Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Brutal defamation against Eszter Machan (Machan Eszter brutális megrágalmazása)

Posted by jhnnsclvn - március 13, 2014

Szerző: Szegedi Kolléga

Pál József Johanneshez és a Bennfentes Bloghoz eljuttatott válaszlevelében, valamint Klukovics Lajos a BRFK-nak írt magyarázkodásában Mészáros Márton mellett Fried István témavezetői nevét, valamint Mészáros keresztnevének Istvánra cserélését adminisztrátori tévedésnek tulajdonítják, ami egyszeri volt, véletlen, és azonnal korrigálták. Klukovics BRFK-nak írt válaszlevelében meg is nevezi a kelekótya, a neveket összevissza zagyváló, munkájára alkalmatlan beosztottat: Machan Eszter. Sőt, még elő is áll egy nevetséges magyarázattal, mely szerint Machan Eszter egy időben dolgozott egy bizonyos Mészáros Istvánnak, akibe fülig belezúgott, egyfolytában István járt a fejében, akkor is, amikor a Mártonnak kellett volna. Még ha ezt nagynehezen el is hinnénk Klukovicsnak, azt már semmi körülmények között, hogy Machan Eszter Fried Istvánba is beleszeretett, csak ő járt a fejében, ezért írta le az ő nevét Hanságié helyett. Fried tanár úrról 2 tényt mindenki tud, nemcsak a szegediek: 1. a világ legrútabb jelensége, 2. buzi. Arról már nem is beszélve, hogy lehet vagy 100 éves.

Ezeket az egyszeri, véletlen, szerelmes névtévesztéseket cáfolják a 2010 november-decemberében lementett adatbázis-állapotok. Fried tanár úr témavezetői neve 2010 februártól, a jelölt Istvánra módosított keresztneveneve 2010 júniustól legalább 2010 decemberéig folyamatosan így szerepelt az adatbázisban. Lehetséges, hogy tovább is. Ha egyszeri, azonnal korrigált titkárnői tévedésről volt szó, hogyan szerepelhettek a hibás adatok még a védés napján, a védés meghívójában is, és miért maradtak fent még hetekig a védést követően is? Továbbá, ha Machan Eszter tévedett, miért nem vette észre ezt a tévedést az ő munkáját felügyelő Klukovits Lajos doktori intézeti titkár és Pál József rektorhelyettes úgyis, mint a BTK Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának elnöke? Azt akarják állítani Pál és Klukovits, hogy hónapokon át nem néztek bele az adatbázisba, és az adatokat még a védésre szóló meghívók kiküldése előtt sem ellenőrizték? Még akkor sem, amikor a Márton-István névcserére már mindenki hangsúlyosan, szóban és írásban figyelmeztette őket és a SZTE vezetőségét: a Jhnnsclvn blog szerkesztősége, a Ravasz László Baráti Kör, dr. Békési Károly jogtanácsos, Csizmadia József, az országos doktori adatbázis létrehozója és kezelője valamint Bazsa György, a MAB elnöke?

Nyilvánvaló, hogy az okirathamisításokat Pál és Klukovits közvetlenül hajtotta végre, Machan még csak nem is tudott róluk. Pál állításai alátámasztására az országos doktori adatbázis (http://www.doktori.hu/) jelen állapotára hivatkozik. Csakhogy a 2010-ben lementett adatok nemcsak hogy ellentmondanak a maiaknak, hanm azt is bizonyítják, hogy Pál és Klukovics hónapokon át cserélgette a Mészárosra vonatkozó adatokat, vagyis magyarán folyamatosan hamisítgatták  az adatbázist. A letöltés dátumát érdemes nézni!

(Amennyiben az iratok olvasása nehézségbe ütközik, itt találhatók ugyanezek nagyobb felbontásban: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/12/08/brutal-cheating-by-hansagi-and-meszaros-in-szeged-hansagi-es-meszaros-brutalis-csalasa-szegeden/ )

Fried tlmavezetése

Fried témavezetése

Fried témavezetése 2

Fried témavezetése 2

Mészáros Pistuka

Mészáros Pistuka

Pista és Ági

Pista és Ági

marcielmaradt

megtörtént védés letagadása

megtörtént védés letagadása

Mészáros elmaradt?

Mészáros elmaradt?

elmaradt.vedes

24 hozzászólás to “Brutal defamation against Eszter Machan (Machan Eszter brutális megrágalmazása)”

  1. watch dog said

    Jakab Bálint szombathelyi pap most már külpolitikai kérdésekben is nyilatkozik.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-b%C3%A1lint/2014-03-13/f%C3%B6der%C3%A1lis-ukrajna
    Ukrajna jövője tekintetében épp annyoira hozzáértő, mint a magyar jelyesírás dolgában.
    A krimi helyzetről ír nagytiszteletű (???) úr, amikor a Krím félsziget jövőjéről prófétál.
    A Krím hosszú í, még papoknak is!

  2. Eszter védelmében said

    Machan Eszter mit sem tud arról, hogy ő ezeket az “elírásokat” elkövette volna. A doktori adatbázisba nem ő töltette fel az anyagokat, hanem Klukovits.

  3. Elisabeth said

    Abban a tudatban írta ezt le Klukovits, hogy Eszter ezt az iratot sose fogja látni, sose tudja meg, hogy lejáratták.

    • Szegedi Kolléga said

      Sőt, abban a tudatban, hogy senki se fogja látni, csak a korrupt rendőrnő, akinek címezték, és aki a cinkosuk. Nyugodtan rákenhette a saját sarát Eszterre.

    • Secretary said

      Ez az okirathamisítás legszokványosabb módja. A hivatalos személy elköveti, aztán ráfogja a tiktárnőre. A titkárnőt nem vonja felelősségre a rendőrság, csak rálegyint, hiszen ő nem hivatalos személy. Van bűncselekmény, de nincs felelős. Mert meg se akarják találni azt, aki elkövette, vagy legalábbis az utastást adta a titkárnőnek, aki a maga részéről nem meri megtagadni az utasítást.

      • Zsengellér-jelentés said

        Erről szól a Zsengellér-jelentés. Minden okirathamisítást ráfogtak Demes-Kőfalusi Krisztina adminisztrátorra. A Zsengellér-jelentés feltárta, hogy a bűncselekményekre az utasítást Szabó András adta. Szabó azonban megígérte a titkárnőnek, hogy ha nem köp, nem lesz bántódása, vállaljon mindent magára: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2013/02/28/zsengellers-report-a-zsengeller-jelentes/ Kőfalusi hitt neki. És mi lett az eredmény? Szabó azt tanácsolta neki, menjen el szülni, aztán majd ha elülnek a viharok, jöjjön vissza. Kőfalusit soha többé nem engedték vissza. Szabó ma is professzor a Károlin és tanszékvezető. Neki tényleg nem esett bántódása.

      • Eszter védelmében said

        Azért nem kellene az ártatlan Machan Esztert a bűnöző Kőfalusihoz hasonlítani. Kőfalusi alapból csalt és hamisított, a vérében volt. Plusz bármit megtett ha fizettek neki. Szabó bizalmasa volt, minden bűncselekményről tudott és önként asszisztált hozzájuk. Ezzel szemben Machan Eszter nem követett el semmit, és még csak nem is tudott róla, mit követtek el a nevében.

      • Egyébként a Zsengellér jelentés kristálytisztán megállapitotta Szabó András bűnösségét az IDI bebuktatásában.
        Mi történt azóta Szabóval?
        Semmi, kapjam a professzori fizetését, ül a Mátyáus utcában a református hagyatéki leltárból összezabrált drága bútorok között, idegen nőket csábitgat a fészbúkon, és???

  4. Ilona said

    Több mint fél évig párhutamosan futott az országos doktori adatbázis rendszerében a Mészáros Márton – Fried István ill. a Mészáros István – Hansági Ágnes páros. Pálék úgy kalkuláltak, hogy ha a Mártont a szilenciumsértés miatt kiszűri a rendszer, akkor István nevén futtatják le az eljárást. A fokozatot természetesen Márton kapja, hiszen ő nem tehet arról, hogy az Istánba egészen belepistult Machan Eszter félőrülten a szerelemtől elírta a nevét. A terv az volt, hogy Mészáros Márton mindenképp kapjon doktori fokozatot – ha így nem, akkor amúgy…

    • Szegedi Szégyen said

      Emlékszünk ugye Pál József védekező levelére? Azt írta, hogy ő nem követett el semmilyen hibát. Hibát legfeljebb csak az adminisztrátor követett el. Nos Pál, a kari doktori tanács elnökeként nem vette észre, hogy legalább fél éven át egy Mészáros Márton és egy Mészáros István ugyanazon a címen nyújtott be az ő tanácsához disszertációt. Még akkor sem, amikor levelekkel és telefonokkal bombázták ez ügyben…

    • Szeplőtelen József said

      Pál tényleg nem követett el hibát. Mert amiket elkövetett, azokat nem hibának, hanem csalásnak lehet nevezni 🙂

    • Smittpali Szelleme said

      Miért nem vonják vissza Mészárostól a doktori fokozatot? A szilencium-sértés egyértelmű, ez a törvény betűjébe és szellemébe ütközik. Aztán itt van a pontszámhamisítás. 80%-os védést Pálék 100%-kal könvyeltettek be, nehogy kevesebb legyen, mint a károlis visszavont eredmény. Az lényegtelen, hogy ezt az elért pontszámok nem alapozták meg, mint ahogy az is, hogy ez a számítás a SZTE doktori szabályzatába ütközik. Aztán itt vannak a 8-10 hónapon át párhuzamosan futtatozz hamis nevek, hamis témavezetők

  5. dunántúli teológus said

    Ez se semmi.
    http://atlatszo.hu/2014/03/14/napi-mutyimondo-a-rokonok-partja-matolcsy-a-humorherold-es-a-kifogyhatatlan-simon/

  6. dubonnet said

    Székely Attila hazafias röfögése a reposzton.
    Hogy ő mit kiván?
    Ki a fa..omat érdekli az?
    http://reposzt.hu/blog/sz%C3%A9kely-attila/2014-03-15/mit-k%C3%ADv%C3%A1n-magyar-nemzet

  7. svabra said

    Elég nehéz elviselni az ünnepi beszédnek álcázott primitiv-bugris kormányagitpropot!poárti

  8. esztétikum said

    A mocskos Orbán eladott bennünket Putyinnak
    A japán reformátusok figyelmeztetnek minket. Hallgassunk rájuk!

  9. esztétikum said

    Itt van a link!
    http://reformatus.hu/mutat/japan-reformatusok-az-atomenergia-biztonsaganak-mitosza-ellen/

  10. killer instinct said

    EWz az!
    http://hvg.hu/w/20140315_1848_te_rezsicsillag
    Mocskos demagógia, tetves fidesz!

  11. kálomista hazugságok said

    Köntös a Reposzton kiosztja a zsidókat.
    Megt5udhatják tőle, mi is a zsidóság.
    Köntös: a bölcs kádi, a még bölcsebb rabbi és detroiti énekesmadár egyszerűen MINDENT TUD.
    http://reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2014-03-15/vita-zsid%C3%B3-identit%C3%A1sr%C3%B3l
    Mi is róla.
    Van néhány dokumentumunk detroiti tevékenységéről. Majd megosztjuk veletek.

  12. tudományos kutató said

    Nagyon jó, olvassátok!
    http://www.pupublogja.hu/2014/03/elfujta-szel.html

  13. constructor said

    I’ve bеeո browsing online mοre than 3 hours tօday, yyet I
    necer fօսոd any interesting article like yours.
    Ӏt’s pretty worth eոough for me. In my view, if all web owners aand bloggers mɑde good content as you ɗid,
    the web աill be much more սseful than evеr before.|
    Ӏ couldn’t refrain fгom commenting. Perfectly written!|
    finԀ your email subscription link orr newsletter service.
    ƊӀ’ll immediatеly grasp your rrss feed as I caո not
    o yߋu’ve ɑny? Kindly allow me understand ѕo that I may subscribe.
    Thɑnks.|
    Ι ɦave read all that, so ոow me also commenting here.|
    Saved as a favorite, ӏ really liҡe your site!|
    Way cool! Some extremely valid ρoints! I ɑppreciate you writing this post and the rest of the sіtе iѕ also very
    good.|
    Hi, І do think tɦis is ɑn excellent site. І stumbledupon itt 😉 I’m
    goіng to come back yеt аgain since I book marked it.
    I muѕt sɑy you’ve doոe a excellent job ԝith thіs.
    Also, the blog loads extremely fast for me on Firefox.
    Exceptional Blog!|
    Thee ɑгe in fаct enormous ideas iո on the topic of blogging.

  14. Clarita Humphrey said

    I enjoy what you guys tend to be up to. Such clever
    work and exposure! Keep up the awesome works
    guys I’ve included you guys to my personal blogroll.

  15. The real Beatrice said

    Terriffic work! This is the type of information that are meant to be
    shared across thee net. Disgrace on Google for no longer positioning this publish upper!

  16. Grand Theft said

    Wonderful, what a blog it is! This webpage gives helpful
    data to us, keep it up.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: