Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Potholes and traps on Pál’s way 6. Pál the liar (Kátyúk és kelepcék a páli úton 6. Pál, a hazug)

Posted by jhnnsclvn - október 20, 2013

Pál József vörös nyakkendővel

Pál József vörös nyakkendővel   

Lonovics János SZTE Doktori Intézet elnöke

Lonovics János
SZTE Doktori Intézet elnöke

Szerző: Szegedi Kolléga

Pál József apológiájában azt állította, hogy az első jelzés Mészáros védésének szabálytalansága ügyében csak két hónappal a szegedi védés után, 2011 januárjában érkezett. A második jelzés pedig már a BRFK megkeresése volt. Sem előbb nem érkezett jelzés, sem kettőnél több figyelmeztetés nem volt: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2013/10/11/beatrices-bloomy-innocence-beatrice-hamvas-artatlansaga/ Pál József arcátlanul hazudik. Mi már 2010. június 10-én figyelmeztettük a SZTE Doktori Intézetének vezetését és tagjait Mészáros Márton eljárásra jelentkezésének törvénytelenségére, másolattal az egyetem és a kar vezetésének. A Ravasz László Baráti Kör a figyelmeztetést a védés előtt egy héttel a SZTE vezetőinek, oktatóinak elküldte, majd megismételte, valósággal bombázva őket. A teljes levelezést nem tudjuk közreadni, mert több száz e-mail íródott az ügyben, java részük még a védés előtt. De néhány levelet bizonyításképpen közreadunk. Ezeken jól látható a címzettek e-mail-címe, amely bizonyítja, hogy Szegeden már a védés előtt a fél egyetem tudott a szabálytalan eljárásról, így a rektor, a dékán, a Doktori Intézet elnöke, titkára, összes tagja, köztük jogászprofesszorok és többszáz oktató. Az állítólagos jogászprofesszori szakvéleményt mégsem ekkor készíttették el. Pál apológiája szerint ez már nemcsak a védés, hanem a rendőrségi megkeresés után történt, tehát több hónapos késlekedéssel. Ha egyáltalán megtörtént. Ha egyáltalán létezik ilyen szakvélemény, hiszen Pál csak állította ezt, de Szegeden senki sem látta, a jogászok tagadják, hogy ilyen “szakvéleményt” adtak volna, azt Pál a mai napig nem szkennelte be.

Jhnnsclvn.Szte1

Jhnnsclvn.Szte2

RLBK.SZTE1RLBK.SZTE2Az alábbiakban közreadjuk az e-mailakben jelzett mellékleteket, melyekből jól látható, mekkora terjedelmű volt valójában Mészáros Márton disszertációja eredetileg:

Jhnnsclvn.Szte.M1.1Jhnnsclvn.Szte.M1.2

Jhnnsclvn.Szte.M2Jhnnsclvn.Szte.M3.1Jhnnsclvn.Szte.M3.2Jhnnsclvn.Szte.M3.3

40 hozzászólás to “Potholes and traps on Pál’s way 6. Pál the liar (Kátyúk és kelepcék a páli úton 6. Pál, a hazug)”

  1. meanads dancing said

    Pál nemcsak hazug, de nagyon buta is. Hogyan hazudhat egy olyan ügyben, ahol százával vannak az ellentétes írásos bizonyítékok és a potenciális tanúk?
    Egy ilyen félkegyelmű akar akadémikus lenni.

    • Tiszai said

      Nem akarom Pált mentegetni de a “tekintélyes orvosprofesszor” Lonovics ugyanolyan sáros. Elvégre ő a Doktori Intézet elnöke. A titkár Klukovits pedig egyenesen gazember.

  2. jó szerencsét said

    Menjetek az Uralba, ott talán szükség van rátok.
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/334594_komoly_az_erdeklodes_az_ural_videken_a_magyar

  3. Szegedi Kolléga said

    Mire bizonyíték a http://www.doktori.hu mostani állapota? Semmire. Már a témavezetők neveinek kavalkádjából is kiderül, hogy Pál hazudott, az adatokat folytonosan manipulálták. Mészárost védették 2010. október 24-én, aztán a disszertáció szövegét folyamatosan tovább írták úgy, hogy különböző témájú cikkeket, képmelléklet-leírásokat, függelékeket tettek hozzá, hogy rőfre meglegyen.

  4. Pali mentsége said

    Az e-mail-címeket bogarászva teljesen nyilvánvaló, hogy Pál hazudott, hiszen mr a védés előtt a fél egyetem tudott a törvénysértésről, le lehetett volna állítani. Nem tették, mert ez Pálnak érezhetően nagyon fontos volt. Az e-maileket a címek alapján több jogász is megkapta, többek között a jogi kérdéseken kifejezetetten szőrszálhasogató Jakab Éva. Kérdés: miért nem adtak még a védés előtt szakvéleményt, és ha nem volt rá idejük, miért nem halasztották el a védést addig, amíg alaposan megvizsgálják jogilag a helyzetet? Hiszen komoly jogi aggályt jeleztek nekik, mégsem nyilatkoztak akkor, csak állítólag fél évvel vagy egy évvel később. Ha nylatkoztak. Én ugyanis nem hiszem, hogy akkora ostobaságot leírtak volna, hogy a MAB megsemmisítette az eljárást. A MAB nem hatóság és PhD-ügyekben még csak nem is illetékes. Pál hazudott, ez világos. Törvényt sértett, ez is világos. De nemcsak ő a felelős hanem a fűben szarként lapuló jogászok is!

    • Doctor of Law said

      Jogászprofesszorok nem adhattak egy jogi nonszenszt írásban. Ilyen irat nincs. Amúgy a MAB-határozat szövegében pontosan benne vannak Éhező Játszmás kérdéseire a válaszok: a MAB “egyetértéssel fogadta” a fokozat visszavonását az egyetem részéről. A szövegből az is kiderül, hogy csalásról miatt. Ha az eljárást lefolytatták, végig vitték, de fokozat nem lett belőle, akkor az sikertelen volt, akár bukott a jelölt, akár csalt. Mészárosnak a legjobb esetben is 2 évet kellett volna várnia az eljárásra jelentkezéssel, de inkább 5-öt, mert a csalás súlyosabb vétség, mint a bukás.

  5. jó szerencsét said

    Nagy erkölcstelenség és felelőtlenség a szegedi egyetem részéről, hogy Fried, a féreg közreműködésével és falmelléki jogász dumával 100 %-ra hozzák ki Kulcsár-Szabó menyének, Hanságinak a szeretőjét, a Hegedűs család rokonát, Mészárost.
    Mészáros a Károli pónemje: mocskos, idióta gazember.

    • Elisabeth said

      Nem csak 80%-ra? Én úgy hallottam, csak 80 lett, mert elég gyengus dolog volt. Nem voltak tézisei, nem volt összegzés, magyarán nem lehetett tudni, mér kezdett bele és mire jutott. Plusz nem volt motivált Ravasz és Luther összekapcsolása. Szóval elég sok lényegi kifogás volt.

      • red rat said

        Én is úgy emlékszem, hogy a Károlin hozták ki 100 %-ra Bednanincs és Petrőczi Éva opponensi véleménye alapján. De míg Bednanics bemutatta a sajátját a rendőrségen, Petrőczi nem. Szóval a Ludvigét elvitte a cica. (Gyanítom, hogy meg se írta,m csak pofázott a saját nagyszerűségéről, ahogy szokott.)

      • Medicus Diaboli said

        Pál apológiájában egy tekintélyes orvosprofesszor elnökre hivatkozik. Ez Lonovics János, a SZTE Doktori Intézet elnöke. Ő az e-mailek szerint több figyelmeztetést is kapott a törvénysértésről, az elsőt már 2010 június 10-én. Ő vajon miért nem tett semmit? Hiszen övé a legnagyobb felelősség. Még csak annyi fáradságot sem vett, hogy ő kérjen a jogászoktól szakvéleményt? Alapból leszarta a törvényt és a saját szabályzatát is? Fél éven keresztül még csak aggálya sem volt?

      • Szegedi Kolléga said

        Szegeden Mészáros 80 %-ot ért el a védésen, de Pál meghamisíttatta Klukovitsccsal 100%-ra. Az ezzel kapcsolatos bizonyíték beszerzése folyamatban van.

    • jó szerencsét said

      Szóval mégis jól emlékeztem. A Korner Veronikával együtt írt 13 oldalt két egyetem, a Károli és s SZTE summa cum laudénak minősítette!
      Gratulálunk, ennél mélyebbre nem lehet csúszni KSZE valagának nyalásában!
      Gratulálunk Bednanicsnak, Eisemannnak, Petrőczinek, Szabónak és a többi bűnelkövetőnek is!!!

      • Score Wizzard said

        Igen, Jó Szerencsének igaza van. Pál ugyanazt csinálta Szegeden, mint a futóbolond Petrőci a Károlin. Petrőci azt mondta Kőfalusinak hogy a barátnője, Baranyai Katalin 75 %-át húzza föl 88-ra. Ehhez Kőfalusi összevissza hamisította a jegyzőkönyveket: bíráló bizottsági neveket és pontszámokat adott hozzá. Szegeden pedig Hansági kérte meg Pált, hogy a 80 %-ot kerekítse má fel 100-ra, nehogy má kevesebb legyen mint a Károlin. Pál még ezt is megcsinálta, annyira akart akadémikus lenni.

  6. Puzsér Róbert fan said

    A Károli egyetlen zseniális hallgatója a Robi!
    Nézzétek, hallgassátok!
    http://balazsjani.rtlklub.hu/video/adasok/2/224209

  7. jó szerencsét said

    A rohadás terjed Pál rektorhelyettes úrtól. Ő a góc.

  8. Rotonde said

    Böngészem az e-mailcímeket, ismerem szinte az összes kollégát. Meg vagyok döbbenve. A kisujjukat se mozdították hogy tegyenek valamit a törvénytelenség ellen. Pedig több jogász is van köztük…

  9. Smittpali said

    Ez a Lonovics is mindent aláír? Róla mér nem gyártanak aláírós vicceket mint rólam?

  10. Huba said

    Pál úgy löki oda a doktori adatbázis linkjeit mint valai megcáfolhatatlan bizonyítékot. Holott Pál és Klukovics folyamatosan barkácsoltak az adatokon. A védés után még más volt Mészáros keresztneve, más a témavezetője és egy kicsit rövidebb a szövege. Az eltelt 3 év alatt kikristályosodtak a mai adatok. Klukovits Lajos úgy látszik semmivel se marad le adatmanipulációban a hírhedt okirathamisító Demes-Kőfalusi Krisztina mögött.

  11. 13 oldal said

    Éhező játszmás kérdezte, hol látható Mészáros károlis disszertációja. Már sehol, mert a MB-vizsgálat után az egyetem azonnal levette a doktori.hu oldalról, annyira gáz volt a terjedelem és a társszerzőség.

    • Szegedi Kolléga said

      Ez Pál trükkje, a terjedelemről beszél, holott Szegeden nem ez volt a probléma. A Károlin valóban elsősorban ezért bukott meg Mészáros PhD-ja. De Szegeden olyan alacsony a minimális terjedelem szintje, hogy azt egy középiskolás is teljesíteni tudja. Pál azért beszél a terjedelemről, hogy elterelje a figyelmet az igazi törvénytelenségről, a 2 éves szilencium megsértéséről. A szegedi védéssel kapcsolatban elsősorban ezt kifogásoljuk. Nem mintha mást nem lehetne: pl. a témavezetők neveinek állandó váltogatását, a keresztnevek kicserélését, az adtbázis állandó baszkurálását, hogy Mészáros ügye legálisnak látsszon, a védés titokban tartását, hiszen csk 1 nappal az esemény előtt lett meghirdetve, az sem egyérteműen – Pistaként és Marciként is stb.

      • Erwin said

        Ez Mészáros trükkje is, hogy szándékosan összekeveri a két védés szabálytalanságait. Ezzel verte át Hava Nikitát is, aki egy kitűnő leleplező cikket írt róla az átlátszó oktatás blogra. Befenyegette, hogy bepereli, ha nem veszi le azonnal a cikket, mert az ő disszertációja nem 13 oldal volt, hanem 130. Hava Nikita, aki nem ismeri az ügy részleteit, bemajrézott és azonnal levette a cikket. Pedig csak pontosítania kellett volna, mert a lényegben igaza volt. A 13 oldal a károlis védésre vonatkozott, nem a szegedire.

        A szegedi védés törvénytelenségei:
        1. a 2 éves szilencium megsértése
        2. a témavezetők menet közbeni váltogatása: a védésig Fried a védés után Hansági
        3. a nyilvánosság kizárása (csak 1 nappal a védés előtt hirdették meg a http://www.doktori.hu oldalon 1 hónap helyett)
        4. a jelölt keresztnevének kicserélése a rendszer kicselezése céljából
        5. Mészáros védésen elért eredményének utólagos meghamisítása (80%-ra nem kaphatott volna summa cum laudét)

      • Hamvas Beatrice said

        Erre mondja Pál, hogy nem követett el semmilyen szabálytalanságot!

      • régi kolléga said

        Pál annyira hülye, hogy azt hiszi, agresszív tagadással elérhet bármit.

    • Mennyi az annyi? said

      HungerGamesnek hogy világos legyen a Mészáros-csalás.

      Mészáros ún. disszertációjával már a Károlin is trükköztek. 2009. március 9-én Mészáros 2 nyilatkozatot írt. Az egyikben az áll, hogy a kész disszertációval eljárásra jelentkezik, a másikban hogy most kezdi el írni új témavezetőkkel új témáról: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/ A benyújtott szöveg az a 13 oldal volt, ami a ravaszblogon látható, és amelynek első és utolsó oldala itt is. Ezután még az egyik német szakos doktorandusszal lefordíttattak pár oldalt Faulstich könyvéből Lutherről de az már nem lett hozzákötve a leadott példányhoz. A 13 oldalt MM nagy margókkal és sortávval kb. 40-re gépelte szét és hozzátett ábrákat, képeket, függvényeket, egyéb matematikai ábrákat, grafikonokat de még így is olyan vékony volt a mű mint egy átlagos szakdolgozat. A művet igazán senki sem látta a közönség közül, csak a bizottság tagjai. Csak 1 opponensi véleményt olvastak fel, efdnanicsét. Petrőci tanárnő azt mondta, hogy időt akar megtakarítani, ezért nem olvassa fel. Szerintem nem volt mit. És főképp nem volt miről. Bednanics azt írta le, minek kelleet volna vagy kellene benne lenni.

      • 13 oldal said

        Mészáros disszertációja a Károlis védés napján még nem volt feltöltve, azt még Húsvét alatt is írták, az a 237 ezer karakter, ami még így is csak a fele volt a Károlis minimumnak csak 1 hónappal később, április végén került be a doktori adatbázisba.

      • Szaporító Szent József said

        Úgy látszik “szaporito szentek” a Károlin is voltak 🙂

      • Csongor a tündér said

        A szaporító szenteket a Károlin Korner Veronikának és Bodrogi Csongornak hívták. Mind a ketten azért kaptak doktori ösztöndíjat Hansági erőszakossága jóvoltából hogy Mészárosnak összehozzák a doktori címet. Korner írta a szöveg felét, a Lutherről szóló részt Bodrogi Csongor fordította bele a disszertációba mer Mészáros egy kukkot se tud németül.

      • fucking bitch said

        Szent Szófosóknak hívják őket, Petrőczi avezérlibájuk

    • Bloggerjogász said

      Fölösleges volt a majré. Mészáros nem fog perelni és Pál se. Akinek annyi van van a fején, mint nekik, az örül hogy még nem csukták le.

      • rettenthetetlen hülyék a károlin said

        Aljas barmok. Menjetek csak a bíróságra, nekünk vannak még publikálatlan dokumentumaink rólatok!
        Nekünk tesztek szívességet, ha pereltek.

  12. dunántúli teológus said

    Ha érdekel valakit a reformáció hónapjában. Megjelent Barth könyve magyarul a Heidelbergi Kátéról.
    http://reformatus.hu/mutat/8799/

  13. Szegedi aggályoskodó said

    Az az igazság, hogy amikor megkaptuk a Ravasz László Baráti Körtől az értesítést Mészáros törvénytelen védéséről, mi is próbáltuk óvatosan jelezni a vezetés felé az aggályainkat, de letorkolltak. Azt üzenték magasabb helyekről hogy fogjuk be a szánkat. Egyetemi oktatóként szerencsésnek érezzük magunkat. Nem akartuk az állásunkat kocáztatni. És különben is a vezetőké a felelősség.

    • Sándor said

      Nem értem, hogy egy rektorhelyettes hogy hazudhat ennyit. Azt hiszi, hogy ha rámutat a sokszorosan meghamisított adatbázisok linkjeire akkor rögtön elhiszünk neki mindent? Klukovits mást se csinált, mint Pál utasítgatásai szerint módosítgatta az adatokat. Meddig maradhat még egy ilyen hazug, becstelen, törvénysértő, a karrierért a tisztességet is feláldozó figura rektorhelyettesi pozícióban? Nem gondolkoznak ezen az iletékesek?

  14. banquo véres árnya said

    Vallás és oktatás címmel tartott konferenciát fennállásának 20-dik évfordulóján a Károli. Balla Péter rektor beszédéből feltűnően hiányzott a 100 éve született Benda Kálmánra való méltó és saját apósa, dr. Hegedűs Lóránt is kevés dicsérő szót kapott. Leginkább önmagát dicsérgette és a körülötte levő minden erkölcsi és intellektuális érték nélküli bábokat.
    http://reformatus.hu/mutat/8792/

    • Sárosdyné a nyelvvizsgacsaló said

      Miközben a Károli egyetlen híres emberrel dicsekedhet, Sárosdy Judittal, aki az angol tanszék docenseként árulta jó pénzért analfabétáknak a nyelvvizsgabizonyítványt. Sérosdynét megnevezték, bűntársát, Petrőczi (Ludvig) Évát eddig még nem. Why not???

  15. Miskolci kolléga said

    Kecskeméti Gáborról nem akartok véletlen egy sorozatot írni? Az is ledoktoráltatta aztaz ellenszenves banyát, aki korábban már kétszer bukott ugyanazzal a témával és címmel. Baranyai Katalin miskolci védése ugyanolyan törvénysértő, mint azé a csaló és hamisító kókleré, Mészárosé. Két bukás után tilos ugyanazzal a témával harmadszor is bepróbálkozni. Miskolc nem fogadhatta volna.

    • foltos hiéna said

      Kecskeméti Gábor tényleg befogadta az idióta Petrőczi témavezetettjét. Így a Ludvignak van egy doktorált témavezetettje, egy pontja, az undorító Szabónak egy pontja sincs. Mégis berakta a MAB-ba az idióta Balog.

  16. rettenthetetlen hülyék a károlin said

    A Károlin a tehetséges barmok a vallásos giccs témakörében működnek.
    http://nol.hu/kult/20131021-tulajdonkeppen_a_csendben_elek?ref=sso

  17. boldog névnapot said

    Boldog névnapot kívánunk Hegedűs Gyöngyinek, a család legrokonszenvesebb tagjának.
    Elég baj neki, hogy Balla a férje, a mocskos akarnok.

  18. Szegedi Medikus said

    Ez a szemét Pál még nyilatkozgat: http://index.hu/belfold/2013/12/05/a_magyar_egyetem_nem_tudja_felvenni_a_versenyt/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=action_ids=628332637224199&fb_action_types=og.recommends&fb_source=other_multiline&action_object_map=%255B179916665549367%255D&action_type_map=%255B%2522og.recommends%2522%255D&action_ref_map=%255B%255D, ahelyett hogy örülne hogy lyuk van a seggén. Nem miatta és nem a bölcsészkar miatt került fel a SZTE a feltörekvő országok listáján a 93. helyre, hanem miattunk.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: