Szerző: Avvocato Diavolo
Most érkezett a hír szerkesztőségünkbe, hogy a Hima-per egyik főszereplője, az okirathamisító pap-rektor, Balla Péter haverja és cinkosa, a Károli ügyvédje, RÖFI meghalt. Röfi – avagy civil nevén dr. Nagy Gábor László – volt az, aki dr. Takács János ügyvéd lemondása után átvette a Károli képviseletét a H. G. professzor elleni munkaügyi perben. Karrierjét még a Jezsuita Ifjúsági és Diák Egyesület (JIDE) elnökeként kezdte, majd az iskolapadból egyenesen a Miniszterelnöki Hivatalba katapultált köztes munkahely nélkül. Ez talán mindent elmond kompromisszum-készségéről, hatalomhoz való dörgölőzéséről, mindent bevállaló alkalmazkodó készségéről. Nem volt válogatós akkor sem, amikor a Károli azzal bízta meg, hogy bizonyítékhamisítással asszisztáljon egy professzor kirúgásához. Ez volt az a pont, amelyen az alapjában szakmailag tisztességes Takács János ügyvéd kiszállt a Hima contra Balla perből. Röfi honoráriumként egy önálló ügyvédi irodát kért a Károlitól, amit a Hima-perre szóló megbízással egyidejűleg meg is kapott. Nemcsak együttműködött nyírfás Földi László rosszhírű cégével, a Wistmanwooddal, hanem a per során elismerte, hogy saját kezűleg manipulálta – vagdosta és illesztgette – a Wistmanwood által törvénytelen eszközökkel készített nyersanyagot, amíg az alkalmassá vált a Balla Péter által megrendelt hamis tartalmú állítás képi alátámasztására.
Röfi halálának okáról és körülményeiről egyelőre nincs információnk. Amint lesz, megosztjuk olvasóinkkal. Röfi ügyvédi tevékenységét azonban a Hima contra Károli per kapcsán be fogjuk mutatni, mert ez a per olyan, mint az a bizonyos állatorvosi ló: szemlélteti a NER legsötétebb oldalát, a Fidesz és a Református Egyház, azon belül a Fidesz és a Károli szoros összefonódását, az igazságszolgáltatás teljes alárendelését a hatalomnak illetve a hatalom hű szolgájának, a Károlinak. Bár Hima professzor kifejezetten tiltakozik az ellen, hogy vele és a Károli elleni munkaügyi perével nyilvánosan foglalkozzunk, azt nem tilthatja meg, hogy a Károli volt rektorának és jelenlegi rektorhelyettesének, Balla Péternek a máig büntetlen maradt bűncselekményét, melybe dr. Nagy Gábor Lászlót és a a Földi-féle Wistmanwoodot is bevonta, részletesen bemutassuk – hiteles, bírósági és ügyészségi dokumentumok alapján. Dr. Nagy Gábor László váratlan és hirtelen halála új apropót biztosít erre. Ezt a sötét bűnügyet a Károlin szolgáló jogászok, Trócsányi László volt igazságügyminiszter és jelenlegi rektor, valamint Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője és a Károli címzetes docense elejétől végig kontrollálta és eltussolta.