Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Archive for 2009. október

Broadcast message (Dienstansage. Szolgálati közlemény)

Posted by jhnnsclvn - október 31, 2009

Kedves Olvasóink!

A Reformáció napját ma a Senkiföldjén egy rövid verselemzéssel köszöntöttük. Ezen kívül  jómagam és a német nyelvű blog szerkesztője, Oliver barátom (ő az anyanyelvén) a Magyar Református Egyház hivatalos honlapján köszöntöttük magyar testvéreinket. Nézzétek meg ott mai bejegyzésünket:

http://www.reformatus.hu/forum/mutat.php?headid=6

Áldás, békesség testvéreink.

A reformáció napján hadd idézzem nővérünk, “Dear Sister” szép jelmondatát, amelyet egyfolytában követünk: “Imádkozzunk halkan, de beszéljünk hangosan!”

Johann

Posted in HungarianCalvinistChurch | Címkézve: | Leave a Comment »

The Unsuccessful Takeover (Der gescheiterte Putsch. A meghiúsult puccs)

Posted by jhnnsclvn - október 27, 2009

Az alábbiakban közöljük Melczer László felhívását:

Új! Új! Új! Megjelent a Református Élet legújabb száma

A Református Élet legújabb, októberi száma a károlis botrány folytatásával, “Csöndes tisztogatások. A meghiúsult puccs” címmel kapható a Goloka könyvesboltban (VIII. Krúdy Gyula u. 7., Darsham udvar) illetve megrendelhető az ujsag@exodus.hu e-mail-címen.

A cikk hamarosan olvasható lesz itt ill. a http://karolibotrany.blogspot.com oldalon. Részleteket alább máris közlünk. A korábbi cikkek és a betiltott blogok itt olvashatók: http://karolisbotrany.blogspot.com (sajnos, a kommentek nélkül).

További blogunk: http://senkikasenkifoldjen.blog.hu

A szerkesztő megjegyzése:

Mint ismeretes, Balla Péter rektorhelyettes személyesen tiltotta ki a lapot a Ráday könyvesházból. Megzsarolta a könyvesház tulajdonosát, O. Gy-t: Vagy a Református Életet árusítja, vagy a Hittudományi Kar tankönyveit. Balla Péter rektorhelyettes, aki olyan családba nősült be, melynek tagjai a szólásszabadságot az anyatejjel szívták, még nem tudott felnőni a családi hagyományokhoz.  Kérdés, hogy ez valaha sikerülhet-e neki, vagy pedig a szabadság gyakorlására genetikailag alkalmatlan.

Buddhista barátaink azonban szerencsére sokkal nagyobb vallástoleranciáról tettek tanúbizonyságot, mint eltévedt kálvinista testvérünk, és felajánlották a Bölcsészkar közvetlen közelében, a Mikszáth tér túloldalán található könyvesboltjukat.

Ezúton köszönjük nekik.

Áldás, békesség, testvéreim. Készüljünk méltó módon a Reformáció nagy ünnepére.

Johannes

Részletek az új cikkből:

A meghiúsult puccs

A csöndes tisztogatásokkal egyre magasabbra araszoló Szabó András áldozatai úgy tűntek el a süllyesztőben, hogy mukkanni sem volt idejük. A református egyetem bölcsészkarának első dékánja, Szilágyi Ferenc, hazatérve egy mindössze néhány napos külföldi konferenciáról, már csak azt vette észre, hogy nem dékán. Kulin Ferenc  sem volt jelen a leváltásakor, amikor a Szenátus 2008. októberében valahol a 13. napirendi pontnál, vagy az egyebek között, megszavazta felmentését, amit nem ott tárgyaltak meg, hanem a bölcsészkari rektorhelyettes, Szabó András „háttérmunkával” készített elő. Ez a háttér-, azaz aknamunka Szabó dékán erőssége! Áldozatait távollétükben távolítja el, s mondja ki rájuk a halálos ítéletet, amihez megteremti a „jogi” hátteret is, minta legális volna...

A jól bevált mechanizmus folytatódik, most is úgy működik a háttérben, mint egy zajtalan fúrógép…

Ez a krimibe illő történet, amely a jelenlegi helyzethez vezetett, ezekkel az eseményekkel vette kezdetét április 6-án…

A 2009. április 6-i puccskísérlet a jól bevált koreográfia szerint zajlott: az érintett meglepetésszerű leváltása távollétében, hogy ne védekezhessen. Ez azonban most kicsit másként sikerült, mint tervezték…

A sikeres puccsista páros, Szabó András dékán és Györgyiné Koncz Judit rektorhelyettes, azonban nem törődött bele a kudarcba. Személyesen keresték fel Bazsa György MAB-elnököt…

A testület új külső tagjainak –  Dobos István debreceni professzornak és az ELTE-s Eisemann Györgynek – sem tűnt fel, hogy az ülésre az érintett nincs meghíva, ezért a vádakra nem tud válaszolni: skrupulus nélkül leváltották távollétében…

Úgy tűnik, mintha a Károlin folyó hatalmi harcok a hallgatók feje fölött zajlanának, akik ennek ártatlan vesztesei. Ez nincs teljesen így. Az egyetemi élet legfontosabb szereplői, a hallgatók jelentős mértékben befolyásolták az eseményeket. Elsősorban Mészáros Márton, az a doktorandusz, aki a két visszadátumozott márciusi okirattal (ez az 1. részben olvasható) a doktori iskolai botrányt kiváltotta…

Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim 2:3) Pál láthatta a görög tornaversenyeket, ahol szabályszerűen kellett küzdeni az ifjaknak, másként kizárták őket a versenyből. Mészáros Márton, vesztére, nem ismeri Pál Timótheushoz írt levelét. Igaz, küzdeni se küzdött túlságosan, és erkölcsi érzéke sem súgott neki semmit…

Posted in Balla Péter, Károli University of the Reformed Church | Címkézve: , , , , | 2 hozzászólás »

An Evergreen Interview with the Poet-Prin(c)zesse (Egy (r)égi interjú a Poetessza-Princ(z)esszinnel)

Posted by jhnnsclvn - október 26, 2009

Szerző: Lakat

Kedves FarkasTorok, lelki testvérem,
pályázni kívánok, mert olvastam a kiírást. Tudom, hogy verselemzés tekintetében nem múlhatlak felül Téged, ezért én egy interjú szövegének a vizsgálatával indulok ezen a Prin(z)-díjért kiírt szövegelemzési pályázaton.

Egy (r)égi interjú a Poetessza Princ(z)esszinnel

Egy szabadnapos mosónő álma arról, hogy ő költő

Ez az interjú a Confessioban jelent meg, mely a magyarországi Református Egyház „figyelője”: 1995-ben, az 1. számban. Az interjú annyira abszurd szövegrészeket tartalmaz, hogy ezeket kiemeltem a szövegből és kommentekkel látom el, mint régi blogger.

A szerény képességű költőnő (nevet direkt nem használok!) bulvárosan nyílvánult meg: „nem azt akarom mondani, hogy én egy második Gábor Zsazsa vagyok, maga a megtestesült ifjúság, de az tény, hogy egyfajta nagyon-nagyon szép védőburkot kaptam a Teremtőtől és a teremtéstől, ezt tömören csak úgy lehet jellemezni, hogy “deákosság”.” Ennyire szerény ez a költőnőcskénk… No comment!
Ebben a részletben még a Teremtőt is megvádolja, hogy erről Ő tehet. A teremtés csak jól kiszúrt vele, mert tehetséget nem kapott, de önkritikát sem adtak számára.
Azt meg végképp senki sem értheti, hogy ez a lomhatestű, aki az ’épp szabadnapos mosónő’ stílusában nyomul, hogyan lehetne védőburkos vagy ifjúság közeli jelenség?!

A saját megjelenéséről egyébként elég sokat beszél (önmagáról szeret): „Én soha nem fogok úgy viselkedni, úgy öltözködni, mint egy normális felnőtt nő, vagy egy felnőtt értelmiségi nő, hanem, pontosan ugyanúgy, ahogyan huszonsok évvel ezelőtt a szegedi egyetemen tettem.”
Mondhatnánk, hogy majdnem 40 év alatt ennyit tudott fejlődni. Szánalmas ez az önvallomás! Vannak ilyen emberek, ez egy típus, amelyik nem akar felnőni. Ezt ugyanitt nyilatkozza is: „az biztos, hogy van bennem valami felnőni-nem-tudó képesség”. Az infantilizmusnak ez egy tipikus fajtája. Kislányos akar maradni öreg korában is. (Ezt mondogathatja magában: nem akarok felnőni, bánjatok is úgy velem, mint egy aranyos kislánnyal: szeressetek, becézzetek, simogassatok. Én, mint kislány tiszta vagyok belül.) Pl. Amerikában rózsaszínű fodros ruhácskákban járnak az önkritikájukat vesztett öregasszonyok. E nagy költőnőnk a másik véglet: ő belül rózsaszín szeretne maradni, de külsőleg a szakadtságából és kopottságából teremt érdemet, mintha egy nőnek (vagy bárkinek!) egyik erénye lenne az ápolatlanság vagy az alulöltözöttség, hogy lóg rajta minden. Persze egy jobb ruha viseléséhez tartás is kellene (ld. Németh László: Lányaim című művét), ami viszont „nem adatik meg mindenkinek”.

Az ostoba interjú készítő(nő) ezt a butácska összekötő mondatot rögtönözte: „Ehhez hozzájárul legendás hosszú copfod, és magad által megénekelt szerelmetes fogsorod, ami örök fiatallá tesz”. Nézze meg már valaki bármelyiket, de leginkább e megénekelt legendátlan fogsort. (Mely balkánian sárga és nagyon szuvas!) Erről beszélni egy egyházi lapban egy interjú kapcsán? Az a nő se normális, vagy direkt lejáratásból csinálta.

Tanúi lehetünk a költőasszony nagyotmondásnak is: „én már négyéves koromban abszolút “bennfentesként” ismertem Jékely Zoltán nevét” – szegény Jékely, halottként nem tud védekezni és tiltakozni, hogy ne hivatkozzon rá lépten-nyomon bárki.

Majd ez a hazugság-sor folytatódik: „természetesen semmiféle gyakorlati pártfogást sem tőle, sem mástól nem vártam” – azért járta össze a rendszerváltás előtt is már nyugati testvéreinket (Anglia, Hollandia, Németország, Kanada stb.) és sírt-rítt, hogy adjanak neki pénzt, ennivalót, ruhát stb., mert otthon kommunizmus van, ők meg jólétben élnek és egy nagy elnyomott költőnek nehéz otthon élnie, ráadásul a családját sem tudja eltartani. Segítsen mindenki! De mindenkinek rohadtul elege volt ebből a kolduló és SZALONKÉPTELEN stílusból. Sokan azért adtak neki, hogy előbb megszabaduljanak tőle és ne lássák többé a kuncsorgó arckifejezését.

„Egyetemi éveim nagy büszkesége volt, hogy régi magyar irodalomból kitűnőt kaptam” – köztudottan csak eddig jutott el a magyar szakos tanulmányi során, amit aztán be sem fejezett, de mégis beette magát (dékán férjén keresztül) a ’magyarosok’ közé. Olyan kutatási pályázatokat szerzett meg magának, mint résztvevő, amelyekben a férje (a jelenlegi dékán) volt a vezetője, és milyen érdekes, hogy mindkettő Szenczi Molnár Alberttel foglalkozik…

„Nagyon korán vonzódni kezdtem a magyar protestantizmushoz” – már az előző előtti életében, valamikor a 16. század második felében kezdte ezt a vonzódást. Ez a nő a nagyotmondó hazugságok költőnője, nem rímeket farag, hanem hangzatos hazugságokat. Mert ez így történik: az ember lánya egy nap KORÁN arra ébred, hogy ELKEZD VONZÓDNI… mihez is? A MAGYAR PROTESTANTIZMUSHOZ. Ez a vonzódás olyan erősnek mutatkozott, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal engedélyével P…czi lett, elvette ezt a már foglalt költői nevet. De ez olyan pszichológiai hatással járt, hogy az eredeti vezetéknevű költőnővel, aki bárónő (baroness) volt, teljesen azonosulni tudott, sőt, Princz Gábor jóvoltából Princ(z)esszin lehetett 1997-ben. Nem véletlenül nyilatkozta egy vele készített idei rádiós interjúban, hogy ő az angol királynő rokona. Püff neki! Arisztokrata lett a mosónő, a Szerzői Jogvédő Hivatal névváltoztatási procedúrája sikerült.

Szegény riporter teljesen el lett kábítva, már nincs is magánál olyanokat beszél: „P… É… mindamellett az egész európai kultúra ismeretében írja verseit, amelyek meditatívak is, lázadóak is, keresi a helyét és azt hiszem, meg is találta, az anyaságban éppenúgy, mint az irodalomban, s a hazában”. Ez a költőnőről és költészetéről elmondható legsötétebb dicséret. Most már tudjuk, miért ilyen ez az ország: pont olyan, mint a nagy költőnő.

A „jártam a Teológiára” kezdetű mondat a nevetségességgé válás első lépcsőfoka. Járt ő oda, csak senki nem tudja ezt. Ráadásul még ezen fölbuzdulva olyat tesz, amire nincs mentség: „olykor laikus igehirdetőnek is meghív egy-egy gyülekezet”. Hát az a gyülekezet se normális, amelyik hagyja, hogy rászabaduljon ez a nőstény ad hoc igehirdető, de legfőképp a nyáj pásztora, a lelkész nincs tisztában azzal, hogy kit állít önmaga helyére, és enged fel a szószékre, vagy csak az Úrasztala mögé.

Dokumentálva van az az álszerénység és kegyes füllentés, ami azt szeretné igazolni, hogy „nem tartozunk semmiféle kisebb vagy nagyobb, sem egyházi, sem egyházon kívüli érdekközösséghez, legföljebb azoknak láthatatlan közösségéhez, akik mindkettőnk munkáit, férjem tudósi és az én írói “termékeimet” segítik”. Á, dehogy… Ismeretesek a rokoni szálak jobbra és balra egyaránt!

Vágyálmai is vannak egy költőnek: „szeretnék nagyon jól tanítani, és nemcsak rövidtávon”. Ebből az ácsigózásból csak az egyik teljesült: régóta tanít, de nem jól, mert ahhoz elmélyültebb ismeretanyagra, rendszerezettebb tudásra és más attitűdre volna szükség.

Olyan nehéz élete volt a költőnőnek! Idézet: „Mert nem kívánom, bármennyire jól is érzem magam a bőrömben, egyetlen utódomnak sem, hogy ugyanazt csinálja végig, vagy élje át, amit én”. A riporternő ismét ovis színvonalon összegez: „sok kemény esztendő van mögötted” – adja a szájába riportalanyának a tenyérbe mászóan alákérdező rádiós személyiség. De itt e hölgy tévedett, mert tényleg a költőnő mögé sok és kemény valamik kerültek, de azok nem évek, hanem olyan ’dolgok’ voltak, amelyekről alig tud valaki (leginkább csak a megcsalt feleségek és a vihogó bizalmas barátnők), de átsegítették a szexuális kielégületlenség kanca-korából a tisztes polgárasszony korszakába, azzal, hogy rendszeresen saját magát fedeztette és pókhálótalanította. Ez a költészetében is megnyilvánult.

Saját stílusáról azt találta ki, hogy tömegek „arrogáns p…czizmusokat” emlegetnek velem kapcsolatban” – nyilatkozza. Izmus lett a petyhüdt hasú, magát híresen szépnek képzelő önjelölt szexszimbólumból. Ejj, ejj! Nem lehetek ilyen igazságtalan és rosszindulatú, de eljő az az idő, amikor nyelvészek elemzik majd a híres p…czizmusokat és az egyik kutatónő az íróasztala mögül átszól a másiknak:
– Te Manci, szerinted arrogáns p…czizmus az, hogy „mért e SZABÓdás, mér nem ujjong mind, aki és amiképp a tollközelembe kerülhet”?
– Nem Zsuzsika, ez nem az. Ez csak egy SzA(r) versrészlet, amibe a férjét is megpróbálta beleírni. De arrogáns az a rész, hogy „mér nem ujjong mind”… Ehhez ujjongani! Fujj.
Ezáltal válik érthetővé az a nagyotmondó kijelentés is, mely szintén az elemzett interjúból származik: „néha-néha, kegyelmi ajándékként egy-egy vers is megszületik”. Azért ne nevezze már kegyelmetek ’kegyelmi’-nek ezeket a kegye(lme)tlenül visszatetsző gügye rigmusokat.

Szeretném felhívni a figyelmet erre a bornírt és álszerény interjú-befejezésre: „Ha azt kérdezed tőlem, volt-e valaha az életemben költői sikerem, akkor nagy örömmel számolhatnék be a következőről. 13-14 esztendővel ezelőtt, Göncön, tehát Károlyi Gáspár egyik működési helyén, tartottunk a férjemmel közösen egy gyülekezeti alkalmat. Ő a vidék reformációjáról beszélt, én pedig verseket mondtam. Utána odajött hozzám egy néni, és átadott nekem egy üveg álomszép aranysárga baracklekvárt, és vagy egy kiló gyönyörűen megtisztított diót, s azt mondta, hogy ezt azért adja, mert a rádióban hallotta, hogy gyakran sütök a gyerekeimnek. Így ezt az ajándékot szánja köszönetül a verseimért. Ez az élmény minden irodalmi díjnál többet jelent nekem.”
Ezt azért a legvadabb fantáziával sem tudom elképzelni, ugyanis a költőnő mindenhol részletesen fölsorolja az „irodalmi” díjait: legutóbb pl. a Fiatal írók találkozója Lakitelek, 1979-2009 című kötet 45. oldalán (Antológia Kiadó, 2009). Melyek ezek? A Pécsi Versmegálló Pályázat egyik díja, a Magyar Rádió Nívódíja 2007 (Gyurcsány-kurzus idején), Arany János Jutalom 2005-ben (Szegény A. J. nem tehet erről!), a Salvatore Quasomodo költői verseny egyik díja 2005-ben. Pedig ehhez a világszép költőhöz valójában a Quasimodo-díj illene a legjobban.

De a 47. oldalon olvashatjuk az igazi őszinte vallomást saját költő nagyságáról, arról hogy ez a teljesen középszerű költő valójában hogy könyveli el magát: „A tanítás és az irodalomtörténészi munka pedig maradéktalanul kárpótol azért a fajsúlyban jóval csekélyebb bánatért, amit tollforgatói „rangsorolásom”, vagy inkább rangfosztottságom nyomán érzek. Azaz, inkább csak érezhetnék, hiszen jóformán nincs hét, hogy ne találnék véletlenül egy-egy újabb olvasói blogot, e-naplót, egy-egy, tizenegy verseskötetem valamelyikéből kimásolt szöveggel és kommentárral.” Nincs olyan hét, hogy ne találna magától egy-egy kimásolt idézetet. Akkor egy ideje jó oka van tobzódni ezekben!

Remélem ezt is megtalálja majd, hiszen ennyi elemzést soha nem kaphattak ezek az igazán hulladék-színvonalú művek és interjúk, meg egyéb kinyilatkoztatások, amelyekből most kis ízelítőt adtam.

Posted in Károli University of the Reformed Church, Szabó András | Címkézve: | 1 Comment »

Rat-Derby

Posted by jhnnsclvn - október 25, 2009

Szerző: FarkasTorok

Petrőczi Éva: HELYZETDAL

(Mottó: Csuda jó hecc, bárki leheCC!)

Kedves református Testvéreim és Kollégáim,

a neveire méltán büszke poetesszánk egyik verse újból megindító erővel hatott rám, ami ismét egy elemző-gondolat-futamot hívott elő a szerző személye és lírácskája iránt oly fogékony lelkemből és elmémből.

E kis művének címe: Helyzetdal

Tipródó patkány-derby:
mi itt ma a tét –
kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?

A „patkány-derby” nem lehet más, mint annak a rangadó mérkőzésnek a megfelelője, ami az egyetemi tudományos címekért zajlik. A patkányok hada elég randa (de hát nem is lehet egy patkány szép!):
– a MENY professzori titulusáért ámokfut, aki apósát addig mozgatta ez ügyben, míg le is járatta az öreg, de fiatalos akadémikus urat, ám kattogó hangja oly akaratosan diktálta a kérő szavakat az após felé, hogy idáig fajult e helyzet;

– HormonZavar az egyetemi feljebb kúszásáért mindent bevállal /árulást, hazugságot, aljasságokat/, nevetségessé téve önmagát, családját és múltját, – zajlik a hatalmi harc…

– a csaló és elBUKOTT TANÁRSEGÉD, újból doktorandusz-hallgatóként a szegedi gyors PÓT védéséért küzd; úgy éli meg a disszertációja bukását, hogy ő megírta, ő jól írta meg, ő a Meny védence – ergo ez hogy történhetett meg éppen vele? Igazságtalanságot él át szegény áldozati bárányka. Hiszen te erkölcsileg is makulátlan vagy és okos!- ezt suttogják neki a háttérből ezen a „patkány-derbyn”, tovább torzítva amúgy is deformált hamistudatát;

– a közokirathamisító és a majd egy évtizede egyetemi embereket folyamatosan “eltisztogató” dékán mindent megtesz, hogy megtarthassa hatalmát és elsimítsa a göröngyöket, ami az elmúlt hónapokban a perzsaszőnyegükön keletkezett. Ez a veszedelmesen gonosz és aljas életke nem gondolta volna soha, hogy ezt a sok(k) szennyet egyszer valakik előveszik a szőnyeg alól és ráteszik a mintákra és rojtokra (gyakorlatilag minden SZArt kisöpörnek a szőnyegük alól és az orra elé dobják, hogy bűzlik az egész dékáni hivatala tőle (lassan le kell akasztania Szenci Molnár Albert házi szentjének a képét irodája faláról, vagy Albert magától ugrik le a falról, mert nem bírja ezt a dékánt körülvevő bűzlő légkört);

– a poetessza is egyfolytában professzor kíván lenni, mert nagy nehezen a hazai viszonyok közt leggyengébb helyen, a Miskolci Egyetemen tudott csak 2007-ben habilitálni és még tovább szeretné lökni magát a tudományos ranglétrán, amelynek következő foka kitört alatta, mikor az APÓS hathatós támogatása és teljes erőbedobása ellenére sem bírt professzor lenni, tehát újra megpróbálja (nem kizárt, hogy további létrafokok törnek ki alatta, ahogy ez a nagydarab habilitáció majd megint feljebb próbál ugrani);

– na és a belügyes és már nyugdíjas, de csak orosz szakos professzort sem lehet kifelejteni a ”patkány-derby”-ből, akit Veszprémből kilöktek ugyan, de szívességből (a dékánházaspár lekötelezettsége miatt!) bekerült a pesti református nagy buliba, és számára ez éppen jól jön a nyugdíja mellé, mert kaphatja a professzori fizetést, meg a jó pár pozícióval járó kiegészítéseket (az ELTÉ-s részmunkaidős jövedelmét is megtartva), amiket első örömében ész és erkölcs nélkül egyből be is happolt.

Úgy tűnik, mintha az egyetem az ilyen exkommunista=ateista (ha nem az MSZP hívő tagozatának a tagja) belügyes, anno a rendőrtisztin tanító, oroszos miatt jött volna létre. Hátborzongató!

Ez így egy nagy-nagy TRAGIKOMÉDIA (nem tudjuk, hogy sírjunk-e avagy nevessünk), EZ EGY HATALMAS HATALMI HARC, amely elérkezett a fináléhoz.

Ugyanis ezen az egyetemen az a jelszó: csuda jó hecc, bárki leheCC! Ezt igazolja ez a siserehad.

Felteszi a kérdést az álnaív poetessza: „mi itt ma a tét”?
– Hát az, hogy a tiprodó-taposó patkány-derby futhasson a legnagyobb díjakért, de ez a derby, a szódások lovai közül lett összeállítva. Ez nem egy arabs telivérekből álló verseny. Ám a díjakat valakiknek így is ki kell osztani, így hát a sánta, a félig vak, a kehes lovak nyakába akasztják a meghirdetett hivatalos díjakat (plecsniket, babérkoszorúkat = vagyis a doktori címeket, habilitációkat, professzorságokat, tanszékvezetőségeket, dékánságot és helyettességeket stb.).

– Mert „az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat” (2Tim 4:4).

A végén befejezi az álnaív kérdezősködést a kitaposott cipőjű és sebes térdű (az októberi térdsebek miatt) habilitált poetessza:
„kinek készül ezúttal
a horda szétszaggatni
megszenvedett hitét?”

Hát hadd ne mondjam! A még reménykedő, jobb napokat látott és jobb sorsot érdemlő protestáns értelmiségnek és gondolkodni képes híveknek a hitét szaggatja szét ez a horda. Azt a megszenvedett hitet próbálja elvenni ez a horda, amivel az egyetem alapító atyái rendelkeztek, amikor elhelyezték az alapokat. A reformátusok egyetemén hamar rendet és színvonalas képzést kell teremteni. A morális megújulást pedig, el kell kezdeni és meg kell szabadulni a BALLAszttól is. Hiába áll egy sógor, egy-két após vagy házastárs bárhol (bárki mögött), mert ettől az uram-bátyám fedezéktől a „patkány-derby” résztvevőinek a jelleme nem maradhatott ép és erkölcsileg sem maradtak ezek az egyetemi emberek feddhetetlenek. Főleg nem az élen álló két túlméretezett patkányé, akik már eleve eltorzult jellemmel léptek be a derbybe.

Posted in Károli University of the Reformed Church, Szabó András | 1 Comment »

Gold-diggers at the Károli Gáspár Calvinist University, 2. The Daughter-in-Law (Aranyásók a Károli Gáspár Református Egyetemen, 2. A MENY)

Posted by jhnnsclvn - október 24, 2009

Szerző: FarkasTorok

Minden ember jelleme felelős a sorsáért. Kevés szó esik mostanában a szánalmasan középszerű MENYről, aki boldogtalan leánykori nevéről áttért – szegény apósa tragédiájára – a jó csengésű KULCSÁR-SZABÓ-változatra (a férje után, ezáltal már nem szabadon).
Szóval föltehetjük a kérdést: honnan jött ez a szerény tehetségű 42. életévében járó asszony?
(Ezt már megírtam abban a blogban, amelyet ’ők’ betiltottak a szabad Magyarországon, ahol ugyan már rendszerváltás történt, de a nyugdíjas ex-belügyes orosz szakos professzor komcsi barátai ügyködnek és beavatkoznak, ha kell.)

Szóval KULCSÁR-SZABÓ (HANSÁGI) ÁGNES a Gutenberg János Könyvkereskedelmi Szakközépiskolából landolt a reformátusok egyetemére, ahol, mint nem református, de nem is protestáns, sőt nem keresztyén oktatgatni kezdett. Messziről érkezett, Angyalföldről, a Váci út 100-ból. Olyan helyről, ahol például a könyvesbolti eladókat képezik gyorstalpalón. És lám, a reformátusoknál 9-10 év elég ahhoz, hogy messziről jőve habilitálhasson minimális publikációval (lsd. kreirodalom.gportal.hu/gindex.php?pg=14911465) és professzor lehessen. Mert nem elég a dékán-helyettessége és tanszékvezetősége…

De hát nézzük meg és emeljük ki a lényeget, hogy mi is az oktatási tevékenysége ennek az asszonynak, aki nem jó házból való, de jó házba ment (feleségül) és jó házban is dolgozik.

Részlet (csak ízelítőül) a hölgyemény oktatási tevékenységéből:
– doktori kurzusok a hermeneutika, az irodalomtudomány kultúratudományi fordulata köréből
– kanonizációs stratégiák
– műhelyszeminárium a Kontextus Műhely keretei között

És miket kutat? Az se LUFI ám 🙂

– szerialitás szerepe Jókainál
– korszak-konstrukció ás a periodizáció alakzata
– a regény funkcióváltása a mediális multiplikálódás korában
– a romantikus regény médiuma

Hát ilyenekkel és mégilyenebbekkel foglalkozik ez a nagy tudású és megalapozott MENY.
Lassan professzor lesz két középfokú nyelvvizsgával: oroszból (1988-ban szerezte) és német nyelvből (1994-ben). (Nehezen szerezte mindkettőt. Orosz szakon kezdte egyetemi tanulmányait, de onnan hamar kibukott. Németül sem tanult meg, pedig a férje mellett évekig lebzselt német nyelvterületen. Az ehhez képest csak középfokú nyelvvizsgán épp csak átcsúszott. Ez nem jelent használható nyelvtudást, amit bizonyít a német nagykövet fogadásán elmondott köszöntője: már a második mondatba belesült, itt aztán véget is ért az ún. beszéd).

Nagy erénye viszont e tanárnőnek, hogy szépen ír és magyarosan fogalmaz. Hogy ezt szemléltethessem, idézek egy tanulmányából (In: Identitás és identitásprezentáció): “Az identitás – posztkoloniális identitás példájának elemzésén keresztül – azok között a koncepcionális és strukturális keretek között rajzolódik ki, amely kereteket és strukturális sajátságokat Plessner és Mead teóriájából már ismerünk.”

Ezért és így érdemes írni, kutatni és főleg ezt oktatni is. Így! Hajrá! Éljen! Jó, hogy van egy hely (a reformátusok egyeteme, ahol erre szükség van.) Azért ez annyira gáz.

Van egy népi mondás, amely tökéletesen illik erre a jelenségre: “Fenn az ernyő, nincsen kas” – vagyis nincs, ami ezt a ’semmit’ tartsa. Elszáll, mint a lufi, ha valaki elengedi a madzagot, amivel oda van kötözve az Összehasonlító Irodalomtudományi és Irodalomelméleti Tanszékhez. Végérvényesen el kellene vágnia valakinek ezt a madzagot, hogy elszállhasson máshova. Senki sem venné észre, hogy eltűnt.

Posted in Károli University of the Reformed Church, Kulcsár-Szabó Ágnes | Címkézve: , , , , | 1 Comment »

Gold-diggers at the Hungarian Calvinist University, 1. The dean, his Wife and the former Policeman (Aranyásók a Károli Gáspár Református Egyetemen, 1. A dékán, a neje és az egykori rendőr)

Posted by jhnnsclvn - október 24, 2009

Szerző: FarkasTorok

A rendszerváltás után azt reméltük, hogy a szellemi életünk fontosnak tartja majd, hogy olyan emberek kerüljenek vezetői beosztásba (akár az egyházban, akár egyetemen belül), akik erkölcsileg feddhetetlenek és szellemi teljesítményük példaértékű mindannyiunk számára. Nem ez történt és nem ez történik! Az uram-bátyám ország maradni látszik, az exkommunisták beáramoltak az egyházakba is (vagy már bent voltak!), és az egyházi intézményekbe. Így kerülhetett sor arra, hogy Veszprémből átmasírozzon a reformátusok egyetemére egy tokás – magát régi ellenállónak bemutató – belügyi kreatúra. Orosz szakával és nyugdíjával a magyar szakosokhoz landoltatták. Ott segíti a dékánt: hírszerzésben, lehallgatásban, régi kapcsolataival, és nem utolsó sorban módszereivel, amitől bemocskolódott a bölcsészek Reviczky utcai részlege. Persze ez nem változtat azon a tényen, hogy meztelen a király, vagyis a dékán. Mert ha megnézi valaki a legjelentősebbnek tartott tíz közleményét, akkor elalél. Ezt önmaga adta meg Hazánk híres Szenci Molnár-kutatója (Forrás: www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=1342)
Pl.:
– Álmok, előjelek, jóslatok és betegségek Szenci Molnár Albert naplójában
– Egri Lukács “megtérése”. Az antitrinitarizmus Északkelet-Magyarországon 1565-1574,
– Johann Jakob Grynaeus magyar kapcsolatai

Ilyen fontos munkái vannak a jelenlegi dékánnak. Szenci Molnárt vesézi ki és betegségeit taglalja, jóslatait kutatja és álmait fejtegeti, mindezt a szegény jó református előd naplóján kérődzve. Ennél köldöknézőbb kutatási munkát el sem lehetne képzelni! De Egri Lukács ”megtérése” az igazi téma, amely nélkül a magyar irodalomtörténet nem tud tovább mozdulni. Valószínűleg ez a kiherélt témák rangsorában az első lehetne, amit kutatni teljességgel fölösleges. Ám az igazi ködevést mégiscsak Johann Jakon Grynaeus magyar kapcsolatainak a feltárása jelenti. Ezért aztán igazán kár még megszületni is, annyira eunuch ez a műsorszám. És Szabó András, mint professzor ezeket a legfontosabb publikációi és munkái közé valónak tartja! Bölcsessége, felkészültsége, előadói stílusa, orgánuma, artikulációja, emberi hozzáállása, vezetői erényei nem ismernek határokat! Tán ezért lehetséges, hogy a határon túli protestáns és nem protestáns egyetemek hívják őt, hogy ott is a szórja az igét: Szenci Molnár álmairól, betegségéről, jóslatairól, Egri Lukács ”megtéréséről” stb. Felesége is hasonló kaliberű témákkal koptatja a „szent lépcsőket”.

Apropó feleség, vagyis alias poetessza anno az alábbi dicséretet zsebelhette be, mint költő, mely a Szabó Ervin Könyvtárban, 2006. október 14-én, szombaton a költő jelenlétében hangzott el. Ez olvasható a könyvtár honlapján is (www.fszek.hu/konyvtaraink/del-pesti_regio/borzsony_u__13_/fotoalbum/?article_hid=17773), ahol felmagasztalják e rangos országos eseményt „az októberi Petrőczi-est egyik szívmelengető pillanata –…..(név a honlapon olvasható!) felolvassa Petrőczi Éva verseiről írt “dolgozatát”. Ez az illető sajnos nem rendelkezett ízléssel és értékítélettel, vagy cinikusan mondta, amit mondott. Ezt adta elő: „Petrőczi Éva versei tömörek, már-már szűkszavúak, de kevés szóból verskatedrálisokat épít, veretes szép magyar nyelven. Ízig-vérig mai költő, korszerű a kor szennye nélkül. (..) Verseiben próféták, zsoltárosok, evangélisták szava zeng téren és időn át. Igazából az ember nem is tudja eldönteni, hogy amit olvas az a költészet, vagy a magyar nyelv csodája.”

Szerintem a magyar nyelv csodája, hiszen egyértelműen ez nem lehet más. Arany elmehet a sunyiba! A poetessza versei „verskatedrálisok” – állítja az előadó. Reméljük azért, harangot nem akarnak majd kongatni a katedrálisban minden fellelhető rímnél, mert akkor a harang nyelve teljesen mozdulatlan marad, és a harang erre az időre elnémul…

bárányka 2009.10.24. 14:14:19

@FarkasTorok: Csak egy aprósággal egészíteném ki írásodat a veszprémi nyugdíjas belügyes ejtőernyősről: nemcsak kiképzettsége miatt hívták meg ide a jó kálvinisták, mármint dékán és reformátussá átvedlett felesége, hanem ellenszolgáltatásként. A házaspár, mielőtt határokon túl kezdett volna haknizni, Veszprémben vette fel a második fizetését – persze, fejenként -, belügyes meghívására. Így mikor belügyest ott kidobták a repülőről, nem csoda, ha tőlük kért ejtőernyőt, azaz egy harmadik fizetést a jó gazdag magyar reformátusoktól. Hiszen kap egy nyugdíjat, ami gyakorlatilag azonos a prof-i fizetésével, aztán még egy némileg redukált fizetést az ELTÉ-n. Igen, jól számoltok: itt a 3. fizetést veszi fel. Kis erőfeszítéssel, mert a graduális képzéshez nincs megfelelő szakja (csak orosz szakos!), így aztán az amúgy sem akkreditált és már kipurcant doktori iskolában végez alibimunkát igazi pénzért.
A “kor szennyétől mentes” poetesszához meg csak annyit, hogy Princz Gábor Postabankja, ahonnan 8 milliót kimarkoltak maguknak férjével együtt, nem épp a legtisztább forrás.

Posted in Károli University of the Reformed Church, Szabó András | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Parallel action of the brothers-in-law (A Szabó-sógorok párhuzamakciója)

Posted by jhnnsclvn - október 23, 2009

A trójai faló című posztunk vitát váltott ki egyházi és egyetemi körökben egyaránt.  Volt, aki meggyőzőnek találta érvelésünket és volt, aki úgy vélte, hogy a valós információk hézagait fikcióval töltöttük ki, és olyan is akadt, aki provokációnak tekintette írásunkat. Ezért elöljáróban álljon itt egy Pál-idézet: „mindenek ékesen és jó renddel legyenek” (1Kor 14:40), mert a keresztyénség egyik célja, hogy rend legyen az emberek és közösségek életében, és mindenki a legjobb tudása szerint, s a megfelelő helyén végezze – embertársai érdekében – a becsületes mindennapi munkáját.

Az írás lényege röviden annyi, hogy Szabó István püspök és Szabó András dékán egymással karöltve rombolják az egyház és az egyetem tekintélyét, hogy Bölcskei Gusztáv püspök alkalmatlanságát bizonyítva, kiszoríthassák őt a hatalomból, és nyilvánvalóvá tegyék vezetői (fenntartói) alkalmatlanságát. A sógorok egyika a Zsinat lelkészi elnökségére hajt, másikuk a református egyetem rektorságára.

Foglaljuk össze még egyszer, milyen tények és érvek támasztják alá ezt a logikus és több részletében teljesen konkrét feltevést.

Szabó püspök harcba szállt a Zsinat lelkészi elnökségéért, majd miután vereséget szenvedett, kitalálta az átvilágítósdi játékot, hátha végleg megbuktathatja egyházi ellenfelét. Miután ezzel nyilvánosan is felsült, úgy vélte, e kellemetlen közjáték miatt el kell kezdenie egy másik politikát: a megbánást (és bevallást) követelő, de megbocsátást hirdető kommunikációt, amely az ügynöki vádat már tényként kezelte, ugyanakkor a hozzá való viszonyulást leöntötte egy álkegyes sziruppal, ami elfedte afölötti kárörömét, hogy ellenfele múltjában akadt egy sötét folt. (Bezzeg más háza tájékán mindig könnyebb és látványosabb sepregetni, holott az ő múltja sem nevezhető makulátlannak, amit a Múltfeltárás Szabó módra c. posztunkban már bemutattunk.) Egyszóval, a legfelsőbb hatalomról nem mondott le Szabó püspök, és a távoli (hat év múlva esedékes!) új választást egyáltalán nincs kedve karba tett kézzel kivárni. Próbálkozik a saját módszerével és eszközeivel. Ám ha „küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim 2:5)

A sógor, Szabó András, mint azt a Csöndes tisztogatások című írásban (a Református Élet 2009. szeptemberi számában), valamint annak folytatásában: A meghiúsult puccsban (Református Élet 2009. októberi szám) bizonyítottuk, zajtalan nyírógépként tizenhat éve irtja maga körül a sajátmagánál tehetségesebb embereket, hogy vetélytárs nélkül maradva megkaparinthassa az egyre magasabb stallumokat. Másfél évtized alatt a dékánságig, sőt, a rektori pozíció várományosságáig pumpálta föl magát. Mint a gyáva bokszoló, aki biztosra akar menni, mindig tudatosan gondoskodik arról, hogy ellenfele el se jusson a ringig, és a bírónak semmi más lehetősége ne legyen, mint az ő kezét mindenki szeme láttára győztesként fölemelni.

A két Szabónak nemcsak a kóros ambíciója rokon, hanem az a módszerük is, ahogy megpróbálják a zsinati elnököt az eseményektől távol tartani, saját szájízüknek megfelelően informálni, azaz dezinformálni, ahogy az aktuális helyzetek kívánják, míg azok már visszafordíthatatlanul rohannak az eltervelt cél felé. Mindketten úgy intézik, hogy Bölcskei Gusztávnak módja se legyen idejében beavatkozni, sőt még utólag se, de belelátni sem engednek mindabba, ami történik az egyetem bölcsész karán. Eközben elterjesztették róla, hogy passzív, nem törődik semmivel, mindent a kar vezetésére bíz, és csak mértéktelenül iszik, meg gátlástalanul nőzik. Vagyis: alkalmatlan emberileg és szakmailag egyaránt az elnökségre. Megfelelő időben majd előlépnek az alkalmasok: a válságmegoldó Szabók, akik majd egyből ott teremnek, hogy minél gyorsabban eltakaríthassák útjukból az áldozatukul ejtett nagyvadat, mert „ahol a dög, oda gyülekeznek a saskeselyűk” (Mt 24:28) .

Milyen bizonyíték van arra, hogy a Szabó-sógorok egymásnak készítik elő a helyeket? Az az elterjedt legenda, hogy rosszban vannak egymással:  közönséges hazugság, amit mindketten szívesen és tudatosan terjesztenek saját viszonyukról, ezáltal fedezve egymást és semlegesítve a rokoni kötelék miatt kialakult előítéleteket. Az más kérdés, hogy egy külső szemlélőnek joga van emberileg nem kedvelni egyikőjüket sem, de ennek semmi köze kettőjük egymáshoz való viszonyához. (Persze, őszintén szólva: lehet őket egyáltalán kedvelni? Bármelyiküket? A rideg és karrierista Szabó Istvánt? A minden hatalmat birtokolni akaró, mentálisan beteg, alattomos Szabó Andrást? Az alanyi költőnőként elabortált, dilettantizmusáról és pénzéhességéről híres, futóbolond Szabó Andrásné Petrőczi-Ludwig Évát?) Persze az sem volna csoda, ha rühellnék egymást, de attól még egymás szövetségesei, mert nincs is más választásuk és főleg esélyük a túlélésre, a hatalmuk és kellemes fizetéseik megtartására. Kart karba öltve takarítottak el rektorokat, dékánokat, gazdasági igazgatókat és egyéb valamirevaló pozícióban lévő vetélytársakat, akik munkájuk végzése közben rájöttek egy-egy nyilvánvaló csalásukra. Most már csak Bölcskei Gusztáv maradt, csak ő áll a végső megvalósítás útjában. Nagyon egyszerű és tulajdonképpen primitív a közös módszerük és kialakított taktikájuk: minél távolabb kell tartani a zsinati lelkész-elnököt a zűrzavartól, mintha mentesíteni akarnák a válságkezelés okozta személyes kellemetlenségektől (és ez persze kényelmes a másik félnek is), ezért megtévesztően informálják őt, mintha urai lennének a kialakult helyzetnek és minden más – róluk szóló – hivatalos információt gondosan elhallgatnak előle.

Hogy ez egy hipotézis? Akkor nézzük meg hogyan viselkedett Szabó István püspök dékán-sógorával, Szabó Andrással akkor, amikor még ő volt az egyetem fenntartója. Azaz még 2003-2004 időszakában. Pontosan úgy, ahogy muszáj volt, vagyis sógorát jó távol tartotta minden pozíciótól. Csak a Régi Magyar Irodalom Tanszék vezetője lehetett, egyetlen beosztottal, a feleséggel, Petrőczi-Ludwig Évával. Csakis őt dirigálhatta, illetve az ismert családi viszonyokból kifolyólag, ez inkább fordítva történt: az angol szakos ”puritán” feleség vezette – magyar szakos diploma nélkül – a Régi Magyar Irodalom tanszéket. Kulin Ferenc annak idején Vass Csabát és Bíró Máriát vette maga mellé helyetteseknek. Szabó András akkor még szóba sem jöhetett, pedig akkor is sógorok voltak. Hogy miért? – Nyilvánvaló! Azért, mert Szabó István nem akart meglepetést. Családilag ismerte jól a hatalom érdekében minden aljasságra elszánt sógorát. Arra meg nem volt kapacitása, hogy folyamatosan ellenőrizze és őrködjön mellette. Márpedig a sunyi sógorra állandóan ügyelni kell. Szabó István püspök nem akarta kockáztatni saját szőlőskertjét, a református egyetemet, amíg ő volt minden szőlőszemért felelős gazda. Nem akart egyszer csak arra ocsúdni, hogy sógora már kivette kezéből a kormánybotot. Nem akart testközelben tartani egy időzített bombát, így idővel kaphatott egy más számára lerakható, veszélyesebb taposóaknát, akire csak rá kell lépni és azonnal robban.

Amit a sunnyogó sógor – a püspök rokonaként – nem csinálhatott meg, azt  gátlástalanul megtette barátja és jótevője, Kulin Ferenc mellett, aki volt annyira naiv, hogy másodszor is helyettesének választotta, miután az egyetem kikerült a Dunamellék fenntartósága alól. Kulin dékán úr nem tanult az első esetből, vagyis veszélyérzetét és gyanakvását elaltatva, másodszor is könnyűszerrel – és főleg: szokása szerint titokban – hátba támadhatta őt Szabó András, hogy elfoglalhassa – a másodszor is bemelegített –  dékáni  széket. Vannak emberek (ez egy típus!), akik csak a mások által jól beindított munkát szeretik átvenni, minta az egész az ő érdemük lenne. Ez a könnyebbik megoldás, mert más már megvetette (kétszer is!) az alapot. Jézus a tanítványainak hasonlóról beszélt: „ti mások munkájába állottatok” (Jn 4:38). A kétszeresen eltávolított Kulin Ferenc már nem láthatta magvetésének az eredményét, mert Szabó András teljes öntudattal aratta le más munkájának a gyümölcseit. Megvalósult a Bibliában olvasható textus: „más a vető, más az arató” (Jn 4:37). És még erre sem figyel föl senki… – mert ment minden a maga – kijelölt – útján.

De addig, amíg Szabó István püspök volt az egyetem fenntartója, addig Szabó András nem lehetett dékánhelyettes. Hogy azután ez mégis miért történhetett meg? – A válasz   egyértelmű, mert akit Szabó István makulátlan püspöki stallumja megtartása érdekében akkor nem kívánt magának – mármint Szabó Andrást -, azt nagyon is kívánta legnagyobb ellenségének, Bölcskei Gusztávnak a nyakába varrni. A dékán-sógor attól kezdve garázdálkodhatott, nyírhatott-fúrhatott, könyökölhetett-taposhatott, hiszen már nem Szabó István szőlőskertjébe rondított bele, hanem Bölcskeiébe. Szabó István szívből támogatja rokonát és mossa kezeit, mintha ő kívülálló volna. A sógor azóta is e program szerint működik, miközben közösen terjesztik egymásról rokoni ellentétüket.

Szabó püspök majd csak akkor lép nyilvánosan is színre, amikor annak eljön a politikai ideje, vagyis amikorra sógora már mindenkit és mindent letarolt. Legvégére hagyva Bölcskei Gusztáv püspököt, akinek a fejét tálcán feltálalhatja a Fidesznek, konkrétabban a református Orbán Viktornak és barátjának, Balog Zoltánnak, aki az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága elnökeként meg fog lepődni ugyan, de támogatja majd barátja, Szabó István zsinati lelkészi-elnöki kinevezését (akivel a debreceni „refi”-ben és a pesti teológián is iskolatársak voltak). Ezáltal ebben az esetben is más lesz a vető és más lesz az arató.

A Szabó István püspök által gerjesztett, rég elkésett ügynök-ügy nem váltotta be a kívánt eredményt és reményt: nem tudta ezzel Bölcskei Gusztáv püspököt kiakolbólintani, ezért szakmailag kell kikezdenie ellenfelét, amihez kapóra jön a károlis sógor. Szabó püspök nemsokára visszatérhet egy magasabb stallumba, a sógor pedig tisztára mosódik (a cél szentesíti az eszközt – jezsuita! – elve alapján), és ezek által „betelt rajtok az igaz példabeszéd: a kutya visszatér a maga okádására, és  a megfürdött disznó sárban hempereg!” (2Pt 2:22).

Posted in HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church | Címkézve: | Leave a Comment »

Broadcast message. New! New! New!

Posted by jhnnsclvn - október 21, 2009

Figyelem!

Megjelent a REFORMÁTUS ÉLET legújabb, októberi száma, benne a folytatással:

A meghiúsult puccs címmel.

E-mailben máris rendelhető a szokásos címen, a forgalmazásról csütörtökön vagy pénteken adunk tájékoztatást itt és a német blogon, illetve az érdeklődőknek levélben Melczerék vagy Bátori lelkész úr címén, illetve az enyémen:

jhnnsclvn059@gmail.com

Írjatok!

Posted in Károli University of the Reformed Church | Címkézve: , | Leave a Comment »

Announcement (Hirdetmény)

Posted by jhnnsclvn - október 20, 2009

Senkik a Senkiföldjén

A Magyarországon betiltott csapat új, szigorúan szakmai blogot indított az index blog.hu oldalán. Címük:
http://senkikasenkifoldjen.blog.hu

Kód megfejtése itt (odaát tilos):

Senkik = szabók, Senkiföldje = a hírhedt magyar kálvinista egyetem
Beköszöntő írásukat ízelítőként közreadtuk a http://karolibotrany.blogspot.com-on, ld. ott.

Szerzője AnalystAnonym.

Az új blogon megjelent az első verselemzés FarkasToroktól. Ha nevetni akarsz, látogass el a Senkföldjére!

Posted in Károli University of the Reformed Church | Leave a Comment »

Disclosing the Past á la Szabó (Enthüllung der Vergangenheit á la Szabó. Múltfeltárás Szabó módra) Szabó contra Bölcskei

Posted by jhnnsclvn - október 19, 2009

A múltra hivatkozás kétélű fegyver. Ezért a múlt néhány tényét vizsgáljuk meg kissé behatóbban.

Szabó István püspök úr a Géczy Lajos által 2009. május 20-án készített interjúban így nyilatkozik az átvilágítósdiról, amelyet ő szorgalmazott: „örülök, hogy Zsinatunk végre elővette a kérdést, és igen fontos dolgot mondott a múlt feltárásáról”. Ez úgy hangzik, mintha neki nem is lenne múltja, mintha ő maszületett bárányként tisztán állna a röntgengép elé.

„A mai magyar közéletben nagyon könnyű az egyházakat bármivel is lejáratni. Ez bekövetkezhet, ismétlem, de mi saját magunknak és legelső sorban az utánunk jövő nemzedékeknek tartozunk azzal, hogy ezt a kérdést megpróbáljuk rendbe tenni” – olvashatjuk ugyanebben a püspöki interjúban. Ez az általánosító és közhelyes csúsztatás azt a látszatot kelti, mintha a mai közéletben „az egyházakat bármivel” könnyű volna „lejáratni”. Holott épp arról van szó, hogy ma olyan vezetőknek nagyon könnyű lejáratni az egész egyházat, akik taktikáznak, helyezkednek, naivnak láttatva magukat, a háttérből irányítanak. Vagyis manipulálják – elsősorban, de nem kizárólag – az egyházi közvéleményt.

Hogy éppen Szabó püspöknek ne lenne múltja? Mármint „rovott” múltja, mint riválisának, a Zsinat lelkészi elnökének?

Ha Szabó püspök nem szennyezte be magát a rendszerváltás előtti hatalommal való intim kapcsolat által, akkor hogy kerülhetett ösztöndíjjal a késő Kádár-korban (a ’80-as években) az USA-ba, ami egyházi emberek között akkor még ritkaságszámba ment? Ilyesmi aligha volt lehetséges ellenszolgáltatás nélkül. Ezt a kérdést az érintett így kerüli meg: „Tréfásan talán azt is mondhatnám, hogy vagy elkerülte a személyem a hálózatok figyelmét, vagy nem tartottak annyira fontos és jelentős személyiségnek, hogy foglalkozzanak velem.” Az Állam- és Egyházügyi Hivatal a diktatúra idején nem volt olyan vicces intézmény, és tréfálkozni sem azokkal támadt kedve, akiket ösztöndíjjal Nyugatra exportált. Pláne a hidegháború éveiben egy USA-beli ösztöndíj nem számított az akkori rendszer számára tréfadolognak. Már maga a kijutás lehetőségének a ténye, az engedélyeztetés (vízumigénylés!) sem volt természetes mechanizmus akkor, amikor Magyarország elzártságát a nyugati világtól szögesdrót és elektromos áram garantálta. Egy nyugati ösztöndíj, tudományos kutatásra, burkolt politikai misszió volt (amit jelentés nélkül nem lehetett megúszni), és csak a rendszer iránt abszolút lojális, minden tekintetben megbízható egyének részesülhettek ebben. A realitás talaján állva megállapíthatjuk, hogy egy ilyen ösztöndíjat nem kaphatott volna Tőkés László, Vályi Nagy Ervin, Németh Pál, Csiha Kálmán, Gyökössy Endre, Cseri Kálmán, mert ők szóba sem kerülhettek volna. De Szabó Istvánra, vagyis becenevén Szojuzra (sic!), nem eshetett „a hálózatok” figyelme, mert arctalan szolgálójukként utaztatta magát az egyház hivatalos engedélyével. Ez azért más dimenzióba helyezi a püspök nyilvános tréfálkozását.

Szabó püspök nagyvonalúan azt nyilatkozza, hogy a feltárt múlttal „többet … már nem lehet visszaélni, nem lehet a másik fejére ráolvasni, az illetőt ezzel esetleg ezzel tönkretenni, háttérbe szorítani, vagy nem lehet piszkos alkukra felhasználni, nem lehet az illetőt még mindig manipulálni. És ha őt nem lehet – a korábbi kérdésre is válaszolok –, akkor egyházunkat sem lehet.” Vagyis az átvilágítósdi ötletével – Bölcskei pöspökön keresztül – egyházunkat is zavarba akarta hozni Szabó István. Ravasz, de nem hiteles megoldás ez a kívülállás, ez a megjátszott semlegesség, ez a távolságtartás, ez a nagyvonalúság, ez az evangéliumi alap. Hiszen egy egyházi vezető ezzel a praktikával valójában ki akarta végezni ”főnökét”, a Zsinat elnökét. Csak ez első lépésben nem sikerült.

Visszatetsző az az attitűd, amellyel Szabó püspök elhárítja magáról a gyanú árnyékát, mintha nem ő lett volna az ügynöki átvilágítás kirobbantásáért felelős: „tisztázásra van szükség, és megértik és elfogadják, hogy ez testvéri közösségben történik, s elébe mennek ennek a dolognak”.

De miért pont ekkor – 20 évvel a rendszerváltás után! – lett ennyire égető ezeknek a ”dolgoknak” az előráncigálása?

Szabó püspök retorikája árulkodó. Figyeljük meg, hogyan próbál evangelizálni a cselekmény és robbantás után: „Erre a rosszra kérjük, erre keressük Isten feloldozó kegyelmét. De Isten királyi széke előtt megállva, ezt konkrétan is el kell tudni mondani, s nevén kell nevezni.” Pszichológiailag ráterheli a „bűnt” ellenfelére, valamiféle nem evilági erkölcsi magaslatról.

Hiába beszélt a Kossuth Rádióban, 2009. július 5-én Szabó püspök Pál apostolt felhasználva pozitívan: „Vereségből reménységre, kudarcból örömre, bűnből igaz életre, csüggedésből szilárd hitre, halálból életre hív”, valójában ez csak mákony és maszlag, mert ezt nehéz másként értelmezni, mint a másik lealázásából és kudarcából a saját siker és a saját győzelem, fondorlatos előkészítését, a hatalomvágytól (azaz uralkodni vágyástól) motiválva, akárcsak egyetemen nyomuló rokonsága. „Legeltessétek az Isten közöttetek lévő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (1Pét. 5:2-3.)

Szabó püspök kegyes, látszólag bűnbocsátó leereszkedése, és a másik vereségére építgetett diadala aligha testesíti meg az előbbi evangéliumi gondolatot, inkább a Pál apostol második levelében megfogalmazottakat: „Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.” (2Kor 11:13-15).

Posted in HungarianCalvinistChurch | Címkézve: , | Leave a Comment »

 
Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.