Úgy döntöttünk, hogy H.G. tiltakozása ellenére nyilvánosságra hozzuk a magyar felsőoktatás példátlanul brutális és mocskos kirúgásának dokumentumait. Az üldözött nevét kitakarjuk, de ennél több engedményt nem tehetünk.
A sztorit dióhéjban mindenki ismeri. H.G. professzor asszony a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Intézetének vezetője valamint az Irodalomtudományi Doktori Iskolájának alapítója és elnöke volt 2007-2010 között. Ekkor azonban Szabó András az egyetem korábbi vezetőinek (Raffai, Kulin, Popély, Szűcs, Böszörményi) módszeres, aljas, tipikusan szabóandrásos félreállításával az alkesz, nőcsábász és pénzéhes, az egyetemet lesz@ró Bölcskeinél felszopta magát a dékánságig. Már rektorságra ácsingózó dékánként a doktori iskola elnöki pozícióját futóbolond feleségének, Ludvig (Petrőczi) Évának ígérte. Ehhez H.G-t el kellett távolíttatni a doktori iskola éléről.
Szabó András a puccsokra készülve nemcsak a dékánokat, rektorokat és gazdasági igazgatókat, hanem H.G-t is szorgalmasan jelentgette fel a szokásos helyeken (az egyetem korábbi rektorainál, a fenntartó püspököknél, a MAB-nál, az MTA-nál stb.), sokáig eredménytelenül. Amikor azonban 2009-ben Balla Péter került megbízott rektorként az egyetem élére, Szabó András rávette őt, hogy váltsa le H-G-t és mint az egyetem ellenségét a lakásán is figyeltesse. Egy későbbi wistmanwoodos dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy Földi László emberei H.G-t a lakásán már a felmondás előtti évben lehallgatták. Ballát azzal nyerte meg Szabó András szövetségesének, hogy Balla rokonának, Mészáros Mártonnak (mindketten a néhai Hegedűs-püspök beházasodott pereputtyához tartoznak) a doktori fokozatát lényegében disszertáció készítése nélkül elintézte. Nem annyira Balla iránti gesztusból, hanem hogy magának munka nélkül témavezetői státuszt szerezzen. Mikor azonban egy MAB-vizsgálat során H.G. nem falazott ehhez a csaláshoz, és Mészáros fokozatát az egyetemnek a MAB-határozat értelmében vissza kellett vonnia, Balla és Szabó beélesítették a H.G. elleni bosszúhadjáratot. Előbb rektori tanácsi határozatot (2010 február 17), majd szenátusi határozatot (2010 március 25) hozattak a testületek előtt megrágalmazott professzor kirúgatásáról, akinek minderről fogalma sem volt, mert az ellene indított eljárást előle gondosan eltitkolták, nehogy védekezhessen, majd fél évvel később, 2010 szeptemberében “rendkívüli felmondással” kirúgták. Vagyis a deklarált szándékhoz több mint fél éven át keresték az ürügyet, és ezt be is írták a “rendkívüli felmondásba”, ami köztudottan kizárólag 15 napon belüli ok esetén adható. Ez nem tűnt fel a bíróságnak.
Balla Péter még arról is gondoskodott, hogy a kereset benyújtására törvényben biztosított 30 napos határidőtől is megfossza a kirúgottat. A 2010 szeptember közepére dátumozott felmondást csak 2010 október 12-én küldte el H.G-nek, akinek így csak pár napja maradt annak bíróság előtti megtámadására. Ez sem szúrt szemet.
A per 2010 októberétől 2017 októberéig, azaz 7 teljes évig tartott. A jegyzőkönyvekből és beadványokból nyomon követhető, hogy a Károli a bizonyítást eredetileg Szabó András, Hansági (Kulcsár-Szabó) Ágnes és Hermann Zoltán oktatók, valamint megfélemlített és megzsarolt hallgatók hamis tanúvallomásaira, meghamisított jelenléti ívekre és meghamisított hallgatói indexekre, “le nem adott”-nak állított, valójában titkárnők által utasításra visszatartott táppénzpapírokra, később elbukott OEP-feljelentésekre építette. Csak amikor ezek a vádak sorra bedőltek, akkor rukkoltak elő – már a per harmadik évében – olyan súlyosan manipulált, magyarán gányolt (vágott és sokszorosan másolt), Földi László titkosszolgálati cégével fabrikáltatott DVD-kkel, amelyek H.G. lakásán tartott magánórákról készültek. Hogy mikor, az mindvégig homályban maradt, holott egy rendkívüli felmondás okaként kizárólag az időpont számított. A felvételeken időbélyeg nem volt, de még törekvés sem az időpont bizonyítására. Nem véletlenül. A rendkívüli felmondást közvetlenül megelőző időben, 2010 nyarán H.G. külföldi rokona halála miatt egész nyáron Bécsben tarózkodott, hagyatéki ügyeket intézett, csak táppénzpapírjai átvételére és leadására jött haza, és még aznap vissza is ment Bécsbe. Elméletben sem volt olyan időpont, nem volt olyan naptári nap, amikor azon a nyáron hétköznapokon magánórákat adhatott volna. Márpedig a 4 felvételen a hétfő, kedd, szerda, csütörtök elhangzik. A Károli nem is tudott konkrét időpontot megnevezni nemcsak a felmondásban, hanem a per 7 teljes éve alatt sem. A DVD-kre utólag ráírt időpontok hamisnak bizonyultak. Ez sem szúrt szemet a bíróságnak. Hiszen az ítélet már a per előtt kész volt. A református egyházat nem lehet ebben a politikai kurzusban csalásért elmarasztalni.
A felmondás károlis pikantériája, hogy bár minden egyes állítása hazugság, minden egyes hivatkozott bizonyítéka hamisítvány volt, és Balla Péter felszentelt paprektor a jegyzőkönyvek tanúsága szerint végighazudta az egész pert, nem átallott a felmondásban a Szentírásra hivatkozni, kvázi Isten nevében rúgta ki H.G-t.
Johannes Calvin (főszerkesztő)
Forrás: https://ravaszlaszlobaratikor.wordpress.com/2018/09/11/in-nomine-domini-bosszu-isten-neveben/