Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Fidesz and the Hungarian Calvinist Church (A Fidesz és a Magyar Református Egyház)

Posted by karoligaspar - január 30, 2017

balog-a-focifanjamborkeresztyenekbogardi-felcsuton

Írta: Egy becsületes református

Max Webertől tudjuk, hogy különbség van a legalitás (jogszerűség) és a legitimitás (jogszerűként való elfogadás) között. A jelenlegi fideszes kormányzat legális, hiszen jogszerű választások következtében jutott hatalomra. Legitimnek azonban nem nevezhető, hiszen a választást nem a közjó érdekében, hanem saját gyarapodására, családtagjainak, üzletfeleinek gyarapodására használja fel. Amit a fideszes kormányzat ma az országgal művel, az a legalitás leple alatt folytatott visszaélések sorozata, súlyos abúzus. Ez egyre több embernek szúr szemet, annál is inkább, mert most már féktelenül és cinikusan zajlik a rablás, Orbán felcsúti strómanja, a beszélni alig tudó Mészáros Lőrinc például többet nyert tavaly közbeszerzésen, mint amennyit az egész magyar felsőoktatásra fordított a kormányzat.

A jelenlegi kormányzat is érzi a bizalom csökkenését, és tesz is ellene. Nem hiteles, becsületes magatartással, a közjóért végzett áldozatos munkával, nem! Drága és bugyuta propagandával, valamint aljas manipulációval. A manipuláció célja az, hogy kialakítsa széles tömegekben az ő hatalmukba vetett hitet, és felépítse a gyűlölet falát a hatalom számára megnyerhető és megnyerhetetlen csoportok között.

Ennek a politikai manipulációnak egyik eszköze a vallás. A fideszes kormányzat a vallási érzületet a saját legitimációjához használja fel úgy, hogy időtlennek és megkérdőjelezhetetlennek akarja feltüntetni a saját politikai hatalmát.  A fideszes kormányzat a reformáció félévezredes évfordulóját jó alkalomnak látja arra, hogy megszerezze a legitimációt. Megalapították a reformációs emlékbizottságot, vezetője Orbán, tagjai között van Kövér és Balog. Rengeteg pénzt nyomtak oda a szervilis lihegésben alulmúlhatatlan MRE-nak. Templomokat, gyülekezeti házakat újítottak fel. Kaptak rengeteg pénzt a református iskolák is. A Károli Gáspár Református Egyetem már 2015-ben megkapta a Károlyi-Csekonics palotát, Budapest egyik legszebb neobarokk épületét, 2016 december 22-én pedig még 13 milliárd forintot a felújítására.

A református egyház elöljáróit sem erős intellektus, sem jó ízlés, sem erkölcs nem fékezi “hálájuk” kifejezésében. Emlékszünk Bogárdi főpásztorra, amikor palástban áldotta meg a felcsúti stadiont.  A Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, Köntös László a reposzt.hu nevű  egyetlen alkalmat sem mulaszt el a jelenlegi kormány primitív körülhízelgésére.

De alkalmas-e a Magyarországi Református Egyház arra, hogy legitimáljon bárkit is? Magyarul: mennyire hiteles a MRE? A válasz: NEM! A bizonyítást három szempontból közelíthetjük meg: múlt, jelen, jövő.

Kezdjük a MÚLTtal. A pártállami múlt most is ott sötétlik az egyház mögött. A volt főpásztor, Bölcskei Gusztáv, akit főnöke és mentora, Kocsis Elemér szervezett be, bátran jelentgetett paptársairól és a hívekről. Ugyanezt tette Köntös László, akit megbízható spicliként küldtek ki az amerikai magyarok közé. Szolgálta, mint ahogy most is szolgál, na nem a Mindenhatót, hanem a mindenkori, mocskosnál mocskosabb rendszereket. Meg is kapta Orbántól a lovagkeresztet, ugyanazt, amit a mindenre képes, mocskos szájú Bayer Zsolt. Köntös László ma a MRE Bayer Zsoltja.

Voltak persze próbálkozások a MRE megtisztítására, emlékezzünk pl. Kósa akadémikus 1000 szó magunkról című írására. Mi lett az eredmény? Semmi! A volt besúgók, III/III-asok, élükön Bölcskeivel, megvédték magukat és a MRE  mocskos közös irháját. A magyar evangélikusok ezzel szemben vállalták a spiclimúlttal való szembenézés nehéz terhét, publikálták Káldy Zoltán püspök és mások ügynökaktáit. Fabiny Tamás püspök, akinek Káldy “Doktorvater”-ként személyes mentora is volt, megrendítő szavakkal vallott erről. Bogárdi Szabó a reformatus.hu-n alpári módon gúnyolódott azon, hogy “Fabiny a népszabihoz futkosott vallani”. A reformátusoknak, mint tudjuk, nincs okuk az önvizsgálatra: a MRE a maszületett bárányok és hitvalló szentemberek gyülekezete.

Folytassuk a JELENnel. A MRE lelkészi elnöke, Bogárdi Szabó István azt állítja: “elsőrendű feladatunk az isteni igazság melletti tanúskodás”. Amit tesznek, ennek az ellentéte: a Fidesz-kormány nagyon is világi uralmának szervilis kiszolgálása.

De “örök igazságról” beszélők hiába hiszik, hogy mindenkit képesek becsapni, a jelenlegi  politikai hatalommal való becstelen viszonyuk az égre kiált. A Fidesz-kormány politikai manipulációt a Lutheránus Világszövetség alelnöke, Fabiny Tamás evangélikus püspök 2016. november 4-én Magdeburgban elmondott beszédében “politikai kereszténységnek” nevezte. Az Élet és Irodalomnak adott interjújában (“Nagy veszély a vallás nacionalizálása” ÉS 2017. január 27.) rámutat arra, hogy a kormány kivette a félévezredes reformációs évforduló megszervezését az egyházak kezéből: “sok kezdeményezésnek az élére álltak. A bizottság elnöke a miniszterelnök, az ügyvezető elnök Balog Zoltán…. A kormány vagy 4000 különböző programot támogat, ezek jó részét maga kezdeményezi.” 2017. január 6-án a MÜPÁ-ban rendezték meg a reformáció emlékévének nyitó rendezvényét. Ezen láttuk Orbán miniszterelnököt – némileg indiszponáltan -, a fő beszédet pedig Kövér László parlamenti elnök mondta. Kitűnő beszéd volt egyébként, akárki is írta. Különösen hangzott persze Kövér főméltóság szájából a gondolkodás szabadsága meg az emberek egyenlősége, de a fideszes manipuláció a legszentebb szavak blaszfémikus használatától sem riad vissza.

A reformáció emlékévének megünneplése Magyarországon egyértelműen a reformátusok kezébe csúszott át, ezt mutatja a két református főméltóság feltűnő szereplése. Pedig a téziseket, ugye, Luther írta? Az emlékévben a magyar lutheránusoknak mégsem osztottak lapot. Az evangélikusok még az oktatásban is felhasználható Luther-rajzfilmre sem kaptak támogatást. Fabiny püspök nem csügged: “majd összekalapozzuk máshonnan, elsősorban külföldi egyházi partnereinktől”. A református egyházhoz pedig csak úgy ömlik a pénz. A szombathelyi templomnak majd százmillióért építettek új tornyot. A lelkész meg is szolgálja. Jakab Bálint és felesége a reposzt-hun szolgálják híven, no nem az Úrjézust, hanem Orbán Viktort. A Károli Református Egyetemnek pedig a már tavaly nekik juttatott Károlyi-Csekonics palota felújítására csúsztatott oda 13 milliárd (13 ezer millió!!!) forintot a fideszes kormány.

Győri László, az ÉS-interjú kérdezője arra utal, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház mintha ellenzéki szerepben lenne. Fabiny püspök ezt elfogadja: “sokszor valóban ez a kép alakulhat ki rólunk a mai társadalmi, közéleti, politikai kérdésekben is”.  Példaként a menekültkérdést említi. Csakugyan, Iványi Gáborék mellett csak a magyar evangélikusok nyújtottak valódi segítséget a nehéz helyzetben levőknek. Bogárdi Szabó a maga pökhendi stílusában akkor is a fideszes kormány menekültüldöző politikáját támogatta, amikor kijelentette: “az államra nem érvényes a befogadás krisztusi parancsa”. Meg is kapták a jutalmat érte, nem a Mindenhatótól, hanem a helyére állított Orbántól milliók, milliárdok formájában.

Az evangélikusok pedig nem kaptak pénzt, mert nem Orbánt állították az oltárra. Fabiny püspök ennek az okát is látja az egyházaknak rendszerváltás utáni eltérő szereplésében: “volt, amelyik túlságosan mohónak mutatkozott az ingatlanok visszaszerzésében, volt, amelyik politikai szerepvállalását vitte túlzásba”. A MRE-re mind a kettő érvényes.

Fabiny püspök azt is világosan látja, hogy éppen igazi keresztényi viselkedésük az oka annak, hogy a fideszes kormány háttérbe szorította őket. Fabiny püspöknek a “politikai kereszténységről” megfogalmazott bíráló szavai miatt elzárták az állami pénzcsapokat, amelyekből oly bőségesen ömlik a pénz a szervilis és korrupt MRE sötét csatornáiba. Fabiny püspök tudja: “végső soron csakis az Istennek tartozunk számadással”. A reformáció igazi öröksége, a tiszta lutheri gondolat náluk van, nem azoknál, akik csahos szájjal éltetik és dicsőítik a pénzosztó percemberkéket.

A MRE zsinatának vezetősége az Orbán-kormány eszelős dicsőítésében elfeledkezett Pál apostol szavairól, sőt magáról az Istenről is. Pedig: “Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. (Róm. 9,16)

És mi lesz a MRE JÖVŐje? Lesz-e egyáltalán jövője?  Ha elmarad – mint már annyiszor – az erkölcsi megtisztulás, a MRE sírba száll a velejéig aljas és korrupt Orbán-uralommal, melyet olyan aljasul és korrupt módon szolgált ki.

 

98 hozzászólás to “Fidesz and the Hungarian Calvinist Church (A Fidesz és a Magyar Református Egyház)”

  1. keresztény júdások said

    Keresztényüldözési államtitkárság – ne röhögtessetek má!
    http://444.hu/2017/01/27/penteken-reggel-815-kor-boldogga-tettem-egy-himnemu-kormanyzati-sajtost-a-papi-szeminarium-felhomalyos-elotereben

  2. Kövi Dinka said

    Dinka, a szombathelyi pap giccsőr felesége most nemlétező műveltségét mutogatja
    http://reposzt.hu/blog/jakab-koves-gyoparka/2017-01-30/fuggerek-asszonyai

  3. balog a legnagyobb barom said

    Balog az EMMI pénzét adja a Matolcsy-féle vurstliba
    https://atlatszo.hu/2017/01/27/az-emmi-5-milliard-forintot-fizetett-a-pallas-athene-egyetem-ppp-szerzodesenek-megszunteteseert/

  4. Orbán az uszító terrorista said

    Orbán a gazember
    http://www.atv.hu/belfold/20170130-megszolalt-orban-a-budapesti-olimpia-ellen-inditott-kampannyal-kapcsolatban

  5. orbán farkaspofája said

    Orbán farkaspofával vigyorog, nyakán egy designer sál a kínai piacról.
    http://444.hu/2017/01/30/lattal-mar-ilyen-farkasmosollyal-vicsorgo-orban-viktort?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=lattal-mar-ilyen-farkasmosollyal-vicsorgo-orban-viktort

  6. orbán az undorító görény said

    Megint egy kép a maffiavezérről:

    • Óvakodj a törpétől said

      Maffiavezér? Ugyan! Egy kis cigány törpe a szőke óriuás mellett.

    • Kézfogó said

      Egymásra találtak:

      https://a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fs24.postimg.org%2Fueqs3ld2d%2FOrban_Botka.jpg&key=34FwD-Uh0MAUQ49L4L9MqQ&w=320&h=166

    • Billió said

      Ha csak fideszes város kap, az a baj. Ha ellenzéki akkor meg az. Neked semmi se jó.

    • Összefogások said

      Ezt most én se igen értem. Ha nem ad akkor biztos ellopja, ha ad akkor meg na ezek összefogtak.

      Ózdon pályázaton nyert pénzből újul meg a zöldség piac és a vásárcsarnok is. Szintén pályázati pénzből újítottak fel egy iskola sporttermét. Tervben van a városi strand felújítása is, gondolom az is majd valami állami pályázati támogatásból megy majd. Hogy janiczak nagy büszkeségét az elkészülő Ózdi börtönt ne is mondjam. Most akkor Ózd is összefogott orbánnal? Ráadásul ezek meg is valósulnak mert már folyamatban vannak. Míg a szegedi 19 dolog az csak ígéret jelenleg. Janiczák is összefogott Orsóssal?

    • Protokoll said

      Pár hülye megmagyarázza hogy mit látunk a képeken hogy milyen jó ízűen mosolyognak ezek ketten? Vajon mit kéne nekik csinálniuk, orbán ki szál az autóból és lebasz kettőt botkának vagy fordítva?

    • Kézfogó said

      Nem hülyék. Jól látják. A sajtótájékoztatón már azt mondta, hogy Botka egy komoly ember, vele akár még választás elötti TV vita is lehet. A fidesz és mszp közös ellensége a jobbik, és ezért bármire képesek együtt.

      • jobbszem said

        Lattal mar jobbikos varost penzt kapni orbantol? Na, akkor mirol beszelsz? Botka nagy zsivany hidd el, nem hazudtolja meg a fajtajat. Annyit lopott meg csalt mar, hogy egy 5 szamjegyu bortonbuntetes is keves lenne neki. Dehat aki nem latja a zsidesz es mszp osszeborulasat(elvileg elszamoltatasnak kellett volna tortennie ahogy azt orsos hazaarulo elhitette a fideszbirkakkal), annak nagyon gyorsan szemeszetre kell mennie es agyat csereltetnie valahol, mert abbol sem sok van neki!

  7. Polpot Péter ügyészsége said

    rábaszott a korrupt ügyészség!
    provokálták Hiszékeny Dezsőt,
    most felmentették másodfokon!
    http://sztarklikk.hu/kozelet/orban-ugyesze-pofara-esett-az-mszp-azt-keri-hogy-ha-felall-huzzon-is-a-francba/318583

  8. Orbán Sára stricije said

    Orfbán Sára kanja, Szokira Tamás benne van Navracsics Tibor brüsszeli stábjában.
    http://www.thepost.hu/reszletek.php?id=4474&fb_action_ids=680450828801071&fb_action_types=og.comments

  9. Flóri de Wolf said

    Imádom a fővajdát, mert számolatlanul nyomja a fajtámnak a pízecskét.

    • Cigókarrier said

      orbán a kommunisták által felemelt és a pozitív diszkriminációnak és a besúgói tevékenységének köszönhetően pozícióba juttatott kisebbségi

  10. szoros nyakravaló said

    orbánnak lehetett volna picit szorosabb az a sál a nyakán, meg valami beleakadhatott volna de sajna ez sem jött össze… szerinted miért őriztetik magukat TÖKetlenékkel ezek a mocskos bűnözők?? mert tudják h lopnak, csalnak de ott van a magánhadsereg megvédi őket… szégyen ami itt megy, de az a legszégyenebb h mindezt a nép annyiban hagyja!!!!

    • koton töltelék said

      kijaz a kis geci, aki zsebrebaszott kézzel mélyen behajol a Lázár nevű kampós gecinek?

    • Nem értem said

      Nem értem, hogy a lópokrócot minek kötötte a nyakába orbán? Fűtött kocsiból szállt ki és két lépés megtétele után fűtött helységbe ment be. Így pont úgy néz ki, mint akit épp most vágtak le a kötélről és utána megszökött !

    • Kézfogó said

      Az ugye megvan, hogy Orbán KISZ-vezető volt és a Fidesz legnagyobb fejesei mind kommunisták voltak?Na, most rakd össze azt, hogy az MSZP melyik pártnak is az utóda.

      • maffiapártok said

        Készül a fidesz-maszop (exKISZesek) nagykoalíciója 2018 utánra. A maffiapártok most egyezkednek. Nem lepődtem meg.

      • win-win said

        Szeged hivatalosan kap pénzt amit Botka nevéhez fog kötni a helyi szavazópolgár.Orbán meg vérszövetséget kötött Botkával aki cserébe nem megy neki.Orbánnak win-win, hiszen vagy Botka nyal be neki vagy a szavazókat is megvette Botkával együtt.

      • szolnoki pártszervezet said

        Botka őskommunista családból származi. Orbán is. Elvannak ezek…

        Botka édesanyja, Lukács Julianna Mária (1949) kémia-fizika szakos tanár, 1985 és 2002 között a szolnoki Varga Katalin Gimnázium igazgatója; 1995-tõl Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének képviselője, 2002 és 2006 között Szolnok város polgármestere és 2002-2010 között az MSZP országgyűlési képviselője volt.

      • journalist said

        Nincs ezzel semmi baj!
        Botka és az anyja egy időben mindketten polgármesterek voltak.
        Bár sok ilyen becsületes és okos polgármester lenne ebben az országban!

  11. németh az Auschwitzon viccelődő celli pap said

    Már megint hablatyolt az antiszemita celli pap
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2017-01-31/tokeletes-tarsasjatek

  12. szijjártó a futóbolond said

    Szijjártó primitiv angolsággal szidja a civileket és Sorost a Putyin agitprop tévéjében: Russia today Sophie Sevardnadze mikrofonja előtt.
    http://444.hu/2017/01/30/szijjarto-putyin-propagandatevejeben-sorosozta-a-magyar-civilszervezeteket

  13. szabó a gyilkos fasiszta said

    Dinnyés lemezt készített Huszár Gál dalaiból.
    http://www.tirek.hu/hir/mutat/40344/
    Ő az, ti. Huszár Gál, akit a mocskos Szabó András nem győz gyalázni.

    • Petrőczi a pöcegödör said

      Hubert Gabriella, az Evangélikus Könyvtár igazgatója adta ki Huszár Gál énekeskönyvének hasonmás kiadását.
      Őt meg a Petrőczi szokta mocskolni.

  14. Szabó a vérfertőző said

    Oroszlánrész Szabó András, a gyilkos idióta “életművéből”
    http://www.tirek.hu/hir/mutat/40344/

  15. Hegedűs Zsuzsa, Orbán audis qrvája said

    Nem látni a nagypofájú vén qrvát, Orbán tanácsadóját!
    Szóljon, ha valakinek hiányzik.
    http://gepnarancs.hu/2017/01/hova-tunt-zsuzsa-asszony/

  16. Tiborcz lop, mint a vöcsök said

    BIZONYÍTÉK Tiborcz ellen.
    Nem mintha orbán ügyészsége, a polpot nem szarná le-
    http://444.hu/2017/01/31/hangfelvetel-bizonyitja-hogy-a-tiborcz-ceg-mar-akkor-targyalt-egy-projektrol-amikor-meg-ki-sem-irtak-ra-a-palyazatot

    • Előrelátó vő said

      Előbb megnyerte a szekszárdi pályázatot, minthogy kiírták volna.

      • Lebukás said

        “A hangfelvétel főszereplői azt mondták a Direkt36-nak, hogy nem emlékeznek az évekkel ezelőtti frakcióülésre, és arra sem, hogy az önkormányzat milyen ajánlatot kapott.”

        A főnökhöz hasonlóan nem értik a kérdést. Mert Orbán ezt nyögte be Hadházy kérdésére a parlamentben. Van-e korrupció Magyarországon? “Nem értem a kérdést.” Mégcsak nem is kínlódva “szellemes válasszal”, és nem is a szokásos arrogáns lekezelés. A rajtakapott tolvaj purdé lefagyása! Amikor a sivatagi showban a majom nem eresztette a magokat, de ökölbe szorított mancsát nem tudta kihúzni a résből..

        Nem emlékeznek.. NEM KELL EMLÉKEZNI! OTT A HANGFELVÉTEL! :-DD Még elismerni sem szükséges, tagadni meg felesleges.

      • Saját lábon álló said

        Magyarországon tömeges méretűvé fejlődött a “nepotista-kórság” nevű járvány !! A háttérből azonban mindíg a merkantilista lobbi irányít, és ezek a lószarrugdosó szarjankók, mint tiborcz is, csak jól megfizetett (állami megrendelésekkel kitömött) pribékek, akik az asztalról lehullott koncon élősködnek, mint a főúri vérebek a nagy lakomákon !!

  17. Orbán a primitív kártékony állat said

    Orbán a mocskos gazember
    https://kolozsvaros.com/2017/01/31/orban-soha-a-budos-eletben-nem-fog-itt-viragzo-orszagot-letrehozni/

  18. Orbán Ráhel, Orbán Sára said

    Orbán Ráhel, Orbán Sára meg a kanjaik SZÉTLOPJÁK MAGYARORSZÁGOT!
    Hol van Orbán Rebeka, hogy a maradékot is összesöpörje?

  19. gyűjtsünk adományt orbánnak! said

    Orbánnak még egy milkója sincs, az is a cselédkülsejű Anikóval közösen
    http://444.hu/2017/01/31/teljesen-legatyasodott-a-miniszterelnok-ur-a-vagyonbevallasa-alapjan

  20. jó atom a Roszatom said

    Jön a Putyin, lepacsizzák, dől a lóvé a Paks II-ből orbánnak meg a bandájának

  21. Mészáros, Orbán strómanja said

    Mészáros, orbán agyhalott strómanja most a Vigadót fosztogatja
    https://blog.atlatszo.hu/2017/01/36-milliard-forintot-kolt-az-uri-u-21-re-az-mnb-egyik-alapitvanya/

  22. becstelen refis vezetők said

    Egy református iskolában közömbösségre nevelik a gyerekeket.
    Oélyan becstelen, hidegvérű bűnözők lesznek belőlük, mint a refis főméltóságok, orbán és kövér.
    http://mindenegybenblogs.hu/nincs-irgalom-41444

  23. református bloggerképzés a károlis kuplerájban said

    az ország leggagyibb ún egyetemén bloggerképzés indul!!!!
    http://www.kre.hu/btk/index.php/kommunikacio-es-mediatudomany-ma
    Vegyünk fel néhányat szakmai gyakorlatra????

    • Kirúgottak klubja said

      A gyakorlat már rég beelőzte az elméletet. Már vagy 8 évvel ezelőtt megindult a bloggerképzés azzal, hogy kirúgtak dolgozókat és oktatókat. A kirúgottak azóta is blogolnak a mocsok Károli ellen. Amit most indítanak, az max trollképzés lehet. No Para-féléket fognak kiképezni, hogy trollkodjanak az általuk spontán beindított fórumokon. 🙂

  24. Amore grande said

    A metró ezzel van kiplakátolva: Atom Para – Putyin haza! És egy intim csók:

  25. zsófi hóhérleányka said

    Érdemes végigolvasni.
    Orbán nem marad örökké, csúfos bukás lesz a vége.
    A birkák meg mennek a vágóhídra!
    http://balmix.hu/hu/magyar-elemzesek/6190-tgm-aggodalmaink?screen_width=1280

  26. zelóta said

    Orbán egy aljas adócsaló, akik meg hisznek a vagyonbeallásának, sültbolondok.
    http://24.hu/belfold/2017/02/01/orbant-hazugsaggal-vadoljak-valos-vagyonat-firtatjak/

  27. Ágnesasszony said

    A Kulcsárszabó meny súlyos lelki beteg. Ennek oka, hogy az egyik kollégájának, a kis Géher Istvánnak tegnap gyönyörű fiúgyermeke született. A baba tökéletes, 3 kg 80 deka, 56 centi. Hansági a kis Géhert szerencsétlen lúzernek és nagyon rossz pasinak tartotta. Ezek után nyilván elgondolkodott, ki is a lúzer, és összeomlott.

  28. Judge said

    A Budapest Környéki Bíróság szabadlábra helyezte, a Fővárosi Törvényszék 13 év fegyházbüntetésre ítélte a gané szigetszentmiklósi gyerekkínzókat. Itt kellene megállni, és nyomni egy kurva nagy reset-et a magyar jogrendszerre! Ez nem ítélkezés, ez vicc. De annak nagyon rossz.

  29. Vegyünk példát a bátor románokról! said

    A bukaresti bejelentetlen, interneten szerveződött demonstráció résztvevői “A tolvajoknak a börtönben, nem a kormányban a helyük” feliratú táblákat emeltek a magasba. A románok nem tűrik a politikusi korrupciót. Százezrek tüntetnek a tolvaj kormánytagok ellen. És nálunk mi van? Kurva nagy csend és egyetértés a “nemzeti oldal” lopásával. Legalább a “mieink lopnak”. Akinek ez nem tetszik, az hazaáruló.

  30. Jakab az erdélyi bumburnyák said

    Jakab, az erdélyi patkány, aki itt lopja a pénzünket és 4 biológiai selejtet rakott a nyakunkrs, farkasként üvölt orbán és balog szolgálatában
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2017-02-02/amikor-vallas-biztonsagot-ad

  31. czunyiné a károli átkozott qrvája said

    Kerestük Czunyiné Bertalan Judit legújabb vagyonnyilatkozatát.
    NINCS SEHOL!!!!
    De az kiderül, mennyit tud lopni a károlin szocializálódott rohadt qrva.
    34 milliár forintot!!!
    http://www.origo.hu/gazdasag/20161121-mara-fontossa-valt-az-iskolak-digitalis-fejlesztese.html

  32. Mészáros disznói said

    Ez se egy kispályás rabló, Matyi Mutyi minimum 3 milliárdot szakított!
    Mészároshoz, az értelmi fogyatékos gázoshoz képest persze nudli!
    https://atlatszo.hu/2017/02/01/matyi-dezso-atveresrol-beszel/

  33. fideszes haramiák said

    Lop az alkoholista NAV-os
    http://444.hu/2017/02/01/havi-felmilliot-kap-adotanacsado-cegektol-a-nav-elnok

  34. álszent refis harácsolók, élükön Bogárdival said

    “A reformáció nem redukció” – mondta Bogárdi Szabó Debrecenben.
    http://reformatus.hu/mutat/13309/
    Nem is az, hanem álszent harácsolás, az Orbán rablólovag által odalökött koncok habzsolása.
    Csak a Károli harácsolt tizenhárom milliárdot.

  35. putyin magyar barátai said

    Putyin baráti kör – mind a négy fő – felvonult a követségnél.
    http://444.hu/2017/02/01/a-magyar-putyinistak-kerik-az-orosz-elnokot-szolaljon-fel-mindenhol-a-budapesti-olimpiaert
    Nem ártana azért, ha négy szót képesek lennének hibátlanul leírni oroszul!

    • vérnyuggerek Putyinért! said

      A vérnyuggerek beszóltak!
      https://kolozsvaros.com/2017/02/01/harom-darab-vernyugger-sajat-hataskorben-ugyintezkedik-mindannyiunk-helyett-es-neveben/

    • Rehabilitálják Kovács Bélát! said

      Néztem élőben, az m1 tévé közvetítéséből…
      Aki figyelt annak észlelnie kellett:
      A “SZINKRONTOLMÁCS” az elején azonnal beégett, leblokkolt, lemaradt, elakadt! Nekem úgy tűnt, hogy egy másik (hang) mentette meg a helyzetet, gondolom a tartalék tolmács(?) – ha jól hallottam. Aztán ez a második(?) hang vitte tovább a tolmácsolást, de nem volt profi ő sem.
      (Putyin “cár” gyors beszédű orosz ember. Nem volt könnyű munka tolmácsolni, az is igaz.)
      Hát uraim… Szólhattak volna a KOVÁCS BÉLÁNAK nyugodtan. Szerintem jobb tolmács lett volna. ;-P

      • Orosztanárok egyesülete said

        Igazad van. Betették már a videót is! Mindenki vissza tudja hallgatni! Az első, a fiatal csóka beégett és át is kellett venni tőle (zörgéssel, hallhatóan) a tolmácsolást! A második tolmács, aki aztán végigvitte /olyan 70%-os teljesítménnyel kb./ annak volt orosz akcentusa is a magyar beszédben kiérezhetően… 🙂 (Neki talán a magyar nem ment tökéletesen, avagy a szinkron tartása az “alannyal”(?))

      • Putyin pincsije said

        Igaz!
        Az ATV-ben egy női tolmácsot hallottunk, az tartalmilag hűségesebb volt.
        Putyin gyorsbeszédű, igaz, de az orosz beszéd átlagban is gyorsabb, mint a magyar. Meg nem mond olyan hülyeségeket, mint az orbán, hogy “még egyszer mondom”, de a szinkrontolmácsot azért fizetik agyon, hogy megbirkózzon ezzel a feladattal.
        Őutyin egyébként SZÉPEN BESZÉL OROSZUL, JOBB A KIEJTÉSE, MINT A KÁSÁSBESZÉDŰ ORBÁNNAK.
        Lehet, hogy egy futsalos tolmácsolt?
        Mer a Tarajos mondta, hogy nem kell fetisizálni a szaktudást.

    • ...mint a kutya ülve said

      a kis sperma Putyin mellett már mennyivel nyugodtabban pislog, mint a szegedi vörös-óriás előtt… a nagyságviszonyok kiegyenlítettebbek voltak 🙂
      http://disq.us/url?url=http%3A%2F%2Fkep.cdn.indexvas.hu%2F1%2F0%2F1455%2F14555%2F145551%2F14555163_df8ba4c4c9ee7abc2937b75ae7626ca0_wm.jpg%3ApYt2ntAhhjNvdF2iluRVfoz-ggI&cuid=3496733

  36. Schmitt a gyalázatos plagizátor said

    Plagi bácsi meg a deutsch mégse ment Brüsszelbe
    http://civilhetes.net/deutsch-tamas-es-schmitt-pal-reszerol-le-van-ejtve-az-olimpia-a-fideszes-kemenymag-meghatralt

  37. Tarajos Peti tarsolya said

    Tarajos külügyminiszter házacskája: ide hívta meg Szergej Lavrovot!
    http://index.hu/belfold/2014/09/26/szijjarto_peter_kulugyminiszter_haz_belso_kepek/

  38. orbán Putyin pincsije said

    Ezt írja a Süddeutsche:
    http://www.atv.hu/belfold/20170202-nemet-lap-orban-es-putyin-ketteszakithatja-az-eu-t

  39. orbán a mocskos rabló said

    Ezt is ellopta a mocskos cigó
    http://hvg.hu/kultura/20170202_Az_Orbancsalad_uj_kastelya

  40. reposztos barmok said

    kRITIKA A reposzton.
    Csak a siránkozás megy állandóan. Igaza van.
    http://reposzt.hu/comment/8150#comment-8150

  41. Köntös Orbán lakája said

    Bogi, a nevetős papnő célozgat Orbán korrupt voltára.
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2017-02-03/io-cio-korrupcio
    Köntös majd jól leteremti: szabad a legreformátusabb kormányfőt bántani csak azért, mert magáénak tekinti az ország javait????

  42. Putyin pincsije Máltán said

    Putyin pincsije Máltára repült.
    Tegnap még Putyin valagát nyalogatta, ma bősz harcosként Valettán mondja meg, mi a helyes út!
    Amit csak ő meg a Vologyája ismer!!!!

  43. ohranka said

    Az orosz barátság:
    http://www.sztarklikk.hu/cegledi_zoltan_blogja/a-keszseges-felmosorongy/319382/

    • pávatánc said

      a mi Viktorunkat se lehet hová tenni, egyszer így kelet, egyszer úgy nyugat, de leginkább mészároslőrinc…

      • Ide a lóvét! said

        Csapunk ide is a nyelvünkkel, meg oda is. Most éppen a keleti irányba szorult be valakinek a hátsójába, de azért a nyugati pénzügyi támogatást is jó szívvel fogadjuk.

    • tovaris ucsityel said

      Hány órát magoltatták Szíjjártó Petikével az orosz nyelvű üdvözlést?

  44. journalist said

    Az LMP-nek megjött az esze, beálltak Majtényi mögé!!!!
    http://index.hu/belfold/2017/02/03/az_lmp_beall_majtenyi_laszlo_moge_igy_hivatalosan_allamfojelolt_lesz/

    • El Em Pé said

      Szerintem inkább elment. Egy “szemmel látható zsidó” mögé, ahogy Kende mondta az ATV-ben, aki máris Orbán kegyeit keresi.

  45. zimmezum said

    Ég a metró, ropog a nád
    Itt az ívem, aláírnád?
    http://reflektor.blog.hu/2017/02/02/a_corvinnal_kigyulladt_a_metro_ozonlenek_az_alairok

  46. Schmidt a kancsal szibilla said

    A kancsal qrva legújabb hasmenése
    http://latoszogblog.hu/blog/a_nyitott_tarsadalom_es_a_liberalis_forradalom

  47. Zója utca said

    A szakképzés élére egy okirathamisító büdös qrvát neveztek ki. Akár Czunyiné, a károli rohadék pichája.
    A szakemberek otthagyták.
    http://mno.hu/belfold/vegzettseg-nelkul-kerult-a-hivatal-elere-1384027

  48. Aranyosi a vén idióta said

    A vén idióta Aranyoss most Trumpot élteti, mint igazi keresztényt.
    Az hogy összevissza kurválkodik, a vén faszt nem érdekli
    http://reposzt.hu/comment/8151#comment-8151

  49. Károli a bűnözők képzőhelye said

    Aki szarért-húgyért akar hasonló -rtékű diplomához jutni, jelentkezzen a Károlira!
    Február 15-ig!
    http://reformatus.hu/mutat/13217/

  50. Búcsú Szabó Andortól said

    Ma búcsúztatja Bogárdi Szabó főpásztor a Böszörményi úti templomban Szabó Andor lelkipásztort, az apósát.
    Nagy tisztelettel búcsúzunk mi is tőle, a “Lábam előtt mécses a Te igéd” hűséges olvasói.
    https://bookline.hu/product/home.action?_v=Szabo_Andor_Labam_elott_mecses_a_Te_Iged_IV_kotet_Naponkenti_segitseg_az_Ujszovetseg_olvasasahoz&id=51195&type=22

  51. jobb(ik)ra fordul a közoktatás said

    Sipos helyére Maruzsa került helyettes államtitkárként.
    Ez egy jobbikos pribék.
    http://444.hu/2017/02/04/tavozik-a-koznevelesert-felelos-helyettes-allamtitkar

  52. Köntös a dunántúli Kant said

    Köntös eddig nyalogatta a Keresztény Mandinert, de most egy Filemon nevű hülye jól orron vágta, mert az Európa züllését a reformációból vezeti le.
    Köntös megvédi a reformációt,
    HA-HA-HA!
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2017-02-04/reformacio-es-nyugat-ongyilkos-forradalma?_fb_user_fbu=100005401923063

  53. Polpot Péter ügyészsége said

    Remek levél a mélységesen korrupt Polt Péternek!

    “Egy román főügyész a legrosszabb napján is jobb magyar lenne” -nyílt levél Polt Péternek!

  54. Asilus said

    Több ezer pedagógus, szülő, diák tüntetett ma délután a Kossuth téren. Balog Zoltán távozását követelték, aki szerintük teljesen alkalmatlan az általa felügyelt területek irányítására. A kormány lecserélte ugyan a közoktatásért felelős helyettes államtitkárt, a szexkarrierista Cuminét, de ő csak végrehajtó volt, Balogot kellett volna, mert fejétől bűzlik a hal. Végül közölték, hogy van egy alternatív miniszterjelöltjük Balog Zoltán helyett, és felhoztak a színpadra egy szamarat.

    • Vigyázó szemetek Bukarestre vessétek said

      Az oláhok valahogy többen összejönnek ha tüntetésről van szó. A puliszka forróbb mint a gulyás.

Hozzászólás a(z) Jakab az erdélyi bumburnyák bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.