Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Posts Tagged ‘a csalók egyetemének csali éneke’

Bait song (Csali nóta)

Posted by jhnnsclvn - december 30, 2011

Két ismertebb református újság van, vigyázat, nem keverendők össze. Az eggyel korábbi felhívást a Református Élet tette közzé, ezt a mostanit a Reformátusok Lapja. Az alapvető különbség a két lap között, hogy az előbbi igazat szólt, ezért betörték a fejét, az utóbbi úgy hazudik, hogy bármely pillanatban rárogyhatna a csillagos ég. Az igazmondás a Református Életnek 1 millió forintjába került, a Reformátusok Lapjának hazudozása viszont akár jövedelmező is lehet, ha akad még balek, aki ezt elhiszi. – A szerk.

Szerző: RefLap

Hívogat a Károli

 A Reformátusok Lapjának karácsonyi 2011. december 25-i számának 13. ! oldalán olvasható a Károli reklámcikke a fenti címmel. Bohátka Gergely főtitkár segítségével áll össze a szöveg primitív  giccsből és méretes hazugságokból. A cím magáért beszél, éppúgy, ahogy a kép: a Ráday utcai teológiai épület mamdártávlatból, aláírása szerint „Budapest belvárosában”. Így üzennek a hajdúsági és nógrádi gyerekeknek: a „központi fekvés” mint egy tanintézmény fő előnye.

A szövegben szerepel az a kiáltó hazugság, hogy a Károlin folyik „az ország harmadik legerősebb jogi képzése”. Nyilván ezért szüntette meg a MAB az ÁJK doktori iskoláját, melynek hiányában: csiribi-csiribá: nem lesz többé egyetemi szintű a kar.  A tavaly végzettek szín rite minősítése mutatja, hogy a hallgatók színvonala megfelel az oktatókénak. Élén Cservák Csaba mint tanszékvezető: főleg mint Schmitt Pál belső munkatársa. Cservák szegedi PhD-jának színvonalát a MAB kifogásolta: a Károlinak pont így jó, nem azért tartják a Csabit, hogy oktasson azzal a 9 tudományos (?) publikációjával, ami van neki.

A BTK-t is nagyon feldícséri a szöveg, leginkább a még be sem indult Történettudományi Doktori Iskolát, amelyet a Hadtörténeti Intézettel közösen gründoltak. Régi protestáns diszciplína a harcászat, hadászat, főleg, ha a kormányfő kollégiumi szobatársa is ott van a törzstagok között. Formálisan is csak ő felel meg az iskolavezetőn kívül: a többi vagy túlkoros, vagy nincs doktorált hallgatója, vagy mindkettő: azaz öreg is, megkezdő is.

Kiemelésre méltónak tartják még a nyelvi képzést –  a lektorátus hihetetlen mennyiségű deficitet termel ugyan – , de a legérdekesebb, hogy mennyi pénze lehet a Károlinak. Hiszen „maximális összegeket” ad  tanulmányi ösztöndíjakra,  az OKTV-n  helyezést kapott  tanulók , ha a Károlira jelentkeznek, nemcsak maguk kapnak busás jutalmat, hanem még tanáraik is.

Hát igen, a kimagasló ösztöndíj mindig is a Károli jellegzetessége volt. 2011. októberében jelentette be a BRFK, hogy 157 milliós sikkasztást fedeztek fel csak a bölcsészkaron. Ez úgy jött ki, hogy 45 hallgatónak fejenként 3-4 millió forint ösztöndíjat utaltak át. Ez szép kis summa ösztöndíjnak, főleg úgy, hogy nem is járt nekik. Csodák csodája, hogy ez a pénz valahogy nem hozzájuk érkezett meg. Az igazi csoda azonban az, hogy a sikkasztókat máig nem találják – egyetlen adminisztrátor kivételével.

„Hívogat a Károli”. Hívogatja a lúdvérc (lidérc) is a mocsaras vidékeken a gyanútlan arra járókat, de akik hallgatnak hívására, nagyon megjárják.

Posted in Károli University of the Reformed Church | Címkézve: , | 28 hozzászólás »

 
The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.