Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

2013 Summaries (2013. Évösszegzés)

Posted by jhnnsclvn - december 30, 2013

Isten pénze

Szerző: Prudens

Ilyenkor, az év utolsó napjaiban az emberek hajlamosak arra, hogy saját maguk vagy közösségük szempontjából értékeljék az elmúlt esztendőt és jóslásokat, kívánságokat fogalmazzanak meg a következőre. Mi is engedünk a kísértésnek, de már most figyelmeztetjük az olvasót, ez nem a szokásos szentimentális fényezgetés lesz. Hogy is lehetne az, hiszen tárgyunk – a Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem – mindenre ad okot a mi külső, objektív szempontunkból, csak  szentimentális optimizmusra és  szolgalelkű fényezgetésre nem.

Lehetnénk büszkék is arra, hogy igazunk volt, mikor négy éve megindítottuk a blogolást. Azt gondoltuk ugyanis, hogy a KRE erkölcsi züllése olyan mély, amelyből csak a közvélemény rá irányuló tekintetének segítségével tudhat kikapaszkodni. Azt is gondoltuk, hogy fel kell hívnunk a fenntartó, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának figyelmét a KRE-n zajló bűncselekményekre.  Azt gondoltuk ugyanis, hogy az egyházi vezetés, jelesül Bölcskei Gusztáv főpásztor mit sem tud ezekről, s ha tényfeltáró munkánk segítségével tudomást szerez róluk, megtisztítja a bűnösöktől az első magyar református egyetemet.

Ilyen botorul naívak voltunk négy évvel ezelőtt. A 2013-as esztendő végre felnyitotta a szemünket. Miután hozzánk sodródtak a 115 milliós ügy eredeti iratai, világossá vált, hogy a dolog komolyabb: Bölcskei Tarr Zoltán zsinati tanácsossal együtt a KRE-t közönséges pénzmosodának és számla(másolat)gyárnak használja. A KRE nem züllöttebb, mint az őt sarki cédának használó MRE. Jakab Attila elemzése sine ira et studio tárja fel az egész mocskos ügy visszataszító anatómiáját.

A történet nemcsak a Jakab Attila írását közlő Egyházfórumnak hozott nemvárt olvasottságot, más helyeken is foglalkozni kezdtek a református főpásztor unortodox pénzügytechnikájával. Amit a MRE erre lépett: idétlen (ön)szerecsenmosdatás és aljas fenyegetőzés a bűnt feltárók ellen. Az iratok hitelességét egy percig sem vitatják. Márpedig ezekből magukból kristálytisztán rekonstruálható az egész sikkasztásgyanús folyamat.

https://jhnnsclvn.wordpress.com/2013/11/23/bishop-bolcskei-explains-his-marks-guszti-magyarazza-a-bizonyitvanyat/

Az egész ügynek különös aktualitást ad, hogy az idei volt Bölcskei utolsó teljes éve debreceni trónján, jövőre zsinati elnökválasztásra kerül sor. Úgy tűnik, a tiszántúliak mindent megtesznek, hogy maguknál tartsák a hatalmat. Ebben érdekelt Bölcskei egész klikkje, hiszen ők is részesültek a főpásztor sajátos pénzkezelése követleztében előálló mannaesőből. Egy új zsinati elnök nemcsak Bölcskei bűzlő szennyesét rángathatja elő a sifonérból.

Orbán és Szabó

A dunamelléki püspök, Bogárdi Szabó István magát tartja az egyetlen hiteles jelöltnek, ezért is hagyta ott a pápai teológiát és hurcolkodott vissza a Ráday utcába. Politikai hátszele is lehet, lévén Balog Zoltán régi barátja (?) és hűséges beszélgetőtársa annak Hold utcai szeánszain. Itt Tavarestovaris szóviccekkel és a baloldal alpári szidalmazásával sikerül neki még Tőkéczki alagsori argumentációs szintjét is alulmúlnia. Bogárdi lelkes híve Orbán Viktor igehirdetéseinek és minden fórumon lendületesen követeli a Fidesz-éra számára olyan gyümölcsöző prolongálását.

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/346371_meg_negyet_akarnak_a_kereszteny_szovetsegesek#.Uq0qq0Vj3yg.twitter

Bogárdi és Bölcskei feszült viszonyuk ellenére egy dologban hallgatólagosan egyetértenek: egyik se akart a fasiszta Hegedűsék ügyében színt vallani – számítanak ők a választásoknál a jobbikos testvérekre is. Ezért egyik a másiknak dobja a Horthy szobor ügyét mint egy forró krumplit. Most éppen a kijelölt egyházmegyei bíróság jelentette be elfogultságát. Semmi kétség: még több egyházi bíróság teszi majd ugyanezt.

A püspökválasztásra a Hegedűs sógor Balla mellett egy új jelentkező is akadt a jelenleg Pápán dekkoló volt detroiti lelkipásztor, Köntös László személyében. Ő jelenleg Steinbach József helyettese, de többre vágyik: püspök, sőt zsinati elnök kíván lenni. Ennek érdekében létrehozta Reposzt című blogját, itt gyűjtögeti a szavazatokat grafomán és önkritika nélküli lelkészek és lelkésznők fórumhoz juttatásával. De vadászik ő nagyvadra is Balog Zoltán EMMI-miniszter zavaros locsogásának publikálásával.

Köntös igazi erőssége az intrikálás, emberek egymásra uszítása. Ennek egyik gyöngyszeme Székely Attila cikkének közlése. Ebben Fabiny Tamás Népszabadságnak adott interjújára reflektált, viszonylag szordinósan.

http://nol.hu/belfold/20131212-a_politikai_keresztenyseg_veszelye?ref=sso

Az igazi furkósbotot aztán Bogárdi lengette meg Fabiny fölött. Szerinte nem igaz az, hogy a politika és a közélet az eangéliumi üzenet kisajátítására törekszik. (Fabiny így értelmezte azt, hogy Orbán beszédeit “tisztelt gyülekezet”-tel kezdi és “soli deo gloriá”-val végzi.) Bogárdi vehemensen megvédi kedvenc miniszterelnökét, hiszen ő csak a belső elhívást követi.

http://reposzt.hu/blog/sz%C3%A9kely-attila/2013-12-21/p%C3%BCsp%C3%B6k-ember#comments

Míg Bölcskei Credója a PÉNZ, Bogárdi Szabó apostoli imájának címzettje a miniszterelnök: “Hiszek egy Istenben, Orbán Viktorban”. Kiváncsiak vagyunk, meghozza-e neki ez a fohász az annyira vágyott zsinati elnökséget.

Hát így néz ki a MRE az Úr 2014-es esztendejének, az elnökválasztásnak az előestéjén.

31 hozzászólás to “2013 Summaries (2013. Évösszegzés)”

  1. Kapzsi besúgó said

    „Az ígéret így szólt: amint megtelik a pohár, túlcsordul és a szegények hasznára válik. A valóságban azonban valami más történik: amint a pohár megtelik, az edény valami mágikus módon megnő, s így a szegényeknek nem csordul le semmi.”
    Bölcskei pénzesedénye is mágikus módon nő, egyre több pénz fér bele. A szegényeknek persze ebből se csurog le semmi.

    • ohranka said

      Szvoji ljugyi szocstyomszja, hogy a Károli kedvenc professzorának, Kun Miklósnak az anyanyelvén szóljunk: elosztjuk mi a pénzt egymás között.

    • dunántúli teológus said

      A mai ige: “Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. (Mal 3)”
      http://reformatus.hu/istentkeresem/
      Nem féltek, mocskos gazemberek ti ott az egyházban?

      • Zsinati szóvivő said

        Már mér félnénk? Itt nálunk senki se hisz semmiben csak a pénzben és a karrierben. Mindkettőt elértük. Dúskálunk a pénzben és egyházi karriert csináltunk. Méghogy hit? Ez a maszlag a buta népnek való. 🙂

  2. dunántúli teológus said

    A Fabiny-interjúnak van egy nagyon figyelemreméltó mozzanata, amelyre nem véletlenül nem reflektált Bogárdi: a spiclimúlt kérdése.
    Megkérdezik Fabinyt, hogy leszámolt-e az evangélikus egyház az ügynökmúltjával. Igen, mondja ő, a napokban jelenik meg egy iratgyűjtemény Káldy püspök és mások ügynöki jelentéseiről. Megjegyzi, hogy Káldy az egyháza érdekében cselekedett, mások aljasul visszaéltek a helyzettel. Elmond egy nagyon tanulságos beszélgetést Káldy és ő közötte.
    Na most én teszem fel a kérdést: leszámolt a református egyház az ügynökmúltjával?
    Publikálta az ügynöki jelentéseket és beszervezési iratokat?
    Ugye, nem. És vajon miért? Kinek ártana pl. Kocsis Elemér ügynökmúltjának iratokkal való bizonyítása?
    Naiv kérdés, tudjuk, ki(k)nek. Hát mindenekelőtt az első képen szereplő személynek, akit Kocsis személyesen szervezett be, és aki BÁT(O)R(I)AN súgott mindenkiről.
    Aztán felvetődik az a kérdés is, hogy miért nem engedte be Hegedűs püspök, Balla apósa az oknyomozó újságírókat a református zsinati levéltárba? Miért volt ott akkora rendezgetés, szépítgetés???
    Tudjuk, mekkora iratégetés zajlott a Lendvai u. 1-ben (Groedel-villa, ma Fidesz székház, annak idején Egyházügyi Hiatal) Káldy püspök halála után!
    Azt is tudjuk, hogy nem kevés egyházi vezető azért járkálhat ma büszkén, mert az IRATOKAT, BIZONYÍTÉKOKAT MEGSEMMISÍTETTÉK.
    A Magyarországi Református Egyháznak addig semmiféle erkölcsi hitelessége nem lesz, míg fel nem tárja a saját bűneit és ki nem adja a bűnöseit.
    Akik büszkén felmennek a szószékre és ott PÉNZÉRT ÓBÉGATNAK SZÉGYENTELENÜL.
    Igaz, Guszti?

    • Guszti, a szégyentelen said

      A mi Gusztink azt se tudja mi az a szégyen. Ha tudná elsüllyedt volna már a sárga földbe.

      • bölcskei a bátor(i) spicli said

        Igen, mert a szégyenérzethez kéne némi intellektus meg erkölcsi érzék. Bölcskeiből meg mindkettő hiányzik. Ne legyünk igazságtalanok? Tarrból, Ballából, Szabóból is.

  3. Geigenspieler said

    Ezt olvassátok!
    http://nepszava.com/2013/12/magyarorszag/poltnak-nem-a-bunt-hanem-a-feljelentot-uldozi.html

    • BűnpártolóLegfőbb Ügyész said

      Polt Péterrel szerintem ennek a blognak is foglalkoznia kell. Számos feljelentés született számos bűnügyben, de Pot P.éter azzal a nyalásra formált csőrével minden károlis elkövetőt tisztára nyalt.

  4. ohranka said

    Orbanisztánban nem a bűnt üldözik, hanem a bűn feltáróját!!!
    Lásd Balla, Szabó, Bölcskei!

    • Fővárosi Főügyészség said

      A poltpéteri ügyészség rendre és következetesen a feljelentő ellen nyomoz, még csak nem is gyűjt adatokat a terheltekre nézve. Különösen, ha azok kormányközeliek vagy a reformtus egyház kötelékébe tartoznak. Ezek a bűnözők nagyobb biztonsággal vannak Polt Péter mellett, mint az anyjuk hasában. Nem is beszélve a Károli beépített emberéről, Lajtár Istvánról, aki Polt Péter helyettese!

      • Poltpéteri Ügyészség said

        Nyomozunk, ha akarunk, és nem nyomozunk, ha nem akarunk. Ha pl. Horváth András a hírhedt zöld dossziéjával fehéren feketén be tudja bizonyítani, hogy milliárdos áfacsalásokat tussolt el a NAV, akkor házkutatást tartunk nála, elvesszük a zöld dossziéját, aztán bíróság elé állíttatjuk rágalmazásért. Bizonyítson, ha tud, mikor márnálunk van a zöld dosszié. Más esetekben is így járunk el. A feljelentő jól rábaszik, mert mindig ő lesz nálunk az egyetlen gyanúsított. A feljelentettek ártatlanságát vélelmezzük, és a vélelmünkhöz bizonyítékokat kreálunk. 🙂

      • ohranka said

        Polt Péter túltesz Visinszkij vérügyészen, Sztálin segítőtársán!

      • Élő Csocsó said

        Pert vesztett a legfőbb ügyész, Polt se sérthetetlen.
        http://nepszava.hu/cikk/1006855-pert-vesztett-a-legfobb-ugyesz—kis-janos-velemenye-jogos/

      • Alkotmányjogász said

        Hát még mennyi pert fog veszíteni miatta a magyar állam Strasbourgban. Mer nem mindenki fogja eltűrni, hogy a legfőbb ügyészség a pofájába hazudjon, és a bűnöst fedezve az ártatlant vegzálja, gyanúsítgassa és rágalmazza. Mert amit Horváth Andrással csinálnak, nem kivétel, hanem a törvény.

  5. őrült nők ketrece said

    A magyarországi reformátusok csak példát vesznek a nyíltan rabló paráználkodó Tőkésről, Orbán haverjáról.
    http://hvg.hu/vilag/20131230_Uj_felesegetol_gyereke_lesz_Tokes_Laszlon

  6. Wistman Woody said

    Éljen az atlatszo.hu!
    És leplezzen le még több mocskos gazembert jövőre is!
    És ne hagyja ki a Károlit és a református egyházat se!!!
    http://atlatszo.hu/2013/12/30/best-of-2013-avagy-kikkel-vesztunk-ossze-az-elmult-evben/

    • Homályos átlátszó said

      Az átlátszó sajnos a jövőben is kénytelen lesz kihagyni a Károlit és a Református Egyházat, mert több szállal kötődik hozzájuk. Elöször is Bodoky a Károlitól kapja a fizetését, másodszor pedig rokona Bölcskei főtanácsadójának, Csanády Mártonnak. Úgyhogy ne is maceráljátok, mert nem ugorhat rá erre a bűntanyára.

      • hermeneutikai lángész said

        Nem is szálak, valóságos gombolyag! Mer ugye a Csanádyt delegálta Bölcskei a MAB-ba, ahova meg Balog az okirathamisító Szabót.

  7. dubonnet said

    Itt van megint egy gusztustalan önszerecsenmosdatás a Reposztról.
    http://reposzt.hu/blog/p%C3%A1lfi-zsuzsanna/2013-12-31/lez%C3%A1rhat%C3%B3-2013#comment-5110

  8. violenza sessuale said

    A MAB felülvizsgálati bizottságának három tagja van:
    Falus András akadémikus SE
    Rácz Zoltán akadémikus ELTE
    Szabó András a minősíthetetlen aljas barom KRE
    http://www.mab.hu/web/index.php?option=com_content&view=category&id=79&Itemid=505&lang=hu

  9. szabó a gyilkos fasiszta said

    Érdemes megnézni ezeket a képeket
    http://szaboandras54.blogspot.hu/2013/12/karacsonyfa_24.html
    A mérhetetlen proli mocsok és bunkóság az ajtó előtt: a kétféle színű lábtörlő.
    A lakásban a biedermeier mintás ülőgarnitúra – a református hagyatéki leltárból zabrálták Szabóék, a szállítást az egyetem fizette!!!
    Legyen szörnyű a következő évetek, szabó + petrőczi, szenvedjetek minden elképzelhető kínt!

  10. Szabó a vérfertőző said

    És aki már most okádni akar, annak ez!
    http://videotorium.hu/hu/recordings/details/4022,Szabo_Andras_Reformacio_Eszakkelet-Magyarorszagon_meggondolkodtato_esetek

    • szkizo dad said

      Az undorító óriáspatkány amint zsebre dugott kézzel dumál, helyesebben felolvas – pókhasát kidüllesztve, mellette Szabó Géza (az Évike apja???), akit Szabó kétszer is kirúgott a Károliról.

    • I am shy but wanna fuck said

      Nézd meg a dátumot. 2001-ben készült. Ez egy 13 éves felvétel. Azóta még okádtatóbb lett.

  11. historiker said

    Szakály Sándor újabb állása!
    Marad még a Károlin???
    http://www.magyarhirlap.hu/hivatalos-szakaly-sandor-vezeti-a-veritas-intezetet

  12. lawandorder said

    Már kurvára ciki, hogy nem mernek hozzányúlni az egyházon belül az uszító fasiszta pribék Hegedűshöz
    http://nepszava.hu/cikk/1006782-tiz-eve-nem-lep-fel-az-egyhaz-hegedus-ellen

  13. korrektúra said

    Tovább fodrozódik a szar a fasiszta Hegedűs ügyében.
    http://reformatus.hu/mutat/9089/

    • Keresztyén erkölcs said

      Ncsak, kezdenének a kálvinisták felbátorodni? Vagy zöld jelzést kaptak politikai körökből Hegedűs-ügyben?

  14. református identitás said

    A Reposzton egy Németh Géza nemű hülye MEGTALÁLTA A BŰNÖST nem fogjátok elhinni, dr. Horáth személyében, aki nem hajlandó toább asszisztálni Hegedűs fasisztamosdatásához!
    http://reposzt.hu/comment/5118#comment-5118
    Az a baj, hülyéim, hogy ezzel az üggyel már a Fehér Ház meg világszervezetek is foglalkoznak, miközben ti “médiahisztit” emlegettek.
    Nem is értem, hogy találjátok meg a kezetekkel a szátokat, meg a kasszakulcsot, hogy a hitvány életeteket fenntartsátok.

  15. Puzsér Róbert fan said

    Éljen a Robi!
    Puzsért a politikába!
    Végre egy hiteles ember!!!!
    Puzsér és az atlatszo.hu = egy legyőzhetetlen páros
    ÉLJEN, ÉLJEN, ÉLJEN!!!!
    http://atlatszo.blog.hu/2014/01/01/puzser_robert_hatalmon_kivuli_politika_politikan_kivuli_hatalom

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: