Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Strasbourg captured (Bevettük Strasbourgot is!)

Posted by jhnnsclvn - február 13, 2017

Szerző: No Para

Az alábbi provokatív levél “No Para” nick alatt érkezett. Nehogy azt mondja, nem hagyjuk szóhoz jutni, közöljük, bár a bicska kinyílt a zsebünkben, mikor olvastuk. A linkekkel mi egészítettük ki az írást az ún. “igazságszolgáltatás” Károlival való szoros kapcsolatát alátámasztandó, egyéb változtatást azonban nem eszközöltünk. – A Szerkesztőség

Pokol Strabourgban

Pokol Strasbourgban

Ti, bloggerek, akik a Károlit bűncselekmények elkövetésével vádoljátok, és azt állítjátok, hogy olyan köztiszteletben álló tanáraink, mint Szabó András professzor vagy Mészáros Márton adjunktus úr csalással szerezték a nagydoktori illetve a PhD fokozatukat, Balla Péter nagytiszteletű rektor úr pedig kandikamerákat szereltet a beosztottjai lakására, vegyetek vissza az arcotokból! Eddig még senkit se sikerült a megvádoltak közül lecsukatnotok. Feljelentettétek Bölcskei ex-püspök urat (mikor még püspök volt) és számos professzort, de mire mentetek vele? Ezután se fogtok senkit a Károli volt és jelenlegi vezetői közül sittre vágatni. A Károli Gáspár Református Egyetem tudja, hogyan védje meg magát. Kiépítette a teljes magyar igazságügyi hálózatot, majd ezt nemzetköziesítette, és Strasbourg bevételével koronázta meg. Már nemcsak a magyar bíróságokat és a magyar ügyészségeket irányítja, hanem Strasbourgban is a Károli Egyetem mondja meg a tutit: az az emberi jog, amit a Károlin annak tartanak!

A károlisok ültették az igazságügyminiszteri székbe Trócsányi László károlis oktatót, aki ma is aktívan támogatja egyetemünket. A Károli tolta be közvetlenül Polt Péter Legfőbb Ügyész Úr alá Domokos Andrea professzor asszony doktoranduszát, Lajtár Istvánt, aki ma már a Legfőbb Ügyész helyettese. A Református Egyház és a Károli Gáspár Egyetem lobbizta ki, hogy oktatónk, Ibolya Tibor vezesse a Fővárosi Főügyészséget. Mindketten változatlanul egyetemünk oktatói. Muzsalyi Róbert, a Kúria titkára is a mi emberünk .

Volt idő, amikor Magyarország legfőbb közjogi méltósága, a magyar nyelv és helyesírás lángoló híve, Schmidt Pál elnök úr is a Károli befolyása alatt állt Cservák Csabán keresztül, amíg a balfék autista el nem szúrta, és ki nem kotyogta megbízhatatlan elemek előtt, hogy főnöke PhD-ját egy bolgár faszi francia nyelvű könyvéből fordították le egy az egybe.

Ez utóbbi pozíciót ugyan elveszítettük, de megnyertük helyette Strasbourgot. Sajó András debreceni járásbíró helyére idén februártól egyetemünk oktatóját, a református egyház és az Orbán-kormány elkötelezett hívét, Pokol Béla alkotmánybírót és professzort nevezték ki az Emberi Jogok Bíróságára Strasbourgba.

Pokol professzor hatalmas és sokoldalú tudását nem tudjátok kétségbe vonni, amúgy is hiányzik hozzá a felkészültségetek. Szociológia tudományból szerezte MTA doktori fokozatát, de politikusként is nagyívű pályát járt be, 1998 és 2002 között pl. a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője volt. 2011 óta alkotmánybíró. Európa végnapjai című műve meggyőzően tárja fel a szakadékba rohanó európai közösség elvakultságának okait és következményeit. Professzorként nem kevésbé népszerű, mint kutatóként vagy alkotmánybíróként. Minden jogi kar küzdött azért, hogy Pokol professzor vezesse be hallgatóit a jogszociológiába. Mivel egyidejűleg hat-hét helyen még Pokol professzor sem tudott jelen lenni, video-előadásokat tartott azoknak, akik nem élvezhették személyes karizmáját. Főleg a vidékieknek, ahová nem mindig volt ideje leutazni. A károlis óráit mindig személyesen tartotta meg. Nincs kétségünk afelől, hogy a tőle megszokott színvonalon teljesíti a strasbourgi küldetést is, és öregbíti a Károli hírnevét Európában és szerte a világban.

Rövidre fogva: akinek nem tetszenek a Szabó Andrást felmentő ügyészségi határozatok, a Károlival szembeni munkaügyi bírósági ítéletek, az most már nyugodtan elmehet Strasbourgba, elhajtják onnan is. Mert most már ott is a Károli jogásza ül, ott is a Károli hozza az ítéleteket. Pokol professzor úr majd megmutatja nektek, hol a helyetek, ostoba hőzöngők!

109 hozzászólás to “Strasbourg captured (Bevettük Strasbourgot is!)”

  1. fideszes haramiák said

    Mocsai “professzor” eltapsolja a közpénzt ün. tanulmányokra
    http://24.hu/fn/gazdasag/2017/02/08/370-milliot-nyelt-el-mocsai-lajosek-tanulmanygyara/

  2. Köntös Orbán lakája said

    Egy történelemtanár leleplezi Köntös mérhetetlen butaságát és orbánnyaló szervilizmusát.
    http://reposzt.hu/comment/8195#comment-8195

  3. Kövi Dinka said

    Dinka a betonba gázolja a roppant tehetséges károlis irodalomtörténészt.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-koves-gyoparka/2017-02-13/remulet-es-erkolcs

    • Hátulról lesből támadó said

      Dinkát nyilvábvalóan uszítják Arday Géza ellen. Szabó András azt duruzsolja a fülébe, hogy Arday áll az őt ért támadások mögött, álljon bosszút érte.

    • Fehérmáj said

      Vagy a Ludvig uszítja Gyopárkát, mert Géza ellenállt a csábítgatásainak. 🙂

  4. a maffiafőnök maga a miniszter said

    Az Orbán rendszer egyik legnagyobb gazembere a rendőrminiszter. Egy német író azt tárja fel, hogyan boltolt Pintér Szemjon Mogiljeviccsel, Száva bácsival és a német bombagyárossal, Dietmar Clodoval.
    https://atlatszo.hu/2017/02/13/jurgen-roth-pinter-sandor-titka/

  5. letelepedés féláron said

    Ennyit loptak a kormány tagjai és csahosaik a letelepedési kötvényen.
    http://sztarklikk.hu/kozelet/brutalis-mennyisegu-penzt-lophattak-el-a-letelepedesi-kotveny-bevetelebol/320831

  6. érzéki randevú felcsúton said

    Gyertek az érzékek csábítására Felcsútra!

  7. Balog a seggmagyar said

    Balog a balfasz:
    http://24.hu/belfold/2017/02/13/balog-zoltan-szerint-egyre-tobb-fiatal-tartja-magyarorszagot-a-legjobb-helynek/

  8. fideszes haramiák said

    Meglógott az egyik gazember.
    Orbán maradt!!!
    Meg a károlis görények is!
    https://blog.atlatszo.hu/2017/02/terner-gezat-korozik-a-negyes-metro-beruhazas-korrupcios-ugyeivel-osszefuggesben/

  9. Aranyosi a vén idióta said

    Az Aranyossi nevű vén fasz most se bírja befogni a hülye pofáját
    http://reposzt.hu/comment/8202?_fb_user_fbu=100005401923063#comment-8202

  10. Judge said

    Köszönjük a kiszivárogtatást No Para! Fenyegetésnek szántad, de hasznos infó lett belőle.

    • ÁJK Illetékes said

      Pont ezt a gennyes alakot? A legjellemtelenebb az összes alkotmánybíró között. Neki még akkor is a Fideszt védő különvéleménye volt, amikor az Alkotmánybíróság leszavazta Orbánt!

  11. németh az Auschwitzon viccelődő celli pap said

    Németh, a félnótás celli pap most nem azon röhög, hogy a zsidókat elviszik Auschwitzba, hanem orrfacsaró vallási giccset ereget a valaga alá.
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2017-02-14/imadsag-haza

  12. balog a legnagyobb barom said

    Balog még több erdélyi meg ukrán görényt akar az országba!
    http://magyarnarancs.hu/villamnarancs/balog-zoltan-udvozolte-hogy-a-hataron-tuli-fiatalok-is-magyarorszagon-elnenek-102534
    Húzz te innen, aljas idióta!

  13. Meghalt Cseri Kálmán said

    Meghalt Cseri Kálmán, a nagyon kevés karizmatikus lelkipásztorok egyike.
    Megint züllöttebb és hitványabb lett a MRE.
    http://reformatus.hu/mutat/13347/

  14. rabol a mocsai a fideszes rektor said

    Ez a Mocsai biztos református.
    Tudományos teljesítmény nélkül NEVEZTE KI EGYETEMI TANÁRNAK A BALOG. A háttérben a ganaj Szabó András bólogatott a MAB részéről.
    Aztán rektor lett belőle.
    Most meg tudománytalan irkafirkákat vásárol a többi izomagyútól RENGETEG KÖZPÉNZBŐL
    http://24.hu/fn/gazdasag/2017/02/08/370-milliot-nyelt-el-mocsai-lajosek-tanulmanygyara/

  15. Mikola a magyar Mengele said

    Így lop egy fideszes orvos
    http://24.hu/belfold/2017/02/14/mikola-zsebre-tette-a-felesegenek-jaro-havi-apanazst-is/

  16. Soós a bugris pap said

    Az ért6elmi fogyatékos Soóst nem zavarják a homoszexuálisok. Bennünket se a Soós, a böszme fidestcsahos.
    Csak senki ne csodálkozzon, ha épeszű ember nem megy el azért egy templomba, hogy az ilyen hájfejűek primitív orbánozását hallgassa.
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2017-02-15/hazas-elet

  17. Mészáros, Orbán strómanja said

    Mészáros fizette ki orbán milliárdos adósságait.
    Így működik a stróman.
    http://hvg.hu/kkv/20170214_meszaros_lorincek_fizettek_ki_orban_csaladjanak_tartozasat

  18. orbán az undorító görény said

    Orbán maffiakapcsolatai:
    https://atlatszo.hu/2017/02/14/valtozatok-egy-kompromatra/

  19. Rétvári keresztényietlen gané said

    Rétvári, a szenteskedő pofájú hazudozó
    http://eduline.hu/felsooktatas/2017/2/14/Csunyan_kioktattak_Retvari_Bencet_a_felsook_TTTMF1#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_2_14

  20. balog a legnagyobb barom said

    Balog megint nagyon el.aszott valamit.
    És még a károlis qrva, a czunyiné sincs már ott mellette.
    http://index.hu/belfold/2017/02/14/jogsertonek_talalja_az_ombudsman_az_idei_szakmai_erettsegit/

  21. No p~ra said

    Nem én írtam amúgy, hanem a feltűnési viszketegségben szenvedő régi munkatársatok. Nem mintha nem lenne egyértelmű.

    • irish coffee said

      A rossebb hiszi el.
      Csak tagadja a házőrző eb, mert nem ezért fizeti a balla.

      • No p~ra said

        Ne hidd, teljesen egészséges hozzáállás főleg ha a blog egészét nézzük. Ha IRL megszemélyesít azért előveszem, egyébként bomoljon a betege már rég segíteni kellett volna rajta.

      • károlis down kórosok said

        Hagyjátok, annyira frusztrálja a szerencsétlent, hogy nem sikerült PhD-zni, hogy ilyeneket firkál.

      • Szent Özséb said

        Egy dolgot sikerült elérni a janinak meg a haverjának, a professzorjukat, Horányi Özsébet teljesen lenullázták. Direkt csinálták?

      • Panyutyin hadosztály said

        Honnan tudod, hogy nem ez volt a célja? Sokaknak szúrja a szemét a Pax Romana meg a liberális katolikus társaság.

      • IRL said

        Én nem személyesítettelek meg, mert nem írtam le sehol hogy No Para = Tóth Jani. No Para akárki lehet, aki nem parázik, vagyis mindenki, csak épp te nem. Tóth Jani tiszta para. Tele van a nadrágja mióta vincenték leleplezték. Egyébként nem én írtam a posztot. Hanem valaki olyan, aki Balla nevében fenyegetőzik. Ez pedig könnyen lehetett Balla nyilvános trollja: Tóth Jani.

      • Zsinati Illetékes said

        No Para most azért tagad mert az egyházvezetés lecseszte hogy minek szivárogtat. Persze Ballát is, aki erre utasította, de vele nem lehet mit csinálni. Róla köztudott hogy retardált. Legalább a Janinak lehetett volna több esze.

    • ElemiLogika said

      Számomra teljesen egyértelmű, hogy csakis a No Para / Hunger Games és egyéb nickeken kommentelő troll lehet a poszt szerzője, senki más. Egyszer ő volt, aki valamelyik nickjén vagy a saját nevén, már nem emlékszem, megkérdezte, hogy Strasbourg ítéletét elfogadjátok-e, ha jól tudom, Mészáros ún. PhD-jával kapcsolatban. Csak ő tudhatta, hogy Balla azon mesterkedik, hogy az egyik beosztottját neveztesse ki Strasbourgba. Előttem már akkor lebukott Tóth Jani.

  22. szabó maga alá rondított és könyvnek nevezi said

    Szabó azon a herélt kappanhangján vinnyogott a reflélórában arról, hogy megint összelopott egy csomó dolgot a wittenbergi magyar diákokról. Könyvnek meri nevezni a lopományt.

    • Egyébként van Szabó ellen folyamatban egy plagizálási ügy. Bíróság előtt van az ügy. Szabó nem átallotta a saját osztályfőnökét is meglopni.

    • Szabó a plagizátor said

      Én is hallottam, Melanthon magyar diákjairól beszélt. Erről ír valamit.
      Nyilván Szalay Ágnestől lopja, Ritoók feleségétől, akinek ez a kutatási területe.

      • Szabó a macskagyilkos said

        Akinek megmérgezte a macskáját? Attól még szellemi terméket is lop?

      • szabó ritoóknét plagizálja said

        Szabó lop, a mocskos gazember, agya nincs, csak becstelensége!

      • szabó ritoók professzort gyalázza said

        Miért nem tesz Ritoók professzor Szabó ellen? Annyit ártott már nekik!
        Állandóan mocskolja, pletykázik róla, “idióta vén fasz”nak nevezi!

  23. Mikola a magyar Mengele said

    Mikola a gazember bűnlajstroma RÖVIDEN.
    https://kolozsvaros.com/2017/02/15/mifele-onbecsulese-van-annak-a-nemzetnek-amely-elviseli-ezeket-a-selejtes-figurakat/

  24. Ne ingereld a pisztolyos embert! said

    Itt van negyvenezer felfegyverzett ember, ők már elkezdhetnének valamit!
    http://24.hu/belfold/2017/02/15/hatalmas-lukat-utottek-40-ezer-rendvedelmi-dolgozo-penztarcajan/

  25. Orsós Fáraó said

    A többek közt illegális migráció segítésével, terrorszervezet finanszírozásával, nukleáris technológiával visszaéléssel gyanúsított néhai Ghaith Pharaon botrányában, eddig csak miniszterek, főleg Varga Mihály érintettségéről beszéltek, aki milliárdos adókedvezménnyel segítette. Lázár János, a hírszerzést felügyelő miniszter nem járt utána, hogy körözött, hosszú bűnlajstrommal rendelkező emberről van szó. Pintér Sándor belügyminiszter Pharaon magyarországi tartózkodása során nem tett semmilyen lépést, hogy a körözött személyt elfogják. A Szijjártó Péter által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház közös céget üzemeltetett vele. Orbán Viktor pedig családján keresztül üzleti kapcsolatban állt Pharaonnal. A Fidesz-kormány bűnlajstroma most tovább bővült, miután kiderült: a nemzetközileg körözött személy azért igényelt vízumot, hogy személyesen Orbán Viktorral találkozzon.

    • kovácsbéla said

      A hívek ezt is le fogják nyelni. Azt mondják majd, nem is igaz, csak a ballibek rágalma, meg az elmúttnyolcév, meg Kovács Béla. 😀
      Indulhat az újabb birkamenet is.

    • szkeptikus said

      Tényleg néhai Pharaon? Szerintem megrendezték a halálát hogy bujtassák. Elvégre a mi kis orsósunk üzletfele.

  26. Stróman said

    Mészáros Lőrinc fizette Orbán sógorának hárommilliárdos adósságát – de szerencsére csak mint magánember.

  27. álszent dögök said

    Az álkeresztények megint lázas áltevékenységbe fogott
    https://kolozsvaros.com/2017/02/15/mennyivel-jobb-hely-lenne-ez-a-vilag-ha-mindenki-a-maga-dolgaval-torodne/

  28. Jakab az erdélyi bumburnyák said

    Jakab, az erdélyi hiéna jól kioktat bennünket házasságból.
    Fénylő példát is felmutat: magát meg a tetves trampli dinkát.
    Ki a fasz hívott ide, te mocsok?
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2017-02-16/hazassag-esku-ket-ferfi-es-ket-no

  29. orbán az undorító görény said

    Orsós testőrökkel ment a Torgyán temetésére.
    http://fenysebesseg.hu/2017/02/15/orban-testorokkel-ment-torgyan-temetesere-kepek/

    • Orsós retteg said

      Mindenhova testőrökkel megy és golyóálló mellényben. De hiába, egyszer úgyis szétlövik azt az idióta fejét. Azt nem tudja beborítani golyóálló sisakkal. Az elfedné a “karizmát” is. 🙂

  30. czunyiné a károli átkozott qrvája said

    Protestáns hiatásetikáról hablatyolnak a mocskos, beteg, idióta, korrupt refi köznevelők.
    aA károlis retkes qrva Czunyiné szellemiségében.
    http://reformatus.hu/mutat/13311/

  31. fej fej mellett said

    Vicces a cím és a kép viszonya: Fej fej mellett Orbán és Botka. A szöveg népszerűségi felmérésre utal, azonban a képen az látható, hogy Orbán feje nem Botka feje mellett, hanem egy kicsivel Botka dereka fölött van 🙂

  32. Pharaon meghalt vagy nem halt meg said

    Orbán az arab cinkosával
    http://index.hu/belfold/2017/02/15/pharaon_azert_jott_magyarorszagra_hogy_orbannal_talalkozzon/

  33. fideszes korrupció said

    Egyre többet és gyorsabban lopnak, itt a Simonka meg a családja pl.
    http://www.korrupcioinfo.hu/korrupcioinfo/copy-paste-projektek/

  34. ohranka said

    Betegre röhögöm magam, ezek a fideszesek direkt a kémeket juttatják lóvéhoz.
    Felix Dzerzsinszkij csókoltat benneteket, idióta magyarok!
    http://mno.hu/belfold/regota-tudtak-kiss-szilard-gyanus-ugyeirol-1386116

  35. fideszes haramiák said

    Fideszes hazugságok
    http://nepszava.hu/cikk/1120826-magyarorszag-erosodik—hazugsagban

  36. cibereleves said

    A hájfejű segg leszarja a szegényeket!
    Dögölj meg, cibere!
    http://168ora.hu/jon-gyerekdoboz-szamtango-czibere-karollyal/

  37. orsós rajmondó said

    Disznó orsós összeállt a fáraóval!
    http://24.hu/belfold/2017/02/16/orban-nyakig-a-pharaon-botranyban/

  38. Áder becsülete said

    Áder a hallgatag cinkos a nyerő a gazembereknél
    https://444.hu/2017/02/16/meglepo-hoppa-varatlan-korbeforog-a-fejed-egyhangulag-tamogatta-a-fidesz-kdnp-frakcioszovetseg-ader-jeloleset

  39. orbán az undorító görény said

    Így látják orsóst Európában:
    http://gepnarancs.hu/2016/02/bild-orban-magyarorszaga-europa-legnagyobb-szegyene-es-veszelye/

  40. Matolcsy Orbán pénzszórója said

    Matolcsy, a közpénztékozló bűnöző!
    http://sztarklikk.hu/kozelet/matolcsy-vadul-koltekezik-het-festmenyt-vettek-386-millioert/320848

  41. Petrőczi a francstatti Kocsma Jenny said

    Petrőczi megjelent, megint posztolt, hosszú idő után.
    http://petroczieva.blogspot.hu/2017/02/kis-magyar-irodalomtortenet.html
    A büdöslábú vén nősténygörény még mindig az irodalomtörténet ágensének gondolja magát:
    Ez már súlyos dementia.

  42. károlis bugrisok said

    Még a reformációról sincs mit mondaniuk a károlis hülyéknek.
    Az ELTÉ-ről hívták meg Kiss Farkas Gábort.
    Hol van ilyenkor Szabó professzor?
    Ja, a MAB-ban görénykedik!
    http://www.kre.hu/btk/index.php/kovetkezo-esemenyek/762-a-reformacio-elso-evszazadanak-kulturalis-paradigmai-eloadassorozat-masodik-eloadas.html

  43. Szabó Ritoóknétól lop said

    Még a Szabó sem mer kiállni a Ritoóknétól lopott témával, Melanthon magyar diákjaival?

    • Érdekes felvetés. Ha megjelenik Szabó könyve a wittenbergi peregrinusokról, filológiai alapú összehasonlítást javaslunk Szabó András és Szalay Ágnes szövegeire. Prudens barátom, vállalod?

      • prudens said

        Vállalom, bár a gyomromat nagyon megviselik Szabó és Petrőczi szövegei. Amikor Szabó nagydoktorijáról írtam vagy a némber Áfonyahegyi öklendezéseiről, két hétig hánytam-fostam utána.

  44. szétlopták a stadiont said

    Ellopták a fűtéscsöveket is: jeges a fűthető pálya!
    Maguktól is lopnak a fideszesek!
    https://444.hu/2017/02/17/hiaba-futheto-a-gyep-elmarad-a-meccs-mert-jeges-a-palya

  45. orbán gulágot épít said

    Így gondolkodik Európa Orbánról, aki konténerbe akarja zárni a menekülteket.
    Orbán GULŰÁG-ot épít!
    http://b1.blog.hu/2017/02/16/szelestey_lajos_nemzetkozi_sajtoszemleje_2017_februar

  46. 266 151 said

    Majdnem dupla annyi aláírás jött össze, mint amennyi kellett. A kis Orsós akkora sallert kapott hogy a taknyán csúszik a csuti stadionja fűtött gyepén.

  47. Lafferton fodrászat said

    Lajos az isten!
    A legokosabb fideszes
    https://kolozsvaros.com/2017/02/17/hiaba-mondom-az-asszonynak-hogy-ott-van-a-lavor-neki-delfines-medence-kene/

  48. Miért hagyta el a lajost a felesége said

    Tüszi-müszi kupak lajos
    Nem csoda, hogy az asszony felfedezte mellette az alternatív identitását
    http://hvg.hu/itthon/20170217_Kosa_Lajos_az_ellenzek_atverte_az_embereket_es_az_olimpiai_bizottsagot#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

  49. orbán megtébolyodott said

    Orbán is hozzátette a maga hagymázas hablatyolását
    http://b1.blog.hu/2017/02/17/orban_kinyilatkoztatta_ellenseges_ugynokok_furtak_meg_az_olimpiajat?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

  50. kaganovics said

    A fidesz Európa legnagyobb bűnszövetkezete.
    http://gepnarancs.hu/2017/02/europa-legsikeresebb-partja/
    És ezt áldják meg az ún. “történelmi egyházak” Akkor ők mik?
    Cinkosok, bűnpártolók.

  51. székely Attila a töketlen fideszes ügynök said

    A töketlen fideszlakáj Székely Attila azon hőzöng, hogy nem lesz olimpia.
    Te Székely Attila, mekkora a te társadalmi hasznosságod?
    Egy bélféreghez mérhető csak.
    Milyen értéket termelsz te?
    Amikor felviszed a hájas valagadat a szószékre és orbánról sipákolsz?
    Ha átvesszük a hatalmat, téged kergetünk el a búsba, hogy
    életedben először DOLGOZNOD KELLJEN.
    Nincs kedved, te pondró?
    Nekünk meg nincs kedvünk az ilyen senkiket eltartani.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2017-02-18/igen-nemre

  52. orbán a balfék politikai manipulátor said

    Orbán kommunikációs tanácsokat osztogat a töketlen és agyatlan fideszeseknek
    http://sztarklikk.hu/kozelet/orban-ugy-hisztizik-az-olimpia-miatt-mint-egy-kislany/321002

  53. köntös a világszellem said

    Köntös, a dunántúli reformátusság égő fáklyája hadat üzen a modernitásnak.
    Amikor hazajöttél Amerikából egy luxus Audival, te patkány, akkor nem volt dolgod a modernitással,
    Nem akartál szamárháton lovagolni, ugye?
    Persze a szegény szamarat nagyon zavarta volna a bugrisságod.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2017-02-18/keresztenyseg-es-modernitas

    • köntös az impotens gazember said

      Köntösnek már 20 éve nem áll fel, ezér .aszogatja a liberálisokat.
      Valami öröm püspökhelyettes úrnak is jár, nem?

  54. orbán az undorító görény said

    Orbán őrjöng és vicsorog
    http://b1.blog.hu/2017/02/17/orban_kinyilatkoztatta_ellenseges_ugynokok_furtak_meg_az_olimpiajat

    • Hazaarulo said

      Engem jobbos (fideszes) ismeröseim lehazaaruloztak, mert alairtam jobbikoskent.
      Mert nem akarok 1millios nm lakasarat es 300e ftos alberlet arat. Szeretnek közlekedni pesten. Nem szeretnem latni hogy par doppingos köcsög miatt tobbmilios hitel legyen. Nem akarom latni hogy orbancigany meg jobban gazdagszik. Es nem akarom hogy a lopott eus pénzből felvásárolt foldek legyenek megveve 10xes aron vagyis roganek levaianikoek lazarek foldteruleteit 10xes aron vasarolja vissza töluk orbancigany olimpiai palyaknak falvaknak anyampicsajanak.

    • Nemzetpárti said

      Azért mert a fideszt elutasítod nem az olimpiát kell elutasítani.

      Megvezettek hazaáruló.

      Küzdj az ésszerű költséghatékony rendezésért amit nem lopnak szét.
      Ne az olimpia ellen.

    • Közgazdász said

      Én sem értem az olimpia ellenzőit.

      Miért hivatkoznak arra hogy csődbe megy tőle az ország?

      Mikor így is csődbe fog menni.
      Az fáj hogy a csőd előtt felépítenének egy csomó mindent?

  55. aranyoss a lepénzelt idióta said

    Aranyos, az alzheimeres vénember csalódott, hogy nem lesz olimpia.
    http://reposzt.hu/comment/8214?_fb_user_fbu=100005401923063#comment-8214
    Mi is csalódottak vagyunk, hogy még mindig itt rontod a levegőt.
    Húzz a temetőbe, vén majom!

  56. mióta református hansági ágnes? said

    Megint megjelent egy moslék, álságos könyvecske a legszarabb szerzők tollából. Protestáns hősök – Félszáz portré az elmúlt éezred magyar történetéből a címe, Faggyas Sándor szerkesztette.
    Olyan moral insanityk firkálták össze, mint a rabló és hamistanúzó Szabó András, felesége a féleszű fehérmájú Petrőczi Éva, Tőkéczki, a Hegedűs püspököt eláruló görény, és láss csodát: Hansági Ágnes!
    KSZE becstelen és tudatlan menye, a tatabánya-alsói proli trampli, Hansági azt se tudja, mi az a vallás.

    • Kakukktojás said

      Hansági félzsidó ateistaként egy kakukktojás, de nem csodálkozom, hogy bekerült a kötetbe. Passzol a moslék színvonalú szerzők közé, és mestere a seggnyalásnak. Minden kis református lelkészt főfőtiszteletűnek hív és a legalázatosabb kényszervigyorral udvarolja körül. Ilyenkor még hánytatóbb, mint normál üzemmódban.

      • Ágnes asszony said

        Érzi a vesztét. Tepsi félreállította, apósa hatalma leáldozóban, férje a házasságból távozóban…És még régi cucncimókusa, Mészáros MarciPista is megcsalta. Boldog családapa, akinek az életéből nem hiányzik ez az aljas intrikus pocsék öreg kancsal majom.

  57. fideszes gyilkosok said

    Ilyenek a fideszesek.
    Gyilkos lelkületűek.
    https://kolozsvaros.com/2017/02/18/ha-van-a-sopredeknek-legalja-akkor-ez-egeszen-biztosan-az/

  58. fideszes haramiák said

    Mit ígértek és mit teljesítettek!
    Nézzük csak meg!
    http://sztarklikk.hu/keri_laszlo_blogja/itt-az-ido1/321031/
    Nekünk ígértek sok mindent, és MINDENT ELLOPTAK.
    LEZÜLLESZTETTÉK AZ ORSZÁGOT.

  59. Kétfarkú olimpia said

    A kétfarkú megint nagyot gurított, megjelentette a Napiidők olimpiai számát:

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: