Írta: Spectator
Szabó András kapcsolata a Magyar Akkreditációs Bizottsággal (MAB) hosszú és dicstelen. A történet még 2000 előtt kezdődött, amikor Szabó András azzal az ürüggyel fúrta ki tehetséges és református kollégáit a KRE BTK-ről, hogy “XY-al a MAB úgyse akkreditál bennünket”. A forrás – a MAB károlis hangja – Kulcsár-Szabó Ernő akadémikus akkor még PhD nélkül szűkölködő menyjelöltje, Hansági Ágnes volt, akit Szabó András – Szilágyi Ferenc dékánt megtévesztve – becsempészett a magyar tanszékre. Utána kezdődött Szabó első tömeggyilkossága: az első áldozat maga Szilágyi volt, őt követték Erdélyi István professzor, Püspöki Nagy Péter és mások.
A második ütem akkor következett be, amikor a Hima Gabriella által alapított Irodalomtudományi Doktori Iskola eljutott az első védésekig. Szabó hagyta Himát dolgozni – maga amúgy sem szeretett -, de a gyümölcsöket már maga kívánta learatni. Különben is a doktori iskola vezetését a feleségének, Petrőczi/Ludvig Évának ígérte, ahogy a jövendő kedvezményezett maga locsogta el a Kossuth Rádióban. Szabó magának a Károli rektori posztját nézte ki. Az Irodalomtudományi Doktori Iskola doktoranduszai amúgy nem rajongtak sem érte, se nejéért, ezért Szabó cselhez folyamodott, hogy megszerezze a törzstagsághoz szükséges, sikeresen védett doktorandusz után kapható pontokat. Hima távollétét kihasználva néhány doktoranduszt a “nevükre vettek”, többek között Mészáros Mártont, akinek korábbi témavezetője – az iskolavezető Hima Gabriella – azt javasolta, hogy dolgozzon még a disszertációján, korai lenne azt a félkész munkát beadni. Új patrónusai, Szabóék minőségérzék híján nem mondtak semmi ilyet, és diadalmasan le is doktoráltatták Mészárost egy 13 oldalas társszerzővel írt ócska közhelyes szövegre.
A történet további dicstelen részletei több helyen is olvashatók a magyar sajtóban, ezért rövidre fogom: a MAB kiszállt a helyszínre, vizsgálatot folytatott le a Károlin, megállapította a Szabó András és cinkosai által elkövetett bűncselekményeket, és felszólította a KRE vezetőségét, hogy korrigálja a törvénytelenségeket. Balla Péter rektor a csalók mellé állt, nem változtatott semmit, ezért a MAB megvonta az Irodalomtudományi Doktori Iskola akkreditációját. Mind a mai napig nincs a Károlin irodalomtudományi doktori iskola, ez egyértelműen Szabó András bűne.
Szabó András, az az ember, akinek egyetlen doktori képzésben értelmezhető tette egy irodalomtudományi doktori iskola bűncselekményekkel való megszüntetése volt, Balog minisztersége alatt bejutott a MAB-ba, mégpedig annak Felülvizsgálati Bizottságába. 2012. november 1-től tölti be ezt a tisztet a mindenható EMMI miniszter akarata alapján. Ide futnak be a fellebbezési kérelmek, tehát a háromtagú bizottság az utolsó instancia. Mivel pedig a másik két tag a természettudományokat képviseli, minden társadalomtudományi és bölcsészettudományi doktori iskola esetében a végső döntés Szabó András kezében van. Szabó él is a döntés jogával, joggal nevezi őt Kenesei István “A MAB Csilicsala bácsijának”. Kenesei professzor Egyetemek a rendszerben… című cikkében (ÉS 2016. június 21.) így foglalja össze Szabó tavaly nyári bűncselekményének lényegét: “Évekkel ezelőtt az egyik vidéki egyetem doktori képzését sok hányattatás után, más szóval jelentős minőségi problémái miatt a MAB bezáratta. (A veszprémi Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájáról van szó.) …. az egyetem mindent igyekezett megtenni, hogy újra legyen doktori iskolája e képzési területen, így hát elkezdett külföldről szerződtetni tanárokat, akiket külföldi állásuk fenntartása mellett betett az alap- és mesterképzés tanrendjébe is, csak éppen az illetők, ha egyáltalán, csupán rövid turnusokban fordultak meg a városban, hogy összevont kurzusokon tanítsák le tárgyukat – amelyekre aztán vagy voltak jelentkezők, vagy nem, hiszen az órákat angolul tartották meg. Voltak magyar anyanyelvű oktatóik is, akik viszont más országbeli intézményekben voltak teljes állással alkalmazva.”
A tanszék, amelyről szó van, s melynek bázisára a doktori képzést építették, a Pannon Egyetemen működő “Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék”. Vezetője Navracsics Judit. (A névazonosság nem a véletlen műve! A tanszékvezetőnő Navracsics Tibor EU-biztos nővére.) Azon, hogy kizárólag orosz-angolos diplomával, magyar szakos képzettség híján lehetett egy magyar nyelvészeti tanszék vezetője, már nem is csodálkozunk, láttunk már hasonlót a Károlin Fóris Ágota esetében. Az, hogy a gyér számú magyar szakosokat – egy évfolyam létszáma többnyire a tízet sem haladta meg – zömében holland professzorok oktatták (?) komoly eurós fizetésekért, szintén nem szúrt szemet senkinek sem.
A MAB azonban – első körben – nem akkreditálta a veszprémiek nyelvtudományi doktori iskoláját. Idézzük Kenesei professzort: “…súlyos minőségi kifogások miatt a doktori iskola megalapítását elutasította…. Súlyos problémának látszik, hogy miközben egy (szak)tudományi doktori iskoláról van szó, kizárólag egy nagyon szűk részterület képviseltetik a képzési tervben.. ami a minőségbiztosítási terv elfogadhatóságát is megkérdőjelezi… Elfogadhatatlan, hogy a képzési tervben a tantárgy alapvető szintjeihez kapcsolódó tudományterületek egyszerűen nem szerepelnek… kérdéses, hogy végzettjeik tekinthetők-e a tudomány doktorának, lesznek-e alapismereteik a tudomány központi területeiről.”
Szakszerű és tárgyszerű döntés született tehát. De akkor belelépett a folyamatba a MAB Felülvizsgálati Bizottsága, elsősorban annak Csilicsala bácsija, a passzionátus bűnelkövető, Szabó András. Ő – a maga hihetetlen mélységű nyelvtudományi felkészültségével – felülbírálta a MAB döntését, és imígyen írt: “A doktori képzések között a generalista (?!) jellegű, átfogó doktori iskolák mellett helyet kaphatnak speciális, szűkebb témákat kutató doktori iskolák is.” A generalista után tett kérdő- és felkiáltójel az MTA levelező tagjának, a MTA Nyelvtudományi Intézete több, mint egy évtizedig igazgatójaként működő Keneseinek a tájékozatlanságát tükrözi. Hiszen hogyan is kételkedhetnénk a Szenci Molnár nyomait autós térképen kereső, doktori disszertációját mások munkájából összegányoló Szabó András enciklopédikus műveltségében? Ha ő azt mondja, hogy nem minden a generalista (talán bizony a generatívval tévesztette össze?), akkor az bizony úgy is van. Legalábbis a MAB döntéseiben, amelyben Szabó döntése a végleges. Kenesei akadémikus hiába értetlenkedik: “Lehet, hogy ezentúl a MAB állásfoglalásait a háromtagú FvB hozza meg? És vajon ehhez a MAB testülete nem szól semmit?” Nyilván semmit. Szabó tehát a MAB Felülvizsgálati Bizottsága nevében 2016. május 9-én akkreditálta a Pannon Egyetem Többnyelvűség Nyelvtudományi Doktori Iskoláját.
Ide tartozik, hogy a FvB élettudományban akadémikus elnöke 2016 februári hatállyal, májusban pedig az új, agrártudós akadémikus elnöke lemondott a tisztségéről – nyilván Szabó András bűncselekményei elleni tiltakozásul. Szabót, és patrónusát, az EMMI miniszter Balogot ez nem zavarta, hadd menjenek az akadémikusok a maguk etikai és jogi érveikkel a csudába, Szabó azt akkreditál – immár egyedül -, és annyiért, akit és amennyiért akar.
Kenesei cikkében nehezményezte azt, hogy a doktori iskola vezetője egy groningeni illetőségű holland professzor. “A doktori iskola vezetője lehet tehát egyidejűleg a Groningeni Egyetem oktatója és a Pannon Egyetem doktori iskolájának vezetője. Azt, hogy emiatt részvétele a magyar doktori iskolában indokolt, semmilyen konkrét érv nem támasztja alá. Legalábbis elgondolkodtató, hogyan fogja ellátni a neve alatt feltüntetett 19 hallgató témavezetését két, egymástól ilyen távol levő egyetem között ingázva.”
Örömmel jelenthetjük, hogy Kenesei akadémikus aggodalmai mára alaptalanokká váltak: jelenleg már a kétségtelenül magyar és kétségtelenül veszprémi Navracsics Judit (kétségtelenül Navracsics Tibor EU biztos nővére) a doktori iskola vezetője, ahogy az adatbázisból kiderül.
Szabó tehát akkreditálta a Pannon Egyetem Többnyelvűségi Doktori Iskoláját egy kétségkívül érdemdús holland professzor vezetésével. Ez aztán – hipp és hopp – átcsúszott Navracsics Judit kezébe. Szabó itt azt a trükköt játszotta meg, amit a Károli kapcsán már tervezett: a Hima Gabriella nevével akkreditált doktori iskolát akarta átjátszani a saját feleségének, Ludvignak. Csak Navracsis Judit nem volt annyira hülye, mint Petrőczi, hogy megvalósulás előtt elmesélje a szándékot a Kossuth Rádióban.
Két kérdésünk azért lenne:
- Ki korrumpálta Szabó Andrást, Navracsics Tibor EU biztos személyesen, a nővére érdekében, vagy maga az EMMI miniszter, Balog Zoltán?
- Mit és/vagy mennyit kapott Szabó András ezért a bűncselekményéért?
Nyomozunk tovább, ha újabb értesülések birtokába kerülünk, azonnal megosztjuk a fejleményeket kedves olvasóinkkal.