Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

The odour of the violet 2 (Az Ibolya bűze 2)

Posted by jhnnsclvn - június 5, 2017

A főváros legkorruptabb ügyésze

Szerző: Kisjogász

Hogy Ibolya legalábbis a főváros, ha nem az egész ország legbüdösebb virága, az a károlis bűnügy fejleményeiből azonnal látható. Ibolya 2012 július 1-én kapott megbízást a Fővárosi Főügyészség vezetésére, ami azt jelenti, hogy a BRFK nyomozásait közvetlenül felügyelhette. A megbízást megkapva azonnal kérvényeznie kellett volna a Károli elleni büntetőeljárás áttételét egy másik ügyészségre, de esze ágában sem volt. Ibolyának, mint a Károli által fizetett szolgának volt pofája elvállalni saját munkahelye, a Károli elleni bűnügy irányítását. Hima fellebbezése Mákné Portel Melinda nyomozást másodszor is megszüntető határozata ellen 2012. június 26-án kelt, tehát kb egyidejűleg futhatott be a Fővárosi Főügyészségre Ibolya vezetői megbízásával. Az iratokban szeptemberig nincs fejlemény. 2012. szeptember 4-én megjelenik egy Feljegyzés egy telefonbeszélgetésről a sértett részéről, amiből kikövetkeztethető, hogyan is debütált Ibolya Tibor, a Károli címzetes docense a károlis bűnügy felügyelőjeként. Egész egyszerűen leszólt telefonon a BRFK-ra, hogy adják vissza a sértettnek a tőle lefoglalt CD-t, amelyen az hallható, hogy Szabó András dékán és Balla Péter rektor a Phd-s csalások leplezésére és a MAB átverésére utasítja a Doktori Iskola vezetőjét. Azaz válasz nélkül sunnyogják el a nyomozást saját munkahelyi főnöke, Balla Péter és a másik magasrangú károlis vezető, Szabó András ellen. A Feljegyzés arra utal, hogy Mákvirág Melinda a másik mákvirág, Ibolya utasítására 2012. szeptember 4-én felhívhatta telefonon Hima Gabriellát, hogy berendelje őt a BRFK-ra a CD átadása céljából. Hima ezen eléggé kiakadhatott, mert a telefonos incidens után azonnal elfaxolta a tiltakozását a BRFK-nak, majd tértivevénnyel még aznap fel is adta. Szerinte amíg nem bírálják el a fellebbezését, és nem válaszolnak rá, addig a nyomozást folyamatban levőnek kell tekinteni. Azt is írja, nem hiheti, hogy a BRFK még a legelemibb szabályokat sem tartja be. Idézi Mákvirágot, mely szerint a rendőrnő “felsőbb utasításra” hívta fel őt telefonon. Himának akkor még aligha lehetett fogalma arról, hogy fellebbezése Ibolya vezetői megbízásával egyenesen a Károli rektorának az asztalán landolt, azaz maga a terhelt utasította magas lóra ültetett ügyész beosztottján keresztül a rendőrséget a nyomozás ejtésére.

A Feljegyzés szövege itt olvasható (kattintásra felnagyítható):

 

Forrás: http://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com/2017/06/05/the-odour-of-the-violet-2-az-ibolya-buze-2/

80 hozzászólás to “The odour of the violet 2 (Az Ibolya bűze 2)”

  1. svabra said

    Egy becstelen kormányzat bűntámogató ügyészséget hozott létre Polt Péter vezetésével.
    Nem csoda, hogy a fővárosi főügyész hasonló.

    • anonymanalyst said

      Mit hasonló? Rosszabb! Ibolya nemcsak fideszes, hanem károlis. Büntetlenséget biztosít saját munkahelyi főnökének. Visszaél a hatalmával plusz korrupt.

  2. fideszes haramiák said

    A kormány pedig pénzért beengedi a bűnözőket.
    http://hvg.hu/itthon/20170605_Itt_a_lista_kiknek_adott_a_kormany_penzert_letelepedesi_engedelyt#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

  3. bogárdi a fideszdicsőítő püspök said

    Bogárdi hozzászól aranyos bácsi röfögéséhez és Balaványt gyalázva a Fideszt dicsőíti meg a kerítését.
    http://reposzt.hu/comment/8450#comment-8450

  4. németh az Auschwitzon viccelődő celli pap said

    Németh, a celli pap etikáról mer beszélni.
    Konvencionális fordulatokról mutatja ki, hogy hazugságok, pedig “pünkösdi elragadtatottságunkban” az igazi ethosz szól hozzánk.
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2017-06-06/hazugsagban
    Ez a patkány mer ilyesmiket szóba hozni, miközben ő AUSCHWITZI VICCEKET OSZT MEG A POSZTJÁN.
    Ezt gondolja ő mviccesnek, na meg persze etikusnak is.

  5. butcher said

    Mocskos kormány, a mi pénzünkből támogatja az erdélyieket, az ukránokat stb.
    https://kolozsvaros.com/2017/06/05/ilyen-hazug-nemzetellenes-tetulada-kormanya-meg-nem-volt-ennek-a-szerencsetlen-osszeero-talpabol-halszagot-araszto-orszagnak/

  6. a fideszes lófejú qurvák said

    Szanyi kapitány azt mondta, a fidesz megteremtette a lófejű kurvák kultuszát.
    Van néhány markáns példánk erre a típusra nekünk is!
    http://www.pupublogja.hu/2017/06/a-lofeju-kurvak-kiaradasa.html?spref=fb

    • disznófejű refi kurvák said

      A refi körökben inkább a disznófejű qrva a menő típus, lásd Czunyiné Bertalan Judit és Szabó Andrásné Petrőczi.

  7. Beszarás said

    Ez az Ibolya tényleg nagyon büdös lehet. Úgy néz ki a képen mint aki épp most szart be.

  8. Habonyművek said

    Így lopja ki a Habony-banda a szemünket is: Orbánék százmilliókért hirdetnek a Ripost nevű bulvárszemét oldalán…
    /

    • riposztbiznisz said

      A Fidesz háborút indított minden nem kormányközeli médiafelület ellen, miközben a piacon durva terjeszkedésbe kezdtek, hol már létező és befuttatott felületek felvásárlásával (Origó, Figyelő, TV2, megyei lapok) vagy bezáratásával (Népszabadság), hol teljesen új portálok vagy újságok elindításával. Utóbbiakhoz tartozik a Ripost.hu is. Ez egy alig egy éve indult online bulvároldal, amit Ómolnár Miklós alapított.

      • Isten malmai said

        Nem sokáig örülhetett neki. AStory magazintól az útközben a Tények hírszerkesztőségének vezetéséig jutó Szalai Vivien kiszorította a derék öreg molnárt. Vagy inkább – stíszerűen – felőrölte. 🙂

      • Habonyművek said

        Persze hányadék mocsok egy oldal, de a maga nemében jól kitalálta habony. a bulvármocsokba beleágyazott rágalomhadjárat működik, az elveszített pereket pedig úgyis az adófizető fizeti.

      • Riposztbiznisz said

        “Nagyszerű”, a dolgozó és adót fizető emberek pénze egy ilyen szennybe ömlik.

      • Kozpenzt a ratyinak! said

        Van olyan idiota barom egyaltalan meg ebben az orszagban a fideszeseken kivul, aki az ilyen szemetet egyaltalan latogatja a neten? Gondolom nem is az olvasottsag ott a lenyeg, hanem az, hogy lehet kisoporogetni a kozpenzt a ratyi habonynak. En meg sosem latogattam meg azt a szennymedia oldalt, de nem is fogom. Sot, mindenkinek mondom, hogy veletlenul se kobaszoljon el a korneyekukre sem.

      • cigo szinvonal said

        a cigo miniszterelnok latja,h a magyar suttyonak ez az alfa es omega es onti bele a kozpenzt

  9. soós a primitív idióta said

    Soós tartós tankönyvet akar, vagy mit is?
    Én egy helyesírási munkafüzetet spendíroznék ennek a baromnak.
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2017-06-07/tartos-tankonyv

  10. polt péter a bűnözők cinkosa said

    Polt Péter országosan MEGSZÜNTETI A NYOMOZÁST A FIDESZES RABLÁSOK ÜGYÉBEN
    https://atlatszo.hu/2017/06/02/az-ugyeszseg-megszuntette-a-nyomozast-a-szetlopott-nyiregyhaza-sosto-projekt-ugyeben/

  11. reformációs lóvélenyúlás said

    Ócska giccsparádé rengeteg pénzért a reformáció ürügyén
    http://reformatus.hu/lap/ifi/mutat/13774/

  12. fideszes haramiák said

    Lopnak a fideszesek meg a qrváik: BUSINESS AS USUAL
    http://zsurpubi.hu/cikk/1165-unios-forrasbol-epitett-maganak-hazat-a-polgarmester-felesege/

  13. Orsós-Farkas-paktum said

    A cigány szavazatok miatt kötött megállapodást Orbán Viktor Farkas Flóriánnal – állítja a Jobbik. „Belső információink szerint a 2018. évi országgyűlési választáson ha cigány szavazók például telefonnal készített fotókkal bizonyítják majd, hogy a Fidesz–KDNP-re és az ő jelöltjeikre szavaznak, akkor 10-12 ezer forint üti a markukat” – mondta Apáti István szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint ez nem más, mint a választás rendje elleni bűncselekmény, választási csalás, és az ország kormányfője ehhez nyújt komoly segítséget.

    • rasszista said

      Ráadásul ez választási rasszizmus, ugyanis a kormánypártok csak az olcsó szavazatok miatt tartják fontosnak a cigányokat. És a cigószavazatok miatt hagyják futni a tolvaj Farkast.

    • Kolompár Rikárdó said

      Szavazat eladó!!! 25 ezer+Áfa !!

    • Büszke magyar said

      Apáti Húzzafacba Pityu… A cigány szavazatokat jobb most megvenni, hogy a 4/5-öd is meglegyen. Azok nélkül csak 2/3 lenne… ÉS nehogy a Símacska/Soros vegye meg tudod, baromállat… Ha Soros 226 EP-képviselőt meg tudott venni, szerinted 150 “magyart” nem tudna???

      • Esti kérdés said

        Mennyit fizet neked habony vagy az a gnóm g.fodor ezért, mesélj?Most nem leszel olyan közlékeny, igaz, te troll?:D

  14. Sziszi kétmilliárdja said

    Németh Szilárd szerint csak a gyorsaság miatt kellett lakhelyére bejegyezni a kétmilliárdos birkózócsarnok-beruházást lebonyolító alapítványt. A kulturális bizottság ellenzéki képviselői ezt nem így látják.

    • Buksi kutya said

      Németh Szilárd azt felelte a bizottságnak, hogy majd az ügyészség kideríti, hogy a Buksi kutya ásta-e el a lóvét.

  15. Gulyásrecept said

    Egyre hajmeresztőbb ötletekkel áll elő a Fidesz, amely mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy ellehetetlenítse politikai ellenfeleit, s kizárólag a saját üzeneteit tegye elérhetővé a közterületeken és a médiában. Gulyás Gergely azt javasolja, hogy kampányidőszakon kívül ne helyezhessenek ki plakátot a pártok. Ez a fejlődő országok diktatúráit is megszégyeníti. Olyan alapjogot sért, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, de feltehetően Alaptörvény-ellenes is.

    • lex CÖF said

      Ugye tudunk a sorok között olvasni?
      “választási kampányidőszakon kívül ne helyezhessenek ki plakátot se a pártok, se a kormány”
      Tehát ez az ún. civil szervezetekre nem fog vonatkozni, mint például a CÖF-re. Ők majd a jövőben is közpénzből plakátolhatnak bármikor, lejáratva az ellenzéket. S ha rákérdezel, majd jön a válasz, hogy ez bizony civil szervezet, rájuk ez a törvény nem vonatkozik.

      • vörösnarancs said

        Ez a Fidesz kommunistább, mint anno az MSZMP…

      • Álcivil álhazafi said

        A CÖF nem civil, hanem százmilliós közpénzekkel kitömött kormányzati ügynökszervezet.

      • Isteni Viktor said

        a CÖF az egyetlen normális civil szervezet a Békemenettel. 4-500 000 embert azért csak-csak nem lehet lefizetni, viszont egy Mókus-őrsnyi buzi Szegedről V-Ásotthalmára buszoztatása Bab-Gulyás kiflipénzéből is kijön… Hajrá Magyarország, hajrá, magyarok! Orbánt a kormnány élére 18-ban, 22-ban, és 24-ben is. Aztán tőlem lehet államelnök is, bár jobb lenne, ha az Unióé lenne!

      • Birka fan said

        Ne becsüld alá a butaság hatalmát: rengeteg vak birka fanatikusuk van, mint az Isteni Viktor troll, ezek beveszik a nagy kamu dumájukat, hiszen szép szavakban nincs hiány.
        Csak tettekben….

      • Kamu komcsi kommunikátor said

        Viktor viktoricsék (Győző = Viktor) kommunikációja arra irányul, hogy lehet, hogy ők trógerek, de csak ők kormányképesek, a baloldali ellenzék gyurcsányista, sorosista lúzerek, hazaárulók gyülekezete, a Jobbik meg…izé…csak. Különben is Kovácsbéla!

  16. Brüsszel visszaüzent said

  17. jakab a retkes erdélyi bunkó said

    Jakab a folyton megellő dinkát is túlszárnyalja giccsfosásban.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2017-06-08/rovidfilm-ref500
    Amiből kiderül, hogy erdélyországban vasárnap is csak a pofájukat mosták meg, a szaros valagukra húzták a tiszta gatyát-
    Ki a fasz hívta ide ezt a mérgező mocskot??????

  18. Ludvig a muzeális fűzfapoetessza said

    A vén picha itt látható egy kan fűzfapoétával.
    Melyik az ordenárébb giccsfosó?
    Dinka vagy Ludvig?
    http://petroczieva.blogspot.hu/2017/06/non-omnis-moriar.html

  19. ludvig a hullagyalázó said

    A fenyegetés borzasztó: NEM KÍVÁN MEGDÖGLENI SE A MOCSOK.
    Halála után is itt fog keringeni köztünk.

  20. fideszes haramiák said

    Pofátlan fideszes rablás.
    https://444.hu/2017/06/07/unios-forrasbol-epitett-szorphazat-az-edelenyi-polgarmester-felesege-de-az-eredmeny-sokkal-inkabb-csaladi-haznak-tunik

  21. Keresztény kormány said

    Lázárékat nem hatják meg az elhunyt gyerekek – nem hajlandók ingyenessé tenni az agyhártyagyulladás elleni oltást

  22. poltpéteri ügyészség said

    Európai ügyészségi részvételhez kötnék az uniós forrásokat – ez Vera Jourová igazságügyi uniós biztos javaslata. Elnézve a mi legfőbb ügyészeinket, a bűnpártoló Poltot, Lajtárt, Ibolyát – rájuk férne európai felügyelet.

  23. Bagdy nyanya said

    Bagdy banya akarta a pszichógus kamarátm a lányát, Császár-Nagy Noémit meg mindjárt elnöknek.
    Nem sikerült neki hálkaistennek.
    http://24.hu/belfold/2017/06/08/bagdy-emoke-ez-alaptalan-es-alattomos-vad-a-csaladunk-ellen/

  24. Gér Andrej said

    Ez a semmiből jött zsinati tanácsos is jól benyalt a facebookon Balog páternek és áldott Orbán testvérnek.

  25. dugulj el bogi te paraszttrampli! said

    Bogi, téged mindig kíméltünk. Úgy gondoltuk, ártalmatlan értelmi fogyatékos vagy a nagy formátumú gazemberek, pl. Köntös kíséretében. De amit ma összeirkáltál, az elég!
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2017-06-09/viszonylag
    Te azt hiszed, hogy az esztétika= szépségtan?
    Kb. 150 évvel vagy elmaradva a tudomány mai állásától.
    És azt hiszed, hogy a magadfajta hájas valagú kancsal idióták Csögle-alsón mondják meg, mi a divat és mi ne legyen?
    Mintha a legjelentéktelenebb designert is érdekelné, mit húzol a hájas valagadra.
    És még GENDERhez is hozzászólsz! Mizériának nevezed!
    Te magad vagy a rosszindulatú idiotizmusnak a csimborasszója, te kisagyú vidéki büdös parasztpicsa!

  26. Mayreható változások said

    Már megint elbukott az illibsi forradalom. Ezúttal Angliában. Orbán vágyálma nem látszik megvalósulni. Nagyon megerősödött a Munkáspárt, gyengültek a toryk. Mayreható változások jönnek…

  27. polt pétert a börtönbe! said

    A rohadt korrupt polt és mocskos családja húz a Csillagba
    http://sztarklikk.hu/kozelet/borton-var-polt-peterre/325080

    • anonymanalyst said

      És Ibolya is, aki fő-fő ügyészként nem jelentette az összeférhetetlenséget, hanem simán felmentette a főnökét, Ballát.

      • Corruzione said

        Főállásban főügyész, másodállásban károlis oktató. És főállásúként elsiskálja másodállású munkahelyi főnökének bűnügyét. Ez csukat le másokat?

  28. a magyar futball világröhej said

    A magyar csapat kikapott Andorrától!
    Közröhej!
    Ezért nyomja az orbánc a milliárdokat a magyar futballba??????

  29. Petrőczi a francstatti Kocsma Jenny said

    A vén fűzfapoetessza ma 11-kor dedikálja a döglött csótányokról szóló könyvét a 103-os standon!
    Ott a helyünk!
    Személyesen okádjuk le petrőczit!

  30. fideszes ripacsok said

    A rohadék disznó tolvaj fideszes államtitkárok:
    https://kolozsvaros.com/2017/06/09/mondom-egyszerubben-hogy-a-nyulugyi-allamtitkar-ur-is-ertse/

  31. becsapott a villám said

    A magyar igazság(?)szolgáltatás(?) átlépett a Rubiconon.
    http://nyugatifeny.hu/2017/06/08/megszolalt-a-bortonre-itelt-csaszy-zsolt-ez-a-per-ugyanigy-zajlott-volna-le-a-rakosi-rendszerben
    Korrupt, gyilkos rendszerré vált. megrendelésre ítél a kúria!!!!

    • anonymanalyst said

      Eddig a Kúriáról az a hír járta, hogy még nem feküdt be a Fidesznek. A Sukoró üggyel azonban oda a jó hír. Az igazságszolgáltatás legfőbb szerve is kapitulált.

  32. the easy conscience of effortless superiority said

    A sportra költött milliárdok: miközben minden operettállam dilettánsai megvernek bennünket!
    https://kolozsvaros.com/2017/05/24/ertem-en-hogy-a-kreteneket-kretenekkent-kell-kezelni/

  33. Áder becsülete said

    Áder aláírta a Taigetosz-törvényt.
    https://mno.hu/belfold/ader-janos-alairta-a-taigetosz-torvenyt-2402635
    Őt kellett volna régen ledobni onnan!!!!

  34. székely Attila a töketlen fideszes ügynök said

    Székely olyan, mint a csodarabbi, MINDENT TUD! ODALÁT SOMLÓVÁSÁRHELYRE, és azt is tudja, hogy a plébános összeveszett a Schwartcal, aki maga a sátán, hiszen az Ajka MSZMP-s polgármestere.
    Székely mindent tud és mindenről van véleménye.
    Székely az Isten, bazd meg.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2017-06-10/aki-kabatlopasi-ugybe-keveredett

  35. Balog a terminátor said

    A rohadékok csökkentik az értelmi foigyatékosok fizetését.
    A tetves görény Balog hogyan számol el a Teremtőnek mocskos gyilkos tetteivel????
    http://pestibulvar.hu/2017/06/10/itt-az-ujabb-fideszes-pofatlansag-a-kormany-szerint-meg-lehet-elni-14-ezer-fotrintbol/

  36. Puzsér Róbert fan said

    Köntös ma Puzsért gyalázza.
    Biztos nem tudja, hogy a Robi a Károlin végzett, de túlélte szabóandrás aljasságát és petrőczi motozó kezét..
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2017-06-10/europa-egy-liberalis-dogma-uralma

  37. Illibsi forradalom said

    Rossz hír Orbánnak:
    Az exit poll adatok szerint nagy győzelmet aratott az egy hónappal ezelőtt államfővé választott Emmanuel Macron pártja a franciaországi nemzetgyűlési választáson.

    A Köztársaság lendületben (La République En Marche) az 577 mandátumból akár 400-at is megszerezhet.
    Valahogy mégse akar győzni Nyugaton az illibsi forradalom.

    • Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! said

      Legyen ez inspiráció nekünk is. Itt is elbukhatna már végre az illibsi forradalom!

      • Magyar Ugar said

        Nálunk??? Ne izélj már ! Mikor már majdnem királlyá szavazta a kétharmad a köpcöst?

      • Csuti alattvaló said

        csak az a baj, hogy nem akar befagyni a Duna!

      • Alfred Jarry said

        Ezen ne múljék! Átvisszük a városligeti műjégre a performanszot . Oda toljuk a király dombot . Azon suhinthatgat a négy égtáj felé a lézerkardjával Übü király .

      • A Szajna partján said

        Franciaországban a birkák nem szavaznak.
        Nálunk viszont direkt beterelik őket szavazni.
        Na ez a különbség!

      • Orsós takarodj! said

        Valami ilyen figura kellene Magyarországra is a pocakos cigány helyett.

      • Metternich said

        A lázadás éve…Ausztria, Hollandia, Franciaország, Montenegro,Nagy – Britannia….arrafelé valahogy nem fújnak a 48-as szelek…:D

      • Csuti halálmadár said

        Csak kér egy személyes találkozót Macrontól a dagadt csúti halálmadarunk, hogy átadhassa neki a prikézsiát, ezután vagy elhalálozik, vagy megbuknak a reformjai, valamilyen súlyos csapás fogja érni, ahogy az eddig szerencsétlenül járt államfőket, kormányfőket, királyokat.

      • roma átok said

        Rázogassa a kezedet az Orbán Viktor – így szitkozódnak ma a nemzetközi politikában.

      • tenyérjós said

        női vezetőkkel kapcsolatban a “Nyalogassa a kezedet az Orbán Viktor” az adekvát átok

      • Fatalista said

        Ez megmagyarázza, miért nem hajlandó Trump(ly) találkozni az örök és megbonthatatlannal: az orosz balhét esetleg túlélné politikailag, de a csútit nem.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: