Szerző: LMR
100 évvel ezelőtt, 1919. január 27-én gyászhírre ébredt az ország: meghalt Ady Endre,az egyik legnagyobb magyar költő és nem mellesleg újságíró, felekezetileg református ember. Ebben a posztban néhány tőle származó újságcikk-idézettel emlékezünk meg róla. Ezek az idézetek egyrészt azt bizonyítják, hogy Lehet Más a Református ember, azaz másmilyen, mint a korrupt, pénzéhes, politikai prostituált mai magyar református egyházi és egyetemi vezetők. Másmilyen, mint Bogárdi Szabó, Bölcskei, Balla vagy pláne Szabó András… Másrészt pedig azt, hogy Magyarország az az ország, ahol legalább 100 éve semmi sem változik. Az az ország, ahol megállt az idő.
Éppen eleget vesződtünk ezer év óta az ármányos Nyugattal. Unjuk már ezt a barátkozást. (…) Csak egy új, demokrata Magyarország haladhatna dicsőségesen a Nyugattal. A mai Magyarország valóban nem. Magyarország mai urai tehát visznek bennünket a Balkánra és Kelet felé.
Los von Occident, Budapesti Napló, 1906
Dicsekvésnek ne lássék: az egész világon nincs annyi sikkasztó, mint ebben az ezeréves, szép magyar hazában. (…) Mert így valóban úgy lesz, hogy a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…
Tóth Benőék, Debreczen, 1899.
A magyar társadalom problémái között alig van jelentősebb, mint a középiskolai nevelés kérdése. A nemzeti értelmiség kérdése ez egyben, s benne van talán talán minden egyéb, más problémánk. Sok bajunknak, vergődésünknek, nyomorúságunknak vajon nem az az oka, hogy a magyar iskola rosszul nevel? (…) Életre, igazi életre, a komplikált, a nehéz életre nevel-e a mai magyar iskola s mindenek fölött a középiskola?
Milyen legyen a középiskola?, Budapesti Napló, 1905.
Itthon tudniillik kevés embernek van joga és módja élni. Angolul tanulnak hát, és elmennek innen az emberek. Még boldogak, akik olvasni tudnak. Ezek nyelvtannal s szótárral mívelik magukat. Igazán kellene már valamit tenni Magyarország analfabétáiért. Ha olvasni fognak tudni, sokkal hamarabb ráveszik magukat a kivándorlásra. Mert azt már látjuk, hogy a kivándorlás nem igen fáj az ország urainak.
Angol vezényszók, Budapesti Napló, 1906.
És nem csodálatos, hogy éppen a hazafias föllendülés idejében sztrájkol a gólya? A nagy hazafiak százszámra születnek egy esztendő óta. A kis hazafiak egyáltalában nem akarnak megszületni. (…) A kivándorlás szomorúsága ellen még csak találtunk egy-két hazug vígasztalást. Az elégedetlen ezerek panaszai ellen is. De mit tegyünk az elmaradó kis magyarokkal? Hazaárulózzuk le őket?
A gólya, Budapesti Napló, 1905
De a Természet nem tűri az elnéptelenedést ott, ahol a szaporodásra ő minden eszközt megadott. Egy millió határrendőr se akadályozhatja meg a Természet korrigáló munkáját. A kivándorolt s meg nem született magyarok helyett, akik föld nélkül élni nem tudnak és nem akarnak, jönnek idegen, keményebb fajták, amelyek föld nélkül is tudnak életharcot vívni. (…) Az idegeneket szidni pedig annyit tesz íme, mint nem érteni magunkat és a Természetet.
Az idegenek, Budapesti Napló, 1907.
Bennünk azonban Európa a maga haladásának egyik jövendő veszedelmét látja. (…) Egy ország, ahol a huszadik században megtűrik az oligarchiát, veszedelme a kultúrországoknak. Ezt írják és ezt hallják az idegen szemlélők. Azt mondják: a magyar mágnások nacionalista paprikával bármikor a kultúra ellen tüzelhetik Magyarország népét.
Jóslások Magyarországról, Budapesti Napló, 1906.
Van-e abból haszna a hazának; ha szűk látókörű embereket nevelnek neki? … Jöjjenek a szabad, messzelátó, büszke szemek, a halló fülek, az értő és hasonlító elmék. Ne ordítsuk mindig a hazát, de szeressük, s legyünk számára olyan értékesek, olyan jók, amilyenek csak lehetnek e nagyszerű, világosodó korszakban fejlett kultúremberek.
A hazafiság revíziója, Budapesti Napló, 1905.
Jhnnsclvn's blog 