Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Justice under Orbán (Igazságszolgáltatás a NER-ben)

Posted by jhnnsclvn - április 6, 2018

a korrupt kövér bíró

Szerző: Doctor of Law

Ha valaki még kételkedik abban, hogy Orbánt és rendszerét a holnaputáni választáson ki kell hajítani a történelem szemétdombjára, az tanulmányozza egy kicsit az igazságszolgáltatás mai állapotát, amelyben a milliárdokat rabló NER-kegyenceknek Polt Péter és Ibolya Tibor főügyészek falaznak, az ártatlanokat pedig börtönbe zárják, megrágalmazzák, meghurcolják, egzisztenciálisan és erkölcsileg ellehetetlenítik. Nem lehet élni a 21. században Európa közepén egy olyan országban, ahol a jogállamot lebontották, a jogrendszert üres keretté változtatták, amelyben minden jogi nonszensz megtörténhet. Ahol nemhogy igazság-, de jogszolgáltatás sincs, ahol a bírák a valódi bizonyítékokat semmibe, a nemlétezőket viszont létezőbe veszik, ordas hazugságokat hirdetnek ki jogerős ítéletekként, amelyek ellen nincs igazi jogorvoslat. Polt és Ibolya nem talál bűncselekményeket ott, ahol a törvényszegés még a laikusnak is kiveri a szemét, a bírák pedig az eleve megrendelt ítéleteket olvassák fel, amelyeket saját peranyaguk alapján megindokolni sem tudnak. Nemcsak a nyomott bérek teszik Orbán Magyarországát élhetetlen országgá, hanem a jogrend kiüresítése, a jogsértések cinikus legalizálása, a bírósági döntések kiszámíthatatlansága. Nem a bevándorlástól, hanem a kivándorlástól kell félteni Magyarországot, amelyet a fiatalok elhagynak, és amelyben a kegyenceken kívül csak az öregek, betegek, fogyatékosok, a NER által elhülyített agyhalottak, félázsiai barbárok maradnak. A jogrend lebontása a közrendet, a közbiztonságot veszélyezteti. Nem a migránsok fenyegetik a nemzetet, hanem Orbán és bandája. Ha Magyarország bevándorló ország lesz, az elsősorban nekik lesz felróható. Egy virágzó terület Európa kellős közepén, amelyet saját lakossága elhagy, törvényszerűen más kultúrájú és vallású népek martaléka lesz, akik  benyomulnak a légüres térbe, hogy kitöltsék a vákumot.

Hogy hova jutott az igazságszolgáltatás a NER alatt, jól szemlélteti Hima Gabriella professzor asszony munkaügyi pere a Károli Gáspár Református Egyetem ellen, amelyben a Károli kezdetben még csak alperesként állt szemben a munkavállalóval, a per hét éve alatt azonban lassanként felnyomult a bírói pulpitusra. Ez csak természetes, hiszen a Károli a NER legfőbb ideológiai támaszának, a Református Egyháznak az egyeteme, és maga az egyetem is olyan szorosan össze van fonódva az államhatalommal, hogy ennek oktatói közül nevezték ki az igazságügyminisztert (Trócsányi László), a Fővárosi Főügyészség vezetőjét (Ibolya Tibor), Polt Péter legfőbb ügyész helyettesét, Lajtár Istvánt, és egyidőben még az akkori államfő jobbkeze és bizalmasa, Cservák Csaba is ott fújta a passzátszelet. Még mindig azt fújná, ha véletlenül és ostobaságból meg nem buktatta volna saját főnökét, elkotyogva, honnan lopta Schmitt Pál a doktori értekezését. És ne feledjük a Károli szoros összefonódását az Orbán-családdal sem. Ez az az egyetem, amelyik Orbán vejének, a csaló Tiborcznak jogi diplomát ad – a semmire.

Lehet-e az Orbán személyes védelme alatt álló intézmény ellen pert nyerni? Még akkor sem, ha ország-világ előtt kiderült a felmondási ok kreáltsága. Addig cserélgették le a tisztességes és független bírákat a Hima-perben, míg sikerült egy olyan bírónőt találniuk, aki a Károli Jogi Karán fogalmazott ítéletet olvasta fel, ellentmondva saját peranyagának és a józan észnek: Hima a Károli által megnevezett időpontokban itthon sem volt. A jogerős, és immár a Kúria által is jóváhagyott ítélet ezen úgy segített, hogy nem nevezett meg konkrét időpontot a professzornak felrótt cselekmény elkövetésére, sőt, azt állította, ilyent a Károlinak sem kellett megneveznie. Az indoklás szerint ugyanis Hima professzor 2010. július 20. és augusztus 3. között, meghatározhatatlan egymást követő napokon, egy bizonyos hét hétfőjétől csütörtökéig esténként budapesti lakásán magánórákat adott, ám nem július 26-án, 27-én, 28-án és 29-én, mert akkor bécsi lakásában tartózkodott. Ezeket a meghatározhatatlan napokat pedig felperesnek nem sikerült a per folyamán cáfolnia. Persze nemcsak azért, mert erről a bírói elvárásról nem világosították fel a bizonyítási teherről való kioktatás során, hanem azért sem, mert ilyen napok még a naptárban sem léteznek. Ezért alperestől sem volt elvárható, hogy ezeket dátum szerint bizonyítsa. Ha egy ilyen nonszensz ítéletet jogerősen ki lehet hirdetni és a Kúria által hatályban lehet tartatni, akkor a NER bíróságain bármi megtörténhet.

A per egyes dokumentumait sikerült beszereznünk, és azon vagyunk, hogy az összeset publikáljuk. Az érintett tiltakozására sajnos nem lehetünk tekintettel, hiszen ez a per tökéletesen leképezi az igazságszolgáltatás NER alatti teljes elzüllését, szimbolikusan átfogva annak teljes időtartamát. Ez alatt vette át Orbán egykori kollégista haverjának, Szájernek a felesége, Handó Tünde a hatalmat a bíróság intézménye felett. A Hima-per 2010. október 20-án kezdődött még a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, majd 2017. december 13-án a kúriai ítélet írásbeli változatának kiküldésével ért véget. A Károlit egy jogi cirkusszal felérő tárgyaláson nyerette a Kúria úgy, hogy érdemben nem is foglalkozott sem az ítélet nonszensz tartalmával, sem annak felülvizsgálati kritikájával, hanem csak egy gumi-érvre, “a jogsértések pontatlan kifejtésére” hivatkozott.

Fentiekből következik, hogy ebben az országban bárki a NER áldozatává válhat, aki csak egy kicsit is szuverén, aki egy felülről jövő parancsra egyszer is nemet mond. Ha ez a rendszer még négy évig fennmarad, itt csak gerinctelen, szervilis alattvalók maradnak, és ezen még az sem segítene, ha Orbán közben elpatkolna. Az általa fenntartott rendszer inerciájánál fogva tovább működne. Magyarországnak nem akkor lesz vége, ha Orbánt leváltják, hanem ha újraválasztják.

28 hozzászólás to “Justice under Orbán (Igazságszolgáltatás a NER-ben)”

  1. Fóti gyermek said

    Ha Orbán győz, már a jövő héttől kirakhatják a fóti kerekesszékes gyerekeket az otthonaikból azért, hogy Mészáros Lőrinc wellness hotelt építhessen! Balog Zoltánék megpróbálták “jegelni” a fóti gyermekotthon lakóinak botrányos kilakoltatását a választásig, hátha az emberek elfelejtik, micsoda embertelen és szívtelen ez a kormány. A hozzánk eljutott hírek szerint már a jövő héttől megkezdődhet a fogyatékkal élő gyerekek kipaterolása a parkosított, családias házakból azért, mert Mészáros Lőrinc szemet vetett a fóti kastélyra is.

  2. NER áldozatok said

    Vannak a Hima-ügynél sokkal súlyosabb jogsértések is: Császy Zsolt, Tátrai Vilmos, Czeglédy Csaba ártatlanul sínylődnek a börtöben. Menjünk el mindnyájan szavazni, hogy pár napon belül szabadok lehessenek, és Tiborczék kerüljenek a helyükre!

  3. Mit kíván a magyar nemzet? said

    https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/29793543_1928687470498463_5541294432466019460_n.jpg?_nc_cat=0&_nc_eui2=v1%3AAeE3niibM4CrlkP5_pjh5WcqW3f3MmsxWzSvqnJ2XB7Q_inhDk_Lys3EBwRab-N44AxA58ZB-3NoJFbaT9Jsm1ikSDVYDp1FcOguat1uiS7cLw&oh=135d15f0ea103f53c260ba0ceb9e280d&oe=5B69AF57

    • Csuti szavazó said

      Én azt kívánom, hogy bukjon nagyot ez a pöffencs zsebmacskajancsi.

    • Bástya elvtárs said

      A fidesznek nincs programja, nincs jövőképe, nem tud ajánlani semmit, csak egy maffiakormányzást. 2014 óta a fidesz értelmiségi támogatói 90%át elvesztette. Orbán beszűkült, pszichésen megbomlott, csak a foci és beteg hatalomvágy érdekli és élteti. Nem képes és nem is akar pártja oligarchiának féktelen szerzésvágyának parancsolni, végletesen megosztó, félelemkeltő politikát, permanens hadiállapotot akar. Sem képessége, sem szándéka nincs építkezésre, nem is akar ilyet, mivel szavazóit csak hisztériával és két felessel tudja maga mellett tartani.
      Semmiféle szakpolitikai, tényleges kérdésről beszélni nem tud, nem akar, nem képes. Csak az ellenfél mocskolása, lejáratása és buzizása képviseli a “vitát”.
      Mivel a választók többsége gügye, illetve gyáva, ez ideig-óráig elégséges, csakhogy egy idő után hatástalanná válik, mert a félelem-, és uszításpolitikát folyamatosan fokozni kell (“a nemzetközi helyzet fokozódik”), és egy idő után már nincs hová.

  4. Lúzer csorda said

    A Fidesz-szavazó pont az a típus, amelyik gyerekkorában mindig az épp aktuális iskolaudvari tahó mögé állt be, remélve, hogy ezzel ő is keményebbnek tűnik.

    • Kádárprolik said

      Már régóta gáz fideszesnek lenni. A fogatlan nyugdíjasok, kukások, alkeszek, a kádárista prolisöpredék az, amelyik Orbánra szavaz.

  5. Ütős érv said

    Hogyha a kormányzat valóban, mint állítja, egyes-egyedüli letéteményese az ország jövőjének (program nélkül) , akkor miért nem eredményeivel kampányol, miért uszítással? Ha valóban olyan nagy a különbség támogatottságban és tudásban, akkor miért szükséges olyan eszközökhöz nyúlni, mint a politikai ellenfél plakátjainak szervezett rongálása és verőemberekkel való támadás azokra, akik ezt a törvénytelenséget számonkérik?

    • Elvi kérdés said

      Értelmiségi ember számára még az egykulcsos, számunkra kedvező adó árán sem választható és vállalható fel alternatívának olyan politikai szervezetet, amely kormányzó erőként, politikai felelősséget viselőként, a törvények betartásáért felelősként letépkedi és összefirkálja az ellenzéki pártok plakátjait.

  6. Óvakodj a törpétől! said

    Orbán számára nincs “béke”, nincsenek “dolgos hétköznapok”, azt se tudja, mi a munka, hiszen azt soha életében egy percig se csinálta. Számára a konfliktus , a megosztás, az árokásás a lényeg, a cél, az értelem, és hatalma biztosítéka. Ő számára nincs megállás a hisztériázásban. Ha megnyeri a választást, azt fogja tenni, amit március 15-ei beszédében megígért, megpróbálja megsemmisíteni a valódi ellenzéket, főleg a Jobbikot. Amíg a sírgödör vagy a kényszerzubbony be nem határolja,a csúti törpe ordítani fog.

  7. Van Para said

    Beszart a köztévé. Csak korai adatokat tesz közé. A TV 2 este 3/4 6-kor még csak a 3 órás adatokat közölte. Csak nem paráznak a magas részvételtől?

    • Habonyművek said

      És még mindig nyomják a süket dumát: az ENSZ el akarja Magyarországot árasztani migránsokkal… Hátha nem ment még el mindenki szavazni. A maradékra még rá lehet ijeszteni a migráncsokkal.

    • Visszaszámlálás said

      Csuti törpe! 10, 9, 8, 7….. 😅

  8. Visszavonulás said

    Helikopterek feltankolva, megállás nélkül berregő iratmegsemmisítők….

  9. STOP Orbán! said

    • Cukrász said

      Narancsos bukta szaga terjed a levegőben… Este 11 felé elkészül, ha jól érzem 😀

      • Öngól said

        Ellenzéki bukta lett a Jobbik és az LMP miatt. Nem viszonozták a többiek nagyvonalúságát.

      • Cenzus said

        Országosan tarolt a Fidesz, Budapesten hasított a baloldal. Összességében igaza volt a Jobbiknak: a hülyéknek nem kellene választójogot adni. A budapestiek és a nagyvárosiak sokkal tájékozottabbak és intelligensebbek, mint a köztévén elbutult mucsai lakosság.

      • Kóma said

        A nemlétező migráncsokkal halálra ijesztett buta falusiak rohantak védelemért Orbán karjaiba. Jó lenne, ha nem tartana 4 évig ez a kómásbódulat és előbb felébrednének a valóságra. Bár erre nem sok remény van.

      • Közmédia said

        Vidékre csak a narancspropaganda jut el, na meg Farkasflóri cigányai akcióztak…

    • orosz hekker said

      Dehogy! Ezt sokkal könnyebb volt meghekkelni mint Trump megválasztását. Míg a sor újbudán leszavazott, megérkeztek Moszkvából az adatok. A 8 évvel ezelőtti választás adatait buheráltuk meg egy kicsit. Erre kellett az a 2 óra plussz.

  10. Bölcsföldi said

    Nagy a csend. Na ugye, hogy mi nyertünk. Be lehet fejezni a Fidesz és az egyetem gyalázását.

    • Bölcs(kei) Bátor(i) Földi said

      Szép ez az önleleplezés: MI = a Fidesz és az Egyetem.
      Fidesz = Egyetem
      Mi = Hatalom, pénz, erő(szak)

      Mit nyertetek ti? Behülyített lúzerek szavazatait, további hatalmat, közpénzt. Csalással, hazugsággal, mocskos módszerekkel, amilyenek vagytok.
      És közben elveszítettétek az arcotokoat.

      Hogy ki mit mikor fejez be, azt nem te döntöd el.
      Majd ha mindenkinek megmutatjuk a görénypofátokat, akkor befejezzük.
      De még elég sok mutatnivalónk van

    • Dark Tangent said

      Mit csináltatok ti? Nyertetek? Lófaszt. Csaltatok. Megmondjam hogyan?
      Vettetek egy új szoftvert erre a választásra, ami azonnal nem működött. Ki kellett dobni és visszaállni a régire. A mesterségesen felduzzasztott sorral Újbudán nyertetek két órát. A szavazatszámlálók csak az urnáig követték a szavazatok útját. A rendszerbe már egyedül ti léptetek be a régi szoftverrel. Két óra alatt meghekkeltétek. Belemásoltatok legalább félmillió vidéki szavazatot a nyolc évvel ezelőtti választásból.

      • Curious said

        Akkor nem az oroszok voltak? Nem ők küldték át Moszkvából a meghekkelt adatokat?

      • Dark Tangent said

        Ezt egy magyar átlaghekker is meg tudja csinálni. Az oroszoknak pedig mindegyike. Ez bébikönnyü.

      • Paks 2 said

        Az oroszoknak túl fontos volt ez a választás. Sok okból. Karácsony és Szél pl. leállították volna Paks 2-t. Ha a magyarok elbénázták volna, az orosz elvtársak biztosan korigáltak.

    • anonymanalyst said

      Te azzal dicsekszel hogy fideszes vagy? Elárulom neked hogy értelmiségi körökben már régóta nagyon gáz fideszesnek lenni. Fogod te még ezt tagadni de akkor majd emlékeztetünk erre.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: