Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Kecskemét elected: Janitor won (Győzött a pedellus!)

Posted by jhnnsclvn - június 28, 2019

Sok olvasónk érdeklődik, hogy mi lett a rektorválasztás kimenetele a kecskeméti Neumann János Egyetemen. Mutatjuk. – A Szerkesztőség

Jászberényi alsó tagozatos tanítói diplomával rektor lett a kecskeméti Neumann Egyetemen

 

Szerző: Mixát Kálmám

2/3-dal győzött a képen látható népi káder az egyetemi rektorválasztáson, aki se oktatóként, se hallgatóként nem látott még belülről egyetemet. Dé ja vu… 60-as évek komcsi Magyarországa? Vagy még inkább Mikszáth és Móricz urambátyámos Magyarországa?

Saját maga az alábbi 8 tételt nevezi meg legfontosabb publikációiként az egyetem honlapján. 10 úgy látszik már nem jött össze, 8 is csak csalással, mert az 5. és 6. tétel ugyanaz:

Egy elfeledett alispán. Küry Albert pályaképe. 1323-1340. p. In: SZÁZADOK – A Magyar Történelmi Társulat folyóirata. 150. évf. 2016. 5. szám

Fülöp Tamás – Török Ádám: Szakmai beszámoló a Magyar Nemzeti Levéltár „Kutatói szokások felmérése 2016” kérdőívének eredményeiről. In: LEVÉLTÁRI KÖZLEMÉNYEK – A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Közleményei. 87. évf. 2016. 271-296. pp. HU ISSN 0024–1512

„…a nemes áldozatkészség nem szorul dicséretre…” – Közigazgatás, szegénygondozás, jótékonyság és gyermekvédelem Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Küry Albert alispán működése idején. In: Sáfár Gyula, Héjja Julianna Erika (szerk.) E-Árchívum: Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére. Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára, Gyula, 2017. 165-179. pp. (ISBN 9789637239731)

„Levéltárak a tudományos kutatások szolgálatában” In: GRADUS 4:(1) pp. 5-13. (2017) (Online: http://gradus.kefo.hu/index.php/gradus/article/view/388 )

„Erőtartalékok a nemzeti célok szolgálatában” – Az 1925. évi városi kölcsön és felhasználásának alternatívái. In: HITELINTÉZETI SZEMLE / FINANCIAL AND ECONOMIC REVIEW 3.: pp. 119-147. (2017)

“Resources in the Service of the Nation” – Alternative Options for the City Loan of 1925 and Its Spending. FINANCIAL AND ECONOMIC REVIEW 3.: pp. 119-147. (2017)

A „nemzeti haladás” külföldi kölcsönök által meghatározott útjai – az alföldi városok településfejlesztési lehetőségei a két világháború között. In: COMITATUS: ÖNKORMÁNYZATI SZEMLE 2.: pp. 86-99. (2017)

A közművelődési tevékenységformák jellegzetességei a levéltárakban. In: GRADUS 4:(2) pp. 84-90. (2017)

Ha nem trükközött volna a dupla könyveléssel, a Top 8-ba még pont befért volna a “Fülöp Tamás – Emlékeztető a Kari Tanács 2018. április 12-i üléséről” című opusz is.

Íme a vesztes:

3 doktori iskola oktatója és 7 PhD-jelölt témavezetője

Legfontosabb 10 publikációja (itt meg is van a 10 duplázások nélkül):

2017

József Hlinka, Miklós Berczeli, Gábor Buza, Zoltán Weltsch: Wetting properties of Nd:YAG laser treated copper by SAC solders, SOLDERING & SURFACE MOUNT TECHNOLOGY 29: (2) pp. 69-74.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
független idéző közlemények száma: 1
nyelv: angol
DOI
2017

Z. Weltsch, K Klam, A. Lovas: The Comparison of Hardness and Co ercivity Evolution in Various Fe–B Based Glasses (Including FINEMET Precursor) during Relaxation and Crystallization, ACTA PHYSICA POLONICA A 131: (4) pp. 669-671.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
nyelv: angol
DOI
2016

Weltsch Zoltán: The Relation Between The Surface Tension And The Surface Texture Formation, GRADUS 3: (1) pp. 38-44.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
nyelv: angol
2015

Zoltán Weltsch, József Hlinka, Eszter Kókai: Wetting Properties of Silver Based Alloys, WORLD ACADEMY OF SCIENCE ENGINEERING AND TECHNOLOGY 9: (3) pp. 402-405.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
nyelv: angol
2014

József Hlinka, Zoltán Weltsch, Artúr Acél: Effects of multiple reflows on wettability in Sn-Ag-Cu lead-free solder alloys, In: Szerk.: Andrea Ádámné Major, Szerk.: Lóránt Kovács, Szerk.: Zsolt Csaba Johanyák, Szerk.: Róbert Pap-Szigeti Proceedings of TEAM 2014: 6th International Scientific and Expert Conference of the International TEAM Society. Kecskemét: Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar, 2014. pp. 378-382.
dokumentum típusa: Könyvrészlet/Konferenciaközlemény
nyelv: angol
2013

Weltsch Zoltán, Lovas Antal, Takács János, Cziráki Ágnes, Toth Attila, Kaptay George: Measurement and modelling of the wettability of graphite by a silver–tin (Ag–Sn) liquid alloy, APPLIED SURFACE SCIENCE 268: pp. 52-60.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
független idéző közlemények száma: 8
nyelv: angol
DOI
2013

Zoltán WELTSCH, Zsolt FOGARASSY, Antal LOVAS, János TAKÁCS, Á CZIRÁKI, G TICHY: THE CONTACT ANGLE BETWEEN Ag-BASED MELTS AND GRAPHITE SUBSTRATE AND THE TEXTURE EVOLUTION DURING THE SUBSEQUENT SOLIDIFICATION, ACTA ELECTROTECHNICA ET INFORMATICA 13: (1) pp. 41-44.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
nyelv: angol
URL
2013

Z. Weltsch, J. Hlinka: The Effect of Reflow on Wettability of Sn 96.5 Ag 3 Cu 0.5 Solder, MATERIALOVÉ INZINIERSTVO-MATERIALS ENGINEERING 20: pp. 32-39.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
nyelv: angol
URL
2013

Z. Weltsch, A. Lovas: Wettability of Ceramic Substrates by Silver Based Alloys, ACTA PHYSICA POLONICA A Vol 124: (No. 1) pp. 78-86.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
független idéző közlemények száma: 1
nyelv: angol
Teljes szöveg
2013

J. Hlinka, Z. Weltsch: Relation between the Wetting Property and Electrical Conduction of Silver-Gold (Ag-Au) Alloys, PERIODICA POLYTECHNICA-TRANSPORTATION ENGINEERING Vol 41: (No 2) pp. 95-98.
dokumentum típusa: Folyóiratcikk/Szakcikk
nyelv: angol
URL

45 hozzászólás to “Kecskemét elected: Janitor won (Győzött a pedellus!)”

  1. Bácsmegyei Bugris said

    Ez a gumicsizmás paraszt még a károlis bugrisoknál is bugrisabbnak látszik

  2. Gimis tanár said

    Ennél még az én publikációs listám is jobb. Pedig csak gimiben tanítok.

    • Theologina said

      Sőt! Ennél még a retardált Balláé is jobb.

    • Autós térkép said

      Szerintem Szabó Andrással pariban vannak. Az is majdnem rektor lett az autóstérképével. És dékán is volt. Nem rokonok véletlenül?

      • szabó a MAB csilicsala bácsija said

        Majd a Szabó akkreditálja vigaszágon.
        A MAB elutasítja, a rohadt tetű korrupt szabó a felülvizsgálati bizottság tagja meg akkreditálja.

      • Szabó állandóan hazudik, közokiratokat hamisít, hamistanúzik.
        Gyilkos is, meggyilkolta Szilágyi Ferencet és Király Gyulát, hozzájárult számos becsületes károlis oktató kínos halálához.

      • szabó andrás az aljas károlis bűnöző said

        Nem a Szabó akkreditálta Navracsics Judit tök gáz doktori iskoláját a Pannon Egyetemen?

      • MAB Illetékes said

        Szabó Andrásra épül az egész akkreditáció. Már lezsÍrozták vele.

  3. Bácsbüdösfenékpuszta said

    Minek ezeknek a kecskeszart ganézóknak egyetem ha csak ilyen rektorra futja?

    • zelóta said

      Nem a parasztoknak kelél, hanem Matolcsynak és Palkovicsnak egy kis dugipénz csak pár milliárd.

      • Bácsbürgözdi said

        Ahogy mondod. Már mindkettővel lepacsizta. Neki elég a rektori cím és a havi 1 milliós pótlék, a többit pedig Matolcsy és Palkovics teszik zsebre. Matolcsy sógornőjének, Szemerey Klaudiának is meg van ígérve egy címzetes docensi cím az egyetemnek csúfolt tanodában és egy az ezzel járó kis mellékes. Persze nem a polgármesteri fizetés helyett, hanem amellett.

  4. orbán bűnbandája said

    100 milliárdot ad orbán a mi pénzünkből a gyanús Betlen Alapítványnak.
    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/hataron-tuli-magyarok-tamogatas-bethlen-gabor-alap.686963.html

  5. varga judit igazság????ügyminiszter said

    Trócsányi után egy becstelen qrva lesz az igazság)???)ügyminiszter.
    https://hvg.hu/itthon/20190628_Ugy_kap_az_allamtol_lakhatasi_tamogatast_Varga_Judit_hogy_ferjevel_milliokat_keres_havonta?fbclid=IwAR3SH9f6gJU8JQRQuI5ZGX4ymD-ZnRBYfAkrfslxDMPNO2LPiS6yUcCL45k

  6. károlis ripacsok said

    Az idén a károlisok az évzárójukat az Erkel Színházban tartják július 5-én.
    Úgy tesznek, mintha egyetem lennének.
    http://kre.hu/btk/index.php/1179-diplomaoszto-2019.html

  7. orbán bűnbandája said

    A rezsihazugság következtében tönkremennek a vízművek.
    Orbán irodája előtt tüntettek.
    http://balmix.hu/hu/magyar-elemzesek/30741-merce-orban-irodaja-elott-tuntettek-a-vizugyi-szektor-megmenteseert-1561732206?screen_width=1280

  8. máltai pincsi said

    Habony Árpád és Mészáros Lőrinc máltai székhelye.
    Érdemes elolvasni!
    https://444.hu/2018/11/28/ez-a-jelentektelen-irodahaz-egy-maltai-kisvarosban-a-magyar-gazdasagi-elet-egyik-fontos-gocpontja-volt?fbclid=IwAR047g6-4qMse6Ji0ho0DW_foxiomodNkLY_TDCsDgTyjm9GoWe4xuHoIkk

    • Van para! said

      A mi sátánnal társalgó Janink melyik gazember csicskása lehet?
      A habonyé vagy a mészárosé?

      • Nő a para said

        Ne becsüld le, gazember a mi drága Janink saját jogán is!
        Már az, ahogy a buzi haverjával kicsinálták az Özséb apót!

      • máltai pincsi said

        Mér nincs a jani a károlin? Pont ide illik! Idióta, korrupt, skizofrén. Ideális károlis söpredék.

      • Máltai sub rosa said

        Janit letartóztatták Máltán az újságírónő meggyilkolásával kapcsolatban.
        De pszt! Egyelőre titok!

  9. ferol said

    Elég nevetséges, amikor valaki egy WASET-cikket beválogat a top10 publikációi közé.

  10. veszprémi tanár said

    Veszprémben is nagy a gáz, itt fenyegetőzik ez a Porga, akinek csak érettségije van.
    Megyei jogú városnak csak felsőfokú végzettségű polgármestere lehetne a törvény szerint
    https://olkt.hu/a-fidesz-veszpremi-jeloltje-megfenyegette-a-lakossagot-hogy-mi-lesz-akkor-ha-nem-ra-szavaznak/?feed_id=757018&_unique_id=5d17e4155cdc4&fbclid=IwAR0nvsDpulixY8vExEiopI82d_DtZqZprtFL5WJTTj5lUZpwf-PAW-Sc1pc

  11. köntös, az alkoholista orbánbérenc rohadék said

    Köntös rágalmazza a magyar iszlamisták feddhetetlen vezetőjét.
    Persze az alkoholista sipclinek semmi se drága.
    Ezért kapta az orbántól a bayer érdemrendet.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2019-06-29/iszlamellenesseg-es-bevandorlasellenesseg-nem-ugyanaz

  12. bizony! said

    Rengeteg sztorim van a jelenlegi Károlis botrányokról. Hova lehet ezt elküldeni?

    • Admin said

      Küldd hozzászólásként új nicken, hogy ne kerüljön egyből a fórumra. Lementjük és önálló posztként közöljük, ha van benne egy posztnyi tartalom. Ha több, akkor több posztban.

  13. Kenesei akadémikus a kecskeméti bugrisról said

    A kecskeméti béreslegény rektorrá választására Kenesei István akadémikus is felfigyelt. Hazugságok hálója című cikkében (Élet és Irodalom 2019. július 5.) azt írja, hogy azért választanak bugris senkiket egyetemi posztokra, mert a főfideszesek ezt akarják. Hiába, baromnak barom a barátja.
    “…ezért választotta meg a kecskeméti Neumann János Egyetem szenátusa rektorjelöltnek egy ÉRTÉKELHETETLEN TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGÚ FŐISKOLAI TANÁRT’:
    https://www.es.hu/cikk/2019-07-05/kenesei-istvan/hazugsagok-haloja.html
    Kenesei akadémikusnak igaza van, nekünk meg el kell viselnünk ezt a trágyaszagú bugrist.

    • szabó a MAB csilicsala bácsija said

      Kenesei leleplezte Navracsics Judit doktori iskolájának becstelen akkreditációját, és azt is, hogy ki követte el a bűncselekményt. A károlis SZABÓ ANDRÁS, A MAB CSILICSALA BÁCSIJA.

  14. Neumann Egyetem induló said

    A Neumann Egyetem hallgatósága indulót választott magának Fülöp Tamás rektor tiszteletére
    https://pk.uni-neumann.hu/dr-fulop-tamas
    Az induló a Béreslegény, jól megrakd a szekered…. kezdetű népdal lesz.
    A “sarjú, tüske böködi a kezedet” rész helyébe megfogalmazzuk, MIT ÉS KINEK TETT FT azért, hogy rektor lehessen funkcionális analfabétaként.

  15. nem loptatok még eleget? said

    Neumann János forog a sírjában.
    Hogyan volt pofájuk éppen erre a névre keresztelni a gagyi bárgyú tanodájukat.
    Tudom, a Matolcsy által eltulajdonított közpénzből alapították a kecskeméti dadusképző talaján.
    Rohadt tolvaj banda, nem véletlenül választja a legbunkóbbat rektornak (???) F. T. a vezérürü, a fősakál.
    Ha egyáltalán el tudod ezt olvasni, te idióta hiéna
    Tudatlan, bárgyú, korrupt szemetek vagytok!

  16. bugris béres lett a rektor a neumannon said

    Kecskeméten a hétvégén egy kulturális fesztivál lesz.
    Gondolom, a béreslegény külsejű rektort nem hívják meg.
    Fülöp Tamás maga a testet öltött KULTURÁLATLANSÁG

  17. vGabor said

    Nem is csoda, hogy itt tart ez az egyetemnek nevezett intézmény… Amikor olyan emberek tanítanak itt, mint a Szélhámos Márton (bár őt azért kedveltem, mert nagyon szeret segíteni, pl. a netet, wifit beállítani, stb. kicsit csaló, de nagyon cuki a srác 🙂 ), a pedofil köcsög White Bence, illetve a Pali a harmadikon, akinek szintén nincs ki a négy kereke!

    Pali is jobban tette volna, ha megmaradt volna valami iparit végzett szakmunkásnak. Inkább beszélgessen a szervereivel, de még véletlen se tanítson. Arra még a hallgatók szerint sem alkalmas, érdemes a markmyprofessor.com oldalon az értékeléseket elolvasni! Nem minden kommentet töröltek ki onnan!

    Egyébként milyen dolog az, hogy egy tanárt nem lehet minősíteni? A diák azért van, hogy értelmes, használható dolgot tanuljon, a tanár pedig tanítson… Ez az igazság. Valaki írt róla egy cikket, és miután Palika elolvasta óvodás kisgyerek módjára azonnal kérdőívek gyártásába kezdett… Én is láttam aznap az arcán, hogy mennyire el volt keseredve. Kérdem én minek, ha arra ott van pl. a markmyprofession.com oldal??
    Palikám, kicsit többet vártam volna el tőled! Tavaly rendesen kitelt a becsületed nálam, és nem csak nálam! Remélem idén szeptembertől kicsit nívósabbra veszed az óráidat! Én például nem egy felsőbb éves hallgatótól hallottam, hogy még a munkatársai sem tartják semmire… na vajon miért?

    Össze vissza osztogatja, hogy mikor mit kellene csinálni, okoskodik, osztogatja az észt, mint egy karmester, bár ő azt sem tudja, mi fán terem a tudás… Az eddigi nevetséges publikációi is ezt a tényt támasztják alá!

    Bár megértem az ilyen húgyos tanárokat is, akik csak a fizetésért “tanítanak”… akiknek kisebbségi komplexusuk van. Szörnyű, hogy egyesek mit meg nem tesznek azért, csak hogy imádják, féljék őket.

    Egyszer, elhívtam egyik barátomat a Műegyetemről, hogy üljön be az egyik óránkra. Két héten keresztül bejárt az előadásokra, azt mondta, hogy ha ez lenne az egyetlen lehetősége, akkor sem jönne ebbe a putriba tanulni. És akkor még finoman fogalmazott.

    Most a tanárok is fel vannak háborodva, mert a szeretett keresztény kormányuk most az akadémiát is leépíti. Hogy fogják majd kézhez venni az akadémiai címért járó több százezres “fizetést” a semmire, akarom mondani a Károli-féle “kutatómunkákra”. Ha bárki szán egy kis időt, maga is ellenőrizheti, hogy a legtöbb tanár alapban nem felel meg még a Károli feltételeinek sem… Ahhoz, hogy valaki tanársegéd legyen, elvárható, hogy ne csak egy sima szaros MA diplomája legyen, hanem mondjuk megkezdett doktori tanulmánya, részletes kutatómunka, publikációk, előadások, fordítások, stb… Kapásból tudnék 4-5 olyan tanárt, aki még óvodába sem mehetne el mondjuk angolt vagy japánt esetleg kínait oktatni.

    Azaz igazság, hogy mint másodéves, lassan harmadéves hallgató nagyon örülök ennek az oldalnak, és köszönettel tartozom annak az évfolyamtársamnak, aki megírta a lényeget anno. Ideje kinyomtatnom az URL címét, és teleplakátolni vele az egyetemet és a környékét!

  18. V....Gábor said

    Tisztelt szerkesztőség! Nemrég, egy évfolyamtársam ajánlotta figyelmembe az oldalukat, ami nekem nagyon bejött! A hallgatók már nem csak a hugyos tanárokon röhögnek, hanem a tényeken is amiket itt közölnek. Már pedig ezek megtörtént dolgok, és valóban napi rendszerességgel meg is történnek. Sajnos.

    Nemrég néztem az egyetem facebook-os oldalának értékelését, és sokan megosztották a véleményüket. Ebbél szeretnék most párat itt is mutatni, melyek elérhetőek a következő nyilvános linken: https://www.facebook.com/pg/karoli.gaspar.reformatus.egyetem/reviews/?ref=page_internal
    ….

    • Szerkesztőség said

      Köszönjük a részletes véleményt, annyira jól dokumentált és hiteles, hogy önálló posztként közöljük. Kommentként elsikkadna a tartalma, ezért azt itt most lerövidítettük.

  19. iván géza az értelmi fogyatékos fideszes said

    Az értelmi fogyatékos pap arról fecseg, hogyan döntött mosogatógépvásárlás ügyében.
    Ennyi pénze van ennek az értelmi fogyatékos fideszt éltető balfasznak
    http://reposzt.hu/blog/ivan-geza/2019-07-29/minden-ugy-jo-ahogy-van

  20. németh az auschwitzon viccelődő celli pap said

    Németh lelkésznek most nem jutott eszébe egy fia zsidóvicc se, ezért bámulja a tévében a sportot, ahogy a többi balfék lelki(?)pásztor(?) is.
    Aztán kifejti a kutyát se érdeklő barom véleményét.
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2019-07-30/fenyesebb-lancnal-kard

  21. kisrigó orbán lefizetett püspöke said

    Kisrigó stadionja előtt egy fekete párduc szobor áll.
    Nem a szépséges állatnak állít emééket, hanem Grosics Gyulának, a legendás besúgónak.
    Persze kisrigó maga is csiripelt a pártállami belügynek.
    https://szeged.hu/hirek/29852/fekete-parduc-all-a-puspok-luxusstadionja-elott?fbclid=IwAR3oDBcSkxUxdDq_i0cD6sCpmjtzVAXQcOs1wBCr0-IFAgvZNrCqSbyjCvY

  22. […] és Kecskemétre delegált nyaloncuk, aki a Matolcsy-rokonságnál ugyanazzal a nyelvmunkával egyetemi rektorrá nyalta föl magát, anélkül, hogy tudná, mi fán terem az egyetem intézménye. Bármennyire megdöbbent bennünket […]

  23. tudományos kutató said

    Azt írja a fb-on egy nagyszerű kolléga (K.C.Gy.), hogy a Szolnoki Főiskola után a Mátészalkai Csibekeltetőt, a Huszti Jesivát és a Nyíradonyi Faiskolát is a Debreceni Egyetemhez csatolják. Az egyetem kancellárja Kósa Lajos anyukája lesz, a disznóhizlalda mellett ezzel is kitűnően elbír.

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi, és előzetesen nem moderálja. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Mivel nem olvasunk el minden hozzászólást, kérjük az olvasókat, hogy jelezzék esetleges kifogásaikat. Ha azok megalapozottak, a kifogásolt tartalmat a hozzászólásokból eltávolítjuk.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.

%d blogger ezt kedveli: