Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Agent Guszti’s Festival (Guszti ügynök fesztiválja)

Posted by jhnnsclvn - május 23, 2014

Humbug Zsinat

Humbug Zsinat

Bölcskei Gusztáv egykori III/III-as ügynök és százmilliós nagyságrendű közpénzek elsikkasztója hétvégén ünnepelteti Kárpát-medencei “református pápává” koronáztatásának 5. évfodulóját. Pedig a Generális Konvent egy jogilag be sem jegyzett szervezet. A magyar reformátusság egyetlen legitim szervezete a Tanácskozó Zsinat, amely már 1995-ben megalakult. Az ún. “Generális Konvent” ennek a legális szervezetnek ellenében, azt önhatalmúlag eltörölve jött létre. Az ún. “Generális Konvent” nem a reformátusságot képviseli, hanem az egykori kommmunista ügynökhálózat szellemi továbbélését. A “Konvent” Bölcskei feudális kiskirályságának szimbóluma, nem a református egységé. A szégyenletes esemény évfordulójáról a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkiszolgálat főtikárának, Tóth Miklósnak 2010. júliusában kelt tiltakozó levelével emlékezünk meg. – A szerk.

Szerző: Tóth Miklós

Állásfoglalás
a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata (TZs) kapcsán

A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának létrejöttét az egyházon belüli, háttéri kommunista hálózat kezdettől fogva igyekezett megakadályozni, késleltetni, elgáncsolni. Tapasztalatuk ezt a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz) történelmében is. A párhuzamos stratégiát most fedjük fel, megnevezve a felelőseket is, akik a magyar reformátusság erkölcsi gerincét igyekeznek összetörni.

Mint azt tavalyi körlevelünkben megfogalmaztuk, az ú.n. Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent Bölcskei Gusztáv vezetésével folytatja egy jogilag be sem jegyzett testület hatéves szemfényvesztő humbug-‘zsinat’ tevékenységét. Pontosan tudják, mit cselekesznek (Lk 23:34)!

Nyugateurópában ezzel párhuzamosan Varga Pál lutheránus szolgálatban álló ulmi lelkész hosszú ideig megakadályozta, hogy a NyEMRLSz – amelynek évek során át lelkészi elnöke volt – belépjen a TZs-ba. Megkisérelte a Bölcskei féle minta alkalmazásával tönkretenni a NyEMRLSz-t, mégpedig a Generális Konventhez hasonlóan olymódon, hogy evangélikus elvbarátaival együttműködve  megszervezte az 1944 óta szilárd egyházjogi alapozású NyEMRLSz-tal szemben – minden szükség nélkül – az illegitim Nyugat-európai magyar protestáns gyülekezetek szövetségét

Senki sem tudta, vagy nem tudatosította, hogy Varga Pál a legsötétebb Ceauşescu-korban ügynöke a hirhedt Departamentul Securităţii Statului-nak. Apja, id. Varga Pál szilágysomlyói lelkész, a Királyhágómelléki egyházkerület egyik legbefolyásosabb Securitate-embere volt. 1972-ben lett esperes, 1988-ban pedig az egyházkerület generális direktora, ami az egyházi hierarchiában rangsorban a harmadik főtisztséget jelenti. Többek közt Adorjáni Kálmán volt zilahi lelkész üldözése is a lelkén szárad. Fiát ifj. Varga Pált 1972-ben Nagyváradon szentelték lelkésszé, 1977. óta él Németországban, ahol  a rábízott rombolást végzi félsikerrel mindmáig.

A TZs elleni ‘Generális Konvent’ és a ‘protestáns’ csúnya játék megrendezése valójában a még mindíg élő és működő kommunista hálózat kísérlete a hatalom kézbentartására. A nyugati magyarok és az ‘egyházi csatorna’ stratégiai húzás a kommunista munkamegosztásban a nyugati világ befolyásolására. Egy olyan egész világot behálózó ármányos kommunista politikai stratégiáról van szó, amelyben az egyházak csupán bábok a sakktáblán és saját embereikkel végeztetik el a piszkos munkát. Ezért kellett magyar vonalon beférkőzni a ‘nyugati’ egyházi világba. Erre szolgál a Kárpátmedencében az egykori ügynök Bölcskei Gusztáv ú.n. ‘Generális Konvent’-jében a bólintó jánosok köre éppúgy mint Nyugateurópában Varga Pállal a ‘protestáns’ szervezet. Érthető hát, hogy a Magyarországi Református Egyház a ‘protestáns’ szervezettel keres kapcsolatot Nyugat-Európában – mert fél a reformátusoktól, hisz a ‘protestánsok’ ugyanazon összeesküvő politikai stratégia végrehajtói mint önnön maga, hiszen ugyanazon komunista hálózat részei, ‘ötödik hadoszlop. Ám ‘változik a piac’, ma már nem mindenütt a volt kommunisták és utódaik uralják a képet. Aki nem ismeri fel ‘az idők jeleit’, azon túllép a történelem.

A TZs munkájában való részvétel a magyar reformátusság jelenében a lehető legnagyobb méltányosság gyakorlása és szükséges jogkövetés!

2010. júliusában
A kiadvány hiteléül: Dr. Tóth Miklós, titkár, sk

– Letölthető PDF

Forrás:

http://stud-theol.blogspot.hu/2010/07/nyemrlsz-generalis-konvent-v-tanacskozo.html

Ld. még: http://nyemrlsz.newlights.info/ ill. https://www.facebook.com/groups/165741396874408/

80 hozzászólás to “Agent Guszti’s Festival (Guszti ügynök fesztiválja)”

  1. kálomista brigantik said

    A Zrínyi Egyetem kancellárja 8 millióért ül, Guszti meg 115 millióval büszkén sétálgat.
    Meddig lesz ez így?

    • Poltpéteri Ügyészség said

      Besúgó Bátori és Besúgófi Tarr büntetlenül lophat 115 milliót, mert a poltpéteri ügyészség nem akar rájuk lecsapni. Hogy miért nem? Nyírfás Földi interjújában célzott rá, hogy a kémügyek valójában politikai ügyek. Ez igaz a bűnügyekre általában. Akiből bűnöst akar csinálni a poltpéteri ügyészség, akkor is megteszi, ha nem követett el semmit, pl. Simon Gábor. Aki meg igazán bűnös, mint Bölcskei és tarr, azokat futni hagyja.

      • ElemiLogika said

        Ezek szerint a poltpéteri ügyészség nem a bűnt üldözi, hanem a politikai ellenfelet.

      • PolitikaiLogika said

        Így van. És az érem másik oldala: A politikai szövetségest pedig bármilyen bűncselekmény elkövetésére nemcsak feljogosítja, hanem egyenesen bátorítja a következmények nélkül hagyással.

    • gate keeper said

      A hihetetlenül rossz arcú Tőkéczki fossa a szót a keresztyénségről és a demokráciáról.
      Ő aztán tudja, mint KISZ-titkár, az átkosban is kitüntette magát és sok véresszájú marxista szöveget bocsátott rá a magyar közönségre.
      Most a másik oldalon őrjöng.
      http://www.parokia.hu/hir/mutat/5565/
      De lesz még az úgynevezett filozófus, Lánczi, sőt a fundamentalista Bogárdi Szabó is a sorozatban.

  2. bölcskei a bátor(i) spicli said

    A Reposzton nagy nyálzás a külhoni refikért.
    http://reposzt.hu/blog/sz%C3%A9kely-attila/2014-05-24/csak-az%C3%A9rt-mert-testv%C3%A9rek-vagyunk
    Meg némi fanyalgás Butykos/Bátori címére.
    A reposztosok a szkinhed Köntöst akarják zsinati elnöknek.

  3. ulan bátor said

    Minden bugris református portálon Bölcsföldi nyomán bölcsködnek arról, hogy “egy tollvonással” megsértettek, “egy tollvonással” meggyógyítanak.
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/5583/

  4. Butykos beteg said

    “Legyenek láthatóvá tetteid!” – felirat alatt szenteskedett a háromtokás Butykos.
    http://reformatus.hu/mutat/9687/
    Bát(o)r(i)an nézhetsz a világba, Butykos, mocskos tetteidet itt a blogban lelepleztük!!!

    • Égi üzenet said

      Guszti, imád meghallgatásra talált. Te már kívülbelül látható vagy. Dicstelen tetteid annyira láthatóak, hogy számos fórum és újság szellőzteti: a lenyúlt százmilliókat, a dicstelen besúgó-múltadat, alkoholizmusodat, házasságtöréseidet, árulásaidat, bosszúidat. Mit akarsz még?

    • Újreformátus said

      Gusztit méltó helyére teszi a történelem – és a Jóisten: mehet a pokolba. Viszont Tarrt szemmel kell tartani. Nagyon igyekszik leválni Gusztiról. Nagyon helyezkedik. Református testvérek, ne feledjétek: Tarr Guszti főgazembere, egy hideg gyilkos. A 115 milliót is együtt lopták el. Ne hagyjátok Tarrt túlélni! Tapossátok el a férget!

  5. ParaFraza said

    Sikkasztók és besúgók ünnepeltetik magukat Debrecen főterén ezen a hétvégén. Nkik üzenem Babits után szabadon:

    Van is mit ünnepelni Istenem!
    de nem győzelmi ének az énekem…”

  6. Bakáts téri émelygés said

    Ma délután a Bakáts téren jártam. Már messziről fülsértő zenebona ütötte meg a fülemet. Ahogy közelebb értem, már láttam a forrását. Valami színpadfélén fiatal énekesek üvöltöztek álszent énekeket az Istenről és a rátalálásról. Megjelent lelki szemeim előtt Bátori/Bölcskei, Tarr, Balla és az összes többi szemforgató gazember, akik azt hazudják, hogy már rátaláltak. Ugyanaz lenne az istenünk? NEM. Hányinger fogott el a nevezettekkel való bármindemű közösködés gondolatára is…

  7. Szabó a vérfertőző said

    Nem láttátok Szabót a kormánytartalék- és ösztöndíjrabló mocskos gazembert? És feleségét, a kiérdemesült vén grafo-klepto- és nimfomán Ludvigot???

  8. szkizo dad said

    A Károli június végén megint helyet ad egy konferenciának, AMIHEZ ABSZOLÚT SEMMI KÖZE NINCS

    Click to access StoryNet_Program_2014_Budapest.pdf

    Egyetlen károlis előadó sincs, csak külföldiek, ill az ELTÉ-ről és a MTA-ról.
    Idegen tollak, vagy károlisok lesznek a takarítónők és ők főzik a kávét?
    Gratulálunk!

  9. balog zoltán egy katasztrófa said

    Balog most a cigányok kegyét keresi és zarándokol velük.
    http://kuruc.info/r/1/128279/
    Olyan gagyi, olyan hiteltelen!!!

  10. dumb and dumber said

    Köntös csontig benyal Butykosnak: “történelmi tett”
    http://reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2014-05-25/reform%C3%A1tus

  11. A Very Important Message said

    Kovács Béla állítólagos kémsztorija nem egyedülálló. A Fidesz máskor is élt már azzal az alávaló módszerrel, hogy valakit egyszerűen megvádolt kémkedéssel, hogy kiiktassa a közéletből. Semmilyen tény, bizonyíték nem volt az illető ellen. Indok? “Csak”. Ez még az első Fidesz-kormány idején történt, 2000-ben, és az illtőt nem KGB, hanem CIA ügynöknek kiáltották ki. További hasonlóaság, hogy büntetőeljárás akkor sem indult, csak pletykaszintű rágalmazás: http://hvg.hu/itthon/20101214_leleplezes_kemsztori_hirszerzes

    • Guszti pálfordulata said

      A mi Gusztink is kettős kém volt. 1986-basn beszervezték, 3 évig jelentgetett Kádáréknak. Aztán röviddel a fordulat előtt elment az MDF-hez és panaszkodott, hogy őt egy bizonyos Szabó Béla nevű tartótiszt zaklatja ilyen meg amolyan kérdésekkel. Vagyis kiadta a “kollégáit”, hogy átmentse az irháját az új időkbe.

      • Rajnai Rizling said

        Kettős kém? Az is valami? Rajnai Sándor volt moszkvai nagykövet ún. kémelhárító volt az 50-es években. Ő tartóztatta le 1957-ben Romániában Nagy Imrét, majd ő folytatta le a pert ellene, tudjuk, hogyan. 63-ban Kádár kimentette őt Moszkvába tanácsosnak, majd 68-tól 78-ig kinevezte a hírszerzés vezetőjének. Ezután bukaresti nagykövet lett, ahol a románoknak kémkedett. 83-tól a fordulatig moszkvai nagykövet, ahol az oroszoknak. 1989-ben az USÁ-ba emigrált, ahol a CIA-nak dolgozott, majd legvégül a MOSZADnak. Ezt tekinthette végérvényes hivatásának. Rajnai Sándort halála után Izraelben temették el.
        Hányas kém is volt ő?

    • Győzzön a Jobbik! said

      Kovács Béla ellen aljas támadást folytatott a Fidesz. De ezzel nem vezette meg a szavazóinkat. Mi pontosan tudjuk, hogy Vona és pártja hiteles. Csak mi tudjuk leváltani a Fideszt, senki más.

  12. ancilla said

    Egyetértek Köves Gyopárral (bár azért nem becézem), amikor bárgyúságnak tartja a református egyházon belül az “asszony” szó használatát a “nő” helyett. Az asszony szó még mindig a férjes asszonyt jelöli, pedig a mai körülmények között rengeteg nő él házasságon kívüli kapcsolatban vagy egyedül.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-k%C3%B6ves-gyop%C3%A1rka/2014-05-26/n%C5%91k-n%C5%91k-n%C5%91k

  13. Kövi Dinka said

    Azt mondta Bogárdi Szabó Debrecenben, hogy “Ha nincs egység, nincs jövő!”
    http://reformatus.hu/mutat/9686/
    Már most szólunk, hogy a gazemberekkel való összebújás – és gazember a maga sógora is, Szabó András – nem egység, hanem cinkosságban bűnöző banda, gang.

    • Anticlerical said

      I am extremely impressed with your writing skills as well
      as with the layout on your blog. Is this a paid theme
      or did you customize it yourself? Either way keep up the
      excellent quality writing, it is rare to see a
      great blog like this one nowadays.

      • Old Spy said

        Tényleg fantasztikus ez a blog. Tematikailag és ideológiailag sokszínű, és rengeteg infót találni benne. Pl. Rajnai Sándor moszkvai nagykövetről. Én még emlékszem rá a hírszerzők régi székhelyéről az Akadémia utca 10-ből, mielőtt még kiköltöztek volna a hegyek közé. Nagy bozontos feje, fehér haja volt. Nemcsak Rákosi Mátyás szellemét örökölte, hanem konkrétan az irodáját is.

  14. Botschaft said

    Ma az Úri utcai Német Nagykövetségen az évtizedes hagyomány szellemében fogadást adtak az egykori németországi Humboldt- és DAAD ösztöndíjasoknak. Balla Péter nemcsak eljárt ezekre a fogadásokra, de 2 évvel ezelőtt még családostul meg is hívatta magát nyaralni a németekkel. Vesztére, mert a Német Követség Balla utazása előtt kapott egy levelet, melyben Balla viselt dolgai, többek között a Wistmanwoodnak adott megbízása egy Hmboldt-ösztöndíjas kolléga üldözésére napvilágra került: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2012/07/08/peter-balla-the-prosecutor-and-the-inquisitor-balla-peter-az-uldozo-es-inkvizitor/ A követségen alaposan elolvasták a levelet. A nyaralást ugyan nem fújták le, de Balla hűvös fogadtatásban részesült. Tavaly júniusban a követségi fogadáson Balla részt vett, és megpróbált a nagykövettel beszélni. Majdnem egy órát állt sorban, de a követ keresztülnézett rajta, nem állt vele szóba. Idén pedig már meghívót sem kapott…

    • Wistmanwoodos Balla said

      Csoda? A németek korekt, egyenes emberek. Nem szeretik az aljas húzásokat. Nem szeretik, ha egy állítólag vallásos rektor, egyúttal egy felesküdött palástos pap a III/I-es komcsi operatív igazgató, nyírfás Földi László cégétől rendel meg egy kollégája ellen felmondási okot. Mint valami iparcikket legyártatja. “Te Laci, menj már be a kolléga lakásába, csinálj ott pár titkos felvételt, és dátumozd vissza 1 évvel ezelőttre amikor állítólag el volt törve a lába. Majd bemutatjuk a bíróságon, hogy nem is érte baleset csak szimulált. Ha-ha-ha. Hogy fog nézni ha meglátja. Ha-ha-ha.”

      • Botschaft said

        A németek ezt annyira nem találták viccesnek. Inkább elhűltek a sátáni ötleten…

      • Inspector Barnaby said

        Arról mi nem tehetünk, hogy a németeknek nincs humorézékük. Mi itt a rektoriban szétröhögtük magunkat a videókon. Bruhaha.

    • Humboldt Familie said

      Azt különösen durvának találták a németek, hogy Balla ezt a wistmanwoodos viccet egy Humboldt-ösztöndíjas kollégája ellen alkalmazta. Az Alexander von Humboldt Stiftung az egykori Humboldt-ösztöndíjasokat egyetlen nagy családnak tekinti. Balla ilyen értelemben ezen a nagy, nemzetközi családon belül, az egyik családtag ellen követett el merényletet, üldöztette a Wistmanwooddal. Ezért a legkevesebb, hogy ezt az aljadékot, a családi fészekbe piszkító álszent papot a Humbold Alapítvány kiközösíti. És erről persze a németországi nagykövetet se felejtik el értesíteni.

      • Vo polje berjoza sztojala said

        Mért vállal a jobb napokat látott nyírfás Földi ilyen pitiáner méltatlan ügyeket? Egy hírszerző! Aki kandikamerával besurran egy egyetemi oktató lakásába és ott lesipuskásként videózik. Hova süllyedt Földi!

  15. őrült nők ketrece said

    Érdemes megnézni a károlis nőket is.
    Tudott Tepsi a dolgokról?
    Mi a szerepe Hansági Ágnesnek, KSZE menyének?
    Mi köze van Ludvignak a dolgokhoz?
    És annak a két némbernek, akiket a Wistmanwood alkalmazásában álltak?

  16. Lázár lovag said

    Így herdálja a közpénzt Lázár János, a református Johannita lovagrend tagja.
    http://www.origo.hu/itthon/20140527-lazar-janos-hotelszamlai-kulfoldi-kikuldetesein.html
    A lovagrend fennállásának kilencvenedik évfordulóján Lázár János is ott büszkélkedett a Deák téri templomban.
    És kivel szállt meg Lázár a luxusszállodákban. Ki volt a kétfős delegáció másik tagja?
    Lovagtárs vagy lovagnő? Esetleg és/vagy???
    Igazi félelem és gáncs nélküli lovag ez a mi janink.

  17. áldozócsütörtök said

    Holnap lesz áldozócsütörtök, Krisztus mennybemenetelének a napja.
    Akkor adják át a Szabadság téren a német megszállás emlékművét.
    Orbán adja át, ezt tervezi az ő politikai mennybemenetelének.
    Az a kérdés persze, a birodalmi sas hátára ugrik-e fel, vagy az arkangyaléra.

  18. historiker said

    A mai mennybemenetel elmarad!!!
    Nem avatják fel az emlékművet ma, áldozócsütörtökön.

  19. református hírmondó said

    Jakab Attila, a szombathelyi pap, Köntös fegyverhordozója, a Gyopár nevű zöldség és író (és pont!) férje megint csontig benyalt a Fidesznek. “Jófajta poharazgatás” közben a maradék eszét is elvesztette, Stílusérzéke sose volt.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-b%C3%A1lint/2014-05-29/reform%C3%A1tus-egys%C3%A9g-fesztiv%C3%A1l

    • Valentinus said

      Jakabnak Jakab, de nem Attila, hanem Bálint…

      • református hírmondó said

        Bocsánat!!!
        Elnézést mindenkitől, főleg a tévesen megnevezettől.
        Természetesen Jakab Bálintról, a szombathelyi papról, a Gyopár férjéről van szó.

  20. David said

    Szánalom, ami reformátuséknál megy.

  21. tilos az á said

    Ez van a Szabadság téren
    http://nol.hu/belfold/parazs-jelenetek-a-szabadsag-teren-1465133

    • Szabadságharcos said

      Nem semmi, ami ma a téren lezajlott. A rendőrök parancsra lökdösték el a kordontól a tüntetőket, köztük idős embereket, nőket. Egyikük még meg is taposta az EU-s zászlót. A tüntetők nem tágítottak. Az élőlánc ezúttal nem kerülte meg a szoborszörnyeteget, hanem dupla sorban, egymással szembefordulva énekelte el Beethoven Örömódáját, azaz az EU-himnuszt. Szép volt, felemelő, a tüntetők pedig rendületlenek, akárcsak a Szózat imperatívuszában kifejezett (s)óhaj.

    • Hard Náci said

      Czene Gábor a nolos cikkben nem merte idézni a “vaskos” jelzőket, amelyekkel az egyik szónok körülírta a Hegedűs-pereputtyot. De mi nem vagyunk szégyenlősek. És a kézivezérelt Alkotmánybíróság retorziójától sem félünk, amivel tegnap óta ijesztgetik a kommentelőket és szolgáltatókat. Tehát:
      Olyasmit mondott a szónok, hogy sem a MAZSIHISZ, sem a katolikus egyház nem képviselteti magát, felkérésre sem, a reformátusokat pedig – ezeket itt, és ujjával a háta mögé bökött, a Szabadság tér 2. irányába – nem is hívják. Amíg a református egyház ki nem veti magából ezeket a “hardnáci szemeteket”, addig ezekkel nincs miről tárgyalni.

  22. Hegedűs a háztetőn said

    A szobortól max 30 méterre levő Szabadság tér 2-ben a tüntetés meglehetős irritációt kelt. Ez a Hegedűs-család birodalma. A Hegedűsök, ha nem is a háztetőről, de az első emeleti ablakukból figyelik az eseményeket. Ezek az ablakok időről időre nyílnak, és kinéz rajtuk 1-1 fej. Ma például egy takarítónőnek álcázott fej jelent meg a nyitott ablakban, alibi törlőronggyal a kezében. Mögötte zovábbi fejek sorakoztak. A rongytörlő kéz megállt. Az egész slepp az ablakban hallgatózott.

    • Wistmanwoodos Balla said

      Az a kamutakarítónő egy wistmanwoodos kopó szuka volt. Magas barnahajú. A súrolókeféjébe volt rejtve a kamera, a portörlőrongyába pedig a mikrofon.

      • Double Agent said

        A Wistmanwood mindkét térfélen játszik. A téren is ott vannak. Direkt jól jött nekik ez a tüntetés. Feltűnés nélkül figyelhetik Lórikát és Lórikánét Balla megbízásából.

  23. Zsolti bácsi angyalai said

    Mögötte pedig a dagadt roma Kardos markolászta az álpuccfrau seggét. Állítólag azért hogy ki ne essen az ablakon buzgalmában. Így biztosította a kamerázó kolléganőt a kiesés ellen 🙂

  24. Szerenád said

    Hardnáci család minden este megkapja az ablaka alatt a napi szerenád adagját. Tudjuk hogy kurvára zavarja őket a happaningünk. Ne is aludjanak nyugodtan ezek a mocskok!

  25. tilos az á said

    Lesz még egyszer ünnep a világon – ezt üzenem a hardnáci Hegedűséknek és Ballának meg az egész Wistmanwoodnak.

  26. theologina said

    http://www.parokia.hu/hir/mutat/5596/
    Alig valaki jelentkezik a Ráday utcába.
    Most meghirdették a pótjelentkezést.
    ÖNKÖLTSÉGI ÁRON: 115 ezer félévente!
    Ezért a pénzért találkozhatsz az aljas és földbuta Ballával, a jellemtelen Zsengellérrel, a hamisító Pethővel, a homoszexuális sunyi Németh Dáviddal.
    Akinek van egy kis esze, az kerülje el a Károlit és a Ráday utcát!!!!

  27. állatvédő hatóság said

    A Reposzton a röhögős papné, a Boglár (franc fogja becézni az idióta luvnyát) irogat, először mintha az eperről szólna, de Nem!
    Boglár metaforateremtésre vállalkozik az epertetű nagyságú agyával:
    azon röhög, hogy szétment az MSZP (a vörös szín a metaforizáció alapja)
    és üzen a PM-nek és a DK-nak, hogy ők is húzzanak a sunyiba!
    http://reposzt.hu/blog/kutasin%C3%A9-moln%C3%A1r-bogl%C3%A1rka/2014-05-30/epr%C3%A9szked%C3%A9s
    Gratulálunk, Köntös nagytiszteletű (?????) úr, ennél szarabb blog nincs is a világon

  28. Petrőczi a pöcegödör said

    Ludvig már megin fosott valamit a blogjára.
    Bocsi, hogy négy napig nem vettük észre, most sűrű hányásrohamok között osztjuk meg hű olvasóinkkal.
    http://petroczieva.blogspot.hu/2014/05/szekszardi-rebakucs-konferencia.html

  29. Szabó a vérfertőző said

    Örülünk, hogy láttuk Szabót is, pont olyan mocskos pedofil zombi, mint régen.
    Csak egyre közelebb a sírhoz és a Sátánnal való találkozáshoz.
    Nem félsz, Szabó????

    • Hátulról lesből támadó said

      Szabó alapból halottfehér pofáját vörösre égette a nap. Nyakában a fotómasina amivel jelentéktelen ámde kártékony életének minden piszlicsáré mozzanatát megörökíti. Kinek Szabó? Kit érdekel a te fos aljas életed? Még a hátulról ledöfött áldozataid is szarnak rád.

      • Szabó Szexárdon said

        Szabó telenyavalyogta Szekszárdot hogy őt méltatlanul rágalmazzák. De ennek már vége mer az Alkotmánybíróság is letiltotta a sértő kommenteket. Újra be fogja perelni a blogot. És most aztán a gatyát is leperli a gaz mocskolódókról!

      • Rebakucs intrika said

        Szabó nemcsak a blog miatt siránkozott hanem eszméletlenül fúrta Tepsit. Az a nő azt se tudja mi az a tudomány mi az az egyetem. Teljesen alkalmatlan. A Károli akkor volt igazi egyetem amikor ő volt a dékán. Ezt a hisztis nullát le kell váltani. Most talán végre amikor változás lesz az egyházi vezetésben menesztik ezt a Bölcskei-görlt is. Meg fog bukni mint a másik idegbeteg ostoba liba, Kovács Eszter, aki az akkori fenntartót az öreg Hegedűst csavarta az ujja köré.

  30. Butykos beteg said

    Butykos odapofátlankodott Törőcsik mellé
    http://www.hir24.hu/bulvar/2014/01/30/torocsik-mari-fogadalmat-tett-ferje-halala-utan/

    • Bátor besúgó said

      Hogy kerül a képbe ez a puffadt képű alkesz besúgó sikkasztó? Nem szégyelli ennyi bűnre felhúzni a palástot? Vagy tán azt képzeli hogy a bitorolt ruhadarab elfedi a viselt dolgait? Előlünk ugyan nem!

  31. Poltpéteri Ügyészség said

    Egy főügyész élettársa elleni bűnügyet évekig tussolt el az ügyészség. A főügyészt ki sem hallgatták. A vádemelést többször meghiúsították. Az anyagot nem az illetékes Pest megyei, hanem a Fővárosi Főügyészségnek továbbították, ahol Lajtár István, Polt Péter és Balla Péter közös beosztottja “intézkedett”. Nem csoda, hogy a piramisjátékos 3 évig bujkálhatott, hiszen főügyészek falaztak neki: http://nepszava.hu/cikk/1022414-gyorshir-vademeles-a-fougyesz-elettarsa-ellen

    • Mákvirág said

      Akárcsak Szabó Andrásnak a témavezetéslopásokhoz és az okirathamisításokhoz. Még csak ki sem hallgatták. Csak a lotyóját, a Kőfalusit. Mintha az magától hamisította volna meg az okiratokat, nem pedig Szabó utasítására.

      • szabó a miniszterbuktató said

        Ha ez egy normális ország lenne, Szabó börtönben ülne és a protektora, Balog, a barom meg a Hold utcai kuckóban.

      • Ludvig a muzeális fűzfapoetessza said

        Ludvig úgy hazudik mint egy utolsó proli cigány luvnya.
        http://hu.wikipedia.org/wiki/Petr%C5%91czi_%C3%89va
        A vikipédián pl. letagadja az első férjét, Morvait.
        Akitől van a Kinga – aki nem is áll szóba ezzel az ördög öreganyjával.
        Nem csidálom.

      • Fővárosi Főügyészség said

        Ez így van. Szabóra rábizonyították az okirathamisítást, ügyészségi határozat állapítja meg a bűnösségét. Csak aztán Bézsenyi Balázst Lajtár István, Polt Péter helyettese és Balla Péter beosztottja, levette az ügyről, és keresett helyette valakit, aki a feljelentőnek aláírja azt, hogy “Lófasz a seggedbe. Le vagy pattintva. Nulla indoklás.” Ez a valaki Tömöri Ibolya vagy ki a picsa volt.

      • Poltpéteri Ügyészség said

        Miközben az összes bizonyíték Szabó bűnösségére fent van a neten. Na ennyit a poltpéteri-lajtári ügyészségről.

  32. ask jerves said

    Székely Attila a Reposzton gyűlölködik Bajnai ellen, hogy “mér pont őt” hívták meg Magyarországról, nem pl. őt, a magyar helyesírással harcot folytató papocskát.
    http://reposzt.hu/blog/sz%C3%A9kely-attila/2014-05-31/budapest-koppenh%C3%A1ga
    Na és még a halott Horn Gyulába is belerúg a nagytiszteletű (???????) úr.
    Mindig azt hiszem, nincs lejjebb, de a Reposzt megmutatja, hogy de igen.

  33. zsinati levéltár said

    Június 5-én 17 órakor tartják Honti László professzor emeritus könyvbemutatóját.

    Bevezeti Balla Péter, a jobbikosok sógora
    szakmai bevezetőt meg Fóris Ágota, az olasz-spanyol szakos magyaros tanszékvezető

  34. dumb and dumber said

    A bugris Fekete Karcsi ordenáré nyálzást eresztett meg az áldozócsütörtök kapcsán.
    http://reformatus.hu/mutat/9705/

  35. Szabó a pikkelysömörös said

    Ma van a pikkelysömörös világnapja!
    Éljen Szabó András, Magyarország legmocskosabb, legótvarosabb, legförtelmesebb pikkelysömörös szörnyetege!!!
    A károlin csak leprások vannak???

  36. the easy conscience of effortless superiority said

    A kormánynak baja van az atlatszo.huval!
    http://444.hu/2014/05/31/titkos-nevsort-adott-ki-a-kormany-hogy-megmondja-kivel-van-baja/?utm_source=444.hu+h%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_campaign=f4ec9d391f-RSS_EMAIL_CAMPAIGN&utm_medium=email&utm_term=0_2e8cbbcf52-f4ec9d391f-100052109

  37. búzavirág said

    Köntösnek a Reposztban most kivételesen igaza van.
    Kerényi buzizása ciki. Nem kicsit, nagyon
    http://reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2014-05-31/buziz%C3%A1sr%C3%B3l

Hozzászólás a(z) szkizo dad bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.