Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Business Church (Bizniszegyház bizniszegyeteme)

Posted by karoligaspar - december 5, 2016

Írta: Bizniszmen

2016 őszén új szakirányú posztdiplomás képzések indultak a Károlin. Az, hogy a Károlin bűnügyi szakjogászokat képeznek, nem lep meg senkit. Az ÁJK-n oktató és tanuló jogászok briliánsan teljesítenek bűnelkövetésben és a bűnösök tisztára mosdatásában csakúgy, mint az ártatlanok befeketítésében. Erről szól Kisjogász sorozata a http://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com blogon, amelyet itt is közreadunk.

A jogi bűnözőképzést a Károli most bővíteni kívánja gazdasági bűnözőképzéssel.

Jól jön a gazdaságdiplomáciai szakember és a versenyfelügyeleti jogi szaktanácsadói képzettség ott, ahol – Orbán után szabadon – már a “mi nyerjük a legtöbbet” a kitűzött cél. A Károli ezekből a szakirányú képzésekből egy gazdasági kart kíván kifejleszteni magának. Az intézménybe amúgy is ömlik a közpénz. A református diákok az állam által helyreállított Károlyi-Csekonics palotában, Lotz freskók alatt kapják meg amúgy semmit sem érő diplomáikat. A fröccsöntött szandálos bárdolatlan vidéki gyerekek egy dolgot megtanulnak a Károlin: a becstelenséget, hiszen tanáraik, Balla Péter rektor, Szabó András volt dékán és rektorhelyettes mocskos példáiból mi mást is tanulnának?

A gazdasági képzésre azért van szükség, hogy tökéletesítsék a református egyházban amúgy régóta működő korrupt gyakorlatot. Hadházy Ákos LMP-s képviselő már idén májusban feltárta, hogyan fejik tiszántúli református közösségek az uniós támogatásokat. A Nagyerdei Református Közösség pl. 30 milliót vett fel párkeresési tanácsadási tréningekre, a hajdúböszörményi közösség 45 milliót rabolt le szabadidős programok, tematikus klubok szervezésére. Hadházy beszámolt milliós kiszervezett bibliaórákról és református szociális szervezetekbe betolt EU-s pénzekről is.

A gazdasági képzést a 3-as metró megállóiban öles plakátok hirdetik. Egy vízfejű, savószínű, bagolyszemüveges nyomi figura, feje fölött glória vagy egy doktorkalap kontúrjai, testesíti meg a fiatalok álmait – legalábbis a Károli vezetői szerint. Ha testi és lelki gnóm akarsz lenni, ne habozz, jelentkezz már most a Károli Református Egyetemre! Pár év alatt te is ilyenné válhatsz!

károlis output

károlis output

(Az inputot nézd meg a 3-as metró megállóinak plakátjain!)

 

 

 

23 hozzászólás to “Business Church (Bizniszegyház bizniszegyeteme)”

  1. Károli a bűnözők képzőhelye said

    Mocskos, tudatlan öreg gazemberek képeznek fiatalokat, ez a károli.

  2. gyopár a megélhetési giccs-prófétanő said

    Dinka, a szószátyár vidéki trampli a kultúrát védelmezi.
    Ajaj!
    http://reposzt.hu/blog/jakab-koves-gyoparka/2016-12-05/mesteri-kontraszelekcio

  3. bogárdi a bárdolatlanul viccelődő fidesznyik said

    Bogárdi Szabó hozzászól Köntös Marxot gyalázó firkálmányához a maga pökhendi módján.
    Közben jól leteremti az indexet is.
    http://reposzt.hu/comment/8044#comment-8044

  4. Semjén plágium iskola said

    Semjén AZT VÁRJA, HOGY BAYER áll a halálos ágya mellett.
    Legyen így! Minél előbb!!!
    http://444.hu/2016/12/05/semjen-felkeszult-a-legrosszabbra-is-meg-azt-is-tudni-veli-ki-lesz-ott-mellette-amikor-meghal

  5. Para No Ia said

    Fotó bizonyítja, hogy Orbán golyóálló mellényt visel a parlamentben: http://24.hu/belfold/2016/12/05/orban-golyoallo-mellenyben-jar-a-parlamentbe/
    Két eset lehet: vagy valós terrorveszély van a parlamentben, vagy Orbánnak üldözési mániája is van a sok egyéb pszichés betegsége mellett.

    • Sem Sem said

      Nem hiszem hogy egy ilyen jelentéktelen ország jelentéktelen parlamentjében terror veszély lenne. Különben is ezt Pintér Sándor belügyminiszter írásban cáfolta. De azt sem hiszem, hogy a miniszterelnökünk paranoiás lenne. Mint a cigány kisebbség tagja indokoltan érzi fenyegetve magát.

      • MNA said

        Ugyan kitől fél a parlamentben mint cigány? A jobbikosoknak álcázott gárdistáktól? Vagy a Magyar Nemzeti Arcvonal mesterlövészeitől?

  6. Keresztyéni felháborodás said

    Egy újabb orbáni ígérettel kevesebb: nem lesz munkaszüneti nap nagypéntek
    A Fidesz meg se tárgyalta saját javaslatát

  7. németh az Auschwitzon viccelődő celli pap said

    A celli balfasz már megint hülyeséget beszél.
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2016-12-06/az-en-betlehemem

  8. balog a legnagyobb barom said

    Balog meg a károlis cemende Czunyiné mélységbe lökte a magyar közoktatást
    http://444.hu/2016/12/06/ilyen-nagyot-meg-sosem-zuhant-a-magyar-oktatas

  9. Schmidt a kancsal szibilla said

    A kancsal qrva folyóiratot vett abból a több milliárdból, amit a zsidó férje hagyott rá.
    http://444.hu/2016/12/05/schmidt-mariae-a-figyelo-felelmetes-harmas-jelszoval-alakitja-at-a-lapot

  10. Soós a bugris pap said

    Soós a téli gumiról locsog.
    Egy másfajta gumi kellett volna, hogy az ilyen biológiai selejtek meg se szülessenek.
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2016-12-07/1-indok

  11. journalist said

    A Jobbik felzárkózik a Fideszhez.
    http://index.hu/belfold/2016/12/08/orban_viktor_vona_gabor_fidesz_jobbik_nepszavazas_letelepedesi_kotveny/

  12. balog és czunyiné a két sátán said

    Arohadt károlis qrva Czunyiné és a vicclapba illő bárgyú Balog ide züllesztette a közoktatást.
    http://index.hu/tudomany/2016/12/07/pisa_felmeres_eredmenyek_elemzes_tanulsagok/

  13. Petrőczi a pöcegödör said

    Ludvig a dögletesen bűzlő károlis vén pi..a megint megörvendeztetett bennünket okádék pónemjlvel

  14. reposztos fideszes gazemberek said

    Öt éve folytatja mocskos, kútmérgező fideszes propagandáját a reposzt.
    Ömlik a szenny, hull a lóvé meg a kitüntetés köntösre és bűntársaira.
    http://reposzt.hu/blog/reposzt/2016-12-08/ot-eves-reposzt

  15. Buli Mia said

    Még egy kép az alzheimeres károlis vén picháról, Ludvigról bulimiás olvasóink kérésére:

    • Ludvig a valag said

      Ez a fehérmájú, tripperes szörnyeteg húzkodta a fiúk sliccén a cipzárat mocskos, becstelen fiatalságában.
      Most már csak okádék verseket fosik a löttyedt valagából.

      • A RefLap már kitette Petrőczi szűrét, helyette Jakab-Köves Gyopár hülyeségeit közli. Ő pont olyan tehetségtelen, személyiségzavaros grafomán, mint a Ludvig, csak fiatalabb.
        Bevetette Ludvig régi csodafegyverét?

      • Differenza said

        Nemcsak az a különbség kettejük közt, hogy a Gyopár fiatalabb, hanem az is, hogy Gyopár csak tehetségtelen, de nem bolond.

    • Pszichiáter said

      Szörnyű.
      Kataton tekintet.

  16. Habony-Művek said

    A bűnöző Simonkát troll-hadsereg védi a facebookon – szervezetten.

    • fideszes birkák said

      Gondoltam hogy minden pártnak vannak beépített emberei fórumokra, de hogy annyira hülyék hogy körlevélben kell megfogalmazni nekik mit írjanak ezt már nem! :)))
      Viszont tuti hogy fizetni nem kell, aki ennyire hülye az ingyen is vállalja ebben biztos vagyok!

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: