Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Posts Tagged ‘bűncselekményre való felbujtás’

The thief couple (A tolvajszarka páros)

Posted by karoligaspar - december 1, 2011

Szerző: Repülős Gizi

A 2009 május 11-i EDHT-ülés Ravaszblogon hallható hangfelvételén Szabó András a témavezetések körüli feszültségekről és egy MAB által összeállított táblázatról beszél, amellyel az IDI-ben a témavezetések körüli csalások kivizsgálása 2009 áprilisában, egy hónappal a 4 gyanús védés után megkezdődött. Szabó nem vitte magával az ülésre a táblázatot, nem akarta mutogatni, inkább csak a maga módján „elmesélni”. Hima ekkor közbeszól, hogy ő lemásolta és  körbeadja az ülés részvevőinek. Szabó hallhatóan nem örül ennek, nem véletlenül. A táblázatban fehéren-feketén az áll, hogy Szabó András és Petrőczi Éva egyetlen témát sem vezetett – mindent loptak. Az EDHT-ülés egész célja, hallhatóan, hogy Szabó András a saját és felesége lopásait legalizáltassa az EDHT-val. Ez Hima ellenállásába ütközik. Többször elmondja, hogy nem fogja Szabó és Petrőczi kedvéért égetni magát, de felnyomni sem fogja őket. Dumálják ki magukat a MAB előtt, ahogy tudják, őt ne keverjék ebbe bele. Szabó András ekkor Balla Péter füle hallatára parancsba adja Himának, hogy falazzon nekik. Hima erre kerekperec nemet mond. Azt ajánlja Szabónak, hazudjon ő a saját nevében. Balla ekkor burkoltan megfenyegeti Himát, hogy a Kari Tanáccsal leváltatja. Hima erre azt válaszolja, hogy nem bánja, mert a funkció csak munkával jár, pénzzel nem. De nem ajánlja, hogy olyan valakit válasszanak elnöknek helyette épp az IDI akkreditációja előtt, akit nem fogad el a MAB. (Hima ezzel Petrőczire célzott, aki akkor már úton-útfélen terjesztette, sőt, a Kossuth rádióba is bemondta, hogy ősztől ő lesz a doktori iskola vezetője. Az a Petrőczi, akit utóbb a MAB valóban kétszer is leminősített.)

Az EDHT-ülés hanganyaga itt hallható: http://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com/koncepcios-per-hanganyag/

Az ülés hivatalos jegyzőkönyve  pedig itt olvasható: http://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com/2010/10/17/record-edht-jegyzokonyv-2009-majus-11/

Időközben sikerült megszereznünk azt a táblázatot, amelyet a MAB készített a manipulált témavezetésekről, és amelyet Szabó András semmiképp sem akart megmutatni az EDHT-nak. A táblázat is bizonyítja, hogy Szabó és Petrőczi egyszerűen, válogatás nélkül, mindent lop. Nemcsak a református hagyatéki lerakatot fosztották ki, lakásukat a lopott szajréból rendezve be, mások őseinek olajfestményét saját grófi ősükként mutogatva, nemcsak a hencidai templomot rabolták ki, ahonnan még az úrasztalát is hazavitték, nemcsak a képzésre kiutalt állami támogatást és a hallgatók befizetéseit nyúlták le nemlétező ösztöndíj címén, hanem szellemi termékeket is gátlástalanul eltulajdonítottak, mások több éves munkájának eredményét. Szabó András a beosztottjai témavezetéseit egyszerűen átírta a saját és felesége nevére, és még ő beszélt feszültséggerjesztésről.

Íme a MAB-táblázat, amelyet 3 paraméter alapján készítettek: a jelölt témája, az állítólagos témavezető kutatási területe és a köszönetnyilvánítás. (Objektívebb, ezért információkinyerésre is alkalmasabb mutatóknak tűnnek ezek, mint Fóris vektorai, mátrixai, lemmái és koszinuszai. 🙂 )

Bizonyíték a lopásra


Posted in Balla Péter, Károli Egyetem BTK, Károli University of the Reformed Church, Szabó András | Címkézve: , , , , | 91 hozzászólás »

 
The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.