Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Potholes and traps on Pál’s way 3. Pál’s transfiguration (Kátyúk és kelepcék a páli úton 3. (Pál)Urunk színeváltozása)

Posted by jhnnsclvn - október 9, 2013

Pál József párttitkárPál narancsszínben

Szerző: Villa d’Este

Amikor azzal bíztak meg, hogy foglaljam össze a két képen látható úrnak a történetét –vörös nyakkendővel jelzett komcsi időszaktól a narancsszínű nyakkendős fidesznyikségig –, tudtam, hogy lehetetlen feladatra vállalkozom. Hiszen monográfiát kéne írni Pál József dicstelen pályafutásáról. De még a monográfia műfaját sem olyan könnyű meghatározni. Pszichopatológiai leírásra alkalmas Pál küzdelme a neves képzőművész apa nyomasztó szellemével és tehetséges unokatestvére, Pál Ferenc jelenlétével. (Az utóbbi iránti rokonszenvünk egyébként rohamosan csökkent, mikor dékánhelyettesként, sötétlila csokornyakkendőben bezáratta az ELTÉN az OHÁ-sok és HAHÁ-sok közös rendezvényén a termet.)

Pál Józsefre visszatérve már az is felfoghatatlan, hogyan képes az olasz reneszánsszal foglalkozni egy olyan ember, akibe még annyi ízlés se szorult, hogy Dante nevét méltatlanul viselő kompendiumát ne saját hordóhasa és ágyéka elé helyezve mutogassa  (L. az első képet.)

Pál József, a tehetségtelen ifjonc mindenképpen karriert akart csinálni, mégpedig italianisztikában és Szegeden. Ehhez megfelelő mentort választott magának Fried István személyében, akit elöl-hátul a szó minden értelmében kiszolgált. Nincs kifogásunk Fried tanár úr közismert “másságával” szemben, amíg ez magánügy lenne. De Fried tanár úr fénykorában Szegeden modern filológiából ez volt az egyetemista fiúk előtt a karrier egyetlen útja. (A lányokat felejtsük el, nekik esélyük sem volt.) Hány tehetséges fiatal szorult ki Szegeden azért a tudományból, mert ha mégoly finoman is, de visszautasította Fried tanár úr intim közeledését. És hány csúszómászó jutott be, aki nem… Fried tanár úrral mégsem a “mássága” volt a legnagyobb baj, hanem hogy kiszolgálta a mindenkori hatalmat, utasításra emelt föl, és hullajtott porba fejeket. Méltán nevezték őt Blaha Lujza után szabadon a “Nemzet Nyalogányának”. A tehetségtelen, de ambíciózus Pál mindkét aberrált úton követte őt. Így lett belőle a “nyalogány nyalogánya”. Eddig ez még a psychopatologia sexualis része is lehetne, hátha rájött az ízére? (Élénk képzeletű olvasóink itt hagyják abba az olvasást!) De komolyra fordítva a szót: Fried tanár úr teljes körű “kiszolgálása” azt bizonyítja, hogy Pál már egyetemistaként sem riadt vissza semmitől a karrier érdekében.

https://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/03/28/the-boot-lickers-boot-licker-pal-a-nyalogany-nyaloganya/

Készülő monográfiánk itt átfordul a politikai krimi műfajába. Pál József a maga végtelen aljasságával és stupiditásával bármely hatalom kiszolgálására képes volt. Horn Gyula kormányzása és Fodor Gábor minisztersége alatt megcsípte a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatói posztját. Rövid ideig államtitkár-helyettes is volt.

Jellemző rá, hogy stílusérzéke még bűnözés közben sem nyilvánul meg: képes benne lenni a legprimitívebb, legpitibb csalásokban. Így lett bűntársa annak a Biernaczky Szilárdnak, aki a Károlin is rontotta a levegőt a 90-es években, s akit Szabó András 1998-ban főnökével, Erdélyi Istvánnal és nagyszerű kollégájával, Püspöki Nagy Péterrel együtt kirúgatott. Biernaczky először munkaügyi bírósághoz fordult.  Szabó András őellene is tett egy hamis tanúallomást – kétségbe vonta  Biernaczky kandidátusi fokozatát, pedig annak védésén maga is ott ült a Reviczky u. 4/c első emeleti dísztermében.  Biernaczky később visszavonta a keresetét és homályos háttéralkuk alapján színvonaltalan könyvein “egyetemi könyvkiadó”-ként jelölhette meg magát, a KRE helyiségeiben tanyázott stb. Ekkoriban csinálta Pál Jóskával együtt azt a nevezetes stiklit, mikor két millióért (amit állítólag kétszer is felvett, tehát összesen négy millióért) mindössze két példányban adott ki egy könyvet.

https://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/03/27/malversazione-a-la-jozsef-pal-a-csalo-es-sikkaszto-mundus-duo/

Rövidre fogva: Pál legnagyobb gazemberségeit Kulcsár-Szabó Ernő szegedi és MAB-ba delegált pribékeként követte el. És itt már tárgyunknál vagyunk: a KSZE meny Hansági Ágnes habilitáltatásánál és Mészáros Márton/István Phd-ztatásánál. KSZE beígérte neki jutalomként az akadémikusságot, ez azonban nem sikerült.

Politikailag – mint a második képen látható nyakkendője színe is mutatja – most fideszbérenc. (Persze bármikor visszapirosodik, ha úgy alakulnak a választások.) A választás előestéjén, 2010 tavaszán, a Fidesz és saját maga érdekében aljas támadást indított a Szegedi Egyetem rektora ellen a Magyar Nemzetben. Pál egyik célja, hogy rektor legyen Szegeden és nagykövet Rómában, ha lehet, egyidejűleg. De ezzel, úgy tűnik, kihúzta a gyufát. Szegeden és az MTA környékén is megelégelték Pál gaztetteit és nem hagyják, hogy az egyetlen szocialista nagyvárosban egy ilyen patkány rontsa a fiatalokat. (Mert, ugye, amit Fried professzortól tanult, azt szívesen továbbadja a serdületlen ifjúságnak is.)

Egyelőre ennyi. Ha egy egész könyv talán nem is, de a Károli bűnügyi krónikájának egy fejezete biztosan róla fog szólni.

50 hozzászólás to “Potholes and traps on Pál’s way 3. Pál’s transfiguration (Kátyúk és kelepcék a páli úton 3. (Pál)Urunk színeváltozása)”

  1. Netfigyelő said

    Pál József bűncselekményék híre szárnyala neten, most pl. itt bukkantam rá:
    http://www.tozsdecapak.hu/article/3/
    Már a tőzsdecápák is Pált marcangolják 🙂

    • Szegedi Kolléga said

      Nagyon sok helyen fönn van, üzleti blogokban, hírfórumokon. Pál és Mészáros együtt nagyon “népszerűek” lettek 🙂

  2. law and order said

    Persze ne feledkezzünk meg Kulcsár-Szabó Ernőről sem, elvégre a Mészáros és Hansági ügyet ő iniciálta.

  3. keresztény júdások said

    Majsai nagytiszteletű úrnak igaza an, Bölcskei is júdás módon viselkedett az egyházügyi törénnyel kapcsolatban.
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/332331_egyhazforum_vilag_nezet_xvii_testverkozossegi

  4. irish coffee said

    Fel nem foghatom, hogy tűrheti Botka polgármester, hogy egy tisztességes szocialista nagyvárosban egy ilyen mocskos fideszpribék görény rontsa az ifjúságot, mint Páljóska.

  5. fineszes said

    Páljóska gazdája Orbán megint a Hősök terén!
    http://hvg.hu/velemeny/20131009_Orban_a_Hosok_teren_a_nagy_beakadas

  6. Volt szegedi diák said

    Itt a SZTE-n mindenki ismerte a Fried-fiúkat. Aki ennek a buzinak a protezsáltja volt mind lefeküdt vele. Pál József még az első generációs szeretőihez tartozott. Akkoriban rángatták elő Friedet a Széchenyi könyvtárból és helyezték ide hozzánk Szegedre. Mindenkinek jobb lett volna, ha hagyják a könyvek között porosodni. Kevesebb kárt tett volna, ha csak a könyvekkel él nemi életet.

    • Mundus said

      Micsoda piti alak! Még a Sajógalgócon élő 82 éves Ivánfi Jenő bácsi 2 milláját is lenyúlta a szélhámos haverjával, Biernaczkyval!

  7. Gálferences barátja said

    Szegeden áll a bál: nemcsak Pál van reflektorfényben, hanem Kiss-Rigó, Koncz Betty és a gálferences blog is újra: http://szeged.hir24.hu/szeged/2013/10/09/focicsapat-miatt-kutakodtak-a-puspoksegen-az-adonyomozok

    • Lord Dunsany said

      “Az Egyházmegye azt valószínűsíti, hogy a feljelentő(k) nem politikai szándékkal járt(ak) el, hanem pszichiátriai kezelés alatt álló, vagy arra szoruló személy(ek)ről van szó”

      Ezt az érvet már hallottam a johannesblog-károli történetben is valahol. Az egész ügyet ideje lenne már lezárni, ha valaki bűnözött bűnhődjön, ha valaki beteg az meg gyógyuljon. Ha minden így menne tovább azzal mindkét fél csak a saját állapotát súlyosbítaná.

      • Pszichiáter said

        Jól vagy, Lordom? A bűnözők nevezik pszichopatának a leleplezőket mindenütt. Persze, hogy hallottad az érvet – Szabó Andrástól. Ő ezt szajkózza, mint egy papagáj. Aki az ő gazságait feltárja, az beteg lelkű. És mért beteg a lelke? Mert őbele reménytelenül szerelmes. A szegedi feljelentők biztosan nem pszichopaták, mert akkor nem lepnék el állig felfegyverzett fináncok a SZTE-t és a GFHF-et. Gondolod, hogy egy kacsára mentek ki a rendőrök ebben a jelmezben? Amúgy hogy a fenébe lehet a bűnözőket megbüntetni, ha a rendőrség és az ügyészség falaz nekik? Ha végre megbünhődnének, bizisten vége lenne az egésznek. De egyelőre az áldozatok szívnak továbbra is. Igazságszolgáltatás nélkül nincs béke. Kezelésre pedig Szabó András és Petrőczi szorul. Kezeli őket valaki? Akkor meg hogy akarsz véget vetni a vitának? Mit nyújtotok nekünk azért cserébe, hogy abbahagyjuk? Mi szívjunk tovább, a bűnösök pedig ünnepeljék magukat? Köszönjük, NEM.

      • Gfhfes said

        Te ezt beszoptad? Hogy Kiss-Rigó lepszichopatázza az őt feljelentőt? Vagy naiv vagy, vagy elfogult.

      • Olvasni tudni kell said

        Ki mondja azt, hogy a feljelentők pszichopaták? A feljelentett egyházmegye. Vagyis az érintett. És ki hiszi ezt el nekik? Egyedül Lord Dummkopf…

      • Justice for victims said

        Úgy látszik, te még mindig nem érted, miért keletkezett és miért maradt fenn ez a blog mindezidáig? Azért, hogy a Károli és a református egyház ártatlanul meghurcolt áldozatait rehabilitálják. Amíg ezt el nem érjük, nincs miért abbahagynunk!

      • Kirúgottak klubja said

        Tegyük le a fegyvert a semmiért? Hülyének nézel? Ha ezt tennénk, valóban betegek lennénk. Rehabilitációt és jóvátételt akarunk!

      • Eszter said

        Nem szándékozom megvédeni Lord Dunsany urat,de aki nem tapasztalta meg a saját bőrén, vagy egészen közelről, hogyan képesek a hasonszőrűek a hozzájuk hűségeseket egekbe emelni, s a velük egyet nem értőket elsöpörni az útból, szakmailag és erkölcsileg ellehetetlenítve,akár börtönbe juttatva, az nem értheti meg amiről itt írtok. Az nem tudja, hogy pénzért előrelépésért, megbecsülésért könnyedén talál hamisítókat, hamis tanúkat, s ha azok ki akarnak szállni ellenük is kész bizonyítékoktól rettegve még mélyebbre süllyednek, s jöhet a pszichiátria is akár. Én itt felháborodottak kiáltását hallom, akik nem tudnak/nem tudunk megbékélni azzal, ami egyházunkban történik.Miért is? Talán azért,mert Isten belehelyezett bennünket ebbe az egyházba, mert szeretnénk tisztán Isten akarata szerint élni, hogy azok , akiknek nincs “emberük” megláthassák rajtunk keresztül is, hogy van Istenünk/Istenük!

        Kedves Lord!

        http://ttre.hu/hirek/keruleti/bizonytalan-tanevkezdes

        (Micsoda ravasz lázítás, hiszen az egyházi vezetés javaslatára fizetik az ügyvédet iszonyatos pénzért, nyomozás lassítására, hogy utána el lehessen kenni.)
        Nem is értem talán a vizsgálatot végzők a felelősek? Vagy azok, akik ahelyett, hogy elfogadták volna, hogy kiderültek dolgok és levonják a konzekvenciát és megteszik, amit meg kell tenniük, helyette milliókét állami pénzen ügyvédet fizetnek,a vizsgálatot végző szerv ellen,s miután annak betekintése van az iratokba, felkeresik azokat, akik nem hazudtak, s megfenyegetik, vagy más módszerrel vallomásuk visszavonására kényszerítik őket. S ki fog börtönbe kerülni? A csaló? NEM! Hanem az, aki az igazat mondta, ” hamis tanúzásért! Hát nem ördögi?Dehogy nem! Számomra mindezek azt bizonyítják, hogy Isten élő hatalmas Úr, s mérhetetlen harc van a lelkekért!Ideje lenne az “Ige Egyházának”valóban az “Ige Egyházává” válnia!

      • Eszter nagyon pontosan leírta azt, amit a jelenlegi Református Egyház vezetői tesznek. Minden eszközzel üldözik a becsületeseket, akik nem gazsulálnak nekik, és semmilyen bűncselekménytől nem riadnak vissza, hogy bosszút álljanak rajtuk, akár hamis tanúkkal és hamis bizonyatékokkal börtönbe juttatják őket. Nem lehet nem harcolni ellenük, mert akkor nemcsak az egzisztenciánkat veszítjük el, hanem a becsületünket, az arcunkat, sőt, akár a szemlyi szabadságunkat is. Okvetlenül szükséges, hogy az ártatlanul megrágalmazottakat és meghurcoltakat teljes körűen rehabilitálják, ez a cél, és amíg ezt nem érjük el, a harcunkat folytatjuk. Ha soha nem rehabilitálnak bennünket, akkor a harc örökké fog tartani. Ennyire egyszerű ez. Lord Dunsany, téged az élet nyilvánvalóan megkímélt azoktól a tapasztalatoktól, amit Eszter megszezett, és amit mi is megszereztünk itt a Károlin. Eszter pontosan látja, valóban ez a különbség köztünk.

      • Füredi said

        A http://ttre.hu/hirek/keruleti/bizonytalan-tanevkezdes linkhez. Tipikus mocskos kálvinista módszer. Ők okozzák a problémát, és rákenik ártatlan bűnbakokra, akik nem fexenek le nekik. És még fellázítják hozzá a zsinatot és az összes református oktatási intézményt. Ocsmány rágalmazó gazemberek! Még hogy titeket ne leplezzünk le? Reszkess Bölcskei és Tarr, a 115 milkós sikkasztást nem ússzátok meg. Igaz hogy miliárdokat loptatok de a 115 milkót bizonyítni is tudjuk.

  8. szkizo dad said

    Akkor lennénk tényleg debilek, ha megtennénk. De nem! Ilyen könnyen nem ússzátok meg! Kinek az oldalán állsz, Lord Dummkopf?

    • Lord Dunsany said

      Szó nincs ilyenről.kb. 2010 óta olvasom a blogot,illetve amikor még a pontilyen v. pontolyan álnevű ember kezdte osztani a károlit. A hátteremről annyit, hogy jártam 1 évet a 2000-es évek közepén arra az egyetemre, de munka miatt nem tudtam folytatni. Elmondom, hogy milyen kép alakult ki bennem a történetről. Nem azért mert beszédkényszerem van, hanem mert szeretnék segíteni nektek a véleményemmel.

      Az első ami úgy évek távlatában feltűnt, hogy általában gondosan dokumentáltok.mindent. Ez tényleg egyedi, mert általában csak beszélni szoktak ilyenkor, és jó, hogy tudtok mutatni bizonyítékokat. A másik, hogy nekem úgy tűnik, hogy ti lényegében ki akarjátok végezni azokat a személyeket (kulcsárék, balla, Fried, Pál. Mészáros stb.) akiket bűnösként beazonosítottatok, és ehhez a dokumentáltakon túl személyes infókat (email levelek például) és kommentelőktől kapott, az ügyet nem ismerők számára leellenőrizhetetlen véleményeket, állításokat, történeteket közöltök. Ezen felül a blogon értelmes beszélgetés kb. nincsen. Egymás hergelése, személyeskedés, szabó, petrőczi, mészáros stb. elmondása mindennek, szemét fidesz-orbánozás meg ilyenek vannak. Amikor néha idetéved valaki, aki hajlandó foglalkozni az általatok elmondottakkal és gondolkodni róla, akkor kb. azonnal rászabadul egy hordányi troll és elkezdik gyanusítgatni meg vele személyeskedni, amennyiben kétségeket vagy ellenvéleményt fogalmaz meg. Vagy itt volt pl. most nyáron,az a károlis gyerek aki nyert egy pályázatot és rögtön megkapta hogy biztos azért mert kulcsárseggnyaló, meg különben is egy utolsó senki. Vagy amikor a kommentelők világszínvonalú sportoló diákokat fikáznak, csak mert fenn vannak az egyetem honlapján. És még sok ilyen apróság, ami nekem pl. nem azt mondja, hogy ez a hely úgy ámblokk egészséges lelkű emberek gyülekezete. És ez újra eszembe jutott, amikor a Kiss püspök, a károlisok meg még anno a pontolyan is egész véletlenül egységesen utalnak arra, hogy itt valahol pár labilis elme lehet a képben.

      Egyáltalán nem lehetetlen, hogy valaki pszichotikus legyen és emellett hiteles dokumentumokat gyűjtsön bűnügyekről. Én megmondom hogy engem nem érdekel a blogolók elmeállapota, de az általuk felvetett ügyek igen. Pl. ehhez rengeteg energia és elhivatottság kell, ilyen részletesen utánajárni mindennek, simán lehet mögötte az, hogy az illetők megkattantak és a normálisnak vehetőnél sokkal több időt meg energiát fordítanak ezekre az ügyekre. Akinek meg pszichés problémái vannak az segítség hiányában a legritkább esetben van maga tisztában ezzel. Ne vegyétek sértésnek, és ez a kérdés egyébként független is az összegyűjtött információk értékétől.

      .

      • Justice for victims said

        Lord, azt te is elismered, hogy óriási értékű dokumentáció gyűlt össze ezen a blogon az állítások bizonyítására, sőt, azt is, hogy ezek különböző területekről származnak: minisztérium, rektori hivatalok, rendőrség, ügyészség, magánlevelek, de ide tartoznak a személyeskedő vagy akár gyűlölködő kommentek is. Ez a lényeg. Ha hallottál Foucaultról vagy Greenblattről, akkor tudod, hogy épp a heterogén diskurzusból áll össze a kortörténet és a kórtörténet diapozitívája. Mert tényleg elmebeteg jelenségől van szó. De nem a dokumentálók a betegek, hanem a jelenség: a Károli Egyetem, sőt, a Református Egyház. Mindkettőt pszichopata bűnözők irányítják. Védekezésül ők maguk bélyegzik elmebetegnek az ellenük lázadókat, mert se cáfolni, se bizonyítani nem tudnak semmit. Valójában az a személyeskedés, amit ők csinálnak: jobb esetben bizonyíték nélkül, rossz esetben hamis bizonyítékok alapján RÁGALMAZNAK. Jól értettem, szerinted fordítva van ez, és a rágalommal szembeni védekezés az elmebetegség?

      • Élsportoló said

        Szerintem a blogon nem fikázták a sportolókat. Ballát fikázták aki majdnem elsirta magát mer olimpikonok is jelentkeztek a Károlira. És azér is mer a sportsikert saját magának tulajdonitotta holott ezek már az érem birtokában kezték meg itt a tanulmányaikat, ebben a Károlinak semilyen érdeme nincs. Vagy az a fikázás hogy többek szerint a sportolók a könnyen megszrezhető papirér jöttek? Hiszen ez közismert ezt mindenki tudja, azér jelentkezik ide a zöm.

      • A szerkesztőség távollévő tagjai nevében is köszönjük az elismerést Lordnak az alapos dokumentációnkért. Amit Eszternek válaszoltam, az érvényes itt is, nem akarom megismételni. De egy valamit a hsz-odban nem értek. Mi az, hogy “normálisnál több idő”? Szerinted mennyi a becsület és jóhírnév védelmére normálisan fordítható idő, ha az ember négy évi blogolás után is süket fülekre talál az elkövetőknél? (Az elődblogokat a magyarországi szerverekről a Károli vagy az egyház letiltatta.) Szerintünk ugyanis, amíg megbélyegzettek vagyunk, a saját tisztázásunkra fordítható időnek nincs felső határa. Kóros elmeállapot jele lenne a becsület és jóhírnév védelme, a tények feltárása? Kifejtenéd?

      • Bomlott cimbalom said

        Nem vettem részt a múlt hétvégi szatmárnémeti kiránduláson de a Szabadság téri gyülekezeti tagok utólag beszámoltak róla. Miután Sipos Miklós istentiszteletet tartott Lóri bácsi emlékére az özvegy (Zsuzsa néni) azt kérte tőle hogy a továbbiakban foglalja imába a Visztmanvúd nevét és kérje Isten áldását a Viszti életére és tevékenységére hogy az lecsukathassa Hima Gabriellát. Kérdezte a lelkész hogy mit követett el az az asszonytestvér. Zsuzsa néni monta hogy az illető tanár létére órákat adott a lakásán. Egyszóval Lordnak igaza van. Van néhány bomlott elme az egyház körül.

      • Lord Dunsany said

        Hát leginkább arra gondolok, hogy évek óta gyűjtötök, posztoltok, feljelentetek, írjátok a beadványokat meg leveleztek olyan hivatalnokokkal akik talán tehetnének valamit az ügyben. És mi az eredménye ennek? Azt látom, hogy konkrétan majdnem semmi. Az érintettek nem reagálnak nyilvánosan (talán ez a Pál az egyetlen kivétel idáig), vizsgálat az ügyben nem indul, vagy ha mégis akkor azt állapítja meg, hogy minden oké. Az érintett személyek pozícióban maradnak, feltehetőleg ugyanúgy építik a klientúrájukat mint eddig. Sokáig lehetne ragozni, a lényeg hogy nincs se reakció, se következmény, vagy nagyon aránytalanul kicsi a felhozott dokumentumok súlyához képest..Szóval ha praktikusan nézzük, akkor rengeteg energiát fektettek be csekély eredménnyel, és most arról az eredményről beszélek amit ti kitűztetek magatok elé, tehát az egyház és intézményei megtisztítását és a visszaélők felelősségre vonását. Elnézést hogy ilyen nyers vagyok. Mert más eredménye nyilván van, pl. kulcsárék, pálék nyilván nem örülnek neki, nekem vagy bárki másnak aki olvassa ezeket az okiratokat legalábbis kérdésessé válik az érintettek magatartása, felháborodunk, esetleg óvatosan körbekérdezgetünk ilyesmik.

        Szóval én már rég elgondolkodtam volna azon, hogy ez a stratégia amit alkalmaztok hatékony-e. Beláthatóan nem, akkor viszont én biztosan nem ezt forszíroznám tovább, hanem megpróbálnék valami mást kitalálni. Ezzel szemben azt látom, hogy ti mégis valamiért ragaszkodtok ehhez a stratégiához. Erre a ragaszkodásra mondom, hogy nem józan ész és belátás szerint való, hanem valami más okozhatja. Számos példa van arra, hogy úgymond az “igazságkeresés megszállotja” lesz valakiből és sajnos nem a szent őrület jegyében. Mert az igazságkereséshez szerintem is ragaszkodni kell, viszont a módszerekhez már kevésbé. Tulajdonképpen most amit csináltok szerintem két dologra jó, az egyik az érintettek nyilvános megítélésének befolyásolása (ami, mivel a döntéshozó személyeket szemmel láthatóan nem sikerült megérinteni, nem visz el a céljaitokig), a másik pedig egy rossz berögződés kialakítása magatokban, u.is. még mindig azt hiszitek hogy az ilyen dokumentumok és véleménycikkek elvezethetnek a krédótokban kitűzöttekig, dacára a kézzelfogható tapasztalatoknak. Az ilyen ragaszkodást egy pszichológus valahol a kényszeresség és a mánia skáláján helyezhetné el. Nem kifejezetten a ti eseteteket nézve, hanem általában. A sikertelenség (tehát hogy még mindig nem sikerült az érintetteket rákényszeríteni arra, hogy felelősséget vállaljanak a tetteikért) rendkívül frusztráló tud lenni és vezethet kényszeres ragaszkodáshoz, amikor azt hisszük hogy csak keményebben és még többet kell csinálnunk ugyanazt amit eddig, holott egy teljes módszerváltásra lenne szükség. Azt nem mondom, hogy tudom a megoldást erre, mert nem tudom hogy mit lenne érdemes csinálni helyette ami hatékony, de ezeket a korlátokat látom a mostani munkátokban..

      • No dynamit said

        Mire gondolsz? Dugjunk dinamitot Szabó András, Balla Péter és Páljóska seggébe és röpítsük őket a levegőbe? Mi békés emberek vagyunk. Beérjük az információ nyilvánosságra hozásával, ami által egyre több olvasó ismeri meg a tényeket és egyre kínosabb lesz az érintetteknek, még akkor is ha pozícióban hagyja őket a hatalom, amelynek az egyház ki se látszik az ánuszából. Nem fogsz minket rádumálni egy erőszakos merényletre.

      • Rector said

        Dunsany, nem értelek. Szerinted az elhivatottság = eszelősség?

      • Ly Mythe de Sysiphe said

        Lordunk kicsit műveletlen. Nem tudja, hogy erről szól az emberiség történelme, kultúrája -a hiábavalónak tűnő, mégsem hiábavaló harcról:

        « Cet univers désormais sans maître ne lui paraît ni stérile, ni fertile. Chacun des grains de cette pierre, chaque éclat minéral de cette montagne pleine de nuit, à lui seul, forme un monde. La lutte elle-même vers les sommets suffit à remplir un cœur d’homme. Il faut imaginer Sisyphe heureux. »

        Ergo: Johannes és csapata nem őrültek, hanem hősök.

      • Genfi Emlékmű said

        De hiszen a megalkuvás nélküli harcról szól az egész protestantizus, akár a lutheri akár a kálvini változat:

        Kik ott álltatok, “nem tehetve másképp”,
        mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen,
        mert a langyosat kiköpi az Isten,
        kik után tárgyként maradt fönn a szándék,
        mennyi az igazság még öklötökben,
        mely négy százada oly nagy esküt markolt,
        mely kőbe s öröklétbe görcsösödten
        tartja ma is a bibliát s a kardot?

      • No eredmény said

        Lord Dunsany véleménye illyési átiratban. Itt még nagyobb az áldozat – 30 év véres háború, rengeteg halott, és az eredmény egyetlen betű:

        Megbuktatok! A haddal simára
        törölt kontinens – e fekete tábla –
        közepére mi iratott eredmény?
        Egy betű, egy már tréfának sem új
        buta betű s az is csak magyarul:
        mért több a keresztyén, mint a keresztény?
        Értelmet annyi millió halott
        véréből ennyit párolhattatok,
        midőn – feledve, kinek mi a dolga –
        karddal csaptatok ti is a Csomóba:
        a Föladatba, mely épp a kötés
        kibogozásával szép és merész.
        Ez az “eredmény”!

      • hier stehe ich und kann nicht anders... said

        Lord Dunsany nem tudom értede-e, mi az, hogy “ha bár hiába”, de “nem tehetek másként” (ezek híres idézetek a protestantizmusról):

        “ha nincs, ki a bűnnek ellenszegül
        s – ha úgy fordul, hát reménytelenül,
        de csak annál szebb önfeláldozásképp –
        odavágja, hogy “nem tehettem másképp!”,
        ma hol vagyunk?! Akkor tán elmarad
        a kín, a vér, akkor nincs áldozat,
        nincs – inkvizició?!
        Ha – bár “hiába” –
        Gusztáv Adolf nem ül harci lovára,
        jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább
        fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták,
        valdeusok, husziták, Bocskay
        írást-imát se tudó hajdui,
        hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár,
        amilyet az imént lemosolyogtál?
        Hiszed, hogy volna olyan-amilyen
        magyarság, ha nincs – Kálvin?
        Nem hiszem.

        Vagy mást mondok: szobádban volna villany,
        ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe?
        Hol kezdődött, hogy atomerő is van
        S holnap rakétán repülsz ki az űrbe?
        Övék az érdem, kiket sem a máglya
        nem riaszthatott vissza, sem a gálya –
        sem harcaik bukása,
        a léptenként fölmeredő “hiába”!
        Látták, vagy nem a céljuk,
        azt jól látták, hogy nincs visszafelé út;
        a mult, ahogy füst-vetve összeomlott,
        úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:
        előre! és ők vállalták e sorsot -”

        Mi is vállaljuk: “Itt állunk, nem tehetünk másképp”!

      • Lord Dunsany tolmácsa said

        Jelentem, LD érti: fanatikusak, azaz őrültek vagytok. Pont olyanok, mint Luther és Kálvin. Ergo, ők is őrültek voltak. Mindenki őrült, aki nem megalkuvó és konformista.

      • Lord Dunsany said

        Rectornak mondom, hogy az elhivatottság nem eszelősség, viszont mondjon egy olyan esetet amikor látatlanban meg tudta volna mondani valakiről, hogy amit csinál, azok az elhivatottság vagy az eszelősség jelei-e. Az elhivatottság lelki, az eszelősség mentális állapot, előbbi megismeréséhez sokkal mélyebb kapcsolat kell az adott személlyel mint utóbbihoz. Ön lehet hogy van olyan kapcsolatban a posztolókkal hogy ezt el tudja dönteni, én viszont nem. És mivel az én élettapasztalatom meg az, hogy mindenki a maga kis pogácsáját sütögeti és ez irányítja a cselekedeteit, ezért látatlanban nem tudom megelőlegezni senkinek a hősiességet. De ez, mint mondtam, egyáltalán nem számít abból a szempontból, hogy milyen adatokat hoznak nyilvánosságra és azok mit mutatnak. Szerintem aki céltudatos az a módszereit célszerűen választja meg az általa elfogadható erkölcsi normáknak megfelelően. (utalva itt a dinamitos megjegyzésre, amit én sem javaslok senkinek), ha nem ezt csinálod hanem ragaszkodsz egy adott módszerhez ami nem vagy alig visz közelebb a célodhoz akkor az egy teljesen más dolog, és csak magadnak okozol frusztrációt. Az a sziszifuszos szöveg sajnos nem tudom mit jelent, de Sziszifusz példája nem egy jó példa, hiszen azt a tevékenységet büntetésből adták ki neki, az elhivatottság meg nem büntetés lenne (nem úgy, mint valaki józan eszének elvétele ugye, szóval ez egy öngólszagú megjegyzés volt).

      • Rector said

        Dunsany, a Te élettapasztalatod redukáltabbnak tűnik a miénknél. Olvasd el Eszter hsz-át még egyszer, és megérted, mit élünk át.
        1. A francia szöveg nem a görög mítoszból, hanem Camus filozófiai értekezéséből való, és tökéletes példa: mindnyájan büntetésből kaptuk ezt a terhet, nem önként választottuk, mégse tehetjük le a sziklánkat. Veled ellentétben, mi akkor éreznénk magunkat frusztráltnak, ha abbahagynánk a görgetést, mert akkor feladtuk, megfutamodtunk. A ránk mért sors elhivatottsággá vált, mert csak előre menekülhetünk.
        2. Ha nem érted a franciát, olvasd el Illyés versét, ugyanazt mondja, ráadásul abban benne van a te álláspontod is (fölösleges, eredménytelen, hagyjuk abba) és a valódi protestánsoké (ha bár hiába – mégis folytassuk). Távlatokból visszanézve semmilyen jobbító szándékú harc nem hiábavaló, az eredmény később látszik.
        3. Ha az adott módszer nem visz közelebb, akkor miért folytatjuk? Egyrészt sok fronton harcolunk, másrészt a kommunikációról nem mondhatunk le. Ez egy kommunikációs háború, a neten egyenlő esélyekkel küzdünk. A hatóságok előtt nem, mert az egyház és az államhatalom összefonódása miatt az állítólag független igazságszolgáltatás csírájában elfojt mindent. Persze ott sem adjuk fel, irány Strasbourg.
        4. Te sem javasoltál más módszert. A kommunikáció az egyetlen, amit még nem tudtak elfojtani, de hogy zavarja őket, az ezerszázalék. Ha ártatlannak tartanák, miért tiltatták volna le az első 4 blogunkat, és miért korlátozták egy csomószor a blogunkhoz való hozzáférést? A blog erős és hatékony fegyver. Hogy nincs még súlyosabb következménye, az nem a módszer hibája, hanem a társadalomé. Törvénysértések feltárásának minden jogállamba van következménye. Ha mégsincs, akkor nem élünk jogállamban. Tehát harcolunk érte.

      • zimmezum said

        Lord Dummkopf Jani nagyon túlbecsülöd te magadat ha azt hiszed hogy elég ha pszichotikusnak nevezel bennünket, arra szívünkhöz kapunk és elnémulunk…
        …………….kimoderálva – a szerk.
        Bennünket nem befolyásolsz.
        …….kimoderálva – a szerk.

  9. Szegedi hírek said

    Pál Jóska migrént kapott a tőzsdecápák blogon megjelent portrétól, ami őt hamisítónak nevezte. A felesége a fejét borogatja, Gegely és Judit nevű gyerekei pedig telespamelik a netet a papa hazug apológiájával. Nem sok sikerrel. Se nem lájkolják, se nem osztják meg őket.

    • Fb said

      Pál Juditot nem osztotta meg eddig senki. Pál Gergely 2 napja fentlevő posztját amit az apja írt védekezésül eddig összesen 4-en: Pál Judit, Pál Gábor, Pál Marcell és Radics Milán. Szegedibennfentest, agrárhaszont, tőzsdecápákat és a Johannesblogot sokkal többen olvassák, és nem a szerkesztők saját családtagjai 🙂

    • Pálgium Szögedön said

      Újabb újraközlések Pál József rektorhelyettes okirathamisításáról:
      http://szegedem.hu/olvasoi-levelek/2013/10/01/palgium-szegeden/

      • tóratartó said

        Nem lehet feltartóztatni Pál, Balla, Kulcsár-Szabó és a többiek leleplezését.
        Lord Dummkopf le akar bennünket beszélni a stratégiánkról. Na de ilyen bután és primitíven??? Na ne!

      • Kirúgottak klubja said

        Lord Dummkopf szerint abba kéne már a blogolást hagyni. Rendbe, mi is ezt szeretnénk. Ehhez csak annyi kell, hogy minden igazságtalanul kirúgottat vegyenek azonnak vissza, és fizesék ki a bérüket kirúgásuk napjától a visszavétel napjáig. És utána se baszogassák őket, hanem hagyják őket dolgozni. Ezen felül márcsak Szabó András és Balla Péter fejét követeljük. Ha ez a két apróság megvan, ígérem, leállunk. 🙂

      • Mér gondolja Lord Dummkopf hogy nincs hatásunk? Ahogy beindultunk, visszavonatták Szabó Andrással a rektori pályázatát, utána leváltották a dékánságról, majd az intézetigazgatóságról is. Már nemcsak Szabó, hanem Hansági és Hermann kiskirályságának is vége. Koncz Bettyt a dékáni pályázata kapcsán kinyírtuk. Az IDI botrányos működését felszámoltuk. A püspökök és pereputtyuk úgy szisszen föl a blogunk hallatán, mint akiket vipera mart meg. Szabó és Bölcskei püspökök jobban gyűlölik egymást, mint minket, de miattunk, mert mindent megírunk az egymás elleni intrikáikról. A Wismanwoodot lelepleztük. Bebizonyítottuk Bölcskei és Tarr sikkasztását és most épp azon vagyunk, hogy Pál törvénysértését is 100%-ig feltárjuk. Kétszer használta anyagunkat a 168 óra, kétszer a hvg, és egy csomó blog hivatkozik ránk. Naponta többszáz olvasónk van, kurrens témáknál a kattintás 2,5-3 ezerig is felmegy. És még sorolhatnám hosszan az eredményeinket. Ez kevés? Többet nagy példányszámú újságok se érnek el. Még egyik se számolta fel a korrupciót. Ez nekünk se sikerült egyik napról a másikra, de folyamatosan dolgozunk rajta. És eszünk ágában sincs abbahagyni 🙂

      • régi kolléga said

        És miért nem lett Páljóska tavaly akadémikus?
        A mi posztjaink miatt!

  10. huncutság said

    küldtem a gusztávra egy humoros képet!

  11. szkizo dad said

    Jakab Attila újabb írása!
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/332618_valamit_valamiert

    • Netfigyelő said

      Fontos írás a magyarok szolgalelkűségéről. Ráadásul az egyik linkről egyenesen a ravaszlaszlobaratikor blogra szánkázunk, onnan pedig ide.

  12. szabó a gyilkos fasiszta said

    Szabó tovább folytatja szarszínű blogját.
    http://szaboandras54.blogspot.hu/2013/10/apai-nagymamam.html
    Most a nagyanyja van soron, akiről azt állítja, hogy rokona Arany Jánosnak.
    Rossz hírem van, Szabó: a nagyanyád neked is rokonod,márpedig neked a sátán is belekontárkodott a születésedbe, mocskos gazember.
    És hogy milyen alávalóan hazudsz, arról a munkaügyi bíróságon tárolt hazug tanúvallomásaid a legbeszédesebb bizonyítékok.

  13. Lord Dunsany said

    Na látjátok, pont erről beszéltem: 1 nap után ott tartunk, hogy műveletlen vagyok,hülye vagyok, fizetett ügynök vagyok, erőszakra akarlak rávenni titeket,meg hogy abbahagyjátok a blogolást. Ne csodálkozzatok ha az emberek az ilyet támadónak és paranoidnak gondolják.

    Károli Gáspárnak még utoljára annyit, hogy nagyjából azt próbálom itt mondani az elejétől fogva, hogy az egyház megtisztítása és a bűnösök felelősségre vonása szempontjából elenyésző a hatása. Ha a céljaitok közben átalakultak vagy kiegyeztek azzal, hogy a kiválasztott embereknek kisebb-nagyobb problémákat okozzatok, meg minél több emberrel megismertessetek dokumentumokat, akkor nagyonis hatékonyak vagytok, én viszont nem látom hogy ez hogyan függ össze a kijelentett céljaitokkal.

    • Judge said

      Kedves Lord!
      Sajnos nem tehetem rá s.k. a bilincset Szabó András, Balla Péter, Kovács Barnabás vagy Pál Jóska kezére. Az ügyészére sem, aki a nyilvánvaló, jól minősíthető és feketén-fehéren bizonyított, sőt, beismert bűncselekményekről nem átallja leírni hogy nem bűncselekmény vagy nem bizonyítható, vagy hogy Szabó András passzióból bocsátott ki hivatalosnak látszó irtokat, pl. felkérő leveleket, PhD-fokozatokat odaítélő határozatokat, bár pecséttel, céges papíron, dékánként aláírva, de ez nem hivatalos irat, csak magánemberi firkálmány. Persze még magánokirat-hamisításért sem ülteti őt a vádlottak padjára. Ha ilyenek az ügyészeink, akkor nemcsak az igazságszolgáltatás nem működik, hanem még a jogszolgáltatás sem. Önbíráskodásra pedig – törvénytisztetlő állampolgárként – nem vagyok hajlandó. Marad a nyilvánosság előtti tényfeltárás. Ha tudsz ennél jobbat, szólj.
      (Úgy látom, hogy a sértegető hsz-t a szerkesztőség már kmoderálta. Egy fórumhoz mindenféle népség hozzászól, ez előre kiszűrhetetlen.)

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: