Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Which one is the better choice? (Melyik a jobbik?)

Posted by karoligaspar - november 23, 2014

a jobbik választék

a jobbik választék

 

és itt a Rosszabbik...

és itt a Rosszabbik…

 

Szerző: Soli deo gloria

Mint ismert, 2014-15-ben a Magyarországi Református Egyházban tisztújítás zajlik. Az előkészületek és a jelöltállítás lezárulta után a presbitériumok kezében van a döntés a következő hat év egyházkormányzóinak kilétéről egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati szinten egyaránt. 2014. november 28-ig a presbitériumoknak le kell bonyolítaniuk a szavazást és be kell jelenteni az eredményt az illetékes választási bizottságnak, december 31-ig  össze kell hívni az egyházmegyei közgyűléseket, 2015. január 31-ig pedig az egyházkerületi közgyűléseket. Ezt követi 2015. február 28-i végső határidővel az új Zsinat alakuló ülése. Lehetséges, hogy bizonyos helyeken már megszülettek az eredmények, a közvélemény azonban csak a hivatalos határnapokon ismeri meg ezeket. Így mi  is ehhez tartjuk magunkat és pletykák, szóbeszédek alapján nem próbáljuk megjósolni az eredményt.

Vannak, akik magával a választás tényével nem értenek egyet, mert “elvi, teológiai” fenntartásaik vannak vele szemben. Sajnos, zavaros szövegeikből tényszerűen nem derül ki semmi. Javasolnám, fohászkodjanak a Fennvalóhoz, hogy világosítsa meg elméjüket, addig pedig ne nyilatkozgassanak.

A RefLap nov. 2-i számában elolvashatjuk a püspök- és gondnokjelöltek nyilatkozatait  fogyatkozó egyházról, az egyházszervezetről, az egységről és a társadalmi szerepvállalásról. Így világosabban megítélhetők az egyes jelöltek programjai.

A Dunántúlon biztató a helyzet: Steinbach József, az eddigi püspök indul újra. Őt nagyon szerettük végtelen szelídségéért, mély tudásáért és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnökeként végzett munkájáért.  Köszönjük, hogy még egy ciklusra vállalta a jelölést. Főgondnokjelöltként ketten indulnak, Huszár Pál és Gyimóthy Géza. Huszár Pált, a nyugdíjas várpalotai tanárt és megyei vezető szakfelügyelőt tiszteljük, de tiszteletünkből sokat elvett az, hogy Huszár Pál Bölcskei mellett olyan készségesen játszotta a bólogatójános dicstelen szerepét, és soha fel nem emelte szavát, amikor a főpásztor kicsit mélyen markolt mindenféle kasszákba, pl. a Károliéba, és nagyvonalúan eladósította az egyetemet a koreai banknál. A másik jelölt nyugdíjas agrármérnök, lila zakóban ugrándozott a parlamentben Torgyán József körül. Nos, sok jót egyiktől  sem várunk, de sok rosszat sem.

Tiszáninnen két püspökjelölttel és két főgondnokjelölttel számol. Püspökként Csomós József indul, vele szemben Varga István a Tiszaújváros-Tiszaszederkényi Református Egyházközség lelkipásztora. Lehet mondani Csomósról, hogy ő a “múlt része”, Varga pedig a “jövő ígérete”. Csomós nyilatkozatából számomra az derül ki, hogy racionálisan szemléli az eseményeket, pl. a reformátusok fogyását, a zsinati jogi bizottság referens püspökeként az egyházi törvényalkotás folyamatát. Varga is megfogalmaz fontos gondolatokat, pl. az egyház helytelen átpolitizálódásáról. Főgondnokként is ketten indulnak, Ábrám Tibor és Üszögh Lajos. Ábrám tanár urat ismerjük – a Zsinat világi alelnökeként is. Kitűnő tanár és igazgató, mindennapi életében is gyakorolja a keresztyén értékeket. Üszögh Lajos a másik jelölt, mérnök, a MIVÍZ Miskolci Vízmű igazgatója. Bemutatkozó mondatai egy kicsit semmitmondónak sikerültek a kóruséneklésről meg az irodájában levő Kálvin-kép inspiráló hatásáról.

A Tiszántúli Egyházkerület már hallatott magáról. Tudjuk, hogy Vad Zsigát elhajtották, így Fekete Karcsi marad, aki nyilván püspöki teendőit is hasonló szikrázó intelligenciával és magával ragadó elokvenciával végzi, mint az úgynevezett egyetem rektori teendőit. Azt mindenesetre sikerült elég hamar felfognia, hogy csak akkor lehet püspök, ha átjátssza a rektori széket a Gusztinak kéz kezet vagy inkább lábat mos alapon. Adorján Gusztáv indul főgondnokként, nagyon jó lesz egy nőgyógyász ezen a polcon. Szövegéről csak annyit tudunk mondani, hogy ótvaros közhelyek gyűjteménye a az egyház gyógyulásáról. Lehet, doktor úr, hogy a kismamáknál ez a szövegelés beválik és megnyitja az apák vagy kik bukszáját is, de a “krisztusi fundamentum”-hoz ez egy kicsit kevés.

Utoljára hagytuk a Sorgenkindet, a Dunamelléket. Az itt induló két püspökjelöltről, Balláról és Bogárdiról már írtunk. Azért elolvastuk, amit írtak és elcsodálkoztunk. Balla pl. püspökként legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy “…szeretetközösségben legyünk“. Ezért sokat tett károlis rektorként is, kétségünk sincs, hogy püspökként is megvalósítja régi harcostársa, a Wistmanwood segítségével. Aztán nyilatkozott még a Károli “társadalmi jelenlétet képviselő szolgálatairól”. Ez is stimmel. A rabló és karaktergyilkos banda, Szabó András vezényletével befúrta magát mindenhova, ahol lóvét vagy mást el tud érni, így a MAB-ba is. Bogárdi írása talányosabb. Vajon mit érthet azon, hogy “míg érdemes és fontos megszólalásaink alig hallatszanak ki falaink közül, addig silány megnyilvánulásaink messze zengenek körünkből”??? Csak nem Ballára és saját bűnöző sógorára, Szabó Andrásra gondol? És miért a többes szám első személy? Nyilván mások mondják a fontosat és mások a hitványat. “Szent kötelesség a buzgó imádság” – ezzel zárja sorait, hát ez így bizony lapos közhely, püspök úr. A két főgondnokjelölt neve sem okoz meglepetést: Balla mellett Kovács Levente, Bogárdi mellett Tőkéczki László indul. Ez utóbbi nagyon röviden nyilatkozik és számunkra nagyon elfogadható módon: “Az egyháznak ugyan kötelessége a közösségi szerepvállalás is – Isten teremtési rendjében -, de napi vagy pártpolitikai szerepeket csak rendkívüli helyzetben vállalhat”. IGAZ! Bölcskei undorító politikai riszálása és Fideszhez való dörgölődzése – persze őt is, mint afféle hivatásos szajhát, csak a lóvé hozza tűzbe – nagyon sokat ártott a magyar reformátusok hírének. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára pedig szemmel láthatóan nem tudja, hogy most egy bank vagy egyház nevében nyilatkozik: “A társadalomnak azt nyújtsuk, amire társadalmi igény van”. Ez a mondat a  maga pőre utilitarizmusában még riasztó is lenne, ha nem tudnánk, hogy éppen ő volt az, aki a koreai bank segítségével hitelt juttatott a pénzszórásban világbajnok Bölcskeinek. Hitelt, amelyet majd az egyháznak vagy – amint erről a 2009 május 27-i szenátusi határozat tanúskodik – az egyetemnek kell kiegyenlítenie. Mert hogy akkor a társadalomnak vagy Bölcskeinek éppen LÓVÉ KELLETT, Kovács Levente pedig megszerezte neki, persze nem a lóvét, hanem csak a hitelt. A lóvét leperkálni persze nekünk kell az eszelős és becstelen pénzszóró Bölcskei helyett.

Ahogy elnézem a felsorakozott arcokat, nem sok jót várok a jövőtől. A Dunamelléken mindenesetre egy nagy Jobbik-Fidesz összecsapás várható, kimenetele beláthatatlan. Hegedűséknek komoly háttere van, pl. a most nagyon is megerősödött Takarókkal és a Jobbik fiatal bikáival együtt. Ha pedig nagyot dobnak a Dunamelléken a jobbikosok és bejuttatják Ballát a püspöki székbe, akkor még zsinati elnök is lehet. A szerény és visszahúzódó Steinbach, a tiszáninneni NO NAME-ek, az értelmi fogyatékos Fekete Karcsi aligha tudják feltartóztatni a Jobbik párt erőteljes nyomulását.

Akkor pedig jobb, ha kilépünk az egyházból, ha nem akarjuk, hogy hitvesi ágyainkat és gyermekeink első szavait a Wistmanwood kamerái rögzítsék – Balla püspök úr legszentségesebb parancsára és természetesen a mi lelkünk védelmére.

 

 

78 hozzászólás to “Which one is the better choice? (Melyik a jobbik?)”

  1. balla a jobbikos püspökjelölt said

    A Szabadság téren nagyon forr a levegő, Lóri begyorsult.

  2. fatal deceit said

    Orbánék nagy privatizációra készülnek.
    Ki lesz a kedvezményezett?
    http://hvg.hu/gazdasag/20141121_Orbanek_oriasi_privatizaciora_keszulhetne

  3. ask jerves said

    Orbán Litvániában arról beszél, hogy kell Ukrajnát támogatni, már csak azért is, hogy legyen valami köztünk meg Oroszország között. Mert, mondja, volt nekünk a Szovjetunióval közös határunk és nem voltunk boldogok tőle.
    http://nepszava.hu/cikk/1040423-orban-retorikat-valtott
    Mondja ezt Livániában, amelynek MA IS VAN KÖZÖS HATÁRA OROSZORSZÁGGAL.
    Merhogy nem pakolhatja össze magát és vonulhat békésebb vidékekre.

  4. tóratartó said

    Orbán 1 milliót ad havonta a tanácsadóinak. És ez az eredmény! Ajvé!
    http://www.origo.hu/itthon/20141118-milliokat-ernek-az-orban-fulebe-sugott-tanacsok.html

  5. a babiloni szajha said

    Mi van az első képen?
    Angyal szállt át Babilonon?

    • Curious said

      Tényleg mi lehet az ami egyszerre fakasztja vigyorra a püspököket? Min nevethet egyszerre Bátor(i) Bölcs(kei) és Szajuz? Ez engem is érdekelne.

      • Bohócorr said

        Steinbach mért nem vigyorog? Elég unott pofát vág a viccesnek szánt jelenségre.

      • Jógaszünet said

        Nem épp angyal, talán pont az ellenkezője. Szerintem Petrőci költői estjéből vágtak be egy képet a nagy kivetítőre a közös nevetőgyakorlat beindítása céljából.

      • Petrőczi a pöcegödör said

        Igen a vénkurva felülmúlhatatlanul nagy nevettető.

    • fakking said

      Apropó- ha Petrőczinél tartunk. Most nézem a markmyprofessoron, hogy ez a nő úgy “tanított” angol irodalmat, hogy a diákok szerint egyáltalán nem is beszél angolul. A bökkenő csupán annyi, hogy -ha jól tudom, egyetemi docensként- minimum 1, jobb esetben két nyelven előadói szinten kell(ene) beszélnie. Hogy nevezhették ki Petrőczit egyetemi docenssé úgy, hogy állítólag angolul biztosan nem is beszél? Egy-két pikáns részlet :

      http://petroczieva.blogspot.hu/2013/03/petroczi-eva-eletrajza.html

      “Igen gyakran szerepelt határainkon túli magyar közösségekben, Erdélyben, Szlovákiában, Németországban, Ausztriában, Amerikában és Kanadában. Egyházi – főleg református és evangélikus, olykor katolikus – közönségnek szeretetszolgálatként megtartott estjeinek, előadásainak száma több százra tehető.”

      Ezek alapján azt feltételezheti az olvasó, hogy minimum közepes szinten kell, hogy angolul és németül meg tudja magát értetni. Ennek ellenére a diákok azt állítják, hogy úgy tanít angol irodalmat, hogy egy szót sem beszél angolul:

      http://www.markmyprofessor.com/tanar/adatlap/11088.html

      “angolul nem tud, egész órán magáról beszél..”

      Ki hagyta, hogy így valaki egyetemi docens lehessen, amennyiben igaz ez az információ?!

      • GuyDeVere said

        A lényeget lehagytad, az angol intézetben is dolgozott, ott docensként. Így viszont rendkívül kellemetlen lehet Petrőczi számára ez az eset, amennyiben igazak a diákok állításai a markmyprofessor. com weboldalon. Amúgy nagyon jó a felvetés, én is úgy tudom, hogy a fokozat odaítélésének feltétele, hogy az oktató folyékonyan beszéljen más nyelven is.

      • Polyglott said

        A Ludvig ne tudna se angolul, se németül? Hiszen azt állítja magáról hogy már csecsemő korában folyékonyan gügyögött számtalan nyelven!

      • MAB illetékes said

        Docens? Ő egyenesen professzor akart lenni. Föl is terjesztette magát a férjével amikor az dékán volt, de a MAB bizottság Kulcsár-Szabó vezetésével szétröhögte magát a pályázatán.

      • Petrőczi a pöcegödör said

        Még a latinizmusoktól sem ijed meg, azokat is érti, ezt írta az egyik életrajzában. Amiből kiderül, hogy Ludvig azt hiszi, a LATINIZMUSOK LATINUL VANNAK. Pedig magyarul, németül, stb. egy nemzeti nyelven latin szerkezetek, pl. accusativus cum infinitivo példájára keletkezett szerkezetek.
        Ilyen mérhetetlenül mély Ludvig butasága.

      • GuyDeVere said

        Kérdésedre válaszolva: egyértelmű, hogy a férje által lehetett docens. A fokozatok odaítélését a -tanársegéd/adjunktus/docens “házon belül” intézik, bizonyos jogszabályi feltételek mellett / felsőoktatási gyakorlat- tanításban eltöltött évek, nyelvtudás, publikációk/ bárkit kinevezhetnek, főleg úgy, hogy a kinevezni kívánt oktató férje a dékán. (!) Ha valaki professzor kíván lenni, azt már nem lehet “családon belül” elintézni. Ezért könnyen előfordulhatott, hogy a MAB-nál Kulcsár Ernőék minden pillanatban röhögték Petrőczi szánalmas professzori pályázatát- hiszen azért ekkora disznóságot nem lehetett volna felvállalni. A férjéhez írt versei és a szánalmas irodalmi estek nagyon kevesek hozzá, hogy professzor lehessen belőle- az, hogy néha makogott valamit az egyetemen, szintén kevés. A blog régebbi olvasói tudhatják, hogy Szabó- a felesége professzori ambícióit elősegítve- paktumot kötött Nyilasy Balázzsal. (Amúgy utálják egymást.) De a Kulcsár- Szabóknak hála, Ludvig Évából sosem lett és sosem lesz egyetemi professzor!

      • április a kegyetlen said

        Feltéve, hogy ezeket az értékeléseket a diákjai írják, ami bizonyíthatatlan, és hogy valóban kritikai célzattal írják és nem a lejáratás egy eszközeként használják, ami szintén bizonyíthatatlan.

        Ellenben utána lehet nézni, hogy pl. a szólásszabadságot és az infók nyílt áramlását lehetővé tevő felületek oktatók ellen irányuló lejárató kampányok szerves részei is lehetnek, mint ahogy erre kis kereséssel számos példát és cikket lehet találni a neten mondjuk a RateMyProfessor kapcsán. Ezeket a lejárató célzatú netes kampányokat sokszor sértett diákok, sértett kollégák, ideológiailag motivált személyek ill. ezek különböző kombinációi indítják.

      • ELTÉ-s kolléga said

        Mindenki tudja, hogy akit kirúgnak az ELTÉ-ről, mert minimális publikációi sincsenek, a doktoritól távol van, aljas és pedofil, annak komoly esélyei vannak a Károlin.
        Rögtön decens lesz, aztán még professzor is, Szabó András átnyomja a MAB-on.

      • germanista said

        Heidelbergi barátaim szerint alami undorító Kauderwelschet beszél németül, ami főleg abból áll, hogy KANN IK HAMN? Szóval elkunyizza a vendéglátótól a csipkeblúzát , már ha rámegy a hordóhasára, az asztalterítőt vagy a kincseket érő könyveket. Az Áfonyahegyi öklendezésekben maga írta meg, hogy Rosamunda Pichlert olvas, egy bárgyú giccsírónőt németül.

      • Polyglott said

        Na ezt a legkönnyebb lecsekkolni. Csevegj egy kicsit vele angolul. De németül is lehet, bármilyen idegen nyelven, amit ő választ. Mindjárt választ fogsz kapni a kérdésedre 🙂

      • Iphone said

        Nézzétek meg, mit találtam! Ez maga az Undor, hardpornó 😀

        http://nava.hu/id/28280/

        Álmondjatok szépeket! 😀

      • Couple said

        Igazad van Iphone, tényleg undorító. Bár sokat nem csinál rajta a két mocsok, na meg vagy 15 évvel fiatalabbak is, de ennek a két szörnyetegnek az aljasság kiül a pofájára.

  6. Orbán a csodatevő said

    Orbán pofátlanul gőgös, de…
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/423912_handelsblattorban_ha_a_tuntetok_megtalaljak_a

  7. tóratartó said

    Nem is volt holokauszt, mert a refik mindenkit megmentettek

  8. Ügyészmaffia said

    Elkezdődik a nyelvvizsga-maffia pere. Vajon a károlis bűnözőket, Sárosdynét és Petrőczit, hogy mosták ki ebből? Ők is árultak kitöltött nyelvvizsgateszteket! Vagy működött a kálvinista ügyészmaffia?

    http://www.hir24.hu/sotet-oldal/2014/11/25/birosag-ele-kerulnek-a-nyelvvizsgamaffia-tagjai/

    • Impostors said

      Reménykedjünk hogy legalább Sárosdyné ott van vagy odakerül a vádlottak közé. Már annyian vannak hogy el se férnek a vádlottak padján. Ez a csalás se múlt el kálvinista hozzájárulás nélkül.

  9. Irány Etelköz said

    Kósa a bugris állat, aki még egy rohadt diplomát se bírt szerezni, most Oaklanden csápolt a Rolling Stonesnak.
    Csak a 20% jár az eszében, amit mindenkitől kizsarol mindenkitől Debrecenig!
    http://www.hir24.hu/belfold/2014/11/24/egyre-kinosabb-a-fidesznek-kosa/

  10. tolvaj szarka said

    Már megint konferenciáznak: HOGYAN LOPJUK EL AZ ÁLLAM PÉNZÉT AZ EGYHÁZON KERESZTÜL!!!
    http://reformatus.hu/mutat/10231/

  11. ask jerves said

    Bugrisék a Károlin benyalnak a Fulbright bizottságnak.
    A hülye luvnyák meg buta kanok Amerikába vágynak.
    http://www.kre.hu/btk/images/doc/NORTH_AMERICA_DAYS_2.pdf

  12. animus said

    Hogy olvassatok egy tisztességes papról is
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/424181_nem_mertem_gyava_lenni_emlekezes_egy_igaz_emberre

    • no para said

      Egy tisztességes papról a galamuson? Miért nem rögtön netikettről a 4chanen?

      Jakab Attila publicisztikáinak egyébként szinte kivétel nélkül az a csattanója vagy a mögöttes üzenete, hogy milyen galád az X egyház vagy képviselői, vagy milyen minősíthetetlen és káros ma a politikai kereszténység Magyarországon (és a polker általában). Ezért van a Galamuson, nem azért mert tisztességes papról vagy a cselekedeteiről ír. Az és a többi látszólagos témavariáció csak tartalmi eszközök arra, hogy a más típusú mondanivalóját kiteregethesse. De ezzel nem mondtam semmi újat.

      • ohranka said

        És milyen igaza van!!!!

      • Benyal lehúz BT said

        Miért, nem? Ha ez egy jogállam lenne, ezek a szentfazekak már a sitten lennének.

      • Van para said

        Áprilisi para barátom, te átaludtad az utóbbi pár hetet? Már nem divat a narancs és a vallásos maszlag. Jobban rühellik a Fideszt mint a NAV-ot. Kósa lenyomta Vida Ildikót. De még a Fidesznél is undorítóbb a polker ahogy te nevezed ezeket megélhetési ateista álkeresztényeket. Van okod beparázni.

  13. Unterdog said

    Bugriskáim megvilágosodtak
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/6036/

  14. kálomista brigantik said

    Bohóckodnak az értelmi fogyatékosok! Szól a sófár!
    http://reformatus.hu/mutat/10228/

  15. lézer jani szeretője said

    Lézer Jani a dermcsák stricije nem az égre néz, ha arra kiváncsi mennyi az idő, mint juhász nagyapja, hanem az arany Rolexére.
    http://index.hu/belfold/2014/11/25/lazar_janos_oraja/

  16. dunántúli teológus said

    Vladár rektor úrnak igaza van: a legfontosabb a hitelesség!
    http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/15178/
    És ti ott Dunamelléken, mitől lennétek hitelesek???

  17. balog zoltán egy katasztrófa said

    Balog egy fasiszta rasszista aljas agresszív idióta!
    http://magyarinfo.blog.hu/2014/11/13/balog_zoltan_szuljetek_2_1_gazdag_feher_gyereket?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

  18. grammaticus said

    Károlisok, észrevettétek, hogy Honti professzor emeritus finnugor elméletét már kiröhögik a tizedik osztályos tankönyvekben???
    http://hvg.hu/kultura/20141124_Ujabb_tankonyvbotrany_hivatalos_tananyag

    • Sumerológus said

      Honti egy kövület. Ma már minden kisiskolás tudja hogy a suméroktól származunk. Ha nem ezt írja a dolgozatba megbukik.

      • Szenildebil said

        Ez a kövület állitolag akadémikus! Hogy lehet egy akadémikus ennyire hülye?

      • Theologina said

        Nem ritka ez a Károlin. Mármint az akadémikus ritka, de a hülye tanár sőt hülye professzor az gyakori. Elég ha megnézitek a rektort a retardált gyengeelméjü Ballát. Ha ő a primus inter pares akkor milyen lehet a többi.

  19. No transzparencia said

    Nem kifejezetten ide tartozik, de az egyházra fokozottan vonatkozik a zéró transzparencia, amit most már a demokrácia nevében törvényesítettek: http://www.bama.hu/helyi-ertek/velem-en/viszlat-kozpenz-583415
    Érdekelne, mit szól ehhez az Átlátszó blog Károlin alkalmazásban levő tulajdonosa, Bodoky Tamás.

  20. Rodin said

    Isteni fotó a gondolkodó emberről, ne hagyd ki!

  21. jhnnsclvn said

    Átemelte Ravasz László Baráti Kör.

  22. pápista gazemberek said

    Jakab jól beszól a pápistáknak.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-b%C3%A1lint/2014-11-27/%C3%A9gb%C5%91l-pottyant
    Merhogy ők – a kálomisták szebbek, jobbak, tisztábbak nem is lehetnének.

  23. tilos az á said

    Giró-Szász milliárdos lett a kormánykommunikációból, magyarul a hazugságból, zsarolásból stb.
    http://hvg.hu/kkv/20141126_GiroSzasz_jacht_kormany_kedvenc_reklamosa
    Ilyen jachtja van neki egy kormányközeli barátjától.

  24. Ítélet napja said

    A fityisz népszerűsége a mélyponton, jön fel a Jobbik a korrupt narancsosok nyakára. Ez segítheti Ballát a fityiszes Szajuz ellen. Remélem Balla lenyomja a gaz Szabó András sógorát.

    • Matektanár said

      Azt te csak hiszed. A Jobbik nem tudja bővíteni a szavazótáborát. Még a Fidesz zuhanórepüléséből se profitált. Abból a 11-12 százalékbólsose lesz kétharmad, de még fél se.

  25. Román Tiszta Ész said

    A románok már megvilágosodtak: nem engedik ezeknak a mocsok kálvinistáknak a közelébe a kisdedeket és az ifjúságot:

    http://www.reformatus.hu/mutat/10264/

    Nagy a jajveszékelés az itthoni kálvinisták körében.

  26. szajuz a lúzer said

    Szajúz nagy mellénnyel dekonstruál a Reposztban.
    http://reposzt.hu/comment/6073#comment-6073
    Vajon ő nyer(t) a Dunamelléken?

  27. Kövi Dinka said

    Kövér a hajbókoló jános Lenkovics Barnabást akarja az alkotmánybíróság elnökének.
    Semmi kétség, ő lesz az
    http://444.hu/tag/kover-laszlo/#-499

  28. zimmezum said

    Orbán egyre bárgyúbb!
    http://444.hu/2014/11/27/miniszterelnok-reg-csinalt-akkora-hulyet-magabol-mint-orban-viktor-del-koreaban/

    • Orsós Viktor said

      A cigányvajda rákerült a lejtőre.
      Az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik, a töketlen ellenzék pedig mindeközben verseket olvas és tévéstúdiókban siránkozik. Képes-e az Unió vagy az utca kikényszeríteni a hatalom bukását?

      • Corruzione said

        Rossz híre van az egész világon.
        A Transparency International-től kezdve az EU legfrissebb tanulmányáig sokan állítják, hogy Magyarország a korrupt rezsimek élvonalába tornázta fel magát Orbán Viktor vezetése alatt. Pártoktól független tanulmányok, nemzetközi vizsgálatok egytől egyig azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány ideje alatt nem csökkent, hanem növekedett a korrupció Magyarországon.

      • Poltpéteri Ügyészség said

        Nem csak méretében, de szerkezetében is eltér a magyarországi korrupció az európai államokban is létező „műfajtól”. Másutt a korrupcióellenes vizsgálatokat nem hátráltatja a hatalom – Magyarországon ez hétköznapi gyakorlattá vált. Amikor a NAV egykori munkatársa kipakolt, nem az általa gyanúsított személyek, hanem ő maga került az igazságszolgáltatás kereszttüzébe. A magyar korrupció sokkal kiterjedtebb, mélyebben beágyazta magát a hatalom berkeibe, mint Európában. A magyar igazságszolgáltatás az ebihalak után horgászik, a cápákat pedig szabadon hagyja vadászni. Nálunk a hatalom nem abban érdekelt, hogy feltárja és felszámolja a korrupciót, hanem hogy láthatatlanná tegye azt.

      • Feudálkommunista Vadkapitalizmus said

        Az EU működési szabályait demokratikus kultúrával átitatott nemzetek testére szabták. Magyarországon ezek az értékek nagyon gyengék – Orbán kormánya több mint négy éve ezeket bombázza, lévén nem az európai, hanem az orosz-kínai „illiberális” értékrend híve. Eddig Európa lassan reagált Orbán Viktor paradigmaváltására, de be kell gyorsulnia. Az EU kénytelen lesz új módszerekhez nyúlni, hogy megvédje a jogállamiságot, az európai értékekben vetett bizalmat, amit Orbán és bandája, főleg a poltpéteri ügyészség aláás.

      • Portya vége said

        Orbánék az EU-ban a mélyrepülésre szakosították magukat. A kiskapukon átjáró közlekedés egy hungarikum. Ezt a taktikai előnyünket fel fogja számolni Európa, ugyanúgy, ahogy leverte az Európa-szerte lóháton randalírozó seregeinket 955-ben. Oszt jó napot.

  29. zimmezum said

    A mélyrepülés akkor kezdődött, amikor Áder János egy négyszemközti beszélgetésen arra kényszerítette Györgyi Kálmánt, hogy vonuljon vissza, pedig négy éve lett volna még. Hogy mivel kényszerítette, nem tudjuk. Aztán beiktatták Polt Pétert, a velejéig korrupt, szervilis főügyészt.

    • Africa said

      Olyan lehetőséget kaptak az élettől,ami nagyon kevés kormánynak adatik meg.Kétharmadot.Megcsinálhatták volna a világ legjobb országát.Ehelyett fekete-afrikát csináltak belőle.

  30. károlis bugrisok said

    Amerikai ösztöndíjról ábrándoznak bugriskáim
    http://www.kre.hu/btk/images/doc/NORTH_AMERICA_DAYS_2.pdf

  31. svabra said

    Azt kérdezi Székely Attila a Reposzton, miért nem járnak az emberek templomba?
    Buta kérdés.
    Azért, mert elegük van az ilyen önhitt balfaszokból, mint ő.

  32. Szabó a böszme gazember said

    Dögölj meg a neved napján Szabó András!

  33. dunántúli igazmondó said

    Köntös aggódik a demokráciáért
    http://reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2014-11-30/demokr%C3%A1cia-v%C3%A9ge
    Az a köntös aki ki se látszik az Orbán valagából
    most viszont a vén anarchistától, Chomskytól megtáltosodva elkezd aggódni

  34. sepsi hazudik said

    Sepsi a Kossuth Rádióban hazudozik a zsidómentő reformátusokról.ű
    12 órányit!
    Nem szégyellitek magatokat, aljas hiénák????

  35. fatal deceit said

    Bugrisguszti Svájcban is óbégat

  36. seo said

    seo

    Which one is the better choice? (Melyik a jobbik?) « Jhnnsclvn’s blog

  37. szkizo dad said

    A reposztosok Amerikát gyalázzák. Cúnya-csúnya kínzós bácsik!
    http://reposzt.hu/blog/sz%C3%A9kely-attila/2014-12-13/jack-bauer-akci%C3%B3ban

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: