Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Summer of ’65 (Gyerekkorom legszebb nyara)

Posted by jhnnsclvn - május 30, 2016

pic_sarbogard-1

 

 

 

 

 

erre a fotóra hasonlított a klottgatyás kisfiú

erre a fotóra hasonlított a klottgatyás kisfiú

Szerző: Sárbogárdi Jolánta

Gyerekkorom legszebb nyara Sárbogárdhoz fűződik. A 60-as évek közepe táján az egyik nyári iskolai szünetet teljes egészében ott töltöttem. Lehet, hogy ’65-ben, de lehet plusz mínusz egy év is. Nem több. Pesti gyerek lévén semmire sem vágytam jobban, mint falusi nyaralásra. Amikor a kis papírbőröndömmel egyedül felszálltam Pesten a vonatra, nemcsak a gőzmozdony füstje csapott meg, mint Moldovát, hanem a szabadság ígérete. A boldogság már induláskor elfogott, és Pusztaszabolcsnál teljesen a hatalmába kerített. Addig ugyanis meg sem állt a sárbogárdi vonat.

Szigorú szüleim otthon őriztek, nem engedtek el felügyelet nélkül sehova, és azt hitték, Sárbogárdon is szigorú rokoni felügyelet alatt leszek. Elvégre a nagyszülőkhöz megyek. Az udvar és a hatalmas kert tele gyümölcsfával elegendő teret ad majd a mozgásra, szabadságvágyam kiélésére. Ugyanakkor a magas, vasrácsos kerítés biztonságot is nyújt. Az első két nap elbódulva a falusi levegőtől, a saját tyúkól és a szomszéd ház tehénistállójának trágyaszagától be is értem a háztáji környezettel. Szüleim csak a kúttól óvtak, hogy a környékére se menjek, mert mély és hideg vizében sok óvatlan gyerek és öngyilkos lelte már halálát. Azt, mint valami misztikus helyet, kerültem tehát.

Harmadnap azonban felfedeztem nagyapám biciklijét. Otthon csak egy nagyobb gyerekbiciklim volt, ehhez az otromba csotrogányhoz még kicsi voltam és gyenge, a nyerget fel sem értem, de lábamat a váz alatt átdugva, igen kényelmetlen pózban, próbálgattam hajtani. Párszor eltaknyoltam a tyúkszaros udvaron, de harmadnap már kimerészkedtem vele az utcára. Nagyszüleim háza a legforgalmasabb út mellett feküdt, úgyhogy legújabb tudományomat egyenesen az országúton próbálhattam ki. Nem egyedül mentem, hanem a velem nagyjából egykorú, legfeljebb egy évvel idősebb szomszéd gyerekkel. Kislány létére ő már gyakorlottan hajtotta apja nagy fekete férfibiciklijét, hiszen azzal járt a boltba vásárolni, ezért ő ment elől. Az út szélén kacsázva nem voltam kitéve nagy kockázatnak, hiszen személygépkocsi alig volt a faluban. Néha egy-egy távolsági busz hajtott el mellettünk, ócska motorjával már messziről óriási zajt csapva és bennünket nagy ívben kikerülve. Tehették, hiszen szembejövő forgalomra gyakorlatilag nem kellett számítani. Félelmetesek csak az orosz katonai teherutók voltak. Ők nem bajlódtak a kerülgetésünkkel, sőt, élvezték, hogy szinte súrolnak bennünket, és hogy jobban ránk ijesszenek, a közelünkben még be is gyorsítottak. Mivel nagyapát egyszer elütötte egy ilyen szadista állat, amit később már soha nem hevert ki teljesen, én annyira megijedtem, hogy a szélre húzódás helyett, ami szándékomban volt, egyenesen az útmenti árokba hajtottam. Jó mély árkok szegélyezték az úttestet, és még csak nem is üresek: víz csillogott bennük, és a zavaros növényzet között békák ugráltak, ebihalak úszkáltak. Horror egy pesti gyereknek általában, pláne egy lánygyereknek. Az eséstől elszakadt a vadiúj szandálom is. Ez a tény jobban megijesztett, mint az esés. Noha emlékeim szerint nagyon megütöttem magam, inkább azon idegeltem, mit kapok majd otthon anyámtól a tönkrement szandálom miatt. Mármint a nyaralás után, mikor hazamegyk Pestre. Nem voltunk elég gazdagok ahhoz, hogy kidobhassunk egy új gyerekcipőt.

A faluban Aliz néni háza, a volt apáca birodalma volt a kedvenc úticélunk a szomszéd kislánnyal. Aliz néninek, mivel hajdan Krisztus menyasszonya volt, míg rendjét fel nem számolták, nem volt családja, csak egy kecskéje, aminek a szagát már messziről éreztük, így már a förtelmes bűzből tudtuk, hogy jó helyen járunk. Téptünk az állatnak gazt az árokparton mielőtt beléptünk az udvarba, kvázi virág helyett a gazdaasszonynak, cserébe nézhettük a fejést, és kaptunk kecsketejet is. Pocsék ízére ma is emlékszem, de egy pesti gyereknek a környék egy szem kecskéje önmagában is igazi szenzáció volt. Mit számít, milyen ízű a teje! Később egyre merészebbek lettünk. Áttekertünk Sárszentmiklósra, a váz alatt pedálozva a férfibiciklin, majd Rétszilasra, és egyszer egészen Cecéig hajtottunk. Onnan elég későn keveredtünk haza, otthon már majdnem aggódtak értünk, ami egyébként nem volt szokásuk, sőt, meg is tiltották, hogy felnőtt kíséret nélkül Miklósnál messzebb menjünk. De mi olyannyira kimerültünk a hosszú túrától, hogy tilalom nélkül se mentünk volna messzebb. Amikor az egyik hétvégén az unokatesóm, aki már tizenhét éves volt és nagyon vagány srác, eljött látogatóba egy távoli városból, elmentünk hármasban horgászni a rétszilasi tavakhoz. Na nem horgászbottal és engedéllyel, hanem nagyanyám akkoriban trendi műanyag hálós bevásárlószatyrával. Unokabátyó belegázolt a tóba a szatyorral. Ő szükség esetén úszni is tudott volna, mi viszont nem, úgyhogy mi csak a partról néztük ezt a halfogási technikát. Mikor unokabátyó megmerítette a szatyrot és kihúzta, épp annyi időnk volt, hogy elfuthassunk a halőr elől. Persze nem üres kézzel, amiben nekünk, kicsiknek, semmi érdemünk nem volt. Aznap rántott ponty volt otthon a vacsora…

Amikor egyik nap nagyon meleg volt, a szomszéd gyerekek azt javasolták, hogy menjünk el a helyi tóra fürdeni. Mivel nekik nem volt bringájuk, oda mindnyájan gyalog mentünk. Nem emlékszem, hogy merre volt, csak arra, hogy tőlünk elég messze. Legalábbis gyalog. Egy erdős vagy legalábbis rendezetlen, bozótos részen át vezetett az út. Még mielőtt odaértünk, már hallottuk a gyerekricsajt. Igazi kánikula volt, akkorra már több falubeli gyerek is odacsődült.

A “tó” nekem csalódást okozott. Valójában egy sáros pocsolya volt, a nagyobb fiúknak derékig, a kisebbeknek mellmagasságig ért a sötét és zavaros víz. A hőség miatt igazi fürdésre számítottam, de ebbe nem volt kedvem belemenni. A sok klottgatyás parasztgyerek vidáman ugrált a “tóba”, vagy ahogy ők hívták, “ruszki-gödörbe”. Talán azért hívták így, mert valahol az orosz laktanya közelében lehetett. A Jancsik, Jóskák, Sanyik, Ferik, Pistik és Lacik még a fejüket is belemártották a sáros lébe. Volt köztük egy kis vézna gyerek, szív alakú arccal, kék szemmel, nullás géppel lenyírt majdnem kopasz fejjel, amelyet vékony, szőke pihék borítottak. Az egyik Térmeg-fiú, akit már ismertem, odaszólt nekem: ez itt a pap fia. Így mondta, pap, nem lelkész, mert Térmegék, ha jól emlékszem, katolikusok voltak, akárcsak nagyanyám. A kis klottgatyás srác szélesen vigyorgott, és bár addig az ő bő fekete gatyája még száraz volt, mint ahogy a vézna felsőteste is, nem akart szégyent vallani az idegen előtt. Imponálni akart a pestinek, aki ráadásul  lány, és a tetejébe kicsit idősebb is, meg akarta mutatni, hogy ő is van olyan vagány, mint az elvadult, az egész nyári szünetre az utcára kicsapott parasztgyerekek. Meglehet, néha csúfolni is szokták, mint az értelmiségi gyerekeket a falusi gyerekek általában, kis hülye papgyereknek nevezve, ezért sem akart semmiben sem lemaradni tőlük. Hatalmas csobbanással vetette bele magát a ruszki gödörbe. Aztán újra és újra, szinte fejest ugrott a mocskos vízbe. Gatyájából és vékony szálú nagyon rövid hajából folyt a víz, mezítlába tocsogott a sárban. A többieknek is meg akarta mutatni a keménységét, és, persze, előttem is fel akart vágni. Pedig lehet, hogy ha nem vagyok ott, be sem ment volna ebbe a fertőbe.

Ezt a képet őriztem a nyolc-tíz éves kis vézna, szőke, majdnem kopasz, széles homlokú, világító kékszemű Szabó Pistáról. Vidám volt, bátor, vagy inkább önigazolási kényszerből vakmerő, és nagyon-nagyon ambiciózus.

Csaknem 40 évvel később láttam viszont – Pesten. Azon frissiben megválasztott püspökként energikus volt, jókedvű, magabiztos, okos és nagyon-nagyon ambiciózus. Nem jöttem rá azonnal, hogy ő volt az a klottgatyás kisfiú Sárbogárdról, aki annakidején bizonyítani akart: társai és az idegen, kicsivel nagyobb lány előtt. De a szeme és az arca nagyon ismerős volt. Akkor még nem veszett ki belőle az egykori gyermek. Külsőleg sem változott sokat (ld. fenti kép), belsőleg pedig ugyanaz volt, akit a ruszki-gödör partján megismertem.

Ma már nem biztos, hogy ráismernék: ambíciója kielégült, ő maga kiégett, és a kockázatvállalási kedv is kihalt belőle. A hosszú évek alatt, míg araszolt áhított célja, a zsinati lelkészi elnökség felé, egyre-másra hagyta cserben a barátait, akiket a rá féltékeny vetélytárs, Bátor(i) Bölcs(kei) Gusztáv, hogy őt gyengítse, kilőtt mellőle. A klottgatyás kisfiúnak még fontosak voltak a barátai. Bogárdi Szabó István püspök, elérve célját, a Zsinat lelkészi elnökségét, feláldozta a benne bízó és a megpróbáltatások során csak benne reménykedő híveit és szövetségeseit.

Nem látok a lelkébe, nem tudom, hogy a veszteség-nyereség terén milyen mérleget von meg ma: megérte?

Mint ahogy azt sem tudom, mostanára rájött-e, ki az, akivel úgy fél évszázaddal ezelőtt  Sárbogárdon a ruszki-gödörnél találkozott…

122 hozzászólás to “Summer of ’65 (Gyerekkorom legszebb nyara)”

  1. bogárdi a református Tartuffe said

    Ferenc pápa találkozik a migránsgyerekekkel és kijelenti:
    “Nem a migránsok a veszélyesek, ők vannak veszélyben+”
    http://www.hirado.hu/2016/05/28/ferenc-papa-a-migransok-nem-veszelyesek-ok-vannak-veszelyben/
    Bogárdi keményszívűen beszél a menekültekről.
    Orbán embertelen politikáját támogatja.
    Kit szolgál Bogárdi?
    Az Urat vagy Orbánt?

    • Bogárdi a nagy csalódás said

      Bogárdi nagy csalódás az értelmes kálvinisták számára, hiszen
      egyértelműen a Fideszt, Orbánt szolgáljha, lásed a felcsúti stadion megáldása.
      Keményszívű, kirekesztő – lásd a reposzton írt alpári gúnyolódása a menstruáló nőkön.
      Nem tisztította meg a Károlit a becstelen jobbikos Ballától,
      sőt még a saját becstelen sógorától, Szabó Andrástól sem.

      • Bogárdi a sötét ló said

        Tavaly még úgy gondolták, hogy Bogárdi “túlságosan öntörvényű”, nem elég nszervilis a kormányzat irányába.
        http://nol.hu/belfold/nem-lesz-a-fidesz-jatekszere-1520981
        Azóta buzgó nyelvcsapásokkal bizonyította, hogy DE IGEN.
        SZERVILIZMUSBÓL KITŰNŐ!

      • szkizo dad said

        Vannak emberek, akik elég érdekes dolgokat tudnak arról, miket művelt Bogárdi 1982-83-ban Chicagoban a McCormick College-ben. Imádkozáson kívül.

      • dunántúli teológus said

        Nem hiszem, hogy Bogárdi olyat tett vagy mondott Chicagóban, amit szégyellnie kellene. Szemben a mi Köntös főjegyző urunkkal például.
        Ami igaz viszont:
        mérhetetlenül önhitt, elbizakodott,
        mindenkinél különbnek tartja magát,
        fundamentalista a szó minden értelmében,
        van egy sajátos faragatlan, paraszti humora, amivel néha megbotránkoztatott bennünket.
        Szóval a menstruációs viccelődés nagyon is jellemző rá.
        Gondolom, Sárbogárdon ez volt a stílus.

      • refis idióták said

        A reposzton megdicsérték Bogárdit, egy Gyarmati Pál nevű alak “nemi eltévelyedések” intézetének nevezte a miskolci egyetemnek azt a részlegét, amelyen Pető Andrea professzorasszony tanít.
        Az ENSZ-et pedig BUZI-nak nevezi.
        http://reposzt.hu/comment/7532

  2. kövér a téboly sűrűjében said

    Kövér testvér megtébolyodott:
    Tudom, nem új a hír, de mégis:
    http://propeller.hu/itthon/3220743-kover-laszlo-veszelyben-haza-tamadnak-hatterhatalmak

  3. fideszes kommunikáció said

    Gusztustalan üzenet:
    http://propeller.hu/itthon/3220718-gusztustalan-kozlemennyel-koszonti-gyerekeket-kormany

  4. Kövi Dinka said

    Dinka felszólít bennünket, gondolkodjunk el azon, hogyan harcolt volna Márton a mai pogányokkal, a butaság mély bugyraiban.
    Mi már ezen rég elgondolkoztunk.
    Ezért szemlézzük a magát írónak (és pont!) képzelő parazita papné undorító, ostoba, önhitt fideszhozsannázó ócska posztjait.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-koves-gyoparka/2016-05-30/programok-nagy-aszketahoz

    • gyopár a megélhetési giccs-prófétanő said

      Gyopár a DK-t és Gyurcsányt támadja az intellektuális színvonalához- butaságához – méltó rejtett kódolással.

      • istenhegyi kupleráj said

        A kültelki proli liba így hálálja meg a fidesznek, hogy még egy tornyot építettek a böszme férje templomára.
        Arról még külön fosott valami szörnyű giccset a dologtalan némber a RefLapba.

  5. zsinati levéltár said

    Egy viszonylag jó konferencia, refi részről a viszonylag elfogadható Zsengellérrel.
    Jellemző, hogy csak az eangélikusok adnak hírt róla.
    http://www.evangelikus.hu/elvandorlas-es-migracio-konferencia

  6. journalist said

    Így menekítik ki az elrabolt milliárdokat Montevideóba a Fidesz köréhez tartozó oligarchák:
    https://atlatszo.hu/2016/05/27/a-kozgep-vezer-es-fidesz-kozeli-ugyvedek-luxusingatlanokat-vasaroltak-uruguayban/

  7. Mészáros disznói said

    Mészáros a varacskos disznó
    http://nepszava.hu/cikk/1095367

  8. Klukó Ágota said

    Változatlanul dolgozunk az információkinyerési projektünkön, erről bővebben ld. https://jhnnsclvn.wordpress.com/2011/11/18/matrices-in-the-vector-space-matrixok-a-vektorterben/
    A mai poszt elemzésére is megbízást kaptunk. A szöveget lemmatizáltuk és grammatizáltuk a vektortérben a kollégákkal, majd a kapott eredmények alapján behatároltuk a szerző szociális miliőjét. Az alábbi mátrixot kaptuk:

    Jolánta a történet idején 10-12 éves pesti lány. Nem lehetett kádergyerek, mert akkor a nyarait nem ilyen szar helyen töltötte volna, hanem minimum balatoni pártüdülőkban. Zsidó sem lehetett, mert akkor minden évben Bánkon töltötte volna az idejét. Gazdagok semmiképp se lehettek, ha ez a sáros, koszos, szaros falu volt gyerekkora legboldogabb helyszíne.

    Munkás vagy inkább szegény értelmiségi családból származhatott. Szülei nem lehettek orvosok vagy ügyvédek, mert akkor is jobb helyekre vitték volna. Valószínűleg ritkán mozdulhatott ki otthonról, ezért esik extázisba már Pusztaszabolcsnál. Legvalószínűbb, hogy a szülők nyomoronc pedagógusok, tanítók vagy tanárok voltak.

    • Szegedi Kolléga said

      Ágotánk (nem ezen a néven persze) a mi doktoranduszunk volt, de a megbízás a szimatolásra a Károlitól jött:

    • Azok a 60as évek said

      Tipikus komcsi idők. Általános szegénység, nyomor, de a falusi gyerekek együtt bandáznak és szabadok. Boldog és felhőtlen gyermekkor – a nyomorúságos körülmények ellenére.

      • Szabó a vérfertőző said

        Hencidán még gyönyörűbb volt az élet. Ott nevelkedett Szabó felesége, szintén Szabó, a varacskos disznó aljas okirathamisító testvérével, Szabó Andrással együtt.

      • Paplanaláfingó said

        Szegény Szabó Éva, mennyit szenvedhetett az aljas bátyja miatt. Hiszen az minden gaztettét a testvéreire fogta és a tesókat büntették meg, míg ő kajánul vigyorgott. Ott és akkor tanulta meg, hogy kell a másik fejét a hurokba dugni azért, amit ő követett el. Szegény Évát többször elverték a nádpálcával a sunyi bátyja miatt.

    • Bánki nyarak said

      Nyugodj le Ágota. Az elemzésed szart se ér. Jolánta lehetett kádergyerek de akár zsidó is. A cím egy híres angol filmre utal (Summer ’42), amit magyarra “kamaszkorom legszebb nyara” címmel fordítottak. Nem kell mindent szó szerint venni. Lehet a cím poén is.

      • historiker said

        Robert Mulligan filmje nem angol, Amerikában készült, New Englandban.

      • Pipeclandi Polgár said

        Lehetett Jolánta akár egy közülünk. Ilyen nevűre nem emlékszem, de ez bizonyára nick. Bánkon csak 2-3 hetet töltöttünk, és nem is minden évben. Lehet hogy a szülők spórolni akartak, vagy ő döntött úgy hogy megnézne valami mást is.

      • Saul lánya said

        Ha Jolánta bánki gyerek volt arra Szabó István biztos emlékszik. Olyan ronda zsidó pofákat mint amilyenek abban az izraelita cserkésztáborban voltak nehéz elfelejteni 🙂

      • Zores said

        Sárbogárdon 44 után már nem voltak zsidók. Mindet elhurcolták és egy se élte túl. Még a kis szatócsokat is. Ergo Jolánta nem lehetett zsidó, mert a nagyszülei a faluban éltek, és ők nem lehettek azok. Pontosabban nagyközség volt akkor Sárbogárd státusza, nem falu. Az antiszemita poénkodás semmivel sem jobb, mint a szexista.

      • Zores said

        Na ugye mondtam. Nem zsidó. És nem kádergyerek. Átlagértelmiségi esetleg munkásszülők gyereke. Lehet pedagógusgyerek, mert azok voltak a legszegényebbek az értelmiségiek közül. A zsidók már csak tudják, kik tartoznak közéjük.

    • Jolánta said

      Nem voltam kádergyerek, sose jártam Bánkon, nekem Sárbogárd volt gyerekkoromban a legvonzóbb hely, legszívesebben ottmaradtam volna egész évre. Nekem ez volt a nyaralás, nem a Balaton, ahova legfeljebb egy napos kirándulásra mehettünk.

      • Klukó Ágota said

        Nekem volt igazam. Az általam szabadalmaztatott információkinyerési módszer ismét eredményes volt. Lemmatizálással kimutattuk, hogy Jolánta nem volt kádergyerek, nem a Balatonban lubickolt gyerekkorában.

      • Ruszki Gödör said

        Csak azt tudjuk, hogy hol nem, mert a ruszki gödörben sem. Borzadva bámulta a sáros, koszos, klottgatyás skacokat, és nem ugrott utánuk a pocsolyába, amint az a posztjából kiderül. Biztos otthon a lavórban. Akkoriban Sárbogárdon ritka lehetett a fürdőszoba. Még Pesten se volt általános.

      • Jolánta said

        Neked? Igazad? Aki Sárbogárdot sáros, koszos, szaros falunak nevezted? Nekem Sárbogárd a gyermekkorom legboldogabb helyszíne volt. Maga a Tündérkert.

  9. H. Független Tünde said

    “amikor antidemokratikus erők hatalmuk konszolidációjára törekszenek, és el akarják kerülni a felelősségre vonást, gyakran veszik célba a független médiát és a fékek és ellensúlyok rendszerének más pilléreit, mint a független igazságszolgáltatást és más független intézményeket”
    – ismét bírálják Amerikából

  10. Dávid népe said

    Izraelben már azért bíróság elé állítják a miniszterelnök feleségét, mert gyakran hívott szerelőt a rezidenciájukba. Náluk már ez visszaélés és korrupció. Boldog ország.
    http://hirtv.hu/hirtvkulfold/sokszor-hivta-a-szerelot-netanjahu-felesege-birosag-ele-all-1344640

    • unortodox lelkipásztor said

      Az izraeliek azt is nehezményezték, hogy Netanjahu felesége túl sok fagylaltot vásárol.
      Orbán feleségének legutóbb 38 ingatlana volt.
      Orbán elrabolta a fél országot, a mocskos rokonsága meg a baráti köre a maradékot.
      A fideszes idióták megvezetik ezt a hülye népet.

    • Orsóscigány said

      Ezt az enyveskezű cigányt Izraelben már felakasztották volna. Természetesen pereputtyostul.

  11. fucking bitch said

    Ez egy barom ország.
    http://hvg.hu/velemeny/20160527_Tota_W_Maflazia

  12. orbán az undorító görény said

    Kötelességszegési eljárást indított az EU a Fidesz ellen.
    http://www.thepost.hu/reszletek.php?id=2707l

  13. Orbán a primitív kártékony állat said

    Mi a f..om dolga volt a csutinak Washingtonban?
    Úgyse állnak szóba vele meg a büdös rablóbandájával
    http://www.sztarklikk.hu/kozelet/49-millio-forintba-kerult-orban-washingtoni-utja/266348/#

  14. Sikágó said

    Sose lehet tudni, ki bukkan fel a múltunkból. Legalábbis híres emberek, celebek, közszereplők sosem tudhatják. Itt van pl. Kiss László 55 évvel ezelőtti sztorija. Bizonyára Szabó püspök chicagói tartózkodására is akad szemtanú, aki egyszer megszólal. Én pl. éltem ott, és tudom, hogy csak a bunkók ejtik ki a város nevét csikágónak. Sokkal elegánsabb a franciás kiejtés.

  15. becsapott a villám said

    Becsapott a villám hajnalban a debreceni Nagytemplom tornyába.
    Nem féltek, mocskos gazemberek?
    A Mindenható lesújt rátok!

    • Most hallottam a rádióban, hogy felmentették a Debreceni Református Egyetem rektorát.
      Őt Bölcskei vádolta meg, hogy munka nélkül jutott kb. másfél millió forinthoz.
      A bíróság felmentette bűncselekmény hiányában.
      Bölcskei sose volt ilyen kispályás, ő százmilliós nagyságrendben tulajdonított el pénzeket.

      • Éljen Völgyesy! said

        Völgyesy Zoltánt? Ennek örülök. Ő ugyanolyan áldozat, mint Bölcskei többi áldozata. Leginkább Szűcs Ferenccel és Böszörményi Jenővel hasonlítható össze az ügye. Ő is megtagadta a szabálytalan kifizetéseket Bölcskeinek és Tarrnak, ezért nemcsak leváltották és kirúgták, hanem még fel is jelentették.

      • law and order said

        Győzött az igazság!
        Balla Péter is megtapasztalja majd, hogy WISTMANDOODOS SPICLIJEI törvénytelen cselekményei sem maradnak büntetlenül!

      • Fővárosi Főügyészség said

        Pedig büntetlenül maradnak, mert mi falazunk a “kollégáknak”. Nálunk a Károli egyik oktatója a góré, az a szép ibolyavirág. Csak nem gondolod, hogy nem mossuk ki őket a szarból?

  16. kövér a pszichopata gané said

    Kövér felfegyverzi a parlamentet.
    http://www.168ora.hu/itthon/parlament-kover-laszlo-or-adofizeto-koltsegvetesi-bizottsag-146030.html

  17. zsidózik a reposzt said

    Felhívtuk Pető Andrea professzor asszony (CEU, Miskolci Egyetem) figyelmét arra, hogy a reposzton LEZSIDÓZTÁK.
    Az ENSZ-et meg lebuzizták.
    http://reposzt.hu/comment/7535
    Gratulálunk a reposztnak!

    • Bogárdi Szabó István nagyon jónak találta ezt a posztot, megtette a menstruáció tárgyában a maga biblikus ihletettségű kommentjét.
      Nyilván Pető Andrea lezsidózásával és az ENSZ lebuzizásával is egyetért.

      • tóratartó said

        Amikor Bogárdi nem jött el az Akadémiára a Schweitzer emlékülésre és egy pofátlan mondattal mentette ki magát, akkor már világos volt: BOGÁRDI ANTISZEMITA!!!!

  18. szabó a gyilkos fasiszta said

    Szabó András sógorától, Bogárdi Szabótól valamivel több erkölcsi tartást vártam.
    De úgy látszik, ő is olyan antiszemita, szexista, mint a sógora.

  19. dark side said

    Nagyon vicces!
    http://444.hu/2016/05/30/nem-lepodnek-meg-ha-ezt-a-ingatlanhirdetest-maga-gyurcsany-ferenc-irta-volna

  20. fekete a vén barom said

    A vén agyamentek és táltosok
    http://nemgogol.blog.hu/2016/05/27/tudatmodositas_az_mma_kozgyulesen

  21. journalist said

    Schiffer lemondott
    http://index.hu/belfold/2016/05/31/schiffer_andras_lemond_interju_lmp/

  22. Butykos beteg said

    Felmentették Völgyesi Zoltánt.
    Annak idején azon az alapon indítottak ellene eljárást, hogy órákat tartott egy megbízott oktató helyett.
    Állítólag 1,3 millió kárt okozott.
    Nem okozott. az órákat megtartotta.
    Ez az eljárás Bölcskei végtelen aljasságát mutatja.
    http://nol.hu/belfold/birosag_elott_a_csalassal_vadolt_volt_rektor-1438131

  23. zsinati levéltár said

    Szokásos nyálzás
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2016-05-31/cantate-domino-avagy-miert-jo-enekelni

  24. képmutató idióták said

    Képmutató gazemberek, igaza van Bartusnak
    https://nepszava.us/blogs/news/112680390-bartus-laszlo-az-a-fene-nagy-keresztenyseg

  25. Polpot Péter ügyészsége said

    Vizsgálja az ügyészség a kormány Brüsszel ellenes kampányának jogszerűségét.
    Fogadunk az eredményre?
    http://444.hu/2016/05/27/az-ugyeszseg-viszgalja-a-magyar-reformok-mukodnek-es-az-uzenjuk-brusszelnek-kampany-jogszeruseget

  26. fideszes haramiák said

    Cinikus gazember.
    http://kolozsvaros.com/2016/05/30/a-fidesz-alelnoke-meg-eleteben-nem-latott-oligarchat/

  27. gyalázatos zsidózó refi sajtó said

    Az álszent refi sajtó:
    A parókián könnyeket morzsolgat Fekete Zsuzsa
    http://www.parokia.hu/v/ot-centivel-az-ut-felett/
    A reposzton buziznak, zsidóznak, a zsinati elnök a női altesten viccelődik

  28. Sártündér said

    Ki az a Jolánta? Igazi sárvidéki lehet, mert amit ír, az hitelesnek tűnik. Csak nem Sepsi Enikő? Ő is azon a pocsolyavidéken nőtt fel, nem?

    • anonymanalyst said

      Ő még nemigen élt akkor, vagy ha igen, még pelenkát hordott 🙂

      • Sártündér said

        Lehet, hogy a kor nem stimmel, de a környék és a helyismeret igen. Márpedig Tepsi származik onnan a szomszédból. Azóta is kedélyes jó viszonyban vannak a püspökkel, néha együtt nosztalgiáznak a sárvidéki gyerekkorukról. Megváltoztathatott a sztoriban ezt-azt, hogy ne ismerjenek rá.

      • ElemiLogika said

        Ennek a posztnak a lényege épp az élménybeszámoló. Tepsi nem láthatta a 8-10 éves Szabó Istvánt a saját szemével, és ha másvalaki történetét írta volna le – aminek csekély a valószínűsége -, attól a kérdés még kérdés marad: kiét? Ki az, aki Sárbogárdon 50 évvel ezelőtt a 8-10 éves Szabó Istvánt látta klottgatyában a ruszki-gödörnél?

      • BTK-s kolléga said

        Tepsinek sikerült megszilárdítania a pozícióját Szabó püspöknél annak ellenére hogy Bölcskei bizalmi embere. Vajon mivel vívta ki Szajuz bizalmát? Csak nem épp a sárbogárdi nosztalgiázásokkal? Még azt is elérte, hogy módosítsák az SzMSz-t és ő maradhasson két ciklus letelte után is a dékán, ami példátlan.

      • KT said

        Tényleg az. A Tepsi előtti dékánok egyike sem töltötte ki a hivatali idejét, vagy meghaltak, vagy lemondtak, vagy lemondatták illetve leváltották őket, ez meg mindjárt három ciklust tölt ki zsinórban!

  29. Orbán takarodj! said

    Gyásznap a mai. 53 évvel ezelőtt született a rablóvajda Orbán.
    Imádkozunk, na nem érte!

    • Tiborcz nem panaszkodik said

      Valamit nagyon tud ez a Tiborcz: az új cégétől is a zsebébe hullott egy potom 450 milliós osztalék. Tiborcz István tavaly vásárolt cége, a HCS Experts több mint 450 millió forint osztalékot fizet ki neki a cég tavalyi és 2014-es eredménye után. A céget Orbán vejének testvére vezeti. Tiborcz István 2015 április végén ugyan eladta az Elios Zrt.-ben lévő tulajdonrészét, de egy hónappal az eladás előtt viszont vett egy másik céget, a HCS Experts Kft.-t – írja a Direct36. Ennek a cégnek a bátyja a tulajdonosa.
      Forrás: https://kuruc.info/r/2/159525/

  30. transparentia said

    Holnap megyünk a Parlamenthez

  31. ohranka said

    A hájas görény diplomáciai botrányt okozott
    http://www.sztarklikk.hu/kozelet/diplomaciai-botrany-lett-l-simon-bunko-beszedebol/267115/

  32. Message to Vasili said

    Vasili! Many thanks for your offer. We really appreciate that. We’ll consider how to get in conatct with you.

  33. Orbán takarodj! said

    Mocskos gazemberek.
    http://gepnarancs.hu/2016/05/kedves-fidesz-szavazok-most-is-buszkek-vagytok-a-kormanyra/

  34. orbán az undorító görény said

    Orbán a mocskos gazember elvitte három lányát meg a moosónő külsejű feleségét Washingtonba.
    A mi pénzünkön!
    http://videk.ma/2016/05/31/48-millo-forint-kozpenzbol-urizalt-az-orban-csalad-amerikaban/

  35. fideszes korrupció said

    Magyarország jobban teljesít!
    Jövőre elsők leszünk!!!!
    Éljen a Fidesz, éljen Orbán, éljen Mészáros!
    http://huppa.hu/harmadikok-vagyunk-az-unios-csalok-listajan/

  36. orbán az undorító görény said

    Elvonult Egyiptomba szeretetünk és tiszteletünk tárgya az udvari gazembereivel együtt
    http://propeller.hu/itthon/3221329-most-egyiptomba-utazott-orban-viktor

  37. fideszes haramiák said

    Kitört a fideszes bankárháború.
    Még többet akarnak lopni.
    http://hvg.hu/gazdasag/20160601_kitort_a_bankarhaboru_demjan_sandor_utan_a_bankszovetseg_is_megszolalt

  38. Schmidt a kancsal szibilla said

    Rohadt szennyes banda, lopják a pénzünket!
    http://nol.hu/belfold/sorstalansag-haza-1617717

  39. Curious said

    Tudja valaki, hogy reagált Szabó püspök Jolánta memoárjára? Mert abban biztos vagyok, hogy felhívták rá a figyelmét.

    • DMREK said

      Csak annyit tudok, hogy olvasta. De hogy mit szólt hozzá, azt csak a legbizalmasabb barátai ismerik, sajnos. Érdekelne engem is. Nekem Jolánta nagyon hitelesnek tűnik.

      • Bogárdi a világszellem said

        Bogárdinak nincsenek barátai. Elbizakodottságában mindenkinél különbnek tartja magát.

      • anonymanalyst said

        Sajnos ez a szomorú helyzet. Sok ember veszi körül, de intim barátai nincsenek. Gyerekkorában még voltak…

      • Bogárdi Horváth János said

        Szabó püspöknek tudnia kell, ki valójában Jolánta, mert a szövegben el vannak rejtve a megfejtéshez szükdéges infók. Csak Szabó püspöknek van esélye a megfejtésre, mert ő ismeri az akkori sárbogárdi szereplőket. Vagyis trolloknak, mint No Para alias tuggyukki nincs esélyük.

        ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

      • Message said

        Annyi világos, hogy ez egy üzenet Szabó püspöknek. Valamikor kedves, aranyos kisfiú volt, aki betagozódott a faluöozösségbe, voltak barátai. Ma – fennhéjázó, gőgös és magányos.

      • Szerkesztőség said

        Jolánta megkért miket, hogy ha Bogárdi Horváth János leleplezné őt, azt a kommentet ne engedjük be. Jolánta, megnyugtatunk, ez eddig még nem történt meg. Pedig mi is szeretnénk tudni… De rendben, előbb megmutatjuk neked, elvégre te vagy a poszt szerzője. 🙂

    • Bogárdi Horváth János said

      Jolánta, ne aggódj, előbb neked üzenem meg a tippemet, majd a szerk. továbbítja. Egyébként ha az vagy, akire gondolok, attól Szabó püspök lehidalna. Egyébként igazad van, a kis Szabó Pista jó haver volt, de a püspök szóba se áll már a földijeivel, meg se ismeri őket.

      • Woody Wistman said

        A földijeivel nem, de Földivel igen 🙂

      • Wistmanwoodos Balla said

        Az nem ő, hanem a másik patkány, a Hegedűs-vő, aki majdnem püspököt csináltatott magából Szajuz rovására. Szajuz mégis megtűri, sőt, hivatalban tartja.

      • Jolánta said

        Köszönöm, Jancsi, azt hiszem, én is tudom, te ki vagy, de neked sem kell aggódnod, tőlem nem tudja meg senki. 🙂

        Én természetesen nem szeretném, hogy Szabó István rámismerjen, ezért is nem írtam be egy olyan pluszinfót, amivel egyértelműen beazonosíthatna. Így legfeljebb csak találgathat.

        Az akkori vidám, klottgatyás Szabó Pistát szívesen viszontlátnám, még a frissen megválasztott tettrekész dunamelléki püspököt is. A későbbi, babérjain ülő és barátait eláruló Szabó Istvánt azonban nem biztos, hogy újra látni szeretném…

      • Bogárdi Horváth János said

        Szia “Jolánta”! Vicces, hogy mi ketten felismertük egymást de az érintettnek fogalma sincs melyik árnyak lehetünk a gyerekkorból. 🙂 Nem baj, hagy törje a fejét. Én is hasonlóan látom. A kis Szabó Pisti normális srác volt, jó haver. Még nem volt se nagyképű se gőgös. De szerintem nem a püspökség rontotta el a jellemét. orábban kezdödhetett. Találkoztam debrecemi refis iskolatársaival. Amiket meséltek róla az alapján már ott megváltozhatott. 😦

  40. Tarajos Peti tarsolya said

    Petiből majmot csináltak a koppenhágai diákok.
    http://propeller.hu/nagyvilag/3221528-majmot-csinaltak-szijjartobol-egyetemistak-daniaban#v1618244

  41. foltos hiéna said

    A fideszesek a vb-re mentek, becsuk a parlament
    http://24.hu/kozelet/2016/05/31/leall-a-parlament-mert-a-kepviselok-eb-meccsre-mennek/

    • anonymanalyst said

      EB-re.VB két év múlva lesz:)

      • foltos hiéna said

        Igaz, EB lesz. Legalább kevesebb lesz az utiköltség, mintha mondjuk Új-Zélandra utaznának egy vb-re. A fideszes főemberek figyelik a magyar csapat dicsőséges szereplését a VIP-páholyokból.

  42. journalist said

    Az LMP is megy a levesbe. Schiffer idejében kiugrott.
    http://hvg.hu/itthon/20160601_LMP_Schiffer#rss

  43. dunántúli igazmondó said

    Jakab szenteskedik és felháborodik. HOGY MILYEN BECSTELEN EMBEREK VANNAK! Koporsót lopnak, fúj.
    Ennek a hitvány papnak most építettek egy új tornyot a templomára
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2016-06-02/meglopott-kegyelet
    Felesége, a parazita Gyopár giccsódát fröccsentett róla a RefLapra.
    A reposzt a maga sunyi ZSIDÓZÁSÁVAL, ORBÁN PROPAGANDÁJÁVAL BALOLDAL ELLENI USZÍT6ÁSÁVAL, KÚTMÉRGEZŐ “SZELLEMISÉGÉVEL” NAGYON hozzájárul az ország butábbik felének további butulásához.
    Jakab és bűntársai a latrokat hozsánnázzák.
    Megfizetett szószéki csahosok.

  44. zsinati levéltár said

    Megugatták a zsinatban a legfontosabb ügyeket, ki mennyi lóvét kaparint meg.
    http://reformatus.hu/mutat/12405/

  45. Mészáros disznói said

    Mészáros, a böszme hájas bunkó milliárdokat söpör be.
    Mennyit ad vissza Orbánnak?
    http://444.hu/2016/06/01/ha-profittermelesrol-van-szo-nincs-parja-meszaros-lorincnek

  46. vajna a kétkarú rabló said

    Vajna 16,5 milliót keres naponta!
    http://kormanyvalsag.info/165-milliot-keres-naponta-andy-vajna/

  47. zimmezum said

    Külföldre lopják orbánék a mi pénzünket!
    http://privatbankar.hu/makro/milliardokat-kolt-magyarorszag-szloveniai-gazdasagelenkitesre-294091

  48. őrült nők ketrece said

    A qrva kamarák is lopják a pénzt, hogy keletkezett a hiány?
    http://24.hu/fn/penzugy/2016/06/02/botrany-a-bkik-nal-hol-a-penz-fideszesek/

  49. Tarajos Sül begyorsul said

    Obama nem válaszolt Tarajosnak
    http://civilhetes.net/szijjartonak-nem-valaszolt-obama

  50. Orbán takarodj! said

    Orbánék a rablóbanda család
    http://24.hu/belfold/2016/06/02/tobb-mint-egymilliardot-fialtak-az-orban-csalad-cegei/

  51. pápista példakép said

    Itt egy becsületes katolikus püspök.
    A refiknél hiába keresünk ilyet
    http://24.hu/belfold/2015/12/18/a-magyar-puspok-ferenc-papa-melle-allt-orbannal-szemben/

  52. Balog kitüntette a Hold utcai csarnokot said

    Balog, a Hold utcai rém egyetemi tanárokat nevezett ki:
    Egyetemi tanár lett Szamóca, Eperjes főművész úr, orbán haverja, rögtön adjunktusból.
    Professzor lett a károlin csoma zsigmond a túlkoros borász
    Pápán pedig rögtön ketten is: Németh Tamás és Hanula Gergely.

    • söprik a pápai utcát said

      Pedig a pápai teológián a hallgatók intelligenciahányadosa a negatív tartományban mozog.
      Egy ottani kedves (Budapestről lejáró) oktató szíves közlése

      • Szabolcs said

        Nem tudom miről beszélsz, Pápáról “igazolják” állandóan a tanárokat. És legalább ott nem Golgotába járnak csápolni a “teológus”-hallgatók! Az intelligenciahányados pedig? Nem gondolnám, hogy a Károlin magasabb lenne, mint bármelyik más teológián. Budapestről pedig nem jár le oktató! Üdv.

    • Álom "álamfő" said

      Hát még mit fog művelni, ha államfő lesz. Márpedig orsóscigány őt akarja, mert ő is automatikusan alá fog írni mindent. Egy második Snittpali.

  53. károlis qrvák said

    A károli alumni programja a korrupt mocskos aljas tudatlan figurák gyülevész hordája. Czunyiné Bertalan Judit, Erdőközi Orsolya a címerállatok
    http://www.kre.hu/alumni/

  54. dunántúli teológus said

    Nagyszerű cikk, Boglárka!
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2016-06-03/azert-vagyok-ev-ref-ker-mert

  55. svabra said

    Disznóság!
    https://nepszava.hu/cikk/1095790-tarlos-spekulacio-hogy-uj-metrokocsik-erkeztek-a-felujitott-helyett

  56. bogárdi a sötét szellem said

    Bogárdi azt mondta, VEGYENEK PÉLDÁT A REFORMÁTUSOKRÓL!
    Ami alatt saját magát értette.
    http://www.reformatus.hu/mutat/12413/
    Ez a bugris gőg, fundamentalista önhittség Bogárdi jellemzői.

    • Justice for victims said

      Kiről? Egy olyan emberről, aki cserbenhagyta és elárulta a barátait? Csak pár név Bölcskei áldozatai közül, akit Szabó püspök megmenthetett volna: Kulin Ferenc, Szűcs Ferenc, Böszörményi Jenő, Kodácsí Tamás… és még sokan mások…

      • Feminista said

        Ezek mind férfiak. Női áldozatai talán nem voltak Bölcskeynek? Itt van például Jolánta… A poszt lezárásából ítélve ő is csalódott Szabó Istvánban…

      • Pszichiáter said

        Ehhez képest nagyon szimpatikus fotót választott Szabó püspökről a posztjához. Ergo: még mindig nem vetette ki teljesen őt a szívéből. Ilyen kedves arca Szabó Istvánnak csak gyerekkorában lehetett, és valami kivételes csoda folytán ezen a felnőttkori képen. Én semelyik fotón nem láttam őt ilyen kedvesen mosolyogni. És az életben sem.

  57. orbán takarodj! said

    Orbán baromságokat beszél
    http://index.hu/belfold/2016/06/03/orban_viktor_radiointerju_kossuth/

  58. reposztos barmok said

    Székely, a lusta pap bámulja a meccseket és az elzsirosodott agyával reméli, hogy majd lesz egy nagy siker, amibe ő is beleélheti magát. Addig is firkál valami eszementet, hogy az edző a próféta vagy maga az isten, ő székely, a “lelkész pedig mind a kettő. És qrva elégedett magával az idióta.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2016-06-04/celhoz-ert-szavakért
    Egyszerűen szólva: lóf…t!
    űTe nem csinálsz semmit, te féreg, csak az Orbán meg a Köntös valagát nyalod és ezért még pénzt is kapsz.

  59. polpot péter ügyészsége said

    A gazember orbánt és bűnbandáját a mérhetetlenül korrupt ügyészség tartja meg a hatalomban.
    http://b1.blog.hu/2016/05/09/mi_vagy_ki_tartja_hatalomban_az_orban-rezsimet

  60. Az orbánék rablóbandája said

    Ennyi milliárdot loptak Orbánék
    http://nepszava.hu/cikk/1095969-szepen-gyarapodott-az-orban-csalad

    • És miért szentesitik ezt a becstelen rablást az úgynevezett keresztény egyházak? Mert ásnekik is csurran-cseppen. Láttuk, boldogan mosolygott az állitólag puritán Bogárdi, amikor megkapta Lázártól a Károlyi-Csekonics palota papirjait? Melyik helyiségben fog székelni? A grófi dolgozószobában? A Wekerle teremben? A 300 fős bálteremben Lotz freskókkal a feje fölött?
      Nagy ugrás ez Sárbogárdról, a ruszki gödörtőL, nem igaz? Beleszédült püspök úr, azt hiszi, ez neki jár.Miért is? A felcsúti futballpálya megáldásáért?

  61. fideszes gazemberek said

    Szép rablási história
    http://24.hu/fn/penzugy/2016/06/02/botrany-a-bkik-nal-hol-a-penz-fideszesek/

  62. köntös köntöse alatt said

    Köntös leteremti a német protestánsok vezetőjét, a római pápát, a kölni érseket, a frankfurti iskolát, a 68-as nemzedéket. “Megáll az ész!” Sose volt fürge a K. esze, akkor se, amikor Amerikából jelentett alkoholban ázva a belügynek.
    Most meg mindenkit kioktat, de mióta visszaszóltak neki néhányan, pl. Kamarás István, azóta külföldieket gyaláz. A pápa nem fog neki visszaszólni, a bugris meg gondolja az álldogáló eszével, hogy nekem lett igazam!
    Balfasz fideszuszitó!
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2016-06-04/kereszteny-europa-eszmejenek-elarulasa

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: