Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

My boss is a criminal (Bűnöző a főnököm)

Posted by jhnnsclvn - június 11, 2018

Szerző: Károli ÁJK Illetékes

2009 óta egy bűnöző vezeti a Károli Gáspár Református Egyetemet. Köztudott, a sajtóban is megjelent, hogy Balla Péter református lelkész, a néhai Hegedűs Loránd püspök veje, a Károli Református Egyetem (akkor még kvázi-, azóta, úgy tűnik, “örökös”) rektora megbízást adott a rosszhírű, kommunista titkosszolgálati múlttal rendelkező Wistmanwood cég vezetőjének, Szabó József Attilának, hogy hatoljon be Hima professzor asszony lakásába, helyezzen el ott kép- és hang rögzítésére alkalmas eszközöket, és ezek segítségével kreáljon felmondási okot a professzor ellen. Bosszúakcióról volt szó, mert a professzor asszony a doktori iskola vezetőjeként nem hagyta jóvá a rektor rokonának, Mészáros Mártonnak társszerzővel együtt is csak 13 oldalasra sikeredett “doktori értekezését”. A püspökrokonnak ugyanis Balla szerint alanyi jogon járt volna a doktori fokozat,  a disszertációt nem kellett volna firtatni, pláne nem nyilvánosság előtt. A nyírfás Földi László tulajdonában álló, hírhedten sötét módszerekkel dolgozó Wistmanwood ebbe a lehallgatási botrányba azóta belebukott, a büntetőeljárás után beolvadt a Safety Security cégbe. Mivel a megbízást 2010 nyarán nem sikerült teljesíteniük, Balla Péter enélkül is megírta a felmondást abban a reményben, hogy Földi cége majd utólag szállítja a bizonyítékot. Sokáig kellett várnia, mert csak a per harmadik évében kaptak használható anyagot, amiket visszadátumoztatott 2010-re. Normális ország normális bírósága páros lábbal rúgta volna ki a Károlit az ordítóan hamis bizonyítékkal, de nem úgy a magyar munkaügyi bíróság. A sztorit a hvg-ből nagyjából mindenki ismeri. A kérdéses napokon, amelyeken a videók szerint Hima Gabriella pesti lakásán magánórákat tartott, a professzor asszony Bécsben tartózkodott. Az azonban mindeddig homályban maradt a nyilvánosság előtt, kik hatoltak be Balla Péter megbízásából a legmodernebb haditechnikával felfegyverkezve a professzor lakásába. A viszonylag nagy publicitást kapott Kardos Zsoltról később kiderült, hogy ártatlan volt az ügyben, nem is tudott az akcióról. A bűnügyi nyilvántartó szerint ezek a haramiapofák követték el a bűncselekményt:

Sz.J.A. a néhai Wistmanwood cégvezetője, NBH-s ügynök

G.É. volt NBH-s ügynök, rendőrtiszt

F.né M.K, besurranó lehallgató

F.né M.K. (fiúnak álcázva) + a bűncselekmény leírása és kódja

Csak a stricitől sikerült az újpesti rendőröknek DNS-mintát venni, a két luvnyától nem, mert pont kifogyott a teszt-anyag, amint az az alábbi feljegyzésben olvasható:

DNS-hiány

A bűnügyi nyilvántartóból hiányzik a bűncselekményre megbízást adó álszent Balla Péter, a Károli Református Egyetem paprektorának fotója. Ezennel pótoljuk, mert itt a helye, rosszarcú bűntársai között:

A titkosrendőrökkel paktáló paprektor

 

Neki már a közérdekű bejelentő üldözése miatt a vádlottak padján kellett volna ülnie, de hogy megmentsék a seggét, miatta módosították a Büntető Törvénykönyvet. A közérdekű bejelentő üldözését bűntettből épp akkor szelidítették szabálysértéssé, amikor ellene Hima a pótmagánvádat benyújtotta, így azt hivatalból azonnal ejtették. A szerencsétlen sorsú alszerpap főügyész, Soltész Miklós (aki a Questor-ügybe belehalt) kapta a parancsot Ibolya Tibor fővárosi főügyészség vezetőtől és mellékesen Balla spanjától, hogy vakarja ki Balla Pétert a bűnügyből. Ibolya, aki a Fővárosi Főügyészség vezetői megbízása előtt az újpesti rendőrséget irányította, ahol Hima a wistmanwoodosok és károlis megbízójuk ellen a feljelentést eredetileg megtette, már az újpesti szakaszban manipulálta a nyomozást. Később a Pesti Központi Kerületi Bíróságon végzetesen befolyásolta mind a büntető, mind a munkaügyi per kimenetelét, ahogy ezt Kisjogász megmutatta, és még mi is visszatérünk rá. Más szóval: alaposan megszolgálta a Károlin kapott mellékjövedelmét. Az ő fotójával teljes a wistmanwoodos bűnügyi panoptikum:

A Károlira beépített fővárosi főügyész

 

 

22 hozzászólás to “My boss is a criminal (Bűnöző a főnököm)”

  1. jhnnsclvn said

    Átemelte karolisbotrany.

  2. Grey Rat said

    Ezek a bűnügyi nyilvántartásból vett profilok semmivel se rosszarcúbbak mint azok akik kimaradtak belőle. A legrosszarcúbb szerintebb a patkánypofájú és jellemű Balla.

  3. Lombroso said

    Az a tépetthajú szőke szajha vetekszik vele. Nem is tudom melyik képen pocsékabb, ahol rövidhajjal vagy ahol hosszuhajjal fotózták. A kutyámat se biznám rá. Látszik rajta hogy bűnözőnek született.

  4. Szerkesztőség said

    Szerintem mentsétek le a posztot, mert Tóth Jani már mozgolódik, irogatja a feljelentő leveleket a goole-nak hogy tiltsanak le bennünket örökre. Nehogy elmondhassuk és feltehessük, amit a Károliról tudunk.

    • No p~ra said

      Szerintem is. Fő az óvatosság, sokan minden alap nélkül el akarják némítani az igazság szabad hangját, a bűnösöket meg csak védik stbstb

      • Vők said

        Ahogy mondod. Lásd az OLAF jelentés. Azt el akarják némítani. Tiborcz pedig szabadlábon grasszál, míg Czeglédy már egy éve ül.
        Ha valaki meg akarja érteni a Tiborcz-bűnügyet: https://index.hu/video/2018/03/05/elios_olaf_magyarazat_osszefoglalo_tiborcz_lazar/

      • Sátánnal suttogó said

        Nem minden ok nélkül. Van, akit azért fizetnek, hogy némítsa el az igazság hangját, trollkodja szét a posztokat. Esetleg állással vagy olyan Mészáros vagy Tiborcz féle doktori címmel dobják meg. Sokféleképpen lehet motiválni az igazság ellen…

      • No p~ra said

        SS: ja igen. Ezeket mind fizetik a “gazdik” és moral insanityk. Egy kis javadalomért, kinevezésért eladják a lelküket. Nem keresik nem szeretik nem ismerik az igazságot. Majd a johanneskálvinok megmutatják nekik, ez erkölcsi kötelességük!

      • Keresztyén erkökcs said

        Nem vagy te olyan fontos. Szerintem a Johanneskalvinok leszarják a no vagy nem no parákat.

      • No p~ra said

        “Szerintem a Johanneskalvinok leszarják a no vagy nem no parákat.” Hát azt bizony jól tennék; én nem magamról beszéltem de attól függetlenül.

      • Szezon és Fazon said

        Te valamit keversz. A Johannescalvinék csak a trollokat és csicskákat szarják le, az olyan bűnözőkkel, mint a wistmanwoodos besurranók, a palástos megbízójuk Balla Péter, a bűnözőket fedező főügyész Ibolya Tibor és a legaljasabb nyírógép Szabó András továbbra is témák kellenek hogy legyenek ezen a blogon. Szerintem ez a blog alapprojektje. A no vagy nem no parák csak statiszták.

      • No p~ra said

        Na meg léptem is, nem kellek én a tomboldához jóccakát. (Amúgy a konyak segít, csak idővel egyre több kell belőle).

      • Van Para said

        Azért ha kialudta a konyakot engedjétek vissza! Olyan cuki amikor pitizik a cukorfalatért a gazdinál. Akár a saját kutyuskám.

  5. Afrika said

    Ez az ország egyre jobban kezd hasonlítani Afrikára. Bűnözők járnak-kelnek szabadon, ártatlanok sínylődnek börtönben.

    • Jogállam-álom said

      Császy Zsoltot és Tátrai Vilmost lecsukták egy meg sem valósult ügyletért. Czeglédy Csabát az esküvőjéről vitték a börtönbe tavaly nyáron és már egy éve ott van. Bizonyíték ellene nincs. Tiborcz, Balla és a wistmanwoodosok szabadon grasszálnak.

  6. Pellengér said

    A neveket lehet tudni. A rosszarcú fickót fent nyilván Szabó József Attilának hívják. Benne van a posztban.Hosszú titkosszolgálati múltja van. Aztán 90 táján nem rendszert váltott hanem gazdát cserélt. Átment a Fideszhez. De van gyomra ilyen sötét egyházi megbízókhoz is amilyen ez a patkánypofájú Balla. A luvnyákról is volt már szó. A szőke ribancra emlékszem valami Krisztina.

    • DNS said

      F-né Magyar Krisztina. A DNS-feljegyzésben a “magyar” szó nincs kitakarva. Kisbetűvel írták, nem látszott tulajdonnévnek, biztos ezért felejtették el lefesteni.

    • Hegedűs a háztetőn said

      Balla apósának, a néhai Hegedűs püspöknek is lehetett titkosszolgálati múltja. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy nagyon takargatta az erre vonatkozó egyházi iratokat. Kósáékat nem engedte be a zsinati levéltárba, keresztbefeküdt a küszöbön és azt üvöltözte “csak a testemen át”.

  7. Sógorok said

    A püspökrokonság a legnagyobb érdem ebben az intézményben. Bizonyosan többet nyom a latba, mint a tudományos teljesítmény, pedig elvileg egyetemről lenne szó. Nemcsak Mészáros Márton (Szegeden István álnéven fut) disszertáció nélküli doktori fokozata erre a bizonyíték. A csaló és okirathamisító Szabó Andrásnak kijárt a püspöksógor egy pedagógusnapi kitüntetést: http://www.reformatus.hu/mutat/dijakat-adtak-at-pedagogusnap-alkalmabol/

  8. Curious said

    Van ezeknek a Wistmanwoodos betörőknek nevük is? Ha igen az mért titkos? Mért kell az ilyen bűnözőket kímélni a nyilvánosságtól? Hadd ismerje meg a világ, mi a “becsületes” foglalkozásuk.

    • Dark Tangent said

      A kerekképű barna rövidhajú kurvát Gellér Évának hívják, az NBH-nál magas rangú rendőrtiszt volt, ma már nyugdíjas. A szőke tépett hajú bambaképűt pedig Fodorné Magyar Krisztinának. 45 éves és három gyereke van. Ő még mindig a Földi féle titkosszolgálatnak dolgozik. Bár nem tudom mi hasznát veszik egy ilyen buta libának, hacsak azt nem…

      • Profifotós said

        Nem tennéd ki a címüket is? Besurrannék hozzájuk egy kamerával és poloskával, és csinálnék pár felvételt a lakásukról, csalágtagjaikról stb.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: