Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Claim against the dead Quaestor Attorney (Panasz a halott főügyész ellen)

Posted by jhnnsclvn - október 22, 2017

Szerző: Kisjogász

Szerző: Kisjogász

A Fővárosi Főügyészség Ibolya Tibor “címzetes” károlis docensnek az intézmény élére történő kinevezéséig még nyomokban normálisan működött. Előfordulhatott, igaz csak a nyári uborkaszezonban, hogy a beérkező ügyek automatikusan kerültek kiszignálásra. Így került a károlis bűnügy Bézsenyi Balázs csoportvezető főügyész elé 2011 augusztusában, aki a törvényeknek megfelelően bírálta el, és már csak néhány adat begyűjtését kérte a BRFK-tól a Szabó András elleni vádemeléshez. Mákné Portel Melinda óvakodott bármit is kinyomozni, sikeresen húzta az időt 2012 júniusáig. Ekkor kapott a károlis IbolyaTibor megbízást a Fővárosi Főügyészség vezetésére. Azonnal átvette a Szabó András elleni nyomozást, és másodállású munkahelyén, a Károli Jogi Karán íratta meg a sértettet lepattintó határozatokat – magával a terhelttel. Szabó Andrásnak egykori dékáncimborája, Domonkos Andrea segített az ellene irányuló vádakat lehazudni, és helyette H. G.-t rágalmazni. Ibolya Tibor Soltész Miklóst szemelte ki a Szabó-Domonkos féle védekező és ellentámadó irat szignálására. Azonban a rágalmazás olyan jól sikerült, hogy meg se merte Soltésznak mutatni, hanem vagy maga tette rá a kézjegyét, vagy a két jómadár egyikét kérte meg erre. Az irat végképp kiverte H. G.-nél a biztosítékot. Ő persze nem tudta, hogy nem Soltész áll az irat mögött, hanem maga Ibolya.

Az ügyészek néha korán halnak sorozatom következő darabja a Soltész Miklós elleni panasz és a nevében szignált határozat hatályon kívül helyezésére irányuló felülvizsgálati kérelem. A Fővárosi Főügyészség ellen a sértett csak a Legfőbb Ügyészséghez fordulhatott. Ki fog derülni a Legfőbb Ügyészség reakciójából, hogy a két fővárosi ügyészség valóban olyan függetlenül működik-e egymástól, amint azt Ibolya Polt Pétert védő hisztérikus kirohanásában a Kúria ellen állította.

 

LÜ_Felülvizsgálati_1

LÜ_Felülvizsgálati_2

LÜ_Felülvizsgálati_3

LÜ_Felülvizsgálati_4

LÜ_Felülvizsgálati_5

Forrás: https://reformatusoklapja.wordpress.com/2017/10/22/claim-against-the-dead-quaestor-attorney-panasz-a-halott-fougyesz-ellen/

28 hozzászólás to “Claim against the dead Quaestor Attorney (Panasz a halott főügyész ellen)”

  1. Mákvirág Melinda said

    Van egy hanganyag, amin Szabó András arra utasítja Hima Gabriellát, hogy falazzon a MAB előtt Mészáros kamu disszertációjához. Mire ő határozottan azt mondja, hogy nem fog. Inkább nem mond semmit, de ekkorát azért nem hazudik. A rendőrség kezében ott a bizonyíték a csalásra és a hivatali visszaélésre, mert pont Szabó András kamu témavezetéséhez kellene falazni. A két kamuzó, Mészáros és Szabó egymásra talált a csalásban. Ez világos bizonyíték, de a rendőrség szerint nem történt csalás?
    https://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com/?s=hanganyag

  2. MarciPista said

    Felteszem ide Mészáros Márton (a Károlin még az volt, Szegeden már Pista lett) két örökzöldjét. Mindkettő 2009. március 9, védés előtt két héttel. Az egyikben az áll, hogy új téma jutott eszébe, amihoz új vezető kell a “továbbiakban”, Szabó András. A másikban az, hogy már le is adta az instant dolgozatot. Aztán Bednanics rendőrségi vallomásából az derült ki, hogy ő már két héttel korábban megírta az opponensi véleményét, azaz 2009. március 2-án – a semmiről. Ugyanis akkor még téma se volt és témavezető se…

    Evidence for forgery (Mészáros Márton 2 nyilatkozata)

    • KoFa said

      Demes-Kőfalusi Krisztina is nagyot alakított. Ellátta pecséttel és iktatószámmal az álnyilatkozatot, amelyikről Zsengellérék kiderítették, hogy hamis: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2012/05/01/phd-all-time-high-phd-vilagrekord/ (a 3. doksira kattintva)

      • PhD hallgató said

        Zsengellérék tisztességesebben nyomoztak ezek szerint mint a hivatásos Mákvirág?

      • Vastagbőr said

        Igen, mert ők valóban ki akartak deríteni valamit, Mákvirág pedig csak falazni akart a bűnösöknek. Mármint azt akarták volna kideríteni, hogy mit lehet Himára ráhúzni, ezért voltak olyan alaposakm de minden nyom Szabó Andráshoz és a lotyójához, a Kőfalusihoz vezetett. Ezt le is írták, de ebből sehogy se következett, mért Himát kell kirúgni, mért nem Szabót. Ezért Tanka professzor alá se írta a jelentést. Zsengellérnek és Madarásznénak elég vastag bőr volt a képén ehhez…

  3. fucking bitch said

    Hol van a 118 milliárd, amit tavasszal utaltak az egyházaknak?
    Mire költötték a refik a közpénzek milliárdjait?

    Hatalmas botrány a Fidesznél: 118 milliárdot utaltak az egyházaknak, de nem tudni, mire

  4. Kövi Dinka said

    A bugris proli letegezi Kálvint és belepofázik az életművébe.
    Magadnál vagy?
    Vagy vigyünk a zár6t osztályra?
    http://reposzt.hu/blog/jakab-koves-gyoparka/2017-10-23/ref-kommentek?_fb_user_fbu=100005401923063

    • kövesgyopárok járnak köztünk said

      A szombathelyi aljas fideszbérenc pap dilinyós felesége meg akarja előzni petrőczit blaszfémikus szófosásban!

  5. károlis bugrisok said

    Bugriséknál megint volt egy alibikonferencia csupa idegen előadóval, mert a helyi idióták meg se tudnak röffenni.

    Click to access 2017.10.19.Bernhard-Konf.pdf

  6. Petrőczi a pöcegödör said

    Egy kép a nemzet csótánynőjéről, az enyveskezű fehérmájú fűzfapoetesszáról:

    • Bonnie and Clyde said

      Van még nála is rosszabb: a férje, Szabó András. A Károli és a református egyház rákfenéje. Neki falaztak az ügyészek, a rendőrök. És mekkora botrány kerekedett belőle. Még Földi Lászlóval is össze kellett keveredniük, hogy még mélyebbre süllyedjenek a szarban. Mert egy dolog, hogy Orbán önti ezekbe a mocskokba a milliárdokat, és egy másik, hogy milyen hírük van a világban. Ahelyett hogy Szabó Andrást kivetették volna maguk közül, inkább vállalják a vele járó szennyáradatot a nyakukba.

  7. orbán az undorító görény said

    Orbán aljas uszító beszéde:
    https://kolozsvaros.com/2017/10/23/ez-az-ember-egy-celtudatos-pusztito/

  8. anti lop rendületlenül said

    Rabló mocsok!

    Olyan információkra derült fény amitől csattanhat a bilincs Rogán Antal kezén (+videó)

  9. éber héber said

    Orbán meg hazudik, egyre pofátlanabbul:
    https://444.hu/2017/10/23/a-kiraly-maga-jelentette-be-hogy-meztelen

  10. Orbán a migráncsalogató said

    Vona: ha a Soros-terv a bevándorlás szimbóluma, az Orbán-terv a kivándorlásé – mondta Vona ünnepi beszédében, és igaza van. Orbán tevékenységének következtében Magyarország lassan elfekvő lesz. Csak haldokló öregek maradnak. És amelyik ország kiürül, azt be fogják népesíteni – de nem ám magyarok. Orbán a legnagyobb migránstámogató!

  11. orbán az undorító görény said

    Orbán beszéde
    http://24.hu/belfold/2017/10/23/ez-nem-unnep-volt-hanem-fidesz-nagygyules/

  12. németh az Auschwitzon viccelődő celli pap said

    A celli papnak ma nem jutott eszébe zsidóvicc, ezért “filozófiai és teológiai” gondolatokra hagyta magát ragadtatni Bródy dala alapján. A helyesírás követésére nem azonban, ezért írja i-vel Bródy nevét.
    Maradj a vicceknél, te idióta!
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2017-10-24/ha-en-zaszlo-volnek-avagy-let-szabadsagfokai

  13. Német vélemény Orbánról said

    Ezt írják a Focusban Orbán tegnapi beszédéről: WIRRES GEREDE!
    http://www.focus.de/politik/videos/wirres-gerede-ueber-mysterioese-finanzmacht-skandalrede-in-ungarn-orban-erklaert-teile-europas-zur-migrantenfreien-zone_id_7755514.html

  14. zimmezum said

    Egyetértek:
    http://zsurpubi.hu/cikk/2736-2017-magyarorszag-kivenhedt-kommunistak-mernek-pofazni-56-tragediajarol/

  15. dumb and dumber said

    Orbán arcjátéka
    http://zsurpubi.hu/cikk/2745-aztakurva-ilyen-arcokat-vagott-orban-a-beszede-elott—video/

  16. Mariska emlékiratai said

    Szexuális abúzus ügyben Tolnai Gábor is sorra került: https://index.hu/kultur/2017/10/24/falcsik_marira_egy_professzora_vetette_ra_magat/

    • Ludvig és a régi magyar said

      Volt akinek bejött ez a gusztustalan hülyén vigyorgó vénember. Pl. Ludvignak (akkor még nem volt Petrőci). Szegeden megbukott régi magyarból és azt a vizsgáját Pesten tette le Tolnainál. Orálisan. De hiába volt mer később mindenből megbukott és nem mindenki tartott igényt egyéb szolgálataira. Így aztán magyarból sose szerzett diplomát. De a régi magyar vizsgája az megvan! Tolnainál!

  17. Soós az arrogáns agyhalott said

    Soós, az aljas hulladék mindenkibe belemar. Kunczéba, aki joggal gúnyolódott az alkoholista Mártiriuszon, Gurmai Zitán, hogy milyen ronda.
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2017-10-25/sele-vissza-eles
    Dögölj meg, Soós, a fidesz valagában

  18. orbán és rabló családja said

    Orbán veje új villát vet pár száz millióért
    CSALÁDOK KORMÁNYA
    https://hirtv.hu/ahirtvhirei/szazmillios-villat-vett-orban-viktor-veje-2423217

Hozzászólás a(z) MarciPista bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.