Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Communication á la Károli (Károlis kommunikáció)

Posted by jhnnsclvn - szeptember 17, 2014

Vagy a tanárok, vagy a diákok egy része tiszta hülye a Károlin

A Magyar Nyelvtudományi Tanszék a Károlin nem éppen tudományos potenciáljáról híres. Vezetőjét, Honti akadémikust  a hallgatóság egy emberként gyűlölte, csak annak örültek, hogy az öregember csak ritkán látogatott ide másik munkahelyéről Udinéból. (Viszont dupla professzori fizetést követelt ki a Károlitól. Megadták: nagy kincs egy akadémikus akkreditáció idején.) Honti leköszönésekor felesége barátnőjét, Fóris Ágotát jelölte meg utódjaként. Az, hogy Fórisnak magyarból alap képzettsége (BA) sincs, nem zavarta Ballát a tanszékvezetői kinevezésben. Már a poszt kiírásában nem kötötték ki sem a magyar szakos végzettséget, publikációkat, fokozatokat stb., sőt a református egyházhoz való tartozást sem. Így lett egy alapképzettség nélküli másvallású személy a református (?) egyetem magyar nyelvtudományi tanszékének vezetője.

Ami hiányzik Fórisnál a tudásból, azt bőven pótolja arroganciával. Bár hallgatói előtt csak egy leckével jár az anyagban – ezt az intelligensebb hallgatók  észre is veszik -, számonkéréskor gúnyolódik, keménykedik velük, megalázza őket. Mint most ezzel a fészbúkon nagy népszerűségre szert tevő illemtannal.

A Magyar Nyelvtudományi Tanszék egy egészen hihetetlen ajánlásban magyarázza el a hallgatóknak, hogy kell köszönni és emailt írni az oktatóknak. Egy komoly egyetemen nincs helye az emotikonoknak.

Ajánlást tett közzé honlapján a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, amelyben diákjaiknak, akik feltehetően mind elmúltak 18 évesek, tehát felnőtt emberek, azt magyarázzák el, hogyan kommunikáljanak a tanszék oktatóival és adminisztrátoraival.

A paródiának tűnő, de minden bizonnyal komolyan gondolt tanácsok szőrszálhasogatása a kafkai bürokrácia és Hoffmann Rózsa kombinációjának olyan szép példája, amilyennel ritkán találkozni.

Az például nem úgy van, hogy a diák reggel csak úgy odaveti a tanárnak a folyosón, hogy jó napot. A tanszéki ajánlás szerint ezt úgy kell mondani, hogy jó napot kívánok. És senkinek eszébe ne jusson Tóth Máriát Tóth Máriának nevezni, hiszen ő a református keresztségben a Tóth Mária tanárnő nevet kapta. Írásban lehet azért Kedves Tanárnő-ként szólítani. A tanszéki adminisztrátorokat lehet Tisztelt Kisasszony-nak, csak senki ne felejtse el a levelet a Tisztelettel vagy Üdvözlettel formulával zárni.

Egy levél megírása a Károlin egyébként nem is a levél megírásával kezdődik, hanem már a diák emailcímének megválasztásával, ami “sokat elárul“. A mindenféle fantázianevek használata kifejezetten ellenjavallott, ami alatt feltehetően azt értik, hogy mindenki maradjon a kovacs.peter@citromail.hu-nál a komoly egyetemen komolyanvehetetlen ganjaboy@citromail.hu helyett.

És senki se küldjön az oktatóknak “humoros, ironizáló leveleket“, az emotikonok (sőt, smiley-k) használata pedig kifejezetten kerülendő.

A kimerítő iromány végigolvasása után már csak egy kérdés marad: ki a hülye: a tanár vagy a diák?

 

http://444.hu/2014/09/10/vagy-a-tanarok-vagy-a-diakok-egy-resze-tiszta-hulye-a-karolin/

Íme a szöveg:

Nyelvi illemtan

Ajánlások az oktatókkal és az adminisztrátor munkatársakkal történő kommunikációhoz

Köszönés, megszólítás, elköszönés szóban és írásban
•    Az aktuális napszaknak megfelelő teljes köszönőformákat
használja (pl. Jó reggelt kívánok!, Jó napot kívánok!
és nem Jó napot! vagy Szép napot!
)
(hasonló módon elköszönéskor: Viszontlátásra! és nem
Viszlát!).
•    A tanszék oktatóit szóban (ha pl. keres valakit a tanszéken)
a következőképpen szólítsa meg vagy említse: X. Y. tanár úr,
X. Y. tanárnő, vagy X. tanár úr, X. tanárnő
(pl. Tóth Mária tanárnő, vagy Tóth tanárnő), és nem X. Y.
(tehát nem Tóth Mária).
•    Írásban (levél, e-mail írásakor) megszólítás esetén használja
a nagy kezdőbetűs változatot (pl. Tisztelt/Kedves X.
Tanár Úr!, Tisztelt X. Tanárnő!, Tisztelt Tóth Tanár Úr!,
Tisztelt Szabó Tanárnő! Tisztelt Tanár Úr!
Kedves Tanárnő!
). (Nota bene: a tanárnő szót egybe
kell írni!) Kerülendő továbbá a Kedves/Tisztelt +
az oktató keresztneve (pl. Kedves Mária!, Tisztelt Mária!),
valamint a Kedves + Dr. X. (pl. Kedves Dr. Tóth!),
megszólítások, továbbá egyéb nem elfogadott formák,
pl. Hölgyem!, Kolléganő!, T. Tanárnő!.
•   Levelezések eleji és végi üdvözlő formulák használatakor
kerülje a különféle jókívánságokat
(pl. Szép napot/estét/Jó hétvégét kívánok a
Tanár Úrnak/Tanárnőnek!). Helyettük a levél elején a
Tisztelt X. Tanár Úr/Tanárnő!, a levél végén pedig a
Tisztelettel/Üdvözlettel formákat használja, és a teljes
nevét írja alá (pl. Kovács Judit, és nem Judit).
•   Az adminisztrátor kollégákkal történő levelezés és szóbeli
kommunikáció során a magázódás az elvárt. Megszólításban
tehát a Tisztelt Tanszéki Ügyintéző!, esetleg a
Tisztelt X. Úr/Asszony/Kisasszony! formákat használja
(Pl. Tisztelt Kovács Úr!)

Levelek, e-mailek tartalma, formája
•    Az oktatóknak és az adminisztratív munkatársaknak küldött
e-mailek formája legyen hivatalos, tartalmuk legyen világos,
lényegre törő, pl. melyik kurzusra, milyen csoportba jár a
hallgató, és mit szeretne kérni (nota bene: az oktatók
nem tudják emelni, bővíteni a kurzusok létszámát,
a félév elején ilyen kéréssel tehát nem őket kell keresni,
hanem a tanszéken kell jelezni írásban ezeket az igényeket).
•    Ne küldjön üres leveket (pl. dolgozatot e-mail
csatolmányként úgy, hogy maga a levél üres).
Mindig szerepeljen az e-mailben, ki, milyen céllal
és mit küld az oktatónak. (A legjobb, ha a kísérő levélen
kívül röviden már a tárgy mezőben is jelzi az e-mail
tartalmát).
•    Hivatalos levelezéskor (tanulmányi és vizsgaügyekben,
kérések előterjesztésekor) az e-mail cím megválasztása
sokat elárul a levél küldőjéről; ne használjon tehát
különböző fantázianeveket az e-mail címben,
illetve a felhasználónévben, mert ezek alapján egyrészt
sok esetben nem tudja azonosítani a címzett a levél küldőjét,
másrészt udvariatlanságnak számít hivatalos ügyben ilyen
e-mail címekről levelezni.
•    Ne küldjön az oktatóknak humoros, ironizáló leveleket,
pl. azért nem tudott eljönni valaki a reggeli vizsgára,
mert ilyenkor tud jól aludni (sic!).
•    Hasonló módon kerülje az oktatóknak és a tanszéki
adminisztrátornak írt levelekben az emotikonok (smiley-k)
használatát.
•    Ügyeljen a helyesírásra!

 Mi is üzenünk valamit a Magyar Nyelvtudományi Tanszéknek egészében, a vezetőjének pedig külön is. A tiszteletet nem kikövetelni kell (nem is lehet), hanem kiérdemelni, szerényebben: megszolgálni. Akinek sem a tudása, sem a jelleme, sem a személyes teljesítménye nem vált ki respektust másokból, az egy senki. Ha korlátolt zárdafőnöknőhöz méltó utasításokat osztogat, akkor EGY NEVETSÉGES SENKI. Akit nem hogy nem tisztelnek, de észre sem vesznek. És ez így van jól.

126 hozzászólás to “Communication á la Károli (Károlis kommunikáció)”

  1. károlis bugrisok said

    Nem csodálkozom, egy kicsit sem.
    Ilyenek, Fóris Ágota pedig főnökasszonyként kiélheti magát ezeknek a stupid marhaságoknak a követelésével.

    • Hűbele Balázs said

      Semmiben sem hozott változást az új szemeszter…! Talán annyit, hogy Szabó Bandi “kutat” és alig jár be, még az általa felajánlott fogadóórára se tolja be a képét, Hansági-Kulcsár-Szabó akárkicsoda Ágika pedig fel és alá járkál az új, Dózsa Gy. úti épületben. Továbbra is itt tanít- már adjunktusi beosztásban- Pálvölgyi Emese alias exjobbikos Kovács Dávidka Xavér, akinek régen a börtönben lenne a helye… Fehér Bence pedig ugyanúgy buktatja a hallgatók 2/3 részét. Nem értem, hogy miért dicsőség “egyetemünkön” hogy mind több hallgatót buktatok meg…Fehér mostanság nem is járt külföldön kutatni, megelégszik azzal, ha rettegésben tartja a vizsgázóit… Tepsi-akarommondani-Sepsinek pedig fel sem tűnik mindez… Nem értem, hogy a Komoly oktatók- Gállfy, Hermann, Fábián, Gergely A. hogy tudnak ilyen közegben működni?!

      Undormány, ami ott folyik!

      • Categoricus Imperativus said

        A komoly oktatók rettegnek. hogy elveszítik a fizetésüket. Más nem érdekli őket. Nem mintha ebből kellene megélniük, hiszen több állásuk is van, de két fizu több mint egy, három több mint kettő elve alapján maradnak.

      • Szabó's sabbatical said

        Szabó Bandi eddig se nagyon járt be. Az az igazság, hogy Tepsi nem nagyon engedi be. Inkább alkotói szabadságon tartja csak ne intrkáljon az egyetemen. Úgy látszik nem ismeri eléggé ezt a tömény alattomot. Most rengeteg ideje van fészbukozni, ímélezni, névtelen feljelentéseket írni. Még fizetik is azért hogy kiélje a furkáló szenvedélyét.

      • Krisztina De Más said

        Már hogy a francba járna be? Hogy tudna így órát tartani, a kollégáival beszélni, miután sok károlis ismeri ezt a blogot? Nem tudhatja, hányan és kik olvasták ezt a mocskot?

      • Akajevics Akakij said

        Szabó jól teszi, hogy nem jár be..Tudja maga Krisztina, hogy ez az embernek látszó förmedvény hány embernek tett keresztbe a Károlis működése során?! Ez nem “szennyblog”, az a szégyen, hogy az Egyetem Mai Vezetése megtűr egy ilyen alakot és nem ba..za ki, mint macskát sz.rni..! Ez a rektor, a Dékán stb. bűne. Szabó meg legyen kedves bejárni tanítani, ha már felveszi a havi 400.000 forintos nettó fizetését, legalább ennyivel tisztelje meg a hallgatóit- akik még hisznek “csodálatos” lényében…

        Kultúrált környezetben az ilyen intrikus személyek- akit a saját munkatársai gyűlölnek- és erről tud- önként lép le az egyetemről.. Az Ő áldásos működése alatt anulálódott le az Irodalomtudományi Tanszék, amikor megkötötte bűnös szövetségét helytartójával- Hansági Kulcsár Szabó Ágival- remélem jól írtam le a kedves nevét az úrihölgynek… És ahogy Hima Professzor Asszonnyal elbántak… nálam abban az időben írta le magát- Végleg!

      • PhD jelölt said

        Igazad van Akakij. Szabó igenis jöjjön be, hadd nézzünk a szemébe. Hadd lássa a szemünkön, hogy minden ocsmány tettéről tudunk!

      • Farkasszem said

        Hát az bajos lesz. Mármint szembenézni Szabóval. Ez a sunnyogó soha nem néz senki szemébe. Direkt kerüli a szemkontaktust. Valahova szorosan melléd néz. Nem tudsz olvasni a szeméből. Igaz, ő se a tiedből, mert képtelen belenézni.

    • Hűbele Balázs said

      A Tiszteletet pedig Ki Kell Érdemelni!!!

    • NívótlanBeneSanyi said

      Teljesen lehangoló véleményem van Bene “doktorról”, a Szabó-Petrőczi-Hansági-Mészáros maffiához tartozó személyről. Az egyik barátnőm az Ő szemináriumára jár. Elmondta, hogy Bene annyira nem becsüli saját magát és a hallgatóit sem, hogy egy szemináriumot időben elkezdjen. Állítólag már az első órán bejelentette, hogy “messziről jár” és nem fogja az órákat időben elkezdeni. Van, hogy egy 8:00-ra meghirdetett szemináriumot 8:50-kor kezd el, de elvárja, hogy a diák maradjon bent tovább, nem veszi számításba, ha a város másik végébe kell átmenni egy másik órára! Hol van ilyenkor a tanszékvezető, aki kicsit elbeszélgetne vele?! Barátjához hasonlóan (Szabó A.) nem néz a szemedbe, elnéz melletted, a barátnőmet nagyon zavarta, hogy senki szemébe nem mer/akar belenézni.

      Ami felettébb érdekes: Óráin előhozza Kulcsár-Szabó Elemért, őt méltatja, hogy milyen jó kritikákat ír. Nyílván imponálni akar Kulcsár-Szabó Áginak a maga módján. Nem nézi a markmyprofessoron az említett tanár értékelését. A Kulcsár-szabók valamihez nagyon nem értenek, az Elemérről rosszabbnál rosszabbat írnak a saját hallgatói, Ágika pedig a manipulálás, az érzelmekkel való zsarolás nagymestere. Ági tisztában van azzal, hogy miket írnak róla és ezért próbál szerethető oktatóként díszelegni. Módszerei: általános iskolai színvonalú vizsgák, ösztöndíjak odaítélése, megjelenési lehetőséget ígér a hallgatóinak, és uszít a többi oktató ellen. Mikor veszik észre ezek a szerencsétlenek, hogy régen levitézlettek és szánalmasok? Az is érdekelne, hogy a Papp Ágnes Klára- Intézetvezető- Szabó bábja, hogy nem foglalkozik ezekkel a kirívó esetekkel? Ő is megérdemelne egy blogot!

      • goedel macskája said

        Igazad van Bene megítélésében. Ő politikailag is egy szélkakas. A szadeszes Beszélőben publikált, közben nem szégyelli elfogadni a MIÉP-es, majd Jobbikos Károlitól a lóvét.
        Végtelenül aljas és kétszínű, itt a blogon fel van téve egy levele, amelyben Hermannt és Hansági Ágit uszítja egy miskolci kollégája ellen.
        Nem mellesleg saját nagybátyját, Heltai Jánost is megfúrta, mikor az ide akart jönni, mert könnyebben járna be az Erkel utcából a Reviczkybe (vagy akár a Dózsa Gy. útra is), mint Miskolcra.
        Egy apró korrekció: Hansági apósát Kulcsár-Szabó Ernőnek hívják, nem Elemérnek.

      • Gogol said

        Nem is az, hogy liberális irodalmi lapnak publikál.. Hanem ahogy összedolgozik a Szabó-Hansági-Kulcsár-Szabó klánnal

      • KSZE Workshop said

        Nekem tetszik az Elemér. Ez is azt mutatja, mennyire levitézlettek. Már a neve se fontos, csak a jelenség. Hogy olvashatatlan, kártékony, de az állásokat, ösztöndíjakat, professzor címeket ő osztogatja ill. adományozza. Pedig egy kivénhedt szánalmas zagyva paprikajancsi.

      • Ágnesasszony said

        A Hansági még nála is szánalmasabb. Az apósa befolyásával üzérkedve próbál magához hallgatókat édesgetni. Önszántából senki se választja ezt a frusztált idegbeteg rikácsoló madárijesztőt.

      • Klausenburger said

        Az ún. intézetvezető Papp Ágnes Klára tényleg megérdemelne egy posztot. Meg lehetne benne írni hogy züllött szét Tepsi bábjából Szabó bábjává. Egy jelentéktelen gyenge kis lakáj akit Tepsi saját szövetségesének hozott be Szabó ellen most pedig már Szabó intrikáinak végrehajtója anélkül hogy ennek tudatában lenne.

      • KSZE az út és az igazság said

        PapÁgi Tepsi barátnője és csoporttársa volt az egyetemen, ő is francia szakos. Tepsi éppen ezért nevezte őt ki intézetvezetővé, letörve a Szabó-bandát, Szabót, Hanságit, Hermannt. Csakhogy Papági be van tojva a bandától, különösen Hanságitól. Inkább akar a Kulcsárszabóknak megfelelni mint Tepsinek. Ez az intézetvezetés neki csak adminisztratív karrier. De ő szakmai karriert is akar, abba pedig a szakmán kívüli Tepsinek nincs beleszólása. Papági a kulcsárszabóktól függ, akár Tepsinek is keresztbe tesz, ha ezt várják tőle. A szakmai karrerhez csak és kizárólag a kulcsárszabókon keresztül vezet az út.

      • Nota Bene said

        Semmiképpen se az igazság. Még csak nem is az út, bár sokan még ma is azt hiszik. Ha út, kérdés, hogy mihez. Ösztöndíjhoz, zsíros álláshoz lehet. De ha minőséget és igazi szakmaiságot akarsz, kerüld el nagy ívben ezt a zagyva pojácát.

  2. veszprémi tanár said

    Navracsicsról nagyon rossz a vélemény Európában.
    Joggal.
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/407597_deutschlandradio_navracsics_a_partkatona

  3. világos mint a vakablak said

    A veszprémi egyetemhez köthető személyek egyre magasabbra másznak a fideszes uborkafán.
    Itt van a Mihalovics Péter, olyasmivel bízták meg, amihez – francia szakos léén – semmit se ért.
    http://veol.hu/belfold/miniszteri-biztost-neveztek-ki-a-bakony-balaton-terseg-fejleszteseert-1647018?

  4. zsófi hóhérleányka said

    A címben feltett kérdésre a válasz:
    IS-IS A tanárok között rengeteg aljas idióta van:mindenekelőtt: Balla Péter, Pető Sándor, Szabó András, Ludvig, Hansági, Mészáros Mártonistván.
    Fóris kiemelkedik: ő nem annyira idióta, hanem rendkívül agyafúrt és aljas módon ravasz.
    Legkedvesebb tevékenysége mások MEGALÁZÁSA, érdemes megnézni a Markprofesszort.
    Így éli ki magát.

  5. Soror Immaculata said

    Na tessék itt van, amiről az előző poszt alatt beszéltem. Hogy Fóris Ágotát zsigerből utálja pár hozzászóló. Vagy a bloggerség ráfogásával, álnyelvészeti álkövetkeztetésekkel, amik a rágalmazást hivatottak alátámasztani, megszolgálta? Ld. a bejegyzésemet Fóris áldásos tevékenységéről a Károlin az előző poszt alatt.

  6. Ludvig a muzeális fűzfapoetessza said

    A PRÚSz tanácskozásán a mindent alulmúló Petrőczi tartja az első szombati elóadást.
    http://prusz.hu/vegleges-a-mediamuhely-programja/
    Fél óráig szövegel, utána “kérdések az előadóhoz”
    Egyet felteszek:
    Nem szégyelled magad, aljas vén disznő, intrikáló, tehetségtelen aljas patkány?

    • Zoológia said

      Patkány vagy disznó? Tessék már eldönteni. Egyben azonban következetes: mindkét állat jelzője az “aljas”. Lehet disznó és patkány aljas? nem lehet hogy ez a Ludvig mégiscsak ember?

    • Prusz prussz... said

      Megyünk ám megnézni a babiloni paráznát. Már sokat olvastunk róla ezen a blogon, nagyon kíváncsiak vagyunk rá. Alexa Karcsi hívta fel a figyelmünket a fórumra. Mondta, hogy ő mindig a Petrőczire vonatkozó posztokat és kommenteket keresi ezen a weboldalom, mert azok a legpoénosabbak. Petrőczin mindig halálra röhögi magát.

  7. Ludvig a muzeális fűzfapoetessza said

    Igen, igazatok van, egyetértek.
    Csak dühömben nem válogattam meg a szavakat. A blogot olvasó minden disznó, pardon, sertés és patkány elnézését kérem, hogy Petrőczi/Ludvighoz hasonlítottam őket!
    Forgive me brothers!

  8. For Dummies said

    Nem azér hogy Fóris tanárnőt védjem mer igazán nem ő a kedvencem de nem is utálom, tényleg szükség van ilyen kézikönyvfélére. Annyira hülyék a károlis hallgatók hogy azt el se tudják képzelni jobb egyetemeken. Amultkor is irt valamelyikük egy kérvényt a magyar intézet vezetőjének így: “Tisztelt Pap Ágnes Tanár Ur!”

    • D épület said

      A károlisok mindig is gyogyósok voltak és azok is maradtak. Azokból lesznek károlisok, akiket kiselejteznek az Eltéről.

      • gate keeper said

        A helyesírással sincsenek tisztába. Úgy kezdik a levelet, hogy Tisztelt Tanár Nő! Egy ilyentől megkérdeztem, hogy miért írja két szóba. Erre azt mondta, hogy a tanár urat is két szóba kell írni, nem?

  9. svabra said

    Tömjén nem viseli el az igazságot.
    http://444.hu/2014/09/17/semjen-zsolt-szerint-az-index-hazarulo/

  10. cinikus barom said

    A Károli bölcskarának volt hallgatója nagy köztiszteletnek örvend
    http://gepnarancs.hu/2014/09/ki-a-fasznak-kepzeli-magat-czunyine-bertalan-judit/
    Felhívom a figyelmet az államtitkárnő dizájnjára: fideszszínű pitykés bocskai matyómintás blúzzal

    • Tenke babája said

      Egyetértek a cikkel és főleg a végkicsengéssel: ” Rajta leszünk, hogy Czunyiné családjogi szakjogász visszakerüljön oda, ahonnan jött, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanárképző Főiskolai Karára, de ha lehet, ne oktatónak, hanem takarítónőnek, hátha így ragadna rá némi, a köz szolgálatához elengedhetetlen alázat.”

      • watch dog said

        Ezzel amúgyis családi tradíciót folytatna: az anyja egy Oroszlány melletti kisközség iskolájában dolgozott takarítónőként. Czunyiné amúgy állandóan hazudozik az életrajzával kapcsolatban.
        Takarítónő anyukáját: gazdasági/pénzügyi szakembernek nevezi.
        Saját jogi diplomáját pedig mintha a szegedi egyetemen szerezte volna.
        PEDIG A KÁROLI soha nem akkreditált kecskeméti jogi karán, ahol a szegedi oktatók tanítottak és a diplomát a szegedi rektor írta alá.

      • Bibliográfia-professzor said

        Megtanulta Pethőtől, hogy lehet meghamisítani, azaz feltupírozni egy semmitmondó és semmit se felmutató életrajzot. Igazi károlis ez a nő.

      • ulan bátor said

        Egy jó tulajdonsága van: ő is utálta Szabó Andrást.
        Főként pedig megvetette.

  11. irish coffee said

    Imádkozzunk Orbánhoz!
    http://www.pupublogja.hu/2014/09/buheral-suttyo.html?spref=fb

  12. az orosz kapcsolat said

    Pröhle Gergely is barátkozik az orosz fundamentalistákkal
    http://pusztaranger.wordpress.com/2014/09/15/freunde-russlands-fidesz-fpo-und-front-national-bei-lebensschutzerkongress-im-moskauer-kreml/

  13. károlis bugrisok said

    Mához egy hétre jót lehet röhögni a Károlin. Hatalmas tudósok osztják az észt:
    http://www.kre.hu/btk/images/doc/Kutatok_ejszakaja_plakat3.pdf
    Hallgassátok meg a kétszeres doktorcsaló Médzáros Mártonpistát, amint Bridget Jonesról meg a Büszkeség és balítéletről szövegel.
    Viszont nem lép fel sem Hansági, sem Petrőczi, sem Szabó András.
    Az irodalmárokat az IMO-s Hermann képviseli, a Grimm mesékről beszél, nyilván a szexuális szimbólumokon csámcsog.
    Az IMO-s Hermann ugyanis békakirálynak szereti képzelni magát, és várja, hogy megcsókolják, hogy ő hatalmasra duzzadjon, de semmi.
    Még az amúgy gusztustalan formájú felesége Szilágyi Zsófia se csókolgatja az erotomán ártányt, ahogy itt a blogon valaki találóan nevezte.

  14. balog zoltán egy katasztrófa said

    Dicsekszik a hülye
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/409056_magyar_nemet_forum_balog_europa_eredeti_tovabbra

  15. violenza sessuale said

    A reposzton megint kotkodácsolnak az agyirott papocskák.
    http://reposzt.hu/blog/sz%C3%A9kely-attila/2014-09-20/nem-%C3%A9rdekel-nem-baj-ha-tetov%C3%A1lva-vagy

  16. kaganovics said

    Mi baj van Kun Miklóssal?
    Hát ez!
    http://www.kommunista.net/video/kun-miklos-tortenesz-neofitak-sorozat

    • Historiker said

      A széljobb tényleg nem nézi jószemmel, szerintem pedig kár rá szót vesztegetni

    • dúsgazdag "áldozatok" said

      No para veri a tamtamot a nagy semmire, hogy elterelje a figyelmet Bölcskei, Balla, Barnaby és Tarr áldozatairól. A blognak nincs semmilyen áldozata, senkinek nem okozott kárt. Szabó András, Balla és társaik dúskálnak a lóvéba, a Károlinak több hallgatója van, mint valaha. No para egy hazug prókátor.

      • No para hitele? said

        A legnagyobb képmutatás összehasonlítani a Balla-Barnaby-Sepsy triumvirátus által okozott igazi tragédiákat következmények nélküli, ártalmatlan blogfricskákkal, hogy morális ítélkazéssel, sőt, jogi ítélkezés fenyegetésével léphessen fel az igazi gyilkosok nevében az áldozatok ellen No para.

  17. journalist said

    Túlértékelitek no parát.
    Egy provokátor.

    • Holocaust túlélő said

      Muszáj lesöpörni az érveit, különben veri a mellét a kis náci, hogy győzött a zsidók ellen a kommunikációs háborúban.

      • no para said

        Világéletemben irtóztam azoktól, akik a holokausztozást és nácizást fegyverként használják egy vitában, beszélgetésben, vagy bárhol. Undorító egy szokás, de elég néhány alkalommal eljátszani és utána már könnyen jön, mert vérszemet kapsz attól, hogy a partnered fülét-farkát behúzva kezdi moderálni magát és a mondanivalóját, vagy épp ellenkezőleg, kicsap belőle a vérgőzös náci. A kollektív bűnösség elvéről továbbra is ugyanazt mondom mint eddig ezt a posztot pedig veheted egy hátatfordításnak.

        A szerkesztőség válaszait értékelem, még akkor is, ha ez nem jönne le a hszeimen. A posztokat továbbra is nézni fogom; ne lőjenek civilekre.

      • Historiker said

        Nem kellett volna No Parát lenácizni. A szélbal és széljobb kommentelők durván beszólogatnak egymásnak vagy más jóhiszemű kommentelőknek. A szerkesztőség nem moderál, csak kérésre, viszont a szélsőséges beszólókat, akik a politika irányába viszik el a deklaráltan nem politizáló blogot, mégiscsak féken kellene valahogy tartani. Szegény Kun Miklós is a hülye jobbikosoknak esik néha áldozatul. Mintha tehetne arról, ki volt a nagyapja. A kremlinológia igenis fontos, pláne most az ukrán háború idején.

      • Szerkesztőség said

        No para! Igyekszünk nem lőni civilekre. Nincs szó kollektív bűnösségről, se a posztok, se a kommentek nem foglalkoznak a károlis oktatók 90%-val. A maradék 10 % pedig nem ártatlan. Kommentekben kapnak fricskát mások is, de ez minden blogon így van, nincs kapacitásunk moderálni, ezért tettük közzé a felhívást. Kun Miklóst személy szerint sajnálom, a többségnek nincs baja vele. Ő sajnos politikai indulatok áldozata. A széljobb a nagyapja miatt zrikálja, a szélbal a politikai árulásai miatt. Mi nem szeretnénk politizálni, de a leghasznosabb titkos doksik minden bizonnyal politikusi körökből jutnak el hozzánk, így kéretlen beszólások is megjelennek a kommentekben, sajnos.

  18. dunántúli igazmondó said

    Köntös a lengyelek vallásosságáról mekeg.
    http://reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2014-09-21/n%C3%A9pegyh%C3%A1z-dics%C3%A9rete
    Meghogy itt a hazai reformátusság LEDEMOKRATIZÁLNI SAJÁT MAGÁT.
    Megmondom én, miért nincs a hazai református egyháznak tekinjtélye.
    Azért mert egy parázna alkoholista spicli tolvas – Bölcskei Gusztáv áll az egyház élén.
    És olyan becstelen spiclik, mint az Amerikából jelentgető hamis papok osztják az észt, mint te Köntös.

  19. pannon said

    Hallottátok,hogy Navracsics Juditot professzornak nevezték ki?

  20. ELTÉ-s kolléga said

    Én úgy tudom, már nem élnek együtt, a Zoli a Dánél Mónival hajt.

  21. petrőczi a botránykő said

    Nem tudtok valamit Petrőczi PRÚSZ-os fellépéséről?
    Csak a programfüzetből tudok róla és Petrőczi blogján semmi nem jelent meg róla.
    Csak nem lett beteg és mondta le?
    Vagy megjött az esze, esetleg ízlést talált magának és szégyelli a pofáját?
    Bár ez kevéssé valószínű.

  22. gyopáros völgy said

    Gyopár viszont megszólalt.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-k%C3%B6ves-gyop%C3%A1rka/2014-09-22/szt%C3%A1rcsin%C3%A1l%C3%A1s
    Arról, hogy vágyna ám ő egy József Attila díjra, amit a vén luvnya Ludvig sírt ki magának a Balogtól
    Meghogy Esterházyt se fogadta mindenki szeretettel, meghogy a Kertésztől “fanyalgunk”, aztán meg a gyopár egy bécsi “hölgyet” jól kiosztott Jelinek vs. Berhardt ügyben.
    Zseniális ez a gyopár. Nem derül ki, becsüli-e Esterházyt, Kertészt.
    Egy valami VISZONT KURVÁRA KIDERÜL. MAJD BELEDÖGLIK, HOGY HÍRES ÍRÓ LEGYEN.
    Petrőczit már p-án is rúgta a RefLapnál a nemes cél érdekében.

  23. animus said

    Gratulálunk Mong Attilának és az Átlátszónak! Jól lelepleztétek ezt a mocskos rezsimet Strasbourgban
    http://atlatszo.hu/2014/09/20/mong-attila-a-fidesz-fasizmus-es-gyors-hazaarulas-strasbourgban/

  24. prudens said

    Megint egy áltudományos alibitevékenység a Károlin, Sepsi illegeti magát, egyetlen komolyan vehető előadó Vassányi Miklós.
    http://www.kre.hu/btk/images/doc/Mitosz_vallas_es_egyhaz_Latin-Amerikaban.pdf

  25. tóratartó said

    A parokia.hu és a mögötte álló Bogárdi Szabó igyekszik filoszemita hangokat pengetni itt a választások előtt
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/5865/
    Már a második cikk, amiben a zsidómentő Skót Misszióról van szó.
    Bogárdi ezt cinikus számításból teszi valószínűleg, mert magánéletében ő is véresszájú antiszemita, akárcsak a sógora, Szabó András.
    Ha viszont Balla Péter lesz a püspök, a Jobbik fog dirigálni a templomban is!!!

  26. tenke babája said

    Czunyiné Bertalan Judit az új kormány egyik legnépszerűtlenebb tagja, ami önmagában egy teljesítmény.
    http://eduline.hu/kozoktatas/2014/9/9/Klik_atalakitas_koznevelesi_allamtitkar_A6LQ9L
    Pedig fideszszínű pitykés lajbiban és matyómintás blúzban mutogatja ösztövér testét, amit annak idején Tenke Sándor KRE rektor mellett oly sokan birtokoltak. (Neveket is tudunk.)
    Na ez a károlisok csúcsa: bugris repedtsarkúból államtitkár!

  27. korrektúra said

    Most is bugris és repedtsarkú, csak közben még egy harmadik nevet is beszerzett magának, amin az egész ország röhög.

  28. hazug dögök said

    A pénteki cirkusz címe: Hit és tudás
    http://www.kre.hu/btk/images/doc/Kutatok_ejszakaja_plakat3.pdf
    Amin fellép a kétszeres doktorcsaló Mészáros Márton/István.
    A valóságnak ez felel meg:
    HITETLENSÉG ÉS TUDATLANSÁG.
    Ezek vagytok ti, ocsmány agyatlan becstelen bugrisok!

  29. Petrőczi a pöcegödör said

    Csak nem beteg a Ludvig?
    Még semmit se posztolt a pruszos fellépéséről!
    Csak nem vagy beteg vén qrva? Kitört rajtad az AIDS?
    Remélem, megfertőzted a gané Szabót is.
    Dögöljetek halomra a Mátyás utcában.

  30. fucking bitch said

    Kinevezték a kakastarajos korrupt idiótát külügyminiszternek!
    http://444.hu/2014/09/22/ket-jellemzo-hir-magyarorszag-leendo-kulugyminisztererol/
    Még a végén visszasírjuk a hiéna Navracsicsot.

  31. dubonnet said

    Pálfi Zsuzsa a reposzton arról ír, hogy a Skót Egyház nem folyt bele a skót függetlenségi szavazásba.
    http://reposzt.hu/blog/p%C3%A1lfi-zsuzsanna/2014-09-23/sk%C3%B3t-referendum-egyh%C3%A1zi-visszahangjai
    Erről példát vehetnének Bölcskeiék, Bogárdiék is.
    De nekik a Fidesz valaga a szellemi horizontjuk

    • dunántúli igazmondó said

      Én kizárólag Steinbach püspököt tartom morálisan elfogadható igazi keresztyén pásztornak.
      Bogárdi erőpszakos fundamentalista fideszbérenc, Bölcskei meg a társasága spicli és rablóbanda.
      Balla meg a Hegedűs család fullajtárja.
      Ha ő nyer, átjátssza az egész egyházat a Jobbiknak

  32. red rat said

    Az atlatszo.hu megint leleplezi a köztévés rablásokat: Dől a pénz Kálomistának
    http://blog.atlatszo.hu/2014/09/epizodonkent-12-osszesen-3155-millio-forintba-kerul-kalomista-uj-sorozata/

  33. Kágé Béla a Károlin said

    A jobbikos EU-s képviselője Kovács (Kágé) Béla hazai operációs bázisának a Károlit választotta. Tette azért, mert itt van régi barátja, Hermann Zoltán, akivel a moszkvai IMO-n már kiképzésük elején szövetséget kötöttek. Később jött hozzájuk a titkosrendőr – szintén szovjet – Kovács Árpád, valamint Kun Béla mindenre elszánt politikai kaméleon unokája, Kun Miklós.
    A Károlin a Jobbik helyi rezidense, Hegedűs Lóránt sógora, Balla Péter irányítja a dolgokat.
    Az orosz pénzek a Károlin keresztül folydogálnak a Szabadság térre, mindenki jól jár. A Jobbik és kap belőle, de mivel nyomtató lónak se fogják be a száját, búsásan részesül belőle az IMO-s Hermann, Kun Miklós, az exrendőr Kovács és természetesen Balla Péter jelenlegi rektor és jövőbeni püspök.
    Szvoji ljugyi szocstyomszja!

    • (Ful)Lajtár said

      A Jobbik a Károlin keresztül már a Legfőbb Ügyészséget is megkaparintotta. Domokos Andrea doktoranduszát, Lajtár Istvánt a Jobbik benyomta Polt Péter mellé legfőbb ügyész helyettesnek. Lajtár leállítja a kurucok elleni nyomozást és elsimítja a Hegedűs-Balla-Mészáros oligarcha bűntetteit. Ezért fizeti a Jobbik a Károlin keresztül. Lajtárt a Hegedűsök kulcspozícióba juttatták, az ő emberük.

    • Kágé Béla a Károlin said

      Béla cáfol
      https://kuruc.info/r/1/133476/

    • IMO-s Hermann said

      Hermann tégla az biztos. Állandóan figyel és sejtelmesen sokat tudó mosollyal adja tovább a megfigyeléseit. Hol a halgatókat hol a tanárokat szórja meg velü. Csak azt nem tudni ki a megbízója, a Jobbik vagy a Wistmanwood?

      • kaganovics said

        Jaszno. Mi mást tanult volna az IMO-n, ahol annyira jóba voltak a Bélával, hogy már azzal gyanúsították őket, hogy… de lehet hogy nem. Ők csak igazi tovariscsi voltak.

      • Double Agent said

        Mind a kettő. IMOs Hermann kettős ügynök. A performansz ugyanaz, sejtelmes, sokat tudó mosoly,fölényes jelzése annak hogy még mennyi titkos info van a kimondott szavak mögött, csak a tartalom más. Van amit a Bélának mesél el, van amit a moszados wistmanwoodosoknak. Egymásnak is kiadja őket, akárcsak Benét Hanságinak, Hanságit Benének és így tovább. Akit érdekel Hermann kettősügynöki módszere nézze meg a Pater Anyos posztokat.

  34. Wistman Woody said

    Holnap reggel fél nyolckor hallgathatjátok az alapítónkat, a nyírfás Földit az ATV-n

    • Secretary said

      Ezt minden károlisnak érdemes meghallgatni, hogy tudjuk milyen nehézfiúkat uszít ránk a püspökjelölt Balla és a két főgengszter: Tarr Zoltán és Kovács Barnabás.

      • Wistmanwoodos Balla said

        Késő. Már mindenki levelezését olvassuk és mindenkiről vannak titkos kép és hangfelvételeink. 🙂

      • Üvegház said

        Milyen jó dolog károlis oktatónak lenni. Egy nyitott könyv az életünk. Mintha üvegházban élnénk. Nem tudjuk mikor figyelnek meg bennünket, van-e poloska és kandikamera az irodánkban, lakásunkban, nem látjuk-e meg egyszercsak magunkat kínos helyzetben a neten…

      • Big Brother said

        Nézd a jóoldalát. Sose vagyunk egyedül. A Wistmanwood itt van velünk, mindenhova elkísér és figyelemmel kísér bennünket. Mi kell több a boldogsághoz, mint az állandó odaadó figyelem?

  35. Netfigyelő said

    Egy kis statisztika. Ma nagyon sok kattintás volt Szlovákiából.
    380 Hits 76.00% Hungary Hungary Flag
    76 Hits 15.20% Slovakia Slovakia Flag
    16 Hits 3.20% France France Flag
    4 Hits 0.80% Anonymous Proxy Unknown Country
    4 Hits 0.80% Croatia Croatia Flag
    4 Hits 0.80% Switzerland Switzerland Flag
    3 Hits 0.60% Czech Republic Czech Republic Flag
    3 Hits 0.60% Ukraine Ukraine Flag
    3 Hits 0.60% Netherlands Netherlands Flag
    2 Hits 0.40% Germany Germany Flag
    2 Hits 0.40% Ireland Ireland Flag
    1 Hit 0.20% Austria Austria Flag
    1 Hit 0.20% Spain Spain Flag
    1 Hit 0.20% Japan Japan Flag

    • Wistman Woody said

      Úgy látjuk, Szabó tisztelői Szlovákiából élénken figyelnek.
      Szabó VILÁGHÍRŰ, RÉV-kOMÁROMBAN is mindenki ismeri a mocskos büdös görényt
      és még ki is adatta a fos írását azok pénzén

  36. Puzsér Róbert fan said

    Robi az Isten!!!
    Még ez a bugris pap is észrevette azon a szemét reposzton!
    http://reposzt.hu/blog/so%C3%B3s-szil%C3%A1rd/2014-09-24/ki-mit-tube

  37. zimmezum said

    Azt mondja a nyírfás Földi az ATV-ben, hogy sose tudják leleplezni Kovács Bélát.
    Mert hogy a Béla akkora segg, hogy észre se vette.
    Azt mondja Földi, csak tettenéréssel lehet leleplezni egy kémet.

  38. shana tova said

    Este kezdődők Rosh Hasana.
    Shana tova mindenkinek, aki érti ezt.

  39. igazi kereszténység said

    Beer Miklós püspök igazi keresztény, az ebből a körlevélből világosan kiderül.
    http://magyarkurir.hu/hirek/beer-miklos-puspok-korlevele/
    A református egyház jelenlegi vezetői pedig aljas, pénzéhes, parázna hazudozók.
    Ha megválasztjátok Ballát püspöknek, akkor pedig a gyilkos antiszemita terrorizmust is beengeditek a legfelső szintre.

    • 115 milla said

      Bölcskei is szokott gondolni a cigányságra. Főleg arra, milyen sok pénzzel támogatja az EU a beintegrálódásukat. És legfőképpen arra, hogy lehetne ez a sok-sok romapénz az övé 🙂

      • balog zoltán egy katasztrófa said

        A rohadt Balog a cigánypénzek fő lehívója. Továbbítja a mocskos gengsztereknek. A németországi szintik felterjesztésére Gauck német államfő kitüntette Balogot. Erre a német intelligencia hangosan tiltakozott.
        Balog egy alkoholista idióta, aki EU-s milliárdokat juttat a refis gengsztereknek

  40. Séd parti séta said

    Mindössze 7 első éves magyar szakos van a Pannon Egyetemen. Pont most, amikor a Navracsics nővérét (Mesterházy osztályfőnöke volt a Lovassyban) kinevezték egyetemi tanárnak.
    Azt már nem is említem, hogy a magyar tanszék vezetését magyar szakos VÉGZETTSÉG NÉLKÜL látja el.
    A Pannon Egyetem (????) a Károlival versenyez gagyiságban

  41. veszprémi tanár said

    Navracsics Judit professzorasszony elég nevetségesen fest 55 évesen a jajvörösre festett hajával, a qrvás sminkjével és a mini szoknyájával.
    Hát ha alapképzettsége sincs, de rögtön professzort csináltak belőle, az esze is elment ettől a gyorsaságtól. Néha úgy viselkedik, mintha drogozna, nem néz senkire, nyugtalanul tekintget a levegőbe, túlfókuszál a szeme. A pupillái tűhegynyiek.

    • pannon said

      régebben is ilyesmi volt, már anno is fönn hordta az orrát,flegma, pedig esze,szakértelme nem sok

      • Rendőrakadémia said

        Mi van Kovács 23 Árpád rendőrtörzsőrmesterrel? Ott van még a Pannonon vagy már lapátra tették? Ma tölti be a 70-et. Meddig tartogatják még?

      • A félredíjazó Balog said

        Szerintem már nem osztottak neki órát sehol. Balog plecsnije volt a végkielégítés.

      • Inspector Barnaby said

        Én mentem visszaveszem a Károlira. Akit ez a blog támad, az a barátom. Akit dicsér, az az ellenségem. Szerencsére nem sokat dicsértek, és akiket dicsértetek, azokat már mind ki is rugtam. Má csak a haverok vannak itten.

      • veszprémi tanár said

        Nem látni Kovácsot errefelé. Jelzem, a Pannon Egyetemnek csak a hagyományos (műszaki, vegyipar) képzései színvonalasak. Amikor kényteleneket voltak valami bölcskarszerűséget fejleszteni, jöttek Szegedről a Lengyel Zsolt féle haramiák, aztán Földes Csaba, Nyíregyházáról a tirpák Mihalovics és családja, Révay Valéria, a magát zseninek képzelő, súlyosan személyiségzavaros Géczi János, az egész egy színvonaltalan katyvasz.
        A hallgatók szavaztak: a magyar alapszakra idén HÉT EMBER JELENTKEZETT, a francia megszűnt stb. De a Fidesz fenntartja, a Mihalovics gyerek, a Péter és főleg Navracsics, aki a nővéréből rögtön professzort csinált. Megfizetnek 3 holland professzort, hogy legyen doktori iskola stb.
        Szóval korrupt, gagyi fészek.

      • pannon said

        A 7 fő valóban jelzésértékű a magyar alapszakon…az csodálatra méltó, ha valaki mesterszakra jelentkezik oda még a 3 év után… gondolom a mesterszakokat már el sem tudják indítani… A fidesz azért tartja fenn azt a helyet, hogy legyen hol “munkát” adni a haveroknak, rokonoknak… ha majd lesz DI, akkor tudományos fokozatot is tudnak osztogatni, mert ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a 3 holland bármit is emel a színvonalon..

      • vidéki kolléga said

        Tökéletesen egyetértek, ez a helyzet.

  42. pressburger said

    Nem tudjuk, mivel érdemeltük ezt Magyarországtól,az úgynevezett anyaországtól hogy ide küldték Rév-Komáromba Szabó Andrást ezt a sunyi tudatlan görény állatot. Mér nem küldték ezt a faszt Azerbajdzsánba, hogy verjék agyon az iszlamista bunkók.
    Persze a fejét is levághatták volna mint az az azeri, akit Orbán meg Szijjártó rögtön a keblükre öleltek.

    • Felvidéki barátaink Szabó András vérlázítóan gyenge teljesítményét azzal “kompenzálja”, hogy állandóan arra célozgat, hogy a sógora a püspök, és hogy milyen bensőséges, “lelki” kapcsolatban áll Balog Zoltán EMMI miniszterrel. Szerintük ezzel a végtelenül gusztustalan célozgatással azt akarja elkerülni, hogy lapátra tegyék – szívesen meg is tennék – mert azt érzékelteti, hogy abból még diplomáciai bonyodalom is keletkezhetne. A tanulság annyi, hogy Szabó még annál is kisszerűbb és becstelenebb, mint amilyennek gondoltuk.

    • Komáromi kisleány said

      Szóltak hogy van ez a blog a tanár úrról. Osztogatjuk a fb-on a posztokat és halálra röhögjük magunkat. Nem bírunk röhögés nélkül ülni az óráin mióta olvastuk a levelezését azzal a csajszival. Ha elképzeljük amint… bruhahaha

      • prudens said

        Ne képzeljetek el semmit, örüljetek, hogy nem láttátok. Az a látvány csak olyan kivénhedt csatalónak való mint a Ludvig

      • Hűbele Balázs said

        Meg olvassa ezt a “gyalázkodó” blogot.. Írja sajátját, ahol mindennapi “életébe” enged betekintést.. Ahelyett, hogy publikálna, a karácsonyfáról és 100 éve halott felmenőiről ír.. De most -furcsa mód- eltűnt az egyetemről.. Lehet, hogy a jelentéseit adja le az Ő Balogh Zolikájának, amiket a diákokról írt…

      • SosemKeso! said

        Vagy írhatna arról, hogyan csináltuk ki Dr Hima Gabriella Tudós (!) Asszonyt… Remélem, élete végén megbánja bűneit igaz keresztényhez méltóan..! Esetleg nem akar könyvsorozatot írni “Hogyan toltam ki mindenkivel” címmel?!

      • Curious said

        Honnan tudod hogy olvassa ezt a “gyalázkodó” blogot?

      • Paplanaláfingó said

        Szerintem is a (fel)jelentésein dolgozik. Névtelen levelekben jelenti fel a kollégáit és a sógorát Bogárdi Szabót.

      • Fűnyíró Kiadó said

        Micsoda ragyogó ötlet SosemKéső! Máris szerződést ajánlunk Szabó Andrásnak több könyvsorozatra. Az első lehetne “Hogyan nyírtam ki a Károli bölcsészkarának vezető oktatóit Szilágyi Ferenctől Hima Gabrielláig?” (Nagyon hosszú a névsor, lehet, hogy bele se fér 1 kötetbe, ezen még gondolkodunk). A második kötet “Hogyan fúrtam meg a Károli dékánjait?” 1. fejezet: Szilágyi Ferenc 2. Barkó Endre, 3. Kulin Ferenc (1. dékánság), 4. Bagdí Emőke 5. (Györke Ildikó) 6. Raffay Ernő 7. Kulin Ferenc (2. dékánság) 8. Sepsi Enikő (work in progress). 3. kötet: rektorok, rektorhelyettesek, főtitkárok, gazdasági és egyéb igazgatók félreállítása: Tenke Sándor, Nagy István, Kovács Eszter, Szűcs Ferenc (rektorok), Raffay Ernő, Popély Gyula, Vargha András, Török Gábor (rektorhelyettesek), Prekker Judit, Ravasz Levente (főtitkárok), Böszörményi Jenő (gazdasági főigazgató), Kovács Barnabás (work in progress) stb.

      • work in progress said

        A mostaniakat, Sepsit és Kovácsot leginkább a MAB-ban fúrja, persze a hangolás megy e-mailekben, telefonon és fb-on is. Az egyetemről való kitiltása nem old meg semmit.

      • szabó a gyilkos fasiszta said

        Kérem, legyen benne külön fejezet a Károlival jogviszonyban nem álló emberekről, akiket Szabó a legaljasabban megrágalmazott.
        Ott van mindjárt Horváth Iván, aki elintézte, hogy Szabó a maga undorító, németnek gondolt konyhanyelvén habilitáljon az ELTÉ-n. Szabó “komcsi félzsidó”-nak nevezte ezek után Horváth Ivánt és megakadályozta, hogy felesége, Hubert Gabriella és sógornője, Hubert Ildikó órákat adjon a Károlin. Petrőczi pedig azt sipitozta, hogy “borzasztó, milyen buták ezek a Hubert lányok!”

    • Pozsonyi Piknik said

      Sajnos valóban itt nálunk fejti ki Szabó András “áldásos” tevékenységét. Azzal kezdte hogy idecipelte a semmire se jó flúgos feleségét, aztán mikor Albert Sándor rektor szerződést bontott a banyával, hogy “izé András nézd, a te rofesszori címed kell az akkreditációhoz, az asszony… izé… az nem”, akkor el kezdett furkálódni az egyetemalapító rektor Albert Sándor ellen, míg hamarosan kifúrta. Azóta már másokat is. Már mi is ismerjük…

      • régi kolléga said

        A mocskos gazember szokásos műsora: hazudozik, intrikál, lop, rabol.
        Még szerencse, hogy ott van neki a Ludvig, aki pokollá teszi azt a semmire se való életét.

      • PokhasuBandi said

        Úgy látom, sokan lehetnek skizók, pszichopaták a tanszéken.. Hansági Ágika nem tudja, hogy melyik nevét használja, hogy ki is ő valójában?

        a, Hansági Ágnes
        b, Szabó Ágnes
        c, Kulcsár-Szabó Ágnes
        d, Kulcsár-Szabó Hansági Ágnes
        .
        .
        .

        És a hozzá hasonló pszichiátriai problémákkal küzködő Mészáros István/Márton miért nincs még börtönben?? (Szegedi Tudományegyetem, Doktori “védés”….)

      • Schizo Mum said

        Hansági egyre szkizóbb. Már a 47. életévébe lépett, és még se gyerek, se professzori cím, se dékánság. Sőt, még a tanszékvezetést is elvesztette. Van mindössze egy Páljóskával lezsírozott hablitációja a Szegedi Tudományegyetemen. Neki is Páljóska írta alá az összes papírját, mint Mészáros Marcipistának. Az a Páljóska, aki a Kulcsárszabók mindenese.

      • Szabó, a szorgalmas said

        A diákokat is feljelenti. Balog Zoltánnak listátállít össze a jobbikos és bipsi hallgatókról…

      • Szabó, a szarkavaró said

        Most olvastam a szarkavaró jellemzését

        http://www.men.hu/4-kollegatipus-akitol-inkabb-ovakodjunk-oket-utaljak-legtobben/penz-munkahely/munkahely/3304?utm_source=hirstart.hu&utm_medium=cpc&utm_campaign=rss

        és a Szabóbandi bácsira ismertem benne:

        A szarkavaró a tehetséges kollégája ellen hangol mindenkit, főleg a vezérkart, miközben vigyorogva bájcseveg a kollégával. Elbizonytalanítja a vezetőséget a konkurensével kapcsolatban, persze mindezt a háttérből, a „kavarógépezettel” teszi, nem riad vissza a manipulálástól, a hazugságtól és a színészkedéstől.

        Régi ügyeket hoz fel, minél rosszabb megvilágításba helyezve a versenytársát. Ha elég aljas, akkor eléri, hogy mással mondassa ki a szavakat, ami a megfelelő fülekbe jutva akár a kegyelemdöfést is megadhatja a szerencsétlen vetélytársnak.

        Az ocsmány történetek alapján, amiket itt olvastam, Szabóbandi minden kollégáját így nyírhatta ki.

  43. Gengszterország said

    Nem kell csodálkozni semmin.
    Ez a görény lett ma mindannyiunk külügyminisztere
    http://fsp.nolblog.hu/archives/2014/09/24/Peldakepunk_Szijjarto_Peter/

  44. julo said

    A mocskos disznó úgy rabol, mintha a Károlin végzett volna
    http://444.hu/2014/09/24/a-hihetetlenul-ugyesen-megtakarito-szijjartoek-egy-167-millios-hazat-is-vettek/

  45. reposztos barmok said

    Jakab, a végtelenül ostoba és gőgös szombathelyi lelkész, a gyopár férje megint böfögött egy nagyot.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-b%C3%A1lint/2014-09-25/elkend%C5%91znek
    Ő mint az értékek őrzője, főkeresztyén!
    Piha!

    • aki kenyeremet ette said

      Bogárdi koránt kelt és helyeselte ezt a baromságot ezzel az idézettel: “Aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem”. (Zsoltár 4110)
      Ez még annál is igazabb lesz, mikor Bogárdit letaszítja a jobbikos Balla a püspöki trónról.
      Nincs sok időd gőgösködni és Orbán, Balog körül tüsténkedni, Szajúz!
      Mész te is a levesbe!

  46. Petrőczi a pöcegödör said

    Na kikotlotta a bezápult agyú fűzfapoetessza a földvári emlékeit.
    http://petroczieva.blogspot.hu/2014/09/prusz-konferencia-balatonfoldvaron.html
    Látható a vörös zászlóból szabott kosztümében, oszloplábait szétvetve mint egy nyugdíjas fejőnő.
    Látható a vén kurva katicabogaras kardigánjában: a génmódosított katicák húsz centis szörnyetegekként lepik be félmázsás cellulitiszes sonkakarjait.

  47. ribike said

    Ribike verse:
    Haliho, halihó,
    dugulj már el nagyanyó!

  48. egyházmegyei jelölő közgyűlés said

    Holnap tartják országszerte az egyházmegyei jelölő közgyűléseket.
    Most veszi kezdetét az a folyamat, melynek tétje, hogy a fideszesek uralják továbbra is a Magyarországi Református Egyházat, ahogy a rosszéletű Bölcskei és korrupt, ostoba püspöktársai alatt, vagy sikerül átvennie az irányítást a Jobbiknak Balla Péter bejuttatásával a püspöki székbe.
    Tertium non datur: keresztyéni megoldás nincs, MINDEN HITELETEKET ELVESZTETTÉTEK, korrupt egyházvezetők.
    Mi mindenesetre KOLLEKTÍV KILÉPÉST KÉSZÍTÜNK ELŐ.
    Nem leszünk a bűntársatok a korrupt, emberellenes politika kiszolgálásában!

  49. dunántúli igazmondó said

    Ennek jelentőségét még szegény Boglárka, a nevetős papné is felfogja.
    http://reposzt.hu/blog/kutasin%C3%A9-moln%C3%A1r-bogl%C3%A1rka/2014-09-26/1694-1695-1696

  50. meshugga beach party said

    Zoltai négymillióért ad tanácsot Lázárnak, egy korábbi posztunk REFORMÁTUS HŐSÉNEK.
    http://444.hu/2014/09/26/zoltai-havi-egymillioert-ad-tanacsot-lazarnak/

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: