Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Posts Tagged ‘gyáva Batthyány körös professzorok’

The treason of the Intellectuals (Az írástudók árulása)

Posted by jhnnsclvn - április 30, 2018

áruló professzorok

áruló papok

 

Egy napig se tartott a keresztény értelmiségiek, professzorok és papok lázadása. A nemzet birkózója, Kamurezsi Szilárd egyetlen sorosozással leverte. A professzorok és papok fülük-farkukat behúzva vonultak vissza. Á dehogyis volt ez kritika. Ők az ókori viszonyokat bírálták, nem a maiakat. Ehhez a lázadáshoz fűzött néhány gondolatot Benda Gyula olvasónk, amelyeket alább változtatás nélkül közreadunk. – A Szerkesztőség

 

Szerző: Benda Gyula

Az idők jelei 2018 közel jutott annak kimondásához, hogy a Fidesz-banda kritikátlan támogatásának problémája erkölcsi jellegű. De hogyan lehetne erkölcsi problémát formulázni, ahol az erkölcs alapelvei váltak kétségessé?

Érezték, hogy naivság a Fidesz által csúcsra járatott korrupciót erkölcsileg elítélni, hisz kit érdekel az erkölcs? Szívesebben fogalmazták eddig praktikus-gazdasági vagy történetfilozófiai probléma gyanánt: új nemzeti elit stb. De ezt valami rossz lelkiismerettel, őszintétlenül tették.

Az idők jelei 2018 visszavitte a problémát az erkölcsi térre. És ezt annak a felismerésnek a birtokában, hogy ez kizárólag az ő problémájuk: az írástudóké.

Ahol a gondolkodás, ott lakik a lelkiismeret is: nem a lábban vagy kézben, hanem a fejben. A nagy tömeg tétlen és vak, mint a test volna fej nélkül; megy, amerre viszik; neki nincsenek problémái a fizikai megélhetés problémáján kívül. A Kor lelkét az írástudókban kell keresni. Ők mozgatják a NER-korszak lépteit; hatalmuk egyre nagyobb a digitális korban. A média fölmenti a tömeget a gondolkozástól, kész gondolatokat szállítva neki, hogy beteljesedjen a munkafelosztás, amely differenciáltabb szervezetekben egyre tökéletesebb. Ami a gondolkozásra, ugyanaz vonatkozik az érzésre is, és a tömegek lelki életének minden más „kollektív funkciójára”: mindezekért egyre kizárólagosabban az írástudók, a médiacsinálók és a szószékek agymosói, a papok a felelősek.

Nem véletlen, hogy az írástudók osztálya a papi kasztból fejlődött ki, amely eredetileg nem materiális érdekeket szolgált. Egyáltalán nem érdekeket szolgált. Történetük minden bizonnyal kisebb-nagyobb embercsoportok önző és véres harcaiból szövődik: de – akár a körülmények szerencsés találkozása folytán, akár valamely evolúciós okból – kialakult a századok folyamán egy különös emberfajta, mely magasabb értékek letéteményesének érezte magát, túl a harcos csoport puszta érdekein, azok fölött, azoktól függetlenül.

Az Isten a papok és próféták szavaival kellemetlen dolgokat üzent olykor a nemzetnek: gyakran korholta, és súlyos áldozatokra kötelezte. Gyakran lehetett persze Isten szava is emberek eszköze; és a papság is sokszor állt különböző politikai csoportok szócsövének. De ezt sohasem vallotta be olyan nyíltan, mint ma, sohasem vallotta büszkén hivatásának. Ez visszaélés, a hivatás elárulása.

A társadalom fejlődése során az írástudók kasztja, s az, amit hirdettek, mindinkább messze szakadt a partikuláris érdekek közelségétől. A nemzeti és törzsi vallások helyét az univerzális Vallás foglalta el; majd az univerzális Tudomány. A nemzetek írástudói már nem csupán ösztönszerű és babonás félelemmel hirdettek egy földi harcokon felülálló metafizikai hatalmat, hanem teljes tudatossággal szakadtak el a földi érdekek szolgálatától, szemeiket az egy Istenre vagy az egy Igazságra függesztve. Papok és Tudósok az elmúlt hosszú évszázadok alatt egyformán felháborodtak volna a gondolatra, hogy valamely földi közösség érdeke előbbre való lenne előttük Istennél, erkölcsnél vagy igazságnál. Fel sem merült, hogy Isten igéjét vagy a tudomány törvényeit egy cinikus megélhetési politikai párt érdekei szerint formálják! Azt hirdetni, hogy ezek az érdekek fölötte állnak a morálnak és igazságnak: nyilvánvaló öngyilkosság lett volna. A hitetlen materialista szemében éppúgy, mint a földöntúli Isten papja előtt, az Igazság független volt az emberi harcoktól; s az igazi írástudó gyakran halt inkább vértanúhalált, hogysem azt világi érdekeknek rendelje alá.

Az Írástudó korábban világítótorony volt. Mert mit csinálhat szilárd útmutatás nélkül a magánember – vagy akár a politikus – ebben a tömkelegben? Nyilván aligha mást, mint amit a szegény vándor az őserdőben: bukdácsol, kerülgeti a fákat és bozótokat, óvja életét és családjáét, ahogy tudja, megy hol jobbra, hol balra, amerre lehet, de nem az elérhetetlen csillag után, mely a távolban előtte ég: mert ha azt követné, kitörné a nyakát. Az írástudó is egy szegény vándor – magánéletében: de ő egyszersmind kalauz. Neki is bukdácsolnia kell, s kerülgetni az akadályokat jobbra és balra: de ő egyszersmind vállalta azt a tisztet, hogy folyton szem előtt tartja a Csillagot. Ő is tudja, hogy a Csillag elérhetetlen. De mégiscsak a Csillag az, ami e földi utakon irányt jelez. Aki egyenesen feléje megy, kitöri a nyakát. De aki végképp szem elől veszti, az eltéved, és céltalan tömkelegbe fullad.

Az „áruló” írástudó tehát nem azáltal lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra. Léptei magánügyek; de szavaiért és útjelzéséért felelős a világnak, melynek kalauzává szegődött.

A tiszta ész kritikája óta az emberi filozófia tevékenysége jóformán abban merül ki, hogy az Ész tekintélyét aláássa. A nagy gondolkodók, akik kimutatták, hogy az ész csupán alárendelt eszköz, melyet az Akarat vagy Ösztön alkotott magának a létért való küzdelem céljaira, eleinte még nem sejtették gondolataik következéseit. Ők távol voltak attól, hogy az Ész erkölcsét lerontsák, és helyébe az ösztönökön alapuló erkölcsöt ültessék trónra. Részükről még az Ész elleni kritika is az Ész erkölcsének egy hőstette volt: az Ész hősies igazságszeretete önmaga ellen, önmaga rovására! De a fejlődés, melyet elindítottak, már nem állhatott meg. Nietzsche az Akarat morálját hirdeti, Bergson*az Ösztön ismerettanát. Aztán megkezdődött az Igazság kritikája a pragmatistáknál. Az Ész kényszerült lemondani a döntőbíró szerepéről is az Igazság dolgaiban: mint egy tekintélyét vesztett király, kit végre is letesznek székéről. S közel vagyunk ahhoz, hogy az önzetlen Ész székét a tudományban is az önző Élet foglalja el: a nietzschei hatalom akarása a maga nyers, leplezetlen valójában. Ha az igazság egyetlen kritériuma a hasznossági elv – igazság az, amit föl tudunk használni –, akkor az igazság nem független többé az élettől és az érdektől. Az a kultúra pedig, ahol a megismerés főforrása az ösztön, és egyedüli értékmérője a hasznosság, ahol a legmagasabb morál a falka harcában való önfeláldozás, s ahol még az ész is csak az ösztönélet izgatója vagy a „hatalom akarásának” szolgája akar lenni: nem emberi, hanem állati kultúra. És ezt az állativá tett kultúránkat féltjük a migránsoktól, akik nem is akarnak idejönni?

A Fidesz szolgájává szegődött áruló írástudó nem megalkuvó írástudót jelent. Az „írástudók árulása” nem külső nyomás alatt jött létre, hanem magukból az írástudókból indult ki, gondolataiknak belső fejlődése kapcsán.

Százszorta demoralizálóbb az a pap, aki nem cselekedeteit, hanem igéit alkalmazza a vad élethez, s Béke és Testvériség helyett a harcot hirdeti, többé-kevésbé tudatosan félreértve a Krisztus szavait: „Nem békét, hanem harcot hozni jöttem e világra”* – mintha ezekben nem a Szellem harcáról volna szó. Az absztinenciától eltévelyedő talán gyenge papja az Istennek, de még mindig az Isten papja. Emez a Sátán papja. Áruló pap, áruló „írástudó”.

Az Írástudó a Szellem embere; a Szellem pedig tudvalevőleg az, ami az egyes helyett az általánosra néz; s ennélfogva mintegy felülemelkedik a tények és esetlegességek hálóján; a Szellem összekötő és törvényadó elv; a Szellem embere túllát ösztönein; talán nem képes legyőzni őket, de képes kritizálni: azaz képes normákat alkotni, melyek függetlenek maguktól az ösztönöktől. Erre tett tétova és eleve elvetélt kísérletet most az ún. keresztény értelmiség.

Nagyon elkésett vele. És nem azért, mert a „vitairat megjelenését” nem a választás előttre, hanem – gyáva óvatosságból – a választás utánra időzítette. Akkor is elkésett volna vele, ha előtte teszi. A pöffencs diktátor a Balog Zoltán féle sátáni papok, Bathyány körös professzorok szellemi gyermeke, aki mára már elszabadult hajóágyúként csapkod maga körül. Úgy jártak vele, mint az ókori sztoikus filozófus, Seneca, egykori tanítványával, a későbbi Nero császárral. Azt képzelte róla, hogy majdan irányíthatja, s mire rádöbbent, mi lett belőle, az egykori tanítvány már fel is vágatta egykori mestere ereit.

Ezt érdemlik ezek a gyáva, haszonleső árulók, a NER korszak futtatott papjai és tudósai, akik közt feltűnően sok a szabóból lett íródeák: a bogárdi Szabók, a Náray Szabók, a Kulcsár Szabók és a sima simlis Szabók, mint pl. a károlis Szabó András.

Posted in HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church, Kulcsár-Szabó Ernő, NER és Református Egyház | Címkézve: , , , | 31 hozzászólás »

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.