Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Reform account in Western Hungary (Reformkönyvelés a Dunántúli Református Egyházkerületben)

Posted by jhnnsclvn - február 17, 2014

Mielőtt folytatnánk Pál József, Klukovits Lajos és Mészáros Márton szegedi PhD-csalási bűnügyét, még egy “kreatív” könyvelői gyakorlatot szeretnénk megmutatni olvasóinknak, amit egyik hozzászólónk, Kőpataki Józsi küldött be. Ez is kálvinista elszámolási mutatvány, csak nem az ország keleti, hanem a nyugati feléből.

Bölcskei Gusztáv és Tarr Zoltán 2008-ban néhány könyvelési trükkel papíroztak le 115 milliót, amit aztán szabadon felhasználtak. Bár az OKM-hez benyújtott elszámolásukban az 52 milliós készpénzes számla előállításához némi kézügyességre is szükségük volt, hiszen a “készpénz” szót az “átutalás” szó helyére kellett illeszteni, aztán az illesztés nyomait kiretusálni, az elkövetők sokáig azt hihették, érdemes volt, megérte a fáradságot. Nem tűnt valószínűnek, hogy erre valaha bárki is rájön. Tévedtek.

A dunántúli református püspökség ilyen mértékű “könyvelési reformokra” azért nem vetemedett. Rájuk kifejezett lopást és okirathamisítást még nem bizonyítottak, de az adócsalás bűntettén el lehet gondolkodni az alábbi házi gyártású nyomtatványtömbök láttán. Kifejezett “kreativitásra” és reformeszmékre vallanak ezek a produktumok is. Steinbach püspök, Köntös főjegyző és Bellai főtanácsos már legalább kisinasoknak elmehetnének Bölcskei Gusztáv és Tarr Zoltán radikális reformkönyvelői irodájába.

Kőpataki Józsi beküldő szerint az alábbi tömböket egy veszprémi magánnyomdában gyártatja le magának a Dunántúli Püspöki Hivatal, majd úgy használja, mintha igazi elszámolási nyomtatványok volnának. Azaz az ügyletek során kvázi-számlát, átvételi elismervényt stb. adnak át, ami úgy néz ki, mint az igazi, de az adatok nem futnak be a NAV-hoz. Adót senki sem fizet ezen összegek után. A leleményes dunántúli reform(átus) team egész nyomtatványcsaládot fejlesztett ki magának “adómegtakarítás” céljából. – A szerk.

maszekbizonylat.dunantul???????????????????????????????

10 hozzászólás to “Reform account in Western Hungary (Reformkönyvelés a Dunántúli Református Egyházkerületben)”

  1. dunántúli igazmondó said

    Soli Köntös gloria!
    Csak az ő csavaros eszéből pattanhatott ez ki!
    Dehogy Steinbach püspök is belement!
    Csalódtam benne, különb embernek gondoltam.

    • Kálvinista pénzügyesek said

      Szerintem Bellaiéból. Ő itt Dunántúlon az éceszgéber elszámolási és könyvelési ügyekben.

    • In defence of SJ said

      Steinbach egészen biztos, hogy nem született bűnözőnek. Nem is érzi jól magát a maffiában. Szabadulni szeretne. Nem akar zsinati lelkészi elnök lenni, de már püspök se. Jó esélye lett volna rá, de viszolyog a sok mocsoktól, ami a Deformátus Fegyházban őt körülveszi.

  2. Szabó a vérfertőző said

    Steinbach meg is tartotta almádi gyülekezetét és mondta is, hogy nem kívánja püspökként újrajelöltetni magát.
    Vele csak egy baj van: nem tud nemet mondani, még a gyülekezeti házba is beengedte Szabót és Ludvigot egy perverz pornográf “négykezesre”.
    És Köntös meg Bellai szintén nagyon erőszakosak.

  3. Fideszes törvénykezés said

    Ezt a hsz-t a fb-on találtam, gondoltam, megosztom a blog olvasóival is, hadd tanuljunk egy kis fideszes törvénykezért. Adót csalni nem szabad. Bűn. Súlyos bírság, börtön jár érte. Kivéve, ha egyházról van szó. Az új fideszes törvénykezés kifejezetten biztatja adócsalásra az általuk dédelgetett (szavazatokat tömegével hozó) egyházakat. Korábban ez nem volt így. Mindenki látja a dátumot? A törvény csak fél éves:
    Az új egyházügyi törvény és a 296/2013 (2013.07.29) kormányrendelet értelmében az egyháznak a kifogásolt gyakorlathoz sajnos “joga”‘ van. A Kormányrendelet egyebek között így szól: „a vállalkozási tevékenységet nem folytató egyházi jogi személynek az Számviteli törvény könyvvezetésre, bizonylatolásra vonatkozó előírásait – a bevett egyház BELSŐ SZABÁLYÁBAN a beszámolót alátámasztó SAJÁTOS nyilvántartási rendre meghatározott SZABÁLYOKRA TEKINTETTEL – kell figyelembe vennie”

    • Az úr rétje said

      Aha, jól mondod. Csak a bevett egyházaknak. Próbálnék én saját számlatömböt használni ugyanarra a tevékenységre, mint a katolikusok és a kálvinisták!

    • Ellel Ministries said

      Mi is megpprobalkoztunk sajat szamlaval hiteleti tevekenyseget gyakorolva. Csak azert nem csuktak le bennunket mert meg az utolso pillanatban fel tudtunk ulni a repulore. Ma mar egy masik orszagban gyakoroljuk a hitunket. Nem mondom meg hol mert meg utanunk kuldik a navos kopokat.

    • Bevett egyház said

      Ajánlom Fóris terminológiai szótárába a “bevett egyház” fideszes nyelvi kreációt. Ez jelenti azt is, hogy bevettük az egyházat, az már a miénk. De azt is, hogy ez egy protekciós csapat, amelyikre nem érvényesek az ország törvényei. Gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak – büntetlenül. A számlacsalás bűncselekmény, akárki csinálja. De ha a “bevett egyház”, akkor semmi. Ha egy másik egyház, ami túl kicsi ahhoz, hogy érdemes legyen bevenni, akkor megbüntetjük őket. Jól ki van találva ez a terminológia. Nem mindegy, hogy valami sima egyház, vagy “bevett”. Mintha a nem bevettnek nem lehetne saját hitélete!

      • Terminátor Ágota said

        Nos, ez részben valóban terminológiai probléma. Nézzük a fonákjáról, mi az hogy nem “bevett”. A nem bevett egyháznak is lehet saját hitélete, csak nem lehet saját számlatömbje. Ez a terminolgiai különbség. A mögöttes értelmet ne tőlem kérdezzétek, az már nem terminológiai kérdés.

  4. egy igazi református said

    Mocskos bűnözők tömege van a magyar reformátusok között.
    Én kilépek és kitérek nem a hitemből, hanem ebből a mocskos egyházból.
    Amelynek az egyeteme (???) az a Károli, ahol az okirathamisító, hamistanúzó, kormánytartalékrabló Szabó András dékán és rektorhelyettes lehetett és most is egyetemi tanár.
    Ahol a Hittudományi (micsoda blaszfémia) az a Pethő tanít professzorként, aki a CV-jét ÖSSZEHAZUDTA.
    Balláról, a fasisztáról, a wistmanwoodos hazemberről már nem is beszélek.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: