Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

A shameful attempt to attack Bishop Ravasz (Gyalázatos merénylet Ravasz püspök ellen)

Posted by karoligaspar - június 9, 2015

Duplacsaló és zsaroló

Duplacsaló, zsaroló és rágalmazó

performansz szerkó

Vörösmarty performansz szerkó

Írta: Ravasz László Baráti Kör

Barátaink felhívták a figyelmünket arra, hogy Mészáros Márton június 5-én 17.30-kor a Vörösmarty téri kis színpadon súlyosan dehonesztáló szavakat mondott névadónkra, Ravasz László püspökre. Mészáros Mártonnak Reformáció, közvetítés, nyilvánosság címmel jelent meg  nemrégiben egy könyve a FISZ-Minerva – Ráció közös kiadásában. Ezzel kapcsolatban beszélgetett vele Borbáth Péter pénteken 5-től fél hatig.

A kisméretű, bibliográfiával és mellékletekkel együtt alig 220 oldalas könyv két, egymással csak laza asszociatív kapcsolatban levő részre oszlik. Az első Luther “médiatevékenységét” elemzi, kiterjedt levelezését és röpiratait, a második a magyar református egyház viszonyát a huszadik század harmincas éveiben a felekezeti sajtóhoz, a rádióhoz és a filmekhez. Silány kis kompendium az egész, még ha nem gondolunk is arra, milyen módon szerzett vele a szerző kétszeres nekifutásra PhD fokozatot. Most végre megjelent a corpus delicti, látszik, a szerző az elmúlt éveket nem használta fel arra, hogy javítson a szövegen. De nekünk nem Mészáros Márton leírt szavaival van bajunk, hanem azokkal, amelyek elhangzottak a Vörösmarty téren.

Mészáros ugyanis kijelentette ott a színpadon, több tucat ember füle hallatára, hogy Ravasz László súlyosan antiszemita volt, mint ahogy az egész református egyház a harmincas években. Ennek fő bizonyítékát abban látta, hogy Ravasz László főrendiházi tagként megszavazta a zsidótörvényeket. Mészáros hozzátette, nagyon sajnálja, hogy “ezt kell mondania”, és szégyelli magát Ravasz László helyett is. A témát nem a kérdező, hanem Mészáros hozta szóba, nagyon határozottan és hangsúlyosan. Ez annál különösebb, mivel a könyvben szóba sem kerül Ravasz püspök állítólagos antiszemitizmusa. Mi oka volt Mészárosnak arra, hogy éppen ott és akkor vádaskodjon?

A téren véletlenül tartózkodott a Bibó István Társaság egyik tagja, aki bennünket és a családot is informálta Mészáros szavairól. Bibó Istvánt nagyon megrázta a hír, hogy éppen a reformátusnak nevezett egyetem egyik oktatója rágalmazza imádott nagyapját. Az tovább árnyalja a képet, hogy Mészáros beházasodás révén annak a Hegedűs klánnak a tagja, melynek azóta elhunyt vezetője őt annak idején száműzte az általa újralapított Baár-Madas igazgatói székéből. Hegedűsék csakugyan antiszemiták, ezt soha nem is titkolták. De hogy éppen ennek a családnak az egyik tagja rágalmazza meg antiszemitaként a magyar reformátusság legtündöklőbb alakját, az mindent felülmúló arcátlanság.

Ami Mészáros állításának tartalmát illeti: Ravasz László mint főrendiházi tag csakugyan megszavazta a zsidótörvényeket, akárcsak Serédi Jusztinián hercegprímás és sokan mások. Ezek a törvények a zsidóknak a felsőoktatásba való bejutását, közéleti szerepét korlátozták, sem vagyonukat, sem személyes biztonságukat nem érintették. Amikor elfogadták őket, nem sejthették a hitleri Endlösung sátáni tervét. Ravasz püspök ennek ellenére soha nem bírta ezt magának megbocsátani, egész életében gyötörte érte a lelkiismeret. Erről  művészi és hiteles dokumentumot készített Forgách Péter filmrendező. Viszont soha életében nem ártott zsidó embereknek, és az a fajta primitív antiszemitizmus a lehető legtávolabb állt tőle, amely például az óbudai református gyülekezet kiadványaiban megjelent.

Mi mindenesetre megszerezzük a hangfelvételt Mészáros szavairól és eldöntjük, mit csinálunk annak alapján. A család rágalmazási pert fontolgat Mészáros ellen. Még nem döntöttük el, mi mit lépünk.

Egy tanácsot azonban máris adunk Mészáros Mártonnak (vagy Istvánnak?). Ne szégyellje magát Ravasz püspök helyett és nevében. Szégyellje magát saját jogán, a két szégyenletes doktori eljárásért, a fenyegetőzéseiért, zsarolásaiért és Ravasz püspök nagy nyilvánosság előtt elkövetett, gyalázatos megrágalmazásáért.

136 hozzászólás to “A shameful attempt to attack Bishop Ravasz (Gyalázatos merénylet Ravasz püspök ellen)”

  1. hermeneutikai lángész said

    Az itt a kérdés, kinek akart megfelelni Mészáros! Nem láttátok véletlenül a téren Vári Györgyöt, Mészáros puszipajtását?

  2. zimmezum said

    Tudják a Hegedűsék, hogy a Marci egy ekkora antifasiszta?

  3. mesüge said

    Mészáros igazi áruló. Egy személyben gyilkos antiszemita és lángoló antifasiszta.
    Egy duplacsaló DUPLAANTI.

  4. zsinati levéltár said

    Mit szól hozzá a zsinat és annak lelkészi elnöke, hogy az általuk fenntartott Károli egyik oktatója ilyen gyalázatosan rágalmazza Ravasz püspököt?

  5. A Károli pónemje said

    Ez azt bizonyítja, hogy Mészáros egy aljas gazember. Nem mintha eddig kétségeink lettek volna.

  6. Enyed said

    Nem ez az első eset, hogy Ravasz Lászlót antiszemitának tartják, mert megszavazta a zsidótörvényeket. Kb. 35 éve egy ifjúsági konferencián is ezt állította az egyik előadó (aki ma egy fontos szolgálatot vezet a MRE-ban.)

  7. lézer jani szeretője said

    Egyre több derül ki Lázár Jani milliós külföldi kufircolásairól
    http://www.direkt36.hu/2015/06/08/kozel-300-ezres-szobaja-volt-lazarnak-milanoban-450-ezer-forint-pedig-elment-valami-masra/

  8. gyogyós károlisok said

    A Károlin az értelmi fogyatékosoknak indított MA teszteredményei
    http://www.kre.hu/btk/images/doc/Pszichologia_MA_irasbeli_eredmenyek_2015_junius.pdf
    Hajrá downosok, éljenek az Asperger-szindrómások

  9. A Nép szava said

    Mit szól ahhoz a Károli vezetése, hogy Mészáros egy olyan szélbal lapban publikál, mint a Népszava?

  10. Mészáros disznói said

    A Károli vezetésének Kun Béla elvtárs unokája is megfelel.
    Becstelen disznók.

    • Balla Hegedűsék júdása said

      Balla kimondottan rajong Kun Mikiért a komcsi zsidrákért.
      Ő csak a derék reformátusokat gyilkolja, mint Bolyki professzor.

      • Tömény alattom said

        Az alattomos fúrás világbajnoka, Szabó András is reformátusokat gyilkolt: Szilágyi Ferenc, Györke Ildikó, Király Gyula, Szigeti Lajos mind mind kiváló emberek és reformátusok voltak…

      • szabó a gyilkos fasiszta said

        Szabó fél a rafkós zsidóktól, csak az egyenes jellemű kálvinistáknak mer nekimenni, hátulról persze és alattomban.
        De leszerepelt és még fog is.
        A sírig – az ő sírjáig – fogjuk üldözni.

  11. Hegedűs a háztetőn said

    Ha már annyira akrja szégyellni magát, és nem elég ehhez a szégyenteljes doktoricsalása duplán sem, akkor szégyellje magát a sógora, a fasizta Hegedűs Lórika helyett is.

    • Hegedűs Lóri lesújt a zsidókra said

      A Lóri lesújt bizony és a zsidóbérencekre is. Mészáros doktorbácsinak, Lóri sógorának sokat kell ügyködnie, míg kibékíti a Lórit. Ha ugyan sikerül neki.
      Mészáros mindennek az alja, sújtson le rá a Lóri!

  12. Gödöllői said

    Pedig ennek a csaló, zsaroló, rágalmazó gazembernek milyen rendes apja volt. De ez a félresikerült erkölcsi korcs nem rá, hanem a sikkasztó nagybátyjára, a Györgyre hasonít. Arra, amelyik a gödöllői líceumra háromszoros támogatást vett fel a törvény szerint járó egyszeres helyett (alapítványit, egyházit és államit), és félmilliárdot kaszált rajta. Aztán a bűnpártoló Kis Csongor elsikálta az APEHnél. Mészáros György 50 ezres pénzbírsággal megúszta és röhögött a markában.

  13. paranormal activity said

    Hol van no para?
    HIÁNYZIK NEKEM AZ A PENGEÉLES ESZE, SZIKRÁZÓ HUMORA, MÉLY ERUDÍCIÓJA ÉS FANTASZTIKUS KREATIVITÁSA
    Hol vagy? Gyere vissza!
    Mi a véleményed Mészáros gyalázkodásáról?

    • Június, a kegyetlen said

      Ne várd vissza. Nagyon beégett és nem tudta kidumálni magát a szokásos csúsztatós és félremagyarázós módján. Bennakadt a hurokban a feje.:) Amatőr trollkodás. Helyette itt vagyok én. 🙂

      • n0 para said

        Igy van, mélységesen szégyellem magam hogy elvesztettem az arcomat a fórumolvasók előtt, miután végre valaki megelégelte az aljas munkálkodásaimat és tisztán és kíméletlenül rámutatott, hogy mekkora képmutató, aljas hazug csaló és bérenc vagyok. Bevallom egy kicsit még vigasztalt, hogy szabótól meg ballától ezek után is kapnám a fizetésem a trollkodásért, de mély leki válságomban inkább felkötöm magam. Temetésem 2016 január 6.án 17.00-kor kezdődik a bajai úti temetőben; minden kedves fórumozót meghívok hogy köpjön egyet a síromra.

      • Vian said

        Ezen ne múljon! Köpködünk a sírodra, de nemcsak a tiedre!
        Balláéra, Szabóéra és a többi gengszterére is!

      • Van Para said

        Dehogy köpök a sírodra, druszám. 2016 még messze van, ki tudja, melyikünk hal meg előbb. Attól, hogy most beégtél még nem kell fölkötnöd magad. Kezdd el tiszta lappal, új nickkel, mint már annyiszor. HungerGames, Éhezőjátszmás, Negyedtudású és még ki tudja hány levetett bundád a tanú rá.

      • Június, a kegyetlen said

        A levetett bundák felidézése és megnevezése hatott. A szorgalmas kommentelő a “no para” bundát is levetette. 🙂 Szánalmas pancser.

      • n0 para said

        Ti viszont profin csináljátok amit csináltok. Egyszer majd remélem kiderül, hogy az élet más területeibe is ennyi energiát fektettetek-e, rendkívül lelombozó volna ha mélynyugdíjas prolik írkálnának a macskapisiszagú lakásaikból ilyeneket. Ja nem, lenne egy még durvább változat; ha művelt jogászok és irodalmárok, kiugrott teológusok és “civil” aktivisták járatnák le magukat ilyesmivel.

      • anonymanalyst said

        Magadról beszélsz? A statisztika szerint te fekteted a legtöbb időt a blogba. 🙂

      • paranormal activity said

        Ne fáraszd magad. Egy ilyen, mint te bennünket csak késsel tud megsérteni.

  14. Orbán Európa bohóca said

    Egész Európa rajtunk röhög, helyesebben Orbán Sturmbannführeren
    http://www.salzburg.com/nachrichten/welt/politik/sn/artikel/polizeischutz-fuer-anti-einwanderungsplakate-in-ungarn-153216/
    Mészáros, te ezt úgyse érted, te a helyi lakájtól kaptál német nyelvvizsga bizonyítványt.

  15. fideszes gyilkosok said

    Közel a vég, fideszes szemetek!
    http://hvg.hu/itthon/20150609_Rogan_kikelt_magabl_mert_megint_elbukott#rss

  16. jhnnsclvn said

    Átemelte Ravasz László Baráti Kör.

  17. Június, a kegyetlen said

    Nem tom mi a gondotok azzal, hogy Marci a Népszavába irkál? Igazi, szélbal, komcsi, bibsi cionista lap. Illik hozzátok is. Akkor ajvékoljatok majd, ha a kurucinfóba ír.

  18. kálomista hazugságok said

    Drogrehab tiniknek a ref egyház fenntartásában
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/6515/
    Szép, a Károlin meg beszoktató program a Mikszáth téri drogpiacról professzor XY terjesztésében

  19. poltpéteri ügyészség said

    Ritkán szoktam innen szemlézni, de most jót és alaposat írtak
    https://kuruc.info/r/7/144273/

    • Június, a kegyetlen said

      Na ugye mondtam, hogy nektek inkább a kurucinfo jön be, mint a Népszava. Ráhibáztam. Azért fikázzátok Mészárost, mert a Népszavába ír. Ha a kurucinfóba írna, akkor dicsérnétek. Ti egy ballibsinek álcázott jobbikos csürhe vagytok.

  20. fideszes haramiák said

    Félnek az EU-s ellenőrzéstől a rablók
    http://444.hu/2015/06/08/fosik-a-kormany-az-unios-ugyeszsegtol/
    Szerintük a szubszidiaritás elve azt jelenti, hogy úgy lopják az EU-s pénzeket, ahogyan nekik tetszik.

  21. dunántúli teológus said

    Nagyon jó írás, Boglárka!
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2015-06-10/s-helyett-s

  22. kövér mint etikai mérce said

    Ezt is megértük, Kövér fogja vissza Orbánnak és körének eszelős gusztustalan rablásait
    http://www.hir24.hu/belfold/2015/06/10/kover-haragja-hathatott-orbanra/

  23. Lex Agata said

    Egyre érdekesebb dolgok derülnek ki Fórisról, a nyelvészeti tanszék vezetőjéről, aki Hontitól örökölte a tanszék vezetését, a milliós, kétszeres professzori fizetésért cserébe. A mi Ágotánk 1998-ban hozta létre a KOZGAZ Kft-t, ami a Sobieski János utcai lakásában van bejegyezve. Az érdekesség, hogy a cég végelszámolás alatt áll. Közel 20 éves működésük alatt egyetlen állami és Európai Uniós pályázaton sem indultak\nem nyertek el támogatást. Akkor mit csináltak az eltelt másfél évtizedben?! Az az érzésem, hogy érdemes lenne lenyomoznotok Fórist is, itt lenne már az ideje!!

    • Fóris said

      Biztosan az adókedvezményeket akarták, azért alapították a céget. Megnéztem az interneten, amit Fóris cégéről tudni lehetséges. Az eredmény kiábrándító. Lehetséges, hogy egy fantomcéggel állunk szemben.

    • Poltpéteri Ügyészség said

      Hiába nyomozzuk ki, hiába leplezzük le Balla szeretőjét, mint sikkasztót és adócsalót, nem fogják megbüntetni. Ebben az országban nem a bűnözőket üldözik, hanem a leleplezőket, míg Polt Péter a főügyész és a károlis Lajtár a helyettese. http://www.168ora.hu/itthon/pm-polt-peter-akadalya-korrupcios-ugyek-kivizsgalasanak-136509.html

    • Matrix D'amour said

      Az adócsaló Fóris zsidó létére remekül illik a károlis fasiszta börtönválogatottba. Nem véletlenül szemelték ki egymást Ballával.

      • ElcseszettegyTársulat said

        Fórisnak sikerült saját maga köré csoportosítania Hontit, Hontinét, Heltainét és Bölcskei Andit. Egyedül (!) Hansági és a Szabó látta már a kinevezésekor, hogy ez a nő törtetős és nyomulós. A görény Szabó a mai napig minden “zsidafkának”, “zsidráknak” hordja el a tanszéki szobában, amikor Benével vagy Pénzessel beszélget. Szabó gyűlöli a Fórist, Hansági sem szereti. Ha Fórisnak tényleg van köze az adócsalásokhoz, akkor Szabó kegyetlenül ki fogja csinálni! Ettől pedig a százéves férje sem fogja megvédeni!

      • Agáta mondd szívem said

        Nem így van. Honti kötötte ki, hogy Fóris vehesse át az állását, mert biztosítani akarta a viselkedészavaros és tehetségtelen feleségének a helyét. A kiírás direkt úgy történt, hogy nem kértek felekezeti hovatartozástól igazolást MINDENKI MÁSTÓL KÉRTEK és szakirányú képzettséget.
        Tehát ha egy református magyar szakos nyelvész (ide vágó PhD-val és habilitációval) jelentkezett volna, akkor is Fórist nevezték volna ki.
        Heltainé nem áll senki mellett, saját családja mellett áll. Ők egy kultúrjobbikos klán, ősreformátus, Karácsony Sándor követői. Sikerült a gyerekét is behozni a tanszékre, a fia, az Imre jános már most különb tanszékvezető lenne, mint a semmihez sem értő agresszív Fóris.
        De ott van a nagyszerű Kontra Miklós is. Nem kell róla elfeledkezni, ha ő kitör, mint a mútlban nem egyszer, ott nem marad épne semmi és senki.

      • pecking order said

        Az, hogy Fóris egy arrogáns zsidó rüfke, egy vak is látja fehér bottal.

      • Agg Szathmári said

        Fòrist pedig nekünk kell kitetetnünk a Károliról! Kontrát zsarolják alkoholizmusa vègett. Heltainè ne legyen tanszèkvezető! Ő nem más, mint a Szathmári diákja, Szathmári veje pedig (az egykor szebb napokat) látott Tolcsvai Nagy Gábor, aki Honti előtt volt tanszèkvezető s Károlin. Szóval itt mindennel összefügg minden!

      • Kontra Fóris said

        Kontra az alkoholizmusával együtt is többet ér, mint Fóris, Heltainé és Heltaifi együttvéve. Fórisnak semmi keresnivalója a református egyetemen. Csak Balla gyengéd érzelmei tartják őt ott. TNG egy szépfiú volt, aki behálózta Szathmári lányát. Szakmailag nem nagy ász. És különben is van még két másik állása: ELTE és Eger. Kéne neki egy harmadik fizetés, de az ne a Károliról legyen.

      • FlúgosFóris said

        Kontra Fóris, igazad van! Nem kell nekünk TNG, hiszen tanszékvezetőként már megbukott a Károlin! Nem véletlen jött az öreg nyelvész,a Honti a helyére! Tolcsvait nem érdekelték a Károli problémái, csupán az érdekelte, hogy kiszolgálja az apósa, Szathmári érdekeit! Őt pusztán ez a cél vezérli, semmi más! Ezek után nem is csodálkozom azon, hogy ilyen Fóriskák teret nyertek a ”református” egyetemen!

      • Tolcsvai rizling said

        Szathmári érdekeit?
        Az már olyan idióta, hogy legutóbb egy konferencián az európai slágerfesztiválról röfögött.
        Tolcsvai meg egy igazi pedálgép, kizárólag saját érdekei vezetik.

      • Fóris tudománya said

        Fóris tudománya csak elekromikroszkóppal látható.
        Viszont olyan agresszíven nyomul, mint egy orosz tank.
        Honti adott neki egy esélyt – már bánja a vén obiugor, de bánhatja – utána jött Fóris, a tank, és mindenkit legázolt.

  24. Buzibár törzsgárda said

    Mészárost Vári protezsálta be a Népszavához, miután elhitte neki, hogy ő egy filoszemita libsi. Valójában csak haverkodik a libsikkel, nehogy ráuszuljanak a doktorijára, amit seperc alatt szétcincálnának. Mert MM nemcsak csalással és szabálytalanságokkal szerezte a fokozatot, de az utólag írt szövege se ér semmit.

    • Mészáros disznói said

      Mészáros egy kettős kém. A Hegedűséknek is ad át infókat a libsi haverjairól és fordítva.
      Valaki már megmutathatná neki, hol lakik a magyarok istene.

  25. Hansági a nívótlan said

    Hansági meg egy agyatlan proli picsa

  26. manu propria said

    Ezek az alapszakok szűnnek meg.
    http://eduline.hu/felsooktatas/2015/6/10/alapszakok_megszunese_felsooktatas_WUJ0ZN
    De ne féljetek, a károlis szart se érő képzések maradnak idióta faszok és proli senkik “oktatásával”

    • butcher said

      Szóval aki Mészárostól akar tanulni a buzi kettőskémtől, aki egyszerre antiszemita és ballibsi, az megteheti Tiszta öröm.

      • MarciPista said

        Folytathatnánk még Mészárossal kapcsolatban a bináris oppozíciók sorolását: “a buzi kettőském, aki egyszerre antiszemita és ballibsi”, férfi és nő, Marci és Pista stb. …

      • Vári a kulcs said

        Vári szerepe meghatározó Mészáros leleplezésének megfékezésében. Ő szólt a libsi barátainak, hogy ne foglalkozzanak Mészáros doktorijának furcsaságaival, ő állította le Hava Nikitát, a szegedi bennfentes blogot és társait.

      • A Károli pónemje said

        Esztétikai szempontból is megrázó látvány az ember, a finom metszésű arcától a szőrös lábszáráig.
        De élőben igazi Gesamtkunstwerk, ahogy rugdos, vakarózik, tikkel és nyökög.
        Ne hagyj itt bennünket, Marci!

      • Mészáros disznói said

        Mintha baltával faragták volna az arcát.
        Igazi neandervölgyi profil

      • lombroso said

        Durva vonasok, eloreugro brutalis all, bunozo pofa.

  27. balla a jobbikos püspökjelölt said

    A Jobbik a Pázmányon is dirigálni akar
    http://444.hu/2015/06/09/vona-gabor-es-duro-dora-a-holokausztora-mintajara-kotelezo-trainon-oktatast-akar/
    A Károlit eleve a Jobbik irányítja, a Lórika sógora, a rühes náci hóhér Balla Péter.

  28. jakab a pap said

    Jakab, a pap megint megmondja a tutit a maga elszomorítóan bugris módján.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2015-06-11/bevandorlas-gazdasag-kultura

  29. irish coffee said

    Isteni pénzügyek
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/6517/
    Adjátok a lóvét nekünk, mi majd továbbítjuk keresztyén célokra!
    Hiszünk nekik?
    Egy lófillért!

  30. károlis bugrisok said

    Idióták, a Károlin a helyetek!
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/6504/
    Itt a tanárok pont olyan hülyék, mint ti és még mocskos korrupt perverz állatok is.

  31. Petrőczi a pöcegödör said

    Itt van Ludvig a bagzó csótányokkal diszített szoknyájával méretes valagán
    http://petroczieva.blogspot.hu/2015/06/nadasdladany-ismet.html

  32. balog zoltán egy katasztrófa said

    Balog az istenverte balfasz elszólta magát: Orbán a mi pénzünkből költ a hobbijára.
    http://index.hu/belfold/2015/06/10/balog_zoltan_elmondta_nem_jonnek_be_neki_sajat_kormanya_plakatjai/

  33. paranormal activity said

    No para csak bennünket próbál sértegetni, de NEM VONJA KÉTSÉGBE, amit állítunk, hogy Mészáros aljas módon leantiszemitázta Ravasz püspököt.
    Ennek egy oka lehet: TUDJA, HOGY MÉSZÁROS RÁGALMAZOTT,
    Honnan tudja:
    1. ott volt és hallotta
    2. ő maga Mészáros
    A második a valószínűbb.

    • anonymanalyst said

      No para mióta lebukott, már nem a régi. Már csak erőlteti a cikizést. Már csak árnyéka önmagának. 🙂

      • n0 para said

        Már bogarak lábát tépdesi. Már tikkel a bal szemére. No para mióta lebukott, még nem ment fel a felszínre levegőért.

      • cats on the blog said

        Hét élete van, mint a macskának. Kivéve Ritoókék imádott Cirmikéjét, mert annak a Szabó a lelkét is meggyilkolta.

      • Június, a kegyetlen said

        És a tetejében még azt hiszi, hogy vicces. Pedig csak szánalmas. 🙂

      • n0 para said

        Ha neked így. Nekem pl. az a vicces, hogy mind a mai napig ragaszkodtok olyan vádakhoz, amiket nem tudtok bizonyítani (például MM 13 oldalasként megvédett társszerzős károlis disszertációjához), máskor elmennétek az igazatokért Strassbourgig de úgy hogy a lehetőségét sem fogadjátok el annak, hogy tévedhettek (pedig egy független bíróság éppen ebből indul ki; nincs előre elrendelt ítélet hanem attól függ hogy mit tudnak a felek bizonyítani és mit nem), megint máskor dehonesztáló és abszurd rágalmakat, provokációkat kommentelnek össze valós személyekről, mindezt pedig megfejelik azzal, hogy nem is vállalják az írásaikért a felelősséget. Aki ezeket kifogásolja az meg aljas bérenc troll (és nem is lehet más; lásd strassbourg).

        Ez nekem (az abszudritása miatt), valóban, kicsit vicces. Pedig ez a csak szánalmas.

      • N0 Joke said

        Nincs abban semmi vicces, hogy az igazságszolgáltatás nem független, hanem kézivezérelt. Már abból, hogy te azt függetlennek feltételezed, kiderül, hogy vagy a Holdon élsz, vagy a korrupt rendszer része vagy, ami függetlennek hazudja azt, ami politikailag és kapcsolatok által irányított.

        Mészáros dolgozatának terjedelme tökmindegy, hogy 13 oldal, vagy szétgépelve lóbetűkkel és óriásmargókkal 45. A lényeg, hogy túl kevés, és ez a MAB-határozatban dokumentált. A számszerűen 13 oldalra a bizonyítékokat már rég eltüntette Mészáros, Szabó és Kőfalusi. Még a MAB-vizsgálat előtt.

        Marx írta, hogy nem lehet valaki bizonyos mértékig terhes vagy nem terhes. Vagy az, vagy nem az. Mészáros vagy nyilatkozott arról, hogy Szeged előtt nem adott be máshol azonos témában dolgozatot, vagy nem nyilatkozott. Ha nyilatkozott, akkor vagy hazudott, vagy nem. Ha hazudott, az ő hibájából érvénytelen a szegedi védés. Ha nem hazudott (és ebben tényleg nem hazudott), akkor a SZTE, főleg Pál József hibájából. A lényeg, hogy mindenképpen az, nincs harmadik opció. Ezek ténykérdések és nem mérlegelés kérdései. Mészáros ügyben a Fővárosi Főügyészség eddig mindent leállított, iratellenes, hazug határozatokat hozatott. Ha ugyanezeket a politikailag megbízható, derék fideszes jogászokat delegálja a kormány Strassbourgba, akkor mért fogadnánk el ab ovo egy ítéletet? Előbb lássuk az indoklást! És addig, de lehet, hogy azután is, marad az egyetlen objektív fórum: a NYILVÁNOSSÁG, amit parázó barátunk annyira rühell.

      • n0 para said

        “Ha ugyanezeket a politikailag megbízható, derék fideszes jogászokat delegálja a kormány Strassbourgba…”

        és ha nem ugyanezeket? akkor elfogadnátok ha azt modnanák Strassbourgban, hogy nem érvénytelen a szegedi PhD-je? Van egy olyan tippem hogy akkor sem. De hadd tegyem fel máshogy a kérdést: Fabiny lemondott a Károli-akkreditációs LB-elnöki posztról, új elnököt és tagokat választottak. http://web.mab.hu/tir/index.php?pid=816&tid=816&off=360 A látogatás lezajlott. Kérdéseim:

        – Ennek az eredményét elfogadjátok hitelesnek?
        – Mi volt a MAB-bal folytatott levelezés eredménye? A MAB összeférhetetlennek tartotta Fabinyt miután felhívtátok a figyelmet arra, hogy a testvére az egyetemen dolgozik, vagy nem összeférhetetlenség miatt mondott le?
        – Ennyivel fontosabb volt megint ballázni meg mészárosozni meg sikkasztózni, hogy erre már nem jutott poszt? Nem lett volna fontos tisztázni, hogy mi lett az ügyből?

      • journalist said

        Na para bízik a bíróságban, persze csak abban, amelyiket személyesen korrumpál. Rendőrségben, ügyészségben hasonlóképpen.
        Csak a nyilvánosságtól fél ez a hitvány patkány. Na, még rímeltem is.

      • Debreceni jogász said

        Mióta kiküldték Strasbourgba azt a debreceni fideszes bírót, legalábbis nagyon lelassultak az ügyek, és az objektivitás is oda lett.

      • Judge said

        Para! úgy látszik nem érted a lényeget, vagy nem akarod megérteni: tényeket nem lehet állásfoglalással überolni. Valaki vagy terhes, vagy nem. Vagy betartotta a szilenciumot, vagy nem. Mészáros nem tartotta be. Ezen semmilyen Jakabévás sunyiskodás nem változtat: “úgy tekintettük, mintha ez lenne az első”. Ezzel Jakab Éva nem kevesebbet állított, minthogy nemlétezőnek tekintették a 2 éves szilencium törvényét.

        Ez tény. Hogy jön ide Strassbourg? Ha kimondanák ott, amit hallani szeretnél, attól megváltozna visszamenőleg a törvény? Vagy eltűnnének visszamenőleg a tények?

        Akármit mondanak ki, törvénysértés történt. Mészáros szegedi védése törvénytelen volt. Ez tény. A tény pedig nem függ annak deklarásától vagy meghazudtolásától.

        Ezt már különben büntetőjogász is világosan elmagyarázta neked. Mit ismételgeted a hülyeségeidet, mint egy elakadt lemez?

      • Rokonok said

        Mészáros nem a bíróságban bízik, hanem a magas beosztásban lévő ügyész rokonában. Mert olyan is van neki. Nemcsak a Károli állíttatja le a nyomozást Mészáros-ügyben, hanem ez az ügyészrokon is buzog a háttérben.

      • Szegedi Kolléga said

        No Para manipulál. Úgy akarja a bloggereket beállítani, mint akik tévedhetetlennek hiszik magukat. Már megint csúsztat. Mi nem megítéltünk egy szituációt, nem állást foglaltunk, hanem leírtunk egy tényt:

        Mészáros a bukása után 4 hónappal jelentkezett Szegedre. Fogadták.

        Ezzel megvalósult a törvénysértés, amihez Jakab Éva szegedi jogászprofesszor szégyenszemre falaz.

      • RLBK said

        Para te a füleden ülsz? Humboldtianer már egyszer elmagyarázta neked, hogy zajlik a tapintatos és dilpomatikus intézményi kommunikáció. A MAB-nál sincs ez másképp, mint a Humboldtnál.

        Nincs mit posztolnunk. A MAB természetesen nem nekünk válaszolt, hanem szóltak Fabinynak, hogy arcvesztés nélkül önként hátrálhasson ki ebből a kínos szituból. A válasz nem verbális volt, hanem Fabiny cselekvése. beteget jelentett. Pontosabban megoperáltatta a lábát, hogy arra hivatkozva mondhassa le a károlis látogatást. Mindezt te is pontosan tudod.

        Ha nem verjük a tamtamot, valszeg várt volna még egy kicsit azzal a műtéttel. 🙂

      • Fabiny visszalépése bizonyítja blogunk sikerét. Meggyőztük, hogy besározódna a Károli érintésétől.

      • Lejárt lemez said

        Tiltsátok már le ezt a provokátort- mint a megakadt lemez szajkózza folyton, hogy a károlisok ártatlan, becsületes emberek.

      • n0 para said

        Tegyük fel, hogy törvénytelen a szegedi PhD-je. Ezt bizonyítani kell, a bizonyítékokat megítélik erősség és relevancia szempontjából, tehát X összeszedi a bizonyítékait és bemutatja Anak Bnek és Cnek akik összedugják a fejüket és eldöntik hogy ez most akkor hogy is. Nem, nem egy mérnöki kistáblázatból olvassák ki, hogy aszongya beállós golyóscsapágy hengeres furatra 8milis, akkor az csak 22es átmérőjű lehet, hanem jogértelmezéssel, körülmények figyelembe vételével stb.

        Fabiny visszalépése nyilvánvalóan azért történt, mert megküldtetek emaillel mindenkit. Gratulálok -de ennek a posztolt kifogásotok szempontjából csak akkor volt értelme, ha valóban összeférhetetlen úgy LB-elnökösködni hogy közben a testvére ott dolgozik. A visszalépése nem azt bizonyítja hogy igen, hanem hogy nagyon okosan nem fogja azt kockáztatni, hogy támadási felületet adjon az akkreditáció ügyében. Ez viszont teljes mértékben a ti érdemetek és kifejezetten örülük, hogy sikerült ezt elhárítanotok, ezzel egyúttal csökkentve annak esélyét, hogy később bárki kifogást emelhessen az akkreditációs jelentés eredménye miatt.

      • anonymanalyst said

        Para, tudsz olvasni? Nincs mit mérlegelni. A 2 éves szilencium törvény. A megsértése tény. Tényeket nem kell bizonyítani. A törvénytelenség eleve bizonyítva van. Ehhez nem kell testület , nem kellenek bírák, nincs semmilyen A, B és C. Az akkreditáció pedig le volt vajazva. Erre valóban mi világítottunk rá. Fabiny nem tehetett mást.

      • n0 para said

        Az akkreditáció le volt vajazva azt mondod. Az új, Fabiny nélküli LB-jelentéses akkreditációs eredményre is azt fogjátok mondani, hogy le volt vajazva? Nem fogjátok elfogadni, hogy a károlit valóságos érdemei szerint akkreditálják vagy nem akkreditálják ebben a körben? Van még problémás pont az akkreditációs értékelés körül, amire szeretnétek felhívni a figyelmet?

      • Politikai Logika said

        Para!
        A Károli akkreditálása nem szakmai, hanem politikai kérdés. Ebben a keresztény kurzusban elképzelhetetlen, hogy ne lenne akkreditálva, bármennyire nem felel meg a feltételeknek. A BTK-t és az ÁJK-t már 2009-ben be kellett volna zárni. Egyiknek sem volt doktori iskolája, az ÁJK-n emellett alig volt főállású oktató. Bezárás helyett inkább gründoltak neki egy szedettvedett történettudományi doktori iskolát az aggok otthonából és Orbán környezetéből (Hermann Róbert, Szakály) válogatva tagokat.

        Érdemek? Miféle érdemek? Talán elírtad a szót. Mondd inkább (politikai, üzleti stb.) ÉRDEKEK, és akkor közelebb jársz az igazsághoz.

    • Abcúg Para said

      Meddig tűritek még ezt a provokátort? Nem látjátok, hogy mire akar kilyukadni? Primitív átlátszósággal próbál benneteket lejáratni. Úgy tesz, mintha ti zsigerből támadnátok a Károlit, nem azért, mert rászolgált. 77x megkérdőjelezi a tényeket, hogy a törvény tényleg törvény-e, a megszegése tényleg törvényszegés-e. Undorító a kérdezési technikája. Egy értelmi fogyatékos kérdései se lehetnének idegesítőbbek, mint ezé a hülyéé.

      • Június, a kegyetlen said

        Bevettétek? Ha-ha-ha. Ez nem is az igazi No Para volt, hanem valameliyk helyettese. Mint köztudott, az igazi No Parát nem fizetik hétvégén, így hétvégenként ő nem kommentel. Ez most valaki más lehetett.

      • Szegedi Társasjáték said

        Úgy érted, hogy valaki jakabévást játszott noparával? 🙂

      • Aszfaltbetyár said

        Offoló trollokra egyetlen fórumon sincs szükség. Már büntetőjogász megírta, hogy Mészáros szegedi PhD-ja is érvénytelen,és ezen nincs mit rugózni, nincs milyen fejet összedugni. Ez a retorika csak arra jó, hogy bizonytalanságot keltsen, mintha lehetne olyan törvény, amelyik a törvény evidens megsértését lesz.rja. Ha lenne ilyen, az egész törvénytárnak nem lenne semmi értelme. Zárjuk le a vitát, mert csak arra jó, jogy tönkretegyen minden posztot. A flémelő aszfaltbetyárt pedig zárjátok ki. Elég volt abból, hogy a duplacsaló Mészáros törvények felett áll, rá semmilyen törvény vagy szankció nem vonatkozik. A flémelő ugyanis maga Mészáros.

      • Don't feed the troll said

        A trollokat nem kell okvetlenül kizárni, válasz nélkül kell hagyni a hsz-aikat. Attól gutaütést kapnak.

  34. gödöllői szomszéd said

    Nem tudnátok feltenni amit a Mészáros mondott?
    Hadd gyönyörködjünk abban a disznópásztorhoz illő hangjában.

  35. Hegedűs a háztetőn said

    Mészáros MarciPista, Hegedűs Lóri és Balla sógora, bebiztosítja magát jobbról és balról is. Bármilyen fordulat jön, mindig elő tud húzni egy kártyát: vagy a Hegedűs-kártyát vagy a Vári-kártyát. És azonnal jófiú lesz bármelyik táborban.

  36. ulan bátor said

    Hájas hülyék hasig dekoltálva, ez lenne a kálvinista ifjúság?
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/6520/

  37. zsinati levéltár said

    Összehívták a közgyűlést, Köntös rövid szenteskedése után a pénzügyeket tárgyalták.
    http://reformatus.hu/mutat/11019/
    Pataky részéről elhangzott, hogy “Megfelelő gazdasági fegyelem akkor alakítható ki, ha rendszerszemléletet vezetünk be, ha végrehajtható rendelkezéseket és határidőket adunk az intézményeknek” Igaz, de EDDIG NEM VOLTAK HATÁRIDŐK?
    A LEGFURCSÁBB:
    feladat, hogy tárgyaljanak “a közegyház által évekkel ezelőtt folyósított “rövid lejáratú” kölcsönök visszafizetési feltételeiről.
    Eddig nem voltak ilyenek?
    Minek tekintették a “rövid lejáratú kölcsönöket”?
    Bölcskei/Butykos nem egyedül rabolt?

    • református = szégyentelen rabló said

      Milyen “rövid lejáratú kölcsön” az, aminek visszafizetéséről évekkel később “tárgyalni” kell?
      Ebből világos, hogy Bölcskei/Butykos, Tarr meg a többi gazember a KORRUPCIÓ LEHETŐSÉGÉTeleve beépítette a rendszerbe

  38. Károli a pénzmosoda said

    A Károli pedig virágzik. A Dózsa György úti épület luxus módon kistraffírozva, az udvaron securitysek grasszálnak.
    Még a Wistmanwoodra is telik.
    Balla zseniálisan gazdálkodik az iráni és oroszországi pénzekkel.
    Jut is – a Jobbiknak,
    marad is – Ballának, Kun Béla unokájának, Mészárosnak és a többi mocskos görénynek.

  39. dunántúli igazmondó said

    Bogi, hogy te milyen irtózatosan buta és műveletlen vagy!
    És hogy ezt állandóan az emlékezetünkbe akarod idézni!
    Nincs annyi eszed se, hogy legalább ezt megpróbálnád titkolni, kisgalamb?
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2015-06-12/lim-lom-alom

  40. Unterdog said

    A Fidesz szétveri az egyetemeket. Csak a Közszolgálati janicsárképző meg a drogos idiótákat és gazembereket kibocsátó felekezeti kuplerájok, mint a Károli maradnak talpon.
    http://blog.atlatszo.hu/2015/06/uj-szereposztas-a-felsooktatasban-professzor-pityke-ormester-es-a-part/
    A Károlin az oktatók vagy gazemberek vagy idióták. Meg ott vannak azok a szerencsés ötvözetek, mint Mészáros Marcipista, Balla, Szabó András, az IMO-s Hermann, Fóris, Hansági, Bene.
    És van néhány tisztességes és okos ember, akit nem nevezünk meg, hogy ne ártsunk nekik.

  41. Mészáros nyelvtudása said

    Nyelvi teszt ma a sulikban.
    http://index.hu/belfold/2015/06/11/idegen_nyelv_kompetenciameres_iskola_oktatas_oktatasi_hivatal_vakacio_ballagas/
    Vajon elérné Mészáros Marcipista oktató az A2-es szintet németből?
    Szerintünk az A1-t se.
    Ő marad a 00 szinten.

    • A Károli pónemje said

      Ez így illik a mi fantasztikus Mészárosunkhoz!
      Minden lépése csalás!
      Először a szakközépben összeáll a Hanságival, hogy beférkőzzön a Kulcsárék családjába.
      Aztán megunta .aszni az undorító kurvát és miután kitaposta belőlük másodjára a PhD-t, áttért a Vári körbe és most már saját jogán vakarózik és nyögdécsel különféle libsi körökben.
      De ha mégis máshogy alakulnának a dolgok, ott van a Tarsolyban a Hegedűs rokonság a legkeményebb fasisztákkal.
      Mészáros nem lesz rajta az auschwitzi gyorson, legfeljebb mint SS-tiszt.

  42. prudens said

    Nem tudjátok, Bibóék mit lépnek Mészáros rágalmazásának ügyében?
    Elvégre amit Mészáros nagy nyilvánosság előtt elmondott Ravasz püspökről, az úgy tűnt, mintha a Károli hivatalos álláspontja lenne, sőt, mivel a Károli fenntartója a Zsinat, azé is.

    • Ravasz László Baráti Kör said

      Amikor utoljára beszéltünk, még latolgatták a lehetőségeket.
      Abban egyeztünk meg, hogy külön járunk el és csak az eredményről értesítjük egymást.

  43. ingyenes a halál Orbán egészségügyében said

    Itt csak megdögleni lehet az egészségügyben,
    a fideszes kórus röhögése közben
    http://civilhetes.net/belfold/elzavartak-a-beteget-60-folott-ez-ingyen-nem-jar
    Szétlopták a magánnyugdíjpénztárakat, legatyásították az egészségügyet.
    Szerencsére Ballának jut a pénz Wistmanwoodra.
    Szabó meg adriai villát tart fent a közpénzből lopott százmilliókon!

  44. a reposzt célja said

    A reposzt egy orbánista szócső, egy becstelen, galád propagandalap.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2015-06-13/utopia-helyett-udv-valosagban-az-elbeszeles-margojara
    Nem csodálkozom, most kaptak félmilliárdot az iskolákra.

  45. Agta said

    Szerencsére, 2016 őszétől megszűnik a terminológia mesterszak! Ágota alig tudta akkreditáltatni százéves professzor férjével a terminológia MA-t, Orbán és a Balogh Zoli beintett a zsidó luvnyának és talpnyalóinak!

    • RE. Agta said

      A digitális bölcsészet, az interkulturális pszichológia és pedagógia, a nyelvtudomány, az összehasonlító irodalom- és művelődéstudomány, a reneszánsz tanulmányok, a terminológia és a vizuális kultúratudomány megszűnik. Így Mészáros, Hansági és Fóris tudásra nem érdemes tudománya mehet a süllyesztőbe! Végre rájöttek arra, hogy egy középiskolai tanári diplomával is több lehetőség van a boldogulásra, mint egy terminológus, összehasonlítós papírfecnivel! Kedves Ágota! Még mindig úgy gondolod, hogy a terminológia nagyon jó szakma?!

  46. Agáta mondd szívem said

    Ágota azért feküdt össze a büdösborz Ballával, hogy be legyen biztosítva a helye és a tanszékvezetése. A terminológia bukik? Hát istenem? Egy ilyen sokoldalúan művelt menórásnak ez nem okozhat gondot.

    • Fóris mehet a levesbe said

      Bukik, ahogy a nyelvtudomány MA-is. Szerintem 2016-ig tartott a mi Ágotánk karriere a bölcsészettudományok területén. Nem kell féltenünk a zsidrákot! A rá jellemző nyomulással fog egy újabb céget alapítani, és szétlopja magát. Csak ehhez ért, semmi máshoz! Aztán az Após, Hansági és Mészáros következik!

      • filológus said

        Egyetértek. Én is földrengésszerű változásokat várok a Károlin.
        A sorrend még alakulhat többféleképpen, de Hansági és Mészáros, no meg Balla a kilövési listán van.
        Bogárdi Szabó nem engedheti meg magának azt a brutális rablást és hamisítást, valamint egyéb bűncselekményeket, ami szokásos eljárás a Károlin.
        Na meg Szabó András az ő sajátos tevékenységi körével sem maradhat örökös professzor.

      • anonymanalyst said

        Sajnos, Szajuz fél a földrengéstől. Pedig a felsorolt személyek akadályai egy hatalomátvételnek. Ki velük minél előbb. Úgy ahogy Tarral a Zsinatból. Az ügyes húzás volt.

  47. petrőczi de genere ludvig said

    Ludvig fossa a hülyeségeit.
    http://petroczieva.blogspot.hu/2015/06/nadasdladany-harmadszor.html
    mozgóképben is élvezhető a ki.aszott vén boszorkány beszédhibás sipákolása

    • Szidi said

      Nem döglött még meg a vén ku..a?! A videókat nem kellene feltenni az internetre, kedves Éva! Lehet, hogy alig-alig múltál hatvan, de már úgy nézel ki, mint az ükanyám 96 évesen! Szóval nem kellene a blogod olvasóit ilyen förmedvényekkel kápráztatnod! Sosem voltál szép, de az eltelt 5 évben rohamosan öregszel! Gondolom megviselt, hogy a férjecskédet kitették a dékáni székből, neked a professzori cím – és az élethosszig jó pénzt jelentő prof. emerita kinevezés is bukta, ráadásul kényszernyugdíjaztak. Remélem,hogy szabadidődben rengeteget olvasod a blogot! A temetéseden ott leszünk, és belülről örülni fogunk! Férjeddel annyi embernek tettetek keresztbe, hogy nincsen bocsánat! Hiába sírsz, hogy nem fogadnak el! A sok szemétkedés után senki se akar veled/veletek foglalkozni!

      • ask jerves said

        Petrőczinek az önismeret sose volt az erős oldala. Szélsőségesen nárcisztikus személyisége alapján ez nem is lehet másként. De amíg fiatalabb éveiben még hajlandók voltak férfiak bebocsátkozni a babiloni kapujába, most már sikítva menekülnek, mint az Ali bácsi a Shirazból.
        Ludvig egyre eszelősebb lesz, nem hisz a református hagyatéki leltárból zabrált velencei tükörnek, és bagzó csótányokkal diszített ruházatában baromságokat beszél azon az undorító, sipító, beszédhibás orgánumán.

  48. Köntös köntöse alatt said

    Köntös Orbán menekültpolitikája mellett érvel.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2015-06-13/az-o-nyomorusaguk-mi-nyomorusagunk

  49. keresztyén barista said

    “Keresztyénnek lenni szórakoztató” – hogy mik vannak.
    Mocskos reklám a refiknél
    http://reformatus.hu/lap/ifi/mutat/11029/

  50. keresztény júdások said

    Mocskos egyházak!
    http://librarius.hu/2015/06/14/a-keresztenyseg-legnagyobb-ellensegei/?fb_ref=Default&fb_source=message

  51. károlis bugrisok said

    Ezt a new ages vallási giccset és tudománytalan förmedvényt mutatja fel a Károli
    http://www.kre.hu/btk/index.php/11-hirek/1234-erdelyi-ildiko-konyvbemutatoja.html

  52. grammatici certant said

    Itt van Kontra Miklós tudományos életrajza és bibliográfiája
    http://www.kre.hu/btk/index.php/oktatoink/1179-kontra-miklos.html
    Miért a NO NAME Fóris a Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetője és nem Kontra?

  53. világos mint a vakablak said

    Két nyomós ok van rá:
    1. Kontra nem Balla szeretője
    2. régi református családból származik, édesapja Karácsony Sándor tanítványa volt.
    Márpedig Balla nem alkalmaz reformátusokat.

  54. debreceni iskolatárs said

    Láttátok már Kontrát?
    185 cm magas komor fekete ember. Ha dühbe gurul, márpedig ez nem ritka nála, ott kő kövön nem marad,

  55. zimmezum said

    Ezért kár volt Felcsúton stadiont építeni
    http://www.hir24.hu/belfold/2015/06/14/piknik-lett-az-omega-felcsuti-szuperkoncertjebol/#sl

  56. Orbán takarodj! said

    Még ki is röhögtették Orbánt a régi csibészek
    http://www.sztarklikk.hu/kozelet/mindenki-orbanon-rohogott-az-omega-felcsuti-koncertjen/189782

  57. Elias McLendon said

    Hello to every body, it’s my first pay a visit of
    this webpage; this weblog includes amazing and genuinely excellent stuff for
    visitors.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: