugyanaznap délután 17 órakor a Reviczky dísztermében megtartja a professzor előadását
    The Right of Resistance in Hungary címmel.
    Értitek?
    AZ ELLENÁLLÁS JOGA.
    Ezzel élünk mi is, még akkor is, ha az erkölcstelen Balla titkosszolgákat uszít ránk és jóhírükre (????) oly kényes kisköcsögök ugatnak a bűnös károlisokat leleplező dokumentumok publikálása miatt.

  3. szegedi halászlé said

    A szegedi egyetem bölcskara korrupciótól fertőzött terület. Ebben megegyezik a vallástudományi társaság az irodalomtudományival (Páljóska, Fried stb.) Az előbbit a katolikusok legfőbb besúgói irányítják, az utóbbit pedig a szintén besúgó Kulcsár-Szabó Ernő és bűntársai.

    • Operatív tiszt said

      A két besúgókör valahol összeér. Mint tudjuk, holló a hollónak, besúgó a besúgónak nem vájja ki a szemét 🙂

  4. szegedi halászlé said

    Logikus. Szeged az a pont, ahol összeérnek. Ahol Páljóska, a volt úttörő- most narancsnyakkendős gazember boldogan doktoráltatta le a fasiszta Hegedűs családhoz tartozó Mészáros Marcipistát. Hogy közben néhány törvényt megsértettek, egy nevet csalárdul félreírtak, KI FIGYEL ODA?
    És Kulcsár-Szabó volt spicli is kulcsfigura. Aki még attól sem riad vissza, hogy a zsidókkal is összeálljon.
    Amikor a világhírű (???) Avigdor Hameirit fogja kutatni az IMO-s Hermannal meg a fasiszta doktorcsaló Mészáros Marcipistával együtt Jeruzsálemben.

    • Jericho said

      Izrael a világ talán legdrágább országa. Mindenki álma a bibliai tájakra eljutni, de csak kevesen tudják megfizetni. Épp ezért remekül le lehet vele papirozni 100 millás nagyságrendü pályázatokat és még az égető kulturturista szomj is luxusszinten kielégül. Pompás kutatási téma 🙂

      • prudens said

        Értitek már, miért firkálgat KSZE a Múlt és Jövőbe?
        Kőbányai intézte el neki a közös kutatást a jeruzsálemi egyetemmel.
        Szerintem KSZE eddig még nem is hallotta Avigdor Hameiri nevét, de most azt nyilatkozgatja róla, hogy a huszadik század egyik legjelentősebb alkotója.
        Egyébként héberül írt, na jó, a Múlt és Jövő egyetmást lefordíttatott tőle.
        Most meg megy akadémikus úr a sleppjével és kutatja azt az embert, akinek a legjelentősebb tette az volt, hogy ő csinált először Palesztinában politikai kabarét (jiddis nyelven). Bele is bukott.
        Ha ez nem méltó KSZE világhíréhez!!!

      • Kohn bácsi said

        Az útlevelébe az eredeti nevét íratja, a Snájdert. És viszi a fiát is aki mindennél és indenkinél meggyőzőbben bizonyitja származását.

  5. ejaculatio praecox said

    A Nemzet Színésze, akarom mondani, komédiása.
    http://fsp.nolblog.hu/archives/2013/06/09/Az_arvizi_hajos/?fb_action_ids=537323869637800

  6. svabra said

    Na ez a nagy igazság!
    Megmondta a fideszes Ángyán: ki kell húzni a patkányt a csatornából!
    http://www.hirhatar.hu/hir/angyan-a-patkanyt-ki-kell-rangatni-a-csatornabol
    Húzzuk ki Szabó Andrást, Balla Pétert, Barnabyt és Hansági Ágnest a csatornából, ahol patkányként dagonyáznakl!

    • Rattenfänger said

      Épp ezt csináljuk. A szó szoros értelmében. Ha valaki jól megnézi Ballát, az egy mutáns. Igazi patkányfeje és patkánypofája van. És mennyire szereti a sötét odúkat és csatornákat. Valósággal bujkál a fény elől. A nyilvánosság a legnagyobb ellensége. Még a munkaügyi pereit is zárt ajtók mögött tárgyaltatja, ki ne derüljön a sok mocsok róla. Nosza rángassuk elő Ballát a csatornából és tegyük ki a fényre. Már az a kis gyér világosság is sok neki, ami a 168 óra és a hvg cikkein keresztül beszüremkedett a bűzös csatornájába.

      • Baumgarten Edgár said

        Wistmanwoodos Balla nagyon utálja az igazságot, a tényfeltárást. Szegény Bolyki profnak még azt is megtiltotta, hogy a saját emlékeire emlékezzék. Azt üzentette vele a 168 órának, hogy Bolyki saját emlékeinek felidézésére (ti. Pethő Sándor hamis pubblikációiról) nem Bolyki az illetékes, hanem wistmanwoodos Balla. Ezért Bolykinak megtiltotta, hogy nyilatkozzon, ő maga pedig nem nyilatkozott. Így menekült be a csatornába a fény elől. De a fény utolérte: a cikk megjelent, benne Bolyki nyilatkozatával. Baumgarten Edgár véres árnya minden éjjel megjelenik wistmanwoodos Balla apró behízott patkányszemei előtt.

      • soli deo gloria said

        Közben Balla megfenyegette Bolykit azzal is, hogy kidobják őt a Rádayból, ill. a halála után az özvegyét,
        Szabó meg Petrőczi pedig mindenhol ahzt kukorékolták, hogy a vén Bolyki agyilag zokni, totál leépült és konfabulál, hazudozik összevissza.
        Balla meg Szabó a hamis professzort, az irathamisító Pethő Sándort védte.
        Igazi keresztyéni viselkedés, nem igaz?

    • Szegedi kolléga said

      Egyre több patkányt ráncigálunk elő a szegedi csatornákból is. Fried, Pál, Klukovits és Balázs Mihály után a gálferenvcesek is beszálltak. Farkánál fogva húzták ki Kozma Gábort, Skamlát, Bettyt és most előkerült Máté-Tóth és Turay is. A halott Berta Árpádnak már csak a csontváza… Hála Eördögh kolléga igen hatékony közreműködésének. Köszönjük!

      • cinikus barom said

        Ördögötök van!
        Bocs a szóviccért, Eördögh kolléga!

      • Homo ludens said

        A névben rejlő játékos lehetőséget, szóviccet maga Eördögh is használja: a 2. oldal utolsó sorában “Eördögh-űzés”-ről beszél. 🙂

      • Gálferences barátja said

        Mi ezt a szóviccet adtuk címnek, amikor a saját oldalunkon publikáltuk a levelet:

        http://galferences.wordpress.com/2013/06/08/eordogh-uzes/

        🙂

      • Dr. Eördögh István said

        Csak nyugodtan Barátaim! “Cinikus Barom” barátomat szeretném megnyugtatni, hogy amikor 1964 nyarán, elsőéves győri teológusként az első alkalommal utaztam vonaton Márton Áron szülőfalujába, Csíkszentdomonkosba, ahova az akkori káplán +Pálfi Géza hívott meg, a fülkét Brassóba elhagyva elbúcsúztam a velem utazóktól és bemutatkozva megmondtam a nevem. Erre az egyik megrökönyödve beszólt: “És mit keres maga ezzel a névvel az Egyházban?”.
        Önirónia nélkül kiegyensúlyozatlanná válik az élet, gondolom… és mások szeretetteljes iróniája csak segíti a lelki derűt…

      • cinikus barom said

        Én minden egyháznak sok ilyen széles látókörű, tisztán látó, morálisan igényen ördög(Eördögh)öt kívánok!
        A református egyház sajnos tele van volt spiclikkel, rablókkal és (karakter)gyilkosokkal.
        Itt van mindjárt Bölcskei/Bátori/Butykos.
        A környezetükben pedig még náluk is rosszabbak mint az úrasztalarabló Szabó és a szegedi kolesz minősíthetetlen nemi bacilusgazdája Ludvig
        Akinek a kitüntetésével a korrupt és műveletlen miniszter-pap Balog pont most gyalázta meg József Attila emlékét!

  7. Puzsér Róbert fan said

    Robi egy nagyon értékes ember. Vannak, akik ezt képesek felismerni.
    Nem csoda, hogy a cikk íróját még ádázabb dühvel üldözték ki a Károliról, mint Robit.
    http://www.es.hu/huszar_agnes;a_puzser-paradoxon;2012-06-06.html

    • CreditCredo said

      A Károlin nem szeretik a hiteles embereket. Itt a paplanaláfingó Szabó András a sztár és a futóbolond felesége. Aki nem olyan mint ők vagyis nem alattomos, nem sunyi, nem tehetségtelen, nem buta és nem büdös, azt elüldözik.

      • Puzsér Róbert fan said

        Szabó gyilkos dühvel üldözte a Robit, csak “mocskos zsidónak” nevezte.
        Petrőczi meg mocskos célzásokat sugott a fülébe és simogatta.
        Nem csoda hogy Robi el se akarta árulni hogy hol végzett.
        Inkább elviselte hogy a barom ujságirók azt irják nem is járt egyetemre.
        Aztán valamelyik balfasz kideritette.

  8. zsinati levéltár said

    Hegedűs püspök, a Balla Péter apósa se engedett be kutatókat a zsinati levéltárba.
    Ott is valami nagy gáz lehetett, meg aztán Hegedűs Svájcban megvédett doktori se volt igazán kóser.
    A református egyházban több a kiérdemesült, hájas spicli, mint gondolnátok.

  9. lutheránus said

    Tulajdonképpen mi van a Dunaalmási református otthonnal, ahol középsúlyos értelmi fogyatékosok vannak?
    Se a parokia.hu, se a református.hu nem ír egy szót sem. Pedig Dunaalmásnál nagyon magas a víz, azonkívül ott van az almásfüzítői tároló is a mérges anyagaival.
    Ennyire nem érdekel benneteket az ő életük?

    • la bocca della veritá said

      Qrva sokba kerülne ezeket onnan kimenteni. Csak nem gondolod, hogy a Viktor 10 milliárdját lúzerekre költjük?

  10. Tiszai said

    A szegedi bölcsészkar legalább annyira bűzlik, mint a Károli. Igaz, a ti Szabó Andrásotok felülmúlhatatlan görény, de azért nekünk is van itt egy állatfarmunk: Fried, a féreg, Pál, a tetű, Máté-Tóth a mi házigörényünk, és mindez megvan diminutiv formában, hogy mást ne mondjak, Cservák a férgecske – nem én becézem, szó rerint ezt jelenti a neve. Nomen est omen 🙂

  11. ask jerves said

    Nem minden munkaügyi per végződik úgy ahogy a fideszes pribékek akarják.
    http://magyarnarancs.hu/belpol/lucifer-elso-fokon-bukott-polgarmestere-miatt-65-milliot-fizet-jozsefvaros-85128
    Lesz még itt csodálkozás, károlis törvényt sárbatipró görények!!!!

    • Tömjénfüst said

      Nem lesz itt semmi meglepetés. A keresztény egyházakat nyeretni fogjuk bármi áron bűnök árán is. Rájuk szükségünk van a népbutitáshoz és a szavazáshoz. A katolikus és a református egyház azt rug ki akit akar, azt rágalmaz meg akit akar, azt hazudik és csal össze amit akar, nem lesz következménye. Ékes példa rá Szabó András aki közokirathamisítás, csalás és sikkasztás után ki lett nevezve a MAB felülvizsgáló bizottságába. Balog Zoltán papkolégám mindent el tud intézni akkora a hatalma.

  12. cinikus barom said

    Persze mit várhat az ember a kálomistáktól, amikor s kormányfő is egy pojáca
    http://www.stop.hu/velemeny/viktor-a-diktator/1154575/

  13. fineszes said

    Fejétől bűzlik az ország.
    http://egyenlito.blog.hu/2013/06/09/elvitte_a_duna_orban_gyogyszeret

    • Besúgó said

      Fejüktől bűzlenek az egyházi intézmények is. Különösen az a kettő, amelyiknek egy-egy volt besúgó a fenntartója. Kiss-Rigó és Bölcskei nemcsak besúgók, hanem hazugok is. nem elég, hogy besúgtak, még tagadják is.

  14. mesüge said

    Na itt van egy nagyszerű ötlet, amit Gyöngyös és Fodor Gábor valósított meg.
    http://www.mazsihisz.hu/2013/06/10/gyongyoson-hoznak-letre-a-magyar-zsido-kereszteny-egyutteles-muzeumat-6229.html
    Pedig kis nácik is gondolkodtatok már rajta, nem igaz?

  15. tóratartó said

    Látjátok, a Corvinuson már a liftek üzemeltetésére sincs pénz, ti újfasiszták megdőzsöltök e Reviczky utcában. Wistamnwoodot uszíttatok minden nektek nem tetsző tanárra, diákra. Fizetitek a kutyaütő háromnevű ügyvédeiteket rogyásig.
    A főfasisztát Szabó Mengele Andrást még a MAB-ba is kinevezte a papnak is rossz, miniszternek tragédia Balog.
    http://most.444.hu/2013/06/10/a-corvinuson-mar-a-liftre-sincs-penz/

  16. svabra said

    Ez OV erkölcse
    http://nepszava.com/2012/05/magyarorszag/tovabb-terjeszkedik-orbanek-uradalma.html

  17. réti pipitér said

    Ez az igazság.
    http://hvg.hu/itthon/20130610_arviz_vedekezes_legendak_HEV_alagut

  18. Hátulról lesből támadó said

    Szabó András konspirációjának új színhelye a Hold utca. Szabó és Ludvig (lopott nevén Petőfi izé Petőci) az óriáspiócák halálos erejével tapadtak a nyamvadt és ütődött Balog Zoltánra és gyakorlatilag mindent elérnek nála. MAB-tagság, József Attila-díj… Most teljes gőzzel Tepsit fúrják. Tepsi túl korán diadalmaskodott és túl korán írta le Szabót. Szabót nem lehet leírni csak ha már eltemették. És nem lehet rá eléggé odafigyelni. Már Barkó dékán is azt mondta hogy Andriskára nagyon oda kell figyelni, mégse vette észre hogy hátulról ledöfte, csak amikor már összecsuklott. Ugyanez volt Szilágyival. Kulin kétszer se vette észre az alattomos orvtámadást, kétszer halt bele dékánként. Györke észrevette, de ő is belehalt. Tepsi is bele fog. Szabó szívósan és csöndesen évekig tud várni a bosszúra és közben intenzíven dolgozik. Eszköze a hülye pap.

  19. MAB-HA-HA-HA said

    A büdös görény nemcsak a Hold uccában intrikál Tepsi és most már régi szövetsgese Hansági ellen, akit Petőci professzorságának megfúrásáért okol, hanem a MAB-ban is. Igaz hogy oda is a Hold uccán át vezetett az út. Az idiótán vigyorgó cinikus pap Szabó és Petőci játékszere. Tepsi nem is sejti mennyit rombolt amúgy is gyenge renoméján Szabó amióta a Mabban van. De Hansági se.

    • Újszövetség said

      Szabó máshol is intrikál, nemcsak a hold utcában és a MAB-ban, hanem a Kálvin téri Rektori Hivatalban is. Nem mintha bejárna, hanem mert ott kötött a főmuftval újszövetséget. Ez persze nem Balla, hanem Kovács Barnabás. Barnabyt Szabó barátkoztatta össze a hülye Hold utcai pappal, ő brusztolta ki Balognál nemcsak a maga MAB-kinevezését és a felesége József Attila díját, hanem Kovács lovagrendjét is. Szabó és Kovács együtt nyomulnak Baloggal a hátuk mögött. A Szabó, Kovács és Balog triász az Újszövetség a Balla-Sepsi duó ellen!

      • RH said

        Ez fordítva is igaz. Tepsi és Balla is szövetséget alkotnak. A két nulla összeadódva is csak nulla lesz, de egymásba kapaszkodva azt képzelgik, hogy valakik. Ezt Kovács Barnabás társaságában nem nagyon érzik, aki megsemmisítően bánik Ballával, de vele szemben Tepsi is rendre alulmarad. Az Újszövetség kb. így néz ki: Balla-Tepsi kontra Kovács-Szabó. Ezt mindenki tudja, csak Balla nem, aki azt hiszi, Szabó még az ő oldalán áll. Pedig már rég elárulta…

      • Phoenix said

        Mi szóltunk Tepsinek és Ballának hogy Szabótól azonnal és rövid úton meg kell szabadulni. Őt nem elég leverni, eltaposni. Le kell vágnia a fejét és jó mélyre elásni, külön külön a fejét és a törzset. Mert még akkor is… Mint a porából újraéledő főnix nemcsak feltámad, hanem újra és újra támad. Persze nem nyíltan, szemtől szembe hiszen még a szemkontaktust is kerüli. Hanem csendben osonva hátulról, mint a rozsomák az áldozata nyakába veti magát és szempillantás alatt leteríti. Aztán sunyin körülnéz és eliszkol a tett szinhelyéröl: “nem én vótam”.

      • szabó a gyilkos fasiszta said

        Szabó megint “felrakta” a 2006-os Bocskay konferencia anyagát, látjuk a nagytudásút, amint zabál – ezt két kép is megörökíti, amint sötét t.ekintettel ül, kancsalul hunyorog, mutatja hájas hasát a tökig lecsúszott nadrággal.
        http://szaboandras54.blogspot.hu/2013/06/20063-debreceni-bocskai-konferencia.html
        Szabó megnézted a mel,letted ülők arcát?
        Elfordítják a fejüket tőled, gyűlölnek, undorodnak tőled.
        Ahogy mindenki más is

      • Szabó a vérfertőző said

        Azon csodálkozom, h Szabó Géza még mindig szóba áll ezzel a förtelmes görénnyel aki már kétszer kirugta a Károliről, állandóan intrikál ellene a lepcsesszáju Ludviggal együtt: hogy “a szegény Gézának még kisdokgorija sincs, bezzeg az én Andrisom akadémiai doktor”
        Meg azt is terjeszti a Ludvig h a Géza szerelmes volt bele és üldözte.
        Mi pont fordítva tudjuk, mégpedig hiteles forrásból!
        Hogy ludvig miután Morvai lapátra tette elkezdett ott a Ménesi uton fiukat fogni magának csak miután a Szabó Géza és H. J. undorodva eltaszították, érte be a Szabóval, akit elcsábított egyetlen szerelmétől, a jobbkezétől.
        És el is vetette magét vele mer az Évike már utban volt.
        Aki ugye mindenkire hasonlit csak a Szabóra nem.
        Mármint az Andrásra.
        Ludvig azzal henceg h az Évike szerelemgyerek és a Szabó Gézától van.
        Mi ezt se hisszük, bár, lehet…annyira berugatta szegény Gézát h se látott se hallott csak az egyetlen szerve működött.
        Hacsak úgy nem – ahogy az ősi kálvinista mondás tartja.

      • Hátulról lesből támadó said

        Ha Szabó egy Phoenix akkor nemsokára újra (fel)támad. Most Tepsi lesz az áldozat aki nagyon elbízta magát. Azt hitte, mellékvágányra tolta Szabót. Ez lehetetlen. Ez mindig újra becselezi magát a fővágányra. Az eszköze valóban Balog, akit a Hold utcában hetente instruál, de nemcsak ő. A Károlin belül Kovács Barnabással paktált le Tepsi és Balla ellen. Megint ő akar rektor rektor lenni.

      • Hold ucca said

        Wistmanwoodos Kovács Barnabás lovagkeresztjét Szabék intézték el Balognál. Szabóék rafináltan szembeállítják egymással Tepsit és Barnabyt.

    • balog zoltán egy katasztrófa said

      Balogot leleplezték már külföldön is, mint aljas rasszistát.
      Képmutató, semmire való Orbán bérenc.
      http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=215657:meg-egy-svajci-velemeny-balog-uegyben-eletre-kelt-regenyalak-az-1984-bl&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

  20. réti pipitér said

    Megérdemlik egymást a mocskos gazemberek.
    Az lenne a legjobb ha kölcsönösen meggyilkolnák egymást,

  21. Jaj és Juj said

    Nyilvánosságra került egy kormányzati terv a miskolci egyetemről.
    MEGSZÜNTETIK Miksolcon A JOGI, A BÖLCSÉSZ ÉS A MŰVÉSZETI KART.
    Bene örülhetsz megszűnik a nagybátyád munkahelye!
    Jó érzés, ugye?
    Most már fúrnod sem kell, se Kecskemétit se másokat.
    A Károli viszont áll mint a Sion hegye Orbán Mózes és Balog Áron nagyobb dicsőségére!!!

  22. szabó a miniszterbuktató said

    Szabón szólt Balog Zoltánnak, hogy szüntesse meg a miskolci bölcskart és minden pénzt küldjön a Károlinak, de még jobb, ha személyesen neki.
    És azt is kérte Balogtól, hogy űzze el Tepsit.

    • Újszövetség said

      Ügyes húzás ez Szabótól. Érzékeli az újabb feszültséget Barnaby és Tepsi között és Barnaby oldalára állt. Számára Tepsi a főellenség. Tepsit csak egy nála erősebbel nyírhatja ki, és ez Barnaby.

      • Hold ucca said

        Szabó mindig ad hoc szövetségeket köt. A tegnapi szövetséges ma már ellenség, a mai ellenség holnap potenciális szövetséges. A lényeg hogy Szabóék mindig valakin keresztül nyomulnak. Az erő mindig az alkalmi szövetségesben van, ők csak intrikálnak, kijátszanak, manipulálnak. Kovács révén Szabó újra pozícióba akar kerülni és a kiérdemesült Petrőcit visszacselezni az egyetemre. Viszonzásul elintézte Barnabynak a holduccai rémnél a lovagkeresztet.

      • ElemiLogika said

        Ez logikus, mert ha az egyetem intézte volna, akkor Balla és Tepsi se maradt volna ki, ill. csak ők lettek volna kitüntetve. De abból, hogy pont Kovács Barnabás, Petrőczi és Szabó Erika volt a 3 károlis kitüntetett, ill. a csaló, sikkasztó, okirathamisító Szabót épp Balog delegálta aMAB-ba, világos, hogy nem az egyetemen keresztül mennek a felterjesztő javaslatok, hanem a Hold utcán. Szabó Erika kakukktojás a társaságban, hiszen helyzetét tekintve kivetett pária az egyetemen. Őt sohase terjesztette volna fel az egyetem: se Balla, se Tepsi. Viszont ő ismeri legrégebben Balogot, Szabóékat is ő protezsálta be Balognál. Szabóék épp rajta keresztül nyomultak Balognál, míg a szerencsétlen könyvtáros kegyvesztett nem lett. Azóta önállósították magukat: kisajátították maguknak Balogot, Szabó Erikát kerülik, mint a leprást. Vagyis a kitüntetések Balla és Tepsi ellenére lettek felterjesztve.

  23. lord peter wimsey said

    Szabó mélységesen aljas és fondorlatos aknamunkája ugy látszik sikeres.
    Még mindig ő fujja a passzátszelet különösen mert az ostoba Balla hallgat a tanácsaira.
    A hülye, a legnagyobb ellenségét se ismeri fel.

    • Hátulról lesből támadó said

      Úgyszólván Szabó András vezeti a minisztériumot a hülye Balog helyett, annyira bizalmába férkőzött tanácsadóként. Épp most gründol magának egy osztályvezetőséget az EMMIben hogy Petrőczi kiesett fizetését pótolja.

      • Emmike néni said

        Petrőczi is akart egy főosztályvezetőséget az EMMIben, de mondták neki hogy az új törvény értelmében közszolgának vagy nyugdíj, vagy hajtás pajtás kb ugyanannyiért. Hoszú gondolkodás után Petrőczi letett a minisztériumi státuszról.

  24. red rat said

    Hát ez OV az árvizi hajós!
    http://napizeje.blog.hu/2013/06/11/orban_amokfutasa_es_ami_mogotte_van

  25. lelkipásztor said

    Végre valami szép és szívmelengető hír
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.617448821601753.1073741824.269929426353696&type=1

  26. tóratartó said

    Van tisztességes református lelkész is, mint ez a Szénási Sándor.
    Köszönjük!

  27. Kinzhal said

    Balog is csak akkor fogja észrevenni a hátába vágott kést, amikor már Szabó ül a karosszékében 🙂

    • Phoenix said

      Szabó elpusztíthatatlan. Mikor már azt hiszik róla, hogy végleg félretolták, sutba lökték, addigra már kiépti a hídfőállásait másutt. Jelen esetben a Hold utcában. Onnan foglalta el a MABot, a minisztériumot és ugrásra kész, hogy a Károlit is elfoglalja. A hamvába hótt főnixmadár újra (fel)támad.

  28. Kommédia said

    Apropó, hova tűnt a máltai lovagnak álcázott wistmanwoodos provokátor?

    • ancilla said

      Tepsi visszafüttyentette. Különben is készül a terepmunkájára.
      Amit hasonló kreativitással és szikrázó intelligenmiával fog kivitelezni, mint bomlasztó munkáját itt.

  29. Szegedi Kolléga said

    Bernáth és Csúry csúnyán lebuktak mint ügynökök. Ők is olyanok, mint Szabó András. Ha vaj van a fejükön, másokra mutogatnak, hogy elreljék magukról a figyelmet. Bernáth feljött Pestre és itt haverkodik a hasonszőrűekkel. Csúry is elhúzott nyugdíjba.

  30. mesüge said

    Az állami egyetemeken nincs lóvé, csak ti duskáltok bennem, Balog báránykái. Vagy nevezzelek benneteket Orbán farkasainak?
    Ahogy ő magát a debreceni Nagytemplomban. Szánalmasak vagytok, becstelenek és végtelenül primitívek a vezéreitekkel együtt.
    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=216198:lapszemle-nincs-penz-az-oesztoendijakra&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113

  31. hajnalka said

    Olvassátok Jakab Attila remek elemzését a velejéig rothadt egyházak és Orbán gusztustalan összefonódásáról!
    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=216210:ember-a-gaton&catid=9:vendegek&Itemid=66

  32. rettenthetetlen hülyék a károlin said

    A patkányfejű Balla is látható teljes sátáni rútságában!

  33. három keresztes wassermann said

    Akármilyen nagyszerű emberek díszdoktorrá avatása sem tudja feledtetni azt, hogy a Károli egy mocskos pénzszivattyúgép a fasisztáknak.
    A szivattyút működtetű a patkányfejű Balla, Hegedűsék sógora.
    Bölcskei Guszti a triplatokás amnéziás parázna rabló meg a fenntartó.
    Igaz? CZAPP CZAPP???

  34. régi kolléga said

    A FIDESZ új tudományos (?) intézeteket hoz létre.
    Dől beléjük a pénz.
    Forrásaink szerint nem is egyben károlis volt diák lesz a vezető ill. annak helyettese
    http://hvg.hu/itthon.tarsadalom/20130613_kormany_intezetek_milliardos_tamogatas

  35. Szegedi Kolléga said

    Szeged Bp-hez képest kisváros. Jobban követhetők az öszefonódások. Bernáth Árpád és Csúry Károly annakidején megbújtak a Kanyó-féle szemiotikai iskolában, mintha tudósok lettek volna. Pedig besúgók voltak. Ritka korrupt alakok mind a ketten. Bernáthnak nagy érdemei voltak a hittudományi főiskoláról kibukott Máté-Tóth András státuszba vételében. Hogy mi ennek az oka? A pénz. Bernáth 100 ezret kapott a Máté-Tóth féle Nenovabis pénzből. Ez az összeg 94-95 táján nem kis pénz volt.

    • OperatívTiszt said

      Akkor most már értitek az NDK-s titkosszolgálat magyar tagozatának működését. Kulcsár-Szabó irányította operatív tisztként a Stasi által kiképzett álgermanistákat, mint Bernáth és Csúry. Ezek pedig gyakorlatilag irányították a kart, a mindekori dékánokat. Ha Kulcsár-Szabó a Gombos Annamáriától született 8 éves Kulcsár-Szabó Márton fiát küldi le hozzájuk doktoráltatni, annak is kiállítják a papírt, nemhogy Mészáros Márton/Istvánnak, akinek intim kapcsolata a Kulcsár-családhoz közismert.

    • Szegedi Kolléga said

      Bernáth nemcsak korrupt, hanem súlyos jellemhibás. Amikor szóba került az ügynökkérdés, hangosan besúgózott és másokra, pl. a szerencsétlen Ilia Miskára mutogatott. Elárulta a barátját, hogy mentse a bőrét. Ez egy darabig ment is, de aztán lebukott Csúryval együtt és elhúzták a belüket az egyetemről, Bernáth a városból is…

      • Ilona said

        Sajnos, ezek termelték ki az egéz rendszert és az olyan korrupt, seggnyaló férgeket, mint Fried és Pál…

      • Dr. Eördögh István said

        Szegedi Kolléga és Más, minden joggal tisztán látni akarók!
        Tanúsítom, hogy Bertnáthot személy szerint vontam felelősségre szegedi tanári szobájában, amiért a B. Professzorok Körében meggyanúsított azzal a kijelentésével, hogy “Eördögh biztos ügynök lehetett, és ezért távolították el a Vatikánból, mert egy olyan állástól nem ok nélkül fosztanak meg valakit.”
        A szegedi Klauzál téri oroszlánok művésznője, Klárika mondta vissza nekem ezt, miután felelősségre vontam Bernáthot. Bernáth zavarban volt, de megismételte előttem is állítását.
        Kérdésemre, hogy “Mennyire ismered Te az én életpályámat, és mit tudsz Te azokról az okokról, amelyek miatt Jozef Tomko bíboros engem 1985-óta nem akart elviselni a vatikáni Hitterjesztés Kongregációjában?” nem tudott válaszolni. Majd felvilágosítottam, hogy “1979-óta vagyok teljes jogú brazil állampolgár, amihez a kommunistafaló brazil titkosszolgálat 7 éves ellenőrzés után járult hozzá! Nem hinném, hogy jobban lennél informált rólam, mint ők. Nem beszélve arról, hogy több, mint 13 évet töltöttem el Szentszéki szolgálatban, és mint olyat a Vatikánhoz rendelt olasz Questura, állandó megfigyelés alatt tartott, és a kompromittáló eredményeket azonnal közölték a Vatikánnal. Tomkó bíboros soha nem emelt ellenem vádat, amit pedig örömmel tette volna, hogy soviniszta eredetű ellenszenvét leplezze irántam. De ha Te nála is többet tudsz rólam, akkor a minősített KGB ügynök Te lehetsz, tekintettel NDK-s ösztöndíjaidra, ahol felkészítettek!”
        Bernáth, hogy igazolja magát, zavarában azt kifogásolta végül, hogy “Értehetetlen számomra, hogy tudsz te barátkozni egy olyan emberrel, mint ……?” Megnyugtattam, hogy büszke vagyok az idézett barátságára, és szíves engedélyével közölni fogom az érintettel a vele szemben támasztott kételyeket!
        Jeleztem neki, hogy ha még egyszer ilyen kitételt meghallok, ami Tőle ered és tanúm lesz rá ismét, eljárást indítok ellene.
        Tudnotok kell, hogy Bernáth és Pál, Turay és Benyik György társaságát élvezték ekkor még!
        Valamint, hogy Benyik (“Rákoshegyi” ügynük) elvtársunk, mint a FIDESZ egyházügyi tanácsosa, egyházi (azaz fizetett és politikai profillal rendelkező polgári hivatal betöltése esetén Rómának fenntartott) engedély nélkül töltötte be 100.000 Ft-n felüli hivatalát a szegedi Városházán.
        Benyik ebben a minőségében informálta bizalmasan dr. Odrobina Lászlót (aki az én támogatásommal kaptt a Kirche in Not-tól ösztöndíjat patrológiából Rómában szerzett doktorátusi kurzusaihoz), miszerint: “Eördögh István biztosan ügynök lehetett, hiszen a “Pro Cultura” emlékplakettet is az MSZP támogatásával kapta Rómában a Magyar Nagykövetségen 1993-ban”.
        Benyikkel kizárólag Odrobina László karriere féltése miatt nem konfrontálódtam, aki akkor a Gál Ferenc Hittudományin tanított és Benyik előélete még messze nem volt tisztázott. Hallgattam és szenvedtem, mert Odrobina Lászlótól vártam a vallás- és egyháztörténet spec. képzésem tanszékké fejlesztésének burokratikus munkáit, ami egyébként nem tett meg, sőt ötletemet a GFHF-án valósította meg úgy, hogy fogalmam sem volt róla. De ez egy másik fejezet.
        A témánál maradva, a tényfeltáró kutatóknak köszönhetően, ma már világos, hogy egy Benyik és Turay önmagukról akarták elterelni a figyelmet. Nem kétséges, hogy kik voltak az SZTE BTK és a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán azok a tanárok, akik mindmáig bűntelenül mocskoltak be neveket, tettek tönkre karriereket és szennyezték az egyetemi város közéletét, megbújva a FIDESZ és az egyetem égisze alatt.
        Részemről nincs és nem is lesz megbocsátás, sőt megteszek mindent a törvényes keretek között, hogy a nevem bemocskolásáért ne kerülhessék el felelősségre vonást.
        De ha mégis sikerülne, közvélemény előtt élni fogok a véleménnyilvánítási jogommal!
        Őszintén sajnálom, hpgy az ún. Tartótisztek nem szólalhatnak meg, akkor, amikor őket teszik felelőssé mindenért, holott a Benyikek, Turayk, Kökények és más egyháziak keresték az ő kegyeiket egyéni érvényesülésük és jólétük érdekében, amiről a diszkréten hallgató tartósztisztek, a hivatali eskühöz ragaszkodva hallgatnak, pedig csak ők tudták felmérni hitelesen ennek a mocsoktengernek a valós mélységét.
        Köszönöm a blog működtetőknek, hogy alkalmat és lehetőséget nyújtanak a tényfeltáró véleményezésnek, ami nélkül a magyar társadalom reformja elképzelhetetlen.
        Dr. Eördögh István

      • Szegedi Kolléga said

        Köszönöm dr. Eördögh Istvánnak, hogy név szerint vállalja a tanúskodást a szegedi besúgók és rágalmazók ellen. Ezt én még nem tehetem, mert engem Pál és Klukovits halálra kerestet. Bernáth Árpád ellen személy szerint nekünk nincs a jelen ügyben semmi kifogásolni valónk, mert nem vett részt Mészáros törvényellenes ledoktoráltatásában. Viszont nem is tiltakozott ellene, mindenben asszisztált Pál Józsefnek és Balázs Mihálynak, akikkel közeli, kvázi-baráti kapcsolatban van. És egészen bizonyos, hogy tagja a Kulcsár-Szabó Ernő egykori operatív tiszt által vezetett, a szakmát országosan behálózó bandának. Eddig nem értettük a motívumot, de az NDK-s besúgóhálózat lehetséges magyarázattal szolgálhat.

      • Bocsánat, de utazási előkészületben vagyok és kifelejtettem, hogy Benyik György (“Rákoshegyi”), amikor Odrobinát felvilágosította, hogy a “Pro cultura” emlékplakettet az MSzMP-től kaptam, Odrobina is megdöbbent, mert a szobám falán többször látta a +Mádl Ferenc aláírta kitüntetést és tudta, hogy prof. Szörényi László, akkori magyar nagykövet javaslatára kaptam. Amikor ezt állítólag Odrobina meg is jegyezte főtisztelendő Benyik ügynök úrnak és fideszes egyházügyi tanácsosnak, zavarba jött.
        Áskálódását azonban tovább folytatta, mert amikor a Polgármester beígért 250.000 Ft.-os támogatást az általam szervezett nemzetközi egyház- és vallástörténeti konferenciára, Benyik megtagadta az utolsó pillanatban, ami azt jelentette, hogy a saját zsebemből kellett kifizetnem a beígért konferencia-étkezések számláit.
        Azaz, Benyik, Turay messze az úgynevezett rendszerváltás után is folytatták destruktív aknamunkájukat azokkal szemben, akikkel a társadalom előtt vállalt és hangoztatott hivatásuk szerint együtt kellet volna működniök, de nem tették.
        Gondolom az Istent nehéz lesz majd becsapni, de ma már bennünket sem olyan könnyű!
        Dr. Eördögh István

  36. ... ... said

    Hiába áskálódtok a Károli ellen, ma már az ország második legnagyobb bölcsészkara az ELTE után a jelentkezők számát tekintve is. SE jó munkát végzett, újrafelépítette a Szabó András által lerombolt oktatást. Beelőzzük Debrecent, Pécset, a Pázmányt de még Szegedet is. 🙂

  37. robi said

    Jól van srácok rám számithatok mindig friss áru a klotyóban!
    Adnám én olcsóbban is de az a mocskos szabó megzsarolt már megint h feldob a rendőr barátainak ha nem tejelek

  38. Mary Cruz said

    Can I just say what a relief to uncover someone that genuinely knows what they’re talking about on the net. You certainly realize how to bring a problem to light and make it important. More people ought to look at this and understand this side of the story.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: