Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Instead of the CEU: Károli (Felejtsd el a CEU-t: Irány a Károli!)

Posted by jhnnsclvn - április 7, 2017

Képgaléria: a CEU gyilkosai

A csaló és okirathamisító MAB-vezető

Vanó Renáta OHI vezető, a Károli egykori minőségbiztosítási koordinátora

Rétvári Bence, a Károli volt főtitkára

Czunyiné volt károlis hallgató

Szabó püspök, a Károli Egyetem fenntartója

Balog Zoltán, az okirathamisító Szabó Andrást a MAB-ba ültető református pap

Szerző: Keresztyén Szellemiség

„Miközben mindenki a CEU-ra figyel, hatezer hallgató eltűnt a felsőoktatásból – írja a 168 óra. – A CEU ellehetetlenítésének kísérlete közben döbbenetes adatok láttak napvilágot, amelyeket a kormány egyelőre nem kommentál.

Megjelent a friss statisztika az idei felsőoktatási jelentkezésekről: e szerint tavalyhoz képest eltűnt közel hatezer hallgató. Míg 2016-ben 111 219-en, addig idén mindössze 105 868-an jelentkeztek a magyar felsőoktatásba. Ez óriási esés, a kormány nem magyarázhatja ezt a beszakadást a demográfiai csökkenéssel.

Emlékeztetőül: az Orbán Viktor–Hoffmann Rózsa-tandem 2012-ben brutális mennyiségű pénzt vont ki az ágazatból, és a kormánypropagandán keresztül megállás nélkül ócsárolta a felsőoktatást. Ennek következtében 2013-ban csak 95 ezer diák jelentkezett egyetemistának.

Ez a 2013-as adat volt a mélypont: az elmúlt húsz év során soha ennyire kevesen nem jelentkeztek a felsőoktatásba, mint akkor. A kormány, miután óriási károkat okozott, valamelyest korrigálni próbálta rossz döntéseit, s ennek köszönhetően a jelentkezések aránya is javult. Az elmúlt évek lassú növekedési ütemét akasztják meg az idei jelentkezési adatok, ahol újra zuhanás látható.

A legnagyobb vesztes a gödöllői Szent István Egyetem. Ez ugyan az elmúlt években – a felsőoktatási autonómiát súlyosan megsértve és a Corvinus szenátusának ellenkezése dacára – megkapta a kormánytól a Budapesti Corvinus Egyetem budai kampuszát, azaz három kart, de ennek ellenére 22 százalékkal csökkent az ide első helyen jelentkező hallgatók száma. Meglepő, de nagyot (közel 14 százalékot) bukott a Budapesti Gazdasági Egyetem is.

Buktak a kormány által preferált egyházi intézmények is: a Károli Gáspár Református Egyetem 14, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 11 százalékot.

Eddig az idézet a 168 óra friss elemzéséből az idei felvételi adatokról. És ez az a pont, ahol a CEU körüli botrány kapcsán fel kell hívnunk a figyelmet egy bujkáló, háttérben maradni igyekvő intézményre, a Károli Gáspár Református Egyetemre, amelynek jelenlegi és volt dolgozói, hallgatói főszerepet játszanak a CEU kinyírásában. A fenti adatokból az is nyilvánvaló, hogy miért, mint ahogy az is, miért pont most merül fel a CEU állítólag nem megfelelő akkreditációja.

A CEU 2005-ben 15 évre szóló akkreditációt kapott az akkori hivatalos szervektől. Ez még nem telt le. Hogy a kormány Soros Györgyöt az általa alapított intézményen keresztül is támadja – az egy dolog. De miért pont most, amikor nyilvánosságra kerültek a 2017. évi felvételi jelentkezési statisztikák, amelyekből kiderül, hogy a kormány kedvenc felsőoktatási intézményei elvesztették a jelentkezők 14-22 százalékát?

Kézenfekvő a válasz: a CEU szabadgondolkodású, kozmopolita hallgatóit át akarják kanalizálni az egyházi intézmények, elsősorban a Károli agymosó rendszerébe.

Ebben az ördögi tervben főszerepet játszanak a fű alatt lapító, de a homályos mocsárban igen aktív károlisok az esztergályosból lett református pap, jelenleg EMMI miniszter Balog Zoltán vezetésével.

Kik azok a Károlihoz köthető, a Károli fenntartásában és befolyásának növelésében érdekelt figurák, akiknek módjukban állt a CEU akkreditációját megfúrni és meg is tették a tőlük telhetőt?

Szabó András – a Magyar Akkreditációs Bizottság 3 tagú Felülvizsgálati Bizottságának összetételében folyton változó, ámde az ő személyében állandó tagja, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, Balog Zoltán miniszter személyes ügynöke a MAB-ban

Vanó Renáta – az Oktatási Hivatal vezetője, a Károli egykori minőségi koordinátora, végzettségét tekintve jogász

Rétvári Bence államtitkár – katolikusként kakukktojásnak tűnik, de nem az; évekig a Károli Református Egyetem főtitkára volt a gyesen levő Prekker Judit helyetteseként

Czunyiné Bertalan Judit államtitkár – a Károli leghírhedtebb egykori hallgatója, akinek életútjáról és a Károlin látványos körülmények között indult karrierjéről itt olvashatunk bővebben.

És az akkreditációs piramis csúcsán Balog Zoltán miniszter, aki ezeket a csaláson és hamisításon kapott, hírhedt károlisokat helyzetbe hozta, és akinek nem is titkolt célja a CEU megszüntetése. Éppen azért hozta nevezetteket helyzetbe, hogy rajtuk keresztül kénye-kedve szerint működtessen vagy szüntessen meg intézményeket, a szakmaiságtól teljesen függetlenül.

Szabó András és Vanó Renáta annak ellenére vannak jelenleg is magas pozícióban, hogy a Károli híres PhD-csalás botrányában anno lelepleződtek. Mindketten hamis tartalmú PhD-fokozatokat odaítélő határozatot írtak alá, azaz “intellektuális okirathamisítást” követtek el, ezek dokumentuma itt olvasható.

Ezek után tegyük fel a kérdést: qui prodest? Vagyis ki profitál legtöbbet a CEU bezárásából? Egy másik budapesti, szintén belvárosi campusszal rendelkező egyetem, egy formailag szintén magánegyetem. De ahogy Kenesei István professzor az Élet és Irodalom 2017. április 7-i számában megjelent A CEU a világ bús tengerén című cikkében rámutat: “a formálisan magánegyetemnek számító egyházi intézmények ugyanúgy az adófizetők, vagyis közvetlenül a kormány támogatását élvezik, mint az állami egyetemek”. Ezek között a reformáció emlékévében a szintén református kormányfő és parlamenti elnök által kiemelten támogatott Károli Református Egyetem profitál a legtöbbet. Nyilván úgy gondolják a döntéshozók, hogy ebben az intézményben a “Soros által bujtogatott” potenciális liberális ellenzékiből bárgyú, engedelmes állampolgárokat lehet nevelni és még le is lehet húzni őket. Vagyis a CEU megszüntetésével Balog és kis kálvinista csapata mindjárt alternatívát is kínál: a Károlit! Csak átsétálnak a hallgatók a Belvárosban pár száz métert a Palotanegyedbe, egyenesen az elegáns Csekonics palotába. Bizonyára jól érzik majd magukat a Lotz freskóval (Bachus diadala) diszített 300 fős bálteremben, a grófi dolgozószobában és a Wekerle-teremben.

Bozóki András az Élet és Irodalom 2017. április 7-i számában megjelent A CEU betiltása cikkében négy értelmezést fejt ki a betiltás okával és céljával kapcsolatban. A helyzet az, hogy a magyarázatok nem vagy-vagy, hanem is-is viszonyban állnak egymással. A Putyin által mozgatott politikai szál mellett egy kifejezetten itthoni gazdasági, üzletpolitikai motívum is fellelhető: átpumpálni a pénzt a kormány legfőbb ideológiai támaszába, a Református Egyházba, amelynek vezetője, Bogárdi Szabó István püspök Orbán Viktor személyes jó barátja. Nem mellékesen ennek az egyháznak az intézményei, főként a Károli Gáspár Református Egyetem Orbán-hű, önálló gondolkodást nem igénylő, irányítható alattvalókat bocsát ki végtermékként, azaz sokkal jobb befektetés, mint a Soros-egyetem. Miért ne lehetne az izgága libsi sorosfiókák helyett ezeket a derék reformátusokat egy kis versenyelőnybe hozni, hiszen már annyiszor bizonyították töretlen hűségüket a Felcsúti Führer iránt?

85 hozzászólás to “Instead of the CEU: Károli (Felejtsd el a CEU-t: Irány a Károli!)”

  1. Áder becsülete said

    Áder lánya is “csaló” egyetemre jár:
    Neki is amerikai diploma kell egy európai egyetemen.
    https://444.hu/2017/04/06/ader-janos-lanya-is-olyan-egyetemre-jar

  2. fineszes said

    Főfideszes anyukát nagy csalódás érte.
    http://huppa.hu/bruck-andras-a-no-aki-semmit-se-latott/

  3. Barna Ádám said

    Nem értem, és ezért megkérdezem: mivel a CEU csak posztgraduális képzést nyújt, hogyan veszélyeztetné a graduális oktatást folytató egyetemeket, pl a Károlit?

    • Debreceni Kolléga said

      Nem értem, mit nem értesz. Még a 300 km-re levő Debreceni Egyetem vezetése is úgy érzi, hogy a CEU a konkurense és az amcsi diplomával tisztességtelen versenyelőnyhöz jut. Akkor hogyne érezné úgy egy másik belvárosi egyetem, amelyik az elsőhelyes jelentkezések 14 százalékát épp most vesztette el.
      http://24.hu/belfold/2017/04/07/a-debreceni-egyetem-kancellarja-a-kormany-melle-allt-ceu-ugyben-de-az-oktatok-maskepp-gondoljak/

    • Holducca said

      Én se értem hogy mit nem értesz. Az egész felsőoktatás egy verseny. Versenyfutás az egyre kevesebb hallgatóért. Balog lelkész a saját felekezeti egyetemét versenyelőnybe akarta hozni. Olyan nehéz ezt megérteni?

    • törvénytisztelő said

      Ádám, nem tudsz olvasni? Szerinted ki mondta azt, hogy veszélyezteti a CEU a magyar egyetemeket? Senki. Csak jogtalan versenyelőnyről beszéltek. Ezt a versenyelőnyt akarta a kormány felszámolni és egy más, arra érdemesebb egyetemnek átengedni. Ilyen a Károli, amelyiknél igenis számít, hogy ott van a Belvárosban, tehát a közelben. Menjen át oda, aki itthon akar maradni. Mégiscsak a magyar állam területén működnek, tartsák be a magyar törvényeket.

  4. ELTÉ-s kolléga said

    Az MA képzéseket nagyon is veszélyezteti. A Károlira a fröccsöntött cipős apukák meg otthonkás anyukák kölykei jönnek, szóval a büdös parasztok és hóttprolik. Ezeknek elég a BA – sok is.
    A károlin qrva kevesen járnak MA-ra.
    Nézd meg, hányan járnak pl. a magyar szakos MA-kra stb.
    Japánra meg hollandra sokan, mert az kilométerekkel az ELTE hasonló képzései alatt van.

  5. Károlis szabadbölcsész said

    Tanáraim és évfolyamtársaim közül is többen évek óta mondják, hogy a CEU a liberális hadoszlop tisztképzője, a CEU és a szabadelvűek ezzel szemben azt mondják, hogy a Soros-egyetem világszínvonalú képzést és tudományos eredményeket ad Magyarországnak.
    Tudja itt valaki mi az igazság? A tanáraimnak higgyek vagy a tüntetőknek?

    • czunyiné a károli átkozott qrvája said

      Ha ekkora segg vagy, higgy a balogban!
      Meg a Czunyiné Bertalan Judit tisztességében!

    • Don kanyar said

      Én arra emlékszem hogy Szakály prof mit mondott annakidején a CEU-ról. Azt hogy “satnya lelkületű libsik hülyítik ott egymást, tanárok a hallgatókat és vice versa”. Szerintem Szakály prof véleménye autentikus. Már rég meg kellett volna szüntetni ezt a fertőző gócot.

      • Karel said

        A csehek sokkal határozottabbak. Már rég eltakarították őket.

      • soros esete a csehekkel said

        Igazából nem kellett őket onnan kitiltani. Csak nem adtak nekik semmilyen privilégiumot, így oda be se tették a lábukat. Ebből is látszik, hogy a csehek mennyivel okosabbak…

  6. szabó a CEU gyilkosa a MAB-ban said

    Szabó András dolgozta ki a MAB-on belül a CEU elleni iratot.
    Ezzel bízta meg Balog, aki a becstelen szabót pont ilyen mocskos feladatokra alkalmazott.
    Azok után, hogy szabó a Károlin kinyírta az Irodalomtudományi Doktori Iskolát.

    • MAB Illetékes said

      Valójában az volt a dolga, hogy nézze meg az akkreditációjukat és hívja fel a figyelmet a támadható pontokra…

    • Pedosztrátosz said

      Mit keres ez a lebukott dokrorandusz-tolvaj, csaló, közokirathamisító a MAB vezetésében? És még ő mondja meg, melyik egyetem a csaló???

      • szabó a gyilkos fasiszta said

        Szabó a csalás elismert szakembere. Annyit csalt már.
        Más kérdés, hogy az ilyen primitív okirathamisításokkal egy jogállamban már börtönben lenne a helye.

      • Börtönszökevény said

        Tényleg miért nem ül még ez a mocsok börtönben? Egyik kárt okozza a másik után.

      • az ibolya bűze said

        Azért nem ül börtönben, mert Balla beosztottja, Ibolya Tibor fővárosi főügyész jogsértő módon megakadályozta ellene a vádemelést. A Károli kibulizta, hogy saját beosztott ügyészei bírálják el az ő bűnügyeiket.

  7. Kenesei leleplezte Szabó mocskos machinációit said

    Kenesei István professzor az ÉS-ben már többször LELEPLEZTE SZABÓ MAB-OS MACHINÁCIÓIT.
    Pl. azt, amikor akkreditálta a MAB felülvizsgálati bizottsága nevében Navracsics Judit (a Tibor nővére) doktori iskoláját, jóllehet egyetlen kritériumnak sem felelt meg!

    • Szabó András a károlis Irodalomtudományi Doktori Iskoláját bebuktatta, amikor elvette Himától a témavezetettjeit és saját feleségével, Petrőczivel együtt ledoktoráltatta – a Kulcsár-Szabó klán közreműködésével – Mészáros Mártont.
      Az EMMI-minisztzer azzal honorálta Szabó András bűncselekményeit, hogy kinevezte a MAB felülvizsgálati bizottságába.

    • Balog csicskája said

      Az a dolga. Mármint hogy akkreditálja azt, amit az idióta Balog akkreditáltatni akar, és megfúrja azt, amit Balog nem akar. Ezért fogadta Balog tárt karokkal Szabó felajánlkozását.

      • szabó akkreditálta navracsics nővére doktori iskoláját said

        Emlékeztek, hogy szabó akkreditálta Navracsics nővérének doktori iskoláját is a 7 hollanddal meg Csépe Valériával mint törzstaggal?

  8. a mérleg nyelve said

    A Debreceni Eyetem a kormány mögé állt be annak ellenére, hogy pár oktatója aláírta a tiltakozást a CEU ellehetetlenítése ellen. Kb így tiltakozott a Károli is. A vezetői kinyírták a CEU-t, pár libsi óraadó és tansegg pedig szolidáris vele. A mérleg nyelve itt is Orbán felé billen.Vagyis a Károli pont úgy beállt a kormány mögé, mint a Debreceni Egyetem.

  9. a csalás 50 árnyalata said

    Orbán szerint a CEU csalt. Aki viszont valóban, jól dokumenáltan csalt, az Szabó András MAB-vezető, akinek a jelentésére Orbán a CEU-ról alkotott véleményét alapozta. Ezek után jogos Vincenték kérdése: Ki is a csaló? http://orulunkvincent.blog.hu/2017/04/05/ki_is_a_csalo_egyetemposzt

  10. Köntös a fideszes gyilkos bértollnok said

    Köntöst megutaztatták Dél-Koreába és rájött, a keresztyénség jövője Ázsiában van.
    http://reformatus.hu/mutat/13518/

  11. A MAB állásfoglalása a CEU-ról said

    A MAB 2017. márc. 31-én kiadott állásfoglalása a Közép-európai Egyetemről Csépe Valéria aláírásával.
    http://www.mab.hu/web/doc/aktualis/KEE_allasfoglalas_170403.pdf
    Ebben leszögezik, hogy “A MAB álláspontja szerint a Közép-európai Egyetem oktatási, kutatási és tudományos tevékenysége szerves része a magyar felsőoktatásnak. A Testület reményét fejezi ki aziránt, hogy a kialakult helyzet szakmai alapokon nyugvó megoldására mielőbb sor kerül.”

    • szabó akkreditálta navracsics nővére doktori iskoláját said

      Csépe Valéria, a MAB elnöke is szerepet vállalt Navracsics Judit doktori iskolájában.
      Ez azért csökkenti az erkölcsi hitelét, nem?

  12. székely Attila a töketlen fideszes ügynök said

    Székely Attila most az Ákos valagát nyalja: ugye, ő aztán nem áll ki a CEU-ért.
    Orbán kedvenc idióta énekelgetőjéről székelynek egyenesen Jézus Krisztus jut az eszébe.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2017-04-08/akad-aki-erti-mit-jelent

  13. Kenesei professzor kérdése said

    Kenesei István felteszi az ÉS-ben megjelent cikkében (A CEU a világ bús tengerén), miért éppen a CEU-t választotta ki a fideszes kormányzat a megszüntetésre.
    Válaszában kiemeli az oktatókkal szemben támasztott magas követelményeket: az amerikai Middle States Commission onb Higher Education (funkcionálisan: az ottani MAB) előírja, hogy “fokozathoz vezető képzések esetében valamennyi képzésben oktatónak a releváns területen tudományos fokozattal kell rendelkeznie…
    Hát igen: megfelel ennek a kritériumnak a Károli?????
    Ugye, nem?
    Ezért marad, a fideszkormánynak pont az ilyen bunkó helyek kellenek, mint a Károli.

  14. a buta nőstényürge said

    A hülye p…
    http://hvg.hu/itthon/20170408_UrgeVorsatz_Diana_Felek_mar_most_hatalmas_a_kar?s=hk

  15. Tiborcz lop, mint a vöcsök said

    Megint az orbán veje lop!!!!
    http://nepszava.hu/cikk/1126088-tiborcz-szal-a-fonyodi-szallodabizniszben-is/

  16. erünniszek said

    Az Unió tudja, hogy orbán a görény, nem mi.
    http://nepszava.hu/cikk/1125918-pittella-orban-viktor-nem-egyenlo-a-magyar-emberekkel

  17. Orbán a primitív kártékony állat said

    Ennyit lop az elmebeteg gazember orbánc meg a bandája!
    https://kolozsvaros.com/2017/04/08/vendeg-konzultalj-es-orulj-magyar-itt-a-kanaan/

  18. orosz kód said

    most lelepleződtek!
    OROSZ KÓD
    http://hvg.hu/gazdasag/20170408_Nemzeti_konzultacio_orosz_koddal#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

  19. A New York Times üzent Ádernek said

    A New York Times üzent Ádernek:
    ne írja alá!
    http://pestibulvar.hu/2017/04/08/ilyen-meg-soha-nem-tortent-ader-janosnak-uzent-a-the-new-york-times-nezd-meg-mit/

  20. Köntös Orbán lakája said

    Köntös aljasul uszít a migránsok ellen:
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2017-04-09/kulturalis-gyaszrol

  21. debreceni istentisztelet said

    Mocskos debreceni kancellár!
    http://www.vagy.hu/tartalom/cikk/12884_varga_zoltan_debreceni_egyetem_ceu

  22. fideszes haramiák said

    Ez a helyzet!
    http://ellenszel.hu/2017/04/08/egy-rendszer-mely-gazdasagi-bunozoi-diktaturan-alapul-nem-megreformalhato-es-valasztassal-sem-valthato-le-sulyos-kijelenteseket-tettek-mai-magyarorszagrol/

  23. orbán megtébolyodott said

    Nézzétek orbáncot!
    http://www.captiongenerator.com/447472/Orbn-megtudja-hogy-40-ezren-tntetnek-a-CEU-rt

  24. fineszes said

    Orbán bukásra áll!
    http://sztarklikk.hu/kozelet/orban-most-veszesre-all/322867

  25. kövér a pszichopata gané said

    Kövér fantasztikus!
    https://kepek.444.hu/2017/04/08/kover-laszlo-divatdiktatorkent-szurkolt-dunaszerdahelyen

  26. A károlis Fráter Olivér apja said

    Fráter Olivér, Kövér kabinetfőnöke nagyon mocskos felmenőkkel rendelkezik.
    Csoda, hogy ő is a károlin végzett???

  27. Forró sárgaborsó said

    Az elemi felháborodás el fogja söpörni orbáncot. Az 56-os forradalom is az egyetemekről indult. És jóval pitiánerebb ok miatt, mint a mostani. A diákok fellázadtak az uncsi menzakaja ellen. Az volt az utolsó csepp, hogy a sárgaborsó-főzelék ebédet másnap sárgaborsó-leves követte.

    • bukott szabadságharcos said

      Az internetadó, a vasárnapi boltzár és az olimpia után a lex CEU is elbukik…

      Lassan.. (ha már nem több most is) több elbukott “szabadságharca” lesz ennek a kormánynak, mint a Magyar népnek volt egész fennállása alatt!

  28. Holducca said

    Aki nem hisz a CEU elleni károlis-református összeesküvésben, az nézze meg, hova menekült ma a tüntetés elől Orbán? Egyenesen a Hold utcai református templomba, Balog Emmiminiszter gyülekezetébe, ami mellesleg a MAB-főmufti Szabó András és felesége, Ludvig Éva gyülekezete is. Az istentisztelet után Orbán odaígérte a CEU hallgatóit a Károlinak, Szabó András és Balog CEU elleni hasznos aknamunkájáért.
    http://magyaridok.hu/belfold/orban-viktor-elegendo-vizbe-dobhato-kavicsra-van-szukseg-1564942/

  29. A károlis Fráter Olivér apja said

    Kövér kabinetfőnöke ez a fráter, igazi károlis gazember. Doktorálni próbált a Szakálynál.

  30. fineszes said

    Rendőrök a Lendvay utcában.
    http://www.blikk.hu/galeria/fidesz-szekhaz-tuntetes-rohamrendorok/ck3jyde

  31. kövi dinka said

    A hülye fideszes picha orbánc szekerét tolja.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-koves-gyoparka/2017-04-10/veres-het

  32. Csuti közpénztolvaj said

    Orbán az azonnali kérdések órájában szokása szerint megint nem válaszolt Vona kérdésére, vagyis hogy neki, családtagjainak és cimboráinak van-e eltitkolt külföldi számlája, vagyona, zavaros pénzügye.

    • Cigánytempó said

      Soros f@szán kapaszkodott fel ez a “geci” kiszes cigány. Most belemar a gazdája kezébe egy kis hazai politikai haszonszerzés miatt. Igazi cigány tempó.

  33. Illés szekerén said

    Kedves Hansági tanárnő, olvastam egy cikket egy 64 éves hölgyről, aki egészséges ikreknek adott életet, van remény ne adja fel.
    http://www.nlcafe.hu/ezvan/20170409/anyasag-gyerekneveles-gyermekvedelem-neveloszulo/

  34. Áder becsülete said

    Ádernek nincs becsülete!
    ALÁÍRTA a CEU-törvényt!

  35. Janó aláírta said

    Janó aláírta a pulpituson, miközben az első sorban ülő Orbán, Semjén és Kövér tekintete a hátába fúródott. Merte volna nem aláírni!

  36. Áder becsülete said

    Szemét senki!

    • Janó aláírta said

      Nem, nem az. Egyszerűen nem volt más választása. Akkor még lett volna, amikor felkérték államfőnek. De mióta elfogadta, már nincs. Parancsot teljesít. Hogy eközben nem érezte jól magát, abból is látszik, hogy utána magyarázkodott. A magyarázat. persze, sántít, de ezt ő is tudja.

  37. A templom egere said

    Orbán ma nem válaszolt Vonának arra a kérdésére, hogy van-e külföldön vagyona. Korábban pedig azt válaszolta, hogy egyáltalán nincs vagyona. Ennyire nincs…

  38. Áder takarodj said

    Janó szervilizmusa nem maradt következmények nélkül. Hétfő este “spontán” tüntetés kezdődött a Sándor-palotánál. A demonstrációt egy közösségi oldalon hirdették meg magánszemélyek.

  39. Soros katonák said

    Tüntetés? Túlzás. Csak egy kicsit fakjúztak és bajszos szaroztak a CEU-hű demokraták a Sándor-palota előtt. Az ifjuságnak ki kell tombolnia magát. Szóra sem érdemes.

    • Vadállatok a fedélzeten said

      A rendőr ruháját tönkre tevőt miért nem állították elő rongálásért..mert amúgy életveszéjt okozó garázdaságért kellene,hisz a festék nem biztos,hogy nem egy élet kioltására alkalmas vegyi anyag,vagy akár biológiai szer!!…és ugye hivatalos személyt ért a támadás!!

  40. németh az Auschwitzon viccelődő celli pap said

    Az auschwitzi viccek kedvelője, a celli pap most a költészetről nyálzik.
    Mocskos pofájára veszi József Attila nevét.
    Persze azt már Petrőczi József Attila díjával a szarba húzta a balog.
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2017-04-11/vilag-gyemanttengelye

  41. petrőczi az ordenáré fűzfapoetessza said

    Olvasóink kérték petrőczi donászi magda díjas fűzfapoetessza karácsonyi versét:
    Szentkép (HA-HA-HA!!!)
    Mária az erkélyen áll,
    kócos varkocsát babrálja, ásít
    József kölcsönszamáron
    (a szomszéd
    rozzant biciklijén
    vágtat a patikáig.
    Jászlából (a kéz alól vett
    rácsos ágyából)
    lassan kinő
    a Kisded.
    Ők hárman
    anno 79
    nem korszerű
    isteni szegénység
    melegében, tanulják
    egymás szívverését.

  42. Zója utca said

    Debrecenben ma:

    A károliról csak a Zsengellér van ott!

  43. Egybites fideszlogika said

    El kellene különíteni Sorost és a CEU-t. Nyilván nehéz, mert Soros alapította, de miért is a CEU-n kell leverni mindazt, amit Soroson akarna a kormány?

    A CEU egy eszköz a Fidesznek, hogy megmutassa, mennyire utálja Sorost és mennyire tenni akar ellene. Csak pont egy vétlen eszközt sikerült kiválasztani ehhez, lévén a CEU semmit sem forgatott fel. Kussban volt a belvárosban és csókolom.

    Lehet egy bittel örülni annak, hogy de jó, Soros iskolába bele lett rúgva, de ez zöld utat ad a kormánynak arra, hogy ezután bármely egyetemmel ezt tegye.

  44. Zója utca said

    Bayer, a csillaggal kitüntetett fideszpribék megint kinyitotzta a mocskos száját:
    http://hvg.hu/velemeny/20170411_zsoca_duhos_a_keringesem_leallt_annyira_megijedtem

  45. Soós az arrogáns agyhalott said

    Soós nyafog, hogy a fiatalok nem bíznak az egyházban.
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2017-04-12/sotet-idok
    Bennetek bízni, gátlástalan fideszbérenc, undorító gazemberek?
    Dögöljetek meg!

  46. bogárdi a református Tartuffe said

    Nagy seggnyalás Bogárdinak a reposzton:
    http://reposzt.hu/comment/8312#comment-8312

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: