Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Checkmating the District Attorney (Sakkmatt az ügyészségnek)

Posted by karoligaspar - július 4, 2013

Abraxas

  • 275. §
  • (1) Az a hivatalos személy, aki hivatali hatáskörével visszaélve
    • a) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát meghamisítja,
    • b) lényeges tényt hamisan foglal közokiratba,
      bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Szerző: Abraxas

Mit csinál az ügyészség, ha mattot kap? Elszabotálja a nyomozást, és indoklás nélkül elutasítja el a panaszt.

Sokan ostromolnak bennünket e-mailben, hogy ne csak Szabó András szerelmi életéről írjunk, hanem a közokirathamisítási és csalási bűnügyéről is, amelyben a Fővárosi Főügyészség nyomozott. Hogyan folytatódott a nyomozás, miután a Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy hivatali visszaélést követett el? Mint ismeretes, Szabó András hivatalos személyként – EDHT-elnökként és dékánként – négy hamis tartalmú közokiratot írt alá PhD-fokozatok odaítéléséről, amelyek közül a MAB csalás miatt hármat visszavont. A Fővárosi Főügyészség határozatát, mely tényként szögezi le Szabó András minősített bűncselekményét (intellektuális közokirathamisítás), vádemelésnek kellett volna követnie: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2013/04/03/stinker-in-the-poultry-yard-goreny-a-tyukudvarban-3/. Ám valakik a Fővárosi vagy a Legfőbb Ügyészségen, vagy mindkettőn, közbeléptek. Levették az ügyről dr. Bézsenyi Balázs csoportvezető főügyészt, és kirúgták a Fővárosi Főügyészségről. A helyébe megbíztak a csoportvezetéssel egy kellően korrupt ügyésznőt, dr. Tömöri Ibolyát. Alább láthatjuk, hogy zárta rövidre Tömöri Ibolya az ügyet. Egyszerűen. Mivel Szabó András ártatlanságát nem tudta megmagyarázni, nem bíbelődött vele. Átvágta, mint a gordiuszi csomót, ezzel is bizonyítva, hogy a mai Magyarországon a végrehajtó hatalom se nem független, se nem pártatlan:

Ha az ügyészség mattot kap...

Ha az ügyészség mattot kap…

A dokumentumot a tényfeltárásra összegyűlt adományokból szerezte be a munkánkat támogató alapítvány. – A szrkesztőség

54 hozzászólás to “Checkmating the District Attorney (Sakkmatt az ügyészségnek)”

  1. szabó a miniszterbuktató said

    Balog Zoltán EMMI miniszter egyszer még nagyon megbánja, hogy ezt az aljas gazembert, köztörvényes bűnözőt betette a MAB-ba és tanácsadóként hallgat rá.
    Milyen tanácsokat adhat Szabó a miniszternek?
    Lopj még többet, Zoli?
    Nevezd ki Évikét, Andriskát is!
    Több állást Évikének, Andriskának!
    És az Évi meg legyen végre egyetemi tanár!

  2. dunántúli teológus said

    A balatonalmádi kéttannyelvű gimnázium igazgatónője végtelenül lejáratta magát a kihallgatásokkal, a kormányghivatalra való hazug hivatkozással!
    http://hvg.hu/itthon/20121218_balatonalmadi_jegyzokonyv
    Erre ezt a lejárt szavatosságú személyt kinevezik a pápai református gimnázium igazgatójává!
    Kit kérdeztek meg?
    Bennünket NEM! TILTAKOZUNK!

  3. ügyészek a Károlin said

    Szabó András szerecsenmosdatásában bizonyára azok az ügyészségi dolgozók vettek részt, akiket a Károli minden szint alatti ÁJK-ja busásan megfizet.
    Nemcsak Cservák, a féreg kap rengeteg lóvét a Károlitól, hanem sokan mások is!!!

  4. cservák a féreg said

    Cservák Csaba hozta össze Ballát az ügyészekkel.
    Mert ugye melyik egyetemen lehetne valaki 9 lapszám nélkül feltüntetett publikációval (idegen nyelvű egy sincs köztük, társszerzővel írt több is!) tanszékvezető, mint Cse4rvák a Károlin!
    Mocskos korrupt jogászok valósággal nyüzsögnek a Károlin direkt jól érzik magukat.

  5. pulchra said

    Johannes, leveled van!

  6. Saca said

    Nem értem mér csinálta eszt azaz ügyész Iboja. Lehet hogy a Bandibácsi ezel a nővel is megcsalta az Évanénit, vagy mi? Szegény Évanéni azér ojan zakant mostanába

    • Paragraf said

      Ki a faxom ez a Tömöri Ibolya? Tényleg csak nem Szabó András újabb szeretője? Jogi végzettsége nem lehet, hacsak nem kifeküdte valakiknél. Úgy tudjuk közérdekű bejelentő üldözése miatt folyt a nyomozás, amelyben a feljelentő egyúttal sértett. Hogy lehet ezt válasz nélkül lepattintani? Csípőből törvényellenes reakció egy ügyész részéről!

      • cservák a féreg said

        Gyanítom, Cservák a pondró magyarázta el ennek a hígagyú Tömöri picsának h el e kezekkel a Szabótól!
        Szabó Andrást Balog Zoltán EMMI miniszter saját kezűleg hatalmazta fel minden bűncselekmény elkövetésére, ami a BTK-ban található

      • Fővárosi Főügyészség said

        Ezeket a korrupt sötét ügyészpicsákat semmi sem menti meg a nyilvánosságtól. Még Balla istene sem. Egyszer minden hazug rágalmazó önkényeskedő határozatot olvas majd az internet nyilvánossága, alatta a szakmájukat eláruló szemetek nevével!

    • andrew said

      Saca, a Bandi bácsi visszatért régi szerelméhez a jobb kezihez. Azzal szexel a spájzban vagy a klozetban ahol rájön a rejcolás

  7. Közérdekű adat said

    Javasolnám az Átlátszónak, aki közérdekű adatok vadászatában az egyik legprovibb szervezet, hogy kérje le a kerületi, városi, megyei, Fővárosi és Legfőbb Ügyészségektől azoknak a névsorát, akik a Károlin is alkalmazásban vannak. Az a gyanúm, hogy jóval nagyobb az összefonódás, mint amit mi laikusként gondolunk.

  8. Lapátka said

    Téynleg hova lett a hvg-s cikkben említett bohátka gergelyke? Pár hete eltűnt a Károli honlapjáról…

  9. lelkipásztor said

    Július 3-8. között zajlik Budapesten az EEK (Európai Egyházak Konferenciája) 14. nagygyűlése.
    A nyitó istentiszteleten Steinbach József püspök úr lélekemelő szavait hallhattuk a Pozsonyi úton.
    http://reformatus.hu/mutat/8454/
    Isten gazdag áldását kívánjuk minden résztvevőre!

  10. régi kolléga said

    Kiváncsi vagyok, ezen hányan vesznek részt a Károliról? Gyanítom, nem sokan.
    Csak szóban ájtatoskodnak, mint Balla Péter, Szabó András, Németh Dávid, a lelkük (?) mélyén primitív ateisták.
    Ahogy Kun Béla unokája köré szerveződött szovetorosz kör is az IMO-s Hermannal és a két Kováccsal.

  11. Börtönbe Szabóval! said

    Miért tűrik el ennek a mocskos gengszter Szabónak a rablásait, hamisításait!
    Meddig takargatja az EMMI miniszter Balog a bűnöző Szabót???
    Orbán bukásának egyik oka az lesz, hogy hagyja az ilyen mocskokat garázdálkodni? Nyerges, Simicska, Kovács Barnabás, Balla és Szabó!!!

  12. lelkibeteg nők said

    Én megértem h a kolléganők halálosan beleszerettek Szabóba.
    Nem is kell hozzá lelkibetegnek lenni.
    Én is, ahogy ránéztem erre a képre, rögtön magamhoz nyúltam.
    http://szaboandras54.blogspot.hu/2013/06/kassa-ert.html
    Az a térdet verő potroh!
    Az a kancsal tekintet?
    Az az élénkvörös pszoriázisos csíkokkal és ritkás fekete szőrökkel borított halotthalvány kéz!
    És arra gondolni, hogy ezt a másfél mázsás gyönyörűséget egy nő a József Atilla díjas giccsszerző Ludvig egyedül birtokolja!
    Terrible!
    Szabó nem tehet róla, de egyszerűen döbbenetes hatással van a nőkre!

  13. erünniszek said

    Szívünkből szóltok. Mi is alig bírjuk visszafogni magunkat, amikor meglátjuk a Szabót.
    Legszívesebben rárontanánk!
    Micsoda BODY, micsoda SOUL, micsoda MIND!

  14. pannonegyetem said

    Kedves Szerkesztők és hozzászólók!
    Nem az adott témába vág, de szeretném tudatni veletek, hogy nagyon örülünk Veszprémben is az őszinte szónak, a vélemény szabad kinyilvánításának, sajnos felénk is rettenetesen jellemzőek a jogsértések!
    Gondoljátok végig, milyen vezetése van a PE magyar irodalomtudományi és nyelvtudományi tanszékének, gyalázat!

    • Rector said

      Nem annyira offtopic, mert az egyetemi visszaélésekről szól ez a blog. Ráadásul a veszprémi és a károlis magyaros képzés között elég sok a személyi átfedés (Kiskovács és Nagykovács, utóbbi szeretője az alkholista Szitár stb.). Írjátok le nyugodtan a konkrét jogsértéseket, akár hsz-ként, aztán majd a szerkesztőség eldönti, hogy csinál-e belőle önálló posztot. De hsz-ként biztos megjelenik.

      • pannonegyetem said

        Kovács Eszter, egykori károlis rektor már nincs itt, a munkája az egyetemi oktatás szégyene, sötét foltja (semmi köze a nőnek a nyelvészethez, a legkisebb jogsértés pl. az, hogy gyakorlatilag nem tartott órát, bár ez jelen esetben inkább áldás, bár senkit nem érdekelt, de random osztályozott). Az irodalomtudományi tanszéken Nagykovács annak idején a szógyök-kutatásaival bebizonyította “hozzáértését”, nehéz komolyan venni az egész tanszéket, a nyelvtudományi tanszék pusztán politikai munkaközpont, a tanszékvezető osztogatja ismerőseinek az órákat, amiket meg sem tartanak, mert nem értenek hozzá ( ezt be is vallják az “oktatók” (sajnos hangfelvétel nincs róla ezidáig)) Míg számos kiváló nyelvészt elbocsátottak a magyar egyetemekről, a PE-re külföldi professzorokat vettek fel, horribilis pénzért, olyanokat, akik saját hazájukban sehová sem kellenek. A lényeg az, hogy tudniuk kell a hallgatóknak, hogy nem szabad a veszprémi várba jelentkezniük, mert a színvonal a béka feneke alatt sincs, a munkavállalásban pedig csak az kap segítő kezet, akinek valami fideszes kapcsolata van, azok egyébként doktori címet is bármikor könnyedén szerezhetnek,

      • filológus said

        A veszprémi egyetem modern filológiai karán, ahogy nevezik, már HÁROM DOKTORI ISKOLÁTÓL VONTÁK MEG AZ AKKREDITÁCIÓT.
        Pedálozni kell a Károlinak, hogy utolérje őket.

  15. veszprémi tanár said

    A Pannon Egyetem a kegyencek között van. Tanszékvezető ott Navracsics Judit, a miniszterelnökhelyettes nővére pl. Aki mellesleg Mesterházy Attila orosztanára volt a Lovassyban. Aztán ott van a francia tanszéken Mihalovics Árpád, a Péter apja. Szóval Fidesz kegyenc az egész bagázs. A magyar nyelvtudományi tanszék vezetője Révay Valéria, akit a nyíregyházi Mihalovics hozott magával. Érdemes megnézni a bibliográfiáját. Díszhelyen egy Nyíregyháza útikönyv egyik fejezete.

    • pannonegyetem said

      Mihalovics már nyugdíjas, előtte ledoktoráltatta persze a gyereket, a dolgozatába bele lehet kukkantani a neten,nehéz “nyelvészként” elkönyvelni a képviselő urat. Révay sincs, ő legalább ahhoz értett, amit tanított, a jelenlegiek már ahhoz sem.

  16. veszprémi tanár said

    Tényleg, Révay 2012-ben nyugdíjba ment, úgy látszik. Csupa NO NAME.
    A H. Tóth Tibor viszont egy közismert pszichopata idióta.
    Összevonták az alkalmazott nyelvészeti tanszékkel.
    De a Navracsics név fényesen ragyog!

    • pannonegyetem said

      A no name-ek mögött rejlők mind szorosan kötődnek a vezetéshez. Az a lényeg, hogy legalább a jövő tehetséges hallgatóit figyelmeztessük, a PE MFTK egyes szakjai a felsőoktatás szégyenei!

      • Pannon GSM said

        Ismerjük a veszprémi személyi állományt, sokan sokáig kettős szerepben működtek, a Károlin is felvették a fizetésüket és Veszprémben is. Pl. a tök tehetségtelen Kiskovács a mai napig mindkét helyen rajta van a fizetési listán. A Károli ugyanilyen színvonaltalan. A botrányos Kovács Eszter a Károlin nemcsak nyelvész professzor, hanem REKTOR lehetett. Azaz primus inter pares. Milyen lehetett a többi, ha ő volt az első ember? A három Kovácson kívül közös volt Szitár, Hermann és a színházasok, akik közül Kékesi-Kun egy gátlástalan bűnöző. Lenyúlta a Színház tanszék video-parkját a Károli számára és üres disceket tett az eredeti borítóba. A rendőrség természetesen lepattintotta ezt a kb. félmilliós lopást is.

      • pannonegyetem said

        Kérlek benneteket, nézzetek alaposan utána a PE-n tanító egyedeknek, oda jártam, és tudom, hogy voltak tehetséges hallgatók, akiket nem voltak hajlandóak alkalmazni,ők tanítani is tudtak volna, akik most ott vannak, azok mind a vezetéshez kötődnek! De objektíve bebizonyítható, pl. az egyetemi indexük alapján, hogy kevésbé tehetségesek, mint azok, akik sajnos nem bírnak fideszes-kapcsolattal!

      • Pannon GSM said

        Csak meg tudom erősíteni, amit Pannonegyetem írt. A Magyar irodalmi tanszéket meghatározta Kovács tudománytalan szógyökvonása, amivel csak azt bizonyította, hogy se a nyelvészethez, se az irodalomhoz nem ért. A maffia építéshez annál inkább. A Pannonegyetemen koncentrálta szógyökvonó tanítványait és a saját tehetségtelen fiát. A tanszéket Szitárra hagyta, aki azt “tanította” nekünk, hogy ne együnk tejfÖLt, mert az ÖL, ne menjünk fÖLfelé, mert az is ÖL stb. Ugyanezt a hülyeséget képviseli a dékán Horváth Géza, aki nemcsak Kovács rendőr tanítványa, hanem Hoffmann Rózsa veje. És itt van még a szörnyűséges Szilágyi Zsófia, aki amellett hogy szógyököt von, még egy erőszakos és gátlástalan karrierista is. Ezek mind a saját tanítványaikat akarák behozni, normális és tehetséges hallgató esélyt sem kap tudományos karrierre. A pozíciókat lefoglalták, és hogy semmi rtelmeset nem tanítanak, az eufemizmus. Hülyeségeket árasztanak ki magukból.

      • red rat said

        Kovács rendőrprofesszor azt hiszi, hogy a buta szójátékoktól és szócsavarásoktól ő lesz a magyar Derrida. Ahogy Veszprém a magyar Cambridge.

      • Rendőr bácsi said

        Veszprém züllesztését Kovács rendőr kezdte el. Bécsy Tamás idején még volt színvonal. Aztán jött Kovács rendőr és elkezdte a szófacsarásokat összevissza, és mivel csak oroszul tud, a magyar szavakat is az orosz hasonló hangzásúakból vezette le és ezt nevezte ő tudománynak. Még azt se mondhatni, hogy etimológiát művelt volna, mert azt se tudja, mi az, és ahhoz még pár idegen nyelvet kellene tudni, legalább latinul. Aztán betelepítette a szeretőjét, Szitárt, a fiát, a semmire se jó Kiskovácsot és a magyar szakkal se rendelkező tanítványát, Horváth Gézát. Ez utóbbi Hoffmann Rózsa veje.

      • zimmezum said

        Kovács a magyar Derridának képzelte magát, Szitár meg Szilágyi pedig helyeselt!

    • foltos hiéna said

      A pedagógia tanszék vezetője meg Zsolnainé Mátyási Mária, egy primitív paraszt picsa.
      A vénember már régen elpatkolt de a hájas paraszt felesége még mindig itt van. Ez itt Veszprémben a szint.

    • Pannónia said

      A veszprémi egyetem reménytelen. Előbb a szógyökvonó Kovács rendőr bandája dúlta fel, utána jött a politikus-rokonság: Navracsics és Hoffmann Rózsa pereputtya. Tanítani ott nem a tehetséges hallgatók fognak, hanem a kontraszelektáltak kontraszelektáltjai. Már nem is Nagykovács, hanem a Kiskovács epigonjai. Erre a bölcsészkarra kár a kormánynak egy fillért is költeni. Hiszen ezek az ún. oktatók értéket tényleg nem termelnek, viszont állami pénzen tengetik az életüket, és csak az érdekli őket, hogy állami pénzen kihúzzák a nyugdíjig. Mert erről van szó, kedves Pannon Egyetem.

  17. kobila said

    Az atlatszo.hu megtudta,n hogy orosz szerveren működik a Lánchíd Rádió és a Deres TV
    Ők tették fel a köcsöglistát mindazokról, akik érdeklődtek a Budapest Pride rendezvényei iránt.
    http://atlatszo.hu/2013/07/05/orosz-szerveren-uzemel-a-deres-tv-es-a-szent-korona-radio/
    Tegyük hozzá: az orosz kapcsolat a KÁROLIN KERESZTÖL MŰKÖDIK.
    Működtetői Kun Miklós (Kun Béla unokája), Kovács a kárpátalji rendőr és az IMO-s Hermann, a már rég felébresztett alvóügynök.

  18. presbiter said

    “Rugalmasnak, ugyanakkor kritikusnak kell lenni” – ezt mondta Budapesten Guy Liagre, az Európai Egyházi Konferenciájának főtitkára. A közös cselekvés legfőbb célját a “keresztény hang megerősítésében” látta.
    http://reformatus.hu/mutat/8456/
    Itt a Károlin pedig a leginkább elítélendő bűncselekményeket követi el napi gyakorisággal Szabó András, Balla Péter, Kovács Barnabás és bűntársaik.
    Azt hiszitek, nem látja az egész keresztény világ, hogy hova züllöttetek???

  19. fatal deceit said

    Tegnap, július 5-én 15 órakor tartották a Károli BTK tanévzáró ünnepélyét a Fasori Templomban.
    Ezt az új honlapról tudtuk meg. Amely most rohadtnarancs színbenb tündököl.
    Kinek van kétsége afelől, hogy a Károli a Fidesz valagában székel???

  20. dunántúli teológus said

    Ma volt Pápán a teológusok évzárója.
    Püspök urunk gyönyörű beszédet mondott.
    Hogy valami olyasmiről is legyen szó itt, ami a szívet és a lelket gyönyörködteti.

  21. Gál Laci jelenti said

    Engem Szabó Andrásék azért ajánlottak be Balog miniszternek, mert képesnek tartanak arra, hogy éket verjek Klinghammer István és Hoffmann Rózsa közé. Megteszem, amit lehet, az éket már bevertem. Klinghammer hamarosan repül 🙂

    • EMMI said

      Ez így igaz, Hoffmann Rózsa már 3 napja nem áll szóba Klinghammer Istvánnal. Magam hallottam, amikor Klinghammer panaszosan esengett bocsánatért Rózsi néni ajtaja előtt… 😦

  22. Klinghammer said

    Pedig tegnap este még szerenádot is adtam az ablaka alatt:

    “Eltörött a hegedűm, nem akar szólalni.
    Rózsi, Rózsi mi bajod, mért nem akarsz szólni?
    A hegedűm majd meg reparálom,
    szólalj meg hát rubintos virágom.”

    🙂

    • Rózsika néni said

      Gál Laci jól dolgozik. Papiron Klinghammer titkára, ténylegesen az én emberem. Klinghammert ki akarom rúgatni, mert folyton beszól nekem. Gál Laci ebben a kezemre játszik. Ő már a Károlin is bevált. Papiron Bíró Marika embere volt, aki felfedezte és idehozta, aztán gyakorlatilag elárulta, mint mindenkit.

    • Rózsika néni said

      Nem akarok több kalapács-zengést és szerenádot sem. El Klinghammerrel, ide nekem Szabó Andrást. Érzem, jól kijövünk majd egymással. Kovács rendőr, aki Veszprémben meghágta a lányomat, még sose adott rossz tanácsot. Gál Laci is nagyszerűen bevált. Teszi a dolgát. Már kifele áll Klinghammer szerekere rúdja. Őt Szabó András küldte ide helycsinálónak, úgyhogy Szabó András megérdemli Klinghammer helyét!

  23. cinikus barom said

    Gállacit Szabó András ajánlotta be Balognak.
    Eddig hűségesen szolgált neki: jelentett neki Tepsiről.
    A terv most az, hogy Gállaci megbuktatja Klinghammert és akkor Szabó lesz az államtitkár!!!

    • EMMI said

      Tényleg Szabó András ajánlotta be a sima képű és modorú buzi férget, de az ötlet Kovács rendőrtől származik. De Kovács rendőr nem járulhatott a csuhás miniszter színe elé, mert nem jár templomba.

      • KGB said

        Nekünk nagy csapás, hogy Gál Laci elment a minisztériumba. Ferencz Zolival ketten nem tudunk elég terhelő adatot gyűjteni a Tepsiről. Így valszeg marad még egy évig dékán. Pedig Gál Lacival együtt szeptemberre már leváltattuk volna. 😦

  24. ÁJK-s hallgató said

    Ez a tömör picsa még a Fővárosi Főügyészségen van? Be kéne panaszolni az EU-nál a Fővárosi Főügyészséget!

    • Paragraf said

      Írjunk petíciókat, hogy rúgják ki Tömöri Ibolyát az ügyészségről és vonják vissza a jogi diplomáját mert megszegte az avatáskor tett esküjét.

      • ask jerves said

        Arra gondolsz amit tegnap gajdoltak a károlis értelmi fogyatékosok az igazság szolgálatáról meg az erkölcsről??

      • Paragraf said

        Aha. Arra. Én is hallottam. Már az se vette komolyan aki előolvasta…

  25. Bécsi úti said

    http://mno.hu/belfold/elhunyt-buda-bela-1171211
    A most elhunyt Buda Béla pályájának leszálló ágában a Károlin is megfordult. Bagdy Banya szövetségese volt, de aztán Banya valamiért megszabadult tőle. Behozta a helyére Vargha Andrást, aki egyébként jó választás, ráadásul van MTA doktori címe, ami Banyának máig sincs.

  26. ask jerves said

    Hát amikor utánamondták a kis lotyónak, még a pofájukból se vették ki a rágót és a kezüket se vették le az ellenkező nemű debil fenekéről, sliccéről.
    Az évzáró igazi PROLI HORROS SHOW volt. Csak a Balla hiányzott fájdalmasan.

  27. Kisjogász said

    Már ritkán járok errefelé, de Tömöri Ibolya irata felháborított. Azt akarja, hogy Szabó ússza meg. De mire föl? Gondoskodom róla (személyesen, fb-on, e-mailben), hogy ennek a korrupt ügyésznőnek a nevét a szakma megismerje. Megérdemli a hírnevet!

    (Már Nagyjogász lettem, de a nickemet megtartom.)

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: