Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Balla the liar (Balla, a hazug)

Posted by anonymanalyst - június 14, 2015

Szerző: PhD jelölt

Mindnyájan olvastuk a 2009. október 2-i MAB-határozatot, amelyben felfüggesztették az Irodalomtudományi Doktori Iskola működését az abban történt szabálytalanságok, csalások, okirathamisítások és egyéb visszaélések miatt. Arról is olvastunk részben ebben a határozatban, részben különféle egyetemi nyilatkozatokban, hogy az egyetem másik két doktori iskolája, továbbá az akkor még csak rektori teendőkkel megbízott lelkész rektorhelyettese, későbbi lelkész rektora, Balla Péter, etikátlannak minősítette az IDI-ben történteket, és elhatárolta magát tőle. Mintha Balla Péter semmit sem tudott volna az ott zajló eseményekről, mintha meglepetésként érte volna őt a MAB-vizsgálat eredménye és a testület állásfoglalása.

Korábban már felkerült a Ravasz László Baráti Kör honlapjára egy hanganyag a 2009. május 12-i EDHT ülésről, amelyen Balla Péter is jelen volt, és amelyben Szabó András dékán és Hima Gabriella Doktori Iskola vezető vitájából legalábbis tudnia kellett a Szabó András és felesége által elkövetett csalásokról és témavezetés-lopásokról. Azonban ennél jóval mélyebben benne volt az ügyben. A doktoranduszokhoz és valószínűleg az egyetemi oktatókhoz is eljutott a MAB-határozat megjelenése után egy olyan lista, amely azt bizonyítja, hogy Balla Péter “elhatárolódása” képmutató, hazug és álszent volt. Ahogy Hima Gabriella hozzá írt jelentésében írja, Balla Péternek működése kezdetétől a Kőfalusi Krisztina és Szabó András által elkövetett okirathamisításokról “részleteiben és folyamatában” minden információ rendelkezésére állt.

Ezt a listát ezennel eljuttatom a blog szerkesztőihez. Az oldalak jobb alsó sarkában Kozma Fruzsina, Balla Péter akkori titkárnőjének szignója látható, az utolsó oldalon az átvételt igazoló aláírás és rektori hivatali pecsét. A listán szereplő tételek nagy részét körlevelekben mi már korábban is megkaptuk, és már ebből is tudhattuk, hogy a Szabó András által elkövetett alattomos lopások és hamisítások vonatkozásában Balla Péter kezdettől képben volt, hiszen neve CC-zve volt az e-maileken, az elhatárolódás részéről egy ordas hazugság. Arról már nem is beszélve, hogy egy rektornak ennyi információ birtokában nem elhatárolódnia, hanem intézkednie kellett volna. Ezt egyébként burkoltan a Zsengellér féle bizottság jelentése is megfogalmazta “a mindenkori rektorokkal”, értsd elsősorban Balla Péterrel szembeni kritikaként anno (7.o. 3., 6., 7. pontok).

 

Balla tájékoztatása 1

Balla tájékoztatása 1

Balla tájékoztatása 2

Balla tájékoztatása 2

Balla tájékoztatása 3

Balla tájékoztatása 3

Balla tájékoztatása 4

Balla tájékoztatása 4

Balla tájékoztatása 5

Balla tájékoztatása 5

 

116 hozzászólás to “Balla the liar (Balla, a hazug)”

  1. Balla a becstelen gazember said

    Igen, fejétől bűzlik a hal. Balla a fegyveres útonállás kivételével már minden bűncselekményt elkövetett a Károlin. Ő, a lelkész és “édesapa”, aki tökéletesen elfelejti, hogy mindent az apósának köszönhet, azt, hogy a skótok elfogadták azt a szemetet, amit összerondított, PhD dolgozatnak, azt, hogy rektor lehetett a gyűszűnyi agyával. Aki annyira becstelen, hogy mióta meghalt az apósa, ki sem mondja a nevét az ünnepségeken. Amikor a rádióban röfög és hazudozik a Károliról, úgy tesz, mintha ő maga alapította volna.

    • balla a lelkészi jellegű patkány said

      Nagyon nehéz Balla fejével gondolkodni. Nagyjából olyan a feje, mint egy kültelki csibésznek.
      Ilyesmikben bízik:
      úgyse derül ki,
      ha kiderül, majd kijelentem, hogy NEM TUDTAM RÓLA, ELÍTÉLEM.
      Ennél távlatosabb gondolkodásra agyilag képtelen.

      • Pharisée said

        Egész életében ez volt a stratégiája. “Én egy szent ember vagyok, nem foglalkozom ilyen földhözragadt dolgokkal. Fogalmam sem volt róla, mosom kezeimet.Elítélem, elhatárolódom tőle.” Aztán a végén kiderül, hogy ő volt a felbujtó.

  2. Balla Hegedűsék júdása said

    Hegedűsék gyűlölik Ballát, ez nagyon jól látszott a püspök temetésén, ahol maguk közé se engedték. Balla felesége, a Gyöngyi Kislórival ment a koporsó után és nem a férjével.

    • Az elhatárolódó said

      Hogy nem engedték az igazi Hegedűsök maguk közé a templomszolga fiát? Lehet.

      De az is lehet, hogy a temetésen is csak mosta kezeit és “elhatárolódott”. Elsősorban apósától, akinek egész karrierjét köszönheti.

  3. zsinati levéltár said

    Persze nem szabad elfeledkezni a fenntartó felelősségéről sem, a zsinatéról és Bölcskeiéről.

  4. Lázár lovag said

    Lázár Orbán helyére tör.
    http://www.168ora.hu/itthon/lazar-kipakolt-szekszardon-riaszto-allapotban-van-allam-136582.html

  5. Lázár lovag said

    Napi szinten Lázárról és csókosairól szól a sajtó.
    A derék református presbiterről és johannita lovagról.
    Akinek a nagyapja még birkát legeltetett a határban.
    http://hvg.hu/vallalat_vezeto/20150613_Kozponti_dohanyellato

  6. szabó a gyilkos fasiszta said

    Balláé a legnagyobb felelősség, mert övé a legnagyobb hatalom.
    De ne feledkezzünk meg a rabló és karaktergyilkos Szabóról se, meg a büdös, ótvaros vénqrva feleségéről, a Petrőcziről se

    • A Károli pónemje said

      Na és a duplacsaló tetves rágalmazó állat Mészáros Marcipista?

      • Buona famiglia said

        Mészáros így szocializálódott. Már gyerekkorában csaló volt. Az iskolában ellenőrzőt és bizonyítványt hamisított. György nevű nagybátyja ellopta a líceumi támogatásokat. Aztán a lebukás után fenyegetőzött, sőt, be is váltotta. Meghurcoltatta és kirúgatta az őt leleplező lelkészt, Nagy Károlyt. Volt kiről példát venni MarciPistának. Előbb csal, aztán lebukik, aztán megint csal, aztán fenyegetőzik és zsarol.

    • Petrőczi a pöcegödör said

      És ne feledkezzünk meg a rosszéletű agyatlan p-ról, aki a Kossuth Rádióban mondta el, hogy ő lesz a doktori iskola vezetője és 70 éves koráig rontja az ifjúságot.
      Aztán rábaszott, mert a férje megint nem volt fékezni magát a gazemberségben.

      • Ludvig a valag said

        És ahogy Ludvig MEG SEM ÍRT OPPONENSI VÉLEMÉNYÉVEL 100 %-ra felpontozták a Mészáros silány firkálmányát.

  7. Pharisée said

    Balla a MAB-vizsgálatra azt nyilatkozta, hogy etikátlannak tartja az IDI-ben történteket, elítéli és elhatárolja magát tőle. Mitől? Amit saját maga kezdeményezett? Amit kezdettől végig asszisztált?

    • kognitív hátrány said

      Balla óriási kognitív deficittel rendelkezik. Vulgo: annyira hülye, stupid, hogy nem képes felfogni a legegyszerűbb összefüggéseket sem. Pl. azt, hogy ő felelős vezetőként nem “határolódhat el” a vezetése alatt álló intézményen végrehajtott bűncselekményektől.
      Mert, miután TUDOTT RÓLUK, MAGA IS FELELŐS ezekért, tehát BŰNÖS maga is, TÁRSTETTES.
      Ha nem tudott, akkor alkalmatlan.
      De Balla ezt se érti.
      Nem etikáról van szó, hanem egyszerű logikai műveletekről.

  8. Tarajos Peti tarsolya said

    Szijjártó nyakig benne van a Qaestor bűnügyben.
    http://www.stop.hu/belfold/szijjarto-nyakig-a-questor-ugyben/1311665/

  9. Mészáros és Szabó said

    Egy okirathamisító p..a lett az új miniszteri biztos.
    http://www.atv.hu/belfold/20150505-vegrehajtoi-kamara-feljelentettek-a-miniszteri-biztost
    Ezek alapján Mészáros Mártonnak és Szabó Andrásnak is a kormányban a helye.
    Ők is hamisítottak, csaltak, ami belefért.

  10. Szerkesztőség said

    No Para mai flamelése már minden editornál kiverte a biztosítékot. Ordas hazugságok és csúsztatások puszta ismétlését tartalmazta, és most sem lépett ki monomániás körkörös érveléséből. Már ezerszer leírtuk, de most ezeregyedszer és utoljára, hogy a gyengeelméjű no para is megértse. Mészáros védése nem azért érvénytelen, mert mi azt mondjuk, vagy mert a magát büntetőjogásznak nevező kommentelő azt mondja. Azért, mert törvény szerint az: van a 2 éves szilencium törvénye, és Mészáros illetve a SZTE ezt megsértette. Ez nem mérlegelés kérdése, mert a tényállás magában foglalja a bizonyítékot. No Para még véletlenül se, soha, sehol nem hivatkozik a 2 éves szilenciumra, mint ahogy arra se, hogy a károlis csalás után lebukott Mészáros 5 hónapon belül jelentkezett eljárásra ugyanazzal a témával és címmel Szegeden. Ehelyett mellébeszél holmi bizonyítási teherről, fejösszedugásról, szubjektív mérlegelésről, de új érvet nem hoz be. valójában semmilyent se. Ezzel ezredszer is kimeríti az offoló trollkodás és flamelés összes kritériumát. Tucatnyi figyelmeztetés után is durván megsérti a netikettet. Lejárt a türelmi idő. Ennyi. No Parának meg annyi.

    • Karunk Hőse said

      Ne csodálkozzatok rajta. Elégszer elárulta már, hogy ő Karunk hőse, Mészáros Márton. 🙂

    • Jakab Éva félék said

      Mészáros alias No para azon fáradozik, hogy az egyértelmű törvényi tiltást elrelativizálja, mert mindig találni jakabéva féle korrupt jogászokat, akik ellenszolgáltatás fejében hajlandók azt mondani a feketére, hogy fehér, a Mészáros féle csalókra és okirathamisítókra pedig, hogy maszületett bárányok, akik mindig tiszta lappal indulhatnak, ahányszor újranekifutnak, egy leleplezett csalás után…

    • Protekciós said

      Evidens, hogy No para Mészáros. Ezért ismételgeti rögeszmésen, hogy a szilencium mindenkire vonatkozik csak őrá nem.

    • Nem értem said

      Nem értem, mit nem lehet ezen érteni. Ha valaki megbukik az eljárás során, az 2 évig nem próbálkozhat. Mészáros ezt betarotta? MEM.

  11. szkizo dad said

    Ezzel a sirámmal csak a saját végtelen korruptságát bizonyítja.

  12. Orbán takarodj! said

    Mészéros Lőrinc újabb 600 milliós EU pályázatot nyert.
    http://www.hir24.hu/belfold/2015/06/15/igy-legyen-otose-a-lotton-igen-o-epitteti-a-felcsuti-kisvasutat/

  13. pecking order said

    Egy posztmodern fecsegő a reposzton
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2015-06-16/pangea

  14. czunyiné a károli üdvöskéje said

    Bertalan az akkori rektor szeretője most teszi tönkre a közoktatást.
    Az altestével dolgozta fel magát az államtitkári polcig.
    Ez a Károli: ordas tudatlan qrvákat bocsát rá a társadalomra.

    • károlis bugrisok said

      Az ATV-ben locsog Czunyiné, utána Herényi Károly.
      Annak idején Bertalan Herényivel is összefeküdt a kecskeméti jogi levelezőn.
      Mostanra beelőzte.
      A református p…, a Károli neveltje

  15. károlis hallgató said

    Sztojka Szabina refi teológushallgató elment Szicíliára menekültet nézni.
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/6525/
    Két tanácsot adunk neki:
    Fogyjon le mihamarabb, mert ilyen túlsúlyosan nagyon hamar Teremtője elé kell lépnie.
    Az afrikaiak helyett a saját fajtájával foglalkozzon.
    Persze kellemesebb egy Földközi-tengeri üdülés, mint egy látogatás az Illatos úton vagy Nyíradonyban, igaz?

  16. református hírmondó said

    Este nyolckor együtt battyognak és imádkoznak a Kálvin tértől a Bazilikáig.
    http://reformatus.hu/mutat/11020/
    Most komolyan gondoljátok, hogy tettetek valamit?
    Átkozott szennyes álszent banda!

  17. húzzatok Etelközbe said

    Na ezek vagytok ti, lábszagú bunkók!
    http://nepszava.us/para-kovacs-imre-ha-magyarorszagra-jossz/

  18. Június, a kegyetlen said

    Méghogy Balla nem intézkedett Hima bejelentéseire? Na ne hazudjatok már ekkorát! A fél ország tudja, hogy intézkedett. A legmegfelelőbb válaszlépést tette. Elment a Wistmanwood Sas utcai irodájába és megbízást adott Hima likvidálására. Határozott, egyértelmű, rektorhoz méltó intézkedés!

    • Andrássy úti iroda said

      Bocsika, de én a Wistmanwood irodáját az Andrássy úton láttam, a török követség mellett, közel a Hősök teréhez.

    • balla a lelkészi jellegű patkány said

      Azért tette, mert papként elsősorban Hima halhatatlan lelkét akarta megmenteni és nem azt a gyarló testét. Az inkvizitorok is így jártak el. Hogy azok pápisták voltak? Ki nem szarja le?

    • Június, a kegyetlen said

      Andrássy, úgy látszik nem ismered a Wistmanwood előéletét. Akkor még a Sas utcában volt az irodájuk. Kovács Barna tesójának, az azóta bebörtönzött Kovács Bencének is ott csinálták még a rejtett kamerás manipulált felvételeket a motorosok ellen. Az Andrássy út már egy későbbi fejlemény. Balla még a Sas utcába ballagott be Kovács Barnával. És milyen jól tette! Zseniális ez az ember!

      • Wistman Woody said

        Ténylege nem tudtam. Nagyon felkapaszkodtak a hájas cigány vezetőjükkel együtt, aki mintha olvasni se tudna.

    • A kis inkvizítor said

      Balla lélekben egy jezsuita inkvizítor egy korcs Savonarola. Ezt Abraksaz már megírta egyszer: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2014/11/11/the-small-inquisitor-a-kis-inkvizitor/

      Idézem: “Az ájtatosságtól csöpögő, szenteskedő maszk mögött egy elszánt középkori jezsuita inkvizítor, egy Savonarola-inkarnáció rejlik. Balla Péter kitartó a bosszúállásban, leleményes az üldözésben. Ha kell, lepaktál a titkosszolgálattal, iratokat hamisít, turkál mások személyes digitális adataiban, komputerében és személyes holmijaiban, és ha kutatóösztöne még ebben sem elégül ki, tiltott adatszerzésre bujtogat profi bűnözőket.”

  19. fideszes haramiák said

    Ennyit lopnak a fideszes dögök!
    http://index.hu/gazdasag/2015/06/15/kepviselok_cegei_beszamolok/
    Nem baj?
    Persze a refi testvéreknek is rabolnak. Most kaptak a Czunyinétól – micsoda gyönyörű név – egy fél milliárdot.

  20. law and order said

    Erősen csodákszom.
    Nem azon, hogy az ÁJK dékánok tiltakoznak, hogy a Fidesz ellopja a lehetőségüket, hogy állam- és jogtudományi karként létezzenek.

    Azon csodákszom, hogy a tiltakozást aláírta Törő Csaba, a KRE ÁJK dékánja is.
    Csak zárójelben: a munkahelyének a hivatalos rövidítése nem KGRE, ahogy itt írva van, Törő Úr, hanem KRE.
    Persze lehet, hogy Törő csak jogászkodik.
    Ilyen nevű egyetem nincs is, ennélfogva dékánja sin cs, ennélfogva aláírásom érvénytelen.

  21. Kétfarkúéknak igazuk van said

    Milyen igaz!!!!
    http://propeller.hu/itthon/3117080-tudjuk-hogy-loptok-lehet-szavazni-ketfarkuak

  22. cats on the blog said

    Cirmi barátunk emlékére mi is azt akarjuk Szabóval tenni, amit ő csinált szegény Cirmivel.
    Segítsetek!
    Mi a Szabó kedves kajája?
    Hogy preparálni tudjuk.

  23. meshugga beach party said

    Itt van egy újabb károlis náci!
    Holokauszttagadó mocsok
    http://egyenlito.blog.hu/2015/06/16/gimnaziumban_tanit_tortenelmet_a_kurucinfos_holokauszttagado

  24. károlis bugrisok said

    Szétbasszák a magyar felsőoktatást.
    http://orulunkvincent.blog.hu/2015/06/16/palkovics_allamtitkar_hazugsagarol?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare
    Marad a Közszolgálati nagy mocsok, a Pázmány, meg a Károli az aljas idiótáival.

    • Csigavér said

      Palkovics az egyik legnagyobb maffiózó a Fidesz-kormányban. Semmi más nem érdekli, csak a hatalom és a pénz, minden egyéb csak duma. Saját autósiskolája van. Pontosabban lenyúlta az egész autósoktatást, vizsgáztatást. A haverjai egyetlen hétvégén 3-400 ezer mellékest megkeresnek. Mindent ők gyártanak, nemcsak az oklevelet, hanem még a tananyagot is, amit nem hoznak nyilvánosságra. A maffiózó haverok zöme Bács-Kiskun megyéből jön. Mint pl. Érsek István az NKH (Nemzeti Közlekedési Hatóság) új elnöke. Pályázata nem felelt meg a kiírási feltételeknek, mert akkor még semmilyen oktatási tapasztalatot nem tudott dokumentálni. Ezt úgy hidalták át Palkoviccsal, hogy beírta a hiányzó oktatói dokumentumok helyére, hogy a saját fiát ő tanította meg vezetni. Ezzel le lett fedve az oktatói gyakorlat…

      • Vizsgabiztos said

        Ez persze még messze nem a lényeg. Mivel az oktatói anyagokat visszatartja, az autósiskolák akkreditációs feltételeit rajtuk kívül senki más nem tudja teljesíteni. Mi ez, ha nem korrupció, nem hivatali hatalommal való visszaélés?

      • Kecskeméti barack said

        Mennyit kereshet Palkovics? Mert az államtitkári fizetés és az akadémikusi pótlék, amit a címmel együtt kilobbizott magának, ezekhez képest csak zsebpénz.

      • Kaka-démikus said

        Miért ne? Elvégre gépjárműtudományból lett Kaka-démikus.

  25. Ludvig a babiloni parázna said

    A múzeumok éjszakáján a Ráday is nyitva lesz.
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/6527/
    A legnagyobb attrakció Petrőczi Ludvig nemiszerve, az orbitális nagysági babiloni kapu.
    Többen elveszítették benne a motorbiciklijüket, az egészségüket pedig mindannyian.

  26. balog zoltán egy katasztrófa said

    Balog megint mondott valami idiótaságot.
    http://444.hu/2015/06/17/balog-miniszter-meg-mindig-haragszik-simicskara-mert-bantotta-a-baratjat/

  27. Bogárdi a világszellem said

    Szajuz azt mondja, húzzunk egyfelé.
    Mit is jelent ez?
    A Fidesz szererét tolni?
    http://reformatus.hu/mutat/11035/

  28. Simicska Lajos said

    Simicska árt Orbánnak, ahol tud.
    És tud, sőt!
    http://nol.hu/gazdasag/simicska-nem-tud-vesziteni-1540223

  29. reposztos barmok said

    Már nem is fárasztják magukat írással.
    Bámuljuk a tegnapi gárgyult eszemenésüket.

  30. fideszes gyilkosok said

    Nagyobb fal lesz a szerb határon, mint a berlini fal.
    http://index.hu/belfold/2015/06/17/hatar_bevandorlas_kormany_hatarorizet_kovacs_zoltan_szigoritas/

  31. református tisztesség said

    Balla egy becstelen szemét, egy bűnöző. Miért nem váltja őt le a fenntartó Zsinat? Miért nem lép Bogárdi? Nem félnek, hogy erkölcsileg teljesen leamortizálódnak, ha egy ilyen bűnözőt (Wistmanwood-ügy, ösztöndíjcsalás, az IDI bebukása) megtartanak?

  32. dunántúli igazmondó said

    Kicsit későn, de posztolta Soós a mai napi hülyeségeit.
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2015-06-17/az-nap
    Világhírű tudósokat idéz, gúnyolódik rajtuk, aztán lecsapja őket egy bibliai idézettel.
    Ha ezt a Soóst kicsapnák az igazi életbe, megdöglene.
    Így meg hájasra hízik a mi pénzünkön és még az a kielégülése is megvan, hogy lehülyéz hatalmas tudósokat.
    Idióta marha.

  33. Orbán takarodj! said

    Orbán szétlop bennünket, nem vesztitek észre?
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/magyarorszag_az_eu_negyedik-otodik_legszegenyebb_orszaga.215638.html

  34. Rektorok said

    Tanulságos ez a lista. Sokminden kiderül belőle. Pl. az, hogy nemcsak Balla tudott mindenről, hanem egy másik rektor, Mezey Barna, az ELTE vezetője, aki annakidején nemcsak oktatott a Károlin, hanem az Egyetemi Doktori Tanács tagjaként mindenről első kézből értesült…

    • Június, a kegyetlen said

      Na látjátok! Nemcsak a Károli rektora sáros, hanem az ELTÉé is. Őt mégse nevezitek itt farizeusnak, patkánynak, öreg, beteg vénasszonynak, Kovács Barnabás csicskájának, Bölcskey bábjának és még ki tudja minek.

  35. czapp czapp said

    Érdekes a szerző neve,
    amit ír, kevésbé.
    http://www.parokia.hu/kozosseg/cikk/1489/

  36. jakab a pap said

    Már megint bölcsködik jakab, a helyesírása egyre rosszabb.
    “Kicsi ország kicsinyes gondolkodás”-án gondolkodik az a bugris, aki még minimálisan se ismeri a magyar helyesírás szabályait.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2015-06-18/hellenizalodas
    Ki tiszteli az ilyen bunkókat?

  37. veszprémi tanár said

    Megakadályozták, hogy Friedler odaajándékozza a műszaki-informatikai kart a Pázmánynak.
    http://uni-pannon.hu/index.php/aktualis/3214-sajtokozlemeny-2

  38. Tiborcz dühbe jön said

    Tiborcz milliárdokat kaszál, Orbán nem szégyelli magát, se az erkölcse, se az intellektusa nincs meg hozzá: velejéig korruopt briganti az egész mocskos családjával és haveri körével együtt.
    http://atlatszo.hu/2015/06/17/olajozott-gepezet/

  39. károlis bugrisok said

    Június 27-én 15 órakor lesz a tanévzáró a fasori templomban.

    Click to access terminus_2014-15_I-II.pdf

    Ott osztják ki a szart se érő ún. diplomákat.
    Aki Ballát akarja látni és sugárban okádni, ott a helye!

    • évzáró 27-én said

      Látjuk ott a cégéres gazembereket, Szabó Andrást, a duplacsaló Mészárost, a felébresztett alvó kémet, az IMO-s Hermannt, KSZE idióta és szerencsére terméketlen menyét, a Tatabánya-alsóról érkezett repedtsarkú HANSÁGiT,a kültelki prosti Tepsit és a többi undormányt.
      Kérdésünk van: a Mátyás utcai cemende, a babiloni kapu nagysági LudVagina Éva is ott lesz?

      Click to access terminus_2014-15_I-II.pdf

  40. állatvédő hatóság said

    Majd 4 milláirdot fizettek ki közpénzből a Századvégnek tanulmányokra!
    És most nem akarják megmutatni.
    A bíróság megítélte.
    Mi is szeretnénk elolvasni a 4 milliárd értékű okosságokat.
    http://index.hu/belfold/2015/06/18/nyilvanossagra_kell_hozni_szazadveg-csoport_tanulmanyait/

  41. Egy kis kíváncsi kacsa said

    Mi van a féreg trollotokkal? Már rég mészárosozott itt.

    • Chemotox said

      Időközben féregirtás történt. 🙂

    • Szerkesztőség said

      Nem volt semmilyen féregirtás. No Para valóban mészárosozott még egyet utoljára, de a szerkesztőség úgy döntött, nem hagyja, hogy Mészáros álnéven széttrollkodja az új topicot is. Be nem engedett utolsó kommentjében is saját farka körül forgott, magát ismételgette. Konkrétan azt írta, hogy a 2 éves szilencium Mészárosra nem biztos, hogy vonatkozik, mert Pál József fogadta őt. Ezzel azonban csak újabb szegénységi bizonyítványt állított ki magáról. Hiszen arra a Pálra hivatkozott, akinek Mészáros törvénytelen ledoktoráltatása lett volna úgyszólván az akadémiai székfoglalója. Azért vállalta be, mert a Kulcsárszabók cserébe akadémikussággal kecsegtették, de csak a jelölésig jutott.

      Mindnyájan tudjuk, hogy Pál azért fogadta Szegeden Mészárost, mert fogadni akarta, és nem azért, mintha a 2 éves szilencium Mészárosra nem vonatkozott volna. Szemet hunyt felette, és a korrupt Jakab Évát hívta segítségül, aki azt találta ki kínjában, hogy tegyenek úgy, mintha a csalás meg se történt volna, tekintsék maszületett báránynak Mészárost, adjanak neki tiszta lapot. Ebben a magyarázatban nem volt jogi érv, csak lobbizás, korrupció, csereszívesség. Ezért nem engedtük be No Para kb. századik kommentjét, ami ugyanarról szólt, mint az összes többi mészárosozás: Mészáros a törvények felett áll, rá nem vonatkozik a 2 éves tilalom, ami egyébként minden lefolytatott eljárásra, ami fokozatkiadás nélkül végződik.

      • Les Temps Modernes said

        Az egész egyetemi szférát lezülleszti a fideszes önkény. Az Orbán által alapított Testnevelési Egyetemre rektornak kinevezett egy PhD-val nem rendelkező kézilabda edzőt, Mocsay Lajost.
        A központi janicsárképzőbe, a Közszolgálati Egyetemre pedig dől a pénz, miközben mindenki más csóró.
        Na és dől a pénz a két fő felekezeti kuplerájba a Pázmányba és a Károliba.
        Ahol Mészáros a KARUNK HŐSE.

      • PhD jelölt said

        Hadd mondja a magáét. Szerintem ne zárjatok ki semmilyen infót, mert akkor veri a mellét, hogy őt erőszakkal elhallgattatták.

      • Szerkesztőség said

        Nem volt abban semmi info. A Pálra való hivatkozás pedig tényleg durva. Már abból, hogy Pál s.k. ellenjegyzett minden Mészáros doksit, látható volt, hogy személyesen és véresen érdekelt a fokozatban. Az pedig mindennek a teteje, hogy egy 80 %-os védés már 100%-osként szerepel az oklevélben. Ez a közokirathamisító, csaló, viszontszívességért mindent aláíró Pál lenne a hiteles cáfolat a világos törvényre? Nem vesztettetek semmit azzal, hogy ezt a No para kommentet nem engedtük be, annál is inkább, mert csak Balla hazudozásáról akarta vele elterelni a gyanút. Arról bezzeg nem volt semmi mondanivalója.

  42. Bogárdi a sötét ló said

    Bogárdi a tihanyi konferencián nagyon körmönfontan megvédte Orbán bevándorlásellenes politikáját.
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/6530/
    Szerinte a bibliai parancs nem államoknak szól, hanem embereknek.
    Aztán felmutatta SAJÁT TÜNDÖKLŐ PÉLDÁJÁT.
    Befogadott (?) egy menekültet (???), ágyában altatta, hűtőjéből etette stb.
    Brutális blaszfémia.

    • balog zoltán egy katasztrófa said

      Hogy Balog mit mondott, nem értjük.
      Nagytiszteletű miniszter úr megint nagyon bebaszott.

      • szövegértési feladat said

        Ezt mondta Balog:
        “Egy jó kormánynak tisztában kell lennie azzal, hogy ez a felelősség mennyire fontos, de mindezek következmények, annak a belső erőnek – és egyben külsőnek – a következményei, amely az egyházakat értékközösségekké teszi, hiszen azok értékeket őriznek, tartanak fenn és újítanak meg.”
        MIT JELENT EZ?
        Csak azt értjük belőle, hogy Balog szerint ez EGY JÓ KORMÁNY.
        Seggnyaló idióta Balog!

  43. figaro itt, figaro ott said

    Balog Dachauban emléktáblát avat.
    A hiteltelen alkoholista pap Orbánt szolgálja, nem az Istent.
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/emlektablat-avatott-balog-zoltan-dachauban-2370289

  44. dunántúli igazmondó said

    Bogi nagyon aljasul védi a refi iskolákat a szegregáció vádjától.
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2015-06-19/arnyalatok

  45. fideszes gyilkosok said

    Szokjatok le a cigiről, mert azzal is a fideszes csókosokat gazdagítjátok.
    Ha megbetegszetek tőle, akkor megdöglötök nyomorultan, mert a Fidesz lerohasztotta a kórházakat.
    http://444.hu/2015/06/18/az-orszag-legsikeresebb-trafikosai/

  46. Lázár lovag said

    Lázár János megüzente a többi nagy rablónak, hogy most már ő jön!
    Ő és a haverjai rabolnak tovább.
    http://mfor.hu/cikkek/Lazar__atvizsgaljuk_Csanyi__Simicska_es_Leisztinger_agrarcegeibe.html

    • Csigavér said

      Na és mit szóltok a nagy maffiózó és rabló Palkovicshoz? Aki az államtitkári pozícióját versenyelőnnyé konvertálva lenyúlta az autós oktatást, csak neki van joga vizsgabiztosoknak engedélyt adni. Strómanjain keresztül monopol helyzetbe jutott a gépjárművezető oktatásban. Egy akadémikus, egy professzor idáig süllyedt, mert ezzel hatalmasat szakít. A többi autós iskolát pedig apránként elsorvasztja, csak az ő strómanjai vizsgáztathatnak.

  47. rogán a simlis csirkefogó said

    Rogán a vidéki bugris szétlopja az agyát.
    http://propeller.hu/itthon/2906290-130-milliot-kapott-rogan-parlamenttol

  48. katolikus egyház said

    A Károli Gáspár Református Egyetem tisztelettel meghívja Önt Antalóczy Péter volt domokos szerzetes habilitációs előadására.
    A habilitációs előadás időpontja: 2015. II. 13. 10:00
    A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományági Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében meghirdetem
    Dr. Antalóczy Péter domonkos szerzetes
    NYILVÁNOS HABILITÁCIÓS ELŐADÁSAIT,
    melyekre 2015. február 13-án, pénteken délelőtt 10.00 és 11.00 órai kezdettel kerül sor a KRE Hittudományi Kar (1092 Budapest, Ráday u. 28.) I. emelet 111-es termében.
    A habilitációs eljárás részeként az alábbi előadások hangzanak el:
    10.00 óra: A gondolat, a lelkiismeret és a vallásszabadság elméleti alapjai
    11.00 óra: The role of religion in the resocialisation of detainees – angol nyelvű előadás (A vallásgyakorlás szerepe a fogvatartottak reszocializációjában)
    Ezekre az előadásokra tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!
    A habilitációs disszertáció megtekinthető a KRE HTK Dékáni- és Tanulmányi Hivatalában.

    Dr. Zsengellér József
    a HDHT elnöke

    • Álreformátus áljogász said

      Óriási lelet. Hogy kerülhette el ez eddig a bloggerek figyelmét? Vagy tán titokban tartották? Egy domonkos szerzetes, aki a Református Egyetem Jogi Karának volt a dékánja úgy, hogy előbb doktorált jognak álcázott valamiből, mint ahogy a jogi egyetemi diplomát megszerezte! Olyan Máté-Tóth András féle szélhámos. Semmi sem hiteles benne.

  49. Katolikus Egyház said

    Nem jogtudományból doktorált, hanem katolikus hittudományból, hiszen a domonkos rend küldte ki Rómába. (A kánonjog a MAB szerint a hittudományok közé tartozik, de úgy látszik pártunk a kánonjogot hamarosan a kamutudomány államtudomány részévé nyilvánítja.)

  50. Les Temps Modernes said

    Hát ez valami fantasztikus.
    Antalóczy úgy volt a jogtudományi kar dékánja, hogy még jogi alapképzettsége sincs?
    Ez felülmúlja Fórist.

  51. Balog kitüntette a Hold utcai csarnokot said

    Balog Dachauban táblát avatott.
    A németek átlátnak a szenteskedő alkoholista Balogon.
    http://www.sueddeutsche.de/muenchen/gedenktafel-im-kz-dachau-auf-heikler-mission-am-ort-des-grauens-1.2527245

  52. orbán fekete lyuka said

    Orbán fasiszta diktatúrát épít.
    Magyarország egy fekete lyuk Európa testén.
    A hazai refik meg pápisták támogatásával.
    Csak azt ne higgyétek, aljas gazemberek, hogy hű lesz hozzátok.
    Láncos kutyának tart benneteket.
    http://nepszava.us/bartus-laszlo-magyaroknak-epul-a-kerites/

  53. dumb and dumber said

    A papok annyira unatkoznak, hogy állandóan meccseket néznek.
    Futballtudásukat öntik ránk nagy szenteskedések közepette.
    Mocskos naplopó, ingyenélő, becstelen papok.
    Íme egy:
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2015-06-20/ajto-ablak-0

  54. a fideszes gyilkos polip said

    Ángyán leleplezi a mocskos fideszes gazembereket.
    http://darvasbela.atlatszo.hu/2015/06/18/haloreszletek-beszelgetes-angyan-jozseffel/

  55. fideszes haramiák said

    A 22-es csapdája Fidesz módra
    http://444.hu/2015/06/19/az-a-menekult-aki-illegalisan-lep-be-magyarorszagra-nem-kaphat-menedekjogot/

  56. orbán az undorító görény said

    Orbán haverja, Garancsi megint gazdagodik a mi pénzünkön
    http://444.hu/2015/06/19/orban-kemenyen-dolgozo-multimilliardos-kisember-haverja-nyerte-a-dagaly-387-milliardos-kivitelezeset/

  57. Lázár lovag said

    Lázár refi presbiter és johannita lovag – a nagyapja birkapásztor volt – legújabb hőstette
    http://varanus.blog.hu/2015/06/19/trafikoszto_janos_a_szemeit_forgatja

  58. anonymanalyst said

    Már ebből a listából is látható mekkora mocsok ez a Szabó és a lotyója a Kőfalusi. De a legnagyobb patkány a Balla, aki mindenről tudott.

  59. […] 2015-06-16 – 4:25 de. | Válasz Szerkesztőség […]

  60. […] 2015-06-16 – 4:25 de. | Válasz Szerkesztőség […]

  61. […] 2015-06-16 – 4:25 de. | Válasz Szerkesztőség […]

  62. […] 2015-06-16 – 4:25 de. | Válasz Szerkesztőség […]

Hozzászólás a(z) meshugga beach party bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.