Írta: Equus Asinus
Itt van az egyik legkedvesebb tavaszi ünnep, virágvasárnap, amikor Krisztus urunk szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Ez a szerénység jele is, másrészt megtiszteltetés a derék állatnak, aki szorgalmasan hordozott a hátán embert és málhát, nem is panaszkodott – nagy ritkán iázott egyet – és szolgálta a mindenkori urait. Ne higgyük el a rágalmakat ennek a derék állatnak a szerény intelligenciájáról, sőt! Most is sürgősen elnézést kérünk tőle a hasonlatért, amellyel egy szintre hozzuk őt a magyar reformátusok legaljasabb és legbutább püspökével, Balog Zoltánnal.
Balogsüti kénytelen volt lemondani zsinati elnöki tisztségéről február 15-én, ezzel azonban nincs vége a történetnek, a lemondást a zsinatnak el is kell fogadnia, csak akkor lesz érvényes. És ez még nem történt meg. Attól még dunamelléki püspök maradt, és foggal-körömmel ragaszkodik is ehhez. Pár intézményi tagságáról azért le kellett mondania, így pl. Közép- és Kelet-Európai Történelmi és Társadalmi Kutatóintézeti Alapítvány kuratóriumi tagságáról. Hiába, Novák és Orbán házicseléd-papja mindenféle szinekúrát is megkapott milliós fizetésért. Hogy a féleszű Balog mit művelt egy kutatóintézet kuratóriumában, elképzelni se merjük. Jól emlékszünk, milyen felháborodva rúgták ki a németországi teológiai doktori iskolából, mikor rájöttek mérhetetlen tudatlanságára.
Balogsüti még arra se jött rá, hogy az igazság előbb-utóbb kiderül. Pl. Kónya Endréről, akit ez a főtiszteletű barom „ártatlan”-nak nevezett némi közös imádkozás alapján. A Kónya azóta se hagyta abba a tanúk befolyásolását, amiből kiderül, hogy pontosan annyira aljas és ostoba, mint püspöki pártfogója.
Aztán az is napvilágra került időközben, hogy Balog, aki miniszternek épp annyira kártékony és aerkölcstelen volt, mint főpásztornak, már EMMI-miniszterként hagyta, hogy Bicskén garázdálkodjanak a pedofilok.
Most azonban történt valami. A Dunamelléken sokan aláírtak egy nyílt levelet, amelyben felszólították Balogot püspöki pozíciójából való távozásra. Világosan látják, mekkora károkat okoz ez a becstelen ember az egész egyháznak:„Aggodalommal látjuk, hogy Balog Zoltán püspöknek az ún. kegyelmi botrányban való érintettsége és püspöki tisztségéhez való ragaszkodása miatt egyházunk napról napra veszít hiteléből, és ez akadályozza alapvető küldetésének teljesítését, az evangélium hirdetését.”
A felszólítást sokan írták alá. A nyilvánosságra került nevek között vannak akadémiai doktorok, a Károli oktatói, a neves református Ablonczy család tagjai, Zalatnay István teológus és mások.
Hogy mit tesz erre Balog, nem tudjuk. Ő már kijelentette – zárt körben – , hogy a kegyelmi ügy kirobbanása óta ötször is találkozott Orbánnal, és az egyszer se mondta neki, hogy mondjon le. Márpedig ő szemmel láthatóan még most is a felcsúti vajdát tekinti urának és parancsolójának. Erkölcs, Isten – mit érdekli ez Balogot, ha a potrohos Döbrögi elégedett a szolgálataival? Együtt fognak égni a pokolban…