Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Silencium (A reformátusok hallgatnak)

Posted by karoligaspar - január 28, 2016

holokauszt

Írta: Sola scriptura

Január 27-e a Holokauszt nemzetközi emléknapja. A református fórumok erről mit sem tudnak. A parokia.hu nem említi az eseményt. A http://www.reformatus.hu aznapi cikke pedig a Kispál és a Borzról szól, az ő keresztyénségükről.

A reposzton a házépítéssel kapcsolatos törvényi hátteret boncolgatja Soós Szilárd nagytiszteletű (?) úr(?).

Ezen a napon az MTA nagytermében a holokauszt évfordulójára és a tavaly elhunyt híres rabbira emlékezve Schweitzer József emlékkonferenciát tartottak. Az eseményen megjelent Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, a MAZSIHISZ vezetősége, számos külföldi vendég és a magyar értelmiség színe-virága.

Bár ennek a konferenciának a megrendezésében állítólag szerepet vállalt a Károli Református Egyetem, ennek nem sok jele volt. Hiányzott Balla Péter, a KRE rektora, amin nem is csodálkozunk. Bizonyára megrónák neonáci, jobbikos rokonai, ha egy zsidó emlékét ápolná akár egy félórás obligát megjelenéssel is. Lovász László, az MTA elnöke megnyitotta a konferenciát és üdvözölte a magyarországi egyházak jelenlevő képviselőit. A reformátusok távollétükkel tüntettek. Bogárdi Szabó István egy hangsúlyozottan nyegle hangvételű pár sorban mentette ki magát, üzenetét egy kollokviális “áldáskéréssel” fejezte be. A résztvevők összenéztek: a rossz modornak erre a durva megnyilvánulására ők sem számítottak.

A Károlit két ember képviselte: Zsengellér az első hittudományi szekció levezető elnökeként és Karasszon István előadóként.  Zsengellér felkészületlennek és zavartnak látszik. Annyi telik tőle, hogy salommal, dicsértessékkel és áldás békességgel köszöntse a megjelenteket és elmondja, Schweitzer József őt barátjának szólította. Ez nem nagy ügy, Schweitzer minden teológiát végzett embert a barátjának szólított. Meg hogy elment az apja temetésére, pedig nem is ismerte.  Ez egy mélyen kulturált ember udvarias gesztusa volt, ami egy, a MRE belső, parasztosan brutális stílusához szokott embernek furcsának tűnhetett. Zsengellér félszeg mufurcsága különösen disszonáns volt Fröhlich rabbi és Erdő Péter kifinomult elokvenciájához mérten, akik ennek a szekciónak az előadói voltak, Erdő videoüzenettel, Fröhlich személyesen. A konferencia előadásait a magyar tudomány kiemelkedő képviselői tartották. Komoróczi Géza professzor előadása most is igazi élmény volt, Vizy Szilveszter befejező szavai méltók voltak a rendezvény szellemiségéhez.

A Károli egyetlen előadására a délutáni órákban kerül sor, Fröhlich Ida kumráni írásokat elemző nagyszerű előadása után. Karasszon István előadásának a címe ez volt: Kóhelet és a filozófia. A református szóhasználatban Prédikátor könyveként emlegetett írás felettébb sokértelmű, felvetődik benne az élet értelmetlenségének kérdése, a túlvilági élet megkérdőjelezése.  Karasszon szerint ez az írás a maga komplexitásában kevésbé integrált a zsidó hagyományban, sokkal inkább a görög filozófiában. A görög szellemi hatást a héber eredetiben megfigyelhető számos tükörfordítás is igazolta, de a tágabb kulturális összefüggéshálózatot a föníciai nyelv filológiailag kimutatható hatása is érezteti. Karasszon a tőle megszokott alapos felkészültséggel és lebilincselő stílusban tartotta meg előadását, melyet a jelenlevők nagy rokonszenvvel és mély megértéssel fogadtak.

A Kóheletnek vagy a Prédikátor könyvének fő üzenete ez: “A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed és az ő parancsolatait megtartsd, mert ez az embernek fő dolga”. (Préd. 12: 3. 15)

Ehhez méltónak bizonyultak a konferencia résztvevői, akik egy nagyszerű ember életművén keresztül emlékeztek a huszadik század legszörnyűbb genocídiumára. Aki még arra sem méltatta a nemzetközi gyászünnepet, hogy megjelenjen rajta, az is világos üzenetet fogalmazott meg magáról. Az MRE mai vezetőire az Isten parancsolatai megtartásának cinikus semmibe vevése, a jelen politikai vezetőinek gátlástalan kiszolgálása jellemző. Felszínes szenteskedés, mélységes korrupció  és kulturálatlan viselkedési formák: ezek a mai magyar református egyház riasztó arcvonásai. Örüljünk, hogy az MRE és a KRE vezetői nem botránkoztatták meg álságos és bugris jelenlétükkel ennek a mély tudással és átélt spiritualitással jellemezhető eseménynek az avatott közönségét.

43 hozzászólás to “Silencium (A reformátusok hallgatnak)”

  1. jakab a pap said

    A reposzt most se hallott a holokauszt emléknapról. Jakab, a pap keresztyénüldözésről delirál.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2016-01-28/keresztyenuldozesek-kora

  2. red rat said

    Giccses hazudozás a parókián.
    http://www.parokia.hu/hir/mutat/7010/

  3. balog zoltán egy katasztrófa said

    Balog nem vitte el a Tenke károlis qrváját Miskolcra.
    http://hvg.hu/itthon/20160127_balog_zoltan_pedagogusok_miskolc_vita

  4. theologina said

    Jól befűtöttetek a Karasszonnak, hogy így agyondicsértétek.

    • Természetesen nem akarunk ártani sem Karasszon kollégának, sem másnak. Vannak a Károlin olyanok, akiket nagyra becsülünk tudományos teljesítménye és emberi tartása miatt. Karasszon úr ezekhez tartozik. Beszámoltunk egy eseményről, ahonnan a MRE és a KRE vezetői látványos és sértő módon távol maradtak. Egyedül KI viselkedett úgy, ahogy egy egyetemi oktatótól, teológiai tanártól elvárható. Az ő teljesítménye fényében még nagyobb a kontraszt közte és mások, mindenekelőtt az Újszövetség professzor és rektor Balla Péter között.

      • Hegedűs a háztetőn said

        Má mé kellett vóna a mi Petyánknak odamenni erre a holokamura? Ép eleget halgatta a zsidók ájvékolását tavalyelőtt nyáron a szent templomunk előtt szinte az ablakunk alatt!

      • Petrőczi a pöcegödör said

        A Ludvig mindig azt rikoltozta, hogy a Karasszon egy bibsi!
        És hozzátette: halálosan szerelmes belém!

      • szabó a gyilkos fasiszta said

        A Szabó meg hozzátette: nemcsak bibsi, hanem libsi!
        Igazi liberális mocskos féreg!

      • Retardált said

        Balla Péter rektor zsigerből hazudik, mert neki mindig Jézus Krisztus az egyetlen és a végső érve. Neki mindig igaza van, mert Jézus Krisztus nevében beszél, legalábbis ezt hazudja. Hogy ez az értelmi fogyatékos rektor lehet a Károlin, mindennél egyértelműbben bizonyítja, hogy milyen engedelmes alattvalókat nevelnek itt.

      • Sátáni Jani said

        Olyanokat, mint a sátános Jani, aki ugyanúgy kommunikál, mint Balla: “hibrid” partnerrel, akinek léte és mondanivaója verifikálhatatlan.

  5. Orbán a baltás gyilkos jótevője és az örmény keresztények árulója said

    Magarjan családja nem hagyja annyiban.
    Strassbourg számon kéri Magyarországon a baltás gyilkos visszaadását.
    http://hvg.hu/itthon/20160127_Magyarorszagot_piszkalja_Strasbourg_az_az
    Köszönjük, orbánc!

  6. balog a legnagyobb barom said

    Balog nagyokat csodálkozott Miskolcon.
    Azok meg azon, hogy lehet egy ilyen hülyét kinevezni miniszternek.
    http://nol.hu/belfold/balog-csak-csodalkozott-mik-tortennek-az-oktatasban-1586799

  7. vajna a kétkarú rabló said

    Happy Endinek nincs NAV-hoz bekötött pénztárgépe, ezért még milliárdos támogatásokat kap közpénzből is.
    http://444.hu/2016/01/27/sikeresek-voltak-vajnaek-kaszinoi-ezert-negymilliard-forintot-kaptak-vissza-az-allamtol

  8. Orbán a primitív kártékony állat said

    Obama beszólt Magyarországnak az antiszemitizmus miatt.
    http://hvg.hu/vilag/20160128_Obama_Orbaneknak_is_odaszolt_holokauszte
    Obama nem felejtette el a holokauszt emléknapot, bezzeg Balla, Bogárdi stb., az egész magyar refi vircsaft!

    • Törtémelmi lecke fiúknak said

      Obama keményen leoktatta Orbánékat a gusztustalan fasiszta szobraik és a növekvő antiszemitizmus miatt. Köszönet és tisztelet érte az amerikai elnöknek! A zakkant felcsúti führernek és aljas fideszes bűntársainak pedig lapos kúszás van a szőnyeg alatt! De azt is csak halkan! Amúgy üzenem Orbánnak, hogy Horthy is csak addig volt nyegle az USA-val, ameddig az amerikai Liberator bombázók be nem érkeztek a magyar légtérbe. Nem ártana megtanulni a történelmi leckét utólag. Úgy látszik egy párról hiányoztak a fiúk.

    • Cenzúra said

      A nemzetközi holokauszt-emléknapon Barack Obama beszédet mondott a washingtoni izraeli nagykövetségen szerdán. Példaként Magyarországot említette a világszerte erősödő antiszemitizmusra, ám erről az MTI hosszú tudósításában egyetlen szót sem ejtett.

    • Fekete Elnök said

      Akkor fordítsuk le Obama szavait: Obama azzal dicsekedett a zsidóknak, hogy ő akadályozta meg a Hóman-szobor felállítását. Ez csak nekik szólt.

    • Saul lánya said

      Nem véletlenül nem szólttólaaz MTI. Az MTI washingtoni tudósítója megint az a Járai Judit, aki a szoclibek 1994-es kormányra kerülése után is az MTV Panoráma című műsorának munkatársa maradhatott, miután hátba szúrta, szélsőségeste addigi főnökét, a kegyvesztett, Ammanba száműzött Chrudinák Alajost. A szélkakas Járai ezen kívül úton-útfélen mocskolta Chrudinák szintén kirúgott helyettesét, a nagyszerű délvidéki írót, Hornyik Miklóst és másokat.

      • Lórika, a fajvédő said

        Ez a zsidó luvnya később, szintén a libsik és a posztkommunisták országlása idején, a Kossuth Rádió washingtoni tudósítójaként jó egy évtizeden keresztül küldözgette a holokausztról, a zsidókról szóló tudósításait, különböző témákban egyik zsidó “szakértőt” a másik után szólaltatta meg.

  9. reposztos rágalmazók said

    Egy reposztos hozzászóló gúnyolódik a pápán, hogy fogadta az iráni elnököt és letakartatta a szobrokat
    http://reposzt.hu/comment/7176#comment-7176
    Te idióta nem vetted észre, hogy áldott Orbán testvér nemrég a saját hazájában nyalt be tövig ennek????

  10. czunyiné a női terminátor said

    A pedagógusok levelet írtak a három refi gazembernek, Orbánnak, Balognak és a károlisqrva Czunyinénak
    Ilyen mélyen sose volt a magyar közoktatás, mint ennek a három szörnyetegnek a működése nyomán
    https://veol.hu/belfold/ujabb-nyilt-levelben-kert-ket-gimnazium-nevelotestulete-valtoztatasokat-a-kozoktatasban-1750340
    A károlis szellemiség! Tenke babája által előadva!

  11. Bogi a nevetős papnő said

    Ez a szerencsétlen, még helyesen írni sem tudó némber most komoly véleményformáló akar lenni.
    Húzz a konyhába bogi, agy slingelj asztalterítőt, olyan buta vagy, mint egy .. tapintatból kihagyom.
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2016-01-29/lovasij-asz

  12. Lázár a derék kondás rabló unokája said

    Lázár használja 10 éves fia luxusvilláját.
    Még jó, hogy a kondás unokájának maradt pénze, majd egy milliárd, földvásárlásra is.
    És hogy mit tesz a vagyonával, kurvára nincs közünk hozzá.
    Ezt üzenik
    http://egyenlito.blog.hu/2015/01/26/lazar_hazudott_igenis_hasznalja_fia_luxuspalotajat?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

  13. balog a legnagyobb barom said

    Balog bejelentette, hogy megoldják az oktatás problémáit ezekkel, ni!
    http://hvg.hu/itthon/20160129_Balog_bejelentette_kikkel_oldana_meg_a_ko
    A rossz eredményekért meg a szocik mega gyurcsány a felelősek!

  14. fideszes kommunikáció said

    Lopnak, csalnak, rabolnak. Letiltják a tanulmányt, amely ezt bebizonyítja, jó hogy nem lőtték főbe az íróját.
    http://24.hu/fn/gazdasag/2016/01/29/ezermilliardos-afacsalas-a-kormany-letiltotta-a-tanulmanyt/

  15. zimmezum said

    El akarják sikálni minden disznóságukat
    http://propeller.hu/itthon/3188253-hadhazy-el-akarjak-tussolni-botranyt

  16. balog zoltán egy katasztrófa said

    Balog szerint nem gáz, ha a szülők viszik a vécépapírt az iskolába.
    http://eduline.hu/kozoktatas/2016/1/28/Balog_szerint_a_vecepapirt_regen_is_a_szulo_SAIZ44
    Javasolnám Balog és Czunyiné undorító pofájával diszített vécépapír használatát.

  17. Balog a seggmagyar said

    Balog versenyképes tudást meg hazafiasságot akar adni az iskolásoknak.
    http://propeller.hu/itthon/3188136-balog-versenykepes-tudast-hazafiassagot-kell-adni
    Neked mi van, te tetű? Tudás, még a teológiát is levelezőn végezted, előtte segédesztergályos voltál és STASI ügynok az NDK-ban.

  18. A kormány keresztény micsodája said

    Itt csak a pápistákat emlegetik, de a mi refis fidesznyaloncaink, Bogárdi, Köntös, Butykos sem maradnak el.
    Húzzanak a búsba!
    http://kolozsvaros.com/2016/01/28/a-kormany-kereszteny-micsodaja/

  19. székely Attila a fideszes agitprop ügynök said

    A reposzt is egy keresztény (???) micsoda.
    Újabban többet írnak moziról, könyvekről és főleg fociról, mint a szentírásról.
    Most Székely a saját futballpályafutásáról annak ürügyén, hogy egy angol megint focizik.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2016-01-30/egeszseges-szenvedely
    A legkevésbé se tiszteletreméltó urak és hölgyek Orbán valagának szintjén értelmezik a szentírást.
    Benyalnak neki csontig

  20. Németh Szilárd Orbán varacskos disznója said

    A rezsivaracskosdisznó csepeli állatot jól leégették a tévében.
    http://www.atv.hu/belfold/20160130-on-boldog-ha-hazudik-elo-adasban-mentek-neki-a-fidesz-alelnokenek

  21. A bárányok hallgatnak said

    A reformátusok tényleg hallgatnak. De nem azért, mert bárányok. Azért, mert patkányok.

    • Grey Rat said

      Nemcsak jellemükben, hanem némelyik még a külsejében is. A rektoruknak nincs is emberi formája. A szürkésfekete tüske hajával, a hegyes orrával és pofájával pont olyan, mint egy patkány.

      • Similis Simile said

        Amilyen a rektoruk, olyan a hallgatóságuk. A hallgatók a Sátánnal társalognak, a patkány rektoruk pedig III/III-as ügynökökkel.

      • Wistmanwoodos Balla said

        Ha uralkodni akarok rajtuk tudnom kell mi jár az alatvalóim fejében. A titkos gondolataikat titkosszolgákkal kell kifürkésznem. Ezért küldöm be a lakásaikba a Wistmanwoodot kamerákkal poloskákkal felfegyerezve. Szerintem igazam van. Jézus lesz a tanúm ha ezért bíróság elé állítanak. Személyesen őt idéztetem majd magam mellett!

  22. hermeneutikai lángész said

    Nem gondoltam volna, hogy egyet fogok valaha érteni Köntös Lászlóval, de ma reggel mégis ez történt.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2016-01-31/ki-langyos
    Köntös elítéli géfodrot és a 888-t Tóbiás feleségének gyalázása miatt.
    És nem hisz a bocsánatkérése hitelességében.
    Én se.
    Most már csak egy lépés hiányzik Köntösnek, hogy felfedezze imádott Orbánja és a géfodor közti kapcsolatot.
    Merthogy ez a szörnyszülött még mindig a milliárdos közpénzekkel támogatott Századvég stratégiai igazgatója.

    • dunantúli igazmondó said

      “Kiváló elmének” nevezi ezt az idióta aljas seggdugaszt.
      Na mindegy, Köntös elméje is a silány termékek közé tartozik.

  23. Németh Szilárd Orbán varacskos disznója said

    Remek portré erről a disznóról
    http://kolozsvaros.com/2016/01/30/nemeth-szilard-a-kulturalis-bolcso/
    Nem a Károlin végzett ez a disznó?
    Mert olyan, mintha

  24. Irány Etelköz said

    Orbán pofájával dekorálták ki Jakarta utcáit. Ijesztésül!
    http://444.hu/2016/01/31/orban-viktor-es-levai-aniko-kepevel-dekoraltak-ki-jakarta-utcait

  25. Balog a seggmagyar said

    Balogot beperelték!!!
    http://www.13keruleti-hirhatar.hu/hirek/juhasz-beperelte-balog-zoltant

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: