Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Court Council contra Government (A Bírói Tanács hadüzenete a kormánynak)

Posted by jhnnsclvn - június 4, 2018

 

A gondolkodó

Szerző: Judge

Az Országos Bírói Tanács (OBT) feljelentette a magyar kormányt az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózatánál – írja a Magyar Idők a New York Timesra hivatkozva.

A fideszes lap szerint miután az Országos Bírói Tanács (OBT) vezetői elveszítették a törvényszéki és ítélőtáblai elnökök, vagyis a magyar bírói kar legtekintélyesebb tagjainak bizalmát, a testület külföldi szövetséges után nézett, és hadat üzent a kormánynak a közigazgatási bíróságok rendszerét érintő tervei miatt.

A NYT tudósítása szerint a Darák Péter irányítása alatt álló OBT az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózatának (ENCJ) beavatkozását kérte, mondván Orbán Viktor a keresztény-konzervatív pártszövetség érdekeit szolgáló, voltaképpen tehát egy pártbíróság felállítását tervezi.

A feszültség az OBT és a kormány között a fideszes Európa Parlament képviselő Szájer József feleségének, Handó Tündének az Országos Bírói Hivatal élére történt kinevezésével kezdődött, majd az idei országos parlamenti választás után csapott át nyílt konfliktusba, amikor Orbán azzal vádolta a Kúriát,  hogy miatta eggyel kevesebb kormánypárti képviselő ül most az országgyűlésben.

Dicséretes is volna az Országos Bírói Tanács harca a kormány ellen, ha az a bírói függetlenség és nem saját bársonyszékük védelmében folyna. De ezek az öntudatost eljátszó bírák most elsősorban saját pozíciójukat és egzisztenciájukat féltik. Amikor például a devizehitelesek mellett kellett volna kiállniuk, vagy munkaügyi perekben a munkavállalók mellett, akkor közel sem voltak ennyire összetartók és törvénytisztelők, sőt, egyenesen lábbal taposták a legelemibb emberi jogokat. Összezártak az ártatlan áldozatok ellen.

Ennek a blognak véleményem szerint nem elvont politizálással kellene foglalkoznia, hanem konkrét eseteken megmutatnia, hogyan sz@rták le a törvényeket, saját eljárási szabályaikat és a bizonyítékokat egyes bírák, amikor erre felsőbb, politikai utasítást kaptak egy-egy prominens fideszestől. Konkrétan arról, hogyan volt képes a Károli Református Egyetem évtizedeken át befolyásolni az egyetem jogi karán is állásban levő bírák, majd az igazságügyminiszter, Trócsányi László utasítására a munkaügyi pereket a bíróságokon. Ahogy Kisjogász megmutatta a “Az ügyészek néha korán halnak” sorozatában, hogyan mentette a károlis bűnözők seggét Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője, másodállásban a Károli Egyetem oktatója (!), ugyanúgy meg lehetne mutatni, hogyan érvényesítette hatalmát a bíróságokon a Károli Egyetem a nála másodállásban haknizó igazságügyminiszteren és a keresetüket a Károlin kiegészítő, egyébiránt a törvényeket lesz@ró bírákon keresztül. Nem akkor kell rinyálni, amikor a bírákat teszik lapátra, hanem amikor ők segítenek jogsértően és törvényellenesen lapátra tenni ártatlanokat. Olyan dokumentáció áll a Fővárosi Munkaügyi és Közigazgatási Bíróságon rendelkezésre a törvénysértő ítéletekről, mint Asztalos Katalin, Hoffner László és főképp Hima Gabriella professzor pere, amely utóbbi olyannyira fordulatos, izgalmas és krimiszerű, hogy szinte hollywoodi rendezőért kiált. Jegyezzük fel egy fekete listára Páldiné dr. Kremper Magdolna és dr. Mészárosné dr. Szabó Judit bírák nevét, a legszemetebb és legkorruptabb bírókét, akik simán kihirdették a Károli által megrendelt ítéletet – nagy ívben téve a törvényekre, eljárási szabályokra, bizonyítékokra, saját esküjükre és a bírói függetlenség eszméjére. Ha valaki eléjük kerül, azt tanácsoljuk, tiltakozzon, kérjen másik bírót, ne hagyja hogy ezek a mindenre kapható megvásárolható figurák ítélkezzenek felette! Ezeknek a személyeknek az ítélkezési gyakorlatán keresztül be lehetne mutatni, mennyire erodálta az Orbán-rendszer az igazságszolgáltatást, hogyan korrumpálta ezeket a jellemtelen bírókat (messze nem az összeset, hiszen sokan inkább visszaadták az ügyet!) Legyen nyilvános az ítélkezésre alkalmatlan, mert megfélemlíthető és/vagy megvesztegethető bírák neve! Isten úgy segélje őket, ahogy ők segélték a törvényességet a Károli Egyetem elleni munkaügyi perekben!

 

 

27 hozzászólás to “Court Council contra Government (A Bírói Tanács hadüzenete a kormánynak)”

  1. Dr. Jakab Attila said

    És akkor még nem is beszéltünk a gyermekbántalmazást legalizáló bírókról! Őket kellene most sajnálni? A tanulatlan, funkcionális analfabétákat, akik istennek képzelik magukat a talárban?

    • A talár hatalma said

      A talár mindenre feljogosítja ezeket a sokszor nagyon buta és nagyon korrupt személyeket. Értelmezni se képesek a szöveget, de a hülye félreolvasatuk alapján sorsokat befolyásoló, sőt, megpecsételő ítéleteket hirdetnek ki a hatalom nevében.

    • Pártkatona said

      Ne tegyünk már úgy, mintha a bírói függetlenség csak ezután kerülne veszélybe. Az már rég megszűnt. Kézi vezérlésre hirdetnek a bírók ítéletet. És aki erre nem hajlandó, azt lefokozzák.

    • Nyegramotnij said

      A taláros bírák némelyike nemcsak funkcionális analfabéta, hanem valódi. Nem bírják megérteni a szöveget. Nem tudni, hogy a betűket nem ismerik, vagy a nyelvtani szabályokat, de tény, hogy nem képesek a fejükben összerakni a szöveget.

    • Hóhérakasztás said

      Ilyen az, amikor a hóhért akasztják. Lelkiismeretfurdalás nélkül tesznek tönkre felháborítóan jogsértő ítéletekkel másokat, de ha az ő állásukról van szó, akkor sajnáltatják magukat. A hóhért se sajnálja senki amikor épp őt akasztják. Legalább megtudja mit éreztek azok, akiket ő akasztott.

    • Krokodilkönnyek said

      Lelkiismeretük? Ezeknek? Még a joghoz se értenek igazán. De a talárhoz és a bársonyszékhez ragaszkodnak. Sajnálja őket a fene.

  2. aranyoss a rágalmazó gazember said

    Aranyosi nem patkolt el, megint rágalmaz a maga bugris módján.
    Béndek Pétert hasznos idiótának nevezi ARANYOSI, A HASZONTALAN, KÁRTÉKONY IDIÓTA.
    http://reposzt.hu/comment/8934#comment-8934

  3. Járvány said

    Terjed a sorosozás Európában. Már az olaszok is beleálltak. Salvini és Soros egymásnak ugrottak. Soros leoroszbérencezte az új olasz belügyminisztert a trentói konferencián, az pedig viszonzásul gátlástalan zsidó spekulánsnak nevezte az amerikai magyar pénzembert.

  4. károlis igazságszolgáltató said

    Trócsányi nem akarja, hogy csatlakozzunk az európai ügyészséghez.
    Miért vajon?
    http://hvg.hu/itthon/20180604_Trocsanyi_Magyarorszag_tovabbra_sem_csatlakozik_az_Europai_Ugyeszseghez#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

    • anonymanalyst said

      Mert Trócsányi tipikus károlis. Nekik szabad bűnözni. Megvédi őket a papi palást, és ha az nem, akkor a házi ügyészség, a házi bíróság és maga a bűnpártoló házi igazságügyminiszter! Csak semmi transzparencia, semmi európai kontroll. Jó nekünk a megszokott balkáni sumákolás.

  5. németh az auschwitzon viccelődő celli pap said

    Némethnek nem jutott eszébe zsidóvicc.Ezért benyal a korrupt fidesz kormánynak.
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2018-06-05/felgyujtottak-egy-templomot

  6. Sári bíró said

    A bíróság tele van buta emberrel. Szinte versenyeznek egymással, melyik a hülyébb. Az okosok ugyanis elmennek ügyvédnek. Akik az ügyvédi pályán nem élnének meg, azokból lesznek a bírók.

  7. Judge said

    A bíróságok függetlenségét nem most fenyegeti Orbán. Az már kb 8 éve nem létezik. Azok a bírók, akik most lázadoznak, sok törvénysértést követtek el eddig is.

    • Pacolai Pálinka said

      Nem véletlenül van magyar ügyekkel tele az Emberi Jogok Bírósága. Sokkal több pert indítanak a magyar állam ellen, mint bármelyik más ellen.

  8. soós a fideszbérenc pap said

    Soós, a bárgyú pap a “fal képzésekről” beszél.
    Ő, aki még helyesen írni se tud.
    Kurva sok pénzt fizetnek az ilyen aljas papoknak.
    Orbánt dicsőítik Isten helyett.
    Pokol tüzén égtek!
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2018-06-06/lopott-ido

  9. Doctor of Law said

    Nyilvánosságra kellene hozni a legjogsértőbb ítéleteket és követelni az alkalmatlan bírák azonnali kirúgását. Ezt normális országokban azonnal és automatikusan megteszik: Judge who gave Brock Turner lenient sentence for sexual assault voted out of office
    WEDNESDAY, JUNE 6, 2018, 3:39 AM EDT,
    http://www.nydailynews.com

  10. Felperes said

    Tapasztalatból tudom, hogy sok bíró nemcsak politikai nyomásra hoz jogsértő ítéletet, hanem egyéb befolyásolásra is. Pl. az esetemben alperes megkereste a bírót, lefizette, és még a jogilag lehetetlent is megtette, a már megítélt dolgot is visszavonta. Jó sok kenőpénzért. Ezek a talárban tényleg azt hiszik, hogy istenek. Nincs fölöttük igazán kontroll. Felőlem nyüszíthetnek, örülök, hogy velük is megtörténik az, amit mással lelkifurdalás nélkül megtesznek.

  11. Grazi gumiszoba said


    Egyre borzalmasabb a képe és egyre nagyobb zagyvaságokat hord össze.

  12. Hencidai úrasztala said

    Ludvig: Andrisom, ma pezsgőt bonthatunk.
    Szabó: Miért is?
    Ludvig: Megint elpatkolt valaki és mi ebben is benne vagyunk.
    Szabó: ???
    Ludvig: Emlékszel még a vén gazember Király Gyulára?
    Szabó: Aki annyira utált minket? Folyton rossz hírünket keltette. Őt már jó pár éve kinyírtuk.
    Ludvig: Igen, arra. Most a felesége is kinyiffant. Még nem volt öreg. Belehalt a bánatba. Ez is a mi érdemünk.
    Szabó: Hahaha. Erre koccintsunk!

    • Tepsi Enikő said

      Bruhahaha. Erre én is koccintok Szabóékkal bármennyire utálom őket. Király Nyinát még jobban utáltam mert lenézett és lejáratott. Mindenkinek azt mondta hogy nem értek a színházhoz. Hülyének tartott és kiröhögött.

    • Hájas Hermann said

      Hermann Zoltán és Szilágyi Zsófia is ünnepelnek. Király Nyina halálával eltűnt lelkiismeretük árnyéka is. Már soha senki nem fogja rajtuk számonkérni, hogy bántak jótevőjükkel és mesterükkel, Király Gyulával.

    • Hentesseggfej said

      Legjobban Kovács23 Árpád rendőrtörzsőrmester, az ukrán hentes fia örül. Eltűnt az utolsó tanú arra, hogyan nyírta ki Hermannékkal együtt a Mestert, Király Gyulát. Örömét csak az árnyékolja be, hogy barátnője, Szitár Katalin, nem érhette meg ezt a pillanatot.

      • Ukrán Mészáros said

        Gyula bá’ nevezte így Kovács Árpádot csak azt nem tudtuk miért. Eszerint az apja foglalkozására célzott.

  13. Hajrá Fidesz! said

    A bírói önigazgatás lehet a kormány célkeresztjében a miniszterelnök által múlt pénteken a közrádióban bejelentett „alkotmányrevízió” keretében. A Népszavának egy magas rangú fideszes politikus arról beszélt: a kormány elégedetlen a bíróságok működésével, ráadásul „a magyar bíróságok sok esetben korrupt módon működnek, ítéleteket lehet megvásárolni”.
    http://nepszava.hu/cikk/1162280-ader-janost-is-eleri-az-alkotmanyrevizio
    Orbánnak teljesen igaza van. A bírók korruptak és megvásárolhatók. Nemcsak politikai ügyekben. Bármilyenben!

    • Hősbírók said

      Darák elment rinyálni az EU-hoz hogy ők milyen ellenzékiek, milyen bátrak és ezért bántják őket. Pedig dehogy. Csak pénzéhesek.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: