Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Is Queen Elisabeth Jewish? (Zsidó-e az angol királynő?)

Posted by karoligaspar - április 14, 2019

Erzsébet királynő rokona?

Csak a színek hasonlítanak

 

Írta: Filológus

Negyven éve jelent meg Ludvig (lopott nevén: Petrőczi) Éva első kötete, a Heléna hája. Az elmúlt négy évtizedben megátalkodott módon folyamatosan mérgezte a közízlést ez a tehetségtelen, önmagát végzetesen félreismerő, nárcisztikus némber. Pár éve a Hold utcában csúszva-mászva kikunyizott az ütődött Balog Zoltán bukott emberminisztertől egy József Attila díjat. Ez kétféle embert háborított fel: akik ismerték Ludvig “költészetét”, és akik nem. Ez utóbbiak lehetnek a boldogabbak.

Most azonban szintet lépett. Eddig a magyar református egyházban fejtette ki kútmérgező tevékenységét, a Ráday Könyvtár állományát fosztogatta malaclopó köpenyében. (Ráérő perceiben meg sánta könyvtárosokat erőszakolt meg ugyanott.) Ebben a hacukában járt könyvesboltokba is, és nem habozott a pultra dobni a fekete klepetust, és az az alatt elorozott könyvekkel fizetés nélkül távozni a boltokból.

Eközben református templomok szószékére is felmászott, és hiányos fogsorán keresztül fröcskölve a nyálat irtózatos kenetteljes badarságokat sipítozott. “Tudományos” munkássága abban állt, hogy ostoba brosúrákat közölt puritán szerzőkről. Petrőczi személyes puritánsága abban nyilvánult meg, hogy nem költött dolgokra. A megkívánt szajrét  – költségkímélés céljából – nem vásárolta, hanem lopta. Szatyorral járt a szeretetvendégségekre és abba zúdította a pogácsát és miegyebet, amit az irgalmas szívű asszonytestvérek sütöttek-főztek a karitatív alkalmakra. Petrőczi Angliában is szégyentelenül elemelt minden mozdíthatót. Nemcsak tanulmányútjain a panziókból, hanem azoknak a “barátainak” a házából is, akik beengedték, nem is sejtve, hogy enyves a keze. Lopott a könyvszekrényből, a spájzból, a ruhásszekrényből. Puritánsága ebben is megnyilvánult, ugyanis nem válogatott a szajréban.

A meglopottak még megtiszteltetésnek is vehették a dolgot, hiszen Petrőczi az angol királyi ház rokonságához tartozik, mint maga dicsekedett ezzel annak idején a Kossuth Rádióban.

Most azonban kinyújtotta ragadós ujjait a kiválasztott nép irányába. Ugyanis rájött (?), hogy ő zsidó is. Na nem levéltárakban talált vagy egyéb hiteles dokumentumokból, dehogy! Ugyanolyan revelációszerűen jött ez a felismerés is, mint az angol Windsor-házzal való rokonsága.

Aki belehallgat ebbe a Vallás)(?)  és kultúra ( ?) című adásba, megtudhatja, hogy Ludvig családregényt írt Gyula és Ida címmel a dédszüleiről. Mint elmondta, ha selypegését jól értelmezzük, Ida dédanyja zsidó volt. A könyvbe bekerült a nagyobb hatás kedvéért még egy Auschwitzban elpusztult unokanővér is.

Ludvig tehát ráült a holokauszt 75. évfordulójának a szárnyashajójára, és most zsidóként kívánja profilírozni magát. Abban reménykedik, hogy Izraelbe is meghívják és szajrézhat a Vörös- és a Holt-tenger partján, sőt Jeruzsalem szent városában is.

És akinek mindez még nem elég, az meggyőződhet Ludvig kivételes zenei tehetségéről is. Ennek a förtelmes giccsáradatnak ugyanis ő a “zenei szerkesztője”.

Várjuk a családregényt, amelyben, mint a fűzfapoetessza elmondta, keveredik a fikció és a dokumentum. Meg “négykezesben” is dolgoztak, mint mondja, “a férjemmel, Szabó András professzorral”. Az már igaz, hogy Szabó András már nagyon régóta mindenre csupán a kezét használja, de azzal sem a saját hájas házi Helénáján gyakorlatozik, hanem bimbózó lányokat fogdos Komáromban.

Petrőczi egyébként teljesen “bezsidult”, már kétszer is beszélgetett a Pirkadatban, a zsidó tévében Breuer Péterrel. Ludvig itt is a középpontban kíván állni, fő zsidóként mutatkozik be, igazi zsidó királynőként állítja be magát: családja a legműveltebb, leggazdagabb zsidó család, nélkülük Szeged se épült volna újjá az árvíz után  stb.

Bennünket már csak három kérdés gyötör:

  1. Ha Ludvig rokona az angol királynőnek, valamint Thomas Mann-nak, és a kiválasztott néphez is tartozik, akkor Erzsébet királynő is zsidó?
  2. Ha Ludvig fontolgatja a báál tsuvát, a betérést vagy visszatérést a zsidósághoz, MEGSZABADULUNK MI, REFORMÁTUSOK VÉGRE TŐLE?
  3. Lehet, hogy Ludvig eddig is csak színlelte, hogy református és valójában Soros-ügynök? Sokkal jobban hasonlít a zsidó brüsszeli  felforgatókhoz, mint az angol királynőhöz. Ártalmas a magyar kultúrára nézve. Önnek is joga van tudni: Ludvig egy kulturális atombomba!

Heléna hája

Az igazi rokonok

 

66 hozzászólás to “Is Queen Elisabeth Jewish? (Zsidó-e az angol királynő?)”

  1. Mesüge said

    Némi etikai problémák persze adódnak ebből a comingoutolásból. Nem kívánnánk megsérteni az “aranyszabályt”, amely a Bibliában több alakban is megfogalmazódott. Nem kívánhatjuk felebarátunknak azt, amit mi magunknak nem szeretnénk. Zsidó testvéreinknek nem kívánhatjuk, hogy kitegyék magukat Ludvignak, ennek a hazug, parazita féregnek. Nem kívánhatjuk, hogy széderasztalokat fosztogasson, és purimi vendégségből lopja haza a legdrágább falatokat.

    • Zores said

      Nem szép dolog a kirekesztés, de vajon akarjuk-e hogy ez a futóbolond közénk tartozzon? Ne legyen kétségünk: azért “vállalta fel vagy el” a zsidóságát, mert érdeklődik a judaikák iránt, különösen ha ezek nemesfémből készültek.Vigyázzatok barátaink! Ha hiányzanak az ezüst hanukáitok és arany eszcájgtartóitok, azokat keressétek a Mátyás utca 20-ban, az első emeleten. Oda hordta haza őket a bezsidult, de változatlanul TOLVAJ SZAR(KA), Szabó Andrásné Petrőczi Éva Alice.

      • mesüge said

        Zores, te nagyon kijöttél a gyakorlatból!
        Nem ezüst HANUKA, mert az maga az ünnep, hanem a nyolcas gyertyatartó, azaz HANUKIA.
        És nem eszcájgtartó, hanem ESZROGTARTÓ.
        Gondolkoztál már a báál tsuván, barátom?

      • Zores said

        Igazad van. Mióta meghalt Omi és Opi, nincs aki kiokítson. A szüleim hallani se akartak otthon zsidó témákról. Tagadták, hogy zsidók, még előlem is titkolták. Sokáig nem tudtam. Mások buktattak le.

  2. Saci said

    Jajj de örüllök az ujj posztnak má nagyon hiányzot az Évikenéni.

  3. Petrőczi a közbotrány said

    Akkor bezzeg református volt a Petrőczi, amikor beköltöztek a szabóval a Mátyás utcába az erzsébeti panelből, és csillárokat, perzsaszőnyegeket meg értékes bútorokat zabráltak a református hagyatéki leltárból.

    • újságírónő said

      Meg azokat az olajfestményeket, amelyekről azt állította nekem, hogy grófi (??) őseit ábrázolják, azokat is onnan zabrálta.

    • petrőczi volt szilágyi gyilkosa said

      Akkor is reformátusnak hazudta magát ez a szégyentelen némber, amikor behazudta magát a károlira.
      Az undorító angol kiejtésével, a tudatlanságával.
      Az angol tanszéken csak intrikált, mások levelezését olvasgatta, feljelentgetett másokat és a férfihallgatókat molesztálta.
      Ez nagyon megviselte az első dékánt, Szilágyi Ferencet.
      Főleg, amikor odaszólt neki a Ludvig, hogy “Mi van, Feri? Költünk, költögetünk?”

      • Szilágyi igazi gyilkosa Szabó András volt, Petrőczi férje.
        Szilágyi kezdettől fogva ki nem állhatta.
        Nem is akarta felvenni, de aztán Szabó annyit könyörgött Barátossy Jenőnek, hogy végül mégis felvette.
        Másfél év múlva ez az aljas házaspár megpuccsolta Szilágyit.
        Abba halt bele szegény.

    • petrőczi kirabolja a reformátusokat said

      Ritoók professzor hívta fel a figyelmét szabónak meg petrőczinek, hogy az alattuk levő 160 négyzetméteres önkormányzati lakás bagóért eladó.
      Ide rohantak Erzsébet-alsóról és a Károli pénzéből megvásárolták. Aztán berendezték INGYEN a református (???) hagyatéki leltárból zabrált kincseket érő bútorokkal.

      • petrőczi a mocskosszájú said

        Petrőczi hálából vaksi denevérnek nevezi Szalai Ágnest, Ritoók professzor feleségét.
        Szabó pedig MEGGYILKOLTA Ritoókék Cirmi cicáját.

  4. Petrőczi a közbotrány said

    Most akkor nem kéne eldöntenia fúzfapoetesszának, hogy melyik egyházat rabolja ki?
    Mi reformátusok lemondunk róla, eddig is utáltuk, mint a bűnt.

    • petrőczi lelkisége said

      Még minndig nem ismertétek meg ludvig igazi természetét???
      Aljasm mocskos, gonosz, tehetségtelen.
      Mindenkit gyűlöl, aki szebb vagy tehetségesebb nála, gyakorlatilag az egész világot.
      Lop, rabol, hazudik, rágalmaz ez a förtelmes személy.

    • Zores said

      Petrőczi döntött: ott vonult ma az Élet menetén. Nagy széles háta eltakarta előlem a napot.

      • Petrőczi legújabb coming outja said

        Nagyon elférfiasodott, szélesebb a háta, mint a szabóé. Szerintem egy futballcsapatra elég tesztoszteron van benne.
        A következő coming outja ez lesz: én, Petrőczi FÉRFI VAGYOK NŐI (?) TESTBEN

      • petrőczi a földönkívüli said

        Nem, a következő coming otja az lesz_: Én, Petrőczi, a földönkívüli.
        Jöttem a Szíriuszról a föld szívcsakráján keresztül.
        Tényleg, semmi emberi nincs benne: nulla ész.
        Tök idióta. Bekattant.
        Nézzétek meg, ahogy a szemét forgatja.
        Igazi dilis a petrőczi.

      • Tényleg reménytelen.
        Régen csak aljés volt a Petrőczi és a végtelenségig tudatlan és unintelligens.
        Most viszont már tényleg megőrült, semmi kétség.
        “Csak lesték a szolgák, kell-e már kötözni” – ahogy egy csakugyen református költőt mondta, nem olyan, mint Petrőczi, aki emberalatti szemét.

      • Andrew said

        Szerintem mindig is futóbolond volt. Ez veleszületett. A korral persze továbbromlik az elmeállapota.

  5. Petrőczi adakozik said

    Most jött a hír, hogy Petrőczi bőkezűen adakozik a Notre Dame újjáépítésére.
    Miután megtudta, hogy legújabb választott hittestvérei is adakoznak, érezte, hogy nem maradhat ő sem tétlen.
    Tizenhat – holland testvérektől kunyizott – patkánybundáját felajánlja a Notre Dame-nak
    https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/mazsihisz-hirek/a-mazsihisz-gyujtest-indit-a-notre-dame-ujjaepitesere?fbclid=IwAR0nbJOtuLW86nsOWSRtixWoxrRXLNLj1B4mEFRRjRETYsF-KWqc0JsiqYA

  6. Síp utca 11. said

    Megtekintettük az anyagokat.
    Breuer Péter kaserolta volna ki ezt a nőt?
    Ez a sánta ördög, aki karikás ostort meg pornóújságot árult Tel Avivban, az jobb lesz, ha befogja a pofáját.
    Mellesleg ezzel a bárgyú pónemmel, hülye beszéddel, trampli parasztproli külsővel ez a ludvig nem lehet a mi népünk tagja.

    • hücpe said

      Ritkán értek egyet a Síp utcával, de most kénytelen vagyok.
      Ez a bárcás siksze, a petrőczi, akármit hazudik, hozzánk nincs köze.
      Ha be akar térni, menjen a Kazinczy utcába, azok lenyomozzák az egész tetves családját.
      Szerintem több benne a nyilas, mint a zsidó.
      A mocskos pofájából is látszik.

    • L'ombroso said

      Na pont ezt akartam mondani. Ilyen echte paraszt pofával magát zsidónak vallani? Még balkézről se csinált gyereket egyetlen zsidó se a Ludvig-ősök közé.

  7. köntös a fidesznáci püspökhelyettes said

    Az alkoholista spicli még a Notre Dame pusztulását is orbán fényezésére használja fel.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2019-04-16/notre-dame-mi-vagyunk

  8. hencidai úrasztala said

    A hencidai úrasztala megterítve: abált szalonna és vöröshagyma a múlt heti RefLapon elegánsan szervírozva.
    Szabó: kelletlenül nyámmog.
    Petrőczi: Nem ízlik a főztöm, Andrisom?
    Szabó: Nem volt mostanában szeretetvendégség?
    Petrőczi: Ki akartam menni a Klapka térre, de nem engedtek be. Lezsidóztak, képzeld el!
    Szabó: Mit csodálkozol? Három tévében vartyogtad el! A Breuer zsidótévében kétszer is voltál!
    Petrőczi: Na és? Jézus Krisztus is zsidó volt!
    Szabó: Jézus igen, de Krisztus urunk már nem. Jut eszembe: Pista őrjöng. Az Éva mondta.
    Petrőczi: Na mit mond a testvéred, a püspökné nagyságos asszony?
    Szabó: Azt, hogy szégyent hoztál az egész családra. Azt mondta, azt eddig is tudta, hogy egy ordas k… vagy, de hogy egy zsidrák ordas k…., azt még rólad se gondolta volna.
    Petrőczi: Művész vagyok! Eszter királynő leszármazottja.
    Szabó: Még az se zavar, hogy Eszter királynő sose létezett?
    Petrőczi: Az ilyen földhözragadt gondolkodással semmire sem mégy a művészi fikció világában.
    Szabó: Fikció? Mondd magyarul: HAZUGSÁG. Amit gyakorolsz te gyakran, drága szerelmem. Amikor az Évike hat hónapra született négy és fél kilósan és azt hazudtad, koraszülött.
    Petrőczi: Nem emlékszel, milyen gyönyörű verset írtam rólatok. Évike volt a kisjézus, mert én akkor is feminista voltam, te meg József, az ács.
    Szabó: Azt is értem me már, miért. Merthogy a Józsefnek is előre elkészítették a gyereket, mint nekem. Miért nem hasonlít Évike énrám kicsit sem?
    Petrőczi: Mert az én vakító szépségemet örökölte. Meg az eszemet.
    Szabó: Azért bukott ki a közgázról, igen. És egyébként mi a bánat itt az asztalon ez a gyertyatartó?
    Petrőczi: Hanukia! Kell a vallásom gyakorlásához!
    Szabó: És egy ilyenre adtál ki pénzt?
    Petrőczi: Pénzt? Ugyan! Egyszerűen velem jött. Azt súgta: Vigyél el, Évike! Én vagyok Ida dédanyád hanukiája. Mondjuk, csodálkoztam, hogy nem aranyból van vagy minimum ezüstből, de azért elhoztam, ha már olyan szépen kérte.
    Szabó: A boltból, ugye? Nem emlékszel, milyen kellemetlen volt a múltkor, amikjor jöttek a rendőrök..
    Petrőczi: Én fölötte állok az ilyen világi hívságoknak.
    Szabó: Legalább az úrasztaláról vedd le! Ez blaszfémia!
    Petrőczi: Nem is tudtam, hogy ismersz ilyen szavakat. Különben is: az úrasztalát saját kezemmel hoztam el a szerencsétlen apád nyomorult templomából. És mondd meg a nyomorult püspök sógorodnak, hogy örüljön, hogy egy kiválasztott van a családjában. Nem mindenki olyan retkes proli, mint ő a sárbogárdi famíliájával.

  9. orbán bűnbandája said

    Lecsaptak a NEMZET FŐTOLVAJ CSALÁDJÁRA az ellenőrök.
    Nem Polt, Brüsszel!
    http://www.thehungariantimes.hu/hirmegtekintese.php?id=6709&n=48626

  10. Navracsics hazajön, a nővére lesz a főnöke said

    Navracsics már nem kell a fidesznek.
    Európában ő volt a legrosszabb biztos.
    De nem lesz munkanélküli, hiszen a Pannon Egyetemen a nővére dékánként gründolt neki egy politikatudományi tanszéket.
    https://444.hu/2019/04/18/navracsics-szeretett-volna-ep-kepviselo-lenni-de-a-fidesz-nem-kert-belole?fbclid=IwAR3gnkBhU8QAVzGJpEvNl4FYqvGPmbK-NB0LyaoFcGFkyoeibzRptGgyhKk

    • Megnyugtató, hogy Veszprémben van helye Navracsics Tibornak. Az apja ott volt a megyei tanács elnökhelyettese. Amikor állítólag üldüzték a családot a komcsik.
      A Károlival az a kapcsolat, hogy Navracsics Judit nevetséges “doktori iskoláját” a MAB elutasította, de a felülvizsgálati bizottság Szabó Andrásnak, a MAB Csilicsala bácsijának a véleménye alapján mégis akkreditálta.
      Mennyit kapott Szabó András ezért a mocskos tettért?
      Szabó András a legkorruptabb gazember a református egyház környékén.
      A sógora, Bogárdi Szabó főpásztor joggal szégyelli.

      • Isten lesújt az aljasokra said

        Szabó András lábbal tapossa az isteni és emberi törvényeket.
        Feljelent, lop, hazudik, hamistanúzik.
        Ma van nagypéntek, gondolhatunk mi történt azokkal a gyerekekkel, akik gúnyt űztek az isteni törvényből.
        “Ekkor két medve jött ki az erdőből és szétszaggatott közülük 42 gyermeket (2Kir 2:23-24.)

  11. bogárdi a 30 milliárdos júdás said

    Ha már Bogárdiról beszélünk, itt van az ő által első helyen aláírt körlevél.
    Gagyi szenteskedés, miközben a családtagjai lopnak, rabolnak, megbotránkoztatnak.
    Ő pedig orbánt és a fideszt állította az Úristen és Jézus Krisztus helyére.
    Nem szégyelli magát Bogárdi Szabó István????
    http://www.reformatus.hu/mutat/elveszi-a-vilag-bunet/

    • refis gazemberek said

      A szégyenkezéshez erkölcsi alap kéne.
      Bogárdiban láthatólag nincsen.
      Ha lenne, már régen megszabadult volna a mocskos sógorától, a csaló, rabló Szabó Andrástól.
      Meg az idióta eszelős tehetségtelen, ribanc sógornőjétől, a Ludvigtól.

      • a főpásztor sógornője bezsidult said

        Azért elég nagy hír, ami a MRE zsinatának lelkészi elnökének, Bogárdinak a családjában történt.
        A püspök sógornője, Ludvig (Petrőczi) Éva BEZSIDULT.
        Tud már erről Balog, aki Józserf Attila díjat adott a refis vén cafkának? Hogy nem is refi, hanem bibsi?

  12. a károli minden határon túl said

    Az ország leggagyibb egyeteme (?) kicsordul az országhatáron.
    Egyetemnek se nevezhetné magát, mert mindössze egy doktori iskolája van, a hittudományi. A jogi és a történettudományi bebukott, ezen még Szabó András, a mAB Csilicsala bácsija se tudott változtatni.
    Most viszont Szabadkán indítottak képzést, ott is rongálják az ifjúságot.
    Drogdílereket is visznek a Mikszáth térről természetesen.
    http://www.kre.hu/portal/index.php/1237-uj-kepzest-indit-a-kre-btk-szabadkan.html

  13. szédereste a mátyás utcában said

    Ludvig úgy döntött, ha már coming olutolt, le…ja a nagypénteket, és SZÉDERESTÉT rendez a libsi barátaival.
    Ma este a Mátyás utca 20-ban!
    Rabbit is várnak!

    • hücpe said

      Ez az agyatlan liba a Petrőczi azt hiszi, ha már kifosztotta a refiket, hozzánk jöhet lóvéért.
      Hát nem, te idióta lábszagú siksze!
      A BZSH-tól nem loipsz el semmit!
      Arról mi gondoskodunk!

      • Petrőczi a pöcegödör said

        Mit vagytok úgy oda attól, hogy egy közismert gusztustalan idióta már megint okádék módon viselkedik.
        Fiatal korában országos bárcás volt, a szegedi koliból a rendőrök vitték el prostitúcióért, öreg korában boltból bolti lopásért.
        Nem mindegy, mit rikácsol a fogatlan szájával?

      • Nagyon valószínű, hogy a Ráday 28 felgyújtásában tevékenyen részt vett.

      • bogárdi, a felcsúti áldásosztó said

        Az orbánt nyalogató Bogárdi meg megnézhette volna, milyen mocskos családba nősül bele.
        Persze ő is egy politikai prosti.

  14. Fabiny Tamás, az igazi keresztény said

    Nagyszerű istentiszteletet közvetített a rádió. Fabiny püspök beszélt a pilisi templomban.
    Ő egy hiteles püspök, nem olyan, mint a “politikai keresztény” Bogárdi, akinek a tolvaj, aljas rokonsága – a korrupt Szabó András és idióta felesége, Petrőczi Éva igazi MOCSOKFOLT magyarországi református egyházon.
    Egészen addig így lesz, amíg el nem határolódnak tőlük.

  15. antilop felesége said

    Rogánné a címlapon – rögtön betiltották a HVG plakátokat.
    esz-a-hvg-cimlapjan-a-mahir-kozolte-tobbe-nem-teszi-ki-az-oszlopokra-a-plakatjaikat?fbclid=IwAR1MXFPTMzAltkA_sfgO3-b_Ho2Es

  16. perpékné Papp Éva a reposzt legidiótább némbere said

    Ez a perpekné megérdemli a petrőczi-díjat, igazi agyatlan szófosó!
    http://reposzt.hu/blog/perpekne-papp-eva/2019-04-19/mitol-unnep-az-unnep

  17. Síp utca 11. said

    Petrőczi komolyan gondolja a bezsidulást.
    Elküldte a szabót a zsidó kegyszerboltba, hogy vegyen egy mezűzét, amit aztán beépítenek az ajtó mellett a falba.
    A szabó odament és kért egy mesügét.
    Az maga személyesen – mondták a testvérek.
    A Síp utca petrőczin szabón röhög: ekkora barmok és még ezek akarnak zsidók lenni.

  18. székely attila a fideszcsahos said

    Székely Attila, a hájfejű fidesznyik lefitymálja a Notre Dame égését.
    Merhogy más templom is elpusztult. A művészi érték, történelmi jelentőség iránt nincs érzéke annak a néhány idegsejtnek, ami a bilifejében egymást kergeti.
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2019-04-20/mit-tehetunk

  19. Petrőczi a pöcegödör said

    Szerintem ludvig tényleg hasonlít az angol királynőre.
    Neki is két füle van és pirost hordanak.

  20. köntös a sátán lakája said

    Itt van köntös húsvéti üzenete.
    Vessetek egy pillantást a dunántúli orbánpropagandistára, a Kádár-korszak spicli alkoholistájára.
    Csak erős gyomrúaknak ajánljuk:
    http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/20368/

  21. petrőczi a fehérmájú said

    Egy nagyszerű régi írás a zsidóságát akkor még bűnként rejtegető ludvigról meg első házasságáról és gyomorforgató giccseiről.
    https://jhnnsclvn.wordpress.com/tag/petroczi-eva-a-megcsalt-es-elhagyott-feleseg/

  22. átlátszik orbánék bűne said

    Derék református testvérünk és munkatársai feltárták az Orbán család és kormány legmocskosabb korrupciós ügyeit.
    Olvassátok!
    https://blog.atlatszo.hu/2018/03/106-ugy-fert-a-fekete-konyvbe-tanulmanykotet-az-elmult-nyolc-ev-korrupcios-folyamatairol/?fbclid=IwAR2wgMi0AEItMGAHbSDIUFmr1QvrIX1aTGF2S5JoF0xxdS0U-GdoG4mqP2A

  23. soós a fideszbérenc pap said

    Soós Szilárd gyalázza az orvosokat, mert elmennek külföldre.
    Pedig a HIVATÁSTUDAT itthon tarthatná őket.
    A Soós féle söpredéknek persze a kutya se ad pénzt külföldön.
    Azért marad a papi patkánycsürhe itthon.
    És a mi pénzünkből híznak és hisztiznek.
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2019-04-24/egyen-es-hivatas

  24. petrőczi zsidógiccsben utazik said

    Ludvig zsidógiccs könyvének bemutatója április 28-án tíz harminckor lesz a Millenáris Szabó Magda termében.
    Közreműködik Molnár Piroska színésznő és Kálmán C. György.
    Kálmán C. György nyilván nem hallotta, hogy Szabó András, ludvig férje KORCS ZSIDÓ BOHÓCnak szokta őt titulálni.

  25. petrőczi az aljas csaló said

    Ludvig már jelentkezett a holokauszttúlélőknek járó nyugdíjkiegészítésre.
    Elment a BZSH-ba is, de ott seggbe rúgták.

    • Zores said

      Na most tényleg eltaláltad. Emiatt comingoutolt a Ludvig. Fülébe jutott ugyanis, hogy a németek nagy kártérítést fizetnek. Az egyik barátnője abból él. Csakhogy Ludvignak nem sikerült meghamisítania a születési adatait. Mikor ő világra jött 1950-ben, már vége volt a háborúnak…

  26. perpékné Papp Éva a reposzt legidiótább némbere said

    Irtózatos hülye az a liba.
    Most éppen a nyelvtörvényről nyilatkozik ez az agyatlan ringyó, aki legföljebb a krumpliról képes véleményt alkotni, ha egyáltalán.
    http://reposzt.hu/blog/perpekne-papp-eva/2019-04-26/edes-anyanyelv

  27. refis gazemberek said

    Tényleg FELCSINÁLTA PÜSPÖK URUNK A NŐT, ahogy az állítja?
    Roippant gyanús ügy.
    Fohászkodunk a Mindenhatóhoz, hogy derítse ki az igazságot.
    Ha már a qrva rendőrség nem teszi.
    http://www.reformatus.hu/mutat/16254/

  28. petrőczi zsidógiccsben utazik said

    Ludvig, lopott nevén Petrőczi a Millenárison röfög az okádék giccséről.
    Egy szerelmes korrajz 1879-től 1941-ig címmel
    https://bookfestival.hu/sites/default/files/u1/programfuzet0327.pdf

    • kálmán c. györgyöt megvezették said

      Miért áll oda melléje Kálmán C. György?
      Azt hittük, különb ízlése van.
      Arról nem is beszélve, hogy szabó, a ludvig férje állandóan rohadt zsidó gnómnak nevezi.

      • szabó the cat killer said

        Azt is mondta a szabó, hogy csak egy buzi képes arra, hogy macskát tartson.
        Azt fontolgatta, hogy elmegy és agyonvágja a Fifi cicát.
        Elvégre Ritoók Cirmijének meggyilkolásában már olyan nagy öröme telt.

      • Hétpettyes álzsidó said

        Egy szerelmes korrajz 1879-től 1941-ig
        Résztvevők: Petrőczi Éva író, költő, irodalomtörténész, Kálmán C. György
        irodalomtörténész, valamint Molnár Piroska, a Nemzet Színésze
        (Katica-Könyv-Műhely Kft.)

        Tényleg mért vesz részt ebben a kutyakomédiában egy komoly irodalomtörténész? Petrőczi nyilván azért kérte pont őt fel rá, mert ő szemmel láthatólag zsidó, és ez most jól jön az ő új hazudott identitásához. Na de Kálmán C. ezt nem látja át?

  29. székely attila orbánt élteti krisztus helyett said

    Ez a mocskos pap egy hatalmas házban lakik.
    Nem dolgozik a szemét, csak szenteskedik.
    Csak nehogy halálra imádkozza magát.
    Ha mi leszünk hatalm,on, ELKERGETÜNK BENNETEKET, ROHADT PAPOK!
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2019-04-27/nyest-bagoly-es-egyeb-furcsasagok

  30. Köntös a volt spicli fideszpropagandista said

    Köntös vasárnapi gyűlöletrohama.
    Mint oly sokszor, megint a csakugyan keresztény Balaványt támadja.
    Mert hogy a kereszténységet üldözik – mondja Köntös.
    És ki védi meg?
    Orbán és bandája, aki most adósított el bennünket Kínának és Putyinnak.
    Meg az aljas mocskos spicli Köntös, aki Amerikából jelentgetett haza az állampárt titkosrendőrségének.
    Most meg orbán ánuszából ordítozik.
    A tudatlan, aljas, mocskos, alkoholista spicli köntös.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2019-04-28/okkal-feltjuk-e-keresztenyseget

  31. református jogászbűnözőképzés a károlin said

    Kitüntették a Károli jogászképzését.
    Az ország leggagyibb intézménye, ahol büdöslábú, alkoholista prolik az úgynevezett tanárok, meg rovottmultú, ocsmány némberek.
    A hallgatók értelmi fogyatékos drogosok.
    Kitüntették őket, nem csoda!
    http://www.reformatus.hu/mutat/16255/

  32. dr. tiborcz megüzente said

    Nem csoda, hogy kitüntették őket.
    Ők adtak diplomát orbán bűnöző vejének, a Tiborcznak.
    Most már dr. Tiborczként lophat, fosztogathat.

  33. czunyiné a károli avatag kurtizánja said

    Ne feledkezzünk meg a károlis jogászképzés másik virágáról, a retkes, gyalázatos, tudatlan czunyiné bertalan juditról, aki tenke rektor ágyában kezdte karrierjét, Kecskeméten összefeküdt számos főfideszessel, felszopta magát az államtitkárságig.

  34. czapp czapp cica said

    Meghalt az öreg Czapp.
    Most már a túlvilágról átkoz téged, bölcskei, te alkoholista, kurvázó spicli!
    http://www.reformatus.hu/mutat/16246/

    • Bölcskei egyik legmocskosabb cselekedete érte szegény lelkész testvérünk családját.
      Hiába, aki arra képes, hogy elárulja a testvéreit a pártállamnak, az más gonoszságokra is képes.
      És akkor a 100 milliós sikkasztásáról nem is beszéltem, amit közpénzből követett el a gazember Bölcskei a Károlira hivatkozva.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: