Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Instead of reformation day (A reformáció napja helyett)

Posted by jhnnsclvn - október 30, 2014

reformation day

 

Szerző: Justice for victims

497 évvel ezelőtt szögezte ki Martin Luther a wittenbergi kastélytemplom kapujára 95 tézisét. Ez a markáns, valóságosan vagy szimbolikuan végrehajtott jelzés máig emlékezteti a világ keresztényeit arra, hogy Isten a saját egyházának megújítását, megreformálását kívánja tőlünk.

Persze, nem olyan értelemben, ahogy ezt Bölcskei Gusztáv és Tarr Zoltán teszik a Református egyházzal, akik a közpénzek könyvelését reformálták meg olyan módon, hogy duplán vagy triplán nyújtották be a számlamásolatokat többször felvett pályázati vagy állami támogatáshoz.

A reformáció a protestálásról, az ellenállásról szól. A magyar református egyházi vezetőkből ennek nemcsak szelleme, hanem halvány emléke is hiányzik. Bölcskei Gusztáv és társai a mindenkori hatalmat kiszolgáló talpnyalók, akik besúgástól, gyülekezetük elárulásától és meglopásától sem riadnak vissza, ha az kifizetődő számukra.

A reformáció napján ma Magyarországon nincs mit ünnepelni. Október 31. helyett emlékezzünk meg inkább a másnapról, november 1-ről, a halottak napjáról, amikor kegyelettel adózhatunk a Magyar Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem által meggyilkolt református áldozatoknak: Szilágyi Ferencnek, Györke Ildikónak, Király Gyulának, Bolkyi Jánosnak, Szigeti Lajos Sándornak.

Emléküket a Református Egyház még élő áldozatai fenntartják, és nem szűnnek meg halottaik rehabilitációjáért és a sajátjukért küzdeni.

A Reformáció napján emlékezzünk meg a Magyar Református Egyház legégetőbb szégyenfoltjáról, az illusztris Hegedűs-család tagjáról, wistmanwoodos Balla Péterről, aki a reformáció nevében kollégáit és hallgatóit a komcsi titkosszolgálat egykori operatív igazgatójának, nyírfás Földi Lászlónak a cégével üldözteti. Ez a palástba bújt titkosrendőr nem átall a Dunamellék püspökségéért indulni, sőt, a lelkészi elnökségre is szemet vetett.

Hiába volt a gályarabok áldozata, ha csak ilyen korcs utódokat volt képes kitermelni a magyar reformáció, mint a tolvaj spicli Bölcskei (fedőnevén: Bátori) Gusztáv, a hideg gyilkos Tarr Zoltán és a moszados titkosszolgálattal paktáló Balla Péter.

Október 31. méltó örökösei mi vagyunk, a Magyar Református Egyház méltatlan vezetői ellen protestáló, igazságszolgáltatásért küzdő áldozatok.

76 hozzászólás to “Instead of reformation day (A reformáció napja helyett)”

  1. Szerkesztőség said

    Elértük a háromnegyedmillió kattintást. (Ebbe a blogmotor működési feltételei szerint a szerkesztőségi tagok nem számítanak bele.)

  2. Vérengző keresztény said

    “Adja az Isten, hogy minél több igaz vadász legyen, és minél inkább megértse az egész magyar társadalom, hogy a magyar vadászat bizony hungarikum, mindannyiunk közös öröksége”.
    Ezt Semjén Zsolt KDNP miniszterelnökhelyettes nyilatkozta. Furcsa egy keresztény, aki szenvedélyből olt ki életet, és még több gyilkosságot szeretne, hiszen még több vadászért kiált.

  3. Corruzione said

    A korrupció áthatja a magyar közéletet, az egyházakat is. A történelmi egyházak közül alighanem a kálvinista a legkorruptabb. Nem véletlenül. Vezető politikusok (Orbán, Kövér, Lázár stb.) tartoznak ehhez az egyházhoz.

    • Kiskapu said

      A Külgazdasági és Külügyminisztériumtól egyelőre nem árulták el, van-e diplomata útlevele Habony Árpádnak és azoknak a személyeknek, akiknek felvetődött a neve az elmúlt napokban a kitiltási botránnyal kapcsolatban. A magánszemélyként kitiltottak ugyanis diplomata útlevéllel beutazhatnak az USÁ-ba. Ha van diplomata útlevelük, akkor közfeladatot látnak el, tehát a diplomata útlevél megléte közérdekű adat. A minisztérium a megtagadással törvénysértést követett el.

  4. No control said

    Az egyházi egyetemek és főiskolák nem kapnak kancellárt? http://eduline.hu/felsooktatas/2014/10/31/teljes_kancellari_nevsor_5R8MO8

  5. Orsóstrükk said

    Miért is kezdene nemzeti konzultációt az internetadóról Orbán Viktor, ha visszavonta a tervet? Lesz internetadó, csak máskor, más néven és esetleg más összeggel.

    • Az éj leple alatt said

      Ez a ködös bejelentés csak a kádári időkre emlékeztető porhintés, hogy az utcán egyre hangosabban és egyre többen tüntető csoportok lecsillapodjanak, hazamenjenek és a hátuk mögött suttyomban megszülessen az, amit Orbán Viktor kitalált, vagyis az internetadó. Úgy fogják bevezetni, ahogy a Szabadság téri sasos emlékművet felállították: lopva, az éj leple alatt…

    • Október 31 said

      Ő így ünnepli a reformációt. Most egy lépés hátra. Ajándék a halogatás a derék kálvinistáknak. Ők is netezgetnek ha nem is olyan profin mint a libsik 🙂

    • Good Guy Bad Guy said

      Ez a kossutrádiós duma a “jó zsaru, rossz zsaru”-ra hasonlít. Valaki beveti a koncot és amikor látják, hogy mekkora ellenszenvet váltanak ki vele, akkor jön a zorbánc a dumával: “Ebben a formában semmit sem szabad bevezetni” – mondta zorbánc, aki szerint a zemberek ezt nem tartják ésszerűnek, márpedig “a kormány a zemberekkel együtt kormányozna”.

  6. Egy csepp két csepp said

    Belatta, nem latta, ez most csak egy ujabb adonemröl szolt a többi sarc mellett. A fidesz ertelmetlen, nemzetellenes, söt emberellenes es eletellenes dönteseinek a többsege ervenyben van. Az orszag nyomorog, afrikai berek mellett europai arakat fizetünk,munkanelküliseg van, illetve ja, persze van ugye, munka helyett közmunka ehberert.:) Jo kepesitessel es több eves gyakorlattal, söt nyelvtudassal is joreszt csak minibalberes munka van…ha egyaltalan van! Allampolgarok szazezrei menekülnek külföldre az ehezes a kilatastalansag es a siralmas jövökep miatt. A közbiztonsag allapota szinten egy harmadik vilagbeli bananköztarsasag szintjen van. .Az orszag lakossaganak a türökepessege lassan nem bir el többet. . A fidesz gögös es cinikus dönteseinek a sorozata hozta a mai helyzetet, a valosnak hitt ketharmaduk miatt. Az internetado csak az utolso csepp most a poharban. Vagy ha szerencsejük van, az utolso elötti.

  7. Adózavar said

    Az uniós szabályok tiltják egy újabb forgalmi adó bevezetését. Egy országban csak egy forgalmi típusú adó lehet (nálunk ez az ÁFA). Ez pedig még a nevében is forgalmi. Ugyanezért törvénytelen a bankok forgalomra kivetett illetéke is. Nem is értem, hogy mit kell az alkotmánybíráknak hónapok óta ezen rágódjanak.

    • Dupla adó said

      Vannak értelmes adók, mint pl, az áfa, a személyi jövedelemadó, az eho stb, de olyan után adózni, amit már egy adózott jövedelemből megveszel egy szolgáltatást (az áfán kívül), majd még újra fizetsz belőle valamennyit, az eléggé elgondolkodtató. Ennyi erővel fizess akkor is, ha a postás hoz neked egy levelet, fizess akkor is, ha a BKK ellenőr megállít hiába van érvényes jegyed, vagy fizess az autópálya matrica mellett még kilóméterenként 5 forint úthasználati díjat, mert a matricával csak a jogot vetted meg.

    • Visszavonás said

      A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezte a távközlési adóról szóló törvény kiterjesztéséről szóló javaslat visszavonását az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökénél “A jogszabálytervezetről szóló vita félrecsúszott, ezért visszavontuk a javaslatot” – áll a közleményben. A közlemény szerint a kormány január közepén nemzeti konzultációt indít az internetről.
      http://www.stop.hu/belfold/az-ngm-kezdemenyezte-az-internetado-visszavonasat/1274542/

      • Kuka said

        Az egész adócsomagot , a FIDESZ szel együtt kellene a kukába dobni .POLITIKUS urak ,egy kis ön mérsékletet ha lehetne kérnem! Mert ha a nép kényszerít majd az önmérsékletre akkor nektek nagyon hamar vége szakad a földi pálya futásotoknak .

      • Csusza said

        Lesz itt még félrecsúszás, de még csúszkálás is – ezen a télen.

      • Hochmut kommt vor dem Fall said

        A Fidesz magára vethet, mert a magas labdát ő dobta fel a hatalmi gőgjével, a tévedhetetlenségbe merevedett stílusával, a folyamatos csalárdságával, mellyel egyre több embert haragít maga ellen…

  8. Brainstorming said

    Na vajon mit fog az internet adó helyet kitalálni vitya?
    Füstadót?
    Levegőadót?
    Vagy csak simán fog egy darab levelet a földön heverő avar kupacból és azt fogja árulni, mint a fajtársai a dolgos bodzaszedők?

    • Adógaras Bt said

      Nem az adó neve a lényeg, hanem a pénzlehúzás!

      • Megélhetési politikusok said

        Nem kellet volna szétlopni az ország javait putris és nyakkendős bűnözők, és most lenne adóbevételetek!
        De ehhez nem értetek ti csak lopni, zsarolni, terrorizálni tudtok!
        Hogy a munkából is lehet megélhetést teremteni erről még hallomásból sem hallottatok paraziták!

  9. Benyal Lehúz Bt said

    Nekünk a netezés után is adóznunk kellene, de Bölcskeiibe és Tarrba dönti Orbán a lóvét.

  10. Orsósbirodalom said

    Ez egy megbaszott, abuzált, bántalmazott ország, úgy is viselkedik.
    Ami meglephette Orbánt, hogy a netadó az nem a szokásos hatást váltotta ki. Ezért most új trükköt vet be: a konzultációs kérdőívet.

    • Dema Góg said

      Ami így fog kinézni:
      cink.hu/itt-vannak-az-internetados-nemzeti-konzultacio-kerdesei-1653192018
      csak egy példa:
      “Egyetért Ön azzal, hogy azok a külföldi tulajdonú szolgáltatók is vegyék ki a részüket a közteherviselésből, akik eddig a szabályozatlan környezetnek köszönhetően extraprofitot vihettek ki az országból?”

  11. Inter? Nyet said

    Csak egy oldalpillantást vetettem a teljesen érdektelen reposztra. Nem is tudom miért. Talán mert rég került szóba. Még azok is tiltakoztak az internetadó ellen: http://reposzt.hu/blog/jakab-b%C3%A1lint/2014-10-23/inter-nyet De azért köztük is volt Orbánhoz hasonló digitális analfabéta, akinek fingja sincs a net szerepéről, és még dicsekszik is vele: Aranyoss Péter. Idős falusi asszonyoknak is több fogalmuk van erről, pláne, akik külföldön dolgozó unokájukkal skypeolnak naponta…

  12. Vasárnapi mise said

    Katolikus vagyok, akárcsak a képmutató Semjén, a vasárnapi szilencium kiagyalója.

    Egyetértek. Legyen zárva minden, DE A TEMPLOM IS! Azt mondják a keresztény demokraták, hogy legalább vasárnap legyen együtt a család! Azt gondolják, hogy a családok szépen kiöltöznek és elmennek a templomba, meghallgatni a plébános avíttas dumáját, aztán bőven adakozzanak a perselybe. Elmondom, hogy a családok úgy is jól szórakoznak együtt, ha elmennek egy plázába, elmennek egy szuper markettbe, megebédelnek egy nyilvános helyen. Aztán esetleg játszótérre a gyerekkel. Szóval nem kell az embereknek megmondani mit csináljanak szabadidejükben. Nem beszélve, a kereskedelmi dolgozók egy részének kirúgásáról.

    És vasárnap persze vadászat se legyen! Szegény állatok is érdemelnek egy szabadnapot, amikor nem öldökölhetik őket.

  13. Megsarcolt ország said

    Ha az adatforgalom adóztatása alkotmányos, akkor a kotmany sz@r. Ue. a tranzakcióssal. A fiúk elfoglalták és adófizetöikké tették Magyarországot a leghagyományosabb középkori értelemben értelemben.

  14. Mi vagyunk a Jobbik said

    A reposzt óvatos, gyenge és ambivalens bírálatától eltekintve a református egyház inkább kussolt netadó ügyben. Pedig a jobboldal legalább annyira bevetette magát a tüntetésbe, mint a bal. És nemcsak a fiatalok. Az öreg pocakos “fiatal demokrata” Orbánc nem érti, hogy az internet nem csupán a fiatalok esti elfoglaltsága, nem egy szubkulturális hobbiszerű kockaelfoglaltság, hanem a gazdaságunk szerves része, szólásszabadságunk egyetlen, megválogatható felülete, az emberiség által eddig felhalmozott tudásanyag gyűjtőhelye, az új ismereteket inspiráló hatalmas közösségi tér. Ezeket éppen, hogy támogatni kell, nem pedig egy adóval indirekten hátráltatni.

    • Dark Tangent said

      Dehogynem érti. A gazdasági részét tényleg nem, de azt igen, hogy az internet a lázadás szellemét testesíti meg, a szabadságot, ami ellen a fidesz ezerrel küzd. A Fidesznek ugyanis nem ez volt az egyetlen támadása az internet ellen, gondoljunk az ACTA megállapodás aláírására vagy az internetcenzúra lehetőségének megteremtésére. Észak-Korea szerű kontrollra vágyik a net fölött.

  15. Deutscher Blitz said

    Miert pont Penteken hivta vissza Orban ezt a szerencsetlen adot?
    Most olvasom egy berlini es mas nemzetközi lapban, hogy csütörtökön a Nemet Telekom vezerigazgatoja villamlatogatta Orbant, es nagyon csunyan megfenyegette, hogy milyen következmennyel jarhat az ügy. A Deutsche Telekom, mint anyavallalat 59, 53 %-at birtokolja a Magyar Telekom reszvenyeinek.

    Meg egy erdekesseg, Magyarorszagon az ado bevezetese utan az Internetszolgaltatas olyan draga lenne, hogy a vilaglistan az elökelö masodik helyet foglalna el Bangladesh mögött.

  16. Blitzkrieg said

    Ez egy sikeres villámháború volt, és a nagypofájú orbánt úgy megcsicskáztatta mint más senki.
    Orbán rögtön fel is hívta Putyint, hogy “Kerestél, Vologya?2
    Mer az Orbán egy politikai mazochista többek között, na meg egy idióta barom is.

    • Vitya és Vologya said

      Orbán oroszul tanul, hogy elmélyüljön barátsága Putyinnal. Nyelvtanárnak az IMO-n beszervezett Hermann Zoltánt választották.
      Mégiscsak református KGB-s vagy mi???

  17. no para said

    ezt miért nem a galamuson vagy az egyházfórumban jelentették meg; hát ki tudja

    • Justice for victims said

      Para, üdv a fedélzeten. Mire gondolsz, minek kellett volna az egyházfórumon vagy a galamuson megjelennie? A posztnak? Ez meg se fordult a fejünkben. Ez tipikusan a Johanns blogra tartozik. Károlis áldozatok, károlis bűnözők, csuhás gazemberek… Ha valami, akkor ez a mi igazi témánk. Nem is értjük a kérdésedet.

  18. hermeneutikai lángész said

    Huszonöt éves az egyetemi istentisztelet, ennek az évfordulója lesz szerdán a Kálvin téri templomban.
    http://www.parokia.hu/esemeny/mutat/2587/
    A károlis és egyéb álrefi pribékek azt óbégatják, hogy ezzel kezdődött a sikertörténet a refi egyetemmel.
    Igen, azé a Reviczky utcai kuplerájé, ahol ma Kun Béla unokája a fő történész. Hogy sajnáljuk a csupa ész, dicső BESÚGÓI MÚLTTAL rendelkező Raffay Ernőt!
    Itt tanult (?) Bertalan Judit, aki Tenke Sándor szent testén végzett manipulációkkal szerezte meg a károlis állását.
    EGYETLEN JÓ HÍR: Szűcs Ferenc mondja a szentbeszédet.
    Az a Szűcs Ferenc, aki rektorként nem akart hozzájárulni Bölcskei 115 milliós lenyúlásához.
    Ezért Bölcskei feljelentette a minisztériumnál és elterjesztette róla, hogy BESÚGÓ volt. Saját múltját, azt a szörnyűt adta neki!

    • 115 milla said

      Szűcs Szajuz barátja volt, ő csinált belőle rektort. Kitűnő rektor volt. És tisztességes ember. Ez baszta Bölcskei és Tarr csőrét. Amikor nem akarták Böszörményi gazdasági igazgatóval átadni a két bűnözőnek a számlákat a sikkasztáshoz, kegyetlen bosszút álltak rajtuk.

      • Október 31 said

        És Szajuz nem védte meg a barátját…

      • 115 milla said

        Remélem, ha püspök lesz, rehabilitálja Szűcsöt és Böszörményit. Ő tudja a legjobban, mit műveltek velük.

      • DMREK said

        Szajuz abszolút képben volt. Látta Tarr és Bölcskei aljas zsaroló leveleit, a számlaköveteléseket fedezet nélkül, mindenről tudott, de nem mert közbelépni. Persze hogy felkeresték a barátai és a segítségét kérték. Nem mert segíteni. Féltette az amúgy is csekély népszerűségét…

      • Laci a tanú said

        Tanúja voltam, amikor a szerencsétlen rektor és a gazdasági igazgató felkereste Szajuzt a 115 milliós ügyben. Elmondjam hogy reagált? Vörös lett a feje, felugrott, járkált egy kicsit aztán visszaült. Szűcs és Böszörményi megkérdezte mit csináljanak. Szajuz pedig azt mondta ne csináljanak semmit.

      • Refis barát said

        Biztos féltette őket. Azt gondolta ha nem csinálnak semmit nem fogják bántani őket. Mondjuk az biztos hogy ő ki akart maradni belőle kockázatot nem akart válalni.

  19. Bravó kurucok said

    Egyre jobb munkát végez a kormány: egy felmérés megkérdezetteinek 55 százaléka inkább külföldön élne
    Forrás: https://kuruc.info/r/2/135328/

    • historiker said

      Nem kell kimenni Magyarországról.
      Ki kell űzni ORBÁNT ÉS BŰNBANDÁJÁT!!!!
      Ez a mi hazánk, nem az övék, a mocskos gengsztereké!

  20. Házi őrizet said

    Marad a lezárás Orbán háza körül. Bár Európán át hagyja Orbán Viktort egyedül vonatozni a Terrorelhárítási Központ, otthonában a biztonságáért aggódik. A TEK a minap az év végéig meghosszabbította a kormányfő XII. kerületi otthona környékén jó ideje folyamatosan fenntartott lezárást, így tüntetni is szinte csak hallótávolságon kívül lehet.

  21. historiker said

    A mélységesen korrupt Orbán család: a reménybeli vő benne van a hasonlóképpen korrupt NAVRACSICS kabinetjében.
    http://hvg.hu/itthon/20141104_orban_sara_baratja_navracsics_kabinet
    Rokonok országa vagyunk, már Móricz megírta

  22. tilos az á said

    Az Orbán körül lebzselő figurák vagy ALJAS, KORRUPT GAZEMBEREK vagy DEBIL SZINTEN HÜLYÉK.
    Tertium non datur.

  23. ohranka said

    Bertalan a Károlin “képzett” qrva Tenke Sándor rektor által személyesen KILOPJA A PÉNZT A KÖZOKTATÁSBÓL
    http://hvg.hu/itthon/20141104_kozoktatas_megszoritas_PDSZ_Szebedy_Tas
    A károlis p..a MINDENRE KÉPES, ezt tudjuk károlis és nagykőrösi múltjából.

  24. grammaticus said

    Milyen tárgyakat tanított Bertalan Judit tenke kurvája Nagykőrösön?
    És milyen osztályzatai voltak ugyanezekből a tantárgyakból?
    Hivatalos adat KIKÉRJÜK!

  25. Orbán a csodatevő said

    Orbán tönkreteszi a fiatalság jövőjét
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/419556_az_internetadonal_is_nagyobb_aljassag_keszulodik

  26. károlis bugrisok said

    Holnap lesz az Akadémián a Könyv és tudomány a 21. században konferencia.
    Szükséges mondanom, hogy EGYETLEN KÁROLIS NEM SZEREPEL AZ ELŐADÓK KÖZÖTT????
    Műveletlen hülyéknek tartja a károlisokat a magyar tudományos közvélemény. Joggal.

  27. GYAPJAS birkák said

    Lázár János református főminiszter és johannita lovagrendi tag nagybátyjának, Gyapjas Károlynak cégjeibe ömlenek a milliók.
    http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/csak-iden-300-millio-allami-tamogatast-kaptak-lazar-janos-nagybatyjanak-erdekeltsegei-92397
    “Akinek nincs, az annyit is ér” – akinek meg van egy főminiszter unokaöccse, az a sokszorosát éri!!!!

    • Corruzione said

      Vida Ildikó, NAV elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba.

      Vajon Lézer Jani mikor ismeri el? Vagy inkább elmegy diplomata útlevéllel az USÁ-ba és csinál egy szelfit?

      • Hazudós Kormány said

        valaki már megint hazudik
        Korábban Lázárék, Szijjártóék azt mondták, nem ismerik a kitiltottak névsorát, most viszont Vida bejelentette, hogy ő bizony szólt nekik. Varga Mihály azt szeretné elhitetni, hogy ennek ellenére pont ő, a NAV-elnök főnöke nem tudott erről.

      • Vida-Viktor-duett said

        http://coub.com/view/3wuen

      • Corruzione said

        A többi is vicces: http://www.hir24.hu/belfold/2014/11/05/ildiko-mar-nem-haragszunk-magyar-filmben-a-nav-vezer/#sl

      • Selyemzsinór said

        A szocik szerint a NAV-elnök kitiltásával azt üzenik Orbánnak, hogy kösse föl magát.
        Vida Ildikó mellékszereplő ebben az ügyben, a kitiltási botrány selyemzsinór. Van az a magyar mondás, hogy a lányomnak mondom, hogy a vejem is értse. Most ez úgy igaz, hogy Vida Ildikónak mondják, hogy Orbán Viktor is értse.

      • Hazugságverseny said

        A miniszterelnökség államtitkára, L. Simon László ma a nemzetbiztonsági bizottság ülése előtt – amelyen épp Vidát akarták meghallgatni – annyit közölt: a kormánynak semmilyen hivatalos tudomása nincs a kitiltottakról és Vida Ildikó kitiltásáról, ezért azt kéri Vidától, hogy mondja meg, melyik kormánytagnak jelezte a kitiltást, és mutassa be az erről szóló hivatalos levelet és “ne rúgja át a labdát a kormány térfelére”. “Erről kérdezzék Vida Ildikót” – tanácsolta szintén a NAV alelnöke, Varga Árpád, amikor a képviselők azt firtatták: miért nem ő jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság előtt, ha egyszer őt hívták.

      • Hazudós kormány said

        Aha, majd bemutat egy hivatalos levelet egy telefonbeszélgetésről. Valszeg szóban jelezte, amit nem tud bizonyítani, ha a másik letagadja. De nagyon életszerűtlen lenne, hogy ne jelezte volna.

      • Viktorland said

        Persze hogy Orbánrol szol a történet. A cigó luvnya Schwehátnál már menekülöre fogta,de figyelmeztették jöjjön vissza mert a lelépéssel bizonyithatná Orbán lopásait,mivel Thaiföldön ha kihallgatják ,általában életfogytot is kap ha ott bujkál.Most is vele akarják elvitetni a balhét de ha a magyarok most követelnék millionyian Orbán távozását ,ketté is törne Viktorland !

  28. Orbán a csodatevő said

    Orbán a cégszaporítás Krisztusa
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/419288

  29. Béka menet said

    Bayer azt állította az amerikai ügyvivőről, hogy csak ellenzéki tüntetésekre jár, Békemenetre nem. André Goodfriend most posztolt egy képet magáról a Twitteren, melyen a Békemeneten látható. „Tudom, hogy egy újságot kellett volna tartanom”- írta megjegyzésként, utalva a photoshoppal hamisított washingtoni Habony-képre.

  30. Orbán példaképei said

    29 kínai webes szolgáltató írásos kötelezettséget vállalt arra, hogy felhasználóit kötelezi a valós névvel történő regisztrációra. Csak azután írhatnak hozzászólásokat a netezők, hogy ellenőrizték a személyazonosságukat – tudósít az MTI.

  31. vasárnapi mise said

    Ezek az álszent KDNP-sek akarják bezáratni a plázákat, hogy a népet a templomba, meccsre vagy a haveri CBA-ba tereljék:

    – Semjén Zsolt

    – Harrach Péter

    – Latorczai János

    – Rétvári Bence

    – Mórig József Attila

    – Aradszki András

    – Soltész Miklós

    – Hoffmann Rózsa

    – Vejkey Imre

    – Simicskó István

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: