Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Police control in Church (Rendőri jelenlét az Evangéliumi Testvérközösségben)

Posted by jhnnsclvn - augusztus 8, 2016

IVANYI_GABOR

MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI  TESTVÉRKÖZÖSSÉG

Elnök

  

Balog Zoltán úrnak,

Emberi Erőforrások Minisztere

 

Pintér Sándor úrnak,

Belügyminiszter

 

Budapest                                                                                   Budapest, 2016. augusztus 1.

Tisztelt Balog Zoltán miniszter úr!

Tisztelt Pintér Sándor miniszter úr!

 

Azért fordulok egyszerre Önökhöz, mert az alábbi, szóban forgó ügy mindkettőjük hatáskörét érinti. Az elmúlt héten, július 26-án, kedden három rendőr jelent meg a Budapest, III. kerület Békásmegyer, Királyok útja és Hadrianus utca sarkán lévő Megbékélés Háza Templomunk parókiáján. Azt közölték a kaput nyitó személlyel, hogy Franciaországban, Saint-Etienne-du-Rouvrayban, Rouen egyik elővárosában, egy templomban terroristák meggyilkoltak délelőtt egy idős papot, és túszokat ejtettek. Őket pedig a feletteseik azért küldték, hogy megjelenjenek minden, a körzetükbe tartozó templomnál.

Július 31-én, vasárnap reggel 9.00-kor, az istentisztelet kezdetén is bejött a templomkertbe egy szolgálatban lévő udvarias, fiatal rendőr, aki immár az én kérdésemre közölte, hogy felsőbb utasításra jelent meg, biztonsági megfontolásokból. Invitáltam, hogy ha már itt van, vegyen részt az istentiszteleten. Mint mondta, ezt megtiltották neki, és fegyveresen nem is léphet be.

Jó szívvel állíthatjuk, hogy nélkülözhetetlennek tartjuk a rendőrség munkáját (a vasárnapi istentisztelet keretében imádkoztunk is értük), amennyiben tényleges veszélyekkel szállnak szembe. Fontos, hogy amikor jelzést adunk, megkapjuk azt a segítséget, védelmet, szolgálatot, melynek készségét hazánk rendőrsége állítja is önmagáról és munkájáról. Nem kívánjuk viszont, hogy a velünk való előzetes egyeztetés és megfelelő tájékoztatás nélkül egyszerűen megjelenjenek intézményeinkben, egyházközségeinkben. Híveink első gondolata vasárnap az volt, hogy ez az akció emlékeztet a két háború közötti gyakorlatra, amikor egyes szabadegyházakat egyesületté minősítettek vissza, és istentiszteleteiken, gyűléseiken mindig megjelent egy csendőr, azt ellenőrizendő, nem történik-e valami nemzetellenes tevékenység. Meggyőződésünk, hogy – Istennek hála – Magyarországon nincs terrorveszély. Ha viszont a múlt heti és vasárnapi látogatás azért történt, mert Önöknek valami konkrét tudomásuk van ellenünk tervezett terrorakcióról, akkor kérem, hogy ezt haladéktalanul hozzák tudomásunkra. A Franciaországban véghezvitt gyalázatos tett, vagy a világ más pontjain megtörtént terrorcselekmények nem indokolják az erőteljesebb rendőri jelenlétet. Huszonöt évvel ezelőtt a római Szent Péter téren II. János Pál heti audienciáján egy Mehmet Ali Akca nevű terrorista merényletet kísérelt meg a katolikus egyházfő ellen. Súlyosan meg is sebesítette. Mindez azonban nem eredményezhetett Magyarországon a megszokottnál is nagyobb rendőri jelenlétet az egyházak életében. Arról nem is beszélve, hogy a pápa nem korlátozta nyilvános szerepléseit felépülése után sem. Sőt, már betegágyán megbocsátott merénylőjének, később meglátogatta a börtönben, és közbenjárt szabadon bocsátásáért is. A terrorizmus elleni világméretű éberségnek és védekezésnek vannak hozzánk méltó tapintatos és tanulságos formái.

Felmerül azonban a kérdés, hogy az egyházi státuszától 2012-ben megfosztott egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, szorul-e valamilyen zavartalan működését biztosító eljárásra. A válaszunk határozottan igen! Elfogadhatatlan, hogy az egyházi törvény megváltoztatásával alkotmány- és egyezménysértő módon más egyházakhoz hasonlóan elvették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség négy évtizeddel ezelőtt kiharcolt és harmincöt éve legálisan megszerzett egyházi státuszát. Elfogadhatatlan, hogy bár a Magyar Alkotmánybíróság a 6/2013 (III.1) számú jogerős határozatával 2012. január elsejei hatállyal helyreállítani rendelte egyházunk törvényes státuszát, ez többszöri felhívásunk, pereskedésünk ellenére sem történt meg. A hatóságok törvénytelen eljárását és az egyházi törvény jogsértő tételeit a Velencei Bizottság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is egybehangzóan kifogásolta, utóbbi a jogaink helyreállításának jogosságát elismerte és kártérítést írt elő számunkra. Ennek a magyar állam csak hosszú huzavona után és részben tett eleget. Bár megállapodásában elismerte követeléseink jogosságát, azt azonban csak vonakodva és csökevényesen teljesítette. Most is határidőn túl húzza az újabb megállapodás végrehajtását, ezzel mérhetetlen terhet róva ránk közfeladataink ellátásában, kiterjedt intézményrendszerünk működtetésében, és arra kényszerítve bennünket, hogy újra a nemzetközi igazságtételi fórumhoz forduljunk.

Tisztelt Balog Zoltán miniszter úr!

Tisztelt Pintér Sándor miniszter úr!

Tisztelettel kérem, hogy csak akkor küldjenek vagy küldessenek (előzetes tájékoztatás és megegyezés) után rendőri jelenlétet egyházközségeinkbe, ha tényleges veszély áll fenn, és ha mi ezt kérjük vagy igényeljük. Ne a rendőrök jelenlétéből kelljen találgatva egy esetleges veszélyre következtetnünk vagy annak látszatát belenyugvásunkkal igazolnunk.

Kérjük, inkább munkálkodjanak azon, hogy egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség visszakapja alkotmánysértő módon elvett egyházi státuszát, továbbá ne akadályozzák hitvalló szolgálatában, s mihamarabb bocsássák rendelkezésünkre jogos követeléseinket, hogy munkánkat zökkenőmentesen  végezhessük.

Természetesen megrendít és felháborít a Jacques Hamel atya elleni embertelen támadás. Elítélem ezt a terrorakciót, és mindazt, ami az elmúlt években Belgiumban, Franciaországban, Németországban vagy Európán kívül, például Szíriában, Irakban és egyéb érintett országokban radikális iszlamisták által megtörtént. Nem gondolom azonban, hogy mindez az iszlám vallás számlájára írható.  Azt sem képzelem, hogy azok, akik az ehhez hasonló akciók elől menekülnek hazájukból, veszélyt jelentenének az erősebb, fejlettebb országok számára. Nem hiszem, hogy a határainkhoz átvonulási szándékkal érkezők bármiben veszélyeztetnék hitünket, érdekeinket és biztonságunkat.

Egyházunk hitvallásához tartozik, hogy a Szentírás útmutatását követve, törekedjünk a hozzánk érkező, menedéket kérő vagy csupán vágyott céljaik felé tájékozódó menekülteket is tisztességes európai módon ellátni, segíteni, és békén továbbengedni. Sajnálom, hogy az elmúlt két hónapban a déli országhatárnál végzett ilyen irányú tevékenységünkben  jelenleg hatóságaink megakadályoznak bennünket.

Tisztelt Balog Zoltán miniszter úr!

Tisztelt Pintér Sándor miniszter úr!

A sok ezer protestáns hívő által naponta forgatott Útmutató mai igéivel, és a hozzájuk csatolt gondolatokkal zárom levelemet.

„[Az Úr] igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki. Szeressétek hát a jövevényt.” (5Móz 10,18-19)

„Jövevény voltam, és befogadtatok.” (Mt 25,35)

Úrjézus Krisztus te magad is menekült voltál. Könyörgünk mindazokért, akik az üldöztetés vagy a nyomor elől menekülnek. Légy közel hozzájuk, őrizd meg őket, és mutasd meg nekik a helyet, ahol menedékre és reménységre találnak. Könyörgünk mindnyájunkért, akik menekültekért felelősséget vállalunk, ahogyan azt a felebarátainkkal parancsod szerint meg is kell tennünk. Adj bátorságot, hogy a tőled jövő szeretet szavával és cselekedetével fogadjuk őket. Imádkozunk kormányunkért, hogy ajtót nyisson azok előtt az idegenek előtt, akiknek segítségre és biztonságos helyre van szükségük ahhoz, hogy az életüket újjáépítsék. (AZ EVANGÉLIKUS ALIANSZ IMÁJA)

Az idézett bibliai üzenetet és gondolatokat a magam és egyházam nevében is, szívből vállalom és vallom.

Tisztelettel:

Iványi Gábor

evangéliumi testvérközösség

160 hozzászólás to “Police control in Church (Rendőri jelenlét az Evangéliumi Testvérközösségben)”

  1. Imádkozó sáska said

    A mi templomkertünkbe nem küldtek rendőrt, pedig mi az állam által elismert egyház vagyunk. Minket nem féltenek?

    • Újreformátus said

      A mi istentiszteletünkre sem. A református lelkészek élete és épsége nem fontos a kormánynak csak a betiltott egyházak papjaié?

      • anonymanalyst said

        A református egyháznak nem kell rendőri védelem, hiszen ő maga a rendőrállam. 😃

      • Wistamnwoodos Balla said

        Nekünk saját titkosrendőrségünk van és saját ügyészségünk. A saját titkosrendőreinket beküldjük az ellenség lakására, aztán az általunk fizetett ügyészeinkkel felmentetjük őket. 😀

  2. kövesigyopárka said

    Alpesi növényke! Le Corbusier-val megismertetett az apukád, de a francia nyelvvel nem. Ez még nem volna baj, de az iskolában se figyeltél oda nyelvtanórán, hogyan toldalékoljuk az idegen szavakat. Ismerkedj tovább “Le Crbusierrel”! http://reposzt.hu/blog/jakab-koves-gyoparka/2016-08-08/pausz-es-tus

  3. bölcsödés said

    Hétfőn kezdik kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak az októberi népszavazásról szóló értesítőt.

    A csecsemők is szavaznak?

    • Orsós vajda said

      a mese-népszavazásnak semmi értelme
      orsós-vajda-orbán már rég aláírta az erőszakos betelepítési papírokat merkelnek
      már el is adott 3800 betelepedési kötvényt muszlimoknak
      pontosan tudja az a hulladék, rablógyilkos cigány hogy mikor mennyi feka jön és hol lesznek a parazitakeltetők

      • Gecisztán said

        ezt a”geci”a saját politikai hatalmának megerősítésére használja fel!A”geci”hazudik,így is úgy is mindenkit be fog engedni,amire parancsot kap!A”geci”nem szuverén,a”geci”egy báb!Ezt vedd figyelembe,mert ez az igazság! Ne menj el szavazni!

    • Letelepedési Kötvény said

      meg ha a “nem” is gyoz, a mostani kormany akkor is megteheti hogy kulonbozo urugyek alatt betelepit, mert nem arrol szol a szavazas hogy idegenek nem telepithetok be az orszag teruletere…

      • Nem értem said

        Tegyük fel hogy érvényes a népszavazás és győznek a nemek. Életbe lép a
        törvény 2017.01.01-el. Majd 2020.01.01-töl már nem kötelező figyelembe
        venni. Akkor csak simán meghosszabbítható vagy újabb népszavazás kell
        hozzá? Ha első eset áll fen akkor most minek a népszavazás, hisz simán
        hozhatnának már most ilyen törvényt. Ha utóbbi eset akkor majd 3 évente
        népszavazás lesz róla hogy fenntartható legyen?

    • Hazafi said

      az én szemszögemből ezt az egész helyzetet röviden így értelmezem… sokan, akiknek az az érdeke, hogy a szavazás vagy elbukjon vagy eredménytelen legyen, az inherens bizalmatlanságra játszanak rá, mondván, hogy “értelmetlen” mert “úgyis azt csinálnak, amit akarnak”… meg “úgyis csak szemfényvesztés”… bármi lehetséges… de egyrészt így nem lehet élni, hogy “meg sem próbálom mert minek”… másrészt, ha nem szavazunk, vagy ellene, akkor egészen biztosan nem lesz pozitív változás…

      • macsétás érv said

        győznek a “nem” szavazatok
        aztán hogyan tovább ?
        lezárják a határt ?
        az osztrákok előbb fogják megtenni, mint ezek a völner nevű férgek
        szépen vissza fogják baszni nyugatról a sivatagi cigányokat
        végül is, pesten és a nagyobb városokban még nem volt mácsétázás
        akkor kerekedne el jó pár embernek szeme

      • Gondolkodó Kisember said

        “Az a legfontosabb, hogy a magyarok dönthessék el,
        kik telepedhetnek le Magyarországon”

        1. A népszavazás sikeressége esetén sem a magyarok döntik el, kik telepedhetnek le itt, hanem az Országgyűlés.
        2. Az O.GY-t a Fidesz irányítja.
        3. A Fideszt Orbán irányítja.
        4. Orbánt meg a bankárok (=zsidók).

        Szóval akkor hol is van a döntés joga…?

        Amúgy ez a három év remélem csak olyan taktikai húzás, ami aztán meghosszabbítható bármikor, most egyelőre viszont lehet vele szájaskodni odakint a nagyobbik bábszínházban, hogy nem kell aggódni kedves Brüsszel, “csak” három év.

      • Hazafi said

        Mondom, hogy el kell menni és nemmel szavazni.
        Ha a Fidesz a népszavazás eredményével szemben mégis beengedné a migránsok tömegeit, akkor rengeteg szavazatot veszítene. Ezt ők sem akarják, ezért nem fogják beengedni a migránsokat. És minél többen mondunk nemet a kvótákra, a Fidesz annál kevésbé meri majd beengedni a migránsokat, hiszen tudja, hogy annál több szavazatot veszíthet. Ez ennyire egyszerű.

      • Gagyivoks said

        Mindjart tudtam,hogy ez az egesz fideszes “kvotanepszavazas” egy ujabb fideszes politikai gagyi. A legjobb ettol tavolmaradni,mert a fidesz csak tovabb rombolja a magyarok hazajat Magyarorszagot.

      • Hazafi said

        Ha a távolmaradások miatt a népszavazás érvénytelen lesz, nem a fidesz-kormány, ha Magyarország válik nevetségessé. A saját országunkat nem égethetjük be.

      • Gagyivoks said

        Mondok egy ujsagot.Ez a banda mar sokszor nevetsegesse tette Magyarorszagot.Eggyel tobb vagy kevesebb mar nem szamit.Igazabol a valasztok tettek es teszik nevetsegesse Magyarorszagot.Semmit nem szamit hogy beengedjuk-e az idegeneket vagy sem,mert azok nem fognak Magyarorszagon maradni nyomorogni,mint a Magyar lakossag. Szetszorodnak a kornyezo allamokba mivel a hatarok nyitottak es ez azoknak sem fog tetszeni. Ha ez megtortenik, kiherelik az orban bandat.Tehat a legjobb tavolmaradni ettol a gagyi szinjatektol. En semmikepp nem javaslom azt, hogy barki is asszisztaljon ennek a bunozo kormanyzatnak.

      • Hazafi said

        Akkor is problémát jelentenek a migrancsok, ha csak ideiglenesen vannak itt. Nézd meg mit műveltek Németországban a befogadóállomások környékén. Egyébként meg, aki végül itt kapja meg a menedékjogot az itt fog maradni, mert csak itt vállalhat legálisan munkát és csak itt lakhat legálisan. Ezért mindenkinek el kell menni és nemet kell mondani a kvótákra, akinek fontos ez a nép és ez az ország. Nem fontos, hogy ki és milyen szándékkal írta ki a népszavazást, csak az számít, hogy ha nemmel szavazunk, az objektíve jó nekünk.

      • anonymanalyst said

        Nem tudom milyen hazafi vagy, de keresztény nem vagy az biztos. Figyelmedbe ajánlom Iványi levelének utolsó bekezdését. Majd ha egyszer menekülnöd kell, és hozzád is ilyen barátságosak lesznek, akkor megérted.

      • Balfék said

        Akár hányszor írtad le és még fogod leírni, akkor sem lesz igaz, legfeljebb az derül ki, hogy fizetett 444-es provokátor vagy Gyurcsány trollja vagy. Nem fogsz sikerrel járni, a többség el fog menni és nemmel szavaz. Ettől viszont még 2018-ban akár le is válthatják a Gecit, feltéve, ha a JOBBIK még az idén megszabadul a “cukkerberg” Vonától. Ha nem, akkor meg kurvára mindegy. A magad fajta ballibsi nem csak aljas, hanem hülye is, mert a semmiért követne el hazaárulást.

      • Politikai Logika said

        Gagyivoksnak igaza van. Értsék meg az emberek, hogy nem mi döntjük el, mi lesz itt. Akárhogy szavazunk, a fidesz az Országgyűléssel fogja megszavaztatni, vagy titokban letelepíti őket a letelepedési kötvénnyel, amit szintén mi fizetünk, mert x év múlva visszakapják a lóvét. A népszavazás arra jó, hogy a fidesz felhasználja a 2018-as választásokra az eredményt. Erre hivatkozva fognak kampányolni, hogy mekkora a támogatottságuk és ezt a sikert fogják meglovagolni. De kb. senki nem érti meg, csak Gagyivoks. Tudom, hogy bármit írnak, mindenki menni fog mint a birka és szavaz a migránsok ellen a fidesz terve szerint.

      • Ond vezér unokája said

        Álljatok már le a kollaboráns dumátokkal. Unalmas.

      • Gagyivoks said

        Csak erdekelne, hogy szerinted en kivel kollaboralok? Mert a te kedvenc fideszed a cionzsidokkal kollaboral egyfolytaban. Meghogy ballibsi. Szerintem jobbra allok meg toled is.

  4. orsós baszd meg a stadiont! said

    Meleg étel helyett hétfő óta csak szendvicseket kaptak a betegek az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban. Az intézményben a látogatóknak azt mondták, hogy néhány napon belül újra meleg ételt tudnak adni az osztályokon. Százmilliós tartozása van az esztergomi kórháznak, ezért bontottak szerződést.

  5. Vidéki Voldemort said

    „Voldemort feltámadt, a bandaháború folytatódik” – uniós pénzek elnyeréséért kért kenőpénzt a Fidesz borsodi erős embere, Mengyi Roland, Tiszaújváros parlamenti képviselője. A kormánypárti politikus 10 millió forint kenőpénz fejében segített volna hozzá helyi vállalkozókat uniós forráshoz. Az elnyert támogatás jó részét vissza kellett volna osztaniuk a nyerteseknek

  6. Juncker beszólt said

    Az Európai Bizottság elnöke szerint közösen fellépve “sokkal jobb lapjaink vannak”, mint minden egyes országnak külön-külön, amikor külpolitikáról, energiaügyi tárgyalásokról vagy kereskedelmi megállapodásokról van szó, vagyis “csak közösen nyerünk igazi szuverenitást”. Szerinte erről el kellene gondolkodniuk azoknak, akik “oly hangosan követelnek szuverenitást”.

    • Nüchtern said

      Azt nem lehet törvényben rögzíteni, hogy papírok nélküli menedékkérő egyáltalán ne maradhasson Mo-n, mert 1989-ben aláírtuk a menedékjogról szóló genfi egyezményt, ezért ezzel ellentétes rendelkezést nem foglalhatunk törvénybe. Értelmetlen a népszavazás.

  7. controlling said

    Iványit nem védelmezik, hanem ellenőrzik. A seggnyaló refikhez nem küldenek rendőröket, mert tudják, hogy a szószéken is a fideszről ugatnak Isten helyett.

  8. Példaképünk Horthy said

    “Híveink első gondolata vasárnap az volt, hogy ez az akció emlékeztet a két háború közötti gyakorlatra, amikor egyes szabadegyházakat egyesületté minősítettek vissza, és istentiszteleteiken, gyűléseiken mindig megjelent egy csendőr, azt ellenőrizendő, nem történik-e valami nemzetellenes tevékenység.”

  9. Legalizált törvénysértés said

    Hozzám is megérkezett tegnap az invitálás az ún. népszavazásra. Ha valaki a tényekre kíváncsi, olvassa el az átlátszót. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem tájékoztatásról, hanem politikai kampányról van szó: https://vastagbor.atlatszo.hu/2016/08/09/tudta-a-kormany-nem-kampanyol-hanem-tarsadalmi-celbol-tajekoztat/

    – Politikai reklám csak a választási kampányban tehető közzé, ami a szavazás napja előtt 50 nappal kezdődik, a jelen esetben augusztus 13-án.
    – Csak az a sajtótermék tehet közzé politikai reklámot, aki az árlistáját leadta az Állami Számvevőszéknek.
    – A tévé nem kérhet pénzt a politikai reklámokért, csak ingyen adhatja le.

    De mi a helyzet a fenti reklámokkal?
    Még nincs augusztus 13, amikortól a törvény szerint elkezdődik a kampány, viszont a kormány teleplakátolta az országot, online hirdetések mindenhol, a közmédiában és a TV2-n) tízpercenkenként lemegy a reklámspot.

    Azt várnánk, hogy a kormány egy általános tájékoztató kampányt, amivel bemutatja pro és kontra, hogy mit jelent ha a választópolgár IGENNEL vagy NEMMEL szavaz, illetve mozgósít hogy meglegyen az érvényesség, míg pártok kampányolnak az igen vagy a nem mellett.

    Nálunk azonban a kormány közpénzen, milliárdokból permanensen kampányol immár hónapok óta a NEM mellett társadalmi hirdetésnek álcázva, a törvény által megszabott kampányidőszakon kívül.

    • Bakondy a bölcs said

      Bakondy jól megmondta Junckernek: szarunk a szolidaritásra, nekünk a saját biztonságunk az elsődleges. Az életükért futókét hagyjuk a saját ürülékükben megdögleni. http://magyaridok.hu/belfold/bakondi-gyorgy-nem-szolidaritas-legfontosabb-hanem-biztonsag-904303/

      • solitaire ou solidaire said

        Aki képtelen a szolidaritásra, magányra van ítélve. Ha a magyaroknak szükségük lesz szolidaritásra, majd ők is ezt a választ kapják a világból. Itt maradunk segítség nélkül. Vagyis azt kapjuk, amit érdemlünk.

      • Keresztyén Erkölcs said

        És mit szólnak ehhez a KDNP-ben a Fideszből profitáló nagy keresztényeink az összes államilag elismert történelmi egyházból? Katolikusok és reformátusok főleg, hiszen elsősorban beléjük öntik dézyával a pénzt a fidesz-szavazatokért. Nyilván osztják Bakondy mélyen keresztény és mélyen humánus álláspontját.

      • No comment said

        Iványi Gábor mélyen érti és gyakorolja a szolidaritást. Ő igaz keresztény. És épp őt fosztják meg az egyházától, és még a leminősített közösségét is kontrollálja ez a magát kereszténynek nevező kurzus. Felfegyverzett rendőrökkel, álságosan Iványiék biztonságára hivatkozva.

      • Meztelen táncosnő said

        Még ennél is riasztóbb, hogy a református egyház maga alkalmaz titkosrendőröket, akik feltörik és átkutatják a magánlakásokat, közben szenteskedve imádkoznak, és az általuk megfizetett ügyészekre, bírákra hagyják a saját szennyesük eltakarítását. Ha kitör valamilyen botrány, mint pl. a meztelen táncosnők nyalogatása 13-14 éves református diákokkal, azt eltussolják, a leleplezőt kirúgják. És ezek után még van pofájuk felmenni a szószékre. http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2016-08-06/gyerunk-katka#comments

      • Hazug székely vitéz said

        Lehet ezen még csavarni, és Székely Attila meg is teszi. Lehurrogja a botrányok eltussolását joggal szóvá tevő Szabó Pált (ugyanott), hogy elhiszi, amit az index, 444, blikk – és amit nem említ: http://kolozsvaros.com/2016/08/07/es-ha-13-14-eves-gyereklanyok-ferfi-tancosok-nemiszerverol-nyalogattak-volna-a-tejszinhabot-az-is-rendben-lenne/ – írnak, mert ugye a református egyházról nem szabad a mocskot kitegeregetni. És még van pofája megkérdezni, hogy mért gondolja Szabó Pál, hogy az egyház bármit is eltussol?

      • Pharisée said

        Székely Attilát olvasva azt hinné az ember, hogy ennél már nincs lejjebb, de ez a kémutató szenteskedő minden alkalommal képes alulmúlni önmagát. A Szabó Pált rendre utasító válaszban én ezt találtam a legaljasabbnak: “Ön szerint életszerű, hogy azért “rúgták ki” a lelkészt, mert az eset miatt feljelentést tett?” De bizony hogy azért! Nem a bűncselekmény (kiskorú veszélyeztetése) a kirúgási ok, hanem a feljelentés. Kérdezzék csak meg wistmanwoodos Balla Pétert, aki kifejezetten azért rúgta ki Himát, mert Szabó Andrást a PhD-csalásokért feljelentette! http://hvg.hu/itthon/20130215_magannyomozas_karoli_rendorseg

      • Wistmanwoodos Balla said

        A feljelentés az együttműködési kötelezettség megszegése. Ez önmagában elegendő ok az azonnali kirúgásra, mert ellenkezik a Szentírás szellemével. Ezért Jézus Krisztus nevében – hiszen én az Újtestamentum professzora vagyok, tehát teljes joggal beszélhetek és cselekedhetek Isten fiának a nevében – azonnal cselekedtem. Sajnos a Munka Törvénykönyvében ez még nem szerepel felmondási okként, de már javasoltuk az alattam dolgozó vezető jogászoknak, hogy tegyék bele. Ezért parancsot adtam a Wistmanwoodnak, hogy gyártsanak gyorsan egy másikat. Szerintem helyesen cselekedtem, az Úrjézus megjutalmazott érte Szabó püspök keze által, aki örökös rektorrá tett meg engem ezért a kreatív megoldásért.

  10. GYODA fuccs said

    Leszavazták a GYODÁT a miniszterelnökkel együtt. Ausztria még abba is beleegyezik, hogy Magyarország simán átengedje az országon a menekülteket, ha kerítés nélkül nem tudja a határait ellenőrizni. A kormányfő eddig úgy érezhette nyerésben van a bevándorlás-ügyeknek köszönhetően, de tévedett. A bírókat, a rendőröket, az ügyészeket, a honvédeket hívhatja haza. Ja és a kerítést lehet bontani.

    Orbán Viktornak csütörtök hajnalig minden oka megvolt arra, hogy nyeregben érezze magát. Mióta elkezdett mindent uralni a menekültügy, a belpolitikát tekintve tarolt a Fidesz. Magyarország külkapcsolatait és nemzetközi helyzetét nézve azonban már nem volt ilyen egyértelmű a kép, de már itt is voltak bíztató jelek. Az éjszakai Uniós csúcs azonban egy dologra félreérthetetlenül rávilágított: Európa nem kér Orbán kerítéséből.

    Az EU inkább azt mondja, ha csak a kerítéssel tudjuk a menekülteket feltartóztatni, akkor inkább engedjük át őket Ausztriába és Németországba. Ezzel a jótanáccsal Magyarország megússza azt, hogy teljesen körbebástyázza magát szögesdróttal, ugyanakkor a délkeleti végeken már meglévő fizikai határzár súlyos és drága mementóként nehezedhet a további kormányzásra és a Der Spiegel által már csak „Kerítéskirály”-nak becézett Orbánra.

    http://civilhetes.net/az-eu-dontott-le-kell-bontani-a-22-milliardos-keritest

  11. Jézusi lábmosás said

    Azért van még tekintélyes egyházi vezető, aki menekültkérdésben Iványihoz hasonlóan gondolkodik. Persze nem a református egyházban:

    Azzal van baj, ha mi úgy akarjuk a magunk biztonságát, hogy abba nem vagyunk hajlandók másokat beengedni.

    “Azt egy indokolatlan, önző magatartásnak tartom. Ez a bizonyos „megtelt a hajó” effektus, ez egy nagyon gonosz mondat. Európában is van még azért hely, ahol elférnek emberek.” Fabiny Tamás evangélikus püspök

    http://24.hu/belfold/2016/08/08/ugy-akarjuk-a-magunk-biztonsagat-hogy-abba-nem-vagyunk-hajlandoak-masokat-beengedni/

  12. Ludvig lengyel alteregoja said

    Nyolcvanéves nő csábított el és rabolt ki férfiakat Lengyelországban Egy 80 éves nőt tartóztattak le Lengyelországban azzal a váddal, hogy férfiakat csábított el, majd gyógyszerrel elkábította és kirabolta őket. Az idős nő apróhirdetésben ismerkedett meg többnyire hasonlóan idős férfiakkal, majd egy romantikus légyott alkalmával erős nyugtatót csempészett az ételükbe, hogy kábult állapotban kifoszthassa őket. A jelek szerint a nyolcvanévesen is vonzó hölgyet a dél-lengyelországi Brzesko körzeti bíróságán vonták felelősségre, ahol mindent tagadott.
    Forrás: https://kuruc.info/r/4/162333/

    • Shared philosophy said

      Hát, mit mondjak, osztja Ludvig filozófiáját a szexről: öregasszony nem vénasszony . D D D D : )

    • Erekció said

      Csak fel tudta izgatni az öreg fickókat….ha mással nem is, de azzal igen, hogy elvette a pénzüket….

    • Vénasszonyszex said

      Kábé ilyen lehetett ez a “romantikus” légyott:
      -Gyere szépfiú, a kedvencedet főztem…marha felsál…
      -Pont illik hozzám, Te kis boszorkány, nekem már marhára fel se áll…
      -Semmi baj, megisszuk ezt a kis borocskát és utána megmutatom neked az öreg tépőzárast
      -Jujj, de jó lesz…

    • Piti Gizi said

      A mi repülős Gizink ezt szex nélkül csinálja. Ő aprópénzért surran be ide-oda. Pedig ezzel a módszerrel nagyobbat kaszálhatna.

    • Szárszói SDG said

      A szárszói SDG napokon esténként Petrőczi is bemutatta az öreg Barátossy Jenőnek és a többi öreg f…nak az öregasszonyos szexet. Jenő bácsi fizetett neki egy felest ő pedig ledobta a neglizséjét és egyszál pántos kombinéban állt a bár közepén. Mikor a melltartóját kapcsolgatta volna kifelé Szabó András közbelépett: “Évike állítsd le magad!” Évike nem nagyon akart engedelmeskedni de némi házastársi vita és Szabó András földbe döngölése után mégiscak félbehagyta a sztriptízt.

      • Relativitáselmélet said

        Hát igen, a 90-hez közelítő Jenő bácsi a 60 felé közelítő Évi nénit valóságos csitrinek látta…

      • HTK Illetékes said

        Emlékszem én is a szárszói sztriptízre. Majd beszartam a röhögéstől. Eszméletlen volt. Milyen dühös volt az öreg hogy a fene ette oda épp akkor Szabó Andrást mikor ő már valahogy összekaparta a maradék tesztoszteront. Ráadásul hiába dobta ki azt a nyolcszáz forintot a két felesre hoppon maradt nem kapott a pénzéért semmit.

      • Szkeptikus said

        Az akkor kábé 59 éves Ludvig mint csitri??? Hát az a “babiloni kapu” már nem az a szakadék volt, amit egy “Trabant-löveg” ütni tudna. Az tuti.

      • Vén iparos said

        Hát a lengyel matróna se ma kezdte az ipart akárcsak Ludvig. A rutin meg az évek csodákra képesek.

      • A csábítás művészete said

        Az öreg banya befűzte a vén kujonokat. Gondolom olcsó Cavintont igért nekik.

      • No free lunch said

        A kujonok meg megerdemeltek 🙂 Rajottek, hogy megis kell a tehenert fizetni, mert a tej nincs ingyen :)))

      • Ágnesasszony said

        Manapság, az emberélet útjának már nem is a felénél hanem úgy a kétharmadánál, sokat töprengek, hogy mihez fogok kezdeni ha magamra maradok és végtelen szabadidőm lesz? A férjem hozzám se nyúl a szeretőm másnak csinált gyereket… Elég sokminden eszembe jutott már, de ennyire kreatív megoldást nehezen tudtam volna kitalálni. Jó pap holtig tanul……..:)

      • Snapperes pina said

        Álmodik a nyomor. Hansági már 50 évesen elnyütt, összeaszott kelet-európai mumia. Pedig van nem kevés más példa is a világon: Jane Fonda, Martha Stewart, Vanessa del Rio vagy éppen a magyar Ungár Anikó. És lefogadom, hogy ezeknél kattog még a pina mint egy AK-47!

    • Visszaeső matróna said

      Olvasom a cikkben hogy a matrónát már nyolcszor ítélték el csalásért. Visszaesőként 20 évet is kaphat. 100 lesz mire kiszabadul.

      • 20 év szex said

        Bent se fogja vesztegetni az idejét. Odabent még lehúzhatja a börtönőröket és a vastagabb rabokat.

  13. Gecinap közeleg said

    Kövér féltékeny az új kedvencekre. Szerinte a Fidesz népszerűségét veszélyezteti egyes kormánypárti politikusok üzletelése, gazdagodása. Orbán Viktor szűk körében is lát kivetnivalót, és egyre nehezebben tartja magában nemtetszését. Kicsit olyan helyzetben van, mint Simicska. OV közvetlen környezetéből kiszorult, elszürkült, befolyása a nullához közelít. Ő is nehezen éli meg, de vajon le meri-e gezizni az egykori havert?
    http://24.hu/kozelet/2016/08/10/kover-laszlo-forrong-unja-habonyt-rogant-az-urizalast/

  14. Kisgömböc mese said

    Vándorkiállításon mutatja be az Orbán család vagyonosodását az Együtt.

    Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök családjának több mint 200 milliárd forintja van, a pénzt pedig strómanok kezelik – többek között Mészáros Lőrinc, Garancsi István és a Tiborcz család. A tárlatot először Pécsett láthatják az érdeklődők.

    „Sem versenyben, sem demokratikus körülmények között Orbán Viktor ilyen gazdaggá nem lehetett volna. Földek, gázkereskedő cég, olyan vagyonelemek, amelyek 10-20 év alatt keletkeztek a semmiből, miközben ő csak politizál, erre neki nem volt joga” – mondta az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor.

    http://hirtv.hu/ahirtvhirei/kiallitas-az-orban-csalad-vagyonosodasarol-1355140

  15. Szíjjártó megint hazudik said

    Kínos magyarázattal állt elő a külügyminiszter azután, hogy a Jobbik és az LMP képviselője is arról a cégcsoportról kérdezte, amelyik megvásárolta a hányatott sorsú pápai húsüzemet. A vevő TANO Commerce Kft. tulajdonosa ugyanis nem más, mint egy a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett offshore hátterű cég, a Primebase Group Limited. Ezt a társaságot pedig nyilvánvalóan jól ismeri a Szijjártó Péter vezette tárca, ugyanis ez a cég hozta létre és üzemeltette a tajvani kereskedőházat a külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. stratégiai partnereként. Szijjártó azonban írásbeli válaszában mindezt letagadta.

    http://mno.hu/belfold/szijjarto-peter-tagadja-a-kapcsolatot-1356002

  16. GYODA said

    Hiába áll a határzár, egyre többen jönnek át rajta a gúnyhatáron várakozó migránsok közül. 4 milliárd forint kidobott pénz.

  17. Zokogó patkány said

    Zokogok a boldogságtól hogy Szilágyi Áron a mi szerény egyetemünket választotta. Már egész tócsa van körülöttem. Javasolni fogom a Szenátusnak hogy adományozzink neki tiszteletbeli docensi címe. Ha a döntőbe is bejut, professzorit. És ha aranyérmet nyer átadom neki a rektori széket.

    • Krokodilkönnyek said

      Szilágyi.. hüpp hüpp … Áronnak… hüpp hüpp professzori címet adományozunk és azonnal kiállítjuk hüpp hüpp hüpp neki hüpp a diplomát. Hüpp hüpp és ha nyar… hüpp… rektorrá ütöm…

    • anonymanalyst said

      Balla fennmaradt az éjszakában és végigdrukkolta Szilágyi asszójAát. Többször fel kellett locsolni mert párszor elájult izgalmában. Az aranyérem könnylavinát indított el benne.

      • balla a lelkészi jellegű patkány said

        Irigykedsz, mi?
        Neked csak aranyered van!

      • anonymanalyst said

        Aranyér vagy aranyérem? A különbség csupán két betű. Igazán elhanyagolható. Nyilván ezért azonosul Balla ilyen mélységesen a híres sportoló diákkal.

      • szkizo dad said

        A tévében azt mondták, hogy Szilágyi a Károli volt hallgatója. Tehát már van neki diplomája. Rosszul tudják?

      • Emő kedvence said

        A négy évvel ezelőtti olimpia után iratkozott be pszichológia szakra, ami 5 éves, de már 4 év múlva megkapta a diplomáját. Vizsga helyett csak mosolygott, a tanár mondta el helyette a tételt, amire aztán mindig 5-st kapott. Egy olimpiai bajnoknak nem kell tanulnia. Emő néni áradozott róla, bele volt zúgva. A hallgatók utálták mert kiemelt protekciós volt.

      • Csalimadár said

        Áronka ott virít életnagyságban a Károli címlapján mint a cég reklámja. Ő palizza be a gagyi egyetemre a hallgatókat: http://www.kre.hu/portal/

    • Tutajos csaj said

      A kajakos Szabó Gabriellával ugyanúgy kivételeznek az ÁJK-n. Mindig az volt a mentsége hogy edzésen volt, ő is zéró tudásra kapta a jegyeket. Csodálom, hogy még a diplomát nem állították ki neki is idő előtt.

    • Károlis hallgató said

      Decsi Tamás ( http://www.kre.hu/portal/index.php/748-karolisok-a-rioi-olimpian.html ) van olyan jó vívó mint az elkényeztetett Áron, de neki peches volt a sorsolása, mindjárt az elején az orosz világbajnokkal került szembe. Áronka a szerencse fia, neki egyetlen komoly ellenféllel se kellett megküzdenie. Se egy orosz, se egy francia, se egy olasz. Így könnyű.

      • Puritán said

        Telegdy Ádám azonnal kisesett, a saját előfutamában is utolsó lett. Minek vitték ki: Hogy megnézze Riót közpénzen?

    • Churchill fan said

      Mindenki tudja, hogy ezek az olimpikonok azért jöttek a Károlira, mert tudták, hogy ez a leggagyibb egyetem, a semmire kapnak diplomát. Pontosabban sportolói mivoltukra. Nem járnak be, nem vizsgáznak, a diplomamunkát más írja meg helyettük. Igaz, hogy ez a többiekről is elmondható, akik egyáltalán nem sportolnak. Az egyetlen különbség, hogy a mezei hallgatók diplomája nem kitüntetéses mint a dédelgetett Áronkáé. De sebaj. Már Churchill is megmondta mi a hosszu élet titka: “No sport”.

  18. Jobbik contra Fidesz said

    Morvai Krisztina Strassburgbanfellépett a fideszes korrupció ellen. Támogatja az OLAF Csalás Elleni Hivatal titkárságának függetlenné válását, mint ahogy minden olyan kezdeményezést, amely a csalás elleni fellépés intézményeinek függetlenségét szolgálja. Mindenki, aki elég felnőtt ahhoz, hogy a cipőfűzőjét képes legyen bekötni, tudja: az európai uniós pénzek az egymással összeépült gazdasági elit és politikai elit jogellenes és erkölcstelen döntései, az átláthatatlan pályázatok eredményeként haverok, baráti körök kezére kerülnek. Az ilyen csalásokkal szemben határozottan kell fellépni, ennek intézménye lenne az OLAF, amely ezidáig nem volt képes minőségi változást elérni az EU-pénzek erkölcsös és jogszerű felhasználásának ellenőrzése terén.

    • Krisztina fan said

      Krisztina! A jobbik magadra hagyott, Vona áruló lett. Mi a Jobbik jobbik része tiszteljük, amit csinálsz és érezzük, hogy Benned nem változott semmi. Ugyanaz az vagy, akit annak idején megismertünk. A célod és nézeteid nem változtak. Klassz vagy. Tényleg…

    • Brexit-hu said

      Na ezért is nem lehetne nálunk népszavazást tartani a kílépésről.A sok tolvaj gazember micsoda pénzektől esne el.

    • Abcúg Fidesz said

      Maga a pályázati rendszer korrupció..az egyiknek lófasz,másoknak kánaán..szabad a versenygazda..:-(

    • Fideszmaffia said

      Ilyen bestiálisan sehol nem lopják az EU-s pénzeket, mint nálunk!

      Elég megnézni a német parasztokat:
      alig van földjük, mégis 2x akkora új traktorokkal
      robognak, mint a magyarok. Vannak hatalmas
      csarnokaik, telephelyük, és nem csak egy, ami
      a helyi maffideszes kiskirályé…

    • Jobbik stratégia said

      Krisztina!..a Vona Gábort le kell taszítani trónjáról,ő a kerékkötője a kormányra-jutásnak!.. ön kell a Jobbik élére!..218-pusztulat lesz,ha nem ön lesz az elnöke a Jobbiknak!..

      • Feminista said

        Igen,Morvai Krisztina és ifj. Hegedűs Kórántné vegyék át a Jobbik vezetését. Ők sokkal okosabbak és tökösebbek mint a férfiak. Amit Vonáék csinálnak az nem ellenzéki politizálás, hanem bögyölőpöcögtetés!

  19. jakab egyedül akar lopni said

    Jakab, a pap kikéri magának, hogy a gondnok aláírásának is szerepelnie kell a pályázatokon.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2016-08-11/amikor-tobb-az-egy
    Jakab EGYEDÜL AKAR LOPNI, AHOGY EDDIG.
    Meg legfeljebb a felesége a dinka.

    • köntös és a 40 rabló said

      Köntös kioktatja Jakabot, dehogy “hazardíroznak” a papok.
      Csupa maszületett bárány.
      Mint orbán testvér, akinek az apja most nyert milliárdokat a 17-es vizes vébés felújításokból.
      http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2016-08-11/amikor-tobb-az-egy
      Aztán kioktatja Miskolczyt is, ha lenne hazardírozás, ő lépne fel először..

    • Jakab a bumburnyák said

      Jakabnak a féleszű papnak a fél esze is elszállt, mióta 80 milliós tornyot építettek a segg feje fölé.
      Azóta a felesége, a dologtalan p…a Dinka, aki biológiai selejtet bocsát ki a hatalmas alfelén és vallásos giccseket a felfelén, Habonyt és Orbánt ISTEN FIÁNAK nevezi.
      Kívánom nekik, hogy rúgba hasba őket Habony, az Isten fia.

  20. journalist said

    Várjuk az őszt!
    http://nyugatifeny.blog.hu/2016/08/11/forro_osz_johet_orbanekra_ha_a_megnyomoritott_retegek_vegre_osszefognak

  21. Rogán a feltaláló said

    Rogán, aki az iskolában nagyon buta volt és a társai folyton kiröhögték, felnőtt korára állítólag megokosodott és a napokban informatikai találmányáról lett híres. Ám ma kiderült, hogy egy belvárosi lakással fizetett azért, hogy az ő neve szerepeljen a szabadalmon, ami biztos nem az ő ostoba tökfejéből pattant ki:
    http://mno.hu/belfold/lakashoz-segitettek-a-hunguard-vezert-1356374
    és
    http://444.hu/2016/08/12/termeszetesen-kapott-lakast-az-v-keruleti-onkormanyzatol-rogan-feltalalotarsa-is

    • Külüszemű said

      Üvegzseb helyett üvegszem. De nem kell félni, ez csak a “jóerkölcsbe ütközik”, nem bűncselekmény.

    • Rogán feltalálótársa said

      “Azt nem tudni, Csíknak mekkora önrésze volt a vásárláskor.”
      Jó kérdés! 0 forint

    • Keresztyén erkölcs said

      Ez a magát kifejezetten keresztéynek nevező banda a lopást napi rutinként űzi. Ezekhez képest a kínai diktatúra erkölcsös, mert ott amelyik lop, azt felkötik. Ha lenne következménye, kötél, golyó, villamosszék stb. akkor nem lenne ez, ami most van

    • Gagyivoks said

      Nyugi! Az emberek 2018-ban szavazással ítélnek! Ismét meg fogják választani a birkák Orsóscigány bandáját! Semmi nem fog változni!

    • Maffiaállam said

      Egy jogállamban Rogán nem a kormányban ülne, hanem a börtönben. Sokszorosan lebukott, de még ha az ország nyilvánossága előtt bevallané, hogy megölta az anyját, akkor sem bukna meg, mert a magyar ügyészeket és bírákat nem a törvények, hanem a politikai utasítások vezérlik. Rogán önmagában bizonyíték arra, hogy diktatúrában élünk. A bizonyítékok nem számítanak, csak a politikai akarat.

  22. Migráncs takaroggy said

    A http://www.valasztas.hu oldalon az NVI mostantól naponta frissíti a névjegyzékkel kapcsolatos statisztikai adatokat: a névjegyzékben szereplők számát, az átjelentkezéssel és a külképviseleteken szavazni szándékozók számát, valamint a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, de a névjegyzékbe felvett – levélben szavazó – választópolgárok számának alakulását is. Az adatokból kiderül az is, hogy a belföldi szavazókörök száma 10 331, és emellett 105 külképviseleten lehet majd szavazni októberben. Levélben 262 347 választópolgár szavazna, az összes választópolgár száma 8 275 747.

    • Tolmács said

      “Akarja-e, hogy az EU az Országgyűlés hozzájárulása nélkül stb.”
      Én úgy fordítom le ezt a bohóckodást, hogy Ön egyet ért a fidesz korrupt, maffiózó politikájával vagy sem? Most mondom és légyszíves, ha így lesz, igazoljatok majd vissza a népszavazás után, hogy az a mocskos pofájú Lázárjani és Kovács kommunikációsok a fidesz és a magyarok győzelmeként fogja kommunikálni a népszavazást. Azt fogják kiemelni, hogy a magyarok a fidesz politikáját támogatják. Közben a többségnek elege van a korrupt fideszből és a többi korrupt pártból is és ezért el sem fog menni szavazni sem a népszavazásra, sem a 2018-as pártválasztásra. Úgyis mindegy.

    • Migráncshiradó said

      Tízezrével menekülnek a nézők a migránsozó híradó elől

      Tömegével kapcsolnak el a tévénézők az olimpiai közvetítések szüneteiben az M4-en sugárzott egyperces hírblokk alatt. A kormány migránsellenes propagandájára jó részük nem kíváncsi, ilyenkor más csatornát választanak.

      http://www.168ora.hu/itthon/egy-percet-sem-birnak-migransozo-hiradobol-148061.html

    • Gagyivoks said

      “Levélben 262 347 választópolgár szavazna.”
      Csak nehogy elé kerüljön egy egyes.

  23. Szabó a pikkelysömörös said

    Azt írja a fűzfapoetessza, hogy remekül “pancsokoltak meg infraszanunáztak” a parajdi vízben.
    Aki utánuk ment a vízbe, rögtön megkapta a fertőzőzést a szemét szabó rohadt testétől.

    Nincs semmi SZÉGYENÉRZET ÉS TISZTESSÉG EZEKBEN?
    NINCS.

    • Petrőczi a pöcegödör said

      A vénqrvát kitiltották minden irodalmi folyóiratból. Ezért a RefLap tévémellékletében közli az okádék verseit. Íme:
      “Madáranya-mintás…
      Madáranya-mintás,
      maszattal puhított
      költőhely-szikla,
      a készülődő kis szulák,
      a kezdetben szürkepihés fiókák,
      itt tanulnak majd madár-regulát.
      Óriási szárnyas-szülőotthon
      e kopár, északi hely,
      minden zugban és hasadékban,
      minden pattanni készülő,
      áthevült tojásban
      Élet zeng,
      Élet énekel.”

    • Petrőczi a pöcegödör said

      Azt írja a vén p…a a RefLap augusztusi 7-i számában, hogy “egy rádióhallgatással dúsított maratoni vasalás közben”.
      VASAL A KI.ASZOTT ÉN HÜLYE?
      Aki ezt elhiszi, még a seggfejű Ludvignál is hülyébb!
      Nézzétek meg a két förtelmet a kutyaszájából kirángatott mocskos rongyaikban!

      • anonymanalyst said

        Az attól függ, hogy melyik rádiót. Mert van olyan, amelyik nem dúsít, hanem inkább ritkít. Mármint az amúgyis ritkuló szürkeállományát. Gondosabban kellene válogatnia, mert a fotó alapján a demenciája az ilyen “dúsítások” nélkül is előrehaladott.

  24. fineszes said

    Hazudik a rétvári a tetű patkány
    http://sztarklikk.hu/kozelet/egy-teljes-kozseg-nevezi-hazugnak-retvarit/284799

    • RH said

      Nanáhogy hazudik. Ő is megfordult a Károlin, főtitkár volt a szülési szabadságát töltő Prekker Judit helyett. Ha addig nem volt gazember, ott azzá lett.

  25. Gagyivoks said

    Az a választópolgár, aki nem szeretné, hogy az októberi népszavazás kampányában a kezdeményező kormány vagy az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok megkeressék, kérheti a választási irodától, hogy ne adja ki nevét és lakcímét – hívta fel a figyelmet Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
    Forrás: https://kuruc.info/r/2/162447/

  26. Aranyosi a vén idióta said

    Köntös legutóbb Ferenc pápát baszta le. Megteheti, a kutya se olvassa a mocskos, betegesen gyűlölködő írásait.
    Köntös mióta leszokott a piáról és impotens (már több mint 15 éve) a gyűlölködésben éli ki magát.
    Most még a reposzt legbutább hozzászólójától, a vén alzheimeres görénytől is kap dícsérő szavakat.
    http://reposzt.hu/comment/7754#comment-7754

  27. székely Attila a fideszes agitprop ügynök said

    A hordóhasú, seggfejű dologtalan idióta papok bámulják a tévén az olimpiát, ahogy istenük, orbántestvér is teszi.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2016-08-13/gyozelem-es-vereseg
    Dolgozni nem kell nekik, hetente egyszer felfújtatnak a szószékre és elmondanak néhány idézetet, meg jól letolják a gyülekezetet, hogy nem olyan erényes, mint ők.
    Ez a székely egy különösen undorító pondró, még értelmiséginek is képzeli magát, hogy le is írja, miket gondolt (?) tévénézés közbe a valag fejivel. A fingásait betűkké és rossz helyesírású szöveggé formálja.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2016-08-13/gyozelem-es-vereseg

  28. journalist said

    Magyarország egyre szarabbul teljesít: orbán és bandája lop, mint a vöcsök, a többi meg döglődik.
    http://gepnarancs.hu/2016/08/magyarorszag-valtozatlanul-szarul-teljesit/#.V68UazouYNI.facebook

  29. Hansági a Soros-bérenc said

    A Hansági nevű luvnyát a Soros ösztönözte:
    http://www.kre.hu/btk/index.php/hansagi-agnes
    Ehhez mit szóltok, kis butáim?

    • Ágnesasszony said

      Persze mert ő is beépített KGB-ügynök, akárcsak Hermann. Őt is az oroszok képezték ki még a komcsi időszak alatt. Az a középfokú nyelvvizsga oroszból az még az orosz szak maradványa, ahonnan kibukott. Hetmann legalább elbírta végezni, de Hansági egy nyelvet sem tud. Az a számkód a német nyelv mellett ennek az álcázása. Hogy ez gyakorlatban mennyit ér, azt hallottuk mindannyian, amikor a német nagykövetet köszönteni sem volt képes. csak összevissza hebegett és makogott.

      • Antiszemét said

        Azonkívül zsidó. Szerintem a MOSZAD ügynöke. Sose értettem mit keres ezen a fajtiszta szinmagyar egyetemen.

      • Takaró Mihály fan said

        Misi bácsi rég megmonta: zsidók meg zsidóbérencek ezek mind.
        A mocskos szabóandrás a főliberális mocsok, ezek meg a qrvái.

      • Thorma Cecilia said

        Misi bácsi nagyon utálta ezt a kattogó hangu rikácsoló bandzsa majmot. Monta is hogy ki kéne innen vágni de az após miat nem lehet. A józan ész sose gyözhetet mer Szabó András nyalta az após hátsoját hogy a bolond feleségéböl profeszort csinájjon. Inkáb Misi bácsit furta ki az irodalomoktatásbol.

      • Zores said

        Hanságinak eszmeileg semmi köze a zsidósághoz legfeljebb vér szerint. Olyan buzgón nyalja Balla seggét, olyan alázattal nevei főméltóságú úrnak a háta mögött is, hogy ebben a született kálvinistákon is tultesz. Már zsoltároskönyvet is beszerzett, hogy alkalmakkor hangosan üvölthesse a zsoltárokat az évzárókon és évnyitókon a Károli vezetőivel.

  30. Orbán az uszító terrorista said

    Félj nyugodtan, csúti mélynövésű meg a többi bűnöző is!
    Jön az ősz, és felkel a nép ellenetek.
    http://kolozsvaros.com/2016/08/13/lassan-felsegarulasnak-minosul-orban-viktort-kritizalni/

    • Iránytűvel a jövőbe said

      Tévedsz. Nagyon stabilan állunk, a nép imád minket.

      Emelkedő Fidesz-támogatottság, stagnáló Jobbik, mélypontról elmozduló MSZP – az Iránytű Intézet augusztusi eredményei Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának eredményeihez képest a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül 25-ről 29%-ra emelkedett, a Jobbik stagnál, 15%-os szinten áll. Az MSZP újabb egy százalékpontot javítva már biztosan elmozdult a sokéves mélypontjáról, azonban a korábbi baloldali összefogás erői csak összeadva érik el a Jobbik támogatottságát. A DK a nyári hónapok során erősített, 2016. évi mélypontját májusban mérték, az LMP viszont az elmúlt évek során tapasztalt átlagához képest gyengébben teljesít; az Együtt és a PM továbbra is alig mérhető.

      • Nincs vesztenivalónk said

        Gőzereővel megy a “birkák” további félrevetetése. Az emberek döntő többségének már bőven elege van a pártokból. A baloldal a liberókkal együtt már tényleg a vergődés állapotában van, a Jobbik – sokunk utolsó reménye – cukiskodásra, hajbókolásra adta a fejét. A Fidesz “természetesen” növeli előnyét, hiszen ennek az országnak csak jót tesz a megszámlálhatatlan köztörvényes politikus, a közpénzek nyakló nélküli lenyúlása, a mutyiország kialakulása, a törvények öncélú átalakítása, a lakosság kisemmizése, az ország végleges dobra verése! Amennyiben már belebetegszünk az elviselhetetlenbe, talán elvisznek egy újjonnan épült stadionba “gyógykezelni”, mert a kórházakra csak a feliratuk fog emlékeztetni! Mit bír, és mire vár még ez az ostoba mulya nép? Csak egyetlen életünk van, és azt is tönkretették a saját érdekeik miatt! Valóban van még mit veszítenünk?

      • Orsóscigány said

        A sok szűklátókörű, a hazug hírközlés által elbutított narancsbirka nem a fityiszre, hanem személyi kultusszal rendelkező Ormány Ármányra szavaz. Még akkor is rá szavaznának, ha minden nap a szájukból lopná ki az ételt.

      • Don't care said

        Ahh…ha kutattak is, csak ágyhoz kötött nyuggereket értek el otthon augusztusban…azonak is 25%-a Jobbik szavazó:-)

  31. Magyar Idők said

    Sánta János, a trafikkirály kiszállt a Magyar Időkből. A kormány faliújságját Liszkay Gábor 49 százalékban visszavásárolta , így Liszkay ismét teljes jogú tulajdonosa lett a deklaráltan kormánypárti napilapnak. Sánta közvetlenül a Magyar Idők tavaly őszi megalapítása után szállt be a cégbe, mivel Orbán Viktor arra kérte, hogy segítse az új kormánysajtó kiépülését. A tulajdonrész eladásáról szóló közlemény a Magyar Időkben jelent meg, a közlés szerint a két tulajdonos most úgy ítélte meg, hogy „a tavaly nyáron megfogalmazott célok teljesültek

    • vécépapír said

      Vajon milyen célok teljesülhettek?
      Nem tudom, látott-e valaki élő embert, aki “korunk szabad népét”, az igénytelen és szemérmetlen propagandaújságot megvásárolta, hacsak nem kíváncsiságból egy-két számot, hogy meggyőződhessen róla: nincs értelme, butulni a pálinka, segget törölni a vécépapír sokkal olcsóbb – utóbbi célra a hatékonyság is nagyobb, előbbiről nem vagyk meggyőződve.

      • szennylap said

        A propaganda erejét a fidesz-kormány túlbecsüli. Az olimpia reklámszüneteiben a napi 1 perces migráncsozás is ezt mutatja. Ezt hitték a szocik is az “elmútnyócévben”, ezért próbálták a kormányzást kommunikációval helyettesíteni.
        Egy bizonyos szintig működik. Utána már nem.

      • Móricka said

        Van erre egy vicc.

        Móricka mondja a nemzeti pedagógus karnak:
        – Tanár bácsi, öt kiscicát szült a macskánk, és mind az öt fideszes!
        -Nagyon jó, Móricka, holnap jön a tanfelügyelő elvtárs a Klebensberg Intézménylenttartó Központtól, mond meg neki is!
        Másnap:
        -Tanfelügyelő bácsi, öt kiscicánk született, és közzülük három fideszes!
        A tanító közbeszól:
        -De Móricka, tegnap azt mondtatd: mind az öt fideszes!
        -Na igen, de tegnap óta kettőnek már kinyílt a szeme….

      • fideszkomcsik said

        sok fideszbolsevik, spicli, besúgó
        tovább titkosítják az ügynökaktákat
        ellenzékben meg tolták a parasztromantikát

      • A két kiscica said

        Sánta az a kiscica, amelyiknek már kinyílt a szeme, liszkay pedig az, amelyiknek nem.

      • Nemzetvédő said

        fidesz idők-korrupt idők,
        nemzetvesztő idők- túléljük????

      • Emigráncs said

        elég kilátástalannak látszik
        hogy túléljük szinte önmagunkat kell túlélnünk- nehéz mutatvány lesz

    • Kulfoldi magyar said

      Nem tudom mi baja van Orbannak a migrancsokkal
      oruljon nekik hogy beneepesitik az orszagot mikor o a bandajaval a felet mar kiirtotta

  32. Köntös Orbán lakája said

    Köntös azon hörög, hogy a média Rihannával foglalkozik, ő meg nem tudja, ki az.
    Ez is mutatja, hogy KÖNTÖS MINDENKINÉL KÜLÖNB.
    EGY IGAZI PÁPAI MÓZES.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2016-08-13/ki-az-rihanna

  33. fineszes said

    Ilyen az igazi fideszes: becstelen, harácsoló, agyatlan.
    http://kolozsvaros.com/2016/08/13/a-szeretet-sava-jol-oldja-az-ellenzeket/

  34. fideszes haramiák said

    Lopnak Orbán meg bandája, Matolcsy, Lázár, Mengyi, Farkas Flóri.
    Polt Péter ügyészsége meg tapsol neki.
    http://gepnarancs.hu/2016/08/a-fideszben-azert-lehet-lopni-mert-viktor-engedi/

  35. the easy conscience of effortless superiority said

    Így rabolják szét sz országot és így hülyítik, akit lehet.
    http://kolozsvaros.com/2016/08/14/egy-lerongyolodott-remenyvesztett-kirabolt-lebutitott-lassan-kiurulo-orszag-lenyomata/

  36. NVI jelenti said

    Hétfőn befejeződik az októberi népszavazásra szóló értesítők postázása. Mind a 8 millió szavazó meg lesz híva.

  37. Permanens jogsértés said

    A kormány és a magyar parlament is folyamatos törvénysértést követ el azzal, hogy egyházakat foszt meg korábban megszerzett jogaiktól és nem állítja vissza 2012 január előtti státusukat.

    A nemzetközi bíróságon megnyert perek után a magyar állam egyelőre csak azt az összeget fizette ki Iványiéknak, ami a 2011-ben felajánlott és visszatartott 1 százalékokból a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek járt, de technikai számukat, ami ismét feljogosítaná őket az adóbevételek gyűjtésére, annak ellenére nem kapták vissza a NAV-tól, hogy megnyerték a pert az adóhatóság ellen. Az oktatási és szociális intézményeik visszatartott működési költségeit is csak 2014 év végéig fizette ki nekik a magyar állam. Most ismét Strasbourghoz fordultak, hogy hozzájussanak a tavalyi támogatásokhoz is.

    • Magyar Sziszifusz said

      Az Orbán kormány az egyházak szigor ellenőrzését tartja elengedhetetlennek és attól tette függővé az egyházak támogatását, kis egyházakról lévén szól, hogy melyiket elfogadja és melyiket nem. Iványi Gábor az egyik kis egyház vezetője bekerült az elutasított egyházak körébe, amibe viszont nem nyugodott bele, hanem bírósághoz fordult, majd elutasítás után az Alkotmánybírósághoz és a pert megnyerte. Igaz, hiába, mert a kormány nem hajtja végre a bíróság döntését, de lehet tovább,enni Strasbourgba.

    • Revans said

      Ha valaki még mindig nem értené, miért zaklatja egyházközösségünket a rendőrség, az a fentiekből megértheti. Nem védeni akarja Iványit, hanem megsemmisíteni. Ami ugyanis a pernyerés után következett be az tipikusan fideszes tempó. Az Orbán kormány nem vett tudomást az Alkotmány bírósági döntésről és azt nem hajtotta végre. Minden maradt a régiben.Az, hogy az emberi gonoszság nem ismer határokat, tudjuk, de vannak határok, amelyeken túllépni egyszerűen elképesztő. Iványiék úgy döntöttek, hogy miután az egyik menekült gyűjtőhelyen a helyi hatóságok még WC-t sem biztosítottak, ezért ők 3 db mobil WC-t leszállítanak, ami meg is történt. Ez után jött az orbáni visszavágás, a mobil WC-ket eltávolította. Csak amikor a felháborodás nagy lett és hangulat a Fidesz irányában nagyon ellenséges, akkor a mobi WC-k felállítását engedélyezték. Ez csak az egyik példája volt annak, hogy a magyar kormány hogyan bánik a menekültekkel, valamint a segíteni igyekvő kis egyházakkal.A kormány a finanszírozás tekintetében már lassan egy éve figyelmen kívül hagyja az alkotmány bírósági döntést, a maga fabrikált és alkotmányként kezelt alaptörvényt is, valamint a kormány által nyilvánosságra hozott menekültek iránti kedvező bánásmódot. Belföld felé viszont azt jelezte, hogy azért nem biztosítanak a menekültek számára kényelmes életet, mert nem kívánatos, hogy az országban maradjanak.

  38. Gyergyói Albert said

    „Én benne látom a pakliban annak a lehetőségét, hogy ez a jelenleg betonbiztosnak érzett Fidesz-kormányzat összeomlik, és miért gondolom ezt? Azért, mert lényegében csak egyetlen kártyája maradt, a migráció, a Fidesz-kormány, Orbán Viktor is, a miniszterelnök lényegében a menekültpolitikába menekült. Az én véleményem szerint nincs érdemi kormányzás, a válságban levő alrendszereket a kormány nem tudta rendbe tenni, és ami Európának egy sorscsapás volt, a migráció, ne értse senki se félre, de szerintem érteni fogják, belpolitikai értelemben a Fidesz számára egy felmentő sereg”. Vona Gábor beszéde Gyergyón.

  39. Rogán a feltaláló said

    A magyar közvélemény napok óta nem kap választ arra, hogy pusztán véletlen időbeli egybeesés-e Rogán Antal kilépése feltalálótársai mellől és az ismeretlen hátterű ciprusi offshore cég belépése vállalkozótársai mellé.A Fidesz-kormány az offshore-hátterű cégnek a már megszokott személyre szabott jogalkotással a teljes pénzügyi szektor auditálása révén újabb horribilis profitot szán. A magyar közműfogyasztók után immár a hazai bankokat igénybe vevő magyar családok nehezen megkeresett forintjait is egy ismeretlen személy offshore-paradicsomban vezetett bankszámlájára utalja. A szálak minden esetben Rogán Antal felé vezetnek.

    • Ősfideszes said

      Szerintem kovácsbéla keze van a dologban…

      • Állítsátok meg Orsós Viktort! said

        És még mindig magasan vezet a fidesz…
        Miért, hogyan lehetséges ez?
        Milyen demokrácia az ahol a gazemberek vígan elvannak bármennyit lopnak-csalnak?
        Milyen törvényeket alkottak az évek alatt ami ezeket lehetővé teszi?

        Emberek tényleg nem akartok rendszerváltást???
        Bár nem tudom kivel…:(((

    • Lámpavas said

      Rendszerváltás nem szavazással fog eljönni! Majd ha a nép megelégeli, felkel a fotelből és halomra lövi a tolvaj fideszbandát, akkor lesz rendszer váltásra alkalmas állapot. Addigra ki fog derülni mily módon és ki viszi el odáig az ország aktív népét…..de míg passzív ez a nép, szar sem lesz:(

    • Cukigabi said

      Mégis ki lenne az ellenzék? A Jobbik? Az egy kamupárt. Ha ellenzék lenne, nem magyarázatot követelne, hanem tenné a dolgát.

      • Színház az egész ország said

        A Jobbik is nagyon jól tudja, hogy ezek semmilyen elfogadható magyarázatot sem fognak adni. Nagy színház ez az ország, ahol a politikusok a színészek és mi pedig a nézők. Az ellenzék is a színház része. Játsszák a fidesz által rájuk osztott szerepeket. Lásd Eörsi. Vona se különb. Ő még koalícióra is fog lépni velük. Már helyezkedik.

    • Óvakodj a (cigány) törpétől said

      Ez egyedül orbán személyi kultusza miatt van. Rettenetesen nagy a hatalma. Az van amit ő akar. Mikor majd nem lesz, fidesz sem lesz.

      • Poltpéteri ügyészség said

        A fideszbanda összes bűnét a gazember poltpéter fedezi. Fejétől bűzlik a hal. Ergo: Orbánt és Poltpétert le kéne fejezni.

      • Jogállam? said

        Nincs törvény.
        Az a törvény amit a fidesz diktál.
        Minek bíróságra menni mikor csak politikailag irányított ítéletek születnek?

        Az ellenzéknek se ereje se szerepe nincs.
        Naívan azt hiszik hogy majd választásokkal hatalomra kerülhetnek.
        Már rég elbaszták.
        A fidesz nem fogja kiadni a hatalmat a kezéből soha.

    • Ősfideszes said

      Sokkal jobb ha fideszesek lopják el a pénzünket, mintha mások tennék. Például a zsidók. Ti ballibbantak, elfelejtettétek mennyit lopott a szadesz? Őket kivánjátok vissza?
      Az én pénzemet csak a fidesz lophatja el!!!

Hozzászólás a(z) Magyar terrorista bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.