Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Campaigne in the nursery (Papás-mamás a dadi óvodában)

Posted by jhnnsclvn - március 21, 2018

 

Szerző: Bokodi Pedellus

 

Óvodában járt Orbán Viktor, gyerekekkel rázott kezet, egyiküket fel is emelte, hogy a kisfiú is jól látszódjon a csoportképen. A másikat Czunyiné emelte fel, szintén azért, hogy jól látszódjon.

Mi ezt a látogatást már pont egy hónappal ezelőtt szóról szóra bejósoltuk. Ezért nem hihetünk abban a narratívában, ami a sajtóban Csillag Istvánné dadi óvónőre hivatkozva közvetlenül a látogatás után megjelent.

Fenti narratíva szerint ugyanis Cukiviki és Cukijuci épp papás-mamást készült játszani, de aztán rájöttek, hogy ehhez gyerekekre is szükség van kelléknek.

Ezért keresték fel együtt a Komárom-Esztergom megyei dadi óvodát, ami véletlenül abban a választókörzetben van, ahol a Károli Gáspár Református Egyetemen még Bertalan Judit néven futott Czunyiné jelöltette magát országgyűlési képviselőnek. Illetve dehogy is ezért, ezt már helyesbítették. Ellenkezőleg, nem is az óvodát akarták meglátogatni, oda csak véletlenül tévedtek be, mert az ártatlan csöppségek  a kerítésen keresztül olyan ellenállhatatlanul invitálták a véletlenül arra bóklászó, a papás-mamás játékhoz épp gyerekeket kereső párost. Kereslet és szükséglet véletlen egymásra találásáról lehetett itt szó csupán. Csillag Istvánné óvodavezető szerint legalábbis igazából nem is hozzájuk ment a kormányfő, hanem velük szembe, egy egyházi épületbe, a gyerekek pedig a kerítésen keresztül nézték a nagy fekete autókat és olyan örömmel integettek neki, hogy muszáj volt irányt változtatnia.

Az óvőnő szerint az egész esemény csak véletlen volt, kampányról szó sincs, az épületbe nem mentek be, és ők különben is nagyon szívesen biztosítottak neki és Juditkának helyet és gyerekkellékeket a papás-mamás játékhoz az óvoda udvarán. Világért sem az épületben, mert az már kampánynak számított volna. De az udvar az egészen más. Az tényleg csak egy spontán papás-mamás játékra alkalmas a spontán biodíszlettel.

Vajon miért jutott eszébe Orbán Viktornak és Czunyiné Bertalan Juditnak pont a dadi óvoda kerítése mellett papás-mamást játszani? Csak nem kavart Czunyiné Orbán Viktorral is hajdanán? Persze, nem Czunyi alatt, hanem még Czunyi előtt.

Csillag Istvánnét ezért a narratíváért Balog Zoltán máris felterjesztette tisztikeresztre, amit három hónap múlva pedagógusnapon fog megkapni.

Czunyiné Bertalan Judit kapcsolati tőkéjéről, politikai előéletéről és karrierépítési módszeréről több posztot is olvashattok ezen a blogon, pl. Czunyiné és a szentek viszonyáról. Csak írjátok be a keresőbe egyház és piroslámpás negyed! Esetleg úgy is, hogy egyház és szex. Vagy megközelíthetitek Czunyinét az etikai kódex oldaláról is. De Tenke Sándor egykori károlis rektor és háromgyerekes református lelkész nevével sem reménytelen próbálkozni a keresőben.

 

59 hozzászólás to “Campaigne in the nursery (Papás-mamás a dadi óvodában)”

  1. Bokodi Pedellus said

    Már alig vártuk mikor látogat el hozzánk a mi lányunk szive választottjával. Olyan cukik voltak együtt az oviban mint férj és feleség egy csomó cuki kis pulyával és a kedves aranyos ovonéni-nagymamával.

  2. károlis hülyék said

    A Czunyiné anyja takarítónő volt egy környéki iskolában. Bertalan JUdit – hogy eredeti, becstelen nevén említsük -, ugyan azt hazudta, hogy gazdasági szakember volt az anyja, de én láttam cicanadrágban és felmosóvödörrel a kezében, az meg ugye nem a gazdasági szakember kelléke.
    Remélem, az ovisok nem vesznek példát a qrva néniről és a károli nevű droghálózatba se akarnak bekapcsolódni.

  3. orbán és czunyiné said

    Széll Bernadett feljelenti orbánt meg czunyinét ezért a politikai pedofiliáért.
    Pedig ők csak mentek a templomba, aztán meglátták az óodát és bementek.

    • Kormányszóvivő said

      Ez szó szerint így volt. Nem mi molesztáltuk az apróságokat, hanem ők bennünket!

      • Szemtanú said

        Csillagné pedig valósággal beráncigálta a Viktort a kapun. Csak azért ment be a miniszterelnök, mert az óvónő volt az erősebb.

      • Dadi Dadus said

        Ez nem igaz! A miniszterelnök az óvónővel még elbírt volna. Mer igaz hogy Csillagné az Orbán urat erőszakosan befelé ráncigálta de ő ellenállt volna ha az a Czunyiné hátulról nem toszogatta volna őt ugyancsak befelé. Győzött a túlerő.

      • A Károli szellemisége nyilvánul meg ebben a végtelenül aljas, tudatlan sötét némberben, aki Tenke Sándor hittudományi dékán, később rektor ágyában kezdte, majd más ágyakban folytatta a karrierjét. Ezen az ágon kapaszkodott fel a fideszben is, egészen a kormányfőig.
        Ez a károli szellemisége!
        Illetve mégsem!
        Karácsony Gergely is a Károli hallgatója volt, eggyel volt fiatalabb Czunyinénbál, aki 1994-ben már a HÖK-ös kasszát fosztogatta, amikor Gergő felvételtzizett.

    • Pedofil Politikus said

      Az elmúlt hetekben soha nem látott fokozatra kapcsolt a politikai pedofília. Politikusok óvodásokat, kisiskolásokat cserkésznek be a „gyerekkel és kutyával mindent el lehet adni” hollywoodi logikája alapján. Nevükkel ellátott pólókat küldenek óvodásoknak, hoznak a gyerekeknek egy két lábon járó miniszterelnök bácsit, akivel lehet, kell, illik csoportképet csinálni, kivezénylik őket táncolni, szavalni vagy csak biodíszletnek különböző kampányeseményekre, avatásra, alapkőletételre, netán megköszönni az új digitális táblát.

      • Oszt jónapot said

        Törvénysértő ez? Ó, igen. Érdekel ez bárkit is? Ó, nem. „Majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot” – hogy a kora XXI. század egy legendás jogfilozófiai fejtegetését idézzük.

      • Csillagné őrmester said

        A politikai pedofíliával nem az a legnagyobb baj, hogy ártatlan gyerekekkel próbálja cseppet sem ártatlan politikusokról az ártatlanság illúzióját kelteni. Ez csak egy hazugság. A politikai pedofíliával az a legnagyobb baj, hogy a kiszolgáltatottságra épít. Arra, hogy nincs választás: a politikus jön, gazsulálni kell.

      • ENSZ said

        A gyerek nem egy tárgy, amit a felnőttek kényük-kedvük szerint használhatnak bármire. Az UNICEF gyerekjogi dokumentuma szó szerint azt írja: „Nem szabad téged lefotózni sem, vagy olyan szövegek elmondására kényszeríteni, amit te nem akarsz”.

      • Csuti jogfilozófus said

        Teszek az ENSZ-re. Az ENSZ Magyarország ellensége.És különben is mondtam már: Oszt jónapot.

  4. Iránytű said

    Kövessétek az oldalt, hogy tudjátok, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt a saját szavazókörzetetekben:
    https://www.kireszavazzunk.hu/

  5. bogi az eszelős fidesztapsonc papnő said

    Bogi turbóra kapcsol orbán és tőkés mellett.
    Le a nemzettelken Európával!
    Éljen orbán, éljen tőkés, éljen czubyiné!
    Éljen bogi a Dunántúl legbutább legaljasabb nősténypapja.
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2018-03-23/hegynyi-hatar

  6. az adóhatóságos tállai egy ravatalozót ajándékozott nekünk said

    Tállai átadott egy nemzeti ravatalozót mindannyiunk végső üdvére.
    Halleluja!
    https://444.hu/2018/03/23/tallai-andras-atadott-egy-ravatalozot

  7. Csuti fociakadémia said

    Gyorsan kell még néhány stadion: elpáholta aranylábú fiainkat az Andorránál is gyengébb kazah válogatott

  8. Kotkodács said

    A Kétfarkú Kutyapárt 5 perce a köztévében. Szétröhögöd magad:

    • Fake news said

      Én nem röhögtem. A magyar politikai élet tényleg egy vicc, de ennek sem sok értelmét látom.

    • Kotkodács said

      Szerintem ők csak bemutatták, hogy igen, ez megy, ez a “magyar” politika. A NER gondoskodott róla, hogy az emberek üveges szemmel, zombikként bámulják a köztévét, ahol kábé így öntik a fejükbe a hülye propagandát. Teljesen mindegy, hogy kotkodál, brekeg, ugat, csahol, nyávog: ugyanannyit ér mint Orbán semmitmondó süketdumája.

      • CÖF birka said

        Szerintem meg nem mindegy. Bégetnie kellett volna. Plusz birkafejjel hitelesebb lett volna! Lehet sok Fideszes egyből magára ismer.

    • anonymanalyst said

      Jó volt a köztévés moderátor. Vette a lapot. Volt humora. Egy köztévéstől nem vártam volna ezt a nívót. Abszolút partner volt. Lényegében ő ismertette a kétfarkúak programját. Méghozzá pókerarccal. Bizonyos értelemben jobb volt, mint a tyúk.

    • Pénteki interjúk said

      Ez egy zseniális paródia. A pénteki rádiós Orbán-interjúké és az összes fideszesé. Mert mindegy mit kérdeznek tőlük, mindenre azt válaszolják, hogy migráncs, soros, brüsszel. Azaz, lefordítva tyúknyelvre: kotkot, kotkotkot, kotkotkotkodács…

  9. köntös támogatja orbánt said

    Köntös megírja nyíltan Csák Szilárdnak: “Én támogatom Orbánt, és Ön nem. Valóban lehetnének ügyek, amelyekkel kapcsolatban megfogalmazhatnék kritikai észrevételeket is a kormány irányában, de nem teszem, mert akit támogatunk azzal elnézőbbek vagyunk, s nem visszük ki az utcára a családi ügyeket.”
    http://reposzt.hu/comment/8853#comment-8853
    Köntös, a pöártállami spicli “nem fogalmaz meg kritikai észrevételt” – köp rá, hogy Orbjn és családja szétlopja az országot. Hogy Tiborcz, a vej, milliárdokat rabol tőlünk, mindaqnnyiunktól.
    Köntöstől nem, ő megkapta már a maga lovagrendjét, az ádáz gazember.

  10. székely attila a fideszcsahos said

    Székely Attila a reposztos csahos bőgve tolja orbán szekerét.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2018-03-24/saint-denis-nincs-itt-semmi-latnivalo

  11. semjén az állatgyilkos plagizátor said

    Semjén házfelújításait is megzsarolt vállalkozók végezték.
    A keresztény(???)demokrata főbirka nemcsak háziállatokat lövöldöz más pénzén.
    És, ugye, minden diplomáját plagizálássaé szerezte
    https://444.hu/2018/03/24/a-semjen-csalad-hazfelujitasait-felaron-vegzo-ceg-tamogatta-a-kdnp-mulatsagait-is

  12. Köntös a volt spicli fideszpropagandista said

    Köntös, az állampárti alkoholista spicli, aki nem szégyellt Amerikából jelentgetni a gyülekezete tagjairól, most véresen komolyan csörteti a kardot a végtelenül korrupt orbán szolgálatában.
    Meg is kapta a lovagkeresztet tőle.
    Ma Merkel kancellárt gyalázza.
    Bejelnti, hogy ő ma direkt templomba megy.
    Nagy dolog! Püspökhelyettesként kapja a nem kevés fizetését, néha még a szószékre is felkapaszkodik és ott mondja tudatlanb, önhitt, buta prédikációit.
    Szerencse, hogy Merkel nem a pápai gonosztevő nyomorult firkálmányait olvasgatja.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2018-03-24/zsido-keresztyen-korszak-vege

  13. Gerontofil said

    A politikai pedofília semmi a politikai gerontofíliához képest. A 9. kerületben az idősgondozóknak az a feladatuk, hogy megmutassák az öreg, demens, félvak embereknek, hova tegyék az X-et, amikor kiviszik hozzájuk a mozgó urnát:
    https://i0.wp.com/balramagyar.hu/wp-content/uploads/2018/03/29138894_10204558538719968_2118912993_n.jpg?resize=696%2C522

  14. iván géza asunyi református gazember said

    Iván Géza vonzódik a gagyi scifikhez.
    Most egy ilyenről röfög.
    Utána a keresztény farok az élőistenről.
    http://reposzt.hu/blog/ivan-geza/2018-03-26/holnap-kerdesei-ma-kerdesei-0

  15. czunyiné a női terminátor said

    Czunyiné megvédi a nők becsületét!
    Ő, a Tenke matraca,
    a HÖK pénzének elrablója.
    Most rikoltozik, hogy a Jobbik kit rúgjon ki!

    • czunyiné a károli avatag kurtizánja said

      Hát a Czunyiné tisztességét nagyon kellene keresni, talán már az óvodában elvesztette.
      A károli címeres ….ja óbégat, aki elöl-hátul kiszolgálta a fideszes kangörényeket?
      A becsület szó nem szerepel a te személyes szótáradban.
      A károliéban se.

  16. németh az auschwitzon viccelődő celli pap said

    Németh Tamás, az agyirtott celli pap megint orbánék mellett iázik.
    Nem volt auschwitzi vicc a raktéron, te antiszemita görény???
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2018-03-27/biodiszlet

  17. károlis hülyék said

    A károlis agyhalottak itt lopják a napot.
    Tréning becstelenségre, tréning lopásra, korrupcióra.
    Czunyiné szennyes szellemében

    Click to access KRE_BTK_Kozossegi_napok_2018_osszeszerkesztett20180322.pdf

  18. egy újabb refi giccsszerző kitüntetése said

    Balog, a barom megint egy refi giccsszerző, Máthé-Tóth Miklóstt tüntetett ki.
    A szörnyűséges Petrőczi után egy kan giccsszerző került sorra.
    http://www.reformatus.hu/mutat/14929/

    • idelette de bure said

      Kikérem magamnak, hogy a férjemről, Kálvin KJámnosról egy ilyen nidióta firkál.
      Azt meg különösen kikérem magamnak, hogy engem meg a saját banyájáról “mintáz”.
      Húzz a búsba, Máthé-Tóth, de sürgősen

  19. aranyoss a rágalmazó gazember said

    Aranyoss egyetlen kommentjében rágalmazza Mellárt, Bod Péter Ákost és több más kiváló embert.
    Felhívom rá a figyelmüket!!!!!
    Azt hiszi a vén gazember, hogy mindenkit legyalázhat???
    A reposztban, ebben a mocskos revolverlapban!
    http://reposzt.hu/comment/8896#comment-8896

  20. Fejér Gránit said

    Meghalt Magyarország 2. leggazdagabb embere, Demján Sándor. 75 éves volt.

    • Csengeri lakos said

      Gyanús … nagyon gyanús.

    • Kósa malacai said

      Demján 2012-ben az Origonak jelentette be, hogy halála után a megmaradó vagyon 95 százalékát jótékony célra ajánlja fel, szegény gyerekek oktatására és a minőségi kultúra támogatására.

      Erre az örökségre Kósa nem teheti rá az enyves kezét. Egy egész nemzet figyeli a kapzsi örökségvadászt!

      • Lölö nagy napja said

        Lölö és Viktor ezekben a pillanatokban hosszasan konzultálnak jogászaikkal, hogyan privatizálhatnák a Demján vagyont.

  21. Pacifrizura said

  22. Köntös a volt spicli fideszpropagandista said

    Köntös Heller Ágnest gyalázza.
    Hogy vicces.
    Hát igen, egy akkora formátumú filozófustól, mint Köntös, jogos a kritika olyan senkikkel szemben, mint Heller.
    http://reposzt.hu/comment/8899#comment-8899

  23. soós a fideszbérenc pap said

    Eszükbe jutott reposztos barátainknak, hogy mégiscsak nagfy hét van.
    Soós Szilárd erseket idéz, közben belerondít a saját klapanciáival is.
    Egy valamire nagyon ráérzett, amikor Pilinszkyt idézte.
    HITVÁNY ZSOLDOSOK! Hát igen, ezek vagytok ti.
    Miközben a latrokat dicséritek, megfeszítitel Krisztust.
    A nagyhéten!
    Gratulálok!
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2018-03-28/nagycsutortok-elott-pici-szerda

  24. Ferenc pápa leleplezte a maffiózó keresztényeket said

    A pápa leleplezte orbánékat, a maffiózó keresztényeket!
    Hallod, Köntös?
    Hallod, Rizling Szilvi, Bogi, Német Soós???
    Ezek vagytok ti!
    És olyan kevés esélyetek van bejutni a mennyeknek országába, mint egy csótánynak.
    http://nyugatifeny.hu/2018/03/28/ferenc-papa-kokemeny-uzenetet-kuldott-a-fidesznek

  25. fideszes luvnyák said

    Meztelen képek a fideszes államtitkárról.
    Persze gusztusosabb ez a luvnya a műmelleivel, mint a bokodi carmen, a Czunyiné.
    https://kuruc.info/r/6/184154/

  26. balog szerint kiváló a magyar egészségügy said

    Hazudnbak rendületlenül: egyre kiválóbb a magyar egészségügy!
    Érdemes megnézni Balog arcát: súlyos demencia!
    Volt már orvosnál?
    Nem, de mindegy is, ezt az országot értelmi fogyatékos gazemberek = fidesz vezetik.
    A milliárdokkal kitömött aljas MRE állandó bégetésével.
    https://olkt.hu/hazudnak-renduletlenul-onodi-szucs-zoltan-szerint-a-magyar-egeszsegugy-kiemelkedobb-mint-valaha/

  27. rizling szilvi a vallási giccs petrőczije said

    Rizling Szilvi petrőczi mélységeit próbálja elérni, jelentem, sikerrel!
    Ennyire brutális vallási giccset már régen olvastam a gyalázatos reposzton!
    http://reposzt.hu/blog/riedling-kovacs-szilvia/2018-03-29/orando-et-laborando

  28. petrőczi lelkisége said

    Már aggódtunk Petrőcziért, a József Attila díjas fűzfapoetesszáért. Régen hallottunk az istenverte hülyeségeket és ordenáré verseket a világra zúdító vén szörnyetegről.
    Jelentem, PETRŐCZI ÉL ÉS HOZZA A FORMÁJÁT.
    Meghallgatható április 6-án 11,20-kor a PPKE BTK Euharisztika és Úrvacsora konferenciáján a Mikszáth tér 1-ben, közvetlenül a drogpiac mellett.
    Petrőczi már megint Medgyesi Pálról röfög, mint az elmúlt 5 évben mindig. Írt is a szerencsétlenről egy minden kritikán aluli förmedvényt.
    Külön öröm, hogy Petrőczi után Hubert Gabriella előadása következik.
    Ő volt az, akit Szabó András a testvérével együtt KITILTOTT A KÁROLIRÓL.
    Petrőczi a legocsmányabb módon beszélt Hubert Gabrielláról és Ildikóról.
    A legszebb az volt, amikor azt mondta: “Nagyon sajnálom ezt a két nőt. Hogy lehetenek ennyire buták és műveletlenek!”
    Ápr. 6-án eszmét is cserélhetnek arról, hogy ki a hülye és a műveletlen.

    • Petrőczi a pöcegödör said

      Menjünk el és hallgassuk meg!
      Szóljunk hozzá!
      Régen láttuk a vén kancát, nagy élmény lesz!

    • Senki, még Petrőczi sem tehet a viszolyogtató külsejéért!
      Annál többet a szörnyű tetteiért, rágalmazásaiért, lopásaiért.
      És hogy el ne felejtsem, ő volt a Reviczky utca Putifárnéja, Karácsony Gergő és Puzsér Robi sokat tudna erről mesélni!

  29. anonymanalyst said

    Megbüntették Orbánt és Czunyinét is politikai pedofíliáért. Fejenként 350 ezer Ft-ra. Ezek szerint Orbán vagyona egyharmadával csökken.

    • sánta kutya said

      Ez olyan igaz, mint hogy Mészáros Lőrinc egy Mark Zuckerbergnél is nagyobb zseni 😃

    • czunyiné a károli avatag kurtizánja said

      Czunyinénak meg hitelt kell felvennie rá. Nincs szegénynek se ingatlanja, se autója, a banlkbetétje pedig fillérre megegyezik az adósságával. Havi 2 és félmillió jövedelemből. Nyilván a szegényeknek adja.

  30. bogi az eszelős fidesztapsonc papnő said

    Bogika, a túlsúlyos lelkésznő átkozza azokat, akik megkérik a papokat, hogy ne politizáljanak.
    Lefordítom, hogy még egy ilyen értelmi fogyatékos is értse:
    NEM HELYESELJÜK, HOGY ORBÁN KORRUPT PÁRTJA MELLETT SIVALKODTOK!
    Megértjük, rengeteg lóvét kaptatok, de orbán az élő Isten?
    Kérdezem ezen a gyásznapon, egy tökéletesen hiteltelen és aljasságba süllyedt paptól. Kérdezhetném az egész reposzttól, meg Bogárditól is.
    Ti vagytok a latrok!

Hozzászólás a(z) Pedofil Politikus bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.