Common method of firing (Csanády Márton és Pupek Emese kirúgási technikája)

Míg meg nem kaptuk ezt az olvasói levelet, azt gondoltuk, hogy a Károlin végrehajtott hírhedten aljas, szemét kirúgások a félvilági gengszter, Kovács Barnabás egyéni leleményei. Az alábbi írás azonban kétségeket támaszt az ügyben, hogy a feltűnően keresztényietlen módszerekkel irányító páros, Csanády Márton és Kovács Barnabás közül nem inkább az előbbi volt-e a kezdeményező. Ők ugyanis Pupek Emesével közösen a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán kidolgoztak olyan kirúgási technikát, amit Csanády egyszerűen importált a Károlira. Kovács Barnabás a wistmanwoodos bűnöző barátaival legfeljebb még cizellálta a sátáni ötleteket. A Károli akár meg is könnyebbülhetne, hogy ez a két gazember már nem ül ott a Rektori Hivatalban, ha cinkosuk, Balla Péter velük együtt repült volna. De őt sötét tetteiknek patkányszürke árnyékaként hátrahagyták. Várjuk Csanády Emese levelében beígért további leleplező posztjait a MAB-os machinációkról. – A szerkesztőség

 

Szerző: Csanády Emese

Az új felsőoktatási törvény szerint a MAB mellett az Oktatási Hivatalnak is van bizonyos, bár elég minimális jogköre az intézmények és doktori iskolák akkreditációjában. A hivatalt jelenleg mb. elnökként Csanády Márton kedves ismerőse, volt munkatársa, Pupek Emese vezeti. Az elmúlt időszak akkreditációihoz Csanády bizonyára nem vetette meg munkatársának, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola volt rektor-helyettesének baráti segítségét. Pupek szerepéről a Csanády által megálmodott károlis büfé szakok akkreditálásában még további cikkeinkben lesz szó. De bevezetésként, annak érdekében, hogy teljesebb képet alkothassunk Pupek Emese emberi nagyságáról, és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola belő viszonyairól, amelyeket Kovács Barnabás és Csanády Márton hatékonyan importált a Károlira, és amelyek kettejük nem éppen keresztyén vezetési módszereit meghatározták, álljon itt egy internetről hozzáférhető;, nyilvános beszámoló a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola egyik volt tanárától. Azt hiszem, a módszerek magukért beszélnek, nemkülönben a Kovácsék vezette Károlival való hasonlóság.

Forrás: www.efp.hu/files/cikkpdf/bkf.pdf

Ezúton kollektíven válaszolnék arra a sok nagyon kedves e-mailre, facebook üzenetre és telefonos érdeklődésre, hogy hogyan történt a munkaviszonyom megszűnése. Az ugyebár már régóta köztudott, hogy nem értettem egyet azzal a főiskolai menedzsment-szemlélettel amelynek eredményeként a tanulmányi osztály gyakorlatilag szét lett verve és képtelen lett a hallgatói ügyek intézésére, valamint amelynek eredményeképpen folyamatosan háttérbe szorulnak a főikolán az emberi kapcsolatok, az együttműködés érzése és az empátia.

Természetesen, volt egy konkrét kiváltó ok is. A mikro és makro csoportjaimmal ebben a félévbenis (ahogy korábban mindig) megszavaztunk időpontokat arra vonatkozóan, hogy mikor tartsunk a ZH előtt pót konzultációkat, amely elősegíti a felkészülést. Pár nap múlva kapok egy e-mailt az intézetvezetőtől, aki elmondta, hogy ő azt a tájékoztatást kapta, hogy a főiskola „fizetős korrepetálást” szervez (amelyért tehát a hallgatónak majd fizetnie kell), és határozottan arra kért, hogy ezt „a hivatalos szervezést ne lépjem át egyéni manőverekkel”, azaz hogy ne tartsam meg a mikroökonómia konzultációkat. Ezután, hiába írtam több levelet a vezetőségnek két hét elteltével sem érkezett válasz azokra a kérdéseimre, hogy pl.  mit csináljak a már rögzített konzultációs időpontokkal?   mondjam le őket?   milyen indokkal?   ki tartja majd helyettem a fizetős korrepetálást?   ha én állítom össze a ZH-sorokat, akkor az a másik tanár hogy tudná a felkészítő órát ZH-orientáltan megtartani?  stb.

 

Mivel nem kaptam gyakorlatilag semmilyen útmutatást a továbbiakról, a hallgatóknak megírtam az igazságot, melynek röviden a lényege: a főiskola új, profitorientált politikája megtiltotta az oktatók számára, hogy ingyenesen,  szívesség alapon  szervezzen pótórákat, és engem személy szerint is határozottan megkért a vezetőség arra, hogy tartózkodjak az efféle  manőverektől. Ez a levél ezután gépről gépre járt a hallgatóság körében, valaki feltette a facebookra, majd két hétre rá eljutott Pupek Emese rektor-helyettes asszonyhoz is, aki feldúltan rögtön felhívott és berendelt magához.Három nap múlva a megbeszélésen (ahol jelen volt a HR-vezető is) közölte, hogy a levelemmel jelentősen rontottam a főiskola jó hírnevét (azzal, hogy leírtam, hogy a főiskola profitorientált és hogy a vezetőség megtiltotta az ingyenes konzultáció megtartását), továbbá elmondta azt is, hogy beszélt a jogászával, akinek az volt az álláspontja, hogy ez jogot formál az azonnali felmondásra. Letett elém az asztalra két már korábban elkészített jogi dokumentumot, és azt mondta, hogy választanom kell a kettő közül: az egyik egyoldalú felmondás volt, a másik pedig egy kölcsönös megegyezéssel történő szerződésbontás. Az utóbbit írtam alá.

 

 

Demonic possession and exorcism in the Calvinist Church 2 (Démonűzés a Református Egyházban 2)

Dr. habil. Kodácsy Tamás, a Károli Református Egyetemről a wistmanwoodos Balla Péter rektorsága alatt indoklás nélkül menesztett egyetemi lelkész démonűző tanulmányának 2. része a református egyházvezetés feltáratlan ügynöki múltjával foglalkozik, melyben prominens személyek érintettek: maga Bölcskei Gusztáv, volt lelkészi elnök és a korábbi vezetők, Tarr Kálmán és Kocsis Elemér. Előbbi fia, Tarr Zoltán zsinati tanácsos, illetve utóbbi lánya, Kocsis Márta zsinati tag, tiszántúli egyházkerületi jogtanácsos – a szülői érintettség folytán – aktívan falaztak Bölcskei ügynöki múltjának homályban tartásához. Nem véletlen, hogy éppen velük vette körül magát a besúgó püspök. És az sem véletlen, hogy Bölcskei idejének lejárta után ezek ketten még mindig ott helyezkednek és lobbiznak a Zsinat vezetőségében az ügynöki múlt feltárása ellen. Bölcskei nem a beismerést választotta, ami elvezethetett volna a megbocsátáshoz, bár lelkészi elnöki pozícióját ezzel elvesztette volna, hanem a tagadást. Fontosabb volt számára a pénz és a hatalom, mint a krisztusi értelemben való egyházhoz tartozás, sőt, emberség. – A Szerkesztőség

Szerző: Kodácsy Tamás

Démoni kétértelműség az egyházban

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány példában mutatjuk be, hogy az előző egyházvezetési ciklusban hol jelentek meg ezek a kétértelműségek a múlt feltáratlanságában, az államtól való intézményi függésben, és a személyes félelemben.

A múlt feltáratlansága

Az egyik legmételyezőbb démoni jelenség, amelyre az EJB jelentés is kitér, az ügynökkérdés. Nem önmagában a múlt feltáratlansága, a megbékélés hiánya, vagy a tettes-áldozat leleplezésének elmulasztása okán, ahogyan azt legtöbbször körülírjuk, hanem a jelenben zajló folyamatok kétértelműsége miatt. Éppen ezért az ügynökkérdés az egyház számára elsőrendűen nem egyháztörténeti kérdés, hanem egy időszerű ekkléziológiai probléma. Nincs igazán értelme megbánásról vagy megbocsátásról beszélni, mert a témában itt a bűn ténye körülírható ugyan, de a teljes rendszer korrupciója miatt képtelenség helyzetekhez és emberekhez rendelni, ez allokálhatatlan. A tragikus az, hogy ez a nyomorúság, amelyben krisztusi szabadságát vesztette el a zsarolható egyházi vezetés, nem tűnt el a rendszerváltáskor, hanem felemás viszonyban él tovább. Aggasztó, hogy a rendszer kontraszelekciós módszerrel újratermeli a zsarolható, egzisztenciálisan függő és keresztyén szabadságát elvesztő új nemzedéket, és tovább él a (ki)szolgáló egyház teológiája. Füsti-Molnár Szilveszter világosan bemutatja ennek a kétértelműségét, és párhuzamot von a keresztyénüldözés utáni negyedik századi egyház helyzete és a mai helyzetünk között, amennyiben donatista szakadék keletkezhet a hitvallók (áldozatok) és az üldözők (ügynökök) között. Az összes olyan kérdésfeltevés amely arra vonatkozik, hogy ki különb és igazabb a másiknál, ilyen donatista szakadáshoz vezet, amely búvópatakként kísért és dermeszt bennünket folyamatosan. Az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy a korszakot feltáró ügynökkérdéssel foglalkozó huszonhat év (1989–2015) hosszabb már, mint az egyházi emberek ügynöknek való beszervezését tárgyaló ügynökkorszak (1965–1989) időtartama. Ez felveti a kérdést, hogy vajon az ügynökkorszak és az ügynökkérdés korszakát nem fogják-e szorosan összekötni a jövő történészei ? Minden bizonnyal össze fogják kötni, mert az ügynökkorszak sajátos továbbélésének tekinthető az ügynökkérdés korszaka. Úgy tűnik, azért nem tudjuk megoldani az ügynökkérdést, mert mi magunk is részesei vagyunk annak a végső problémának, amelyet meg akarunk oldani, és ezért meghaladja erőnket.

Az elmúlt időszak egyházi vezetése is ismeri ezt a kétértelműséget, amely az egyház isteni és démoni reprezentációjához kötődik. A vezetők saját múltjuk miatt ismerték ezt, hiszen részesei voltak annak a keserűségnek, amelyben a kommunista államhatalom spirituálisan nyomorította meg az egyházat. Megtapasztalták annak a pillanatnyi előnyét is, hogy egy ilyen rendszer szemmel tartja őket, és ők is a rendszer szemei lehettek. Egy személyben lehettek részesei a zsarolásnak, és egyszerre voltak elemei a rendszernek. A beszervezett lelkészek kivétel nélkül mind megfizettek saját elszigeteltségük és függőségük okán azért, mert beszerveződtek, akkor is, ha nem lepleződtek le. Vagy ha nem, akkor krisztusi értelemben nem egyházi emberek már. Ennek a terhét és következményét az egyházban 1989 óta közösen hordozzuk, és valahogyan közösen is kellene letennünk.

Ettől az örökségtől a korábbi egyházvezetés nem tudott megszabadulni. Retorikájukban egy pillanatig sem adták fel az egyházi közösséget, és hangsúlyos volt az a hitvalló megtartó erő, amellyel az egy, egyetemes, keresztyén egyházat hisszük, a kárpát-medencei magyarság kontextusában. Mindig olyan megtartó közösséget lehetett érezni a vezetők megnyilvánulásaiban, amelyet tipikusan a népegyház-hitvalló egyház közötti törésvonalat meghaladó gyökerekben fedezhetünk fel. A kétértelműség éppen az, hogy az „egyház csodája” annak ellenére megmutatkozott, hogy a független és szabad keresztyén közösséget képviselő vezetés erőfeszítése eltorzult annak a zsarolhatóságnak és kitettségnek okán, amelytől szeretett volna megszabadulni, de nem tudott. Ez a kétértelműség a háttérben uralta az egyházpolitikai, közéleti megnyilvánulásokat, humánerőforrást érintő döntéseket, és az emiatt frusztrált kollektív bűnbakkeresés és nemzeti önigazolás elleni küzdelmet. Ebből következően az egyházvezetés eredményessége ab ovo felemás, ami a jövő tekintetében talán rosszabb, mint a nyilvánvaló kudarc.

 

-folytatjuk-

Forrás: http://www.parokia.hu/hir/mutat/6292/

Szabó’s new business (Szabó András új biznisze)

Szabó András vízipipái

Szerző: Shiraz rózsája

Miután Tepsi Enikő Szabó Andrást nemcsak a dékáni székből szorította ki, hanem a Mikszáth téri drogpiacról is, Szabó András új biznisz után nézett. Ideje bőven volt rá. Heti egy nappal letudja komáromi egyetemi állását, a Károliról pedig csak a fizetését veszi fel, mióta parkolópályára tették, órát tartani a Reviczky utcában nemigen látta senki. A Dózsa György úton még kevésbé. Kábé 5 éve alkotói szabadságon vagy affélén lehet, ami azt jelenti, hogy a Károlira nem jár be, de alkotja azt, amit ilyenkor és egyébként is szokott: névtelen leveleket, (fel)jelentéseket, célzatos e-maileket, intrikus facebook-bejegyzéseket. Mindenekelőtt Balog EMMI-minisztert próbálta informálni és irányítani, a Botond nevű rokona segítségével belepancsolgatott a debreceni ügyekbe, Éva testvére révén pedig  Szajúzt próbálta szuggerálni.

Közben családilag új kapcsolatokat is szőttek. Itt van mindjárt a Shiraz étterem a Ráday és a Mátyás utca sarkán. A helyre először Ludvig figyelt fel, s miután a Ráday Könyvtárból kitiltották tetemes mennyiségű könyvlopásai miatt és a sánta könyvtárosok is felsikoltottak, ha meglátták, áttette székhelyét a Shirazba. Ott az öreg Ali bácsit próbálta bűvölni, mert azt olvasta a Kiskegyedben, hogy a perzsák még öregkorukban is röptében a legyet… Szabó meg már fiatal korában is nehezen találta el az elefántot, öregségére pedig teljesen lelankadt és rejszolásra is csak bizonyos Eszter nevű bimbózó lányokkal folytatott csetelés után ragadtatta magát.

Ludvig rástartolt Ali bácsira és hosszan beszélgetett vele. A beszélgetést nem zavarta az öreg perzsa radikálisan szűk szókincse, és az sem, hogy alig látott, mert neki is szürkehályog volt mind a két szemén, akár Ludvignak. Hogy Ludvigról nem tudott pontos vizuális benyomásokat nyerni, annak még örülhetett is. Jól jött tehát a “szürkeháj”, ahogy Ali bácsi mondta. Ludvig meg annyira belelkesült, hogy kötetcímnek tette meg Ali bácsi nyelvi leleményét. Kapcsolatuk azonban erotikus szinten csak nem akart elmozdulni a holtpontról, Ali bácsi hű maradt házi háreméhez.

Szabó közben megunta otthon a játékkonzolokat, olvasni világéletében utált, így maga is törzsvendég lett a Shirazban. Még a vízipipát is kipróbálta, egyszer-kétszer ottmaradt a csak törzsvendégeknek rendezett hastánc-partin, de nem ez vonzotta a helyhez, hanem valami egészen más. Feltűnt vaksi szemeinek egy s más a vöröslő félhomályban, a vízipipák illatos füstjében. Volt valami a levegőben, ami édes emlékeket ébresztett elkérgesedett lelkében. Csak egy gondolat foglalkoztatta: húsz százalék! Hogy hiányzott ez az életéből! Nem is csak a lóvé, hanem a kapcsolatok izgató szövevénye, amelyet tetszése szerint bogoz, hurkol és elszakít.

És megtörtént a csoda, alig kellett célozgatnia a nagyon is ismerős illatú füstben: az irániak bámulatosan gyorsan vették a lapot. És azóta: business as usual – minden megy a maga útján. Szabó felvette a kapcsolatot a régi elosztókkal: ők ugyan nem sietnek elvégezni minden egyetem leggagyibbját, maradnak, sem az ösztöndíj, sem az utóvizsga díja nem érdekli őket. Megkeresték ők azt már százszorosan. Szóval minden a régiben, de valahogy mégsem.

A Shirazban ugyanis nemcsak a vízipipák füstölnek. Ha Szabó és Ludvig nem lenne annyira ostoba és nárcisztikus, már rég észrevette volna a lokál hátsó helyiségében tartott gyűléseket, s a betévedő vendégek között az ismerős arcokat. Az utóbbi hetekben felgyorsultak az események: jönnek a vendégek Párizsból és más európai nagyvárosokból, de a Közel-Keletről is. Ami pedig ennek az étteremnek a (boszorkány)konyháján fő, az nem rózsaszirmos mandulás süti. Ami ott fortyog, az előbb-utóbb hatalmas durranással explodálni is fog. Ha csak Ludvig és Szabó lesz a közelben – legyen meg Allah akarata! A többieknek pedig azt tanácsoljuk: kerüljék a környéket is!

 

–

 

Demonic possession and exorcism in the Calvinist Church (Démonűzés a Református Egyházban)

Szerző: Kodácsy Tamás

 

Tizennégy hónapja, közel tízévnyi egyetemi lelkészi szolgálat után, indoklás nélkül menesztettek a Károli Gáspár Református Egyetemről. Hiába próbáltam meg indoklást kérni, nem kaptam. Az a többszöri kérésem sem teljesült, hogy az egyetem fenntartóival és vezetőivel legalább egyszer együtt beszéljük meg, hogy mi a menesztésem oka. Egyfajta átmeneti kiüresedést éltem meg, olyan erők nehezedtek rám, amiknek nem ismertem az eredőjét és nagyobbak voltak nálam. De újra magamra találhattam és megtapasztalhattam, hogy az egyházból kiröpülve is befogadó egyházi és világi közösségbe érkezhetünk, ahol most is örömmel szolgálok és dolgozom. Isten országa köztünk van, nagy és mindenütt jelen van.

 

Megpróbáltam mindezt a felemás egyháztapasztalatot teológusként összefoglalni, amennyire tőlem telt, nyilván szubjektív módon.Az alábbi tanulmányt azért most adom közre, mert egyrészt időben nagyon közel voltam az eseményekhez, másrészt nem akartam, hogy az írás az egyházi választásokban propagandairat legyen, harmadrészt bízom abban, hogy az új egyházvezetőség küzdeni fog az ebben említett folyamatok ellen. Az írást elsősorban azoknak ajánlom, akik hasonlóan érthetetlen és kétértelmű tagadásokat éltek át a református egyházban. (Vagyis – többek között – nekünk, a Jhnnsclvn blog szerzőinek és olvasóinak, akiket ugyanilyen negatív egyháztapasztalatok késztettek ennek a blognek az életrehívására és életben tartására. Ezért is közöljük úgy, mintha a saját élményünk, tapasztalatunk, gondolatunk volna- A Szerkesztőség.)

 

Hogyan űzzük el az egyházi démonokat?

A démon a daiomai görög igéből származik, amely megosztani, szétosztani jelentésű. Ez a megosztás utalhat a halál istenére, amely a meghaltak testét csoportosítja, vagy a sorsra, amelyet kiszabnak, de igazán nem tudjuk meghatározni a szó gyökerét. Mindenesetre a hasadás és kétértelműség olyan felemás állapot, amely képtelen saját magától egésszé alakulni. Olyan gyógyításra van ilyenkor szükség, amely egyesíti a szétválasztottat, amely összekapcsolja a széthasadtat és egyértelművé teszi a kétértelműt. A kétértelműségbe ragadt élő szervezet saját erejéből képtelen ezt megtenni, csak Isten Fiában oldódhat ez meg, akinek emberré lételével összekapcsolódik a mennyei és földi, az egyetemes és konkrét, az egész és a széthullott.

 

Az egyházi jövőkép beleragadt a jelenbe

 

Amikor Carl Rogers arról érdeklődött Paul Tillichnél, hogyan használja a „démoni” kifejezést, amely olyan belső és külső struktúrákra utal, amely erősebb mint az egyén jóakarata, Tillich a következőt válaszolta : „Az egyetlen alkalmas kifejezés, amelyet találtam, az Újszövetségben használt »démoni« volt, ahogyan az a Jézusról szóló történetekben megjelenik: valami, ami megszáll. Ez egy olyan erőt jelent, ami erősebb mint az egyén jóakarata. Így kezdtem el használni ezt a kifejezést. Természetesen kifejezetten hangsúlyoztam, hogy ezt nem mitikusan értem, mintha kis ördögök vagy egy személyes Sátán rohangálna a világ körül. Olyan önkényes struktúrákat értek ezalatt, amelyek bizonyos fokig kreatívak, de ugyanakkor végzetesen destruktívak. Olyan fogalmat kellett találnom, amely lefedi azokat a transzperszonális erőket, amelyek megragadják az embereket és a társadalmat.”

 

A démon élősködik: kiszívja az életerőt, hitelességet, kedvet, amelyen megtelepszik. Felismerve annak működését, nagyon is emberi érzelmekre és tettekre vezethető vissza, mégis azzal emberfeletti, öntörvényű folyamatokban találkozunk. …

 

Az egyház démonjai sokszor olyan régi elvarratlan eseményekből nőttek ki, amelyek felemésztik az energiáinkat.

…

nincs olyan bűn, amelyet ne bocsátana meg az Úr, ha azt megvalljuk. A Szentlélek elleni bűn olyan, ami a cselekedeteink forrását torzítja el, valami, ami beleragad a kétértelműségbe. A Szentlélek elleni bűn azért megbocsáthatatlan, mert a démoni kétértelműségben az istenivel igazoljuk tetteinket és önmagunkat, így képtelenek vagyunk annak belátására, hogy rossz amit teszünk, ezért nem is bánjuk meg. Ebből következően azt nem is lehet megbocsátani.

 

Démoni kétértelműség az egyházban

 

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány példában mutatjuk be, hogy az előző egyházvezetési ciklusban hol jelentek meg ezek a kétértelműségek a múlt feltáratlanságában, az államtól való intézményi függésben, és a személyes félelemben.

 

– folytatjuk –

 

Forrás: http://www.parokia.hu/hir/mutat/6292/

 

Szabó the Phoenix (Szabó, a Főnixmadár)

Porából feltámadó főnix

Szabó nem nyugszik

Írta: Doctor Iuris Utriusque

Szabó dékánként és EDH elnökként 2009-ben  sikeresen buktatta meg azt az irodalomtudományi doktori iskolát, amellyel pedig olyan szép tervei voltak. Először is át akarta játszani annak vezetését bugris feleségének, Ludvignak, aki rögtön el is fecsegte a Kossuth Rádióban. A Kulcsár-Szabó család betegre röhögte magát, hiszen ők tudták, hogy Szabó hiába terjesztette fel kétszer is professzornak, a tagok undorodva leszavazták.  Az IDI először minden szép reményre feljogosító módon indult Hima Gabriella irányításával. El is jutottak volna az első védésekig, ha el nem kapta volna Szabót és Ludvigot a mohóság, és le nem akarták volna szüretelni a még éretlen gyümölcsöt. Megkaparintott magának és förtelmes hitvesének néhány doktoranduszt, erről elfelejtették értesíteni az iskola vezetőjét és a valódi témavezetőket. A MAB felhívta a figyelmet a törvénysértésekre, majd miután Balla figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést, a MAB megfosztotta az IDI-t az akkreditációtól.

Szóval bedőlt az IDI, a doktoranduszrabló és okirathamisító Szabó pedig Balog miniszter elvtelen segítségével befurakodott egyetlen védett doktorandusz nélkül a MAB felülvizsgálati bizottságába.

Közben a veritasos Szakály Sándor csinált egy történettudományi doktori iskolát, de Szabó úgy gondolta, hogy Balog Hold utcai lelkész hátszelével és sógora, Bogárdi Szabó zsinati elnökségét megelőlegezve mégiscsak gründol egy “interkulturális” vagy “multidiszciplináris” doktori iskolát. A roppant tiszteletre méltó Vargha Andrást, akinek rektorságát a korrupt hökösök manipulálásával 2009-ben kétszer is megfúrta, tolja most maga előtt iskolavezetőként, maga megelégedve egy irodalmi program irányításával. A Károli a maga hazug módján feltette ezt a doktori  iskolát, mintha bizony akkreditálták volna. Érdemes megnézni a névsort, minden tudatlan hülye és túlkoros értelmi fogyatékos szerepel  benne oktatóként vagy témavezetőként.

Miután egy kedves kommentelőnk feltette a linket, százszemű trollunk, NO PARA rögtön felhorgadt, hogy “véletlenül” tehette fel valaki, dehogy akarják azt a látszatot kelteni, mintha ez egy törvényes, akkreditált iskola lenne. Legott le is szedték a KRE honlapjáról, most ott pillanatnyilag egyetlen doktori iskoláról sincs infó, de mint tudjuk, az internet nem felejt. Ezért gyönyörködjenek ebben az állítólagos doktori iskolában.

A doktori adatbázisban pedig mindenki megnézheti, hogy ezt a csalamádé szerkezetű semmit nem akkreditálta a MAB. Hogyan is akkreditálná, amikor a 9 törzstagból csak három felel meg az előírásoknak?

Hát ennyi a valóság, 2014-ben alapították, máig nem akkreditálták, a Károli szélhámos, hazug imidzséhez méltó. Viszont Szabó ezt a mézesmadzagot húzza el a sógora orra előtt: “Látod? Dolgozom ezerrel a doktori iskolán, méltó vagyok vezető pozícióra. Először a bölcsészkar dékánsága lenne a legmegfelelőbb hely a számomra, aztán némi bemelegítés után átköltözöm a rektoriba a senki Balla helyére. Eleget bitorolta már a rektori széket.” Naponta hívogatja telefonon Éva húgát, Szajuz sógor feleségét, és beszámol neki a fantom doktori iskola építgetéséről. “Mondd el Pistának is” – ezt nem felejti el hozzátenni, hiszen ez a lényeg.

Szabó nem nyugszik, amíg vissza nem szerzi a hatalmát. Így vagy úgy. Kovács Barnabás és Csanády Márton kihullásával a rettegett Mengele Enikő meggyengült és magára maradt, pláne, hogy súlyos egyéniségű szeretője, Bölcskei is beadta a kulcsot, akarom mondani a püspöki süveget.

Reszkess. Tepsi! Most, hogy a sógor lett a lelkészi elnök, Szabót már senki és semmi nem fogja megállítani a Bölcsészkar dékánságáig és tovább, az egész Károli rektorságáig. Készül a bosszúra, amit sokáig képes forralni: évekig, évtizedekig – eddigi áldozatai tanúsíthatják.

A Károli Gáspár Református ún. “Egyetem” egész története azt tanúsítja, hogy mindenki múlandó, csak Szabó András örök…